Jelen tanulmány összehasonlító jog(történet)i szemszögből vizsgálja a nem vagyoni kártérítés (sérelemdíj) problematikáját Eörsi Gyula szemléletváltozásainak tükrében. A szovjet típusú diktatúra 1952-53-ban Magyarországon és Romániában is - a fennálló jog felsőbírósági átértelmezése révén - a nem vagyoni kártérítést megszüntette. Érvként a burzsoá társadalmi rend tagadása merült fel: az ember nem vagyoni értékeit nem szabad áruvá alakítani. A proletárdiktatúrában a jövedelem forrása kizárólag a munka lehet. Később ezt a helyzetet Magyarországon az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv jogszabályban is rögzítette. Ennek következtében viszont rendkívül méltánytalan állapot jött létre. A nem vagyoni sérelmeket nem ellensúlyozták: az utópia disztópiaként valósult meg. Amiért azonban nem mérhető pontosan a nem vagyoni kár, az nem jelenti azt, hogy nincs valós sérelem. Másfél évtized után a magyar jog korrigálni tudott, és 1977-ben a nem vagyoni kártérítést Magyarországon visszavezették a jogrendbe. Romániában erre csak az 1989-es rendszerváltást követően kerülhetett sor.
The article deals with the problem of pecuniary compensation for moral damage in the light of Gyula Eörsi's changes of perception and from the perspective of comparative legal history. In 1952-53, the Soviet-style dictatorship abolished non-pecuniary damages in both Hungary and Romania, through a reinterpretation of existing law by the supreme courts. The argument was the denial of the bourgeois social order: one's non-material values must not be turned into commodities. In the proletariat dictatorship, the source of income can only be labour. Later, this situation was enshrined in law in Hungary by Act IV of 1959, the Civil Code. This, however, resulted in a very unfair situation: utopia turned to dystopia. Just because non-material damage cannot be accurately measured does not mean that there is no real damage. After a decade and a half, Hungarian law was able to correct the situation, and in 1977, pecuniary compensation for moral damage was reintroduced into the Hungarian legal order. In Romania this could only happen after the change of regime in 1989.
Tárgyszavak: nem vagyoni kártérítés, sérelemdíj, Eörsi Gyula, szovjet típusú diktatúra, 1959. évi IV. törvény, 1977. évi IV. törvény
A nem vagyoni kár megtérítése történelmi perspektívában a polgári jogtudomány számára is dilemmákat okozott (és okoz). Ezek vizsgálata most nem célom. Kifejezetten a szovjet jogtudomány és a kényszerből ennek a befolyása alá került kelet-közép-európai jogrendszerek nézőpontjából kívánom a témát elemezni, kettős szempontot érvényesítve. Egyfelől az összehasonlító jog(történet)i kutatási módszert használom két szomszédos állam, Magyarország és Románia vonatkozásában. Másfelől a dogmatikai kutatási módszert alkalmazom, mégpedig Eörsi Gyula (1922-1992) tudományos munkásságának vizsgálatán keresztül - amely tulajdonképpen az egész elemzés kiváltó oka, illetve ürügye.[1]
Elöljáróban fontosnak tartom leszögezni, hogy Eörsi Gyula változó nézetein keresztül a történelmi időt, a szovjet típusú diktatúra által diktált kényszerpályákat kívánom értékelni, amelyek lenyomatukat az emberen is otthagyták. Következésképpen az elemzés módszere összehasonlító jogtörténeti, és két országra, Magyarországra és Romániára összpontosít. Az értelmezési kereteket Eörsi Gyula - időben formálódó, az egyszerűség kedvéért korai, köztes és későbbi álláspontnak nevezett - tudományos véleménye adja.
Magyarországon a szovjet típusú diktatúra előtt, a szokásjogi alapú magánjog keretében már a bírói gyakorlat, illetve az 1928. évi Magánjogi törvényjavaslat (a továbbiakban: Mtj.) 1114. §-a elismerte a nem vagyoni kár megtérítésének lehetőségét.[2] A hivatkozott szöveghely szerint "aki szándékosan vagy súlyos gondatlanságból elkövetett tiltott cselekmény vagy ekként elkövetett kötelességsértés miatt van kártérítésre kötelezve, amennyiben tekintettel az eset körülményeire a méltányosság megkívánja, a károsult nem vagyoni káráért is megfelelő pénzbeli kártérítéssel - elégtétellel - tartozik. Az elégtételhez való jog át nem ruházható és az örökösre át nem száll, kivéve, ha a jogosult a keresetet megindította vagy a kötelezett a jogosultnak elégtételre való jogát vele szemben elismerte."
A jogalkotó tulajdonképpen már a XX. század elején különös törvények révén ezt az általános szabályt előkészítette. A sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvénycikk például előírta, hogy "A sértett a sajtóbeli közleménnyel okozott vagyoni kárának megtérítésén felül nem vagyoni káráért is megfelelő pénzbeli elégtételt követelhet, amennyiben az - tekintettel az eset körülményeire - a méltányosságnak megfelel. A nem vagyoni kárért járó elégtétel összegét a bíróság az összes körülmény, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyainak is figyelembevételével belátása szerint állapítja meg. A kártérítési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem
- 316/317 -
állapít meg bűncselekményt. Ebben az esetben a kártérítési igényt csak polgári úton lehet érvényesíteni."[3] A becsület védelméről szóló 1914. évi XLI. törvénycikk,[4] a szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. törvénycikk,[5] valamint a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. törvénycikk[6] szintén elismerték a nem vagyoni kárt.
A Szladits Károly által szerkesztett Magyar magánjog III. kötetében a korabeli tudományos álláspontot Marton Géza összegezte, a következőképpen: "A nem vagyoni kár leggyakoribb megjelenésformái ezek: testi fájdalom, lelki szenvedések, melyeket testi épség, külalak, becsület, nőiség, üzleti vagy művészi jó hírnév stb. sérelme okoz. Ez utóbbinak voltakép pénzbeli egyenértékük nincs is, így náluk szoros értelemben vett megtérítésről nem is lehet szó, csupán az elszenvedett rossz hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról oly vagyoni (pénzbeli) szolgáltatás nyújtásával, mely a sérelmet szenvedőnek az elszenvedett sérelemért, fájdalomért, bosszúságért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt s ezzel egyúttal az államhatalom szolidaritását hozza kifejezésre a sérelmet szenvedett mellett..."[7] A bírósági gyakorlat számos esetben ítélt meg nem vagyon kártérítést: erőszakos közösülés folytán a férjhez menési esélyek csökkenése miatt, balesettel okozott feltűnő eltorzulás vagy tisztességes és tapasztalatlan lánnyal házassági ígéret mellett kezdett nemi viszony esetén stb.
Így a különös törvények mellett a nem vagyoni kártérítést általánosan a bírósági gyakorlat munkálta ki és ismerte el. Marton a második világháborút megelőzően megnyugvással állapíthatta meg, hogy a nem vagyoni kártérítés általános befogadása, a különös törvényekben szabályozott eseteken túl, és a Magánjogi törvényjavaslat hatálybalépésének elmaradása mellett is, de végbementnek tekinthető.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
