2006-ban jelent meg a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában Nagy Ferenc: Tanulmányok a Btk. Általános Részének kodifikációjához c. munkája. Mint ahogyan a könyv előszavában Györgyi Kálmán is utal rá, a dolgozatok jelentős része különböző folyóiratokban, tanulmány- és emlékkötetekben már megjelent. A mű a szerző több éves munkájának gyümölcse, amely a büntetőjog szinte minden problematikus területét érinti, ezért a szakértő közönség különös érdeklődésére tarthat számot.
Nagy Ferenc a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának professzora, a Büntetőjogi és a Büntető eljárásjogi Tanszék vezetője. A szegedi büntetőjogi iskola hagyományainak folytatója, aki nagyhatású munkáival és egyéni szemléletmódjával a hazai büntetőjog egyik vezéregyéniségévé, legnagyobb dogmatikusává vált. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy munkássága során mindvégig arra törekedett, hogy az általa vizsgált jogintézményeket, témaköröket mélységükben tárja fel, a rá jellemző precizitással, a jogtörténet és a jogösszehasonlítás módszerével. Az elmúlt évek során figyelmét a büntetőjog egyetlen területe sem kerülte el, szívesen foglalkozott eljárásjogi, kriminológiai és kriminálpolitikai, valamint végrehajtási kérdésekkel, a hangsúly azonban az anyagi jogi problémák kidolgozásán maradt. Nagy Ferenc egyedülálló abban, hogy - a kor új követelményeinek megfelelően - a tőle megszokott igényességgel egyre többet foglalkozik a büntetőjog új kihívásaival, a nemzetközi bűnügyi együttműködéssel, a büntetőjogi integrációval. Dogmatikus szemlélete a gyakorlatban felmerülő kérdések iránti érzékenységgel párosul, megoldási javaslatai mindig építő jelleget adnak kritikai észrevételeinek.
A kötet hatalmas ismeretanyagot rendez anélkül, hogy a szerző elveszne a részletekben, és mégis kellő részletességgel tárgyalja az egyes témaköröket. A mű négy fő részre oszlik: A) Folyamatok és változások az elmúlt évtized általános részi büntetőjog-alkotásában; B) Tanulmányok a bűncselekménytan köréből; C) Szankciótani tanulmányok; D) Szankciótani - büntetés-végrehajtási tanulmányok.
A) A kötet első, hosszabb terjedelmű bevezető tanulmánya átfogó képet ad az elmúlt évtized kodifikációs folyamatairól és tendenciáiról. A hangsúly az "átfogó" jellegen van, tekintettel arra, hogy itt egy fejlődési ívet tár elénk a szerző, oly módon, hogy az egyes kriminálpolitikai koncepciók törvényi megjelenését vizsgálja. Rámutat, hogy a sokszor szakmailag nem kellően megalapozott módosítások és annak következtében, hogy a büntetőjog nemritkán a politika hatalmi eszközévé válik, folyamatosan és fokozatosan erodálódnak a büntetőjog klasszikus jogállami tételei. A büntető jogalkotási folyamat kaotikus jellegét mutatja, hogy a kodifikáció során először nem a lényegi tartalmat, azaz az anyagi büntetőjogi szabályokat alkották meg. Enélkül pedig öncélúvá válhat az eljárási és végrehajtási kódex, hiszen azoknak mindenekelőtt a Btk. alapfelfogását kell visszatükrözniük, és annak megvalósulását elősegíteniük.
A jogalkotási problémákkal függ össze az alkotmányjog és a büntetőjog nem kellően tisztázott viszonya. Nem vitás, hogy a büntetőjog területén is a kiindulópontot és a korlátot az alkotmányban rögzített alapvető emberi jogok és jogelvek képezik, azonban - mint ahogy Nagy Ferenc hangsúlyozza - a büntetőjog nem pusztán alkalmazott alkotmányjog, hanem önálló felelősségi és szankciórendszerrel rendelkező jogterület is, amely az alkotmányban rögzített alapjogok lényegi korlátjaként is felfogható. Érthetetlennek tartja, hogy az emberek életébe és jogaiba a legkeményebb beavatkozást biztosító Btk. miért nem tartozik a kétharmados törvények közé.
B) A kötet második részében két tanulmány foglalkozik a bűncselekmény fogalmával, négy írás tárgyalja az akadályrendszer aktuális kérdéseit, egy a vegyes bűnösségű bűncselekményekkel, egy pedig a bűnszervezettel foglalkozik.
Az elmúlt években a kodifikáció miatt a bűncselekmény fogalma ismét a tudományos érdeklődés középpontjába került. Legfontosabb kérdés, hogy az új Btk. formális vagy materiális fogalom-meghatározással él-e, azaz megelégszik a nullum crimen sine lege elvének törvényi rögzítésével, vagy egy tartalmi jellegű fogalmi elemmel pontosítja a fenti garanciális szabályt. Éppen ezért a szerző a bűncselekmény törvényi fogalmáról jogösszehasonlító kitekintéssel értekezik, és megállapítja, hogy mindkét megoldásra találunk példát. A nyugat-európai országok többségében a formális meghatározás a tipikus, míg a volt szocialista országok a hagyományoknak megfelelően materiális meghatározást hagyták meg a legújabb büntető kódexekben is. Ez utóbbi megoldásnál nem mellőzhető a társadalomra veszélyesség, mint fogalmi elem helyének és szerepének vizsgálata a dogmatika rendszerében. A szerző arra az álláspontra helyezkedik, hogy e fogalom fenntartása de lege ferenda nem kívánatos, tekintettel arra, hogy ez igazából nem dogmatikai, hanem inkább szociológiai fogalom, amelynek megítélése és értelmezése nem egységes. Ez különösen a társadalomra csekély fokban veszélyes cselekmények minősítésénél jelentkezett, tekintettel arra, hogy a törvényhozó a büntethetőséget kizáró okok között helyezte el a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát. A szerző tanulmánya megjelenését követő 2006. évi LI. törvény módosítása megoldást jelenthet a problémára.
Külön tanulmány foglalkozik a bűncselekmény súly szerinti felosztásával, amelyben a hazai és a külföldi megoldási formákat ismerteti a szerző. A jelenleg hatályos szabályozás érdemeként említi az absztrakt szemléletű megközelítést és a bűnösség foka szerinti differenciálást. Célszerűnek tartja ennek megtartását azzal, hogy az absztrakt és a konkrét között meglévő ellentmondást valamilyen módon ki kell küszöbölni. Ennek egyik lehetséges megoldásaként említi a korrekcionalizáció újbóli bevezetését.
A bűncselekménytani írások között terjedelmét és a felhasznált - elsősorban idegen nyelvű - szakirodalmat tekintve is a legjelentősebb az akadályrendszert érintő, négy tanulmányt magába foglaló rész. Kiindulásként a büntethetőségi akadályok rendszerének kialakításával kapcsolatos hazai elméleti álláspontokat összegzi a szerző. További vizsgálódásainak tárgyát az egyes jogellenességet kizáró okok képezik. Az összehasonlító jellegű nemzetközi kitekintést követően részletesen kitér ezek elvi hátterére, eredetére, jogforrásaira. Ez utóbbi szempontból csoportosítja a jogellenességet kizáró okokat, melynek könnyebb áttekintését táblázat is szolgálja. Két fő csoportot különböztet meg: 1. Btk.-ban, illetve más törvényben szabályozott jogellenességet kizáró okok; 2. sem a Btk.-ban, sem más törvényben nem szabályozott kizáró okok. Utóbbi csoportba az elmélet és a gyakorlat által kimunkált és szokásjogilag rögzült okok tartoznak, így a sértett beleegyezése, az indokolt kockázat, a fegyelmezési (fenyítő-) jog gyakorlása, jogellenességet kizáró kötelesség-összeütközés, védelemre méltó érdekek, illetve hivatásbeli jogok és kötelességek gyakorlása. A törvényileg szabályozott jogellenességet kizáró okokat további alcsoportokra osztja, így megkülönbözteti a Btk. Általános részében szabályozott általános jellegű okokat, a Különös részben szabályozott speciális okokat, és az anyagi büntetőjogon kívül, más törvényben szabályozott okokat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
