https://doi.org/10.59851/mj.73.01.6
A Kúria ítéletében teljesen új alapokra helyezte a társasházi ingatlanok értékesítésekor fizetendő áfa szabályainak alkalmazását. Az ítélet alapján megállapítható, hogy az Áfa. tv. kedvezményes áfakulcs alkalmazásának jelenleg hatályos szabályozása módosításra szorul annak érdekében, hogy egyértelműen alkalmazható legyen arra az értékesítési gyakorlatra, mely a társasházi lakások értékesítését összekapcsolja a gépjármű-beállóhelyek használati jogának értékesítésével.
Jogeset száma: Kfv.V.35.148/2023/10.
Kulcsszavak: általános forgalmi adó; társasházi lakás; garázs; tulajdonjog értékesítése; használati jog értékesítése
The VAT Act stipulates a reduced rate of general sales tax payable on the sale of newly built condominium apartments, which does not apply to the sale of garages. According to the state tax authority, the reduced rate of VAT cannot be applied to the sale of the exclusive right to use the car parking space connected to the apartments either.
According to the Court's ruling, the applicability of the reduced rate VAT can be established based on the examination of the contracts that form the basis of the establishment of the apartment building.
Keywords: value added tax (VAT), condominium apartment, garage, sale of ownership, sale of right of use
2016. január 1-jétől egészült ki az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) a 3. számú melléklet I. része, amely a kedvezményes, 5 százalékos adómérték alá tartozó termékeket és szolgáltatásokat tartalmazza. Ettől az időponttól került a melléklet 50-51. pontjaiban rögzítésre két új, kedvezményes adótétel alá eső termék:
50. pont: az Áfa. tv. 86. § (1) bekezdés j) pontjának ja) vagy jb) alpontja alá tartozó olyan, többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert;
51. pont: az Áfa. tv. 86. § (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó olyan egylakásos lakóingatlan, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert.
2020. július 22-én a 3. számú melléklet kiegészült az 59. ponttal, amely kedvezményes áfakulcsot ír elő a rozsdaövezeti akcióterületen található földrészleten létesített többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított, 150 négyzetmétert meg nem haladó összes hasznos alapterülettel rendelkező, a 86. § (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó lakás értékesítésére is.
A lakóingatlan fogalmát az Áfa. tv. 259. § 12. pontja definiálja. Eszerint a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan tekintendő lakóingatlannak. Témánk szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy ez a definíció kifejezetten rendelkezik arról, hogy nem minősül lakóingatlannak a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, így különösen: a garázs, a műhely, az üzlet, a gazdasági épület.
Az összes hasznos alapterület fogalmát az Áfa. tv. 259. § 13/A. pontja határozza meg, mely az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletére hivatkozik (a továbbiakban: OTÉK).[1]
Az idézett definícióból eredően egyértelműnek minősíthető a tároló területének megítélése, hiszen amennyiben nincs elkülönült, önálló ingatlanként külön helyrajzi számon, vagy önálló albetétként nyilvántartva az ingatlan-nyilvántartásban, akkor beleszámít a lakóingatlan hasznos alapterületébe, ezért mint a lakás részére a lakásra vonatkozó adómérték alkalmazandó arra is. Amennyiben viszont egy többlakásos házban lévő tároló az ingatlan-nyilvántartásban a lakásoktól elkülönült módon, önálló ingatlanként, külön helyrajzi számon vagy önálló albetétként van nyilvántartva, akkor ebben a formában, különállóan is forgalomképes önálló tárolóhelyiségként nem minősül lakásnak, és értékesítésekor nem alkalmazható az 5 százalékos kedvezményes adómérték.
Az előzőekben bemutatott koherens jogszabályi rendelkezések alapján tehát egyértelműnek tűnik, hogy az Áfa. tv. alkalmazásában a garázs nem minősül lakóingatlannak függetlenül attól, hogyan szerepel-e az ingatlan-nyilvántartásban, így annak értékesítésére nem alkalmazható kedvezményes adómérték. Ennek megfelelően, amennyiben az vagy 51. pontjában foglaltaknak megfelelő lakóingatlan értékesítésével egyidejűleg garázs értékesítésére is sor kerül,
- 46/47 -
akkor az ingatlan vételárából a garázs vételárára 27 százalékos adómértéket kell alkalmazni.
Az ismertetett kedvezményes mértékű adókulcs eredetileg 2019. december 31-ig volt hatályban, a 2020. évre vonatkozóan azonban hatályon kívül helyezték, tehát abban az évben az új építésű ingatlanok értékesítésére az általános mértékű, 27 százalékos áfa vonatkozott.
2021. január 1-jétől ismét hatályba lépett az említett kedvezményes áfa-adókulcs, amely 2022. december 31-ig lett volna hatályban, ezt azonban meghosszabbította a jogalkotó, és így a kedvezmény a 2025. január 1-je előtti keletkezési időpontú adókötelezettség eseteire is vonatkozik.[2]
Fontos kiemelni, hogy a rozsdaövezeti[3] új és félkész lakóingatlanok kedvezményes áfakulcsára vonatkozóan nem ír elő a jogszabály időbeli korlátozást, ezekre vonatkozóan az Áfa. tv. 3. számú melléklet 59. pontjában meghatározott feltételek (új építésű, meghatározott alapterületű) szintén változatlanok.
Azt az előírást, mely szerint minden újonnan épülő ingatlanban lakásonként legalább egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani az ingatlanok rendeltetésszerű használatához, a már hivatkozott OTÉK 42. §-a már a rendelet hatálybalépése óta (1998. január 1.) tartalmazza.[4] Elmondható tehát, hogy már két és fél évtizede nem épülhet(ne) úgy akár egyéni, akár társasház, hogy a személygépkocsi(k) elhelyezése (lakásonként legalább egy) ne lenne biztosított.
Az utóbbi évek - egyre nagyobb volumenű - társasházépítéseinek többségénél az idézett előírás betartásaként nem építenek lakásonként külön garázst, hanem - tipikusan az épület földszintjén, vagy az épület alatt elhelyezkedő teremgarázsban, esetleg az épülethez tartozó udvarban - gépjármű-beállóhelyet biztosítanak a lakástulajdonosok részére.
Felmerül a kérdés, hogy a "beállóhely" értékesítésére analógiával vonatkoztathatók-e a garázs értékesítésének áfamértékére vonatkozóan az előzőekben leírtak (tehát az általános áfamérték vonatkozik rájuk), vagy azok az új építésű lakás quasi tartozékaként, kedvezményes áfamértékkel értékesíthetők.
Már itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az Áfa. tv. 259. § 12. pontjában rögzített (az előzőekben idézett) lakóingatlan-definícióban a kivételek felsorolása nem taxatív, hanem példálózó jellegű, és a (teremgarázsban vagy udvarban létesített) gépkocsi-beállóhely nem szerepel ebben a felsorolásban.
További distinkció, hogy az ágazati jogszabály nem a garázs vagy beállóhely értékesítését, hanem a személygépkocsi elhelyezésének biztosítását írja elő. A társasházak esetében tipikusan az történik, hogy a beállóhely (a teremgarázsban vagy udvarban a gépjármű részére felfestett két csík közötti terület) tulajdonjogát nem is értékesítik, az a társasház osztatlan közös tulajdonában marad, és annak csak a kizárólagos használati jogát ruházzák át, minden esetben a lakással együtt. A társasház alapító okiratában rögzítik az egyes lakásokhoz konkrétan tartozó gépkocsi-beállóhelyet, amelyre vonatkozóan az adott lakás tulajdonosát kizárólagos használati jog illeti meg.
A Ptk. "Társasház" alcíméhez tartozó, 5:85. § (3) bekezdése "önálló ingatlan"-ként definiálja a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész tulajdoni hányadát, együtt a külön tulajdonba tartozó lakással és nem lakás céljára szolgáló helyiséggel. Eszerint a közös tulajdonú épületrészekre vonatkozó kizárólagos használati jog nem tekinthető önálló ingatlannak.
A társasházi lakások értékesítésekor legelterjedtebb tulajdonjogi konstrukció lényege, hogy a külön tulajdonban álló lakás tulajdonjogának átruházásához szorosan kapcsolódik a személygépkocsi-beállóhely kizárólagos használati jogának biztosítása is. Ebben az esetben a tulajdonjogi triászból nem történik meg tehát a rendelkezési jog megszerzése, és az adott beállóhely kizárólagos használati joga a Ptk. 5:85. § (4) bekezdés értelmében nem ruházható át önállóan, csak az adott tulajdonostárs külön tulajdonában álló lakásingatlanával együtt.[5] Az eladó a lakóingatlan értékesítésekor azonban az osztatlan közös tulajdonból őt megillető tulajdoni hányadot is átruházza, melyre vonatkozóan a többi tulajdonostársat elővásárlási jog illeti meg.
Megjegyzést érdemel, hogy az építési vállalkozók a gépjármű-beállóhely néhány négyzetméteres területének kizárólagos használati jogáért jelentős összegű (több millió forint) ellenértéket számítanak fel, külön tételként jelölve a számlán a lakás mellett, de esetenként külön számlát állítanak ki a beállóhelyről.
Látható, hogy az új lakásokra vonatkozó értékesítési konstrukció több ponton eltér a jelen összefoglaló elején kifejtett, az Áfa. tv. hatályos rendelkezésein alapuló elvi alapoktól. Így már most megállapíthatjuk, hogy az új lakásépítéseket támogató jogalkotói szándék, mely az Áfa. tv. szabályozásában az új építésű lakások értékesítésére (az ismertetett, komoly feltételrendszer mellett) kedvezményes áfakulcs alkalmazását engedi, a legtöbb új építésű társasház esetében jelenleg nem alkalmazható egyértelműen.
- 47/48 -
Konkrétan tehát az a kérdés merül fel, hogy vonatkozik-e a kedvezményes áfakulcs az új építésű társasházi ingatlanokhoz kapcsolódó gépkocsi-beállóhelyek kizárólagos használati jogának értékesítésére, és amennyiben igen, milyen értelmezés vagy analógia alapján.
Az adóhatóság egy konkrét ellenőrzési eljárás során az előzőekben ismertetett jogszabályi rendelkezések mentén úgy foglalt állást, hogy nem fogadja el a gépkocsi-beállóhelyekre az építő-értékesítő vállalkozó által alkalmazott kedvezményes áfakulcsot, mert a gépkocsi-beállóhely (a garázzsal azonosan) a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges, így az Áfa. tv. (már idézett) 259. § 12. pontjában rögzített kivételnek tekinthető. Az adóhatóság eljárása során az ugyanazon számlán szereplő lakás- és beállóhely-tételeket megbontotta, és becslési eljárás keretében[6] határozta meg a vételárból a lakás tulajdonjogának, illetve a beállóhely használati jogának vételáron belüli részösszegeit. Az adóhatóság a lakásra vonatkozó vételárrész tekintetében elfogadta a kedvezményes áfakulcs alkalmazását, a beállóhelyekre vonatkozóan azonban az általános mértékű (27%) áfakulcsot tartotta jogszerűnek. Így a beállóhelyre alkalmazott kedvezményes mértékű áfa és az általános mértékű áfa különbözetét adókülönbözetként állapította meg az építési vállalkozó terhére.
Az adóhatóság megállapításával érintett építési vállalkozó az adóhatóság álláspontjával szemben - egyebek mellett - azzal érvelt, hogy a beállóhelyek tekintetében a vevőt birtoklási és használati jog illet meg, azonban a tulajdonjog legfőbb részjogosítványa, a rendelkezés joga hiányzik, így erre vonatkozóan nem valósulhat meg az Áfa. tv. 9. §-ban meghatározott termékértékesítés, hiszen az Áfa. tv. a tulajdonosként való rendelkezést mint joghatást írja elő a termékértékesítés megvalósulásának alapfeltételeként. Mivel ez nem állhat fenn a beállóhely esetében, a beállóhelyre vonatkozó ügylet járulékos jellegű, és a lakóingatlanra alkalmazható kedvezményes adókulcs irányadó e gazdasági eseményre is.
A közigazgatási eljárás után lefolytatott peres eljárásban az elsőfokú bíróság alapvetően osztotta az adóhatóság álláspontját. A bíróság egyetértett azzal, hogy - a Ptk. előzőekben ismertetett rendelkezése szerint - külön tulajdon és a közös tulajdonból az egyes tulajdonostársakat megillető eszmei tulajdoni hányad együtt minősül önálló ingatlannak, ezért egymástól függetlenül nem ruházható át és nem terhelhető meg. Szerinte azonban ebből nem következik az, hogy a külön tulajdonba kerülő társasházi lakóingatlan és az ahhoz a közös tulajdonból tartozó meghatározott eszmei tulajdoni hányad értékesítésével nem valósult meg az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdésének definíciója szerinti termékértékesítés.
A bíróság szerint a termékértékesítés mind a lakás - mint külön tulajdon -, mind a közös tulajdonból az egyes vevőket megillető eszmei hányad tekintetében megvalósult, a közös tulajdonból az egyes vevőket megillető rész használatára vonatkozó szabályok külön megállapodással kerültek rendezésre, és nem releváns ebben a tekintetben, hogy a gépjármű-beállóhelyek önmagukban, a külön tulajdont képező lakástól függetlenül valóban forgalomképtelenek.
A bíróság - egyetértve az adóhatósággal - analógia útján a garázs fogalmába beleértendőnek tekintette a gépjármű-beállóhelyet is, amely tehát kivételnek minősül az Áfa. tv. 259. § 12. pontjában meghatározott lakóingatlan definíciójából.
A bíróság elfogadta, hogy dologi jogi értelemben a külön tulajdonba tartozó lakás a nem lakás céljára szolgáló helyiséggel (garázzsal, gépkocsi beállóhellyel) együtt minősül önálló ingatlannak. Ettől azonban megkülönböztette a konstrukció adójogi vetületét, és megállapította, hogy az értékesítés áfakulcsának megítélésekor az Áfa. tv. fogalomrendszere, speciális szabályai alkalmazandók, amely szerint a lakás, valamint a nem lakás céljára szolgáló helyiség két külön dolognak tekintendő.
Fontosnak tartotta a bíróság az előzőekben már általam is kiemelt körülményt, nevezetesen, hogy az ellenőrzéssel érintett építési vállalkozó az értékesítésekor maga is megosztotta az ingatlan eladási árán belül a beállóhelyeket, és kifejezetten ellenértéket kért érte.
Az ügy a Kúria elé került, amelytől azt várták a peres felek, hogy állásfoglalásában egyértelművé teszi, hogy a gépkocsi-beállóhelyre vonatkozó használati jog értékesítése az Áfa. tv. fogalmi rendszerében termékértékesítésnek minősül-e; amennyiben igen, alkalmazható-e rá vonatkozóan a lakóingatlanokat megillető kedvezményes adókulcs.
A Kúria ítéletében először is leszögezte, hogy a közös tulajdonú teremgarázs, illetve az abban lévő beállóhelyek tulajdona önállóan forgalomképtelen, és a közös tulajdonú társasházi ingatlanrész törvényi rendelkezés folytán nem kerülhet - még bizonyos hányadában sem - külön tulajdonba. A beállóhelyek kizárólagos használati jogának megszerzésével a lakástulajdonosok a beállóhelyek felett ezért nem szerezhettek tulajdonosi jogosítványokat, enélkül pedig a használati jog (lakások tulajdonátruházásához kapcsolódó) értékesítése nem minősülhet termékértékesítésnek, így nem felelhet meg az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdése szerinti definíciónak.
A Kúria szerint a jogi konstrukció megalapozott megítélésének alapja a lakások és gépkocsi-beállóhelyek létrejöttének alapját képező polgári jogi szerződések (vállalko-
- 48/49 -
zási és adásvételi szerződések, illetve ezek kombinációi). Ezek részletes vizsgálata nélkülözhetetlen az azok alapján megvalósult ingatlanátruházások adójogi megítéléséhez, konkrétan az azokra vonatkozó áfafizetés mértékének megállapításához. Ezek a szerződések természetesen egyediek, de esetünkben (és a legtöbb esetben) az építő arra vállalkozott, hogy fizikailag és jogilag is létrehozza azt a társasházat, amelyben a közös tulajdonú épületrészek közül a gépkocsi-beállóhelyek használata a főszabálytól eltérően kerül szabályozásra, és a lakások vevőitől a gépkocsi-beállóhelyek kizárólagos használati jogért ellenértéket számolt fel. A megrendelők mint a létesítendő társasház lakásainak jövőbeni tulajdonosai a vállalkozási szerződés szerint az alapító okirat ilyen tartalmú tervezetét megismerve kötöttek ügyletet, vagyis elfogadták, hogy a társasház megalapítására úgy kerül sor, hogy a közös tulajdonú részek használata a gépkocsibeállókra vonatkozó kizárólagos használati joggal kerül értékesítésre.
A Kúria kimondta, hogy a kizárólagos használati jog vagyoni értékű jog, így a közös tulajdonban álló teremgarázsban lévő beállók kizárólagos használati jogának az építő által történő értékesítése az Áfa. tv. 13. § (2) bekezdés a) pontja szerinti "vagyoni értékű jogok időleges vagy végleges átengedése", ami szolgáltatásnyújtás, tehát nem termékértékesítés. Az építési vállalkozó így a társasházi lakások létrehozatala és értékesítése mellett vagyoni értékű jogot is értékesített, tehát komplex szolgáltatást nyújtott, azaz az adóztatandó ügylet összetett.
A Kúria hivatkozott a már kialakult joggyakorlatára. A Kfv.I.35.566/2018/6. számú határozatának elvi tartalma szerint "Összetett szolgáltatás megítélésekor, valamely szolgáltatás akkor minősül járulékosnak a főszolgáltatáshoz képest, ha nem önálló célként jelenik meg a szerződő felek számára, hanem a főszolgáltatás teljesítését biztosítja". Ebből következően a helyes adókulcs meghatározásához az ilyen konstrukciókat megvalósító ügyletek esetében is vizsgálni kell, hogy az ügylet egyes elemei fő- és járulékos szolgáltatás viszonyában állnak-e egymással, vagy pedig a felperes a vevői részére két (vagy több) önálló, egymástól független főszolgáltatást nyújtott.
A Kúria által elrendelt megismételt eljárás jelenleg is folyamatban van.
A Kúria tehát nem afelől döntött, hogy az Áfa. tv. jelenleg hatályos termékértékesítésekre alkalmazható kedvezményes áfakulcs szabályozása milyen formában érvényesül a már ismertetett társasházi lakás értékesítési konstrukcióra, alkalmazható-e analógia a garázsok tulajdonjogának értékesítése, valamint a közös tulajdonú gépjármű-beállóhely használati jogának értékesítése között, hanem teljesen új alapokra helyezte a jogi konstrukció megítélését.
A Kúria legfontosabbnak az ügylet alapját képező szerződés(ek) elemzését tartja. A szerződési szabadság érvényesülése miatt nem hagyhatóak figyelmen kívül a szerződések egyedi élethelyzethez alkalmazott egyedi megoldásai, melyek alapvetően befolyásolhatják a hatályos jogszabályok alkalmazhatóságát. Amennyiben az értékesítési konstrukció alapját képező szerződések és egyéb okiratok elemzése után meghatároztuk az ügyletek valós tárgyát és lényegi tartalmát, kell és lehet állást foglalni arról, hogy a társasházi lakástulajdon és a kizárólagos használati jog értékesítése fő- és járulékos szolgáltatás viszonyában állnak-e egymással, vagy azok valós tartalmuk alapján önállóan adóztatandó ügyletnek minősülnek.
A Kúria álláspontja alapján egyértelműen kimondható, hogy az új lakások építését támogató jogalkotói cél alapján megalkotott, az Áfa. tv.-ben rögzített szabályozás, amely a lakóingatlanok értékesítéséhez kedvezményes adókulcsot engedélyezett, alapvetően már nincs összhangban sem a széles körben elterjedt, az előzőekben már ismertetett társasházi lakás értékesítési konstrukcióval, sem az ennek alapját képező polgári jogi és ágazati jogszabályi környezettel.
Az előzőekben kifejtettek szerint az is megállapítható, hogy a társasházi lakásokhoz tartozó gépkocsi-beállóhely használati jogának értékesítése rendszeridegennek tekinthető a jelenleg hatályos, a lakásértékesítések kedvezményes áfakulcsának szabályozásától.
Noha a Kúria ismertetett álláspontja a kedvezményre jogosító szabályozásnak az adott szerződéses konstrukció egyedi vizsgálatán alapuló alkalmazására helyezi a hangsúlyt, egyértelműnek tűnik, hogy jogszabály-módosítás szükséges ahhoz, hogy az új társasházi lakások építését továbbra is kedvezményes adókulccsal támogatni kívánó jogalkotói szándék érvényesüljön.
A Kúria ítélete alapján kijelenthető, hogy a Kúria útmutatása alapján nem lesz egyértelműen megállapítható a kedvezményes áfakulcs alkalmazhatósága a gépjármű-beállóhelyekre. A Kúria ítéletében - mint már kiemeltem - az összetett szolgáltatásra[7] vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozott egy általa komplexnek, azaz (a lakásra vonatkozóan) termékértékesítést és (a beállóhely használati jogára vonatkozóan) szolgáltatásnyújtást tartalmazó jogviszony megítélése és a kedvezményes adókulcs alkalmazhatóságának megállapítása során.
A Kúria, mint jogalkalmazó ítéletében új irányt szabott a lakóingatlanok kedvezményes áfakulccsal történő értékesítésére vonatkozó jogalkotói szándéknak, melynek érvényesítése érdekében a jogszabály-módosítás szükségessége - az ismertetett értékesítési konstrukció miatt - már ettől az ítélettől függetlenül is fennállt. ■
JEGYZETEK
[1] Hasznos alapterületnek az OTÉK 1. számú mellékletének 2016. január 1-jétől hatályos 34., 46., 46a. és 88. pontjai által meghatározott alapterület minősül. Ez az ágazati jogszabály az építményszinthez és a belmagassághoz köti a hasznos alapterület meghatározását. Eszerint a hasznos alapterület egyik legfontosabb jellemzője, hogy csak az 1,9 m belmagasságú, építményszinten elhelyezkedő helyiségek számítanak.
[2] Az átmeneti rendelkezéseket az Áfa. tv. 358. § tartalmazza.
[3] A rozsdaövezet fogalmát az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 45., 46., 47. pontja definiálja, és azokat a 619/2021. (XI. 8.) Kormányrendelet sorolja fel konkrétan.
[4] Az előírás részleteit az OTÉK jelenleg hatályos 4. számú melléklete rögzíti.
[5] Ugyanezt a rendelkezést tartalmazta a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 2. § (2) bekezdése 2014. március 15-ig. Ez a párhuzamos szabályozás elkerülése céljából került át a Ptk. idézett rendelkezései közé.
[6] Az adózás rendjéről szóló, 2017. évi CL. törvény 5. §, illetve az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 86. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
[7] Az általános forgalmi adó ingatlanokra vonatkozó szabályait összefoglaló monográfiájában Csátaljay Zsuzsanna egyértelműen amellett foglalt állást, hogy lakóingatlannal kapcsolatosan semmilyen szolgáltatás nem adózik kedvezményes adókulccsal, csak a termékértékesítés. Lásd Csátaljay Zsuzsanna: Ingatlanok és építőipari ügyletek ÁFÁ-ja és számlázása. Budapest, VEZINFÓ Kiadó, 2024. 193.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kamarai jogtanácsos.
Visszaugrás
