Az első előzetes döntéshozatali eljárásban, amelyre egy MERCOSUR bíróság előtt került sor, egy nemzetközi polgári eljárásjogi kérdést kellett eldönteni. Tizenhárom évvel ezelőtt írta alá Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay a MERCOSUR keretében a szerződésekből eredő követelésekre vonatkozó joghatóságról szóló Buenos Airesi Jegyzőkönyvet. A Jegyzőkönyv két évvel később Argentína, Brazília és Paraguay vonatkozásában már hatályba is lépett. A gyakorlat ennek ellenére messzemenően figyelmen kívül hagyja azt. A dokumentumot tíz évvel annak aláírása után, 2004 júliusában végül Uruguay is ratifikálta és attól kezdve valamennyi MERCOSUR állam tekintetében alkalmazni kell. Ugyanabban az esztendőben sor került Asunciónban a MERCOSUR Állandó Felülvizsgálati Bíróságának a felállítására, amelynek 2007-ben egy előzetes döntéshozatali eljárásban első ízben kellett foglalkoznia a Buenos Airesi Jegyzőkönyvvel.
A kiinduló pontot egy olyan eljárás képezte, amelyre Asunciónban, egy paraguayi és egy argentin vállalat között (Norte S.A. Importación-Exportatión c. Laborato-rios Northia S. A. C. I. F. I. A. ) került sor. A két társaság 2000 májusában, Buenos Airesben kötött szerződést argentin áruk paraguayi forgalmazásáról. A szerződésben alkalmazandó jogként az argentin jogot választották és kikötötték a buenos airesi bíróságok kizárólagos joghatóságát, a MERCOSUR jogra való kifejezett utalással, hivatkozva különösen a Buenos Airesi Jegyzőkönyvre. A Jegyzőkönyv 4. cikke alapvetően elismeri a joghatósági kikötéseket. A paraguayi társaság ezen kívül beperelte az argentin vállalatot egy asuncióni bíróság előtt is, az elmaradt haszna miatt kártérítést követelve. A joghatóság alapjául az 1993. évi 194. sz. paraguayi törvényt jelölte meg, amely 10. cikkében a külföldi vállalkozások, és a belföldi forgalmazók közötti jogvitákra a paraguayi bíróságok kizárólagos joghatóságát írja elő. Ez megfelel a paraguayi jog általános tendenciájának, amely a belföldön teljesítendő szerződésekből eredő jogvitákra előírja a belföldi bíróságok joghatóságát, és tilalmazza az ettől eltérő, külföldi bíróságok joghatóságára vonatkozó megállapodásokat.
A jogvitát megelőzően a felperes biztosítási intézkedéseket kért, és az alperesnek ez elleni védekezését a per főtárgya tekintetében perbebocsátkozásnak tekintette. E biztosítási intézkedéseket a fellebbviteli bíróság (Tribunal de Apelación) azonban a paraguayi bíróságok joghatóságának hiányában hatályon kívül helyezte, mert álláspontja szerint a Buenos Airesi Jegyzőkönyv megelőzi a paraguayi jogot. A felperes a főeljárásban ezzel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy a szerződés nem a Buenos Airesi Jegyzőkönyv hatálya alá tartozik, hanem arra a fogyasztói ügyletekre vonatkozó (még nem hatályos) Santa Mariai Jegyzőkönyvet kell alkalmazni, melynek tekintetében be kell szerezni a MERCOSUR Bíróság állásfoglalását. Az alapeljárásban eljáró bírónő eleget tett ennek az indítványnak, és felterjesztette az ügyet a Paraguayi Legfelsőbb Bíróság útján véleményezésre a MERCOSUR Asunciónban székelő Állandó Felülvizsgálati Bíróságához.
Az asuncióni székhelyű MERCOSUR Állandó Felülvizsgálati Bíróságot a jogviták rendezéséről szóló, 2002 februári Olivosi Jegyzőkönyvvel alapították, és 2004 augusztusában kezdte meg működését. Ezzel első ízben került a MERCOSUR Kereskedelmi Bizottsága és az ad-hoc választottbíróságok mellé egy olyan állandó választottbíróság, amelynek feladata a MERCOSUR jog egységes értelmezésének biztosítása. Az Olivosi Jegyzőkönyv és az ahhoz tartozó 2003-as Szabályzat szerint ennek az állandó választottbíróságnak három funkciója van. Egyrészt fellebbviteli fórumként működhet az ad-hoc választottbírósági ítéletei tekintetében. Ebben a minőségében először 2005 decemberében hozott iránymutató ítéletet. Másrészt közvetlenül választottbíróságként is működik, amelyre szintén volt már példa. Végül pedig tanácsadó véleményt (opinión consultiva) is kérhetnek tőle a MERCOSUR államok együttesen, vagy a MERCOSUR döntéshozó szervei, vagy az egyes tagországok legfelsőbb bíróságai. Az utóbbi esetet egy további szabályzat részletesen szabályozta: eszerint csak az egyes tagállamok legfelsőbb bíróságai (vagy az általuk megjelölt felsőbíróság) jogosultak ilyen előterjesztésre, a kezdeményezés azonban más bíróságtól is indulhat. Felterjesztési kötelezettség nincsen.
Az itt tárgyalt esetben a paraguayi bírónő megkeresését a Paraguayi Legfelsőbb Bíróság még 2006 decemberében diplomáciai úton megküldte a MERCOSUR bíróságnak. A 2003-as szabályzat értelmében a bíróság feladata az, hogy a MERCOSUR jog kérdéses rendelkezését értelmezze, anélkül, hogy ez az értelmezés kötelező lenne. Az eljárás előadója, (coordinador) Wilfrido Fernández de Brix választottbíró azonban éppen ezt a nem kötelező jelleget használja fel arra, hogy rámutasson az egész véleményezési eljárás elhibázott voltára. Ennek során hivatkozik az Európai Közösség és az Andok Közösségének fejlődésére, különösen a felterjesztési kötelezettségre és az értelmezés kötelező jellegére. E hivatkozások alapján követeli a MERCOSUR-ban is ennek előírását. Más tekintetben is messze túlterjeszkedik véleményében a szűken vett felterjesztett értelmezési kérdésen és ezzel lehetőséget ad a bíróságnak arra, hogy behatóan tárgyalja a MERCOSUR jog természetét és annak a tagállamok jogához való viszonyát.
A bíróság már az első ítéletében tisztázta, hogy a MERCOSUR jog, mint integrációs jog az általános nemzetközi jog és a szupranacionális közösségi jog között helyezkedik el. Ehhez kapcsolódva próbálja meg levezetni az integrációs jog céljából kiindulva az előadó bíró a MERCOSUR jog elsődlegességét a nemzeti joggal szemben. Ugyanúgy, mint ahogy az Európai Bíróság megalapozta a közösségi jog elsődlegességét a bírói jogalkotás révén, a bíróságnak meg kell ragadnia az alkalmat, hogy az integrációs jog ilyen elsődlegességét a MERCOSUR tekintetében proklamálja. A bírák többsége azonban ezt az indokolást (még?) nem akarja követni. Még akkor is, ha a MERCOSUR jogot, az integráció céljára tekintettel kell is értelmezni, és tendenciájában integrációs joggá fejlődhet, tradicionálisan akkor is a nemzetközi szerződések elsődlegességét kell megállapítani a nemzeti joggal szemben, ahogy azt a Bécsi Szerződési Konvenció is kifejezésre juttatja és ahogy azt a részes államok joga elismeri. A nemzetközi magánjog területére vonatkozólag különösen az 1979-es Nemzetközi Magánjogi Amerikaközi Konvencióra hivatkozik a többség, amelynek 1. cikke szintén az államközi szerződések elsődlegességét mondja ki.
Egy másik ponton, a MERCOSUR normák egymásközti viszonyát illetően sem sikerül az előadó bírónak kollégáit meggyőzni. A 2007-es szabályzatról, és különösen az abban foglalt költségviselési szabályokról van szó, amely a megkeresést előterjesztő országra hárítja valamennyi költség viselését. Az előterjesztő bíró már csak azért sem tartja alkalmazhatónak ezt a szabályzatot, mert azt csak a már folyamatban lévő eljárás alatt bocsátották ki. Mindemellett olyan mértékben sérti a magasabb rendű MERCOSUR jogot, hogy a bíróságnak már csak ezen az alapon is el kell tekintenie alkalmazásától. A többség ezzel szemben a szabályzatot az általános eljárásjogi alapelvek alapján közvetlenül alkalmazandónak tartja. Szerintük a szabályzat valamennyi korábbi szabály helyébe lépett és a magasabb rendű jog sérelme sem állapítható meg (ugyanakkor kívánatosnak tartják a költségviselésre vonatkozó szabályok megváltoztatását az egyenlő teherviselés érdekében). A többségnek ez a felfogása megfelel a MERCOSUR-ban uralkodó tendenciának, mely szerint alapvetően a mindenkori utolsó szabályzatot kell alkalmazni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
