Amikor valaki (legyen az akár jelen monográfia szerzője, Molnár Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, és egyben a Belügyminisztérium osztályvezetője) arra adja a fejét, hogy a nemzetközi jog valamely szeletével foglalkozzon behatóbban, jó eséllyel számíthat arra, hogy témája csak kevéssé vált ki érdeklődést a "belső jogászok" rendkívül népes táborából. Molnár Tamás megtalálta azon kevés témakörök egyikét, melyre ez a sommás megállapítás kétségkívül nem vonatkozik: nevezetesen a nemzetközi jog és a belső jog viszonyának kérdéskörét, hiszen Magyarország nemzetközi szervezetekben meglevő tagsága (értve ez alatt különösen az ENSZ-beli, európai uniós és Európa Tanács-i tagságunkat) már önmagában is számos nemzetközi kötelezettséget keletkeztet hazánkra nézve, mely kötelezettségek belső jogi helyzetét legalábbis ildomos (volna) rendeznünk - az elmélet és a gyakorlat síkján egyaránt.
A nemzetközi jog és a belső jog viszonyának beható vizsgálata sem a külföldi, sem a hazai szakirodalomban nem tekinthető újkeletűnek,[1] még annak ellenére sem, hogy hosszú időn keresztül a jogtudományban sokkal inkább a nemzetközi jog és belső jog egységének, mintsem különbségének koncepciója érvényesült. A méltán a nemzetközi jog atyjának tekinthető Hugo Grotius például a tételes jogon (ius voluntarium) belül különbséget tett a belső állami jog, a belső jognál szűkebb jog (értve ez alatt az atyának a gyermekhez, az úrnak a szolgához intézett parancsát), és a belső jognál tágabb jog (értve ez alatt a nemzetközi jogot) között, mely utóbbi "valamennyi vagy sok nemzet akaratából nyerte kötelező erejét".[2]
Napjainkban már ez az egység egyértelműen a múlté: a nemzetközi jog és a belső jog között lényegében csak azok nem tesznek különbséget, akik a nemzetközi jognak a létét (vagy legalább a jogi jellegét) is tagadják - ezen irányzat nemzetközi jogi nihilizmus néven híresült el. A nemzetközi jogi nihilizmusnak (bár korántsem tekinthető dominánsnak a szakirodalomban) még Magyarországon is voltak követői: így például a sok tekintetben méltán maradandót alkotó Marton Géza szerint "a nemzetközi jog nem jog, mert hiányzik belőle az az elem, mely joggá tenné: a szervezett szankció."[3] A nemzetközi jogi nihilizmus (miként arra Molnár Tamás is helyesen rámutat) nem sokban különbözik a belső jog primátusát valló monista irányzatoktól, melyek szerint a nemzetközi jog nem más, mint egyfajta "külső államjog", melyet ebből következően az állam akár egyoldalú aktus útján is érvényteleníthet. Ez az elmélet azonban "nem lehet a nemzetközi jog helyes theóriája",[4] hiszen "épp attól fosztották meg a nemzetközi jogot, a nemzetközi szerződéseket, ami azok lényegi attribútuma. Attól ti., hogy a nemzetközi jog legalább két állam együttes jogalkotása."[5]
Amennyiben elfogadjuk a nemzetközi jog létét és jogi jellegét (nemzetközi jogászként természetesen mindenki számára ezen megközelítést javasolva), még mindig két alapvető irányzat közül választhatunk: a nemzetközi jog elsőbbségét hirdető monista, illetőleg a nemzetközi jog és a belső jog két különálló jogrendszerkénti elismerését hirdető dualista irányzat (és annak "alirányzatai") között. Az elméleteknek nem is elsősorban a nemzetközi jog, hanem sokkal inkább a belső jog oldaláról nézve van relevanciája: a jogrendszer egységének elvére épülő monista elméletekben a nemzetközi jogi normák külön jogi aktus nélkül a belső jog részévé válnak, míg a dualista rendszerekben a nemzetközi jog szabályai csak akkor érvényesülhetnek a belső jogban, ha azokat az állam külön jogalkotási aktussal transzformálja a saját belső jogába. Mind a monizmus, mind a dualizmus gyakorlati alkalmazására láthatunk példákat szerte a világon, közöttük a választást az egyes államok jogrendszerei teszik meg.
A mai magyar jogrendszer (az Alaptörvény Alapvetés fejezet Q) cikk (3) bekezdéséből következő módon) egyértelműen dualista, hi-
- 573/574 -
szen "Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé". Molnár Tamás hangsúlyozza, hogy a korábbi Alkotmány 7. § (1) bekezdése sem a monizmus, sem pedig a dualizmus mellett nem foglalt egyértelműen állást,[6] hiszen úgy rendelkezett, hogy "A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját". Kétségtelen, hogy az elmélet síkján Molnár Tamásnak teljes mértékben igaza van: így például Kovács Péter is megállapítja, hogy "e megfogalmazás azért problematikus, mivel kétértelmű: a mondat második fele a dualizmus híveinek ad muníciót, a német alaptörvény szóhasználatára emlékeztető első felére azonban a monizmus hívei is felépíthetik érvelésüket."[7] Azonban ha ezt a rendelkezést együtt olvassuk az Alkotmánybíróság "alaphatározataival", azon belül is különösen a 4/1997. (I. 22.) AB határozattal[8] (miként azt maga Molnár Tamás is megteszi),[9] a magyar jogrendszert már egyértelműen dualistaként írhatjuk le, így az Alaptörvény vonatkozó rendelkezése nem jelent e tekintetben érdemi változást, csupán pontosítást a nemzetközi jog és a magyar belső jog viszonyában.
Az Alaptörvény Alapvetés fejezet Q) cikke azonban egyszerre old meg és teremt problémákat: amíg elméleti síkon immáron mindenki számára egyértelműen a dualistatranszformációs modell alkalmazandóságát rögzíti, addig azzal, hogy "a nemzetközi jog más forrásait" (ideértve lényegében a nemzetközi jog valamennyi írott forrását, így egyes nemzetközi szervezetek határozatait, az autonóm egyoldalú jogi aktusokat vagy éppen a nemzetközi bíróságok döntéseit) jogszabályban kihirdetendővé teszi, újabb kérdéseket vet fel, hiszen a hazai joggyakorlatból nem igazán hozható példa ennek gyakorlati megvalósulására. Nehezen is értelmezhető az Alaptörvényhez fűzött Részletes Indokolás azon mondata, miszerint mindez nem jelenti azt, hogy valamennyi írott nemzetközi jogi normát "például a nemzetközi szervezetek belső eljárási szabályait is - jogszabályban minden esetben kötelezően ki kell hirdetni, csupán azt, hogy e nélkül nem tekinthetőek a magyar jogrendszer részének."[10]
Molnár Tamás könyve (bár a címe első olvasatra talán ezt sugallja) nem áll meg ezen a ponton, hanem érdemben is megvizsgálja a nemzetközi jog magyar belső jogba történő beépülési lehetőségeit - méghozzá a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló (2011-ben novellárisan módosított) 2005. évi L. törvény rendelkezéseinek fényében. Az Országgyűlés 2005. június 6-i ülésén elfogadott új törvényt megelőzően ugyanis a nemzetközi szerződések megkötésének rendjét Magyarországon az 1982. évi 27. törvényerejű rendelet tartalmazta, már puszta létével is nem kevés (és nem csupán a nemzetközi jogászok számára említésre méltó) problémát generálva - csak a példa kedvéért említve, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát Magyarország ratifikálta, és az nemzetközi jogi értelemben 2002. július 1-je óta kötelezi Magyarországot, anélkül azonban, hogy a Statútum belső jogban történő kihirdetésére a mai napig sor került volna.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
