Tíz éve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatályba lépésével sor került a magyar magánjog egészének átfogó szabályozására, amelynek keretén belül a jogalkotó az öröklési jog területén is fontos és szignifikáns változtatásokat hajtott végre. E változások közül kétségkívül kiemelkedő fontossággal bírnak a kötelesrész, valamint a kitagadás rendszerének normáiban bekövetkezett módosulások.
A jogalkotó a Ptk. bevezetésével nem változtatva a kötelesrész jogi természetén és alapvető jellemzőin annak meghatározó részletszabályainak módosításával, így például mértéke csökkentésével, a kötelesrész alapjába tartozó vagyonelemek növelésével, valamint a kitagadási magatartások bővítésével az örökhagyók rendelkezési szabadságának kiterjesztése mellett foglalt állást, a Ptk. kitagadásra vonatkozó szabályainak a korábbi szabályokkal való összevetéséből világosan láthatóvá válik, hogy az örökhagyó a korábbinál jelentősen szélesebb körben élhet a kitagadás jogával.
Az elmúlt években a hazai öröklési jog reformjával párhuzamosan a magyar magánjog szabályaira is jelentős hatást gyakorló német és osztrák polgári jogi kódexek esetében is lényeges módosításokat hajtott végre a jogalkotó az öröklési jog szabályaiban.
Németországban és Ausztriában - hasonlóan a legtöbb európai országhoz - jogalkotó feljogosítja az örökhagyókat arra, hogy végintézkedésükben a kötelesrészüktől is megfoszthassák az arra jogosult hozzátartozóikat, kifejezetten megjelölve a kitagadás okát, amelyek hatályos formájukban nagyon sok hasonlóságot mutatnak a magyar megoldással.
- 28/29 -
A német szabályozás nem sokat változott az évszázadok során egészen közelmúltig, amikor a jogalkotó a német Polgári Törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch, BGB) második átfogó reformja során alapvetően változtatta meg a kitagadás szabályrendszerét. Németország vonatkozó szabályozását egy korábbi tanulmányban már bemutattuk, Ausztria kitagadási rendszerének és ahhoz kapcsolódóan a kötelesrész alapvető szabályainak értékelését jelen közleményünkben szeretnénk ismertetni, több irányú megközelítést alkalmazva.
Az osztrák öröklési jog átfogó reformjára hasonlóan a magyar szabályozáshoz, ugyancsak a közelmúltban került sor, amikoris a Nemzeti Tanács 2015. július 30-án Szövetségi Törvénytárban (Bundesgesetzblatt, BGBL) kihirdette az öröklési jog módosításáról szóló 87. Szövetségi törvényt (Erbrechts-Änderungsgesetz 2015 - ErbRÄG 2015), új irányt szabva a kitagadás és a kötelesrész rendezésének.
Ausztria kitagadási és kötelesrészi szabályozási irányát jogirodalmi álláspontok és gyakorlat szemszögéből egyaránt vizsgálva igyekszünk áttekinteni azok erősségeinek és gyengeségeinek kiemelésével, valamint jogösszehasonlítás módszerét használva magyar rendelkezéseket és jogfejlődést vetjük egybe e nyugati rendszerrel tekintetben, hogy hazánk szabályozása hozzá mérten milyen irányt mutat, hatott-e egymásra két megoldási koncepció, illetve vajon érzékelhető-e összhang köztük, vagy éppen annak hiánya fedezhető fel.
Az Osztrák Polgári Törvénykönyv (Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch, ABGB) 1812. január 1. napján lépett hatályba és eredeti rendelkezései Franz von Zeiller jogtudósnak, a Bécsi Egyetem későbbi rektorának keze munkáját dicsérik. Az eredeti rendelkezések szerint kötelesrész az örökhagyó gyermekeinek, valamint hiányukban az örökhagyó szüleinek járt,[1] és mértéke gyermekek esetén örökrészük felében, szülők esetében pedig örökrészük egyharmadában került meghatározásra. A túlélő házastárs részére Zeiller nem biztosított kötelesrészt annak ellenére, hogy az örökhagyó utáni törvényes örökösnek minősült, amely állapot csak egy 1978-as törvénymódosítással[2] változott meg.
- 29/30 -
Az ABGB kiragadásra vonatkozó rendelkezései[3] - hasonlóan a kötelesrész alapvető szabályaihoz - időtállónak bizonyultak, ugyanis a gyermekek és a szülők kitagadásának esetkörei - leszámítva a kereszténységtől való elszakadás hatályon kívül helyezését 1868-ban, valamint a szülők gondozási és nevelési kötelezettségének kiemelését 1989-ben - 1812. január 1. óta lényegében változatlan tartalommal álltak fenn egészen 2017. január 1. napjáig. A házastársak kitagadásának okai[4] szintén semmit nem változtak annak 1989-es módosítása óta.
A 2010-es évek elején az osztrák jogalkotó a szabályozás irányát a teljesebb végintézkedési szabadság felé véve az öröklési jog átfogó kodifikációja mellett döntött, meghatározóan érintve a kötelesrész alapjába tartozó vagyontárgyak körét, valamint a kitagadás magatartásait egyaránt.
A 2017. január 1-jén hatályba lépett rendelkezések szerint[5] kötelesrészre jogosultak az örökhagyó után annak leszármazói, valamint házastársa vagy bejegyzett élettársa,[6] tehát szülei már nem. A változtatás okai azok voltak, hogy a jogalkotó ilyen módon szerette volna megerősíteni a gyermek nélküli házaspárok, illetve bejegyzett partnerek öröklési helyzetét, valamint a gyakorlati tapasztalat szerint a szülők az örökhagyó halálakor már gyakran nem is élnek, de indokként merült fel az is, hogy a szülők már általában vagyonosabbak, mint a gyermekeik, nincs szükségük anyagi támogatásra,[7] ezért a szülői kötelesrész fenntartásának nem volt gyakorlati indoka.[8] A rendelkezés meglátásunk szerint az indokaként felsorolt helyzetekben tökéletesen képes betölteni a szerepét, de nem ad megfelelő megoldást akkor, ha például az elhunyt szülei mégsem élnének anyagi jólétben, esetleg fiatal, leszármazók nélküli felnőtt volt, aki boldogulását nagyban köszönhette szüleinek. Ezen nem ritka esetek okán a magunk részéről a magyar megoldást, amely másodlagos jelleggel szerepelteti a szülői kötelesrész intézményét, mi jobbnak, méltányosabbnak látjuk.
- 30/31 -
Az osztrák szabályozás a német megoldáshoz hasonlóan a kötelesrész mértékét a törvényes örökrész felében határozza meg napjainkban. Csupán megjegyezni kívánjuk, hogy a magyar szabályozást európai viszonylatban a kötelesrész mértéke szempontjából az egyik legmegengedőbbnek tekinthetjük, ugyanis Európa számos országában a kötelesrész mértéke magasabb, mint hazánkban.
Ausztriában - hasonlóan hazánk megoldásához - a kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értéke.[9]
Kardinális eltérés a két ország szabályozásában, hogy míg Ptk. nem tesz különbséget a megajándékozott kör között, addig az ABGB szerint más megítélés alá esik kötelesrészre jogosultaknak juttatott, valamint az egyéb személyek részére nyújtott adományok sorsa. Az ABGB korábbi[10] és hatályos[11] szabályai alapján ugyanis a kötelesrészre jogosultaknak juttatott ajándékokat időkorlát nélkül figyelembe kell venni a kötelesrész alapjának meghatározásakor, míg a többi, rajtuk kívülálló személyek részére nyújtott ajándékok figyelembevétele időbeli korlátozáshoz kötött, mert az örökhagyó halálát megelőző két évben történt ajándékozások jöhetnek csak szóba, utóbbiak is csupán erre irányuló kérelem esetén.
Az ABGB korábbi és hatályos vonatkozó szövegeit összevetve megállapítható, hogy a rendelkezések alapkoncepciója változatlan maradt, pusztán jogalkotói pontosítást vehetünk észre. A törvény napjainkban ugyanis már egyértelműen rögzíti, hogy a kötelesrészre jogosultaknak adott ajándékok értékét a többi kötelesrészre jogosult és más örökösök kifejezett kérelmére lehet csak hozzáadni a kötelesrész alapjához, az egyéb személyeknek juttatott adományok esetében pedig kizárólag a kötelesrészre jogosultaknak ad ilyen kérelem előterjesztésére lehetőséget a jogszabály. A két évnél régebben történt, külső személyeknek nyújtott adományok a 2015-ös kodifikáció előtti szabályozáshoz hasonlóan továbbra is változatlanul figyelmen kívül maradnak tehát kötelesrész alapjának kiszámításakor. A szakirodalom szerint[12] a kétéves időszakra vonatkozó rendelkezést már korábban is számos kritika érte, mert alkalmasnak bizonyult a kötelesrészi igények kijátszására, ezért felmerült annak eltörlése, illetve öt vagy tíz évre történő meghosszabbításának lehetősége, végül a jogalkotó mégis szabályozásban tartotta azt, a kötelesrészre jogosultak fenti jogvédelmi eszközének törvényi megerősítése mellett.
- 31/32 -
Meglátásunk szerint az osztrák megoldási modell jelentősen gyengébb védelmet ad a kötelesrészre jogosultaknak, mint magyar[13] vagy például a német[14] szabályozásbeli párjai, amelyek a hagyaték megnyílását megelőzően a - bárki részére - tíz éven túl adott adományokat hagyják egységesen figyelmen kívül, ezen belül a német jogalkotó arányos leszállítást alkalmaz, mely szerint a második évtől egytizeddel csökkenve fokozatosan mérséklődik a kötelesrész alapja. Úgy érezzük, hogy az osztrák szabályok indokolatlanul egyenlőtlen elbírálást alkalmaznak a kötelesrészre jogosult megajándékozottak hátrányára azzal, hogy a nekik juttatott örökhagyói adomány mindenképpen a kötelesrész alapját képezi, emellett mi mégis úgy látjuk, hogy hazánkban is célszerű lenne az osztrák modellt alapul vevő differenciált megoldást alkalmazni a szabályozásban. Az osztrák jogalkotóval ellentétben mi nem gondoljuk úgy, hogy a kötelesrészre jogosultakat egész életen át történő helytállással kellene sújtani, azonban e kör esetén talán mégis inkább elvárható egy hosszabb időre nyúló felelősségi helyzet a többi kötelesrészre jogosulttal szemben, mint a kívülálló megajándékozottak esetében. Részünkről a kötelesrészre jogosultak vonatkozásában a helytállást az örökhagyó halálát megelőző tizenöt évben látnánk méltányosnak, míg az egyéb megajándékozott személyek esetén tíz évet gondolunk alkalmazandónak. A hatályos magyar megoldást, amely a kötelesrész alapjához tartozó ingyenes adományok beszámítását immár tizenöt év helyett tíz évben határozza meg, nem tartjuk méltányosnak a nagyobb értékkel rendelkező ingatlanok, illetve az értéküket az idővel is tartó vagy növelő ingóságok létének lehetősége miatt és e körben kommentárok indoklása sem tűnik számunkra meggyőzőnek, mely szerint az eltelt idő növekedésével indokolatlan módon csak a hagyatékban részesedettek felelőssége lesz terhesebb, valamint a hosszabb idő elteltével a bizonyítási nehézségek is szaporodnak.[15]
A fenti "kétéves szabály" máshonnan is ismerős lehet a magyar jogban, ugyanis jogalkotónk megpróbálva középutat találni a szerződéskötési és végrendelkezési szabadság, valamint a kötelesrészi igények oltalma között, törvénybe iktatta, hogy az öröklési, tartási, életjáradéki vagy gondozási szerződés megkötésétől számított két éven belül megnyílt öröklés esetén a kötelesrész alapjához számítandó a szerződéssel elidegenített vagyon értékének a ténylegesen nyújtott tartás, életjáradék, illetve gondozás értékével nem fedezett része is.[16] Korábbi gyakorlatunk szerint[17] a fenti szerződésekkel lekötött vagyontárgy a kötelesrész
- 32/33 -
alapjának kiszámításánál egyáltalán nem volt figyelembe vehető, vagyis bármilyen rövid idő is telt el a szerződések megkötése és az örökhagyó halála között, az átruházott, lekötött vagyont már nem lehetett a hagyatéki vagyon részeként számontartani, tulajdonképpen törvényes lehetőség adódott a kötelesrész fedezetét elvonó ügyletek létrehozására. A magyar "kétéves szabály" ideája meglátásunk szerint kétségkívül az osztrák példából ered, azt az ABGB 1978. július 1-től ismeri[18] és immár a Ptk. is alkalmazza a kötelesrészi igények védelme érdekében. A magunk részéről a felsorolt szerencseszerződések esetében alkalmazni rendelt két éves időintervallumot nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a jogalkotó által elérni kívánt célt, vagyis kötelesrész alapjának csökkentését irányzó, a kötelesrészi igényeket kijátszó jogügylettel előállt helyzeteket kezelni tudja, mert például egy két év és hat hónap elteltével megnyílt öröklés esetében - bármekkora is a gondozással nem fedezett ellenszolgáltatás - már nem alkalmazható, azonban a két éven belül megnyílt hagyatékok esetében ezzel szemben sokkal kisebb értékkülönbség is megalapozza a kötelesrész kielégítéséért való helytállási kötelezettséget. Ennek okán mi ebben az esetben is helyesebbnek látnánk az osztrák szabályozástól nagyobb időintervallumban, így például öt évben meghatározni az elszámolás időszakát, amellyel talán az említett szerződések szerencsejellege még nem üresedne ki, de a megoldás valószínűleg kevésbé vezetne a fenti jogügyletek visszaélésszerű megkötésére.
A fenti rendelkezések mellett ugyancsak újdonság az ABGB-ben annak a kialakult ítélkezési gyakorlatnak[19] a törvényi szintre emelése, hogy a kötelesrészre jogosultságot megalapozó kapcsolat létrejöttének időpontja előtti harmadik személyek részére történt ajándékozások beszámítását - mégha az örökhagyó halálát megelőző két éven belül történt is a juttatás - nem lehet kérni.[20] A döntő szakirodalmi álláspont szerint[21] jelen adományozások esetében annak van jelentősége, hogy az ajándék juttatásának pillanatában a kötelesrészi kapcsolat már fennállt-e az örökhagyó és a kötelesrészre jogosultja között, ettől az időponttól számítható ugyanis az adomány a kötelesrész alapjához, ez az értelmezés megegyezik a hazánkbélivel. Kézenfekvőnek tűnik ez a felfogás, hiszen az ilyen ingyenes adományozásra olyan időpontban került sor, amikor a megadományozott még nem is számolhatott az adott kötelesrészi igénnyel, valamint nagy valószínűséggel az örökhagyó sem a majdani kötelesrészre való jogosultság fennállásával.
- 33/34 -
A kitagadás osztrák rendszerében a kötelesrészi változásokhoz képest nagyobb módosulásokat figyelhetünk meg, ugyanis a kitagadási okok körét a jogalkotó teljesen átszabta, valamint immár egyazon szakaszban rendeli azt szabályozni az összes kötelesrészre jogosult vonatkozásában.[22] Az ABGB 2015-ös reformjával az osztrák jogalkotó a magyar Ptk. szabályozási koncepciójához hasonlóan érezhetően megpróbált egyensúlyt teremteni a végintézkedési képesség és a kötelesrészre jogosultak védelme között, ez jól láthatóan megjelenik az átformált kitagadási okok esetében is. Áttekintve a kitagadás hatályos magatartásait az a meglátásunk, hogy Ausztriában az örökhagyó a korábbinál jóval szélesebb körben élhet a kitagadás jogával, mint annak előtte. A jogalkotó megduplázta a kitagadásra okot adó magatartások körét, ezen belül mindkét, a már 1812 óta hatályban volt szubjektív kategóriát - az örökhagyót szükségében segítség nélkül hagyás és a közerkölcsöt sértő életmód miatti kitagadhatóság esetköreit - kiemelte szabályozásból, másik két új mérlegelést engedő kitagadási okkal helyettesítve őket.
Arra figyelemmel, hogy az új rendelkezések 2017. január 1-től vonatkoznak az öröklési ügyekre, így a kitagadás okainak alkalmazására is, a szabályozásból kikapcsolt két szubjektív kitagadási magatartás a 2017 előtt írott végintézkedéseken keresztül a hatályos osztrák jog részét képezve élnek tovább, fontos lehet tehát figyelnünk napjainkban is azok gyakorlati megítélésére. Jelen tanulmányban emellett annak a kérdésnek a megválaszolására is vállalkozunk fellelhető jogeseteket és szakirodalmi álláspontokat egyaránt figyelembe véve, hogy vajon az újonnan szabályozásba felvett két szubjektív kitagadási kategória képes-e a gyakorlatban pótolni, helyettesíteni a szükségben segítség nélkül hagyás és a közerkölcsbe ütköző életmód által lefedett esetköröket, vagy módosítás inkább szabályozásbeli hiányt eredményezett az osztrák kitagadási rendszerben. Fontosnak tartjuk ezenfelül kiemelni, hogy az európai polgárjogi kódexek majdnem mindegyike tartalmaz - általában egy - teljesen erkölcsi kategóriába eső kitagadási okot, amely a társadalomra nem feltétlenül veszélyes helyzetekre adja az örökhagyó kezébe a döntést. Áttekintve nemcsak a magyar, de több ország joggyakorlatát elmondhatónak tartjuk, hogy az örökhagyót jó hírnevében, társadalmi megítélésében
- 34/35 -
sértő, valamint ezzel kapcsolatban a vagyont tékozló, a társadalom többsége szerint is elítélendő örökösi magatartások elbírálását indokoltnak látjuk az örökhagyó akaratára bízni a kitagadás lehetőségének formájában. Úgy gondoljuk, hogy az életben előfordul számos olyan eset, amikor egy családtag nem valósít meg büntetőjogi kategóriába illő cselekményt, azonban az örökhagyóval szembeni magatartása olyan súlyosan kifogásolható, hogy azzal ellentmond minden társadalmi elvárásnak, azt a társadalom többsége is megvetendőnek tartja. Azzal, hogy az osztrák jogalkotó kikapcsolta a kitagadási magatartások közül közerkölcsöt sértő életmód örökhagyó általi szankcionálhatóságát, felmerül bennünk az a kérdés, hogy vajon az újonnan szabályozásba felvett kitagadási okok adnak-e ezekre a fenti nem ritka esetekre oltalmat az örökhagyó részére, képesek-e teljes mértékben betölteni az erkölcsi kategória szerepét.
Az ABGB kitagadási rendszerének egykori 2. pontjába foglalt okkal kapcsolatban már Unger[23] és Stubenrauch[24] is megállapították, hogy a szükséghelyzet igen sokrétű élethelyzetet foglalhat magában, egységes fogalmán nemcsak az örökhagyó anyagi szükségletét, hanem minden nehézségi helyzetet - így életveszélyt vagy betegséget is - érteni kell, továbbá a segítség nyújtása elmulasztásának szándékosnak vagy súlyosan gondatlannak kell lennie, ezzel egyetértett az újabb szakirodalom is.[25] Az osztrák gyakorlat ezzel összhangban ugyancsak egységesnek mutatkozott abban, hogy az örökhagyói szükséghelyzet mindenekelőtt pénzügyi, gazdasági szükségletet takar,[26] azonban ide értendőnek kell tekinteni minden olyan körülményt,[27] amely nemcsak a rokoni szálakra figyelemmel, hanem az emberiesség alapelveivel összhangban egyaránt indokolja a kötelesrészre jogosult
- 35/36 -
részéről az örökhagyónak nyújtandó segítséget és alappal feljogosítja az örökhagyót arra a várakozásra, hogy örököse segítségére számítson. A Bécsi Tartományi Főtörvényszék ítélete szerint például érvényes volt annak az örökbefogadott gyermeknek a kitagadása,[28] aki miután az örökbefogadó apa egymást követően kétszer is strokeot kapott, a családi gazdaságban egyedül maradt örökbefogadó anyját magára hagyta, holott tudta, hogy nélküle a szülei már nem tudnák elvégezni a mezőgazdasági munkát és segítségkérésük ellenére sem tért vissza hozzájuk. A bírói fórum szerint a gyermek ezen fenti magatartása sértette az örökbefogadó szülőkkel szembeni emberiességi alapelveket, akik kétségkívül szükséghelyzetben voltak és más segítségre nem is számíthattak.
A judikatúra további termékeit kutatva úgy tűnik számunkra, hogy szükséghelyzetbe tartozó élethelyzeteket a gyakorlat valóban jól behatárolta, ennek megfelelően az ítélkezés szerint kimerítette még jelen kitagadási ok tartalmát az is, ha a gyermek nem látogatta meg súlyosan beteg édesanyját a kórházban, együttérzéséről őt nem biztosította,[29] a súlyos mentális betegségben szenvedő szülőt gyermeke fizikailag elhanyagolta,[30] illetve ha a szülők oly módon mulasztották el gondoskodási kötelezettségüket gyermekük irányában, hogy az emiatt életveszélyes állapotba került.[31] Egységesnek mondható az ítélkezés abban is,[32] hogy az örökhagyót ért súlyos lelki sérelem konkrét szükséghelyzet fennállása nélkül nem alapozta meg az itt tárgyalt kitagadási okot, de találunk ennek ellenkezőjére is gyakorlati kivételt.[33]
Jelen helyen tárgyalt egykori 2. pont tartalmára jelentős hatást gyakorolt az öröklési jogi szabályok 1989-es módosítása (656. Szövetségi törvény az öröklési jog módosításáról, ErbRÄG 1989.),[34] amikoris a jogalkotó beemelt a szabályozásba egy, a kitagadási okhoz nagyon hasonló vonásokkal bíró speciális érdemtelenségi okot.[35] Az § 540.-ba foglalt magatartás annak bevezetése után gyakran jelent meg az ítélkezési gyakorlatban az itt bemutatott kitagadási okkal együttesen, és a judikatúra korán azonosította közös vonásaikat és eltérő elemeiket, világos elhatárolást kimunkálva közöttük, ezt láthatjuk megjelenni a következő példákban is.
- 36/37 -
A kitagadási pont lényegét jelentő szükséghelyzet fennállása kapcsán egymásnak ellentmondó következtetésekre jutott az első fokon eljárt Salzburgi Tartományi Bíróság és a Linzi Tartományi Főtörvényszék abban az esetben,[36] amelyben az örökhagyó közokiratba foglalt végintézkedésében arra hivatkozott, hogy azért tagadja ki lányát, mert az egyáltalán nem törődött vele és szükségében segítség nélkül hagyta őt. A per során kiderült, hogy az örökhagyó és felesége házasságának felbomlása után az akkor hároméves gyermek az anyjával Amerikában telepedett le, a kapcsolat közte és az édesapja között teljesen megszakadt. Az elsőfokú bíróság helybenhagyta a kitagadást, mert szerinte az örökhagyó a combnyaktörése okozta súlyos sérülés és az annak következtében kialakult erős mentális betegsége miatt kórházi ápolás nélkül nem tudott volna felépülni, tehát ez idő alatt szükséghelyzetben volt az ABGB § 768. 2. pontja értelmében. A kitagadott gyermek terhére azt rótta fel a bíróság, hogy nehézség nélkül képes lett volna tájékozódni apja hollétéről, hogylétéről. A másodfokon eljárt Linzi Tartományi Főtörvényszék megváltoztatva a határozatot kifejtette, hogy jelen esetben a kitagadás törvényi feltételei nem teljesülhettek, mert egyrészt az örökhagyó fizikai és mentális értelemben egyaránt jó állapotban volt, nem állt fenn szükséghelyzet, egyedül pedig azt a tényt, hogy a lányával való érintkezés hiánya érzelmileg megterhelte őt, nem lehet az ABGB § 768. 2. pontja értelmében szükséghelyzetként értékelni. A bírói fórum szerint emellett ésszerűen feltételezhette az örökhagyó azt is, hogy az idő múlásával a gyermekével való kapcsolatát egyre nehezebb lesz helyreállítani, mert jelen esetben már évtizedek óta semmilyen viszony nem állt fenn köztük. A külön töltött évtizedek alatt a szülő és a gyermek egymástól való elidegenedése elkerülhetetlenül bekövetkezett, ennek ellenére az örökhagyó szintén nem törekedett a kapcsolat felvételére gyermekével sem annak kiskorúsága alatt, sem felnőttkorában, tehát kétségkívül közrehatott a kapcsolat hiányának fenntartásában, ennélfogva a tények és a bizonyítékok összességét tekintve a másodfokú bíróság szerint az § 540.-ben foglalt érdemtelenségi ok sem állhatott meg. A másodfokú döntést ésszerűnek érezzük, mert a kapcsolat teljes hiányába való kétoldalú belenyugvás miatt nem volt a leszármazó terhére értékelhető, számára felróható, hogy nem tudott édesapja szükséghelyzetéről, mégha az ténylegesen fenn is állt egy adott időszakban. A jogesetet azért látjuk még érdekesnek, mert a felek valójában kölcsönösen súlyosan elhanyagolták a szülői, illetve a gyermeki jogviszonyból eredő kötelezettségeiket, vagyis akár a gyermek is kitagadhatta volna az édesapját.
Az előbbihez nagyon hasonló tényállás mellett ugyanakkor megállapította a bíróság a leszármazó § 540.-on alapuló érdemtelenségét abban az esetben,[37] amelyben az örökhagyó arra hivatkozott, hogy leszármazója azért nem érdemel még kötelesrészt sem vagyonából, mert saját hibájából munkaképtelen, ugyanis
- 37/38 -
véleménye szerint depresszióját és anorexia nervosa betegségét saját maga okozta, illetve tartja fenn a megfelelő kezeléseket visszautasítván, amely betegségek miatt egyáltalán nem képes munkavégzésre. Az örökhagyó végrendeleti érvelése szerint leszármazója nem érdemel vagyont a fentiek miatt, továbbá amiatt sem, mert lánya harminc éve teljesen megszakított vele mindenféle kapcsolatot és semmilyen módon nem törődött vele, hogylétéről sem érdeklődött, élete fontosabb eseményeit is eltitkolta. Az eljárt bírói fórum szerint a szülők és a gyermekek közötti jogviszonyból bizonyos minimális kapcsolattartási kötelezettségek keletkeznek, amelyeket a leszármazó súlyosan elhanyagolt, így az ABGB § 540. §-ában foglalt érdemtelenség feltételei fennállnak vele szemben. A bírói fórum jelen esetben a fenti példához hasonlóan ugyancsak nem találta megállapíthatónak a § 768. 2. pontját, mert véleménye szerint egyrészt az örökhagyó nem volt konkrét szükséghelyzetben, másrészt pedig ha abban lett volna, a kötelesrészre jogosult éppen a kapcsolat teljes hiánya miatt nem is tudhatott volna arról. Jelen esetben ki kell emelnünk, hogy kapcsolat megromlásában az örökhagyó közrehatását nem állapították meg bírói fórumok, az örökhagyó a gyermekével való kapcsolatfelvételre a kitagadás előtti évtizedekben folyamatos erőfeszítéseket tett, viszonyuk helyrehozatalára törekedett.
A kialakult gyakorlattal megegyező döntésre jutott a Legfelsőbb Bíróság abban az esetben,[38] amelyben egyaránt megállapította a leszármazó § 540.-on alapuló érdemtelenségét és a § 768. 2. pont szerinti kitagadási ok fennállását is, annak okán, hogy az örökbefogadott gyermek évtizedek óta egyáltalán nem törődött az örökhagyóval, vele kapcsolatot nem tartott, még annak súlyos betegsége és kórházi kezelése során sem, holott erről tényről bizonyíthatóan tudott. Az örökhagyó végintézkedésében kitagadta gyermekét és leírta, hogy soha nem bocsátotta meg neki vele szembeni közönyét.
A szülők és gyermekek közötti jogviszonyból eredő kötelezettségek elhanyagolásának gyakorlati megítélésével összhangban adott helyt Legfelsőbb Bíróság az örökhagyó túlélő házastársa és két leszármazója kötelesrészi igényének abban az esetben,[39] amelyben az örökhagyó közokiratba foglalt végintézkedésében egyetlen, nagyértékű ingatlanát barátnőjére, az alperesre hagyta, amely következtében kötelesrészre jogosultak örökrésze nem érte el a törvény által biztosított hányadukat. A perben az alperes azt állította, hogy az örökhagyó házastársa nem teljesítette támogatási kötelezettségét, a gyermekek pedig segítségnyújtási kötelezettségüket az egyre súlyosabb állapotban lévő rákos apjuk felé. A bizonyítás során kiderült, hogy a házastársak viszonya évtizedekkel korábban megromlott, az alperes jelenléte miatt nem is tudott helyrejönni, azonban ez idő alatt az örökhagyó gyakran meglátogatta feleségét, aki főzött, mosott rá. Kiderült az is,
- 38/39 -
hogy az örökhagyó kórházi kezelése alatt a leszármazók és házastárs is hetente többször látogatták az örökhagyót, amikor pedig kiengedték a kórházból, akkor a felesége gondját viselte, mosott és főzött rá, tehát támogatási és kapcsolattartási kötelezettségüknek eleget tettek.
A fenti gyakorlati példák alapján összességében megállapíthatónak tartjuk, hogy a kitagadási ok megvalósulásának az volt a feltétele, hogy az örökhagyó ténylegesen szükséghelyzetben legyen, a kötelesrészre jogosult ezzel tisztában legyen, ennek ellenére mégsem nyújtotta az elvárható segítséget. Az 1989-ben bevezetett § 540.-ben rendezett érdemtelenségi oknak emellett nem szabott feltételt a jogalkotó, nem volt szükséges sem eredménynek bekövetkeznie, sem szükségállapotban nem kellett lennie az örökhagyónak az ok megvalósulásához, elégséges volt pusztán a törvényi kötelezettségek megsértése (így pl. a gyermek gondozásának, nevelésének nem teljesítése vagy a rokontartási kötelezettség megszegése). Az érdemtelenségi ok körében emellett általánosan vizsgálták az örökös és az örökhagyó kapcsolatát a bíróságok, annak vétkes elhanyagolása, az egymással nem törődés volt az, ami megalapozta a fennállását. Láthattuk azt is, hogy azokban az esetekben, amelyekben az örökhagyók általánosan arra hivatkozással szerették volna örökösüket kitagadni, hogy az velük nem törődött, betegségben nem gondoskodott róluk és nem ápolta őket, illetve a kapcsolatot velük szándékosan nem tartotta, a bíróságok csak konkrét szükséghelyzet fennállása mellett találták érvényesnek a 2. pontban foglalt kitagadási okot, míg azokban az esetekben, amelyekben ezt nem lehetett megállapítani, érdemtelenségként hivatkozva megállhatta helyét a szülők és gyermekek közötti jogviszonyból eredő kötelezettségek súlyos elhanyagolása. Előbbiek okán mi úgy érezzük, hogy az § 540.-ba foglalt, az ABGB 2015-ös módosításával hatályon kívül helyezett érdemtelenségi ok második fordulata a magyar Pkt.-ban ismert, és 2014-ben szabályozásba vezetett durva hálátlanság alanyi kör nélküli párjának feleltethető meg. Emellett nem gondoljuk úgy, hogy a durva hálátlanság magyar ideája az osztrák szabályozásból ered, mert az abba tartozó esetek már a polgári törvénykönyv nélküli ítélkezés gyakorlatában is megmutatkoztak, és bíróságok jobb híján már az 1800-as, 1900-as évek fordulóján is a súlyos bántalom tripartitumi passzusára visszautalva minősítették az örökösök szülők elleni hálátlan, méltánytalan és szeretetet nélkülöző magatartásait az örökrészüktől való jogos megfosztásnak.[40]
Érdemesnek érezzük ehelyütt megemlíteni a hatályos Ptk. 7:78. § (1) bekezdésének g) pontjában rendezett kitagadási okot is, amely alapján az örökhagyó kitagadhatja kötelesrészre jogosult örökösét, ha az "a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá." A magatartás a Ptk. szövegéhez benyújtott T/7971/136. számú módosító javaslattal került
- 39/40 -
be a szabályozásba, ám a javaslat - nagyon hasonlóan az ABGB-hez - eredetileg akként fogalmazta meg a kitagadási okot, hogy legyen akkor is kitagadható a kötelesrészre jogosult, ha "az örökhagyót szükséghelyzetben segítség nélkül hagyta". A szükséghelyzet a Ptk. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959. évi Ptk.) szerint egyaránt a "másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszélyt"[41] jelenti. Álláspontunk szerint elmondható, hogy az eredeti, az ABGB-ből kölcsönzött formájában a magyar kitagadási ok behatárolhatóbb, pontosabban alkalmazhatóbb lett volna, mert a magyar szabályozásban is egyértelmű, hogy milyen helyzet léte az, amelyben az örökös elkövetheti a mulasztást, tehát a szabályozott joghelyzetnek objektív oldalt, úgy is mondhatjuk, hogy a megállapíthatóságához biztos pontot adott volna. Emellett segítségül hívva kapcsolódó osztrák ítélkezési gyakorlatot, véleményünk szerint a kitagadási okot megfelelően átültethette volna az ítélkezés is. Véleményünk szerint az örökhagyót szükségében segítség nélkül hagyás, mint kitagadási ok ABGB-ből történő átvétele helyesnek tekinthető lett volna, mert láthattuk, hogy az osztrák jogelmélet és judikatúra kiszámítható jogalkalmazást elérve kimunkálta annak elemeit, alkalmazhatóságának keretét megfelelően körvonalazta, így nem okozott gondot annak gyakorlati kezelése. A hatályos Ptk. megoldása szerintünk ellenben inkább bizonytalanságot eredményezett a hazai gyakorlatban, a "tőle elvárható segítség nyújtása" ugyanis abszolút megfoghatatlan kategória, mert annak tartalma jogalkotói útmutató híján még csak nem is körvonalazható, terjedelme pontosan nem határozható meg, így fennállásának esetei véleményünk szerint nem állapíthatóak meg konkrét esetekben. Vélhetően ez a bizonytalanság a magyarázata annak is, hogy a magyar kitagadási magatartás végleges formájára egyelőre nem találni olyan jogesetet, amely annak elbírálására vonatkozna, némely esetben említésre került ugyan, amelyekben az örökhagyó más kitagadási magatartásokkal együtt hivatkozásként felsorolta végrendeletében, de azokban is egyéb kitagadási ok vonatkozásában határozott az adott bíróság, mert azok a kitagadási magatartások láthatóan magukba olvasztották az örökhagyó által hivatkozott örökösi cselekményt.[42]
Az osztrák jogalkotó az ErbRÁG 2015 bevezetésével jelen kitagadási okot az örökhagyó felé irányuló kifogásolható magatartás tanúsításra (4. pont), valamint a családjogi kötelezettségek nagymértékű elhanyagolására (5. pont) bontotta, amelyet a magunk részéről nem feltétlenül tartunk üdvözlendőnek, mert a gyakorlat láthatóan biztosan, konzisztensen kezelte és alkalmazta azt, míg az alább tárgyalt két újonnan szabályozásba felvett kitagadási magatartás
- 40/41 -
gyakorlati megítélése már nem mutat egyértelmű jegyeket és nem is feltétlenül egyezik meg tartalmuk a jelen pontban tárgyalt kitagadási okkal.
A hatályos kitagadási rendszer 4. pontja szerint a kitagadható kötelesrészre jogosult, ha kifogásolható magatartásával az örökhagyónak súlyos lelki, érzelmi fájdalmat okozott. Jelen pont kapcsán a kommentárok visszautalnak egyrészt az azzal szó szerint megegyezően fogalmazott érdemtelenségi magatartásnál alkalmazandókra[43] (ott a kitagadási okra hivatkozva ugyanezt teszik) rögzítve, hogy azok tartalmilag megegyeznek, másrészt kimondják, hogy magában foglalja korábbi 2. pontot is, vagyis az örökhagyót szükségében segítség nélkül hagyás esetköreit.[44]
A kommentár az érdemtelenségi ok elemzésénél kiemeli, hogy az érdemtelenségi/kitagadási kör megvalósulásához elengedhetetlen, hogy az örökhagyó olyan rendkívüli helyzetben legyen, amelyben az örököse segítségére okkal - emberileg érthetően - számíthatna, ám az nem nyújtott segítséget számára, cserbenhagyta.[45] Szeretnénk felhívni a figyelmet azonban arra, hogy a korábbi 2. pontban szabályozott kitagadási ok esetében sem a törvény, sem a gyakorlat nem kívánta meg eredmény bekövetkezését, míg a jelen 4. ponthoz jogalkotó már eredményt is kapcsol feltételként, mert annak megállapíthatóságához szükséges, hogy a kifogásolható magatartás súlyos lelki vagy érzelmi fájdalmat okozzon az örökhagyónak. A feltétel fennállását megállapítani nagy valószínűséggel csak esetről-esetre lehet, mindenesetre a normaszöveg alapján elengedhetetlen, hogy bizonyos intenzitású mentális szorongás, mentális károsodás is fennálljon az örökhagyónál, amelynek közvetlen kiváltója a kötelesrészre jogosult magatartása, az ok-okozati összefüggés fennállása tehát kritérium. A 4. pont meglátásunk szerint teljes mértékben szubjektívnek tekinthető, valamint a büntetőjogilag értékelhető magatartások nem értendők ide, mert a lelki fájdalmon túli hátrány okozása már büntetőjogi tárgykör és a kitagadási rendszer 1. vagy 5. pontjába tartozónak tekinthető.
A szakirodalom szerint[46] az § 541. 2. pontjába foglalt érdemtelenségi ok esetében az örökös kifogásolható magatartása társadalmilag elítélendő cselekményeket jelenít meg, ennek alapján mi kimondhatónak érezzük, hogy az erkölcstelen, széles körben elítélendő magatartási motívum a 2017-es hatályon kívül helyezése ellenére a kitagadás hatályos rendszerében továbbra is helyet kapott. Bár jelen
- 41/42 -
kitagadási okkal az ErbRÄG 2015 hatályba lépése óta eltelt rövid időre figyelemmel még csak elvétve találkozhatunk az elérhető jogesetek között, előbbi meglátásunkat alátámasztani látszik a gyakorlat is amikor kimondja, hogy jelen kitagadási pont esetén az örökhagyót ért sérelemnek objektíve, a külvilág számára is érthetőnek kell lennie, és az adott szenvedést okozó cselekménynek - a kötelesrészre jogosult kifogásolható magatartásának - társadalmilag elítélendőnek kell lennie.[47] A fellelhető jogesetek alapján megállapíthatónak tűnik, hogy az ítélkezés a kevés gyakorlati példa mellett is teljeskörűen azonosította a kötelesrészre jogosultak kifogásolható magatartásának kritériumait, valamint az örökhagyót ért sérelem, fájdalom meghatározhatóságának elemeit.
Így például megállapította a Legfelsőbb Bíróság az örökhagyó gyermekeinek jogszerű kitagadását abban az esetben,[48] amelyben az örökhagyó arra hivatkozott végrendeletében, hogy lányai az ő kifejezett kérésével ellentétesen rendelkeztek a nekik ingyenesen juttatott művészi életművébe tartozó vagyonelemekkel (festményeivel és filmjeivel), holott azzal a feltétellel ruházta át rájuk életének gyümölcseit, hogy az örökhagyónak döntő beleszólása lesz azok felhasználásába és kezelésébe. Az örökhagyó végrendeletében arra hivatkozott, hogy lányai ezen fenti cselekményei számára mély csalódottságot és lelki megpróbáltatásokat eredményeztek, amellyel bírói fórum is egyetértett.
A Legfelsőbb Bíróság elé került másik ügyben[49] az örökhagyó gyermeke kitagadását annak bűnözői életmódja által a rá és családjára hozott szégyen megélésére alapozta. Az örökhagyó végrendeletében leírta, hogy a gyermeke által elkövetett bűncselekmény médiavisszhangja miatt szégyellt emberek közé kimenni, amely mint társadalmilag is elítélendő kifogásolható magatartás a bírói fórum szerint ugyancsak alkalmas volt az örökhagyónak lelki fajdalom okozására.
Áttekintve a vonatkozó fellelhető gyakorlatot mindent összevetve tehát ezen kitagadási ok körébe tartoznak azok az esetek, amelyekben - a korábbi 2. kitagadási pont beolvadására figyelemmel - az örökös szükséghelyzetben magára hagyta az örökhagyót, társadalomellenes viselkedésével - így például folyamatos bűnelkövetéseivel - szégyent hozott rá és családjára, de ide tartoznak a folyamatos szóbeli bántalmazás, a lelki terror vagy a hosszan tartó pszichikai nyomásgyakorlás esetei is, kiemelve, hogy ezen magatartásoknak folyamatosnak kell lenniük, tehát alkalmi viták vagy egyszeri szóbeli sértések nem értendőek ide és természetesen az örökhagyói oldalon ezen magatartások miatti súlyos fokú érzelmi károsodás léte is feltétel.[50] Az előbbiekhez hozzáteszi még szakirodalom,[51] hogy például az
- 42/43 -
örökhagyót ért testi sértés, az örökhagyó becsülethez és tulajdonhoz való jogának, magánéletének, vagy személyes szabadságának megsértése ugyancsak alkalmasnak tekintendőek súlyos lelki szenvedés okozására.
A 4. pontba foglalt kitagadási esetkört is érdemes véleményünk szerint összehasonlítani a hatályos magyar jogban ismert durva hálátlansággal, mert úgy tűnik, hogy jelen pontba a durva hálátlanság esetkörébe tartozó magatartások is belesorolhatóak, tehát azok, amelyekkel a kötelesrészre jogosult nagymértékben, erősen megsérti a család értékrendjét, a fontos erkölcsi értékeket, illetve indok nélkül szembe helyezkedik az örökhagyó által tanúsított korábbi gondoskodással, támogatással. Fontos azonban kiemelnünk, hogy a durva hálátlanság kitagadási kategóriája esetén a magyar jogalkotó nem kívánja meg a kötelesrészre jogosult cselekménye miatti eredmény bekövetkezését az örökhagyó oldalán, sem pedig azt, hogy a leendő örökhagyó konkrét szükséghelyzetben legyen a kötelesrészre jogosult durván hálátlan magatartásakor, ezek tehát fontos eltérések az itt elemzett kitagadási okhoz képest. A jelen pontban vizsgált kitagadási magatartást a kötelesrészre jogosult oldaláról nézve aktív magatartásnak írhatjuk le, míg a magyar jogban ismert durva hálátlanságot aktív magatartás és mulasztás egyaránt előidézheti.
Azon kötelesrészre jogosulti cselekmények kapcsán, amelyek általánosságban véve a közerkölcsbe ütköző életmód gyűjtőfogalmába tartoznak, a gyakorlat és az elmélet áttekintése után elmondhatónak gondoljuk, hogy azokat az osztrák jogalkotó ugyancsak olyan magatartásokként azonosítja e kitagadási ok körében, amelyek az örökhagyónak lelki szenvedést képesek okozni. Ez a jogértelmezés megegyezik a korábbi, közerkölcsöt sértő életmódhoz, mint kitagadási okhoz társult felfogással, hiszen azért azonosítják jogrendszerek az erkölcstelen életmód gyűjtőfogalmába tartozó örökösi cselekményeket kitagadási okként, mert azok az általuk kiváltott negatív társadalmi megítélés által képesek komoly lelki megpróbáltatást, nehézséget okozni az örökhagyónak. Mindent összevetve úgy látjuk tehát, hogy a 2017-es szabályozásból való kikapcsolását követően az osztrák kitagadási rendszer a hatályos 4. pont jogértelmezésén keresztül továbbra magában foglalja a közerkölcsbe ütköző örökösi cselekményeket azzal, hogy ennek megítélésekor a jogalkotó immár az örökhagyó személyét ért sérelmet helyezi előtérbe a társadalmat ért hátránnyal szemben.
Az 5. pontban leírt családjogi kötelezettségek nagymértékbeni elhanyagolása kapcsán a szakirodalom visszautal[52] az osztrák érdemtelenségi rendszer hatályos
- 43/44 -
3. pontjára, amely szerint méltatlan az öröklésre aki súlyosan elhanyagolta az örökhagyóval szemben a szülők és gyermekek közötti jogviszonyból eredő kötelezettségeit, hozzátéve azt, hogy jelen kitagadási magatartás magában foglalja annak eseteit, de attól szélesebb körű. Természetesen azért nem az érdemtelenségi magatartással azonosan fogalmazza a törvény jelen kitagadási ok szövegét, mert a szülők már nem jogosultak kötelesrészre, az örökhagyó házastársa, bejegyzett élettársa ellenben igen.
Látnunk kell azt is, hogy a hatályos érdemtelenségi rendszer 3. pontja szinte szó szerint megegyezik a korábbi érdemtelenségi rendszer durva hálátlansághoz hasonló - a 3.1. pontban már kifejtett - § 540.-ában foglaltakkal.
Leszármazók kitagadása esetében áttekintve az érdemtelenségi rendszer 3. pontjához és a korábbi § 540.-hoz tartozó joggyakorlatot elsősorban a törvényes tartási kötelezettség megszegését érthetjük e pontban, de megalapozhatja a kitagadási okot szülő gondozásának indok nélküli elmulasztása, nem látogatása is, szem előtt tartva, hogy csak a kötelezettség "nagymértékbeni" elhanyagolása adhat alapot a leszármazó kitagadására, így azt esetről esetre vizsgálva lehet csupán megállapítani. Hangsúlyozza a szakirodalom a családjogi kötelezettségek vonatkozásában azt,[53] hogy a szülő-gyermek viszonyból a törvényen alapuló kötelezettségek mellett az egymás felé irányuló kölcsönös tiszteletadás kötelezettsége is következik, és különösen a gyermeket a szüleivel szemben tisztelettudó magatartás és engedelmesség terheli. Ez megegyező felfogás a német[54] és a magyar[55] megoldásokkal, amelyek kiemelik, hogy a kötelesrészre való jogosultság egy, a törvényben biztosított különleges jogosultság, amely egyben azt is jelenti, hogy az örökhagyó és legközelebbi hozzátartozói egymás iránti magatartása, cselekményei az átlagostól eltérő megítélés alá esnek, így egymással szembeni cselekményeiket a kitagadás szempontjából, öröklésjogilag kell megítélni, mindig az adott helyzetben értékelve. Ahogyan hazánkban és Németországban, ez a felfogás képezi tehát alapját jelen oknak is az osztrák kitagadási rendszerben, vagyis elmondható, hogy az nem színtisztán családjogi kategóriaként van jelen a szabályozásban, hanem abba beletartoznak az öröklésjogi értelemben felfogott örökösi cselekmények is. Ezt megerősíti a gyakorlat is amikor kimondja,[56] hogy a családjogi kötelezettségek, így például a tartási kötelezettség
- 44/45 -
elhanyagolásának olyan súlyosnak kell lennie, amely nemcsak a törvényen alapuló kötelezettségeket sérti, hanem az örökhagyó iránti tiszteletet is.
A kötelesrészre jogosult házastárs, bejegyzett élettárs esetében - ugyancsak figyelembe véve az osztrák érdemtelenségi rendszer 3. pontjának szakirodalmi megítélését[57] - a családjogi kötelezettségek elhanyagolása teljes mértékben megfeleltethető a hatályos magyar Ptk. kitagadási rendszerében szabályozott házastársi, bejegyzett élettársi kötelességet durván sértő magatartás tartalmának. Ennek alapján jelen kitagadási cselekmények körébe érthetjük a házastársi hűség megszegését, a beteg házastárs gondozásának, személyes és a vagyoni támogatásának elmulasztását[58] - ebben a pontban érzésünk szerint a korábbi, házastárssal kapcsolatban meghatározott speciális kitagadási ok[59] is beillesztésre került.
Elmondhatónak érezzük, hogy jelen kitagadási oknak van egy jól meghatározható objektív oldala, ez pedig a családjogi kötelezettség fennállása az örökhagyó és a kötelesrészre jogosult között, amely a normaszövegből ítélve, valamint áttekintve a szakirodalmat és a gyakorlati példákat, a két személyi kör közötti, családi kapcson, tehát a törvényen alapuló tartási és egyéb támogatási kötelezettségek fennállásának feleltethető meg. A törvényen alapuló családjogi kötelezettség létének kérdése könnyen eldönthető tehát, de van emellett a kitagadást megvalósító magatartásnak egy szubjektív oldala is, amely miatt a tárgyalt magatartás esetről-esetre való értékelése szükséges, ez pedig a fenti kötelezettségek "nagymértékű" elhanyagolása, amit mindig az adott körülmények között szükséges elbírálni. Ezen utóbbi mérlegelést igénylő oldalon belül pedig véleményünk szerint az örökösi, illetve az örökhagyói oldal vizsgálata egyaránt kiemelt alapfeltétel.
Tovább nehezítheti a nagymértékű elhanyagolás behatárolásának kérdését az, hogy a jogalkotó az ErbRÄG 1989[60] kihirdetésével bevezette a napjainkban is hatályban lévő kötelesrész csökkentésének lehetőségét, amely ugyancsak az örökös-örökhagyó közti viszony elhanyagolásán nyugszik.[61] Az ErbRÄG 2015 ezen jogintézményen is lényegesen változtatott, mert korábbi szabályozástól eltérően nagyobb örökhagyói szabadságot engedve immár elegendő az is,
- 45/46 -
ha hosszabb ideje nem tartják a felek egymással a kapcsolatot, míg korábban a soha ki nem alakult kapcsolatra lehetett csak e körben hivatkozni. Szabályozási újdonság továbbá, hogy a házastárs és a bejegyzett élettárs kötelesrésze is csökkenthető lett e módon, amely azért fontos, mert a magyar rendelkezésektől eltérően az osztrák öröklési rendszer sajátosságaként az örökhagyó házastársa és bejegyzett élettársa az életközösség megszakadásával nem esik ki ipso iure az öröklésből. Az idézett szabály a két személyi kör között csupán a kapcsolat hiányát kívánja meg, egyéb tevőleges, negatív magatartást nem szab feltételül a megállapíthatósághoz, tehát abszolút mulasztásos tényállást rendez. A kötelesrész csökkentése jogintézményének alkalmazhatósági feltétele, hogy a kontaktus elmaradásába mindkét fél hosszabb ideje belenyugodjon és az örökhagyó közrehatása a kapcsolat hiányában ne legyen megállapítható.
Hosszabb időnek tekinti az osztrák jogelmélet és gyakorlat[62] a legalább húsz éve hiányzó kontaktust, érzésünk szerint ezzel is kiemelve családi vagyon egybentartásának és családi összetartozás fontosságát. Úgy gondoljuk, hogy a kötelesrész csökkentésének lehetősége nagyon is életszerű helyzetekre nyújt megoldást az örökhagyóknak, mert elég gyakori társadalmi helyzeten alapszik, és csupán a rokoni szálakra hivatkozással fenntartani a kötelesrész jogintézményét, mint az örökhagyó vagyonából történő minimum részesedést számunkra nem tűnik igazságosnak. Álláspontunk szerint indokolt lenne a hazai szabályozásba is átvenni ezen osztrák jogintézményt és alkalmazását megengedni mindhárom kötelesrészre jogosulti kör irányába azzal, hogy nem feltétlenül lenne szükséges húsz év időtartamban meghatározni kapcsolat hiányát, talán elegendő lehetne kevesebb idő is. Az örökhagyó-örökös, illetve szülő-gyermek közti kötelék kétoldalú, összetett, vagyoni és érzelmi viszonyokon nyugvó kölcsönös kapcsolat. Meglátásunk szerint azokban az esetekben, amelyekben szülő és az akár korábbi házasságból, akár a házasságon kívül született gyermek egymással a kapcsolatot szorosan vagy egyáltalán nem tartja, egymás hogylétével, szükségleteivel nem törődnek, egymásra nem kíváncsiak, talán még rossz is köztük a viszony, méltánytalan erőszakkal részesedést juttatni az örökhagyó életében - akár házastársával vagy egyéb gyermekeivel közös erőfeszítéssel - összegyűjtött vagyonából egy számára kvázi kívülálló részére, de ezt fordítva, szülőnek járó kötelesrészre is éppúgy igaznak érezzük.
A kötelesrész felére való csökkentése és a jelen pontban tárgyalt kitagadási ok közötti elhatárolás nehéznek tűnhet a végrendelkezni kívánó leendő örökhagyók számára, ám segítségükre van a kellően kiforrott osztrák joggyakorlat, amelynek újabb állásfoglalása is megerősíti[63] azt a korábbi álláspontot, amely
- 46/47 -
szerint a két jogintézmény rendeltetése teljesen eltér egymástól, ugyanis a kitagadás a kötelesrészre jogosult jogalkotó által helytelenített magatartásán alapul, míg a kötelesrész csökkentése az örökhagyó és a kötelesrészre jogosult közötti szoros kapcsolat hiányán nyugszik.
Az e helyütt tárgyalt kitagadási okhoz meglehetősen kevés gyakorlati példát találni a fellelhető jogesetek között, amely áttekintve a judikatúra termékeit, vitát tűrő véleményünk szerint azért lehetséges, mert az abba tartozó eseteket az ErbRÄG 1989-el bevezetett és jelenleg is hatályban lévő, a kitagadási okkal egyezően fogalmazott, a szülők és gyermekek közötti jogviszonyból eredő kötelezettségek súlyos elhanyagolását rendező érdemtelenségi ok, továbbá a kötelesrész csökkentésének jogintézménye magába olvasztja, utóbbiakra kifejezetten sok jogeset lelhető fel napjainkban is.
Az ABGB § 541. 3. pontjában szabályozott érdemtelenségi eset körében az örökhagyók gyakran hivatkozzák,[64] hogy kötelesrészre jogosultjaik azért érdemtelenek az utánuk való öröklésre, mert velük több éve semmiféle kapcsolatot nem tartanak, leszármazóik durván elhanyagolták a feléjük nyújtandó gondozási, tartási kötelezettségüket. A kitagadási okhoz kapcsolódó gyakorlati példákban az örökhagyók a kötelesrészre jogosultjaik számára a fenti érdemtelenségi okhoz hasonlóan ugyancsak azt rótták fel végakaratukban, hogy őket betegségükben, szükségükben kérésük ellenére nem látogatták, nem mutattak feléjük gondoskodási hajlandóságot.[65] Úgy látjuk tehát, hogy az osztrák kitagadási rendszer jelen helyen tárgyalt 5. pontja az érdemtelenségi rendszer 3. pontjának duplikálásaként van jelen a szabályozásban, ennélfogva véleményünk szerint nem várható annak gyakoribb örökhagyói alkalmazása a jövőben sem.
A kitagadási okhoz kapcsolódó jogesetekben kiemelték a bírói fórumok, hogy a családjogi kötelezettségek nagymértékű elhanyagolásának tekinthető az, ha a gyermek vagy a szülő a kapcsolatfelvételt alaptalanul elutasítja,[66] ám a szülő ritka látogatása önmagában még nem meríti ki jelen kitagadási okot.[67] Ez a gyakorlati megítélés illeszkedik a kötelesrész csökkentésének ismérveihez, amely szerint annak megállapíthatóságához elegendő mindkét oldal passzív magatartása, azonban ha az örökhagyó indok nélkül elutasítja kötelesrészre jogosultja kapcsolati közeledését, úgy a kötelesrészt nincs módja csökkenteni.
A döntő megkülönböztető jegy tehát a kitagadás és a kötelesrész lecsökkentésének jogintézménye között az, hogy a kitagadási magatartás aktív magatartást is feltételez, míg a kötelesrész csökkentése csak kölcsönösen passzív magatartás esetén állapítható meg. Utóbbi jogintézmény esetén kapcsolat teljes hiánya
- 47/48 -
miatt a kötelesrészre jogosultaknak nem adódhat lehetőségük a családjogi kötelezettségek aktív módon történő megsértésére, azonban amint aktivitás kerül az örökhagyóval való kapcsolatba, így például kapcsolatfelvétel elutasítása, már lehetőség nyílik jelen pont szerinti kitagadásukra.
A családjogi kötelezettség "nagymértékű" elhanyagolásának fogalmát sem a törvény, sem a hozzá készült kommentárok nem határozzák tehát meg, így azt valószínűleg a mindenkori közfelfogás szerint lehetséges megállapítani esetről-esetre, komoly szubjektív behatárolhatóságot adva a kitagadási oknak, e körben kíváncsian figyeljük a judikatúra alakulását és gyakorlati termékeit.
Érdemes kitekintést tennünk a kitagadási okrendszer egykori 4. pontjának gyakorlati megítélésére is, amely szerint az örökhagyónak lehetősége volt kitagadni gyermekét, házastársát és szülőjét is, ha közerkölcsöt sértő életmódot tartósan folytattak. Azt már Rippellel és Winiwarterrel összhangban Unger[68] és Stubenrauch[69] is megállapították, hogy a közerkölcsöt sértő életmód folytatásán tisztességtelen és romlott életmódot kell érteni, amely a jó erkölccsel ellentétes ("contra bonos mores"). Osztotta ezt az előbbi nézetet a modern felfogásmód is[70] azzal, hogy az erkölcstelen életmód folytatásának fennállását minden esetben egyedileg szükséges vizsgálni és a vizsgált életmódnak az általánosan elfogadott, morális társadalmi értékrenddel szemben álló életvitelnek kell lennie.[71] A jogirodalom szerint[72] az, hogy általánosságban mit tekintünk erkölcstelen életmódnak, nagyban függ a mindenkori társadalmi szemlélettől és jelentősége van - de nem kizárólagosan - a büntetőjogi fogalmaknak is, ezzel összefüggésben pedig nem elégséges a kitagadási ok fennállásának megállapításához az, ha csak az örökhagyó nézete szerint erkölcstelen az adott életmód. Ez utóbbi álláspont véleményünk szerint mindenképpen támogatható, hiszen a törvény közerkölcsöt említett, nem pedig egyéni értékrendet sértő magatartási formát, másrészt nagyban alátámasztja ezt a gyakorlat is. Így például egymástól eltérő álláspontra helyezkedett Grazi Tartományi Bíróság, valamint Grazi Tartományi Főtörvényszék és a Legfelsőbb Bíróság annak megítélésében, hogy a többszörösen büntetett élet vajon közerkölcsöt sértő életvitelnek tekinthető-e.[73] A hivatkozott esetben az örökhagyó nem juttatott fiának
- 48/49 -
vagyonából azzal az indokkal, hogy az munkakerülő életmódot folytat és emellett többször is elítélte a bíróság különböző bűncselekmények elkövetése végett. Az elsőfokon eljárt bíróság szerint bár a felperes kötelesrészre jogosulttal szemben húsz büntető ítéletet hoztak (köztük egyet rablásért kiszabott nyolc éves időtartamú szabadságvesztés miatt), az ABGB § 768. 4. pontjában írt kitagadási ok nem áll fenn, mert a gyakori elítélés körülménye nem jelent támadást a közerkölcs ellen. A másodfokon eljárt bírói fórum az elsőfokú ítélettel szemben úgy látta, hogy a kötelesrészre jogosult tartósan támadta a közerkölcsöt azzal, hogy különféle vagyoni és erőszakos bűncselekményeket követett el a társadalommal szemben, amely életvitel nemcsak az édesapja értékrendjével, hanem az általános felfogással is szembe helyezkedik, továbbá arra utaló bizonyíték sem merült fel, hogy az örökhagyó megbocsátotta volna ezeket a cselekményeket. A Legfelsőbb Bíróság osztotta a Tartományi Főtörvényszék álláspontját és kimondta, hogy az örökhagyó felfogásától függetlenül a büntetőtörvénybe ütköző magatartás sérti a közerkölcsöt, különösen akkor, ha számos, nem jelentéktelen bűncselekmény elkövetéséről van szó, amelyek hosszabb időtartamú, ténylegesen letöltendő börtönbüntetéshez vezettek. A büntetett előélet kapcsán - ahogyan a magyar ítélkezés is[74] - egységesnek mondható az osztrák a gyakorlat tekintetben, hogy az egyszeri elítélés nem alapozza meg a közerkölcsbe ütközés megállapíthatóságát, a folyamatos, törvénybe ütköző életmód viszont már igen.[75] Egyöntetűnek mutatkozott továbbá a gyakorlat abban is, hogy a közerkölcsbe ütközés és ezáltal a kitagadás lehetősége akkor is fennállt, ha a kötelesrészre jogosult olyan életmódot folytatott, amely a mindenkor uralkodó erkölcsi fogalmak és felfogás szerint súlyosan sértette a közerkölcsöt, és amely nem feltétlenül büntetendő cselekmény. A hajdani 4. pontban írt erkölcstelen életmódnak gyakorlat a szerint társadalom széles körében kellett megvetendő magatartásnak lennie, nem pedig kizárólag az örökhagyó nézete szerint, ám alkalmasnak kellett lennie arra is, hogy az örökhagyó vagy családja becsületét csorbítsa, rájuk szégyent hozzon és szemben álljon az örökhagyó akaratával.[76] Akárcsak a magyar vagy a német jogalkalmazás, az osztrák ítélkezési gyakorlat is egységesnek tűnik abban, hogy a hivatkozott, erkölcstelen életmód akkor valósíthatott meg kitagadást, ha azt az örökös tartós jelleggel folytatta és az kihatással bírt az életére, tehát egyszeri vagy alkalmankénti cselekmények erre nem alkalmasak. Az alkoholfogyasztás az osztrák Legfelsőbb Bíróság szerint - akárcsak a hazai gyakorlatban[77] - akkor minősült erkölcstelen életmódnak, ha már negatív hatással volt
- 49/50 -
az örökös életére, tehát ha emiatt nem tudta viselkedését kontroll alatt tartani és felelősségteljesen élni, ugyanez igaz a szexuális erkölcs megsértésére is.[78]
Összehasonlítva a hazai, az osztrák és a német vonatkozó öröklési jogi megoldásokat azt találjuk, hogy az osztrák modell már a kezdetek óta a közerkölcsbe ütközés szófordulatát használta, míg a másik két nemzet polgári törvénykönyve az erkölcstelen örökösi magatartásokat engedte kitagadással sújtani. Áttekintve e fenti három szabályozás jogelméleti és gyakorlati termékeit azt a következtetést vontuk le, hogy mindhárom ország esetében ugyanazok a magatartásformák teszik ki az erkölccsel szembehelyezkedő örökösi cselekményeket, így kiemelten például a többszörösen büntetett előélet, a munkakerülő életmód, a negatív többletmagatartással járó szerencsejáték,- és alkoholfüggőség, illetve a szexuális kicsapongás.
A német BGB az 1900. január 1. napján történt hatályba lépése óta az erkölcstelen életmód kifejezését használta, míg hazánk jogtörténelemében az 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat (Mtj.) szövege volt az első, amely erkölcstelen és nem közerkölcsbe ütköző magatartást említett, amelyet aztán az 1959. évi Ptk. és a Ptk. is átvett. Úgy tűnhet, hogy a törvényi definíció megváltoztatásával kiemelésre került a hazai szabályozásban az egyéni értékrend sérelme, a magatartás örökhagyóra gyakorolt negatív hatása, amely nem teljesen így van. Áttekintve a hazai judikatúra termékeit[79] elmondható ugyanis, hogy az erkölcstelen életmód törvényi tényállásához nem elegendő, hogy az örökösi magatartás csak az adott örökhagyó nézete szerint legyen elítélendő, hanem annak társadalom széles körében is megvetendőnek, az alapvető társadalmi normákkal szembehelyezkedőnek kell lennie, e nélkül a bíróságok nem állapítják meg fennállását, ugyanez mondható el a vonatkozó német ítélkezési gyakorlatról is.[80] Az elemzés alá vont fenti országok joggyakorlatának áttekintését követően érzésünk szerint elmondható, hogy a közerkölcsbe ütköző és az erkölcstelen életmód, mint kitagadást megvalósító magatartások között nincs felismerhető eltérés, mindkét megfogalmazás kétirányú sérelmet igényel érvényességi kritériumként.
Mindent összevetve tartalmi megítélését tekintve jelen osztrák kitagadási pont a magyar szabályozásbeli párjának teljes mértékben megfeleltethető, értelmezésbeli jelentős különbséget nem tudunk felmutatni közöttük. Mindkét szabályozás esetén elmondható, hogy korán gyökeret vertek a gyakorlatban és meglehetősen sokszor hivatkoztak rájuk mindkét ország örökhagyói, illetve a magyar
- 50/51 -
gyakorlatban napjainkban is az erkölcstelen életmód említése tekinthető az egyik leggyakoribb kitagadási oknak.
Áttekintve a kötelesrész és kitagadás szabályait elmondhatónak érezzük, hogy az osztrák jogalkotó láthatóan a teljesebb végintézkedési szabadság felé szerette volna venni a szabályozási irányt, ezt láthatjuk megjelenni szülői kötelesrész kikapcsolásában és a kitagadási okok rendszerének bővítése is ugyanerre az irányra mutat.
Több helyen érzékeltük, hogy az osztrák öröklési szabályok meghatározóan hatottak a hatályos Ptk. szabályozási vonalára, amelyet a magunk részéről összességében üdvözlendőnek tartunk, mert a gyakorlatban kellőképpen kipróbált, meghatározó elemeiket tekintve megfelelően behatárolt szabályok és átgondolt rendelkezések adtak szabályozási ideát a magyar jogalkotónak.
Az új osztrák rendelkezések igyekeznek széles skálán mozogva biztosítani minél teljesebben a kitagadás jogát és megállapíthatónak tartjuk, hogy az örökhagyót jó hírnevében, társadalmi megítélésében sértő, valamint ezzel kapcsolatban a társadalom többsége szerint is elítélendő örökösi magatartások - ezen belül az erkölcstelen, széles körben elítélendő magatartási motívum - örökhagyó általi szankcionálhatósága 2017-es módosítással a kitagadás hatályos rendszerében továbbra is helyet kapott. A hajdani, 1812. január 1. óta hatályban volt örökhagyót szükségében segítség nélkül hagyás kitagadási magatartását az osztrák jogelmélettel ellentétben mi nem érezzük a kifogásolható magatartás körébe tartozónak, mert utóbbinak feltétele az örökhagyó oldalán fennálló súlyos lelki fájdalom, míg hatályon kívül helyezett kitagadási ok esetében nem állított fel kritériumként eredményt jogalkotó. Úgy érezzük, hogy az örökhagyót szükségében segítség nélkül hagyás esete a hatályos kitagadási rendszerben nem tud kellőképpen kibontakozni, habár hozzá kell ehhez tenni azt is, hogy a szükséghelyzetben történt cserbenhagyás esetén is fel lehet adott esetben mutatni érzelmi megrendülést az örökhagyói oldalon.
Ahogyan a magyar kitagadási rendszer esetében, úgy az osztrák szabályozással kapcsolatban is elmondhatónak érezzük, hogy a puszta törvényszöveg szűkszavúnak mutatkozik, annak elolvasás utáni értelmezésével nem juthatunk további tartalmi következtetésekre, szükséges és célszerű tehát a kommentárok, a jogirodalom és vonatkozó joggyakorlat egyidejű tanulmányozása ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk az osztrák kitagadási rendszerről. ■
JEGYZETEK
[1] Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch für die Gesammten Deutschen Erbländer der Oesterreichischen Monarcie. I. Theil. Wien, Aus der K.K. Hof und Staatsdruckerey, 1811., §§ 762-763.
[2] Änderungen des Ehegattenerbrechts, des Ehegüterrechts und des Ehescheidungsrechts. Lásd: https://www.ris.bka.gv.at/Dokumente/BgblPdf/1978_280_0/1978_280_0.pdf (letöltve 2024. június 22. napján).
[3] "§ 768. Egy gyermek kitagadható:
1) ha elszakadt a kereszténységtől;
2) ha az örökhagyót szükségében segítség nélkül hagyta;
3) ha bűncselekmény miatt életfogytig tartó börtönre vagy húsz év börtönbüntetésre ítélték;
4) ha közerkölcsöt sértő életmódot tartósan folytat."
"§ 769. Ugyanezen okokból a szülők is kitagadhatók a kötelesrészből, és különösen akkor is, ha teljesen elhanyagolták a gyermekük nevelését" Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch für die... 181.
[4] "§769. Ugyanezen okokból a házastárs és a szülők is kitagadhatók a kötelesrészből, a házastárs azonkívül akkor is, ha támogatási kötelezettségét súlyosan elhanyagolta" Lásd: Erbrechtsänderungsgesetz 1989 - ErbRÄG 1989. https://www.ris.bka.gv.at/Dokumente/BgblPdf/1989_656_0/1989_656_0.pdf (letöltve 2024. június 23. napján.).
[5] § 757.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622 (letöltve 2024. június 23. napján).
[6] Ausztriában bejegyzett élettársi kapcsolat kötésére 2010. január 1. óta van lehetőség az azonos nemű párok számára, közös örökbefogadásra pedig az Alkotmánybíróság döntése értelmében 2016. évtől. 2019. január 1-től hatályosan az azonos nemű párok már házasságot is köthetnek egymással.
[7] Weiser, Rudolf: Der Erbrechts-Kommentar. §§ 531-824 ABGB. Wien, MANZ'sche Verlags-und Universitätsbuchhandlung, 2019, 301. o.
[8] Rungaldier, Martin: Erben verpflichtet. In: Top.Tirol. Ausgabe #2./Oktober 2016, 58. o.
[9] §§ 781-783.
[10] § 785. (3) bek.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622&FassungVom=2016-12-31 (2024. június 23. napján.).
[11] §§ 782-783.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622 (2024.06.23.)
[12] Welser, Rudolf: i.m. 386.
[13] 7:81. § (1) bekezdés a) pont.
[14] §2325. (3) bek. https://lexetius.com/BGB/2325 (2024. június 23. napján.).
[15] Lásd pl. Vékás Lajos, In: Gárdos Péter, Vékás Lajos (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Jogtár, Wolters Kluwer (letöltve 2024. június 23. napján.).
[16] 7:80. § (4) bekezdés.
[17] A Legfelsőbb Bíróság PK 89. számú állásfoglalásának c) pontja.
[18] https://www.ris.bka.gv.at/Dokumente/BgblPdf/1978_280_0/1978_280_0.pdf (letöltve 2024. június 23. napján.)
[19] Schwimann, Michael - Kodek, Georg E. (Hrsg.): ABGB Praxiskommentar. Band 3. Wien, LexisNexis Verlag, 2013, 237. o.
[20] § 782. (2) bek.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622 (letöltve 2024. június 23. napján.)
[21] Welser, Rudolf: i.m. 392. o.
[22] "§ 770 A kötelesrészre jogosult kitagadható, ha
1. az örökhagyó ellen több mint egy év szabadságvesztéssel fenyegetett, szándékos bűncselekményt követett el,
2. az örökhagyó házastársa, bejegyzett élettársa, élettársa vagy egyenesági rokona, az örökhagyó testvére és annak gyermekei, azok házastársa, bejegyzett élettársa vagy élettársa továbbá az örökhagyó mostohagyermekei ellen több mint egy év szabadságvesztéssel fenyegetett, szándékos bűncselekményt követett el,
3. szándékosan meghiúsította vagy megkísérelte meghiúsítani az örökhagyó végső akaratának megvalósulását (§ 540.),
4. kifogásolható magatartásával az örökhagyónak súlyos lelki, érzelmi fájdalmat okozott,
5. egyébként nagymértékben elhanyagolta az örökhagyó felé fennálló családjogi kötelezettségeit, vagy
6. egy vagy több szándékos bűncselekmény miatt életfogytig tartó, vagy húsz év szabadságvesztésre ítélték" https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622 (letöltve 2024. június 23. napján.).
[23] System des österreichischen allgemeinen Privatrechts von Dr. Joseph Unger. Sechster Band. Das österreichische Erbrecht. Leipzig, Druck und Verlag von Breitkopf und Härtel, 1894, 352.
[24] Commentar zum österreichischen Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuche von weiland Moriz von Stubenrauch. Achte umgearbeitete auflage. Erster Band. Wien, Manz'sche k.k. Hof-Verlags- und Universitätsbuchhandlung, 1902, 939. o.
[25] Nierlich, Philipp - Grond, Valeska: Erbrecht von A-Z. Wien, Verlag Österreich GmbH, 2011. A mű számozatlan oldalakból áll, a hivatkozott rész a 3. Pflichtteilsrecht, 3.6. Enterbungsgründe (§§ 768, 770, 773) című alfejezetben olvasható, illetve lásd: ABGB Praxiskommentar... 200-201., valamint Ferrari, Susanne - Likar-Peer, Gundula Maria: Erbrecht. Wien, Manz'sche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, 2020 (2. Auflage), 381-383. o.
[26] EvBl 1965/198; EvBl 1969/176; EvBl 1972/220; 4 Ob 555/79 = EFSlg 36,275; 5 Ob 1Ob2222/96p (1996/07/26); OGH 10Ob2379/96t (22.10.1996); 9Ob27 / 07x (2007/08/08).
[27] Például az örökhagyó ápolását mentális, illetve fizikális betegsége okán [OGH6Ob11/85 (6Ob29/85) (05.12.1985)].
[28] 1Ob258/68 (14/11/1968).
[29] OGH 5 Ob 756/81 EF 40.988.
[30] OGH 6 Ob 368/64 EF 4567.
[31] OGH 6 Ob 368/64 EF 4567.
[32] Pl. OGH 6 Ob 182/64 EvBl 1965/285, OGH 7 Ob 505/95 NZ 1997.
[33] Így például érvényesnek bizonyult a kitagadás abban az esetben, amelyben az örökhagyó szerettei általi fizikai elhanyagolás az örökhagyónak komoly érzelmi distresszt okozott. (OGH 4 Ob 562/76 NZ 1979.)
[34] https://www.ris.bka.gv.at/Dokumente/BgblPdf/1989_656_0/1989_656_0.pdf (letöltve 2024. június 30. napján.).
[35] § 540. Aki az örökhagyó ellen szándékosan olyan büntetendő cselekményt követett el, amely legalább egy év szabadságvesztéssel büntethető, vagy a szülők és gyermekek közötti jogviszonyból eredő kötelezettségeit súlyosan elhanyagolta, az öröklésre érdemtelen mindaddig, amíg a körülményekből nem lehet arra következtetni, hogy az örökhagyó megbocsátott neki.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622&FassungVom=2016-12-31 (letöltve 2024. június 30. napján.).
[36] OGH 7Ob505/95 (08.03.1995).
[37] Verwaltungsgerichtshof (VwGH) 2002/10/0078 (13/10/2004).
[38] OGH 9Ob23/12s. (26/11/2012).
[39] OGH 5Ob589/89 (1989/09/05).
[40] Pl. 972/1904. (Magyar Királyi Curia), 3119/1904. (Magyar Királyi Curia), 1340/1908. (Magyar Királyi Curia).
[41] Ptk. 5:26. § (1) bekezdés, 1959. évi Ptk. 107. § (1) bekezdés.
[42] Pl. durva hálátlanságként és nem a tőle elvárható segítségnyújtás elmulasztásaként bírálták el a bíróságok a kötelesrészre jogosultak cselekményeit a következő esetekben: Pfv.21.111/2018/7. (Kúria), BH2021. 334 (Kúria), Pfv.20.484/2023/7. (Kúria).
[43] § 541. 2.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622 (letöltve 2024. június 23. napján.).
[44] Welser, Rudolf: i.m. 338-339. o. és Susanne Ferrari - Gundula Maria Likar-Peer: i.m. 581. o.
[45] Welser, Rudolf i.m. 40. o.
[46] Susanne Ferrari - Gundula Maria Likar-Peer: i.m. 458. o.
[47] 2 Ob 219/23d.
[48] OGH 23.1.2024, 2 OB 228/23 B.
[49] 2 Ob 219/23d.
[50] 2 Ob 219/23d., 2 Ob 60/19s, 2 Ob 228/23 B.
[51] Susanne Ferrari - Gundula Maria Likar-Peer: i.m. 458. o.
[52] Például: Susanne Ferrari - Gundula Maria Likar-Peer: i.m. 582., Welser, Rudolf: i.m. 339. o.
[53] Leah Hausmann: Erbunwürdigkeit wegen strafbarer Handlung. Diplomarbeit zur Erlangung des akademischen Grades Magistra der Rechtswissenschaften im DiplomstudiumRechtswissenschaften. 2021, 23-24.
[54] Pl.: WarnR 1913 Nr. 102; BGH 20.03.1952 - IV ZR 152/51.; V ZR 18/60»Ohrfeige in der Garage« FamR 1961, 437; BGH 06.12.1989 - IVa ZR 249/88., OLG Saarbrücken 5 U 61/15.
[55] Pl.: BH 1992/463. (Legfelsőbb Bíróság), BH1993.358. (Legfelsőbb Bíróság), 1.Pf.20.783/2017/7/II. (Fővárosi Ítélőtábla)
[56] 2 Ob 60/19s 3., 2 Ob219/23d.
[57] Ferrari, Susanne - Likar-Peer, Gundula Maria: i.m. 582., Welser, Rudolf: i.m. 339. o.
[58] Például ha a házastárs minden ok nélkül és teljesen váratlanul elhagyja a közös otthont, és a fizikailag segítségre szoruló férje ismételt kérése ellenére sem hajlandó visszatérni, az a bíróság szerint a házastárs támogatási kötelezettségének súlyos elhanyagolását jelenti (OLG Wien 11 R 47/86 EF 51.404.).
[59] "§ 769. Ugyanezen okokból a házastárs és a szülők is kitagadhatók a kötelesrészből, a házastárs azonkívül akkor is, ha támogatási kötelezettségét súlyosan elhanyagolta."
[60] https://www.ris.bka.gv.at/Dokumente/BgblPdf/1989_656_0/1989_656_0.pdf (letöltve 2024. június 30. napján.)
[61] § 776.
(1) Az örökhagyó végintézkedésében a kötelesrészt a felére csökkentheti, ha ő és a kötelesrészre jogosult az örökhagyó halála előtt soha, vagy legalábbis hosszabb időn keresztül nem álltak az ilyen családtagok között általában fennálló szoros kapcsolatban.
(2) A kötelesrész csökkentésére való jogosultság nem áll fenn, ha az örökhagyó ok nélkül kerülte a kapcsolattartást, vagy a kapcsolattartás elmaradására indokot adott.
https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10001622 letöltve 2024. június 30. napján.)
[62] Leah Hausmann: i.m. 23. o., és pl. 2 Ob89/23m, 6 Ob286/07p, 4 Ob98/11g, 9 Ob23/12s, 6 Ob226/14z, 2 Ob183/15y, 2 Ob9/23x20., 8 Ob35/21m, 2 Ob 83/21a., 2 Ob116/22f 6., 2 Ob219/23d.
[63] Pl. 2 Ob 83/21a Rz 38., 2Ob89/23m.
[64] Pl. 6Ob286/07p., 9Ob23/12s, 2Ob183/15y 29.
[65] 2Ob83/21a., 8Ob35/21m, 2Ob219/23d.
[66] 2Ob83/21a, 2Ob219/23d.
[67] 8Ob35/21m.
[68] System des österreichischen allgemeinen Privatrechts von Dr. Joseph Unger. Sechster Band. Das österreichische Erbrecht... 353. o.
[69] Commentar zum österreichischen Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuche... 939. o.
[70] ABGB Praxiskommentar... 201. o.
[71] Susanne Ferrari - Gundula Maria Likar-Peer: i.m. 384-385. o.
[72] Nierlich, Philipp - Grond, Valeska: Erbrecht von A-Z. Verlag Österreich GmbH, Wien, 2011. A mű számozatlan oldalakból áll, a hivatkozott rész a 3. Pflichtteilsrecht, 3.6. Enterbungsgründe (§§ 768, 770, 773) című alfejezetben olvasható.
[73] OGH 1Ob95/97W (1997/04/29).
[74] Pl. BH1989.312. (Legfelsőbb Bíróság), P.20.878/2008/66. (Hajdú-Bihar Megyei Bíróság), P.20.451/2011/50. (Debreceni Törvényszék).
[75] OGH 19.06.1976 3 252/75, OGH 25.02.1981 3 636/80, OGH 1997.10.29 6 204/97m, OGH 26.06.2014 682/14y.
[76] OGH 1997.10.29 6 204/97m, OGH 6Ob204 / 97m (1997/10/29).
[77] Pl. BH2002.59. (Legfelsőbb Bíróság), P.20.590/2007/14. (Somogy Megyei Bíróság), P.20.878/2008/66. (Hajdú-Bihar Megyei Bíróság), BDT2011. 2493. BDT2011. 2493. (Pécsi ítélőtábla), BH2015.37. (Kúria)
[78] OGH 6Ob82/14y (26.06.2014), OGH 1Ob185/65. (1965/11/11).
[79] Pl.: BH1989.312. (Legfelsőbb Bíróság), BH2002.59. (Legfelsőbb Bíróság), P.20.590/2007/14. (Somogy Megyei Bíróság), P.20.878/2008/66. (Hajdú-Bihar Megyei Bíróság), BDT2011. 2493. (Pécsi ítélőtábla), BH2015.37. (Kúria).
[80] Pl.: BGH. 11.02.1965 - III ZR 230/62., Urt. v. 23.01.1980. IV ZR 152/78, NJW 1980. 936., OLG Hamm, 10 U 158/82., OLG Hamm NJW 1983, 1067., OLG Köln 1 U 111/96., LG Bonn 2 O 66/19.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, közjegyzőhelyettes, Budapest.
Visszaugrás