A döntés: Syndicat des cadres de la sécurité intérieure és a Premier ministre, a Ministre de l'Intérieur a Ministre de l'Action et des Comptes Publics (C-254/18. sz. ügyben 2019. április 11-én hozott ítélet), az Európai Unió Bírósága
2016-ban a Magyar Munkajog E-folyóiratban részletes tanulmányt tettem közzé a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) munkaidős szabályainak a vonatkozó, a munkaidő szervezésének egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (2003. november 4.) (a továbbiakban: 2003/88/EK irányelv) való meg nem feleléséről.[1] A tanulmány megállapította, hogy igen komoly, rendszerszintű problémák mutathatóak ki a magyar jog munkaidős szabályainak uniós megfelelőségével kapcsolatban. Egész jogintézmények, mint például a készenléti jellegű munkakör vagy az elszámolási időszak egészükben uniós jogba ütközőnek minősíthetőek, de komoly problémák vannak például a szabadságkiadás, a munkaidő fogalma, a pihenőidő vagy akár a munkaidőkeret szabályozásában is.
1. Bevezetés
2. A döntés alapjául szolgáló tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
3. Az Európai Unió Bíróság ítélete
4. Az ítélet jelentősége a magyar jogi szabályozásra nézve
2016-os dolgozatom megállapításait lényegében teljes egészében fenntartom. Nyilvánvalónak tekinthető a magyar jogalkotó súlyos negligenciája az uniós megfelelőséggel kapcsolatban. A jelenlegi helyzet nemcsak a munkavállalói jogokat sérti súlyosan (például a szabadságkiadás kapcsán), de a köztulajdonban álló munkáltatók tekintetében feloldhatatlan jogi helyzeteket eredményez olyankor, amikor az irányelvi szabályok és a Mt.-beli szabályozás szöges ellentétben állnak egymással, figyelemmel arra a tényre, hogy a 2003/88/EK irányelv szabályai "állami" tulajdonú munkáltatóknál közvetlen hatállyal bírnak a vonatkozó uniós joggyakorlat alapján.
A 2003/88/EK irányelv a munkaidő szervezése kapcsán a referencia-időszak kifejezést használja. 2016-os dolgozatomban bebizonyítottam, hogy a referencia-időszak a magyar munkajogi jogintézmények közül leginkább a munkaidőkeretnek felel meg, illetve az is bizonyításra került, hogy az elszámolási időszak jogintézménye uniós jogba ütközik. Bár ezek a 2016-os megállapításaim a jelen dolgozat címében említett ítélet fényében is fenntarthatóak és helyesek, mégis, a luxemburgi bíróság a fent említett, C-254/18. számú ítéletében, engem is meglepve, egy tulajdonképpen még szigorúbb értelmezést tett magáévá a referencia-időszak tekintetében.
A tényállás szerint a francia nemzeti rendőrség állományára a munkaidő és pihenőidő tekintetében különös szabályok irányadóak. Többek között a munka heti időtartama minden hétnapos időszakra vonatkozóan, túlórákat is beleértve, nem haladhatja meg átlagban a negyvennyolc órát egy naptári év szerinti félév során. 2017. március 28-án a Syndicat de cadres de la securité intérieure (vezető beosztású belbiztonsági tisztviselők szakszervezete, a továbbiakban: SCSI) keresetet nyújtott be a Conseil d'Étathoz (államtanács, Franciaország) amelyben e rendelkezés megsemmisítését kérte. Az SCSI többek között azt állította, hogy az említett rendelkezés azáltal, hogy a heti átlagos munkaidő hosszának számítására rögzített, naptári év szerinti félévekben kifejezett referencia-
- 46/47 -
időszakot alkalmaz, és nem határozatlan, görgetett alapon kifejezett hat hónapos referencia-időszakot, amelynek kezdő és végnapja az idő előrehaladtával módosul, sérti a 2003/88/EK irányelv szabályait.
Az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő Conseil d'État arra kereste a választ, hogy a 2003/88/EK irányelv együttesen olvasott 6. és 16. cikkét úgy kell-e értelmezni, mint amelyek görgetett módon meghatározott referenciaidőszakot írnak elő, vagy úgy, hogy a tagállamok választására bízzák a döntést, hogy a referencia-időszakot rögzített vagy görgetett módon határozzák meg. Az a kérdés is felmerült e bíróságban, hogy abban az esetben, ha e rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy görgetett referencia-időszakot írnak elő, megtarthatja-e ezen időszak továbbra is a görgetett jellegét, ha a 2003/88/EK irányelv 17. cikk (3) bekezdés b) pontjában szereplő eltérés értelmében az hat hónapos hosszúságúra nyúlik.
Az ítélet lényege szerint a referencia-időszak alapvetően egy olyan, magyar fogalmak szerint leginkább a munkaidőkeretnek megfeleltethető jogintézmény, amelynek a kezdete tetszőleges, és ezen tetszőleges kezdődátumtól számított referencia-időszakban a munkaidő átlaga a 2003/88/EK irányelv szerinti negyvennyolc órát nem haladhatja meg. Ettől eltérően - mondja az ítélet - a tagállamok alkalmazhatnak olyan referencia időszakot (munkaidőkeretet) is, amelynek kezdő - és ebből következően befejező - dátuma előre fixált, azonban ebben az esetben a tagállamoknak olyan kiegészítő szabályokat kell hozniuk, amely biztosítja, hogy munkaidőkeret-váltáskor a munkaidő hosszára vonatkozó szabályok betartásra kerüljenek.
Az ítélet részletes ismertetése előtt annak relevanciája folytán idézem a referencia-időszak kapcsán 2016-os dolgozatom legfontosabb megállapításait: "A referencia-időszak fogalmát az irányelv definíciós része - ahogy arra már a fentiekben kitértünk - nem tartalmazza. Meglepő módon ugyanakkor az irányelv később tárgyalandó 22. cikke egy, lényegében definíciószerű meghatározást tartalmaz, amely szerint az egyheti 48 órás munkaidő-maximumot a referencia-időszak átlagában kell figyelembe venni. Ez az irányelvi rendelkezés nem nagyon értelmezhető máshogyan, mint hogy egy olyan, kezdő és befejező időponttal rendelkező időszak leírása, amelyen belül az egyes hetek munkaidőhossza ugyan eltérhet, de átlagosan nem haladhatja meg a 48 órát. A 22. cikk megfogalmazásából lényegében egyértelműen levonható a fenti következtetés, mint ahogy az is, hogy a fenti rendelkezés lényegében a munkaidő hossza kapcsán az irányelvi főszabály (a heti 48 óra) értelmezésére vonatkozik, és annak kapcsán fejti ki, hogyan kell referencia-időszak alkalmazása kapcsán eljárni. Az irányelvi definícióból tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy a referencia-időszak nem más, mint egy kezdő és befejező időponttal rendelkező átlagszámítási időszak. Lényegében ugyanez a következtetés levonható más uniós forrásokból is, különös tekintettel a fent már említett, a közúti közlekedés munkajogát szabályozó irányelv 8. cikkére. Más uniós források szintén megerősítik ezt a rendelkezést, megerősíti továbbá az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata.
Szintén idetartozó megjegyzés, hogy a referencia-időszakot az általam vizsgált valamennyi tagállami jog, így az Egyesült Királyság, Luxemburg, Franciaország, Írország, sőt Németország (!) joga is hasonlóan veszi át, ezen államok jogában tehát a munkaidő ledolgozására egy kezdettel és véggel rendelkező átlagszámítási időszakon belül van lehetőség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
