1. 2018-ban jelent meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Kiadójának gondozásában, az "ELTE Jogi Kari Tudomány" sorozat kiadványaként Siklósi Ivánnak, az ELTE adjunktusának legújabb kötete. A szerző könyvében a ius offerendi roppant bonyolult és igen komplex látásmódot igénylő római magánjogi problematikáját vette górcső alá, hogy forráselemzései és a régebbi, majd a kurrens szakirodalom feldolgozását követően új megvilágításba tudja helyezni az egész kérdéskört, pontosabban egy dolog többszöri elzálogosítása, a ius offerendi gyakorlása, a keresetengedményezés, valamint a zálogjogi jogutódlás bonyolult és évszázadok óta vizsgált római jogi összefüggésrendszerét.
2. A kötet négy nagy szerkezeti egységből áll, amelyek a következő tárgyköröket fedik le: I. bevezetés, a kutatási téma meghatározása, a ius offerendi általános szabályainak ismertetése, a kutatás létjogosultságának indokoltsága (15-24.); II. a többszöri elzálogosításra vonatkozó szabályok, a záloghitelezők sorrendje megállapításának főbb római jogi szabályai (25-29.); III. a ius offerendi problémakörének részletes vizsgálata (32-179.); IV. az elemzett forrásokból nyert tapasztalatok, főbb konklúziók összefoglalása (181-200.). Kiemelendő továbbá a kötet részletes, és a témában való eligazodást a kutató számára nagyban megkönnyítő forrásmutatója és impozáns irodalomjegyzéke is.
Igazi hiánypótló munkaként tarthatjuk számon e kötetet, legalábbis, ami a hazai római jogi szakirodalmat illeti, de több tekintetben - így pl. az egész problémakör megközelítésére, a vizsgálódás komplex szempontrendszerére tekintettel - nemzetközi szinten is unikális, újszerű műről van szó. E körülménnyel a szerző is tisztában van, annak minden konzekvenciájával együtt, amikor az olvasó számára egyértelművé teszi, hogy bár a zálogjog problémakörét régóta és sokan elemzik, annak komplexitása, és különösképpen a ius offerendi mindeddig szűkebb kontextusban történt vizsgálata lehetőséget biztosít rá, hogy még ilyen alapos feldolgozottság mellett is lehessen új szempontokat a vizsgálódás középpontjába állítani, s így új tudományos eredményeket felmutatni. E kötet szerzője is ezt tette, amikor a többszöri elzálogosítás és a ius offerendi római jogi kérdéskörét nemcsak önmagában, zálogjogi vonatkozásait szemlélve vizsgálta meg, de tágabb kontextusba helyezve azt, elemzését kiterjesztette a ius offerendi és a zálogjogban bekövetkező jogutódlás, valamint a keresetengedményezés és visszkereseti jog problematikájára is.
A szerző e célból globálisan feltérképezte a status quaestionist, és a rendelkezésre álló alapvető és kurrens szakirodalmat, elemzései és megállapításai során mindvégig reflektálva is arra. Különösen célszerűnek tűnik ez a megoldás annak fényében, hogy a szerző új megközelítést alkalmaz a problémakör vizsgálata során, amelyet viszont így rögtön össze is kötött a releváns szakirodalom mellőzhetetlen, így valamennyi kutató számára kiindulási pontként szolgáló alapműveivel.[1] Ezzel kapcsolatban a szerző rámutat, a szekunder irodalom gazdagsága miatt annak
- 505/506 -
teljes körű feldolgozása ilyen terjedelmi keretek között nem volt lehetséges, e "hiányosságot" azonban véleményünk szerint megfelelően ellensúlyozza a primer források mind teljesebb és minél szélesebb körű analízise.
E módszertani alapvetéseket követően határozza meg vizsgálódása kereteit: a szerző elsősorban és alapvetően a császárkori római jogból származó ius offerendi konstrukcióját, annak jogi természetét vizsgálja, azt azonban a fentebb már jelzett tágabb kontextusban. Vizsgálódása kereteit és az annak megfelelő struktúrát érthetően, átgondoltan és indokoltan vázolja a szerző a Bevezetés 4. pontjában, így a továbbiakban a kötet érdemi (II-IV.) fejezeteit vizsgáljuk meg közelebbről.
3. Az első fejezetben a szerző meghatározza vizsgálódásának kereteit, s "útravalót" biztosít az olvasónak. Egyrészt, a problémafelvetés körében jelzi, hogy kutatásának kiindulópontja egy dolog többszöri elzálogosításának az érett klasszikus korban lehetővé vált konstrukciója, valamint az a szükségképpen ezzel együtt járó kérdés, hogy milyen elvek alapján határozzák meg a záloghitelezők sorrendjét és egymás közötti viszonyát. Másrészt tömören, valóban csak az elengedhetetlenül szükséges mértékben ki is fejti ezeket az elveket, különválasztva az (actio Publiciana körében is érvényesülő) általános elveket, és az ezek áttöréseként értelmezhető privilegizált zálogjogokra vonatkozó legfőbb szabályokat.
"Útravalóként" határoztuk meg az ebben a - valóban rövid - fejezetben foglaltakat, könnyen beláthatjuk azonban, hogy az itt összefoglalt szabályanyagot nehezen lehetne nélkülözni a későbbi vizsgálódások, forráselemzések megértése szempontjából. A ius offerendi tulajdonképpeni értelmezéséhez ugyanis elengedhetetlen, hogy az olvasó tisztában legyen azzal a fogalmi és jogi környezettel, amelyben a ius offerendi gyakorlásának lehetősége egyáltalán felmerülhet, ezért helyesnek tűnik tehát a szerző ezen szerkezeti megfontolása, hogy műve elején helyezte el ezt a fejezetet, mivel a benne kifejtett megelőző kérdésfeltevés így - remélhetőleg - az olvasót is végigkíséri a kötet tanulmányozása során.
4. A ius offerendi problematikájának érdemi vizsgálatára így egy bizonyos szemszögből nézve három részből álló "megalapozás" - Előszó, Bevezetés, II. fejezet - után kerül sor, a kötetnek mind tartalmi, mind terjedelmi szempontból legjelentősebbnek, törzsanyagának tekinthető fejezetében.
E recenzió terjedelmi keretei között az ebben a fejezetben a szerző által vizsgált esetcsoportok és problémakörök még vázlatos ismertetésére sem vállalkozhatunk. Mindenképpen érdemesnek tűnik azonban nagy vonalakban áttekinteni, milyen főbb vezérmotívumok alapján épül fel a kötet III. fejezete, s milyen főbb problémák vizsgálata alapján halad a szerző a ius offerendi és a zálogjogban bekövetkező jogutódlás egész kérdéskörében tett újszerű megállapításai felé.
Elsőként a szerző számba veszi, s a vizsgált témakörök szerint csoportosítja a releváns primer források törzsanyagát. Ezt követően a fenti forrásanyagra vonatkozó interpolációkritikai megfontolásokat is tesz, igazodva az ezzel kapcsolatos, a "posztmodern római jogi szakirodalomban uralkodó" paradigmához, amely szerint alapvetően "az egyes szövegek tartalmi értelemben vett eredetiségét kell vélelmezni". Egyúttal rámutat: egyéb okokból a zálogjog és a ius offerendi témakörében releváns forrásszövegekben egyébként sem történtek jelentősebb kései klasszikus változtatások.
Mindezen premisszák rögzítését követően tér rá a szerző az egyes, a Codex Iustinianus és a Digesta anyagát képező forrásszövegek elemzésére, amelynek során jól körülhatárolhatók azok a főbb csomópontok, amelyek e fejezet tagolását is meghatározzák.
Elsőként a ius offerendi kialakításának a forrásokból kikövetkeztethető indokait és a konstrukció általános jellemzőit vizsgálja meg, rámutatva, milyen "sanyarú helyzeten" kívánt segíteni Septimius Severus és Antoninus Caracalla császárok 197-ben kiadott rendelete, amely intézményesítette a ius offerendit. Az addig fennállt helyzethez képest a ius offerendi igen komoly előrelépést jelentett, mivel - mint arra a szerző nyomatékosan rámutat - ezáltal az azt gyakorló záloghitelező "az első ranghelyen álló hitelező helyén érvényesítheti a megerősödött zálogjogából fakadó jogokat", sőt helyzete még kedvezőbbé válik, mivel a zálogtárgy eladásából fakadó kielégítési joga kiterjed arra a pénzre (és annak kamataira) is, amelyet a ius offerendi gyakorlója a rangsor első helyén álló záloghitelező kielégítésére fordított. Mindezen kérdések mélyenszántó elemzéseiből szinte természetesen adódnak a szerző által - jó érzékkel - e helyen feltett kérdések: vannak-e a ius offerendi gyakorlásának további joghatásai is, azaz következik-e a fentiekből, hogy a ius offerendi gyakorlása egyben a zálogjog tekintetében bekövetkező jogutódlást is jelentett? A szerző a releváns forrásszövegek következő csoportjába tartozó esetek elemzése során e kérdésre keresi a választ.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
