Örvendetes, hogy újabb szerzői jogi áttekintő művet üdvözölhetünk a piacon. A méltán, nemcsak ingyenes hozzáférhetősége miatt nagyra becsült Proart szerzői jogi kézikönyv[1], a nemrég frissített Szerzői Jog nagykommentár elektronikus változata[2], és a rendelkezésre álló egyetemi tankönyvek/jegyzetek[3] mellett az SZTNH kiadta a Szerzői jog mindenkinek, olvasásra csábító című, jól kezelhető, optimális terjedelmű (kb. 360 A/5-ös oldal) művet.
A kötet több szerző közös, elismerést érdemlő teljesítménye. A szerzők az SZTNH munkatársai, ügyvédek, jogtanácsosok, egyetemi oktatók (Csősz Gergely, Gondol Daniella, Grad-Gyenge Anikó, Hepp Nóra, Horváth Katalin, Lábody Péter, Legeza Dénes, Lendvai Zsófia, Mezei Péter, Nagy Balázs, Takács Nóra Emese, Timár Adrienn, Zugh Kinga). Érthetően másképp szemlélik a szabályokat, a szabályok mögöttes indokait és a gyakorlatot is. Mégsem érezni egyenetlenséget az egyes fejezetek között. A szerzők módszerének, egyéni jegyeinek eltérését - értve ezen elsősorban az elméleties megközelítésre, fogalmazásra való törekvések közötti különbségeket - a szerkesztés képes jól elsimítani.
A kötet értékes jellemzője, hogy közérthető. Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy nem terheli meg az olvasót a jogszabályi hivatkozásokkal. Külön érdeme, hogy igyekszik megtalálni a kényes egyensúlyt a szerzői jog megválaszolhatatlan, vagy nehezen megválaszolható elméleti kérdéseire való feleletet kereső, és a kellő előképzettség nélkül a művet kézbe vevő olvasó igényei között.
A munka a címének mindenben megfelel, műfajában remek anyag. Itt érdemes is megállni egy percre. A műfaj vegyes. Tankönyv, a kiadó SZTNH által szervezett és gondozott szerzői jogi képzéseken kitűnően használható. A fejezetenként elhelyezett intelligens ellenőrző kérdések, és a fontosabb fogalmak összefoglalásai igencsak alkalmassá teszik az oktatási célra.
A munka egyben mindenben kielégíti egy kézikönyvvel szemben támasztható követelményeket is. E körben a Proart Kézikönyv versenytársa (itt most eltekintve attól, hogy a Proart kézikönyvhöz ingyenesen lehet hozzájutni), azonban utóbbi - a kiadó tevékenységi köréhez illeszkedően - a jogérvényesítésre összpontosít, és elkerüli a jogi szabályozás szintje feletti absztrakciót, az elméleti jelentőségű problémák felvetését, nem is beszélve azok kifejtéséről.
A Szerzői Jog mindenkinek bátor munka, nem tér ki még a szerzői jog gazdasági jelentőségének, és gazdaságtanának, és a versenyjogi vonatkozásoknak a magától értetődően "csillapított" tárgyalása elől sem. E bátorságot ugyanis hozzá kell igazítani a címből következő ismeretterjesztő jelleghez. Ez nem könnyű feladat. A recenzens számára jól követhető a választott módszer. A magasabb szintű problémakör jelzése (pl. a gazdaságtan), azon területek megjelölése, ahol a gazdaságtani megközelítés alátámasztja a szabályozást, vagy éppenséggel attól eltérő következtetésekre jut, majd egy kérdéskör kissé mélyebb elemzése (ez éppen a védelmi idő a kötetben). A mértéktartás jól érzékelhető, és nem ébreszt hiányt az olvasóban. Aki például a védelmi idő felemelése kérdésében mélyebbre akar ásni, az a kötetben felvillantott Posner-tanokból elindulhat, és némi fáradsággal, önálló, vagy témavezetett kutatással eljuthat az Eldred v. Ashcroft[4] ügyig, és a védelmi idő felemelése és a közkincsbe bocsátás viszonyáig, vagy akár az uniós szomszédos jogi védelmi idő felemelés problematikájához is. Innen már csak egy ugrás az alapkérdés: a szerzői jog, mint szabályozott monopólium léte megfelel-e a közjónak?
A szembetűnő arányosság jellemző a jogösszehasonlító, valamint a nemzetközi és az uniós szerzői jogot bemutató fejezetekre is. Az olvasóban felvetődik a gondolat: nem lenne-e célszerűbb a nemzetközi és uniós szerzői fejezetet a kötetben olyan helyen (a kötet elején, a szerzői jogi rendelkezések bemutatása előtt) elhelyezni, ahol megalapozhatják a későbbi fejezetekben elkerülhetetlenül feldolgozott uniós esetek, vagy aktusok bemutatását?
Ugyanez a mértéktartás már gondolatokat ébreszt az olvasóban a versenyjogi kapcsolatot is tárgyaló 13. fejezet kapcsán. A fejezet szerzőjének (Lendvai Zsófia) volt e legnehezebb dolga a szerzői kollektíván belül. A műfajhoz illő tömörséggel lehetetlen felvázolni a szerzői jog külső kapcsolatait/korlátjait az alkotmányos korlátoktól (információs szabadság) az azonos rangú magánjogokkal (pl. védjegyjog, dologi tulajdonjog) fennálló viszonyig. A szerző becsülettel, és jó didaktikai érzékkel áll helyt, és valós képet rajzol. Mindazonáltal a versenyjogi fejtegetésekhez fűzhető észrevétel. Noha a versenyjog szabályozási területei közt a kötet pontosan említi a versenykorlátozó megállapodások tilalmát is, a felhozott példák nem jelzik elég világosan, hogy a szóban forgó esetekben a szerzői jogi monopóliummal, mint gazdasági erőfölényes helyzettel való visszaélés, vagy éppen a hasznosítási engedély megadását tartalmazó szerződés versenykorlátozó jellege képezi-e a versenyjogi probléma magját. (A kritikai megjegyzés nem áll a Magill, vagy a Microsoft eset bemutatására). Így például kartellszerű jogsértésnek tűnik a leírásból a CISAC-ügy említése, holott több versenyszabály megsértését is állította - mint utóbb kiderült - alaptalanul a Bizottság. Mivel az ügyet a területiség elve címszó alatt tárgyalja a kötet, azt meg kellett volna említeni, hogy csak bizonyos, fogalmilag több területet érinthető felhasználások engedélyezésére adott képviseleti megbízás (műholdas sugárzás, online felhasználás, és "overspill" kábeles továbbközvetítés) kizárólagosságát és területi jellegét kifogásolta a Bizottság egyébként mind kartell, mind erőfölénnyel visszaélési alapon. A jogsértést azonban e körben nem sikerült bizonyítania, a területi alapú képviseleti jog eljárás alá vontak által feltárt objektív indokait nem tudta cáfolni. Az ügyet érdemben a közös jogkezelési fejezetben említett közös jogkezelési irányelv zárta le, megtartva - a több területet érintő online felhasználások engedélyezése kivételével - a közös jogkezelő szervezetek területi alapú, értelemszerűen nem kizárólagos képviseleti jogát.
A recenzens egy gondolati ív erejéig - a műfaj szabadsága ezt talán megengedi - letér az ismertetés útjáról. Értelmetlen az a küzdelem, amit az uniós jogalkotó a szellemi tulajdonjogok területi jellege ellen folytat. A szellemi tulajdonjogok területisége az állami szuverenitás szelete, ha úgy tetszik, az oltalmak immanens sajátossága, és e szuverenitásról addig nem fognak a tagállamok lemondani, amíg az Európai Unió nem lesz tiszta föderáció, amelyben a szövetségi ügyek körébe tartoznak a szellemi tulajdonjogok. Ez a jövőkép enyhén szólva sem látszik közelinek, és ennek nem a szerzői jog, vagy általában véve a szellemi tulajdonjogok az okai.
A területiség helyett a területi vs. egységes piaci engedélyezés és jogérvényesítés kérdését lehet és kell a középpontba állítani,
- 109/110 -
és itt is lépésről lépésre haladva lehet csak a gazdasági hatásokat mérlegelni, és ahhoz igazodó szabályokat alkotni. Ez jól látható az alábbi példákból.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
