Bár közjegyzők és igazságügyi szakértők együttműködése már nem jár gyerekcipőben, mégis hasznos lehet közjegyzők számára is egy betekintetés a szakértői gondolatvilágába.
Tanúságosnak ígérkezhet képet kapni arról, mi az ami várható, elvárható szakértőktől, illetve mi az, amivel közjegyzők segítetik szakértők munkáját a kirendelő végzés megfogalmazásakor. Az együttműködés jogszabályi kereteit az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény adja. A törvény 21. § (1) bekezdése értelmében "Ha a kérelmező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléshez különleges szakértelem szükséges, a közjegyzőtől igazságügyi szakértő kirendelése kérhető". Elöljáróban leszögezhető, hogy a szakértői közreműködés nem csodaszer, szakértő eredményessége is nagyban függ a rendelkezésére álló bizonyítékoktól, illetve a bizonyítás lehetőségeitől. Az, hogy a szakértő által készített szakvélemény mennyire képes közel vinni az igazsághoz, csak részben függ a szakértőtől, az viszont, hogy szakvéleménye mennyire használható az ítélkezésben, szinte minden esetben a szakértő rátermettségén áll, vagy bukik.[1]
Építészek, orvosok - és még sorolhatnánk a szakértői névjegyzékben megadott szakterületeket - munkája eredménye látható, olykor kézzelfogható, és mindezen túl meghozza az alkotás örömét is. Igazságügyi szakértők nem ennyire szerencsések, hiszen munkájuk gyümölcse az ügyet lezáró "kalapácsütést" követően egy sötét raktárban, aktahegyek mélyén lel örök nyugalomra. Jó szót ugyanakkor nem igen kapnak munkájukért, viszont számítathatnak az elmarasztalt fél - enyhe kifejezést alkalmazva - rosszallására. Mint minden (alkotó) ember, az igazságügyi szakértő is igényli azonban a hasznosság jóleső érzését. De miben is áll az igazságügyi szakértői munka hasznossága?! Az igazságügyi szakértői tevékenység ügybeli "hasznosságának" minősítése két szempont alapján történhet. Egyrészt, milyen méretékben vette figyelembe bíró, nyomozó hatóság, illetve közjegyző a szakvéleményt, másrészt pedig, mennyiben járult hozzá szakvélemény a jogi állásfoglalás kialakításához. Ezen túlmenően is létezik azonban egy - meglehetősen szubjektív -szempont, az hogy segítette-e a szakvélemény a sokszor éveken át tartó idegölő vita lezárását, utat nyitva ezzel a megbékélés számára?
Az igazság és hasznosság ókori filozófiában gyökerező kérdéskörén túlmenően a szakértői tevékenység praktikusabb kérdései, hogy: "Milyen a jó szakértő", illetve ennek ellentételezéseként,
- 54/55 -
"Mitől rossz egy szakvélemény"? Az igazságügyi szakértő a kijelöléstől nem lesz jobb, nem lesz okosabb, nem lesz bölcsebb, mint a többi szakértő, "csak más": igazságügyi szakértő! Miben is áll ez a másság? Igazságügyi szakértőnek abból adódóan, hogy szakmai tudását, munkáját egy másik szakterület, a jogszolgáltatás hasznosítja, számos olyan ismerettel célszerű rendelkeznie, melyek tanult szakmájában egyébként nem lennének elvárhatók. Nehéz lenne teljes listát összeállítani, de gondolatébresztőnek talán elegendő a következő néhány szakma kiemelése: szakember, tolmács, tanár, bíró, pszichiáter, atléta.
Nem véletlen, hogy első helyen a "szakember" fogalma került megemlítésre. Alapelvként (vélhetően) elfogadhatjuk, hogy minden igazságügyi szakértő jó szakember kell legyen, ugyanakkor nem minden jó szakemberből lesz jó igazságügyi szakértő! Jogalkotó megfogalmazásában az igazságügyi szakértő feladata, hogy "a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését."[2] Hiányossága ugyanakkor a jogszabálynak, hogy jogalkotó (akarva, akaratlan) kifelejtette az elvárások felsorolásából a jogszabályok fejlődésének nyomon követését.
Igazságügyi szakértők nem igen aspirálnak Nobel-díjra, de tevékenységük, ha nem is minden esetben tudományos mélységű, azért többnyire komoly, felelősségteljes munkát igényel. Más kérdés viszont a technikai fejlődés követése. Itt igazán nagy kihívás előtt állnak szakértők, amikor lépést kívánnak tartani a nyugati (vagyis inkább távol-keleti) termékáradathoz kapcsolódó ismeretanyaggal. A szakmaiság vonatkozásában alapelvárás, hogy a szakértő megállapításai ellenőrizhetők (pl. szakirodalom alapján), következtetései logikailag igazolhatók legyenek. Szakértő kötelezettsége a bizonyítás szempontjából szükségesnek tartott szakmai vizsgálatok kezdeményezése is. Természetesen ez a kezdeményezés kirendelő irányában történik, hiszen szakértő bizonyítási lehetősége a bizonyításban érdekelt fél, illetve kirendelő fogadókészsége függvénye. Nem ritkán kényszerül szakértő - bizonyítási lehetőség hiányában - úgymond "fapados" (nem a szükséges szintű vizsgálatra alapozott) szakvélemény készítésére, azonban az eljárás szempontból ezek is elégséges hasznossággal bírhatnak. A jogszolgáltatás ár-érték arányossága figyelembe vételével helyes a szabályozás (gazdasági ügyeknél), hogy az döntsön egy költséges vizsgálat sorsáról, aki "a számlát fizeti".
Szakértő szakmaisága a szakmai önismeretben, önmérsékletben is meg kell megmutatkozzon. Szakértő kijelölésekor kap "útravalóul" egy kompetencia kört, melynek keretében jogi megszorítások nélkül vállalhat megbízást. Tekintettel azonban az érvényes kompetencialisták fogyatékosságaira, a kapott kompetencia kör nem azt jelenti, hogy szakértő ezen a területen szakmai és etikai szempontokat is számba véve minden feladatot elvállalhat. Elengedhetetlen, hogy szakértőben "működjön" egy belső kontroll, mely további (szűkebb) határt szab számára a munkavállalásban. Lényegében négy esetben vállalhatja el szakértő - kompetencia területén belül - a megbízást, kirendelést. Nem szükséges különös indoklás arra az esetre, amikor a szakértő végzettsége és gyakorlata alapján ért az adott szakmai kérdésekhez. Elvállal hatja azonban akkor is, ha hiányosságai vannak a területen, de - a szemléig, vagy legalább a szakvélemény készítéséig - "fel tud nőni" a feladathoz. A műszaki fejlődés egyes területeinek nyomon követése (bármely
- 55/56 -
"A szakértő jogkérdésbe avatkozott''- tipikus ügyvédi (ki)fogás. Nem lehet azonban, hogy a két terület, "szakma" és jog "elbeszéljen egymás mellett''. A jogrendszer minden hierarchia szintjén találkozhatunk szakmai kérdésekkel és fordítva a szakmai problémák rendezése nem lenne lehetséges jogalkalmazás nélkül. Példaként a műszaki területen az építési törvénytől indulva egészen le a szabványokig egybe van forrva jog és műszaki szakterület. Igazságügyi szakértők hivatása, tolmácsi feladatkörükben (!), a "szakmai mondanivaló'' tartalmi veszteség nélküli lefordítása a jogi, illetve köznapi nyelvet beszélők számára. Szakértők természetesen akkor járnak el helyesen, ha megmaradnak a célirányos jogalkalmazás szintjén és nem kezdenek öncélú jogászkodásba. Mivel nincs előre meghúzott vonal, józan belátásuk - és a szakértői kamara keretében kapott oktatás - alapján, szakértőknek kell esetenként eldönteni, hogy a határvonal hol húzódik, hogy az mikor "szögesdrót, mikor gumipók"[3]
A gyakorlatban nem elég, ha a szakvélemény aggálytalan, annak is kell látszania. Szakértő feladata, hogy olyan helyzetbe hozza - tanítsa! - bírót, közjegyzőt és feleket, hogy azok a szakvéleményben foglaltak lényegét képesek legyenek megérteni, elfogadni, és az alapján jó meggyőződéssel ítéletet hozni, illetve az ítéletben megnyugodni. Más szóval szakértőnek a szakvéleményt "el kell tudni adni". A tapasztalat azt igazolta, hogy a bonyolult képleteknél többnyire hatékonyabb az egyszerű, tiszta, követhető gondolatmenet. Jogszolgáltatási szempontból (!) a szakvélemény igaz, vagy hamis volta tulajdonképpen másodlagos, a per szempontjából fontos az, hogy a szakvélemény kirendelő hatóság és felek számára meggyőző és ezáltal elfogadható legyen, továbbá a szakvélemény jogerős ítélethez vezessen. Azért azt hozzá kell fűzni fentiekhez, hogy az igazság és a jog többnyire azért (ha nem is mindig kéz a kézben, de) egymás mellett halad.
Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 21. § (1) pontjában foglaltak - "Ha a kérelmező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, a közjegyzőtől igazságügyi szakértő kirendelése kérhető" - az adott szakkérdés (!) vonatkozásában bírói pozícióba helyezi szakértőt. Szakértő feladata, hogy "a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését." (2) Vagyis szakértő a saját "háza táján", azaz a szakkérdések terén mérlegelési, döntési jogosultsággal rendelkezik. A szakértőtől elvárható "bírói" tulajdonságok között talán legfontosabb, hogy szakértő minden esetben adjon határozott, egyértelmű állásfoglalást, ha úgy tetszik szakmai "ítéletet". Szakértő a részére feltett szakkérdések tekintetében nem hagyhatja bizonytalanságban kirendelő hatóságot. Erre
- 56/57 -
vonatkozóan három mód nyílik. Első lehetőség a tényszerű szakmai bizonyítás. Ebben az esetben a szakmai bizonyítás követelményeinek kell megfelelni, ami nem szükségszerűen azonos a jogi bizonyításra vonatkozó elvárásokkal. Jogi értelemben némileg más a megközelítés, ott "a bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje"[4]. Szakmai bizonyítás lehetősége esetén szakértőnek módja van valószínűsített álláspont megfogalmazására is. A valószínűsítés definíciója - a műszaki területen - a "műszakilag alátámasztott, logikailag ellenőrizhető okfejtéseket tartalmazó következtetés"5. Amennyiben az előző lehetőségek feltétele nem adott, úgy a szakértő olyan értelemben kell állásfoglalást foglaljon, hogy nem lehetséges a szakértői állásfoglalás. Lényeges kritérium, hogy megállapítása nem lehet kinyilatkoztatás, hanem csakis bizonyítás. Más megfogalmazásban: bizonyítani kell a bizonyíthatatlanságot is.
A pszichológus képességek (szerényebben fogalmazva viselkedési kultúra) érvényesítésére szakértőnek a helyszíni szemlék keretében nyílik lehetősége. Lényeges, hogy szakértő világosan lássa célját, feladatát. A helyszíni szemle célja szakértő számára a (látható, hallható, mérhető) információk, lehetséges bizonyítékok minél teljesebb körű begyűjtése. Ahány szakértő annyi módszer, de talán leghatékonyabb az "engedni-korlátozni" elv alkalmazása. Engedni feleket, minél több hasznos információt "kifecsegjenek’’, de közbelépni, amennyiben eltérnek a tárgytól, vagy korábbi sérelmeik veszélyeztetni kezdik a szemle eredményességét, békéjét.
A szakértői felvétel nincs tornamutatványokhoz kötve, bár sérülhet a bizonyítás, ha szakértő nem tud fel-, vagy lemászni valahová. Az ilyen esetek inkább a kuriózum kategóriába tartoznak, és aligha okoznak áthidalhatatlan problémát, hiszen szakértő már a kirendelés időszakában kérheti felmentését a feladatellátás alól.
A szakértői tevékenység szempontjából sarkalatos kérdés volt - előzőekben - hogy "milyen a jó szakértő?". Az érem másik oldala - mintegy ellentételezésként - az lehet, hogy "mitől rossz egy szakvélemény?".
A "szerencsés ügyek" jó formában levő, jó szakértőt "fognak ki". Hibás, hiányos lesz a szakvélemény, ha alkalmatlan a szakértő, illetve ha alkalmas, de "rossz napja van". Vannak elkerülhető, és vannak előre nem látható hibák. A hibák, hiányosságok következménye eltérő, de minden esetben hátrányt jelentenek az eljárásra (késedelem, stb.). Van, amikor mód nyílik a hiánypótlásra, korrekcióra, van, amikor ez nem lehetséges. Legsúlyosabb következménnyel az járhat, ha a vizsgálat tárgya, illetve a helyszín megváltozik és egy hibás, hiányos állapotrögzítésből adódóan az utólagos rekonstrukcióra már nem nyílik lehetőség. Kevésbé kellemetlen, amikor a szakértő maga tud korrigálni, viszont kínos lehet, amikor szakértőt felmentik tevékenysége alól - pl. bizalomvesztés miatt - és más szakértő kerül bevonására. Hibát a szakértői tevékenység minden fázisában el lehet követni, így a kirendelés (elfogadása), a szemle előkészítése, a szemle, a szakvélemény készítés során egyaránt.
- 57/58 -
A kirendelés időszakában hibaforrás lehet szakértő részéről, ha nem tanulmányozza át kellően (pl. időhiány miatt) az előzmény iratokat, illetve ha szakmai korlátait nem ismeri, vagy nem tartja be. Ugyancsak típushibának minősül, ha szakértő kirendeléssel kapcsolatos észrevételeit nem, vagy csak utólag jelzi. A hiányzó dokumentumokra, szükséges vizsgálatokra, társszakértő bevonására, határidő módosítására, vagy a díjelőleg kiegészítésére vonatkozó, elmaradt jelzések előbb-utóbb kéretlenül is "visszaköszönnek". Az is hibának tekintendő - hiszen több hetes késedelmet eredményezhet - ha szakértő a javasolt kiegészítő vizsgálat, vagy társzakértő bevonása kapcsán nem adja meg a releváns adatokat (javasolt szakértő, vagy szervezet megnevezése, várható többletköltség, stb.), valamint a határidő, illetve díjelőleg vonatkozásában nem ad kellő indoklást ("szakértői munkaterv").
Tapasztalat, hogy a rossz szakvélemények (többnyire) nem az íróasztal mellett születnek. Hiba a szemle megszervezésénél, ha szakértő az értesítőben az alapadatokon (helyszín, időpont, meghívottak, stb.) túlmenően nem fogalmazza meg a vizsgálata szempontjából szükséges szakmai elvárásokat: pótlólagos adatszolgáltatás, a vizsgálandó helyszín pontos meghatározása (szükség esetén helyiségekre lebontva), nagyobb volumenű vizsgálat esetén a szemle időbeni ütemezése, a szokványostól (méretfelvétel, stb.) eltérő vizsgálatok speciális igényeinek jelzése (pl. szakszemélyzet feltáráshoz, próbaüzemhez). Szakértőnek szem előtt kell tartania, hogy felek annyira veszik komolyan szakértőt, mint amennyire szakértő komolyan vette őket a szemle előkészítése során.
Vitatható, hogy szakértő a szemlére már "kész" szakvéleménnyel menjen, vagy az előzményekben foglalt nyilatkozatok "befolyásától" igyekezzen távol tartani magát. Annyi mindenesetre elfogadható, hogy ha szakértő nem "ássa bele magát" az ügybe, akkor rutin vizsgálatot fog a helyszínen végezni, míg, ha elkezdi legalább is szakvéleménye körvonalazását, akkor az ügy kapcsán felmerült konkrét szakkérdésekre tud fókuszálni. Tipikus szakmai hibák szemle során a szakmai felkészületlenség (pl. időhiány miatt), a technikai felkészületlenség, vagyis eszközhiányosság (fényképező, mérőeszközök, elemlámpa, tartalék elem, csavarhúzó, tervrajzmunkapéldány, stb.), az elégtelen dokumentálás, a mérések hiánya, hiányossága (geometriai adatok, hőmérséklet, stb.), egyszerűbb feltárások elhagyása (pl. takarólemez alatti adattábla, stb.), üzempróbák elmaradása, valamint az improduktív kommunikáció felek irányában. A szemle (jellemzően) egyszeri és megismételhetetlen bizonyítási lehetőség! Nem tekinthető viszont sikertelennek a szemle, ha nem szakértő hibájából marad el egy bizonyítás.
Jó ítélet csak jó szakvélemény alapján születhet! A szakértői munka, szakvélemény jogszabályban (Pp. 177. §) meghatározott célja: a tények és körülmények megállapítása, megítélése." (4). A szakvéleményre vonatkozó típushibákat jogalkotó (Pp. 182 §) összefoglalóan az "aggályosság" fogalmába sűrítette: vagyis ha "a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér".[6] A szakértői tapasztalat alapján konkrétabb megfogalmazásokra is van mód. Alapvető hibalehetőség a halogatás, vagyis, hogy a szemlét követően a szakvélemény készítése (okkal,
- 58/59 -
vagy ok nélkül) egy későbbi időpontra tolódik. A halogatás információvesztéshez vezet, és szakértő részéről ismételt irattanulmányozást tesz szükségessé. Tipikus hiba a kinyilatkoztatás (szakmai értelemben vett tények igazolásának - szakirodalmi hivatkozások, számítások, stb. - elhagyása), a reprodukálhatóság hiánya (pl., elégtelen állapotrögzítés, részletszámítások elhagyása), a mellébeszélés (nem a feltett kérdésekre válaszol szakértő). Szakértő feladata a szakvélemény keretében a kirendelő által feltett valamennyi kérdés (de csakis azok) egyértelmű megválaszolása.
"Körbejárva" az igazságügyi szakértés gyakorlati kérdéseit - "Milyen a jó szakértő?", illetve "Mitől rossz egy szakvélemény?" - joggal merül fel a kérdés: végül is hol a helye igazságügyi szakértőknek a jogrendszeren belül? Jogalkotó szakértőket azonos polcra helyezi a tanúvallomásokkal, okiratokkal, egyéb tárgyi bizonyítékokkal (Pp. 166. §): "Bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok." Jogalkotó más oldalról viszont kiemeli szakértőt a bizonyítási eszközök sorából, hiszen az olyan a tényéknél, körülményeknél, amelyekre vonatkozóan kirendelő szakértelemmel nem rendelkezik, a tény megállapítását és megítélését szakértőre bízza. Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 21. § (1) bekezdése értelmében "Ha a kérelmező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléshez különleges szakértelem szükséges, a közjegyzőtől igazságügyi szakértő kirendelése kérhető". Ezzel egybecseng az igazságügyi szakértő feladatára vonatkozó meghatározás7, mely szerint "a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését." A fentiekben megfogalmazottak arra engednek következtetni, hogy szakértők perbeli státuszát illetően talán némi jogszabály kiigazítás lenne szükséges. Amennyiben erre mégsem kerül(ne) sor, viszont bírók, közjegyzők és szakértők együttműködését változatlanul a kollegialitás fogja jellemezni, úgy szakértők továbbra is békében meglesznek egy polcon a tanúkkal, okiratokkal és egyéb tárgyi bizonyítékokkal.
A bevezető gondolat - mely szerint "az, hogy a szakértő által készített szakvélemény mennyire képes közel vinni az igazsághoz, csak részben függ a szakértőtől"[8]- fentiek alapján annyival egészítendő ki, hogy közjegyzők szerepe döntően meghatározó a szakértői munka eredményessége szempontjából. Abból adódóan ugyanis, hogy közjegyző (és nem szakértő) az, aki meghatározza "a vizsgálat tárgyát és annak helyét, továbbá azokat a kérdéseket, amelyekre vonatkozóan a szakértőnek véleményt kell nyilvánítania"[9](7), szakértő számára meghúzásra kerülnek azok a határvonalak, melytől nincs lehetősége, joga önhatalmúlag eltérni. Amennyiben ez az iránymutatás megfelelő, úgy elmondható, hogy "szakértő rátermettségén áll, vagy bukik"[10], hogy szakvéleménye mennyire használható, mennyire "hasznos" a közjegyzői bizonyítás szempontjából.■
JEGYZETEK
[1] Bányai István: "Mitől rossz egy szakvélemény" Mérnök Újság 2008.12. sz.
[2] 2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértők tevékenységéről szűkre is szabjuk a határt) ma már nem lehetséges teljességgel, így szakértőnek gyakran lehet szüksége például egyes konkrét termékekre vonatkozó ismeretek pótlására, kiegészítésére. Előfordulhat olyan eset is, amikor szakértő nem rendelkezik az általa fontosnak tartott vizsgálathoz szükséges műszer-, illetve számítástechnikai háttérrel, ilyenkor kezdeményezheti maga mellé (nem helyett!) a szakmai kiegészítés (pl. vizsgáló labor) biztosítását. Tipikus, jogszabályban is rögzített eset, amikor a szakértő a kérdések egy részében rendelkezik csak kompetenciával, ilyenkor - a feladat elvállalásával egyidejűleg - a többi szakterületre vonatkozó szakkérdések megítélésére társszakértő bevonását kell kezdeményezze.
[3] Bányai István: "Szögesdrót vagy gumipók" Magyar Jog 2012. 9. sz.
[4] 1998.évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 78. § (2)
[5] Legfelsőbb Bíróság Pfv.VII.21.631/2008/4.
[6] 1952. évi törvény a polgári perrendtartásról
[7] 2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértők tevékenységéről
[8] Bányai István: "Mitől rossz egy szakvélemény" Mérnök Újság 2008.12. sz
[9] 2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról
[10] Bányai István: "Mitől rossz egy szakvélemény" Mérnök Újság 2008. 12. sz
Visszaugrás
