1. A Szlovák Köztársaság kormánya által elfogadott, a Magánjog egységesítésének jogalkotási szándéka (Legislatívny zámer kodifikácie súkromného práva) című előterjesztés az öröklés jogi szabályozásának területén a szerződés alapú öröklés intézményének megújítását szorgalmazza.[1]
Az új szabályozás öröklési szerződéssel bővíti az eddigi öröklési jogcímek körét, amit az európai országok jogszabályainak egész sora ismeri (Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország stb.). A Cseh Köztársaság új Polgári Törvénykönyve, a 89/2013 sz. törvény, amely 2014. január 1-jén lép hatályba, az első köztársaság hagyományaihoz kapcsolódva az 1582. és 1593. § rendelkezései által szabályozza az öröklési szerződést. Ez alapján az örökhagyó élete során kötelezően határozhatja meg az öröklési jogutódlást elhalálozása esetére, s mindezt úgy, hogy szerződő felet vagy harmadik személyt határoz meg díj ellenében vagy díjmentesen saját hagyatékának, vagy annak egy részének örököseként, vagy hagyományosaként, és a szerződés szerinti örökös vagy hagyományos ezt elfogadja.
Az öröklési szerződésnek a múltban állandó helye volt a szokásjog szabályozásában, amely 1950-ig volt érvényben Szlovákia területén is.[2] A szocialista polgári jog első egységesítésénél viszont az 1950. évi Polgári Törvénykönyv tervezetéből pótlás nélkül kihagyták. Megdöbbentő, hogy ez az állapot még a jelen korban is fennáll annak ellenére, hogy az 1950-es és 1964-es évekre jellemző szocialista jogszabályok egységesitésének paradigmái (beleértve az öröklési jogot is) már rég nem érvényesek.[3] A cseh és szlovák jogi szabályozás szempontjait figyelembe véve tehát a szerződés alapú öröklésnél nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az öröklési jog egy teljesen új
- 4/5 -
intézményéről van szó. Inkább a magánjog régi-új intézménye, elfeledett intézménye vagy elveszett intézménye jelzőkkel illethetjük.
A végrendelet alapján és törvény szerint való öröklés mellett az öröklési szerződés mindig a legerősebb öröklési jogcímet fogja jelenteni. Az öröklés e mindhárom jogcíme az új polgári kódexek elfogadása és hatálybalépése után egymás mellett is érvényesülhet. Ennek értelemben a szabályozást úgy kell meghatározni, hogy az egyértelműen fejezze ki az öröklési jogcímek elméleti skáláját. Ezért az öröklési jogcímek versenyét törvény szabályozza. Másként mondva, amennyiben több személy kívánja érvényesíteni a hagyatékhoz való jogát, és amennyiben ezek egymásnak ellentmondanak, a bíróság azt az örököst, akinek jogcíme gyengébb, arra utasítja, hogy a saját, kevésbé valószínű jogát (Polgári Perrendtartás 175k. §, (2) bekezdés) bíróságra benyújtott keresettel érvényesítse. A bíróság minden végrendeleti vagy törvényes örököst bíróságra benyújtandó keresetre kötelez olyan örökös ellen, aki öröklési szerződésre támaszkodik. A végrendeletre támaszkodó örökös ellen minden törvényes örököst bírósági kereset benyújtására kötelez. A bírósági eljárást a hagyatéki tárgyalásánál, olyan esetekben, amikor az öröklési jogról való döntés a vitatott tények feltárásán alapul, részletesen az előkészítés alatt álló új, a polgári nemperes bírósági eljárásról szóló törvény fogja szabályozni.
2. A római jog nem ismerte az öröklési szerződést. A rómaiak, akik saját magánjogukban az erős egyént hangsúlyozták, az öröklés szabályozásában alapvetően elutasítottak minden, az örökhagyó végintézkedési szabadságát gátoló szerződéses elemet. A végakarat létesítését az öröklési jog legkorábbi fejlődésétől, tehát több mint 2000 éve, nemcsak jogként kezelték, hanem minden egyes római ember elsődleges erkölcsi kötelességének tekintették. Ennek elmulasztása súlyos társadalmi hátrányt, a család kultuszának megszentségtelenítését jelentette. Ezért is volt az antik Rómában az örökhagyó végrendeletben kifejezett utolsó akarata majdhogynem szentül megbecsülve. Ezt a jogászok a végsőkig tiszteletben tartották, mégpedig extenzív magyarázat árán is (favor testamenti).[4] E hagyományok tovább élnek a kontinentális európai jogrendszerben, és a mai napig megfigyelhetők bizonyos részletekben. Ami a szerződés alapú öröklést illeti, pl. az olasz Codice Civile még mindig negatívan kezeli ezt a témát. A 458. sz. cikkely (1) bekezdésében bármiféle öröklési megállapodás általános tilalmát vezeti be.
Annak a jogi lehetőségét, hogy még az örökhagyó életében szerződés alapján kötelezően lehessen meghatározni az öröklési sorrendet elhalálozás esetére, a tulajdonnal való szabad rendelkezést hangsúlyozó gazdasági élet szükségletei kényszerítették ki, és nemcsak az élet során, hanem elhalálozás esetében is. A 19. és 20. századi polgári jog több egységesítése (pl. az 1811-es osztrák ABGB, a francia Code Civil 1804-ből, a német BGB 1896-ból, a svájci ZGB 1907-ből, a frankofón Québec CCQ 1990-ből stb.) ezeket a szükségleteket figyelembe vette, és a szerződés alapú öröklést
- 5/6 -
a saját jogszabályaiba beiktatta. A szerződés alapú öröklés osztrák modellje megengedi ennek megkötését egy szigorúbb formában és kizárólag házastársak, esetenként jegyespárok között, amennyiben azok házasságot kötnek. A szerződés tartalma főként az egyik félnek a másik fél általi örököskénti vagy hagyományoskénti, vagy a házastársak egymás közötti örököskénti vagy hagyományoskénti megnevezésén alapul. Ehhez képest a német BGB és később a svájci ZGB alkotói is olyan öröklési szerződésszabályozás mellett döntöttek, amelyben az örökhagyó szerződő feleinek köre semmilyen módon nincs korlátozva, és nem vonatkozik kizárólag házastársakra.[5] A szlovák tervezet - hasonlóan az új cseh jogszabályhoz (NOZ törvény 1582. § és következők) - de lege ferenda alapon a szerződéses örökösök egy szélesebb megfogalmazását tartalmazza, olyan szabályozást részesít előnyben, amely az örökhagyónak a szerződéses örökös kiválasztásánál a lehető legszélesebb lehetőséget kínálja (pl. fia, lánya, neje, szomszédja, munkatársa, jogi személy).
Az öröklési szerződés szükségessége álláspontunk szerint a mai korban is fennáll. Indokoltságát egy magánvállalkozó példájával mutatjuk be, aki egy életképes családi vállalkozásnak a tulajdonosa. A kisvállalkozónak felesége van és három gyermeke, közülük a legidősebb, a fiú a családi vállalkozásban dolgozik, lányai pedig egyetemisták. A kisvállalkozó azt tervezi, hogy a vállalkozást egyszer majd átveszi a fia, aki kamatoztatni fogja a család sokéves fáradozását és vállalkozói tapasztalatait. A fiú viszont más vonzó ajánlatokat is kap, főként külföldről, ahol már megfordult. Mielőtt azokat elutasítaná, azt akarja, hogy az apja nevezze a vállalat örököseként. Ezt csak öröklési szerződéssel lehet elérni, amely által a lányokat arra kötelezné, mondjanak le a saját, kötelesrészre vonatkozó törvényes jogukról. Egyben pénzügyileg úgy lennének kielégítve, hogy az örökhagyó - közvetlenül vagy hagyományozás formájában - az öröklési szerződésben egyéb tulajdoni vagyont határozna meg számukra.
3. Ha közelebbről vizsgáljuk meg az öröklési szerződést, sajátos jellege lesz az, ami figyelmet kelt. A szerződésekkel és a végrendeleti örökléssel kapcsolatos szabályok fedik egymást. Ebből a szempontból egy olyan sajátos jogi intézményről van szó, amelyben bizonyos kérdéseknél azok kötelmi jellege kerül előtérbe, míg egyéb kérdéseknél az öröklési jog jellege. Kétoldalú jogügyletről - kötelező szerződésről - van szó, amelyet a szerződő felek kötnek meg. Az ilyen szerződés célja és ereje főként a kötelező jellegen alapul a szerződő felekre nézve. Ellentétben a végakarattal, amelyet az örökhagyó bármikor módosíthat, kiegészíthet vagy visszavonhat, az öröklési szerződés, hasonlóan bármilyen egyéb szerződéshez, egy jogi kapocs, amely a szerződő felek kölcsönös jogait és kötelezettségeit szabályozza, ezért ezt nem lehet egyoldalúan módosítani vagy felbontani. Az öröklési szerződés hatálya időben az örökhagyó halálának időpontjához kötött. Ez a tény azt eredményezi, hogy az érvényesen megkötött öröklési szerződés megléte, amely egyben a törvényes örökös öröklési jogcíme is, egyáltalán nem gátolja az örökhagyót abban, hogy egészen a haláláig
- 6/7 -
szabadon rendelkezzen a saját vagyonával, amely a szerződés tárgyát képezi. Ezért a szerződési örökösnek nincs semmilyen szubjektív joga ahhoz, hogy az örökhagyó halála után olyan állapotban kapja meg a hagyatékot, amely az az öröklési szerződés megkötésének idején volt. A szerződési örökös védelme a jogrendekben rendszerint csak olyan esetekre korlátozódik, amikor azért kíván valaki ajándékozni, hogy a szerződési örököst megkárosítsa. Más szóval, a szerződési örökös kérheti az ajándékozási szerződés vagy az örökhagyó olyan végakaratának hatályon kívül helyezését, amelyet az örökhagyó a szerződési örökös beleegyezése nélkül létesített, tehát olyan szándékkal, amely összeegyeztethetetlen a már meglévő öröklési szerződés céljával. Viszont a hatályon kívül helyezés érvényesítése kérdéses, amennyiben az öröklési szerződés szerkezete a szerződési örökös részére nem ismer el semmilyen konkrét vagyoni jogot, amelyre saját jogát alapozhatná. A német bíróságok ítélkezési gyakorlata szerint a szerződési örökös vagy a szerződési hagyományos az öröklési szerződés megkötése után nem az öröklési szerződés tárgyát képező vagyonnal kapcsolatos várakozó jellegű szubjektív vagyoni jog viselője. Jogállásuk nem tisztázott, mivel csak egy puszta kilátáson alapul és nem egy tényleges vagyonszerzéssel kapcsolatos jogcímen. Ilyen helyzetben különösen kérdéses, hogy a szerződési örökös sikerrel járna-e az örökhagyó élete során azon keresetével, hogy pl. a megajándékozott adja vissza a még az örökhagyó életében odaajándékozott tárgyat. Az örökhagyó halála után a szerződési örökös érvényesíthetné az ajándékozás viszonylagos hatálytalanságát, illetve igényelhetné a jogalap nélküli gazdagodás kiadását egy fizetésen alapuló öröklési szerződés esetén, viszont van itt egy másik vitatott tény, mégpedig az, vajon érvényes-e még számára a kereset érvényesítésének határideje. Másrészt viszont sem a szerződési örököstől, sem a szerződési hagyományostól nincs megtagadva a hagyaték elutasításának joga.[6] Amennyiben az örökhagyó a szerződési örökös beleegyezése nélkül végrendelkezik, az öröklési szerződés nem szűnik meg, mert a végrendelettel szemben ez egy erősebb öröklési jogcím.
4. Az öröklési szerződések vegyes jellegének ellenére ezen intézmény jogi szabályozása a polgári kódex rendszere szempontjából inkább az öröklési jog részéhez tartozik. Az ilyen besorolás támogatása érdekében főként azzal érvelnek, hogy a szerződés alapú öröklés, a végakarat és a törvényes öröklés mellett az öröklés legerősebb jogcímét jelenti, ezáltal sarkalatos a jelentősége az öröklés szabályozásában. Külföldön viszont más, módosított hozzáállást is tapasztalunk az öröklési szerződések rendszerével, jellegével vagy tényleges hozzáférhetőségével kapcsolatban. A sajátos rendszerezettséggel jellemzett, 1804-ből származó francia Code Civil például az öröklési jogot a III. könyvének első és második fejezetében szabályozza. A 893. cikkelyben - az ajándékozásról és végakaratról szóló részben - lehetővé teszi a vagyonnal való rendelkezést, mégpedig ajándékozás
- 7/8 -
vagy végrendelet formájában.[7] Viszont a vagyonnal való szerződéses alapú rendelkezés jogi lehetőségeit elhalálozás esetén a polgári kódexben lényegesen az ítélkezési gyakorlat módosította. Ezért a gyakorlatban megengedett, hogy az ajándékozási szerződést azzal a feltétellel kössék meg, hogy a megajándékozott személy túléli az ajándékozót. Sőt, megengedettek olyan szerződések is, amelyekben az ajándékozás tárgyának kiadása időben eltolódik az ajándékozó személy halála után, illetve megengedettek a mortis causa ajándékozási szerződések is, kizárólagos kötelmi hatással. Ilyen esetekben az ajándék kiadására vagy az ajándékozott vagyontárgyhoz tartozó tulajdonjog átruházására kötelezett személyek az örökhagyó örökösei.[8]
5. Az öröklési szerződés formáját a törvény kógens módon előírja. A jogszabályok ezt mindig közokirat formájában írják elő, tehát a mi gyakorlatunkban közjegyzői okirat formájában, amelybe a személyesen jelen levő szerződő felek foglalják saját akaratukat. Az öröklési szerződés közjegyzői okirat formájában való írásba foglalása teljes mértékben indokolt úgy a jogbiztonság, mint az elhalálozás esetére kötött vagyoni viszonyok egyértelműsége és jövőbeli nyilvánossága szempontjából. A közjegyzői okirat szintén biztosítja, hogy az akarat kinyilvánítását a közjegyző mint a jogot ismerő személy veszi fel, hogy a résztvevők az öröklési szerződést személyesen kötik meg, hogy az örökhagyó teljes jogképességgel bírt a Polgári Törvénykönyv általános része értelmében. Amennyiben az örökhagyó korlátozva van saját jogképességében, nyilván elegendő lesz, ha az öröklési szerződést mindig a gondnok (gyám) beleegyezésével köti meg, vagy az ebből eredő kötelezettséget mindig a gondnok (gyám) beleegyezésével módosítja. Mint a végakarat esetében, a törvény előírja a személyes eljárást, ami azt jelenti, hogy az örökhagyót ennél a cselekménynél képviselő nem képviselheti. Saját maga és személyesen kell, hogy eljárjon. Az az öröklési szerződés, amely nem tartalmazza a törvény által előírt alaki követelményeket, semmisnek tekintendő. Ezen semmit sem változtathat a gondnok (gyám) utólagos jóváhagyása vagy a jogképesség utólagos megszerzése. Bizonyos körülmények esetén a semmis öröklési szerződés jogcselekménye is helytállhat érvényes végrendeletként, amennyiben megfelel a végrendelet alaki és tartalmi követelményeinek. Viszont soha nem állhatja meg a helyét öröklési szerződésként.
6. Az öröklési szerződés tartalma főként az örökös és az hagyományos megnevezéséhez kapcsolódik. Ezek megnevezése az okiratban viszont még nem jelenti véglegesen azt, hogy szerződésszerűen kötelező megállapodásról van szó és nem az örökhagyó egyoldalú akaratának kinyilvánításairól, amelyek önmagukban nem szerződésszerűen kötelezőek. Ezért szükség lesz arra, hogy a közjegyzők a lehető legszélesebb körben tájékoztassák a szerződő feleket arról, hogy akaratuk kinyilvánításának szerződéses kötöttsége csak ott lép fel, ahol ez a szerződésben kimondottan rögzítve van. Másképp
- 8/9 -
annak a kockázatnak teszik ki magukat, hogy a szerződő felek akaratának esetleges értelmezése nem vezet majd arra az eredményre, hogy a kinyilvánított akaratuk szerződésesen kötött. Szintén ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy azon okirat, amelyből hiányzik bármilyen kötelező jellegű szerződéses megállapodás, öröklési szerződés jellegűnek tekinthető (legfeljebb végakaratról van szó). Mivel a szerződés mint kétoldalú jogcselekmény mindig a tartalma szerint ítélendő meg, maga az öröklési szerződés megnevezés nem helyettesíti a szerződéses kötöttséget. Nyilván még eltart egy ideig, amíg a bíróságaink az ítélkezési gyakorlatukban az öröklési jog új intézményeinek rögzítése után megbirkóznak a szerződő felelek, valamint harmadik személyek szerződéses kötöttségének kérdéseivel, illetve olyan kérdésekkel, vajon a felek akaratának értelmezése vagy a felek érdekeltsége abban, hogy a szerződéses megállapodás ne legyen visszavonva, meggyőző érvet jelent-e az akarat kötöttsége feltevésének igazolásához.[9]
7. Az örököskénti vagy hagyományoskénti megnevezést az öröklési szerződésben díjhoz lehet kötni, de lehet díjmentes is, az öröklési szerződés tárgya az adott jogrend alapján lehet az örökhagyó egész vagyona vagy annak csak egy része. A gyakorlat fogja igazolni, hogy a jövőben inkább a díjszabásos vagy a díjmentes öröklési szerződések lesznek-e a használatosak. A díjmentes szerződés esetén kérdéses az örökhagyó indoka, hiszen nehezen feltételezhető, hogy komoly ok nélkül dönt élete végéig tartó kötöttségről. A szerződéses örökös lényegében nem kockáztat semmit, illetve nem is veszíthet semmit, mivel csak az örökhagyó halálának pillanatában válik az örökhagyó vagyonának tulajdonosává. Már hangsúlyoztuk viszont, hogy a szerződés az örökhagyót egész élete során nem korlátozza a saját vagyonával való rendelkezés jogában. Tehát amennyiben az öröklési szerződés megkötése után eladja az ingatlant, ez az ő joga, és ebben semmilyen módon nem korlátozott. Az egyedüli korlátozás a már szintén említett átruházások hatályon kívül helyezésének érvényesítési lehetősége a szerződéses örökös megkárosítási szándékának fennállása esetén, illetve a szerződéses örökös beleegyezése nélküli végrendelkezés esetén. Másrészt nem lehet nem észrevenni, hogy az öröklési szerződés kötelező jellege nem zárja ki a szerződésekre és jogcselekményekre vonatkozó általános rendelkezések érvényesítését úgy, ahogy ez megszokott az adásvételi, ajándékozási vagy csereszerződésnél stb. A fentiekből kitűnik, hogy a szerződéses örökös olyan eszközökkel rendelkezik, amelyekkel a szerződő felek megállapodása estén az öröklési szerződésben rögzítheti az elővásárlási jogot, a zálogjog létesítését az ingatlanra vagy a biztosíték egyéb módját.
Az öröklési szerződéskötés sajátos indokai nyilván a szerződéses örökös díjszabásos megnevezéséhez kapcsolódnak majd az öröklési szerződésben. Az ilyen örökös örökhagyó általi
- 9/10 -
megnevezése a már teljesített vagy a jövőben teljesítendő kötelezettség biztosítását szolgálhatja a szerződő fél részéről. Az öröklési szerződés ezek után "a bizalmatlanság szerződésének és a szükségletek biztosításának" tűnik.[10] A szerződés mindkét fél általi kölcsönös teljesítése ellenére véleményünk szerint nem beszélhetünk szinallagmatikus jogviszonyról. Az örökhagyó választási szabadságának elve ugyanis az örökös kiválasztásánál összeegyeztethetetlen azzal, hogy az örökhagyó a szerződésben valakivel szemben elkötelezze magát halála esetére a másik fél ellenteljesítésével kapcsolatban.[11]
Bizonyos jogrendek szabályokba foglalják, hogy öröklési szerződéssel nem lehet örököst megnevezni az egész hagyatékra. Az új cseh Polgári Törvénykönyv például az 1585. §-ban korlátozza a vagyonnak azt a részét, amely az öröklési szerződésben az öröklés tárgyát képezheti. Az érvényes rendelkezés szerint a hagyatéknak legalább egynegyede szabadon kell, hogy maradjon, hogy ez az örökhagyó további szabad rendelkezésére álljon. Amennyiben a vagyon nagyobb részaránya kerül meghatározásra, az öröklési szerződés e tekintetben érvénytelenné válik, mivel a hagyatéki vagyon automatikusan részarányosán csökken, úgyhogy öröklési szerződéssel a szerződéses örökösnek csak olyan vagyont lehet hátrahagyni, amely nem lépi túl a hagyaték háromnegyedének értékét. Ez a gyakorlat a római öröklési jogból átvett, az örökhagyó hagyatéki vagyonának háromnegyedét meghaladó legátusokkal kapcsolatos (ún. quarta Falcidia) hagyományra épül. A lex Falcidia alapján (kb. i. e. 40 évvel) a hagyatéki vagyon háromnegyedét meghaladó összes hagyományt ipso sure érvénytelenítették, egyben az örökösöknek legalább a hagyaték egynegyede mindig szabadon kellett, hogy maradjon.[12] Az említett megoldás egy hagyományos megoldás, amelynek az a hátránya, hogy amennyiben az örökhagyó a szerződéses örökösnek az öröklési szerződés rendszerébe nem rendelhető (szubszumálható) negyedet is hátra szeretné hagyni, végrendelet formájában kell megtennie. Pénzügyi szempontból ez természetesen a szerződéses örökös terhére történik. Hasonlóan, az ilyen megoldás esetén a szerződéses örökös számára nem lesz mindig előnyös a szerződés alapján minden egyes tárgy háromnegyedét örökölni, pl. a hagyatékba tartozó minden egyes darabot, amennyiben a részesedések a hagyatékba tartozó egyes tárgyak árainak arányosításával kerülnek meghatározásra.
8. Az új jogszabályban rögzíteni kell azokat az eseteket is, amikor az örökhagyó már élete során átadja vagyonát a szerződéses örökösnek. A jogi biztonság érdekében közokiratban, pontos jegyzék formájában szükséges rögzíteni az átadott vagyon terjedelmét. Ezt követően lehet majd meghatározni az örökhagyó újonnan szerzett, illetve a jegyzékbe fel nem tüntetett vagyonának
- 10/11 -
kezelését. Ez a szabad vagyon nyilván nem lesz az öröklési szerződés része, ami viszont nem zárható ki, amennyiben a szerződő felek így állapodnak meg. Hasonlóan rögzíteni lehet majd a tervezetbe azt a szabályt, hogyha a vagyon még a szerződéses örökös életében került átadásra, az öröklési szerződésből eredő jogosultságok és kötelezettségek a szerződéses örökösre szállnak át. Viszont ennek a szabálynak is diszpozitív jellegűnek kellene lennie, hogy a szerződő felek külön megállapodását ne zárja ki.
9. A házastársak közötti öröklési szerződés az öröklési szerződések egy sajátos fajtáját képviseli. Más öröklési szerződésekkel ellentétben, ahol az egyik személy, a szerződés egyik fele mindig az örökhagyó és a másik félként a harmadik személy az örökös, a házastársak között kötött öröklési szerződésben a házastársak egymást nevezik meg örökösnek. Tekintettel a jogszabály elfogadott koncepciójára a házastársak közötti öröklési szerződés rendelkezései a jegyesek jogviszonyaira (amennyiben házasságot kötnek) és esetleg a bejegyzett élettársak esetén is alkalmazhatók. Az új cseh jogrend alapján, egyéb megállapodás hiányában, az ilyen öröklési szerződés nem szűnik meg a házasság felbomlásával (1593. § (1) bekezdés). Ez azt jelenti, a házastársakon múlik, hogy a vagyonkezelést az esetleg válással végződő házasság esetére is meghatározzák-e. Amennyiben ezt az öröklési szerződésben nem teszik meg, a törvény azon általános szabályozása érvényesül, amely összhangban az elfogadott hagyományokkal abból indul ki, hogy a szerződés a válással nem szűnik meg. A törvény lehetőséget biztosít az elvált házastársaknak, hogy bírósághoz forduljanak az öröklési szerződés megszűntetésére irányuló keresettel. Viszont ha ez a házastársak közül annak a vagyoni megkárosításához vezetne, aki nem vétkes a házasság felbomlásában, és aki a válásba nem egyezett bele, a bíróság a keresetet elutasítja, így a házastársi szerződés továbbra is érvényben marad. A házastársak közötti öröklési szerződések felvételénél ezért célszerű lesz a feleket a lehető legrészletesebben tájékoztatni akaratuk kinyilvánításának lehetséges jogi következményeiről. Az eljárási jogban hasonlóan célszerű lenne, ha a válással kapcsolatos ítélet minden egyes írásos példánya kötelező jelleggel tartalmazná az ítélet rendelkező részében azt a tényt, hogy a házastársak közül ki okozta a házasság felbomlását.
10. Az öröklési szerződésből eredő jogosultságok és kötelezettségek megszüntetése a szerződés kötelező rendelkezéseinek megszüntetését jelenti. A de lege ferenda mérlegelése kapcsán főként az alábbi eseteket lehet megkülönböztetni:
a) szerződő felek megállapodása
b) egyoldalú módosítás kikötésének alkalmazása
c) elállás az öröklési szerződésben rögzített kikötés alapján
d) elállás törvény alapján
e) bírósági döntés
f) szerződő felet megkárosító ajándékozás
- 11/12 -
Ad a) A szerződő felek megszüntethetik az eredeti öröklési szerződést egy megszüntetéséről szóló új megállapodással, vagy konkludens módon új, az eredetivel ellentétes öröklési szerződést kötnek. Az öröklési szerződés megszüntetéséről szóló megállapodás is, illetve az új öröklési szerződés is közokirat, tehát közjegyzői okirat kell, hogy legyen. A német jog szerint a házastársak közötti szerződések esetében a közjegyzői okirat követelményét nem szükséges betartani. Ebben az esetben ugyanis elegendő, ha a házastársak egy új közös végrendeletet tesznek, amelyet az egyik házastárs saját kezűleg is megírhat. Viszont az új cseh kódex nem ismeri a házastársak közös végrendeletének fogalmát, mivel a végrendelet az 1494. § (1) bekezdés alapján mindig csak egy személy jogügylete. Az 1590. § rendelkezései alapján azonban az örökhagyó az öröklési szerződésből rá vonatkozó kötelezettségeit végrendelettel is megszüntetheti (saját kezű végrendelettel is). Az ilyen végrendelet hatálybalépéséhez a szerződéses örökös beleegyezése szükséges. Ellentétben a végrendelettel a beleegyezést közokirat formájában kell megtenni.
Ad b) Az öröklési szerződésben a módosítás kikötése az örökhagyó jogát jelenti ahhoz, hogy saját, szerződésből eredő kötelezettségeit utólag egyoldalúan módosítsa, illetve megszűntesse. A német jogszabályok szerint a módosítás kikötését nem szükséges kimondani, elég, ha a szerződés tartalmából következtetni lehet arra, hogy az örökhagyó kikötötte az öröklési szerződés utólagos módosítását.[13] Véleményünk szerint az ilyen utólagos módosítások kikötései az örökhagyó egyoldalú cselekményei alapján nem érinthetik az összes szerződéses megállapodást. A bírósági gyakorlat is megköveteli, hogy a módosítás kikötése legalább egy megállapodást ne érintsen, amivel megmarad az öröklési szerződés mivolta.[14]
Ad c) és Ad d) Az öröklési szerződés megszűnése az öröklési szerződéstől való elállás esetén is fennáll. A német jog megkülönbözteti az öröklési szerződésben rögzített kikötés alapján (pl. 2296. § BGB) vagy a törvényben rögzített okok alapján (pl. 2333-2335. § BGB) történt szerződéstől való elállást. Az örökhagyónak lehetősége van arra, hogy az öröklési szerződésben kikösse a jogot - ami időben korlátozott, korlátlan vagy feltételhez kötött lehet - ahhoz, hogy a szerződéstől egyoldalúan elálljon. Az akarat kinyilvánításának közokiratba foglalt eredeti példányát személyesen kell a szerződéses örökösnek kézbesíteni. A szerződő fél halála esetén a szerződéstől való elállás joga az örökhagyónak arra a jogára, hogy végrendelettel egyoldalúan megszüntesse az öröklési szerződést (2297. §, első mondat BGB), megváltozik. A szerződéstől való elállás törvényes okai a német jogban elsősorban olyan okokkal függenek össze, amelyek a szerződéses örökös örökhagyóval szembeni megengedhetetlen magatartásából erednek, s amelyek a kötelesrész megvonásához vezethetnének, mégpedig az öröklési szerződés megkötése utáni időszakban (2294. § BGB). Az okok másik csoportját a szűkén behatárolt, a szerződéstől való elállást biztosító speciális jog érdemi része alkotja (2295. § BGB), amely részben egyensúlyozza a szerződő felek utólagos elszámolásának lehetetlenségét azon
- 12/13 -
oknál fogva, hogy az öröklési szerződés a jellegét tekintve nem egy szinallagmatikus jogviszony. Az öröklési szerződéstől való ilyen elállás sajátos jogosultsága szigorúan az alábbi tények halmozott teljesítésével függ össze:
- hogy az örökhagyó a szerződéses örököst kimondottan a szerződő fél ellenteljesítésére nevezte meg, tehát egy visszterhes öröklési szerződésről volt szó,
- hogy a szerződéses örökös folyamatosan teljesített, egészen az örökhagyó halála pillanatáig,
- hogy a teljesítéssel kapcsolatos kötelezettség az örökhagyó halála előtt megszűnt, pl. a szerződéstől való elállás kikötésének alkalmazásával, bontófeltétel alkalmazásával vagy a teljesítés utólagos lehetetlenségével. A hibás, késedelmes vagy a szerződéses örököstől eltérő személy általi teljesítés nem ok a szerződéstől való elállásra az örökhagyó részéről.
Ad e) Az öröklési szerződés vagy annak egy részének megszüntetéséről szóló bírósági ítélet akkor jöhet szóba, ha a bíróság helyt adott a keresetnek, pl. hiba, jogtalan fenyegetés okánál fogva vagy a kötelesrészre vonatkozó kógens rendelkezések be nem tartása miatt. Az öröklési szerződésből eredő per mindig az abban rögzített szerződéses rendelkezésekre korlátozódik. Az öröklési szerződésben szereplő egyoldalú nyilatkozatokat nem lehet megtámadni, mivel ezek bármikor visszavonhatok. A házasság felbontása utáni öröklési szerződés megszüntetéséről szóló bírósági ítélet tartalmaz sajátosságokat (lásd fentebb).
Ad f) A szerződéses örököst megkárosító ajándékozás általában az egyedüli kivétel azon alapelv alól, hogy a szerződés alapú öröklés kötelező jellege nem tartalmaz inter vivos jogcselekményeket. A szerződéses örökös az örökhagyó halála után a jogalap nélküli gazdagodás kiadásához való jogát a megajándékozottal szemben csak olyan ajándékok esetében érvényesítheti, amelyek a szerződéses örökös megkárosításának szándékával voltak odaajándékozva. A szerződéses örökös jogállása az örökhagyó életében nagyon gyenge, hiszen nem viselője semmilyen szubjektív várakozói vagyon jognak. A jogi szabályozás ezt a helyzetet elfogadja, ugyanis ha bebizonyosodik, hogy az örökhagyó a vagyona elajándékozásával más célt is követett, pl. a megajándékozott támogatását, a szerződéses örökös általában védelem nélkül marad, kivéve azt az esetet, ha be tudja bizonyítani, hogy ez az indok a jogaiban való korlátozás szándékával szemben teljesen elenyésző volt. A bírósági gyakorlat szintén kutatja, vajon a szerződéses örökös megkárosításának szándéka akkor is teljesítve van-e, ha a vitás ajándékozások alapja az örökhagyó saját érdeke, pl. öregségi pénzbeli ellátás biztosítása.[15]
A fentebb említett a szerződés alapú öröklés kérdéseihez kapcsolódó mérlegelések is igazolják az új jogi szabályozás alapvető paradigmáinak megváltozását a hatályos szabályozással szemben. Az öröklési jog egységesítésének alapvető kiindulópontjához értünk el - az örökhagyó akarata az örökösök számára kötelező és az új öröklési jogban minden ennek a megismeréséhez és tiszteletben tartásához vezet. Ezért a több évtizedes kiegyensúlyozatlan társadalmi átalakulás után újra elkerülhetetlenek a forradalmi változások a jogi gondolkodásban.■
JEGYZETEK
[1] A Szlovák Köztársaság Kormánya a 13. számú rendelettel 2009. január 14-én fogadta el a jogi szabályozási szándékot. Jelenleg az új Polgári Törvénykönyv egyes szakaszainak kidolgozása folyik. A kormány által elfogadott "Polgári Törvénykönyv szabályozási szándékának" szövege hozzáférhető a - www.justice.gov.sk - Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján.
[2] A Szlovákiában érvényes magán- és szokásjog ismerte az öröklési szerződést. A cseh országrészekben az öröklési szerződést egészen 1950-ig az 1811-ből származó osztrák Általános Polgári Törvénykönyv szabályozta. A rendelkezései viszont csak házastársak között tették lehetővé az öröklési szerződés megkötését. Lásd részletesebben Cirák, J. a kol. Dedicské právo. Samorín: Heuréka, 2009, 25. oldal és következők, továbbá Krcmár, J. Právo dédické. Praha: Vsehrd, 1919,49. oldal és következők.
[3] Lásd főként az 1950-es PT indokolásának általános részét, amely az öröklési jog funkciójának változásáról szól a szocialista társadalomban. Az indokolás különálló részében a Polgári Törvénykönyv 512. § és 385. § rendelkezéseihez pl. ezeket fűzték: "Az eddigi öröklési jogcímek közül nem kerül átvezetésre az öröklési szerződés, mert az örökhagyót megfosztja az utolsó rendelkezéstől a jövőt tekintve." "Az öröklési jogban nem megengedettek az öröklési szerződések, sem az ajándékozás elhalálozás esetén. Mindkét előbbi intézmény a múltban a törvényes örökösök nem kívánt megrövidítéséhez vezetett."
[4] Lásd Bartosek, M. Déjiny rímského práva /ve trech fázích jeho vyvoje/. Praha: Academia, 1988,182. oldal és következők.
[5] A német BGB az öröklési szerződést (Erbvertrag) a 2274-2303. §-okban, a svájci ZGB az öröklési szerződések tárnáját az 512. cikkben és következőkben szabályozza.
[6] BGH V ZB 28/53. számú ítélete 1954. 01. 19-ről, nyilvánosságra hozva a BGHZ-ben, 12. kötet, 115. és 118. oldal.
[7] "On ne pourra disposer de ses blens, á titre gratuit, que par donation entre vifs ou par testament les formes ci-aprés établies."
[8] Lásd Fekete, I. - Feketeová, M. Darovanie pre prípad smrti - donatio mortis causa, Justicná revue, 58, 2006, 10. szám, 1466. oldal és következők.
[9] A német jogrendben lévő különbségek főként a szerződéses örökös és harmadik fél értelmezésében rejlenek. Lásd az 1961. 06. 29-i Breg. 1 Z 13/1961. számú BayObIG rendeletét, amelyet NJW-ben hoztak nyilvánosságra, 1961. évfolyam, 120. oldal. Másként tekintenek a gyermekek örököskénti megnevezésére a szülők részéről, és másként a többi hozzátartozóra, akik esetében azt is figyelembe kell venni, vajon pl. a harmadik személy mindkét oldalról hozzátartozó-e, milyen esetben feltételezhető az érdekeltség a kötöttségen stb. Lásd ehhez az 1977. 11. 30-i BGH IV ZR165/76. számú ítéletét, amelyet a DnotZ-ban hoztak nyilvánosságra, 1978. évfolyam, 298., 299. oldal, csakúgy, mint a 1969. 12. 18-i BGH III ZR 51/67. számú ítéletét, amelyet a WM-ben hoztak nyilvánosságra, 1970. évfolyam, 482., 483. oldal.
[10] Lásd Lange, Heinrich, Kuchinke, Kurt. Erbrecht. München: C. H. Beck, 2001,339. oldal.
[11] Az öröklési jog alapelveivel kapcsolatban lásd, pld. Éliás, K. Základní pojetí návrhu dédického práva pro novy obcansky zákonník. Ad Nótám, 5/2003. szám, 98. oldal és következők, tovább Sesina, M. Porízení pro prípad smrti podle nového obcanského zákoníku. Ad Nótám, 2/2012. szám, 3-8 oldal.
[12] Lásd Bartosek, M. Déjiny rímského práva /ve trech fázích jeho vyvoje/. Praha: Academia, 1988, 188. és 189. oldal.
[13] BGH IV ZR 219/57. számú ítélete, 1958. 01. 08., nyilvánosságra hozta BGHZ, 26. kötet, 204., 210. oldal.
[14] BGH IV ZR 252/80. számú ítélete, 1981. 12. 02., nyilvánosságra hozta NJW, 1982. évfolyam, 441. oldal és következők.
[15] BGH IVZR104/90. számú ítélete, 1991.04.30., nyilvánosságra hozta NJW, 1991. évfolyam, 1952. oldal, BGH IV ZR 125/70 számú ítélete, 1972. 07. 05., nyilvánosságra hozta BGHZ, 59. kötet, 343. oldal és következők.
Lábjegyzetek:
[1] Doc. JUDr. Ján Cirák, CSc., Páneurópai Főiskola Jogi kar, Pozsony
Visszaugrás
