Végh Antal Miért beteg a magyar futball? című könyve 1974-ben jelent meg. Az addig páratlan elemzés publikálásának hátterében vélhetően szerepet játszott az a körülmény is, hogy a magyar válogatott két alkalommal, 1970-ben és 1974-ben nem jutott ki a világbajnokságra. Ezt megelőzően magyar részvétel nélkül nem volt vébé. És azután jöttek a még szűkebb esztendők: 1986 óta, immár 36 éve nem szurkolhatunk válogatottunknak a világbajnokságon.
Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a sportoló, valamint a munkavállaló jogállása a törvény erejénél fogva részben két különböző dolog. Az írás címében szereplő kérdés az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke Tudományos Diákkörének márciusi rendezvényén hangzott el. A hivatásos sportolók, így a futballisták helyzetét munkaviszonyban állásuk okán a munkajog optikáján keresztül értékelték a meghívott szakemberek, akik a labdarúgáshoz közvetlenül kapcsolódó három különböző hivatást gyakorolnak. Dr. Borbély Zoltán ügyvéd, egyetemi oktató, az MLSZ korábbi jogi igazgatója és szóvivője, Hajdú B. István, Prima Primissima díjas sportújságíró, valamint Nagy Antal, az 1986-as mexikói világbajnokságon részt vevő magyar válogatott kapitánya készséggel ki is fejtették nézeteiket a téma kapcsán.
Tudományos diákköri ülésünket múltidézéssel kezdtük: foci az egyetem előadótermében. Megnéztük nagy futballtörténelmi villanásainkat a nemzetközi porondon, ezek közül az első Nagy Antal tanítani való fejesgólja volt 1984-ben a Népstadionban, az osztrákok elleni első vébéselejtezőn. A gólszerző meg is osztotta velünk: nem történtek véletlenek a pályán, tudható volt, hogy mindenki Nyilasi Tiborra fog figyelni, így "Nyíl" taktikusan a rövid sarokra ment, és miután a beadás elszállt a feje fölött, "Nagy Antinak" maradt a hézag, és befejelte a magyarok egyenlítő gólját. És ezután jött még két találat a 3-1-es magyar győzelemhez.
A nosztalgikus bemelegítés után felharsant az első félidő kezdetét jelző sípszó, belekezdtünk a kérdéskör elemzésébe, méghozzá egy történeti összehasonlítással. Megvizsgáltuk a régi válogatottak szerepléseit, továbbá azokat a körülményeket, amelyek között a múltban játszottak a "fiúk". Nagy Antal azt mondta, akkoriban a fizetésük 7000 forint volt, ezenkívül volt egy Adidas cipőjük, amit a válogatottól kaptak, és olyan pályákon kellett itthon játszaniuk, amelyeket ha a külföldiek megláttak, hüledezve annyit jegyeztek meg, hogy "Úristen..." Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a körülmények nem igazán voltak adottak a profi futball műveléséhez. Ennek ellenére Hajdú B. Istvántól megtudhattuk, miért volt az akkori válogatott mégis olyan jó. Azért, mert akkoriban aki focizni szeretett volna, lement a grundra, vagy ha volt, akkor a focipályára, és 8-9 órán keresztül rúgta a labdát.
Itt szükséges egy picit megállnunk és kitekintenünk néhány munkajogi szempontra. A sportolók jogviszonya különös munkaviszony, a profi sportoló a szerződése alapján köteles sporttevékenységet végezni a munkáltatói jogkör gyakorlója (azaz a csapatának vezetése) rendelkezései szerint, amelynek ellenértékeként díjazásban részesül. Kiemelendő a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény [a továbbiakban: Mt.] 51. § (1) bekezdése rendelkezése, mely szerint "a munkáltató köteles [...] a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani". Tekintettel arra, hogy a jogszabályi környezet sokat változott a Nagy Antal-féle magyar válogatott 1986-os vébészereplése óta, a hatályos szabályozás mellett vizsgáljuk meg a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény [a továbbiakban: 67-es Mt.] 33. §-ának rendelkezéseit. Ez az alábbi elvárásokat támasztotta a munkavégzéssel kapcsolatban: "A munkáltató köteles a dolgozót munkával ellátni, a munka megfelelő, egészséges és biztonságos végzésének a feltételeit biztosítani." Így, mivel azt látjuk, hogy azonos megoldást alkalmaz a hatályos Mt. és a 67-es Mt., biztonsággal vizsgálhatjuk, hogy a hivatásos sportolók speciális munkaviszonyában annak idején a magyar válogatottnak adottak voltak-e a "munka", azaz a sport végzéséhez megfelelő, egészséges és biztonságos feltételek. A Nagy Antal által tett nyilatkozatok szerint egyértelműen nem a válasz.
Hasonlítsuk össze a mai körülményekkel a 36 évvel korábbiakat. Nem kell túl sokat tűnődnünk, hogy meggyőződjünk a változásról. Hajdú B. István ki is emelte: ma már a feltételek hiányára senki nem hivatkozhat Magyarországon, bőven rendelkezésre állnak füves és műfüves pályák. Ezenfelül szemmel látható, hogy minőségi sportruházat, labda és minden egyéb szükséges eszköz biztosított. Nagy Antal is megerősítette, hogy az infrastruktúra szempontjából utolértük a világot. Így a jelen körülményeit a múltbéliekkel összevetve megállapíthatjuk, az elmúlt 36 év alatt a sporttevékenység végzését a munkajogviszony szempontjából vizsgálva, hogy azt a munkáltatói, azaz a klubvezetési oldalról megközelítve sikeresen "jogszerűvé" fejlesztették. Összefoglalva az imént leírtakat: ha munkaviszonyként tekintünk a labdarúgók jogállására, mára teljesül az Mt. 51. § (1) bekezdésében foglalt feltétel a megfelelő körülmények biztosítására vonatkozóan.
A profi labdarúgás munkajogviszonyba "ékelődését" az a tény is tovább erősíti, hogy amint Nagy Antal rámutatott: a klubok mára önálló gazdasági társaságokká alakultak. Felmerül a kérdés, ha a feltételek adottak, miért nem fejlődik a magyar futball, miért nem kapaszkodik vissza régi helyére a világranglistán. Oda, ahol még a Nagy Antal-féle válogatott idejében volt. A kérdés megválaszolásához a diákkör három vendége rátért a személyi feltételekre. Milyen szakemberek mi-
- 42/43 -
lyen mentalitással milyen szellemben nevelik a focistákat? Ezzel kapcsolatban a három szakértő rávilágított a magyar futball jelenének egy-két olyan aspektusára, ahol a korrekció indokolt, valamint olyan részleteire is, ahol a laikus rajongók értik félre a statisztikákat. Az első ilyen körülmény a magyar labdarúgók utánpótlása. A fiatal generációról rendre lehet hallani, hogy jól szerepeltek. Példaként került megemlítésre az U20-as világbajnoki bronzérmes magyar válogatott. Hajdú B. István kiemelte: igaz ugyan, hogy ott kiválóan szerepelt a csapat, viszont nem szabad elmenni azon tény mellett, hogy az U20-as világbajnokság nem volt hivatalos FIFA-rendezvény, a klubcsapatok nem voltak kötelesek elengedni a játékosaikat, hogy a válogatottban játszanak. Így vélhetően nem tudott minden válogatott az U20-as korosztályából a legjobb csapattal elindulni azon a világversenyen. Ettől függetlenül azt látjuk, hogy a hazai fiatal generáció világszinten is kiváló játékosokból állt, de mire elérték a felnőttkort, tisztelet a kivételnek, eltűnt a tehetség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
