Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a Kúria Pfv.II.20.423/2023/9. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 51.Pf.633.783/2022/5. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisítette.
Ügyszám: 3322/2024. (VII. 29.) AB határozat
Címszavak: magánélet és az otthon tiszteletben tartásához való jog; magánszféra védelme; férfiak és nők egyenjogúsága; a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga; testi és lelki egészséghez való jog
Az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául szolgáló ügy lényege a következők szerint foglalható össze. A felperes édesapa a bíróságtól nagykorú gyermekére vonatkozó tartási kötelezettsége megszüntetésének megállapítását kérte, arra hivatkozással, hogy a gyermek időközben a tartásra érdemtelenné vált. E keresetlevél benyújtását a dokumentumok tanúsága szerint több esetben megelőzte az érintett felek közötti heves vita, amelynek eredményeként a gyermek az indítványozó édesapját feljelentette és távoltartás elrendelését kérte vele szemben. Utóbbira az adott okot, hogy az indítványozó bejelentés nélkül többször megjelent a volt házastársával közös tulajdonú
- 622/623 -
ingatlanban, és a gyermekről is több felvételt készített annak beleegyezése nélkül. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 18.P.III.21.648/2020/35. számú ítéletével a keresetet elutasította. A Fővárosi Törvényszék 51.Pf.633.783/2022/5. számú ítéletében a tényállás és a bizonyítékok pontosítását követően az indítványozó tartásdíjfizetési kötelezettségét megszüntette, vagyis az elsőfokú bíróság döntését részben megváltoztatta. Az eljárt bíróságoknak a keresetlevél alapján azt kellett vizsgálniuk, hogy a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:194. § (2) bekezdése, valamint 4:220. § (3) és (4) bekezdése alapján, összhangban a XXIX. számú Polgári Elvi döntéssel az érintett nagykorú gyermek a tartásra érdemtelenné vált-e.[1]
A Fővárosi Törvényszék a perben nem állapított meg olyan okot, amely a gyermek érdemtelenné válását kimentené [vö.: Ptk. 4:220. § (4) bekezdés]. Nem volt ugyanis vitatott, hogy a kapcsolatot nem tartja az indítványozóval, az érdemtelenség kimentésére alkalmas kötelezetti magatartásnak a bíróság értelmezése szerint olyan súlyúnak kell lennie, amely valóban alapos indokát adja a tartást igénylő gyermek közömbösségének. A törvényszék részletesen vizsgálta, hogy a nagykorú gyermek Ptk. 4:220. § (4) bekezdése szerinti "kellő oka" fennáll-e a szülővel való kapcsolattartás megszakítására. E körben megállapította, hogy az apa magatartása nem adott alapot a kapcsolattartás megszakítására, ugyanis annak zaklató jellege nem érte el a büntethetőség határát és a fizikai bántalmazás sem érte el a bűncselekmény szintjét. Nem tekintette továbbá a törvényszék súlyosan elítélendő magatartásnak, hogy az apa bejárt a közös tulajdonú ingatlanba, ott kritikus megjegyzéseket tett, ételt fogyasztott és videózott. Kiemelte, hogy a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség negálása, illetve annak felperesi elszámolási igénye a szülő-gyermek kapcsolatban a gyermek elzárkózásának kellő indokát nem alapozhatja meg. A törvényszék a nagykorú gyermek terhére értékelte, hogy hosszú ideje nem tart kapcsolatot az apával, meg sem kísérelte rendezni azt, ami a társadalom általános értékrendjével ellentétes szülő-gyermeki viszony, mindezek miatt a nagykorú gyermek érdemtelenné vált a tartásra.
E döntéssel szemben a nagykorú gyermek és édesanyja (az Alkotmánybírósági eljárásban indítványozók) felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. A Kúria Pfv.II.20.423/2023/9. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Döntésében hangsúlyozta, hogy a Ptk. 4:220. § (4) bekezdése az általános szabályokon túl kimondja, hogy a nagykorú gyermek akkor is érdemtelen a tartásra, ha a tartásra kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot. A Kúria hivatkozott továbbá a XXIX. számú Polgári Elvi döntésre, amely meghatározza a nagykorú gyermektől elvárható, a társadalom általános erkölcsi felfogásával összhangban álló magatartást. Eszerint elvárható tőle, hogy szülőjével szemben ne csupán a tartás iránt követelményt támasszon, hanem életkorára és belátási képességére tekintettel a családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson. A Kúria érvelése szerint jelen esetben a nagykorú gyermek rendelkezik olyan belátási képességgel, amelynek birtokában fel kell ismernie, hogy a róla nagykorúsága idején vagyoni szempontból gondoskodó szülőhöz közeli kapcsolat fűzi, annál is inkább, mert tartási igénye ezen alapul. A Ptk. 4:220. § (4) bekezdése szerinti "kellő indok" jogi fogalmának értékelésénél alapvetően a különélő szülő magatartását és felelősségét kell a mérlegelés körébe vonni, a kimentésre alkalmas kötelezetti magatartásnak pedig olyan súlyúnak kell lennie, amely valóban alapos indokát adja a tartást igénylő gyermek közömbösségének, tehát a gyermek életét jelentősen befolyásoló vagy arra kiható valós és súlyos érdeksérelem. Az érdemtelenség megalapozásául szolgáló magatartást mindkét fél szempontjából vizsgálni kell, ugyanis a szülő-gyermek kapcsolat megromlásának az oka a szülők megromlott viszonya, évek óta fennálló viszálya is lehet. A Kúria egyetértett abban a törvényszékkel, hogy az indítványozók által felhozott magatartások a szülő-gyermek kapcsolat teljes megszüntetésére alapot adó kellő indoknak nem minősíthetők, a kimentési okot a szülőnek kirívó, a társadalom (és nem a gyermek) általános erkölcsi értékrendjével ellentétes magatartása alapozza meg, a kimentésre alkalmas kötelezetti magatartásnak pedig olyan súlyúnak kell lennie, amely valóban alapos indokát adja a tartást igénylő gyermek közömbösségének. A Kúria szerint a kimentés tág értelmezése a gyermekkel szembeni elvárhatóságot kiüresíti. Önmagában a szülők közös tulajdonát képező ingatlanban való tartózkodás az esetleges polgári jogi jogsértő jellege ellenére sem minősíthető a tartásra való érdemtelenséget kimentő okot megalapozó körülmény-
- 623/624 -
nek a Kúria szerint, még akkor sem, ha a magatartás (étel elfogyasztása, fényképezés, videózás) a magánszférát sértheti. A Kúria arra a következtetésre jutott, hogy az érzelmi kapcsolat a jog erejével nem kényszeríthető ki, a nagykorú gyermektől viszont elvárható, hogy felmérje a szülői kapcsolat jelentőségét. A családi kapcsolat megtagadása, azaz a társadalmilag elvárt minimális szülő-gyermek viszony kellő indok nélküli hiánya azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a gyermek tartása anyagi fedezetét az általa elutasított szülőtől alappal nem várhatja el. Az egyoldalú elzárkózás a különélő szülő kizárólag pénzforrásként való kezeléséhez vezet, a szülő-gyermek viszonyt érzelem nélküli anyagi, pénzügyi kapcsolattá üresíti.
Ezt követően az indítványozók az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján fordultak az Alkotmánybírósághoz. Hivatkozva az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdésének, a XV. cikk (3) bekezdésének, a XVI. cikk (1) bekezdésének, a XX. cikk (1) bekezdésének, továbbá a XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére, kérték a törvényszéki és kúriai ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
