A család felbomlása valamennyi családtagot új helyzet elé állítja, ennek minden nehézségével. Az új szituáció a gyermeket nem nevelő családokban sem könnyű, ahol pedig gyermek, gyermekek is vannak, a problémák lényegesen nagyobbak, nemcsak lelki-érzelmi szinten, hanem jogilag is. Amikor a szülők felszámolják együttélésüket - legyen szó akár házassági életközösségük megszakításáról, házasságuk felbontásáról, illetve élettársi közösségük megszüntetéséről -, feltétlenül valamilyen módon dönteni kell a gyermekek sorsáról is, méghozzá több vonatkozásban. A döntés érinti a gyermek tartását, a vele való kapcsolattartást, de elsősorban abban kell határozniuk a szülőknek - illetve megállapodásuk hiányában a bíróságnak, erre hatáskörrel rendelkező egyéb hatóságnak -, hogy miként alakuljon a szülők felelőssége. (Nálunk ez a hatályos családjogi szabályozás értelmében a gyermek elhelyezését, illetve a szülői felügyeleti jog alakulását jelenti, amely maradhat közös, de lehet, hogy a gyermeket nevelő szülőt fogja megilletni, a másik szülő felügyeleti jogának szünetelése mellett.)
A gyermekelhelyezés lehet egyszeri döntés, de mindenképpen olyan, amelynek hatása hosszú távon érvényesül, és amely mind a gyermek, gyermekek, mind pedig a szülők életét, életvitelét alapvetően meghatározza és alakítja. Ebből következően a gyermekelhelyezéssel, annak gyakorlatával kapcsolatban sok probléma merül fel a családok mindennapjaiban. A jelen Szemle két ilyen problémakört érint, egyrészt a gyermek ún. váltott elhelyezését, illetve azt, hogy miként kezelhető az a helyzet, ha a gyermeket nevelő szülő - nyilván a gyermekkel együtt - költözni kíván.
Az alábbiakban ismertetésre kerülő, a fenti témában írott tanulmányok az Utrecht Law Review c. folyóiratban jelentek meg. S mivel a Családi Jog előző, júniusi száma - még ha más oldalról is, de - foglakozott azzal, hogy a családi jog miként jelentik meg a világhálón,[1] akkor ehhez is kapcsolódva utalunk arra, hogy többek között így is: az Utrecht Law Review ugyanis nem nyomtatott formában kiadott, hanem kizárólag elektronikus formában megjelenő, online elérhető folyóirat.[2] A folyóirat célja, hogy fórumot biztosítson a különböző jogi kérdéseket tárgyaló akár holland, akár nemzetközi tanulmányoknak, elsősorban éppen azért, hogy egy-egy jogi problémát más jogrendszerek oldaláról vagy európai megközelítéssel megismertessenek. Jogági szempontból az Utrecht Law Review nem korlátozódik a polgári jogra, hiszen büntetőjogi, alkotmányjogi, közigazgatási jogi, európai jogi, illetve nemzetközi jogi tanulmányok is helyet kapnak benne, sőt, a folyóirat előnyben részesíti a több jogági megközelítést tartalmazó cikkeket, illetve az összehasonlító jogi kutatómunkák eredményeinek közlését.
Még egy gondolat erejéig - az alábbiakban - hadd foglalkozzunk az online megjelenéssel, tekintettel arra, hogy a folyóirat kiadásával foglalkozó és az Utrechti Egyetem könyvtárához kapcsoló szolgálóközpont határozottan hangsúlyozza az elektronikus megjelenés időszerűségét és előnyeit. Honlapjukon[3] olvasható álláspontjuk szerint egyre természetesebbnek kell tekintenünk az elektronikus megjelenést, melynek előnyei folyamatosan gyarapodnak. Ilyen előnynek jelölik meg a tényleges kiadás idejének rendkívüli rövidülését (melyet a jelen Szemle szerzőjének tapasztalata is alátámaszt), a tudományos kommunikáció egyszerűsödését, valamint azt, hogy valóban széles körben elérhetővé válnak a publikációk.
Az online folyóirat időnként tematikus számokat is kiad, így történt ez a 2008. júniusi számban is, amely kifejezetten családjogi témájú cikkeket közölt "Special on Current Debates in Family Law around the Globe" címmel. A címnek meg is felelnek a közölt tanulmányok: a föld több kontinenséről cikket küldő szerzők az aktuálisnak és, mondhatjuk, világszerte vitatottnak tekintett családjogi területeket dolgozták fel többnyire saját jogrendszerük problémáit körüljárva. A négy nagy terület egyike volt a gyermekelhelyezéshez kötődő problémakör, amelyhez kapcsolódva svéd, francia, amerikai és holland egyetemi oktatók jelentkeztek cikkeikkel; ezek közül a két előbbit tekintjük át az alábbiakban. (Megjegyezzük, hogy a júniusi publikációt követően június végén Utrechtben szűk körű szakmai konferencián került sor a vizsgált témák megvitatására. A következő számban közöljük a konferenciáról szóló beszámolót.)
A különélő szülők gyermekének váltott elhelyezése az utóbbi néhány évtizedben nagyon népszerű lett Svédországban, mutat rá Anna Singer (Uppsalai Egyetem). A szerző a tanulmányában ismerteti azt, hogy miként alakult ki ez a gyermekelhelyezési megoldás, miként szabályozza jelenleg a jog és kitér a gyakorlatban jelentkező nehézségekre is.
A megoldás népszerűségét mutatják a statisztikai adatok is: 1992-1993-ban a különélő szülőknél nevelkedő gyermekek mindössze 4%-a élt lényegében váltott módon mindkét szülőnél. Ez az adat 2001-2002-re 18%-ra, majd 2005-re 21%-ra emelkedett. A gyermekek további 10%-a jelenleg ugyan nem él "mindkét szülőnél", azaz váltott elhelyezésben, de gyakorlatilag mégis ez a helyzet, mert ugyan csak a szülők egyikénél kerültek elhelyezésre, de a másik szülővel való kapcsolattartásuk meghaladja a hagyományos mértéket (a minden második hétvégén, illetve második ünnepnapon történő elhelyezést). Noha a váltott elhelyezés az esetek nagy részében a szülők megállapodásán alapszik, a jelenleg hatályos svéd jog lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy még az egyik szülő akarata ellenére is elrendeljék a gyermekek váltott elhelyezését. A szerző ezt annak jeleként értékeli, hogy ez a gyermek minden felett álló érdekének megfelelő megoldás.
A váltott elhelyezés népszerűsége (mind jogszabályi megoldásként, mind a gyakorlatban) összefüggésben áll azzal, hogy milyen dinamikusan alakult Svédországban a szülői felügyeleti jog rendszere. Minthogy a svéd jogalkotót a gyermek érdekének elsődlegessége vezérelte, s az, hogy a gyermek minél jobb és szorosabb kapcsolatban maradhasson mindkét szülőjével a szülők kapcsolatának megszakadását követően is, nagyon hamar előtérbe került a közös szülői felelősség intézménye, amely a legalkalmasabb ennek a célnak a megvalósítására. A svéd jog - más jogrendszereket megelőzve - már 1920-ban megállapította a házasságban élő szülők közös szülői felelősségét, de a szülők házasságának felbontását követően a gyermek az egyik szülő gondozásában maradt, a másik szülő védett kapcsolattartási joga mellett. 1976-ban tették lehetővé a bontás utáni közös szülői felügyelet lehetőségét, éppen annak felismerését követően, hogy a különélő szülő - tipikusan apa - számára a kapcsolattartás nem biztosít valóban elegendően szoros kapcsolatot. (Ekkortól kezdődően a házasságban nem élő szülők számára is lehetővé vált a közös szülői felügyelet, mindkét esetben akkor, ha ebben megegyeztek.) 1982-ben a közös szülői felügyelet vált főszabállyá, majd 1992-ben újból módosították a jogszabályt, ezúttal lehetővé téve a gyermek érdekében azt, hogy az egyik szülő kérésére is elrendelhesse a bíróság a közös szülői felelősséget, annak jegyében, hogy a gyermek és a különélő szülő közötti kapcsolat szilárdabb maradjon. 1998-ban további változtatás következett: ekkortól az egyik szülő kifejezett akarata ellenére is elrendelhetővé vált a közös szülői felelősség, továbbá a gyermek váltott elhelyezése. A legújabb, 2006. évi módosítás ugyanakkor korlátok közé szorította azt a nagyon elterjedt bírói gyakorlatot, hogy az egyik szülő akarata ellenére is a közös felügyelet megoldását válasszák; az új rendelkezések megkövetelik azt, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a szülők együttműködési képességének, készségének.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
