Módosultak a Kúria hatáskörébe tartozó jogorvoslati és az egységes jogértelmezés kialakítására irányuló eljárások egyes szabályai 2020. április 1-jével, amikor hatályba léptek a 2019. december 19-jén kihirdetett, a többek között a nagyobb jogegység és a korlátozott precedensrendszer megteremtését[1] célzó törvény[2] rendelkezései. E törvény módosította, egyéb jogszabályok mellett, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.), a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.), a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) és a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) egyes szakaszait.[3]
Az e törvényeket érintő változások maguk is többirányúak, és különféle szempontok szerint vizsgálhatók.[4] A jelen tanulmány ezek közül kizárólag a módosítások és az uniós jog viszonyával foglalkozik, nevezetesen azt elemzi, hogy a hatályos szabályozás mennyiben egyeztethető össze a magyar bíróságok uniós jog alkalmazásával összefüggő kötelezettségeivel.
Ennek keretében, a bevezetést (első fejezet) követően ez az írás azt vizsgálja, hogy az uniós jog helyes alkalmazásának kötelezettsége mennyiben befolyásolja a korábbi határozatok kötelező erejét és mennyiben szab határt a precedensképes ítéletekben foglalt jogértelmezés követésének, illetve, hogyan kell eljárniuk a bírói tanácsoknak, ha a Kúria korábban közzétett határozata, álláspontjuk szerint, nem összeegyeztethető uniós joggal (második fejezet). Ezt követően a tanulmány azt elemzi, hogy az előírás, amelynek értelmében a Kúria ítélkező tanácsa nem térhet el a korábban közzétett határozatban foglalt jogértelmezéstől jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül, befolyásolja-e a tanácsnak az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztésére vonatkozó kötelezettségét az uniós jog értelmezését érintő ügyekben. Ez a fejezet arra is kitér, hogy az ítélkező bírói fórum köteles-e követni a Kúria korábbi közzétett határozatában vagy a jogegységi határozatban foglalt megállapításokat, amennyiben úgy véli, hogy azok nem összeegyeztethetők az uniós joggal (harmadik fejezet). Végül a tanulmány a legfontosabb megállapítások összefoglalásával zárul (negyedik fejezet).
Mindenekelőtt érdemes általánosságban, elvi szinten megvizsgálni, hogy a törvénymódosítás által megvalósított korlátozott precedensrendszer, azaz a Kúria közzétett határozataiból levezethető jogértelmezés kötelező hatálya mennyiben érvényesül az uniós jog értelmezését érintő ügyekben. Ennek érdekében ez a fejezet először ismerteti az EUB ítélkezési gyakorlatát a tagállami bíróságok feladatairól, valamint a jogbiztonság és az egységes jogértelmezés szerepéről és korlátairól az uniós jog érvényesítésével kapcsolatban [a) pont], majd pedig összefoglalja a törvénymódosítás által megvalósítani kívánt hazai precedensrendszer fő jellemzőit [b) pont], hogy ennek alapján vizsgálni tudja e korlátozott precedensrendszer alkalmazásának korlátait az uniós jog alkalmazását érintő ügyekben [c) pont], végül pedig levonja a következtetéseket [d) pont].
Az uniós jog közvetlen hatálya azzal jár, hogy a jogalanyok a nemzeti bíróságok előtt közvetlenül hivatkozhatnak és jogot alapíthatnak uniós jogszabályokra, illetve, hogy a nemzeti bíróságok kötelesek e szabályokat - hivatalból vagy kérelemre - alkalmazni az előttük lévő jogvitában.[5] Ennek köszönhetően valamennyi nemzeti bíróság az uniós jog alkalmazására saját határkörében hivatott "uniós bíróság"-nak minősül.[6]
E fenti szabályt az EUB a Van Gend & Loos ítéletben mondta ki először. Ebben az ügyben az EUB-nak arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy az alapító szerződés behozatali és kiviteli vámok kiszabásának tilalmára vonatkozó rendelkezése közvetlen hatállyal bír-e a nemzeti jogban, vagyis a tagállamok állampolgárai e cikk alapján érvényesíthetnek-e olyan jogokat, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük. Az EUB e kérdésre igenlő választ adott, hangsúlyozva, hogy az uniós jog egy olyan sajátos jogrend, amely a nemzeti jogrendbe beépülve, annak részeként érvényesül.[7]
Az EUB azt is kimondta, hogy az EU jog elsőbbségéből adódóan az uniós jogi rendelkezéseket alkalmazni hivatott valamennyi nemzeti bíróság köteles saját hatáskörében biztosítani e normák érvényesülését, és ennek érdekében, ha szükséges, el kell tekintenie a nemzeti jog azon
- 48/49 -
szabályainak alkalmazásától, amelyek ebben akadályozzák. E félretételt megteheti saját hatáskörénél fogva, anélkül, hogy várnia kellene az uniós joggal ellentétesnek ítélt előírás jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére.
E fenti elv megfogalmazására először a Simmenthal-ítéletben került sor. Ebben az ügyben az EUB azzal foglalkozott, hogy a bíróság köteles-e az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálása során az alkotmánybíróság, illetve a jogalkotó beavatkozását nem megvárva maga félretenni annak a nemzeti jogszabálynak az alkalmazását, amelyről megállapítható, hogy az uniós jogba ütközik. Az EUB a kérdésre adott igenlő válaszában kimondta, hogy az uniós jog helyes alkalmazásának és a jogalanyok e jogrendből eredő jogainak védelme érdekében e félretételi kötelezettség valamennyi nemzeti bíróságra vonatkozik.[8]
Mindebből adódóan valamennyi nemzeti bíróság jogosult - illetve köteles - az uniós jog helyes alkalmazását saját hatáskörében és saját meggyőződése alapján maga biztosítani az előtte folyamatban lévő ügyben, ha szükséges, akár a nemzeti anyagi vagy eljárási jogszabályok alkalmazásának mellőzésével.
Az EUB több ítéletében foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a jogbiztonság és a res judicata elvei alapjául szolgálhatnak-e egy, az uniós jogot nem helyesen értelmező ítélkezési gyakorlat követésének a későbbi ügyekben.
Az EUB egyértelmű és következetes álláspontja e tekintetben az, hogy csak és kizárólag a szűken értelmezett res judicata - amely az azonos jogviszonyból származó, azonos felek közötti azonos igények esetén érvényesül - jelentheti akadályát egy jogerőssé vált ítélettel elbírált, az uniós joggal nem összeegyeztethető jogértelmezés és ítélet módosítása kötelezettségének.[9] Ebből adódóan - a res judicata körén kívül - nem lehetséges egy uniós joggal ellentétes jogértelmezést későbbi ügyekben a korábbi ítéletre mint precedensre vagy a jogbiztonság elvére hivatkozással követni.
E tekintetben, a Klausner Holz Niedersachsen ítéletben az EUB úgy érvelt, hogy ellentétes az uniós joggal az a német szabályozás, amely egy tiltott állami támogatással kapcsolatos eljárásban nem tette lehetővé a jogsértés megállapítását azért, mert egy korábbi polgári peres eljárásban - amelynek nem volt tárgya a tiltott állami támogatások vizsgálata - a támogatást nyújtó szerződést a polgári jog szabályai szerint érvényesnek nyilvánították.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
