Az itt következő szöveg az egyik legtöbbet idézett misztikusnak, a német filozófia sokat vitatott korai képviselőjének, a későbbiekben Eckhart Mesterként ismert gondolkodónak korai munkája. A beszédet a teológia baccalaureusaként tartotta Párizsban az 1293-94-es tanév kezdetekor a Szentenciákról szóló előadásai bevezetéseként.
A Szentenciák ránk maradt verziója 1158 körülről származik, Petrus Lombardus (kb. 1100-1160) legnagyobb hatású műve, a IV. Lateráni zsinat egyedülálló elismerését követően 1215-től a magiszteri képzés kötelező anyaga, egészen a reformáció koráig, még Luther is ezt magyarázta Erfurtban 1509-11 között, de ehhez írt kommentárokat többek között Albertus Magnus, Bonaventu-ra, Aquinói Szent Tamás és Johannes Duns Scotus is. A Szentenciák négy könyvét eredetileg Petrus Lombardus saját célra, tankönyvként állította össze, főként Chartres-i Ivo, Gratianus, Luccai Odo, Abélard, Hugó de Sancto Victore és a rendelkezésére álló, az egyházatyáktól és egyházi tanítóktól válogatott kijelentések (sententiae) alapján. Az első könyvének fő témája Isten és a Szentháromság, a másodiké a teremtés, a teremtmények és a földi lét, a harmadiké Krisztus emberré válása mint gyógyszer, a negyediké pedig a hét szentség. Módszerében kerüli a vitára indító megoldásokat, Istenről nem dialektikus fogalmakban (mint Petrus Abaelardus) vagy nyelvfilozófiailag értekezik, inkább Augustinushoz igazodva az isteni lét benső hármasságának kinyilatkoztatásaként.
A párizsi egyetem teológiai karán a tanársegédnek baccalaureus biblicus-ként először egy vagy két évig a Szentírást kellett magyaráznia, majd ezt követően lehetett belőle baccalaureus sententarius, aki Magister Lombardi Szentenciáit magyarázza, és a magiszteri fokozat előkészítésén munkálkodik. Az egyelem alapszabálya szerint a kolduló rendekhez tartozó Szentencia-magyarázóknak szeptember 14. és október 9. között kellett a Princípiájukat megtartani, éspedig a Szentenciák négy könyvének mindegyikére vonatkozóan. Ez az előadásokat megelőző ünnepélyes egyetemi rendezvény volt, amelyen nemcsak a hallgatóknak volt kötelező a részvétel. Egy korabeli egyetemi statútum szerint "a princípium a teológiát, vagy a Szentenciák könyveit magasztaló rövid collatio, majd ünnepélyes kinyilatkoztatás, hogy az előadó mindenben a katolikus hitnek megfelelően szándékozik tanítani, majd ezt követi a Szentenciák könyveinek anyagából vett valamely teológiai kérdés disputája."
- 247/248 -
Eckhart ezt a collatiót első princípiumával kapcsolatban tartotta. A Jézus Sirák könyvéből vett idézetből kiindulva vázolja a Szentenciák témáit, de részletesebben csak az első könyv anyagát tárgyalja. Ez a mű két kéziratban maradt fenn. Az Erfurti Kézirat megerősíti a szerzőséget, colophonya szerint: "Echardus, pro principio. Collatio in libros sententiarum".
"Allissimus creavit de terra medicinám" (eccl 38, 4): "A Fölséges a földből teremtette a gyógyszereket."[2]
E szavakat igen találóan használhatjuk a Szentenciák könyveinek bevezetésére. Az első könyv a Fölségesről szól, a második a teremtésről és a teremtményről, a harmadik a "megáldott földről",[3] vagyis Krisztusnak, a testté lett Igének az emberségéről, a negyedik a szentségekről, amiket gyógyszerként nyújtanak a megsebzett embernek.
Az elsőre vonatkozóan meg kell jegyeznünk, hogy a "Fölséges" név igazából Istent illeti meg.[4] A legtökéletesebb fölség az övé, hiszen az isteni természet sajátossága a magában való vagy magáért való fölség, és a teremtmények vonatkozásában is illik rá a fölség.[5] A fölség megilleti mind lényege, mind azon személyes tulajdonságai tekintetében, amelyek az isteni személyek kölcsönös kapcsolatát jellemzik.
- 248/249 -
Istent felség illeti meg annyiban is, hogy belőle árad ki a teremtmények összessége. A "legfelségesebb" szó is utal erre, hiszen egyetlen teremtett lényt sem illet, hogy a legfölségesebb legyen: "Mert te Uram, legfelségesebb vagy az egész földön"[6] és "az ég magasságát" ... "ki tudná megmérni?"[7] Figyeld csak, milyen találó, amint kétféleképpen mondja: "az ég magassága" és "ki tudná megmérni?" Mert az égnek van ugyan egyfajta magassága, ami mérhető, ám van a Legfelségesebbnek is, de ez mérhetetlen. Alfraganus "Az asztronómia elemei" c. müvében úgy véli, hogy az állatöv átmérője 130. 720. 000 mérföldet tesz ki.[8] Mózes rabbi könyvében azt mondja, hogy a Föld középpontjától az Állatöv alsó felszínéig számított távolság megtétele legalább 8700 évig tart, és maga az Állatöv szélessége 4000 évig tartó utat tesz ki.[9] Ezt jelenti "az égnek magassága" kifejezés. Mózes rabbi azt mondja, hogy megmérhetetlen az utolsó égi szféra magassága, mivel ott egy csillag sincsen.[10] Ezt jelenti a "ki tudná megmérni" költői kérdés, mintha csak azt akarná ezzel kifejezni, hogy senki nem képes azt megmérni. Jóllehet az ég magasságát ember meg nem mérte, attól még az önmagában véve lehetséges, sőt valójában mérhető, mert a testek kiterjedését az azokat körülvevő felület határolja,[11] a teremtményeknek pedig mibenlétük (minemüségük) szab határt,[12] amelyen nem tudnak felülemelkedni. Isten azonban nem ilyen. Ezért igencsak helyénvaló azt mondani, hogy "te Uram, legfölségesebb vagy az egész földön."[13]
Isten a legfőbb vagy legfölségesebb mind lényegét, létének tartamát, hatalmát, bölcsességét, könyörületességet és jóakaratát tekintve. Az első azért illeti meg, mert változatlan,[14] a második azért, mert határtalan (örökkévaló), a har-
- 249/250 -
madik, mert felülmúlhatatlan, a negyedik, mert tévedhetetlen, az ötödik, mert kegyelemteljes. Az elsőről az olvasható, hogy az Egy a legfőbb, teremtője mindennek.[15] Az isteni lényegre vonatkozóan itt három olyan szempontot említünk, amelyek mindegyike szerint Isten teljességgel változatlan.[16] Nevezetesen Isten egyszerű, fenséges és túláradó jóságával mindenható.[17] Egyszerű, mert Ő az "Egy", Isten lényegileg fenséges, mert Ő a Legfőbb és mindenható, mert Ő mindennek a teremtője. Mivel mindenhez, ami változó, hozzátartozik ez is - az is, tehát ami változó, az nem egyszerű.[18] A változó egyrészt megmarad, másrészt viszont mássá válik.[19] Továbbá, minden változóhoz tartozik valamilyen lényeg, amely felette áll a változónak, mert ami hatást fejt ki, mindig nemesebb, mint ami elszenvedi a hatást.[20] Továbbá a változóhoz mindig tartozik változtató vagy mozgató ok,[21] így soha nem lehet mindenható. Isten azonban teljességében változatlan, hiszen Egy az egyszerűségében, a Legfőbb fenségében és mindenhatóságában mindennek teremtője.
Az Ő változatlanságáról ezt olvashatjuk a Zsoltárban "Ezek elmúlnak, te pedig megmaradsz", majd ezt követően: "mind elavulnak, mint a ruha, és mint az öltözet elváltoztatod azokat és elváltoznak; te pedig ugyanaz vagy, és esztendeid nem fogynak el."[22] Boethius ezt mondja: "Te ki nem mozdulva viszed végbe, hogy minden mozogjon".[23] Ez is írva vagyon: "mert én vagyok az Úr, es nem változom"[24] Minden teremtmény alá van vetve a múlandóság szerinti változásának, vagyis a helyváltoztatásnak, vagy legalábbis a tartam szerinti változásnak. Múlandóságnak, miként az elemek, helyváltoztatásnak, mint az égitestek, vagy a tartaménak, miként az angyalok természete, gondoljunk csak arra,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
