A görög jogban a szerződéskötésnél fennálló körülmények alapvető megváltozása jogi figyelembe vehetőségének kérdését a szerződés további fennmaradásának szempontjából, kifejezetten a görög Polgári törvénykönyv (ZGB) 388. §-a szabályozza. Attól tartva, hogy a rebus sic stantibus tanának törvénybe iktatása esetleg visszaélésekre vezethet, arra indította a jogalkotót, hogy a bíró intézményes lehetőségét a szerződésbe való módosító beavatkozásba, igen szigorú előfeltételekhez kösse. Így jött létre a méltányossági eszme és a pacta sunt servanda közötti kompromisszum eredményeként a ZGB 388. §-a.
A ZGB 388. §-ának szövege a következő:
"Amennyiben megváltoztak azok a körülmények, amelyekre a felek, legfőbbképpen a Treu und Glauben-re és a forgalmi tisztességre tekintettel, kölcsönös szerződésük megkötését alapozták, utóbb olyan okokból, amik rendkívüliek és előre nem láthatók voltak, megváltoztak és az adós szolgáltatása e változás folytán, az ellenszolgáltatás figyelembevételével is, túlságosan elnehezült, a bíróság az adós kérelmére a szolgáltatást mérlegelés útján a megfelelő mértékben szabhatja meg, vagy a szerződést teljesen vagy még nem teljesített része erejéig felbonthatja.
A szerződés felbontása esetében megszűnnek a belőle származó teljesítési kötelezettségek, és a felek kötelesek a kapott szolgáltatásokat egymásnak a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó rendelkezések szerint visszajuttatni."
A 388. §-ban foglalt szabályt egyértelműen a Treu und Glauben elvének különleges kifejeződéseként tekintik, ami áthatja az egész görög kötelmi jogot, és ami általánosan megszövegezve a ZGB 288. §-ában található meg.
Amennyiben konkrét esetben a 388. § alkalmazási elő-feltételei nem forognak fenn, a kellő oltalom a 288. § generálklauzulája révén mégis megvan. Ennyiben a 388. §-hoz nem fűződik kizáró hatály, még akkor sem, ha nem viszo-nos szerződésről van szó, és "ultimum refugium"-ként (utolsó menedékként) még mindig megmarad a generálklauzula. Az Areopag (a Legfőbb törvényszék) ismételten fáradozott azon, hogy objektív kritériumot dolgozzon ki, aminek segítésével a Treu und Glauben általános tételének kellő konkretizálása módszertanilag biztos úton elérhető lenne; az a formula, amit erre a célra mindig felhasznált, olyan nagyon elvont volt, hogy az erre a célra csak igen kevéssé mutatkozott alkalmasnak.
A szabály dogmatikai alapgondolatát és teleológiáját kutatva, az tapasztalható, hogy a 388. § szabályának megalkotásakor alapvetően az (objektív) ügyleti alap elejtésének német tanát követték. Ebben a rendelkezésben különösen az egyenértékűség megzavarásának a tényállását szabályozták, ami tudvalevően ennek a tannak a legfontosabb esetcsoportja. Ugyanennek az elméletnek más esetcsoportjaira a rendelkezés - legalább is nem közvetlenül - nem alkalmazható. Áll ez különösen egyfelől a (szubjektív) ügyleti alap hiányának eseteire, amelyekben ugyanis mindkét fél azonos motívumtévedésben van, és másfelől az úgynevezett célmeghiúsulás eseteire.
Ennek az utóbbinak az esete akkor forog fenn, ha a szolgáltatás a hitelező számára értelmét vesztette, mivel felhasználásának célja többé olyan okokból, amelyeknek a kockázatai a felek egyikének sem tudhatók be, nem érhető el. Ebben a vonatkozásban bírósági joggyakorlatunkban az a tendencia érzékelhető, hogy az ilyen eseteket is megkülönböztetés nélkül a 388. § alkalmazási területére kell utalni. Irodalmunkban ezzel szemben az a vélemény a túlnyomó, hogy az ilyen esetek helye dogmatikailag a lehetetlenség-tanban van.
Abból, hogy a 388. §-ban a súlyos egyenértékmegzavarást tényálláselemmé tették, látható a cél: a szerződés mint az anyagi igazság legalább minimumának biztosítása. Ugyanekkor azonban ebben a jogszabályban az egyenértékűség felborulását jogilag relevánsnak csupán akkor tekintik, ha az a körülmények előre nem látható megváltozása miatt következett be. Ez azonban azt jelenti, hogy a szerződés tartalma jelenlegi formájában nem felel meg többé az érintett felek valóságos jogügyleti akaratának. E két jogetikai elv (Treu und Glauben - pacta sunt servanda) funkcionális kapcsolatából ismerhető csak fel, hogy miért kell háttérbe szorulni az utóbbinak, ami szerződési jogunknak ugyanolyan fontos alkateleme. A bírónak a 388. §-ban biztosított lehetőségét, hogy a szerződésbe módosítóan belenyúlhat, túlnyomórészt úgy tekintik, hogy az nem az eredeti szerződési ökonómia pontos visszaállításának eszköze, hanem eszköz a Treu und Glauben és a méltányosság, a konkrét eset igazságossága megvalósításához. Az érték meghatározása révén dől el, hogy a változás okozta szerződési kockázat ne terhelje teljes mértékben az érintett felet, hanem azt - akármilyen mértékben is - telepítsék a másik félhez.
Az egyenértékűség elve szolgál alapjául a 179. §-ban foglalt uzsora-tényállás szabályozásának is. Ennél a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnő aránytalanság képezi az uzsora-tényállás objektív előfeltételét. Az e rendelkezésben előírt jogkövetkezmény (a szerződés semmissége) azonban még olyan szubjektív előfeltételekhez is kötve van (kényszerhelyzet, könnyelműség, tapasztalatlanság), amelyek fennforgása azt mutatja, hogy az egyik (a kiuzsorázott) fél szerződési szabadsága már a szerződés megkötésekor csorbult. A 388. §-nál viszont az az előfeltétel, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás eredeti értékviszonya - ha szubjektíven is van meghatározva -, mégis "helyes" volt. Hogy ennél a kiinduló helyzetnél elérték-e az "objektív egyensúlyt" is a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között, az jogilag irreleváns. A mi szerződési rendszerünkben ugyanis a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értékviszonyában aszimmetria meg van engedve, ha a szerződő felek szabad jogügyleti elhatározására vezethető vissza.
A 388. § szabálya feltételezi, hogy a szerződésnek azt az eredeti tartalmát, amelytől a jelenlegi jogi valóság eltérést mutat, értelmezés (ZGB 200. §-a) útján már feltárták. Elméletileg tehát a szerződésértelmezés, amit a 200. § alapján - figyelemmel a forgalmi tisztességre - a Treu und Glauben szerint el kellett végezni, mindig megelőzi annak a kérdésnek a megítélését, hogy bekövetkezett-e előre nem látható események következtében túlságos szolgáltatási elnehezülés. A határ a 388. § és különösen a kiegészítő szerződésértelmezés között gyakran igen elmosódó.
Amennyiben egy viszonos szerződésnél az egyik fél szolgáltatása a körülmények előre nem látható megváltozása folytán túlságosan elnehezült, akkor a másik fél ragaszkodása a szerződésnek eredeti tartalommal való szigorú teljesítéséhez, meg nem engedett joggyakorlásnak minősül. Ennyiben a 388. § szabálya szintén különleges esete a görög ZGB-ben (281. §) szabályozott joggal való visszaélésnek, amivel akkor is egyet kell érteni, ha a jogosultat vétkesség nem terheli.
Beletartozik a 388. § szabályozásának a körébe az a szerződési kockázat, ami az eredeti szerződésszabályozás és a jelenlegi jogi valóság egymástól való elválásában rejlik. Ez a kockázat, ami főképpen vagy a szolgáltatás teljesítésével járó költségek megnövekedésének, vagy az ellenszolgáltatás értéke csökkenésének formájában mutatkozik meg, csupán akkor hárítható a másik féke, ha valamely törvényben megszabott vagy egy konkrét szerződésben kikötött kockázatmegosztás folytán azt az érintett félnek kell viselnie. Ami ezt az utóbbi lehetőséget illeti, a következőket kell mondani: figyelembe véve a 388. § oltalmi célzatát, ma nem lenne szabad komolyan kétségbe vonni, hogy ne lenne lehetséges előre általánosan lemondani az erre való hivatkozásról. Ha a 388. §-t kogens jogszabálynak is tekintenénk, ez egyáltalán nem áll útjában annak, hogy elvileg megengedjék egy speciálisan előrelátott kockázatnak szerződésben való elvállalását. Ha viszont a szerződésben elvállalt kockázat egész terjedelmében előrelátható, kiesik a 388. § alkalmazása, éspedig nem azért, mert ez a szabály netán diszpozitív, hanem mert a kockázat előreláthatatlanságának tényállási eleme hiányozni fog.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
