(Könyvismertetés) Gombos Katalin: Vörös Imre - Csoportkép Laokoónnal - A magyar jog és az alkotmánybíráskodás vívódása az európai joggal című könyvéről (JK, 2013/2., 97-100. o.)

1. Vörös Imre: "Csoportkép Laokoónnal - A magyar jog és az alkotmánybíráskodás vívódása az európai joggal" című írása a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében folytatott kutatás végtanulmányaként jelent meg 2012-ben. Ahogyan a szerző a könyv összefoglalásában ígéri: a műben az európai jog és a magyar jog viszonyára, arra kísérel meg válaszokat adni, hogy az európai jog milyen jogi-alkotmányjogi alapon jelenik meg a magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban, nemcsak az Alkotmánybíróságon, hanem a jogtudományt is állandóan foglalkoztató kérdésként.[1] Világos, jól strukturált szerkezetben az alábbi fejezeteken keresztül mutatja be a felvetett sokrétű problémákat: I. Tézisek, II. Néhány alkotmánybíróság esete az európai joggal, III. Az európai uniós jog néhány területe - versenyjog, nemzetközi kollíziós magánjog, nemzetközi társasági jog, uniós polgárság, IV. Alkotmányjogi aspektusok - zavaros merengés az európai uniós jog mibenlétéről, és rendszertani tagolásáról, V. Az uniós jogrend és a magyar jogrendszer viszonya, VI. Kitekintés.

2. Azt, hogy a szerző széles irodalmi műveltség és kiváló történelmi háttérismeretek birtokában kíván bennünket a témába bevezetni, mi sem bizonyítja jobban, hogy a I. Tézisek fejezet egy évszázadokat átölelő irodalmi, történeti és elmélkedésre is lehetőséget adó sétára invitál bennünket. Egy-egy mondat mögött lehetőségünk van évszázadok nagy igazságain, az értékközösséget alkotó Európa legszimbolikusabb megfogalmazásain elmélázni. Másként megfogalmazva: egy olyan utazáson vehetünk részt, amivel a történelmet megelevenítve, görög istenek és mondabeli királylányok között járva, csodás szobrokat nézegetve, egy-egy pompázatos verssort vagy éppen magvas filozófiai tételeket mormolva ismerhetjük fel a bennük rejlő közös üzenetet: a sokszínű, sokféle, soktényezős Európa mégis valami egynemű és közös. Az EUSZ 2. cikkének fennkölt megfogalmazása is ezt igazolja, hiszen az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.[2] Az egyéni jogvédelem szempontjából az Európai Unióban is a jog uralma (rule of law),[3] illetve jogállamiság koncepciója (Etat de droit, Rechtsstaat)[4] megerősödését tekinthetjük döntő momentumnak. Az európaiság alkotmányos tételként való megfogalmazása szerint Európa nem más, mint jogközösség,[5] ahol a jog eszközeivel védjük az egyének alapvető jogait.

3. A II. fejezet a "Néhány alkotmánybíróság esete az európai joggal" címet viseli. Ahogyan a tézisekből már tudjuk, az európai integráció a kezdetektől fogva a jog vezérelte folyamat volt - ez nem is lehetett másként, hiszen nem egyszeri aktussal elvégezhető államalapításról, hanem meglévő, létező, nagy történelmi múlttal bíró államok, pontosabban egyes alkotmányukon alapuló hatásköreik gyakorlásának szuverén elhatározásukon alapuló, megállapodásba, szükségképpen nemzetközi szerződésbe foglalt átruházásáról van szó.[6] Az európai integráció meghatározó eszköze az autonóm jogrendszerként létező uniós jog,[7] melynek

- 97/98 -

normái olyan jogrendet alkotnak, amely különbözik mind a nemzetközi jogtól, mind a tagállamok belső jogrendjétől. Az Európai Unió joga a jogszabályok olyan szervezett és strukturált rendjét jelenti, amelynek saját forrásai vannak, és amely saját intézményekkel, illetve eljárásokkal rendelkezik mind a jogalkotás, mind a jogértelmezés és végrehajtás tekintetében. Az Európai Bíróság már 1963-ban, a Van Gend & Loos ügyben[8] hozott ítéletében megállapította: a Közösség (a Lisszaboni Szerződés értelmében annak helyébe lépő Unió) a nemzetközi jog egy új jogrendjét hozta létre, amelynek javára az államok - körülhatárolt területen - korlátozták szuverén jogaikat. Miután az uniós jog sui generis önálló jogrendszer, így e jog és a tagállami jogok találkozásainál konfliktus-helyzet adódhat, amit a tagállami alkotmányok és az uniós jog viszonya keretében vizsgál a szerző.

A mű az A) részben a magyar Alkotmánybíróság európai joggal kapcsolatos döntésein keresztül mutatja be a tagállami alkotmányok és az uniós jog viszonyának elsősorban alkotmányjogi aspektusait. Elsőként a túlzott aktivizmusról tanúskodó 4/1997. (I. 22.) AB határozat kerül górcső alá, de olvashatunk a belső feszültségeket tartalmazó ún. Lisszabon-határozatról,[9] a szakirodalomban éles kritikával illetett 30/1998. (VI. 25.) AB határozatról. A hatásköri kérdésekkel foglalkozó döntéseken túl tartalmi kérdéseket boncolgató egyes döntések, így a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos 17/2004. (V. 25.) AB határozat, a már aláírt, de még meg nem erősített nemzetközi szerződés kapcsán népszavazás tartásának lehetőségével foglalkozó 58/2004. (XII. 14.) AB határozat, az un. lőfegyver ügyben hozott 744/B/2004. AB határozat, un. szerencsejáték ügyben hozott 1053/E/2005. AB határozat, az orvosi ügyeleti díj kérdésében született 72/2006. (XII. 15.) AB határozat, az európai elfogatóparancs ügyében hozott 32/2008. (III. 12.) AB határozat kerül elemzésre.

A B) rész a cseh Alkotmánybíróság EU alapszerződéseinek a Lisszaboni Szerződéssel való módosításáról szóló ítéletét mutatja be. A C) rész a Bundesverfassungsgericht és a német jogtudomány Lisszabon-vitájáról szól. A D) rész a francia alkotmánybíróság, a Conseil Constitutionnel és az előzetes alkotmányossági kérdés (question propriétaire de constitutionnalité) új jogintézményének bemutatásával foglalkozik.

4. A III. rész az európai jog néhány konkrét területét - a versenyjogot, a nemzetközi kollíziós magánjogot, a nemzetközi társasági jogot és az uniós polgárságot - érintve arra keresi a választ, hogy miért is okoz annyi problémát ennek a hatalmasra növő, gyakran monstrumnak nevezett joganyagnak a magyar jogba - és persze más tagállamok jogába - való beillesztése.[10] A mű a versenyjog hagyományosan szétválasztott két területéből (a tisztességtelen verseny elleni joganyag és a versenykorlátozások joga) a problémát a közös európai tisztességtelen verseny elleni joganyag irányelvi szinten szabályozott, a megtévesztő, valamint az összehasonlító reklámra vonatkozó[11] és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló un. UCP-irányelv[12] elsősorban fogyasztóvédelmi célú szabályainak elemzésével kezdi. Elemzést olvashatunk az Uniónak a kezdetektől kulcsfontosságú szabályrendszeréről, a versenyjog másik nagy területéről: a versenykorlátozások jogáról is, amely jogterületen a szemléletbeli változást és szabályozási logika megváltozását jelentő 1/2003/EK rendeletnek[13] van nagy jelentősége. Az uniós versenykorlátozási jog új nagy kihívásának, a kartellek okozta károk megtérítésének, az ún. magánjogi jogérvényesítésnek a kérdése is terítékre kerül. E részben a szerző a Tpvt.[14] 2005. évi módosítása során beiktatott 88/A. §-áról, majd a 2008. évi módosítása révén beiktatott 88/B. §-áról, az új szabályokkal teremtett vélelmek (az állítólagos jogsértőnek kell bizonyítani a tilalom alóli mentesülését, vagyis az ő vonatkozásában megdönthető vélelem áll fenn a jogsértésre, melyet neki kell megdöntenie; emellett gyakorlatilag ugyancsak őt terhelő megdönthető vélelem áll fenn arra nézve, hogy az okozott kár egy hipotetikus versenyárat 10%-al meghaladó mértékű árban áll[15]) gyakorlati és jogdogmatikai problémáinak felvetéséről olvashatunk.