Egy demokratikus társadalom és politikai berendezkedés nélkülözhetetlen sajátja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága az alapjogi hierarchia egyik legmagasabb szintjén helyezkedik el. Szintén fokozott alkotmányos védelmet igényel a tulajdonhoz való jogosultság is. A verbalitáson túlmenő, dologrongálással megvalósuló véleményközlés szükségessé teszi ezen alapjog hatókörének újragondolását elsősorban alkotmányjogi szempontból. Az alapjog-korlátozási teszt támpontjainak kijelölése fényében lehet e tárgykörben kiszámítható a büntető jogalkalmazás is, figyelembe véve, hogy más jogág is kellő mértékben oltalmazhatja a tulajdoni jogosultságot.
1. "Büntetőjogi büntetésekkel nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni - ez paternalista hozzáállás -, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni."
A rendszerváltozást követően az alapvető jogok érvényesítésének, illetve érvényesülésének expanziója egyik legmarkánsabb módon a fent citált alapvetést tartalmazó, 30/1992. (V. 26.) AB határozatban érhető tetten, mely határozatában az Alkotmánybíróság egy demokratikus államrendhez méltó, paradigmaváltásként is értékelhető megállapításokat tett a véleménynyilvánítás szabadságának minél szélesebb körű érvényre juttatása vonatkozásában. Viszont már a testület működésének kezdetén fontos kérdésként merült fel, hogy a plurális, demokratikus társadalom ezen egyik alapkövét lehet-e, és milyen feltételekkel megszorítani, korlátozni, más alapjoggal történő kollíziója esetén milyen szempontok alapján kell a prioritást meghatározni.
Különösen érdekes és jelentős a fenti kérdés a büntető jogalkalmazás szempontjából, hangsúlyozottan figyelembe véve ezen jogág szubszidiárius jellegét. A büntetendőséget, illetve annak hiányát ugyanis nem csupán a Büntető Törvénykönyvben taxatívan felsorolt büntethetőségi akadályok tekintetében szükséges vizsgálni. A bűncselekmény fogalmából eredően, minden olyan cselekmény, amely nélkülözi a társadalomra veszélyességet (materiális jogellenességet), a büntetendőség hiányát jelenti. Tipikusan ilyen helyzetnek tekinthetjük adott esetben, ha az elkövető egy az Alaptörvényben rögzített alapvető jogát gyakorolja, jelesül ha véleménynyilvánítási szabadságával él.
Mivel ezen alapvető jog gyakorlása leggyakrabban és legtermészetszerűbben verbális módon történik, az Alkotmánybíróság már ítélkezésének kezdeti szakaszában kijelölte a büntetendővé nyilvánítás legfőbb szempontjait, amely mai napig mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára vezérfonalként szolgál. Természetesen ennek ellenére a jogintézmény - természetéből fakadóan - több jogértelmezési kérdést is felvett a gyakorlatban, egy örökzöld és burjánzó jogterületről lévén szó.
2. A legújabb külföldi és honi gyakorlatot vizsgálva azonban (alkotmányjogi és ezzel együtt büntetőjogi) kérdésként merül fel, hogy a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorolható-e a verbalitáson túlmenő más, aktív, külvilágban is megnyilvánuló, fizikai magatartást is magában foglaló módon, ha igen, milyen feltételek mellett. Tehát hogyan alakul az említett alapjog gyakorlása jegyében elkövetett dolog elleni erőszakos magatartások büntetendősége?
Az utóbbi időben ugyanis köztereink és emlékműveink számos alkalommal kerültek a figyelem középpontjába, a politikai véleménynyilvánítás új, erőszakos színtereként, főként a szobor- és plakátrongálás miatt indult büntető- és szabálysértési eljárásokkal összefüggésben. Azonban a honi alkotmánybírósági és büntetőbírósági gyakorlat ez ideig ritkán szembesült a fenti kérdéskörrel, így nóvumként szolgálnak az e tárgykörben az utóbbi időben született határozatok, melyek fényében megállapítható, hogy a polémia nyugvópontra nem jutott.
Tekintettel arra, hogy a jelképek gyakran váltanak ki és
- 69/70 -
mozgósítanak emberi érzelmeket, a fentiek adalékaként fontos megjegyezni, hogy a globális társadalmi problémákat megtestesítő elvontabb "tárgyak" is a véleménynyilvánítás "célpontjává" válhatnak. E tekintetben például a külföldi gyakorlatban megfigyelhető, hogy egyre gyakrabban történik hivatkozás és egyre nagyobb teret nyer a büntetendőség hiányának konstituálása a környezet védelmének jegyében bizonyos létesítmények ellen rongálást is megvalósító cselekmények vonatkozásában.
Tehát egyfelől úgy vélem: szokatlan, hogy oly mértékben fokozódtak az utóbbi időben a fent vázolt erőszakos jellegű cselekmények az egyik legsarkalatosabb alapjog árnyékában, hogy a büntetőjog asztalánál kell erről értekezni. Másrészt azonban a fenti kérdéskör elvi és gyakorlati jellegű feldolgozása hiánypótlónak mutatkozik, melyre jelen dolgozat kíván kísérletet tenni.
3. A véleménynyilvánítás szabadsága korlátainak vizsgálata során elengedhetetlennek mutatkozik, hogy ezen jog tartalmának főbb pontjait az alábbiakban röviden felvázoljam. A már idézett 30/1992. (V. 26.) számú AB határozat a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepet tulajdonított és ezen jogot biztosítja mindenki számára az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdése is a korábbi Alkotmány 61. §-ához hasonlóan. A véleménynyilvánítás szabadságának velejét nagyon találóan az Alkotmánybíróság fenti határozatában akként ragadta meg, hogy az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltételét jelenti, azaz ezen jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Az ezt semmibe vevő rendszerek a történelmi tapasztalatok alapján nemcsak az egyénnek, hanem a társadalmi élet működésében is káros következményt okoztak, tehát a fenti megállapításoknak egy demokratikusan működő társadalomban alapvetésként kell hatniuk.
Fontos megállapítása volt az Alkotmánybíróságnak az is, hogy maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Így ezen okfejtésből következik, hogy helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt - különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke.
Azonban, ahogy ez a 36/1994. (VI. 24.) számú AB határozatban kifejtés került (és jelen dolgozat szempontjából ennek van igazán jelentősége), a szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe nem vezet arra, hogy ez a jog - az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan - korlátozhatatlan lenne, sőt a büntetőjog önmagában határjelzőként szolgál, így kérdésként merül fel, hogy egy tényállásszerű magatartás vonatkozásában hol húzható meg az a válaszvonal, ami még nélkülözi a társadalomra veszélyességet és a büntetendőség hiányával jár, illetve ami már túllép ezen jog alkotmányos védelmi körén.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
