Tisztelt Kúriai Elnök Úr!
Tisztelt Alkotmánybírósági Elnök Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagyon köszönöm Darák Péter elnök úrnak a megtisztelő meghívást, amelynek örömmel teszek eleget, habár nem könnyű a Kúria jogi szakkönyvtárának muzeális értékű darabjairól, kincseiről 10 vagy akár 15 percben képet adni. Arra eleve nem is vállalkozhatom, hogy a muzeális gyűjtemény gazdag anyagáról bármennyire is reprezentatív ismertetést adjak, csak néhány, hozzám szakmailag közelálló könyvritkaságról szeretnék beszélni.
A Kúria honlapjának a muzeális gyűjteményt ismertető oldaláról is tudható, hogy a könyvtár 170 db. 1800 előtt kiadott könyvet őriz.[1] A legrégebbi könyv 1568-ból való,[2] Umberto Locati olasz dominikánus szerzetes, teológus és kánonjogász[3] leghíresebb munkája, amely az inkvizíciós bíráskodás latin nyelvű kézikönyve (Opus quod iudiciale inquisitorum dicitur). Az 1503-ban Piacenza közelében, egyszerű család gyermekeként született Umberto Locati (latinosan Umbertus Locatus) e művét már élete delén túl, gazdag bírói tapasztalatok birtokában írta meg. A könyv első kiadásban 1565-ben jelent meg Rómában, ehhez képest a Kúria könyvtárában meglevő példány a sikeresnek bizonyult mű 3 évvel később, szintén Rómában megjelent második kiadásából való. Az Országgyűlési Könyvtárban e könyv nem található meg, és félő, hogy más hazai könyvtárakban sem nagyon bukkanhatunk rá, jó hír azonban, hogy a mű 1570-ben megjelent harmadik kiadása a google.books-on teljes terjedelmében olvasható.[4] Locati műve nem egy rendszeres munka, hanem valójában egy lexikon, amelyben az anyagot a szerző egymást ábécérendben követő címszavak szerint haladva mutatja be. A címszavak terjedelme jelentős különbségeket mutat. A boszorkányokra (lamiae) csak néhány sort szán, rámutatva arra, hogy aki az ördögnek fogad engedelmességet, azt az inkvizíció megbünteti, a büntetési tételre sajnos nem utal.[5] A legterjedelmesebb címszavak a bizonyításról szólnak. Locati viszonylag részletesen ír a tanúkról, de a legrészletesebben a tortúráról, amelyről megállapítja, hogy csak egyéb bizonyítékok hiányában alkalmazható. Rendszeresen és akkurátusan hivatkozik mind a római jogra, pl. a Digestára, mind a középkori jogtudósok műveire, és olykor humanistákra, pl. a német Ulrich Zasiusra is.
Méltán nevezi kincsnek a kúriai honlapon olvasható ismertetés azt az 1586-ban Lyonban megjelent Corpus iuris civilist, amelyet a jeles francia humanista jogtudós, Dionysius Gothofredus (Denys Godefroy) adott ki.[6] Gothofredus 1549-ben Párizsban született nemesi család fiaként. Jogi tanulmányait elsősorban szülővárosában végezte, de tanult a leuveni, a kölni és a heidelbergi egyetemen is. Heidelbergben alakult ki rokonszenve a kálvinizmus iránt, és református hitre tért. A Szent Bertalan éjt követően menekülésre ugyan nem kényszerült, de óvatosan keresni kezdte a helyét, majd egy időre Genfbe költözött, ahol 1585-ben egyetemi tanár lett. Professzori kinevezésében szerepet játszhatott az is, hogy hatalmas és igen alapos munka révén 1583-ban Genfben kiadta a iustinianusi törvénykönyvek általa gondozott szövegét. Gothofredus ekkor még viszonylag fiatal, 34 éves volt. A Kúria könyvtárában megtalálható második kiadás 3 évvel később, 1586-ban Lyonban jelent meg, mint ahogy a későbbi kiadások is. Akkoriban Lyon volt az egész európai könyvkiadás egyik legfontosabb fellegvára Párizs, Velence és Frankfurt mellett.[7] Gothofredus editiójának nevezetessége, hogy elsőként viseli a Corpus iuris civilis
- 707/708 -
címet. Mint Szabó Béla debreceni professzor egy tanulmányában rámutatott, Gothofredus editiója azért is nagyon fontos volt, mert hosszú időre stabilizálta a Corpus iuris civilis szövegét.[8] A iustinianusi szöveg a középkorban még hitelesnek elfogadott ún. vulgáta változata[9] ugyanis a humanisták kritikái nyomán már a XV. század végétől vitatottá vált,[10] és ez a joggyakorlatban bizonytalanságot okozott. Gothofredus a iustinianusi törvénykönyvek és a iustinianusi novellák mellett a kötet végére beillesztett néhány alapvető kánonjogi és hűbérjogi forrást is, a glosszátorok és a kommentátorok szövegeit azonban teljes mértékben mellőzte, amelyek helyett saját maga által készített humanista szellemű lábjegyzet-apparátust épített be. Ez újításnak számított, mert addig a iustinianusi törvénykönyveket általában Accursius Glossa ordinariájával együtt adták ki. Mindazonáltal Gothofredus nem tartozott azon humanisták közé, akik lesújtóan vélekedtek a középkori jogirodalomról.[11] Ennek jele, hogy később rendkívül alapos kritikai apparátussal megjelentette Accursius Glossa ordinariáját is. Önfeláldozóan végzett forráskiadó munkája mellett arra már nem volt módja, hogy hosszabb lélegzetű önálló munkákat is írjon.[12] Egyébként családos ember volt, egyik fia, Iacobus Gothofredus szintén híres jogtudós lett, aki a Codex Theodosianus szövegkiadójaként szerzett magának igen komoly elismerést.
Visszatérve a Gothofredus-féle Corpus iuris civilisre, e könyv apróbetűs szövegének olvasása, mitagadás, igénybe veszi a szemet, de e betűtípus alkalmazása révén a hatalmas terjedelmű anyag egyetlen kötetbe belefért. Ez fontos előnye volt Gothofredus editiójának, részben takarékossági szempontból, részben pedig azért, mert ez az egységes kötet lehetővé tette, hogy egy jogásznak mindig a keze ügyében lehessen a Corpus iuris, amit Gothofredus nagyon fontosnak tartott. Persze az apróbetűkkel együtt is vaskos könyvről van szó, amely 28 cm magas és több mint 3600 oldal. Gothofredus a Corpus iuris civilisnek összesen 12 egymástól különböző kiadását jelentette meg. Ez a tény önmagában is jelzi a könyv kimagasló sikerét.
A Kúria könyvtárának harmadik legrégibb kötete a legnagyobb francia jogtudósnak, a Gothofredusnál közel 30 évvel korábban született Iacobus Cuiaciusnak (franciásan Cujas) halála előtt két évvel, 1588-ban Kölnben megjelent munkája, az Opera quae de iure fecit. Cuiacius alighanem e művével aratta életében a legnagyobb sikert. A szerző haláláig ez a mű nem kevesebb, mint öt kiadásban jelent meg, először Frankfurtban, nem sokkal később Párizsban, majd utóbb Kölnben is. [13] Mind a párizsi, mind a kölni kiadást néhány év múlva után kellett nyomni. A Kúria könyvtárának példánya a kölni utánnyomásból való. A kölni kiadás értékét növeli, hogy a korábbi kiadásokhoz képest jelentősen bővített változat.
Cuiacius szegény szülők gyermekeként Toulouse-ban született 1522-ben.[14] Bourges, Valencia, Grenoble és Torino egyetemein, végül ismét Bourges-ban tanított. Taníthatott volna akár még több egyetemen is, mert európai hírű jogtudósként számos egyetemre kapott meghívást. Ám ő még a naptárreformjáról híres XIII. Gergely pápa meghívását is visszautasította, amely a bolognai katedrára szólt. Cuiaciust korának legnagyobb jogtudósaként tarthatjuk számon, aki a szövegeket az ókori görög és latin irodalom teljes körű ismeretével felvértezve, addig soha nem látott magas színvonalon kritikailag értelmezte, és elsőként mutatott ki interpolációkat a Digestába felvett klasszikus jogtudósi szövegekben. Interpolációgyanúsításai ma is érvényesek. Mélyen katolikus volt, de a középkori jogtudósokról mint vérbeli humanista lesújtóan vélekedett.[15] Ezt a beállítottságát tükrözi XIX. századi bronzszobra, amely legalább két példányban létezik, szülővárosában, valamint a párizsi Sorbonne épületében is megvan. A doktori kalapot viselő Cuiacius a kezében
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
