A szegedi Lectum Kiadó gondozásában 2004-ben jelent meg Marcus Tullius Cicero négy védőbeszédének magyar fordítása. A könyvismertetés tárgyát képező kötet a Kr. e. I. században élt szónok - vélhetőleg az antikvitás legnagyobb hatású rhétora - alábbi négy védőbeszédét tartalmazza: (i) Lucius Licinius Murena védelmében, (ii) Marcus Caelius Rufus védelmében, (iii) Quintus Ligarius védelmében, (iv) Deiotarus király védelmében.
A beszédeket a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi adjunktusa, a klasszika-filológiában is magasan képzett romanista, Nótári Tamás fordította, illetőleg a kötetet bevezető tanulmánnyal és jegyzetapparátussal is ellátta. A könyv elején Hamza Gábor akadémikus előszava olvasható. Elöljáróban fel kell hívni a figyelmet a mű hiánypótló jellegére, hiszen ezen beszédek magyar nyelven az elmúlt másfél évszázadban kiadásra nem kerültek. Mostani megjelenésüket ugyanakkor a cicerói szövegek mai aktualitása is indokolja. Jelen könyvismertetés csak kísérletet tehet arra, hogy ezen aktualitást érzékeltesse, annak megtapasztalásához az szükséges, hogy az olvasó maga olvassa el a szövegeket.
A fordítás olyan beszédeket tartalmaz, melyek között szigorú értelemben vett tartalmi összefüggés nincsen. A közös nevező - a kötet címéből következően - ugyanakkor mégis az, hogy mindegyik egy-egy büntetőperben hangzott el azzal a céllal, hogy a vádlott felmentésre kerüljön. Fontos figyelemmel lenni arra, hogy a beszédek nem mentesen a Cicero korában aktuálisnak számító politikai kérdésekre való utalásoktól. Nótári Tamás bevezető tanulmánya, illetve a szövegekhez csatolt jegyzetapparátusa ebből a szempontból az antikvitás történetében és politikatörténetében olyannyira nem jártas olvasó számára is hasznosnak bizonyulhat.
A Lucius Licinius Murena védelméről szóló oratio tipikusan politikai jellegű beszéd. A kr. e. 63. évben consulnak választott Murena ellen politikai vetélytársa, a jogtudós, Servius Sulpicius Rufus érdekét képviselő, M. Porcius Cato emelt vádat ambitus, azaz választási csalás gyanúja miatt. A megvádolt védelmét Cicero és Caius Antonius Hybrida látta el, mely ténynek külön érdekessége, hogy Cicero maga is közreműködött a választási vesztegetésről szóló törvény létrehozásában. Így mint a jogalkotásban egykor részt vevő személynek kellett az ugyanazon törvény alkalmazásában - védőként - részt vennie. Az oratio valamikor 63 novemberének utolsó napjaiban, a Catilina-összeesküvés viharai közepette hangzott el. A szerző-fordító a bevezetésben hosszabban elemzi a beszéd történelmi körülményeit és szerkezetét, Servius Sulpicius Rufus és Lucius Licinius Murena pályáját, a consulok Rómában kialakult választási rendjét és az ezzel szükségszerűen összefüggő választási csalás törvényi szankcionálását, a humor és az irónia elméletét és gyakorlatát az antik rhétorikában, valamint Cicero és a iurisprudentia kapcsolatát.
Cicero - elsősorban a Murena védelmében elmondott beszédben - állást foglal az eloquentia és a iurisprudentia viszonyával kapcsolatban is. Cicero álláspontja szerint a iuris consultus anélkül is sikereket érhet el, hogy birtokában lenne az ars oratoriának, míg azonban az eredményes szónoki működésnek conditio sine qua nonja a jogi ismeretek megléte is. Így az ékesszólás - Cicero olvasatában - a jogtudománynál komplexebb entitás.[1] Erre való példaként hadd utaljak a pro Murena alábbi soraira: "Ezért hát, ha engem feldühítetek, noha felettébb elfoglalt ember vagyok, megígérem, hogy három nap alatt jogtudóssá leszek. Hiszen amiről írásban perelnek, az mind írásba van foglalva, s még sincsen semmi olyan tömören leírva, hogy ne tudnám hozzáfűzni »AMELY TÁRGYRÓL A PER FOLYIK«, amiről pedig szóban kérnek tanácsot, arra vonatkozóan a legkisebb kockázat nélkül lehet véleményt mondani. Ha az ember azt feleli, amit kell, úgy fog tűnni, hogy ugyanazt felelte, mint Servius, ha más feleletet ad, úgy fog tűnni, hogy ismeri az ellentmondásos joganyagot és foglalkozik vele."[2] Ugyanakkor a szónak ezen, a jogtudományra nézve nem túlságosan hízelgő véleménye - amint ez a bevezetésből is kitűnik - nem feltétlenül tekinthető saját meggyőződésének, sokkal inkább a konkrét politikai helyzet determinálta kényszerű szükségszerűségnek. A ius strictum és az aequitas ellentétre szintén e kontextusban utal Cicero, s az archaikus jog formalizmusából gúnyt űzve az aequitas mellett tör lándzsát.[3]
- 189/190 -
A Marcus Caelius Rufus védelmében szóló beszéd célja a megvádolt - a vádemelés időpontjában, Kr. e. 56 áprilisában huszonöt éves - M. Caeliusnak a vélhetőleg a lex Plotia (Plautia) de vi alapján emelt vád alóli felmentése. Ezen törvény - Cicero szerint - a lázadást szító és elvetemült polgárok ellen született, a vád kezdeményezője Clodius, Cicero esküdt ellensége volt. Clodius támogatója pedig nővére, Clodia volt, aki vélhetőleg azonosítható a költő Catullus múzsájával, Lesbiájával. Azontúl, hogy a megvádolt Marcus Caelius Rufus Cicero egykori tanítványa volt, Cicerónak az ügyben való érintettségét a gens Clodiához való, kifejezetten rossz viszonya is jelzi.[4] (Cicero és a gens Clodia közötti ellenséges kapcsolatot számos momentum indokolta, így például - csak a fontosabbakat említve - Cicero Clodius elleni tanúvallomása a 61-ben lezajlott, híres Bona Dea-perben, valamint Cicero 58-ban bekövetkezett száműzetése, amelynek fő kitervelője és az ezt elrendelő törvény keresztülvivője szintén Clodius volt.)
A bevezetés szemléletesen bemutatja azon mesterien kimunkált és igen szellemes szónoki diszpozíciót, amelyet Cicero e beszédben alkalmaz, s amivel ellenfeleit, kiváltképp az olykor kevéssé hízelgően jellemzett Clodiát hiteltelenné teszi. A humor alkalmazása ebben az oratióban annál is indokoltabb volt, hiszen a per a Ludi Megalenses idején folyt, s ezen ünnep alkalmával rendszerint színpadi játékokat is rendeztek Rómában - Cicero a pro Caelióban valóságos bohózattal szórakoztatta hallgatóságát.
A pro Ligario Ligariusnak, Africa provincia egykori legatusának Caesar mint bíró előtt lefolytatott teljesen hagyományos értelemben büntetőpernek nem nevezhető perében elhangzott védőbeszéd, melyben a védelmet Cicero, valamint Pansa, Caesar egyik legközelebbi embere látta el. Abban, hogy Ligarius felmentésre került - Plutarkhos beszámolója szerint - a cicerói ékesszólás hatalmának igen nagy jelentősége volt. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy az egész per nem csupán egy politikai eszköz volt-e arra, hogy annak végén Caesar felmenthesse a vádlottat, clementiáját, vagyis kegyességét bizonyítandó. Erre lehet bizonyíték az is, hogy a perben a másik védő Caesar bizalmasa volt, aki vélhetőleg abban az esetben, ha Ligarius bűnössége közismert és vitathatatlan lett volna, a védelmet nem vállalta, nem vállalhatta volna el. Kiemelendő, hogy ezen ügy szokványos büntetőpernek nem feltétlenül tekinthető, hiszen az a vádlott Ligarius távollétében játszódott le. Ez - vagyis az in absentia elítélés - nem volt tilalmazott ugyan a római joggyakorlatban, de a vádlottat a per megkezdése előtt a törvény előtti megjelenésre fel kellett szólítani, melyre Ligarius ügyében nem került sor.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
