Domokos Andrea: Tudományelmélet és empíria a jogharmonizáció jegyében - Kutatások az OKRI műhelyében[1] (ÁJT, 2003/3-4., 321-337. o.)[1]

Irk Ferenc szerkesztésében jelent meg az Országos Kriminológiai Intézet munkatársai által végzett kutatások és elméleti munka eredményeit összefoglaló Kriminológiai Tanulmányok 39. kötete. Az első részben "Elméletek" címmel büntető anyagi és eljárásjogi témával foglalkozó tanulmányok kaptak helyet, míg a "Kutatások" címet viselő második rész az empirikus kutatásokat mutatja be.

Barabás A. Tünde és Irk Ferenc közösen jegyzik a kötet első írását, amely azonban II. része "A Gazdaság, bűnözés, gazdasági bűnözés, szervezett bűnözés, szervezett gazdasági bűnözés" c. tanulmánynak. Az I. rész a gazdasági bűncselekmények alakulását, a törvényi szabályozást mutatta be a Kriminológiai Tanulmányok 2001-ben megjelent 38-as számában. A most olvasható rész elsőként a gazdasági bűnözéssel kapcsolatos fogalomalkotással foglalkozik, majd felvázolja a résztvevő szereplők legfontosabb jellemzőit. A bűnös gazdasági tevékenység definiálásához nélkülözhetetlen magának a gazdaságnak a körülírása, hisz, Smithet (1980) idézve a szerzők megállapítják: "A gazdasági tevékenység az egészen korrekttől az egészen pisz-

- 321/322 -

kosig terjed." Maga a gazdasági bűnözés is sokkal árnyaltabb, mint ahogy az a büntető törvénykönyvekben szerepel. A szerzők négy típust említenek: az informális gazdaság, a második gazdaság, a szürkegazdaság és a feketegazdaság képezik a gazdasági bűnözés változatait.

A feketegazdaság legnagyobb profittermelő "üzletágával", a drogkereskedelemmel külön alcímben foglalkoznak. A társadalmi, gazdasági kapcsolatok összefonódásáról, a joghézagok, a dereguláció veszélyeiről is szólnak a szerzők.

A globalizáció számos pozitív eredménye mellett nagyszámú diszfunkciós hatást is hozott a társadalmak, gazdaságok életében. A tanulmány egyik megállapítása, hogy "a globalizáció következményeként a legális és az illegális gazdaság egymással összekeveredik, egybemosódik." Erre pedig épp az ad lehetőséget, hogy a globalizáció megkönnyíti a kereskedelmet a sokkal jobb technikai és elektronikus lehetőségek megteremtésével.

Tizenkét tézisben foglalják össze a gazdasági bűnözés kutatására és a megelőzés lehetőségeire vonatkozó javaslataikat, a vizsgálat során jelentkező feladatokat és célokat.

- A kriminológia vizsgálódásának határvonalát szélesen húzzák meg, ezt azonban a jelenség sokoldalúsága, illetve mély társadalmi és gazdasági beágyazottsága magyarázza. Míg a büntetőjog az elkövetéstől a "lebukásig" kíséri figyelemmel a gazdasági bűnözést, addig a kriminológia feladata az előzmény-következmény oksági lánc végigkövetése. Még azt is a kriminológia vizsgálódási körébe tartozó feladatnak tartják, hogy elemezze például hogy, hol segíthet és akadályozhat a feketetőke, a szürkegazdaság és a tisztára mosott pénz a társadalmi átalakulás céljainak megvalósítása során.

- Feladatként jelentkezik a gazdaság, gazdasági haszon, a szervezett gazdasági bűnözés naprakész fogalmának meghatározása, illetve a vagyon elleni és gazdasági bűnözés területének pontos elkülönítése.

- A gazdasági bűnözés esetében a jelentős kár fogalma még definiálásra vár. A szerzők javaslata - a német szabályozást is szem előtt tartva - a károkozás alsó határának 50 millió forintnál történő meghúzása.

- Bizonyos szervezetek működése akár az egész társadalmat veszélyeztetheti. Azt, hogy mely cselekmények minősülnek gazdasági bűncselekményeknek, a társadalomra veszélyesség mértékétől függ.

- A Btk XVII. fejezetében jelentős változások mentek végbe, azonban alapjában ugyanaz a korábbi és a jelenlegi rendelkezések közös célja: szankcionálni a gazdasági élet biztonságát veszélyeztető cselekményeket.

- 322/323 -

- Az államnak más módszert kell alkalmazni a gazdasági élet egyes szereplőivel szemben, más az elbírálása egy multinak például, mint egy kisebb gazdasági vállalkozásnak.

- Ha a gazdasági bűncselekményt elkövető a későbbiekben társadalmilag hasznos célra használja fel a bűnösen szerzett haszont - ez is hozzátartozik a bűncselekmény megítéléséhez.

- A fenti gondolatot folytatva, a gazdasági bűnöző így akár két alkalommal is okozhat kárt a bűncselekménye elkövetésekor: egyszer, amikor a tőkét kivonja a legális gazdaságból, másodszor pedig annak visszaforgatásakor.

- A gazdasági bűnözés megváltozott, már régen nem azonos a white-collar-crime jelenségével, hiszen vannak a gazdasági életnek olyan szereplői, akik a legális gazdaságban különböző akadályok miatt nem helyezkedhetnének el.

- A szervezetszerű elkövetés jellemzője egy kialakított vagy kialakítandó hálózat, amely az értékesítést könnyíti meg.

- Abban az esetben is helye van gazdasági bűncselekményről beszélni, ha a bizonyítás során nem minden tényállási elem lelhető fel, azonban a cselekmény az összes többi elemében hasonlít a tipikus gazdasági bűncselekményekhez.

- Sem a legális és illegális gazdaság, sem a "felvilág" és alvilág között nem létezik határozott választóvonal, ami megnehezíti e cselekmények feltárását. A szerzők mind elméleti, mind gyakorlati téren igen fontos javaslatokat fogalmaznak meg a megelőzési stratégia segítésére. Sajátos példákon keresztül igyekeznek meggyőzni az olvasót arról, hogy a társadalomra veszélyesség kinyilvánítására mikor van szükség. Nemcsak gyakorlati példákat mutatnak be azonban, hanem Kádár-Kálmán (1966), valamint Földvári (1980) és Tokaji (1987) társadalomra veszélyesség felfogásának ismertetésével azt kívánják hangsúlyozni, hogy azoknak a cselekményeknek a pönalizálására van szükség, amelyek a társadalom többsége számára jelentenek veszélyt és nem kivételes ritkasággal megjelenő cselekmények. Hangsúlyozzák egyúttal a büntetőjog ultima ratio jellegét.

A végső következtetés azonban az, hogy mindezek a szempontok nem érvényesülhetnek abban az esetben, ha a nyomozó hatóságok nem képesek ellátni feladatukat és nem tudják feltárni, illetve bizonyítani a gazdasági bűncselekményeket. E munkájuk során a gazdasági élet szereplőinek aktívan kell segíteni őket, hiszen az együttes fellépés már nem egy esetben végződött pozitív eredménnyel.

- 323/324 -

Finszter Géza, a rendvédelem egyik legavatottabb hazai ismerője A rendészet rendszere címmel jelentetett meg írást. Bevezetőjében maga úgy említi tanulmányát, mint olyan írást, amely a rendészet tanának idegen nyelvekre is lefordítható értelmező szótáraként szolgálhat. Utal arra, hogy az utóbbi időben világszerte megnövekedett a rendőrséggel kapcsolatos tudományos kutatások száma. A nemzetközi együttműködés egyúttal a tudományos elemzések katalizátora is.

A szerző definiálja rendészetet, megkülönböztetve annak két nagy területét: a közbiztonsági és a bűnügyi tevékenységet. A rendészet feladata egyrészt a jogellenes magatartásokból származó veszélyek elhárítása, másrészt a büntető igazságszolgáltatás előkészítése. A rendvédelem kategóriája jogi fogalom, amely a rendészeti feladatokat ellátó fegyveres testületeket jelöli meg. A bűnözés kontrollja, mint elnevezés egy társadalmi kooperációs tevékenységet jelöl, amelynek során a bűnözés megelőzése, az elkövetők felderítése, további bűnelkövetéstől való visszatartása, megbüntetése, majd reszocializációja zajlik.

A szerző szót ejt a 2001. szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államokban történtekről, mint olyan jelenségről, amely többek között a rendészetek átalakításának szükségességét is előhozta.

A rendészet alkotmányos működésének feltételeit taglalva az alkotmányos büntetőjog fogalmával is foglalkozik. A magyar alkotmányból származó alaptételek mellett a nemzetközi jog forrásait is megjelöli, mint az alkotmányosság forrásait, amelyek egyetemes parancsokat tartalmaznak a büntető jogszolgáltatás számára. Az Alkotmánybíróság ilyen irányú határozatait idézve szögezi le, hogy a jogtalanság ellen csak a jogállam eszközeivel lehet harcolni, az alkalmi sikerekért nem szabad feláldozni a büntető igazságszolgáltatás időtálló értékeit.

A rendészet megkerülhetetlen reformjáról is értekezik a szerző, megállapítva, hogy a sikeres átalakítás csak a társadalmi-politikai formációk rendszerszemléletű megközelítésével lehet sikeres.

László Ervint (2001), a Budapest Klub megalapítóját, a bolygónk jövőjéért aggódó tudóst idézi, amikor a rendszerelmélet, mint önálló diszciplína kialakulásáról ír.

Felhívja a figyelmet a közigazgatás változó feladatkörére, kompetenciájára. E változás magyarázata abban rejlik, hogy az állam újabb és újabb kötelezettségeket vállal, ami pedig a közigazgatásra ró feladatokat. Hét pontban sorolja fel a közigazgatás és az igazságszolgáltatás fő elhatároló jellemzőit. Igen kimerítő választ kapunk a két hatalmi ág közötti különbségek mibenlétéről.

- 324/325 -

Végezetül összefoglalja az olvasó számára a rendészeti igazgatás sajátosságait, hangsúlyozva, hogy a közbiztonság kollektív társadalmi termék.

Kerezsi Klára a büntetőjogi szankciók megreformálásához ad javaslatokat Az alternatív szankciók helye és szerepe a büntetőjog szankciórendszerébne c. tanulmányában.

Kerezsi Klára munkásságában fontos helyet foglal el a diverzió és az alternatív szankciók kutatása, azok magyarországi hatékonyabb bevezetésének támogatása.

Tanulmányában arról a világszerte jelentkező dilemmáról szól, hogy milyen eszközök alkalmasak valójában a bűnözés visszaszorítására és az igazságszolgáltatás tehermentesítésére. A kis- és középsúlyú kriminalitás esetében Európában elterjedt a diverzió, azaz a büntető igazságszolgáltatás rendszerétől elterelő programok, valamint az alternatív szankciók rendszere, amelyek a büntető igazságszolgáltatáson belül jelentkeznek a szabadságvesztés alternatíváiként.

Érdekes megfogalmazásában a jelenlegi büntetőpolitika a világban "egyszerre megy két irányba", ami azt jelenti, hogy az újabb börtönök építése mellett az alternatív szankciók hasonló hangsúllyal szerepelnek.

A hatályos szankciórendszer ismertetését és a változást sürgető részt megelőzően áttekintést ad a bűnügyi reformok hátteréről, illetve a reformfolyamatok irányairól. A háttár egyik központi kérdése az, hogy a büntető jogalkotással szemben három - sokszor egymástól igen eltérő igényt megfogalmazó - elvárás nyilvánul meg. Egyrészt a tudomány, amely a megfelelő szakismeret birtokában a különböző területek szabályozásának szükségességét, szükségtelenségét veti fel. Másodsorban a közvélemény igyekszik befolyásolni a jogalkotást, amelyet Kerezsi Klára meglátása szerint legnagyobb mértékben a bűnözési félelem határoz meg. Harmadrészt pedig maga a büntető igazságszolgáltatás intézményrendszere fogalmazza meg igényeit.

Jómagam is írtam a kisközösségek fontos szerepéről, azok megtartó erejéről. Kerezsi Klára következő gondolataival ezért mélységesen egyetértek: "A formális igazságszolgáltatás hatékonyságát, a szankciók elfogadottságát ugyanis nagyrészt a kisközösségi kontroll léte vagy hiánya befolyásolja."

A neokonzervatív büntetőpolitika és a helyreállító igazságszolgáltatás egymás mellett léteznek. A neokonzervatív ideológia maga is változáson ment keresztül, ismét egy jól láttató kifejezést használ Kerezsi Klára, ami-

- 325/326 -

kor azt írja, hogy a közösség (community) fogalmának bevezetése "transzmissziós szíjként" működik a büntető igazságszolgáltatás határainak kiterjesztésekor. Erre példaként hozza az USÁ-ban megjelent új fogalmakat: "community policing", "community prosecution", "community justice", vagy a "community correction".

Áttérve a hazai viszonyokra a szerző megállapítja, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan növekedett a börtönnépesség. 2000-ben a hazai bv. intézetek 156 %-os telítettséggel működtek. A szabadságvesztés büntetés végrehajtása elítéltenként évi egymillió Ft-ot emészt fel. Ennek alternatíváit keresve azonban csak olyan szankciókat lehet bevezetni, amelyek szervesen illeszkednek egy átfogó, szélesebb büntetőpolitika keretei közé. USA-beli kutatások szerint a lakosság nem kíván olyan szigorú büntetéseket, mint ahogy a politikusok feltételeznék. Azonban a közösség a szankció alkalmazásától elvárja a következőket: Tudatosuljon az elkövetőben a tette, és az általa okozott kár. Ezt ismerje is be, kérjen bocsánatot és tegye jóvá a sérelmet.

A hazai viszonyokat tekintve a kriminálpolitikát kritizálja, szerinte az nem más, mint büntető igazságszolgáltatási politika, a szervezett bűnözésre "kihegyezve". Ismertetést ad a szabadságelvonás nélküli szankciók jelenleg hatályos szabályozásáról.

Az új Btk szankciórendszerére vonatkozó javaslati kidolgozásakor egyúttal kontroll/támogató elemeinek kombinációjával az egyéniesítést szükségesnek tartja olyan skála kialakítását, amely a szankció korlátozó, szolgálja.

Igen fontos változás, hogy a közérdekű munkánál és a pártfogó felügyeletnél megszüntetni javasolja a "kényszer-elemet". Külföldön munkabüntetés esetében mindig kérik az elkövető beleegyezését is.

A közérdekű munka esetében javasolt változtatásai a következők. Annak tartamát fel kell emelni. Fiatalkorúak esetében akkor lehet alkalmazni, ha elkövetéskor a 16. életévet betöltötte az elkövető. A pénzbüntetés, pénzmellékbüntetés példájára javasolja a közérdekű munka esetében is a fő- és mellékbüntetés megkülönböztetését, ami lehetőséget adna arra, hogy kombinálhatni lehetne a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetéssel.

A próbára bocsátással és a felfüggesztett szabadságvesztéssel kötelezően együttjárna a pártfogó felügyelet.

Javaslata szerint a pártfogó felügyelet két formájának kialakítása szükséges, az egyszerű és a fokozott pártfogó felügyelet. Úgy látja, hogy a Btk-nak sokkal pontosabban, részletesebben kell foglalkoznia a pártfogó felügyelettel és a magatartási szabályok egy részét - szemben a mostani

- 326/327 -

igen általános megfogalmazással - konkrétabban kell megjelölnie. A pártfogói foglalkoztatók programját azonban már a pártfogó szolgálatnak kell kidolgoznia.

A fokozott pártfogó felügyelet szigorúbb voltára tekintettel azt csak a bíróság rendelhetné el, kizárva ezzel a diverziós eljárásban való alkalmazást.

A diverziós eljárás egyik fajtájaként a vádemelés elhalasztása és a hat hónap-egy év pártfogó felügyelet együttes alkalmazását javasolja. A másik általa javasolt módozat a jóvátáteli/mediációs elterelés, amikoris az eljárás három hónapra felfüggeszthető lenne olyan esetben, amikor az elkövető hajlandóságot mutat a sértettnek okozott kár megtérítésére. Ez utóbbi esetben szükséges a sértett beleegyezése, ügyészi vagy bírói jóváhagyás.

Kerezsi Klára munkája mindenképpen az általa ma színtelennek tartott büntető igazságszolgáltatási rendszert színesíteni, több választási lehetőséget adna. Erre pedig szükség van, és csak reménykedni tudunk abban, hogy az esetleges változtatások bevezetése meghozza a kívánt eredményt: a bűncselekmények számának csökkenését.

Kármán Gabriella A kézírásvizsgálatok új lehetőségei és perspektívái címmel arról ír, hogy a kézírásszakértők miként segíthetik a bizonyítást a büntető eljárás során. A személyazonosítás egyik módja az írásazonosítás. A kézírás, mint kifejező mozgás tükrözi az írójának személyiségét. A személyiség feltárása a grafológia feladata. A hagyományos értelemben vett írásszakértők főként a személyazonosító célú írásvizsgálatokat végzik. A gyakorlatban arra is van példa, hogy többféle szakértő együttműködése szükséges.

Új lehetőség a számítógépes írásvizsgálat. Az eljárás közvetlen tárgya a digitalizált írás. Kifejlesztettek egy szoftvert, amellyel az írás mérhető, illetve analizálható. A szerző felsorolja a számítógépes vizsgálat előnyeit: nagyszámú adatot lehet rögzíteni, tárolni, rövid idő alatt megtörténhet a feldolgozás, táblázatba foglalás segíti a megjelenítést és a könnyebb értékelést, statisztikai programok alkalmazhatók az értékelés során.

Németh Zsolt rendőrtisztként a gyermek- és ifjúságvédelemre tette fel szakmai életét. Kritikai hangvételt sem nélkülöző írásaiban rendre a gyakorlat megváltoztatásáért, hatékonyabbá tételéért küzd. A kötetben megjelent tanulmánya - Rendőrség és gyermekvédelem - is azt szolgálja, hogy az általa diszfunkcionálisnak nevezett bizonyos rendőri tevékenységekre felhívja a figyelmet és szót emeljen a gyermekvédelem érdekében. Állás-

- 327/328 -

pontja szerint a gyermek- és ifjúságvédelem ügye ma holtponton van, a rendőrség nem képes eleget tenni a törvényben előírt feladatainak. Ennek oka lehet az is, hogy e területen a rendőrség szerepzavarral küzd. Németh Zsolt meglátása szerint a család-, gyermek- és ifjúságvédelem során alkalmazott bűnmegelőző tevékenység két irányban torzulhat el. Egyrészt a családok életébe történő visszaélésszerű beavatkozások irányába, másrészt pedig valamiféle karitatív jelleg irányába mehet át ez a munka. A szerző úgy ítéli meg, hogy némileg átgondolatlanságot mutat az, hogy a rendőrségi bűnmegelőzés fő területének a családvédelmet jelölték meg. Pontokba szedi, hogy melyek a rendőrség fő bűnmegelőzési feladatai: a rendőri család-, gyermek- és ifjúságvédelem, a visszaesés és a szervezett bűnözés megelőzése, a megelőző vagyon- és gazdaságvédelem, a közösségi terek rendjének és biztonságának védelme, a környezet és természet értékeinek védelme, a bűnmegelőzés belső és külső koordinációja, bűnmegelőzési tájékoztató- és propaganda tevékenység. A gyermekvédelmen belül Németh Zsolt a következő fontossági sorrendet állította fel a gyakorlati tapasztalatokat szem előtt tartva: A gyermek- és fiatalkori bűnözésre történő büntetőjogi reagálás, a gyermek- és fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények miatti büntetőeljárás, valamint a veszélyeztetett gyermekek esetében rendészeti intézkedések megtétele.

Egy 1998-ból származó és a BRFK közbiztonsági és bűnügyi helyettesének a gyermekek szabadidős veszélyeivel foglalkozó együttes intézkedésével kapcsolatban mondja a szerző, hogy ezen intézkedés megszületésekor az azt hozók nem bírtak tudomással az 1997-es gyermekvédelmi törvényről. Ez komoly kritika, amely a magyarországi viszonyok igen kezdetleges voltára mutat rá. Mindez a szerző által hivatkozott külföldi példákban nem fordulhatna elő. A nemzetközi háttérből a Pekingi Szabályokat nevesíti a szerző és a rendőrségre vonatkozó szabályokat ismerteti. Az általa felhozott külföldi példák közül talán az osztrákot érdemes megemlítenünk, már csak a földrajzi közelség okán is. Figyelemreméltó az a törekvése az osztrák rendőrségnek, hogy igyekszik részese lenni a fiatalok életének. Külön figyelmet fordítanak a felvilágosító munkára, amelyet az iskolákban, ifjúsági klubokban, sportegyesületekben, de még a szülői közösségekben is folyatatnak. Igyekeznek megtalálni a hangot a fiatalokkal, és a velük való konfrontálódástól sem tartanak.

A hazai gyakorlatot áttekintve szintén a jogszabályi háttérrel kezdi a bemutatást a szerző. Olyan belső szabályzatokra is felhívja a figyelmet, amelyet gyakran a más területen dolgozó szakmabeliek sem ismernek.

- 328/329 -

A tanulmány boncolgatja az 1997-es gyermekvédelmi törvény szabályait, a célokat és a megvalósítás nehézségeit. Igen részletes áttekintést ad személyes ellátások két fő formájáról, a gyermekjóléti alapellátásokról és a gyermekvédelmi szakellátásról. A rendőrségnek elsősorban a veszélyeztetettség megelőzése terén van fontos szerepe.

A tanulmány egyik alcíme a következő "Mi a baj a rendőrségi gyermekvédelemmel?" Válasza a szerint a rendőri szervek nem rendelkeznek jogszabályi ismeretekkel, a szerző szerint a legtöbb helyen a vonatkozó szabályzatokat "meg sem találják". Ez ismét határozott kritikai megfogalmazás. Hasonló a tájékozatlanság a partnerek oldalán is, a gyermekjóléti szolgálatok sincsenek tisztában azzal, hogy joguk lenne a rendőrség együttműködését kérni, a szerző szavaival "követelni" is. Semmivel sem magyarázható, hogy a rendszerváltást követően több mint egy évtizeddel sem az önkormányzat, sem más ifjúságvédelemmel foglalkozó szervek nem képesek gyakorolni a rendőrség civil kontrollját.

Mi a teendő tehát? A szerző hat pontban gyűjti össze a legfontosabb teendőket ahhoz, hogy végre elinduljon az érdemi munka.

1. A rendőrségnek meg alkotnia a saját belső szabályzatát a gyermekvédelmi törvénnyel összhangban.

2. Hivatalosan el kell ismerni a rendőrségen belül a gyermekvédelmi szakvonalat.

3. A rendőrség munkatársait megfelelő, esetleg a más szakmák gyakorlóival közös szakképzésben kell részesíteni.

4. Az eltűnési ügyeknél kiemelt parancsnoki ellenőrzési kötelezettséget kell előírni.

5. A rendőrség támogassa az ifjúkori bűnözés megismerésére vonatkozó kutatásokat.

6. A gyermekek ügyeiben eljáró hivatalok és hatóságok munkatársaitól meg kell követelni a törvényes és tisztességes eljárást.

Kiss Anna a pótmagánvádról ír A sértett eljárásjogi helyzetének erősítése, különös tekintettel a pótmagánvád intézményére c. tanulmányában. Rövid történeti áttekintés után a sértett igazságszolgáltatásban betöltött szerepét elemzi, hangsúlyozva, hogy a sértetti együttműködés nemcsak a büntetőeljárás megindításakor fontos, hanem az eljárás során mindvégig, így annak befejezésekor is.

Áttekinti a pótmagánvád intézményét, bemutatja annak kialakulását, ismerteti az 1896-os Büntető perrendtartás szabályozását. Precíz és vilá-

- 329/330 -

gos, ha egyetemi előadáson hangoznék el, a hallgatók bizonnyal élvezettel jegyzetelnék.

A Bp. alapján azokban az esetekben volt helye pótmagánvádnak, amikor az ügyész (akkor még királyi) megtagadta a vád képviseletét, vagy a vádat elejtette. A főmagánvádló és a pótmagánvádló szerepe annyiban különbözött a Bp. szerint, hogy a főmagánvádló egyúttal magánindítványra is jogosult volt, illetve éppolyan feltételek mellett kérhetett perújítást, mint az ügyész. Egyebekben a főmagánvádló és a pótmagánvádló jogállása azonos volt.

A Bp. szabályai szerint megengedett volt az ún. "kettős" jogorvoslat, azaz a sértett joga ahhoz, hogy eldönthesse, azért fellebbez-e mert az ügyész nem emelt vádat, vagy pedig őmaga viszi tovább az ügyet, mint pótmagánvádló. Az egyik joggal való élés nem zárta ki a másikat. Az 1998-as "új" Be., amely visszahozza az 1954-ben elhalt intézményt, nem engedi meg a "kettős" jogorvoslatot.

Az új Be. szabályozását vizsgálva felteszi a kérdést a szerző: Valóban könnyítünk-e a sértett helyzetén azáltal, hogy jogai szélesednek? Hiszen a közvádló olyan eszközökkel rendelkezik az eljárás során, amelyekhez a sértett nem férhet hozzá. Milyen eséllyel indul a sértett, amikor az ügyész is - a fenti eszközök birtokában - arra a következtetésre jutott, hogy nem tudja bizonyítani a bűncselekmény elkövetését. A kérdés eldöntéséhez mindenekelőtt szükséges a büntetőeljárás egészét átható alapvető elveket meghatározni. Hosszú ideje vitatott, hogy a legalitás vagy az opportunitás elve legyen a döntő, az elsődleges. Amennyiben a legalitás elve marad elsődleges, akkor a szerző megfogalmazásában "nem is állunk olyan rosszul a sértett jogosítványait illetően." Ha viszont az opportunitás elvének megfelelően tág teret adunk a jogalkalmazói diszkréciónak, a sértetti jogosítványokat is tovább kell bővíteni. A szerző álláspontja az, hogy végeredményben mindegy, hogy melyik alapelvet fogadjuk el, hisz mind a legalitás, mind az opportunitás elvének vannak előnyei is és hátrányai is. Az igazán fontos az, hogy milyen jogosítványokat biztosítunk a sértettnek a legalitás elve elfogadásakor és milyeneket az opportunitás elvének érvényesülésekor. Bármely esetben a jognak kell a határokat kijelölnie.

A szerző meglátása szerint a pótmagánvád intézményére jogrendszerünkben abban az esetben lenne igazán szükség, ha nagyobb teret engedne a jogalkotó az opportunitás intézményének. Akkor, ha az ügyészség parlamenti alárendeltsége megszűnne, ha megváltozna a nyomozás és a bírósági eljárás egymáshoz való viszonya és a tényleges hangsúly a tárgyalásra tevődne át.

- 330/331 -

Kránitz Mariann a szakmai berkekben időnként csak "kisbüntetőjognak" becézett szabálysértési joggal foglalkozott A bűnözés "előszobája?" c. tanulmányában. A szabálysértésekkel kapcsolatos ténykutatás a megelőző másfél évtizedben nem történt meg. Kránitz Mariann az alábbi alaphipotézissel látott neki a kutatómunkának: a szabálysértési jog körébe tartozó bagatell károkozással járó cselekmények azáltal, hogy közvetlenül, a mindennapi együttélés során sújtják az egyént, nagyobb irritáló hatást fejthetnek ki, mint az esetlegesen milliárdos nagyságrendű károkozással járó, de a lakosságot csak közvetve, nem a hétköznapok során érintő bűncselekmények.

A kutatás a II. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szabálysértési Hatóságának valamennyi szabálysértési ügyét tekintette át 2001 évben 10 hónapos időtartamot átfogva. E szabálysértési hatóság a főváros négy kerületének ügyeiben rendelkezik illetékességgel.

A kutatás első kellemetlen tapasztalata az volt a számára, hogy nem tudja eredeti terveinek megfelelően a megelőző tíz év alakulását bemutatni, tekintve hogy nem áll rendelkezésre egységes statisztikai regisztrációs rendszer. A szabálysértésekről kizárólag ügyforgalmi statisztika készül évente, nincs olyan kimutatás, mint a bűncselekmények esetében az ERÜBS. Ezek a statisztikák nem képesek arra, hogy a szabálysértések összességéről, mint deviáns jelenségről képet mutassanak. Az ok abban rejlik, hogy szabálysértési ügyekben több különböző jellegű hatóság jár el.

A szerző által áttanulmányozott közel négyezer szabálysértési aktából a tulajdon elleni szabálysértésekről kapunk részletes áttekintést, illetve néhány speciális jellegű, azonban gyakran előforduló egyéb szabálysértést ismerhetünk meg. A tulajdon elleni szabálysértések között a lopás, a sikkasztás, a csalás és a rongálás szerepelt. A vizsgált időszakban nem szerepelt az áttekintett akták között a jogtalan elsajátítás, az orgazdaság és a hűtlen kezelés sem. Az összes ügy 72,5 %-ában az elkövető ismertté vált. Az ismert és ismeretlen tetteses szabálysértések struktúrája jelentősen eltért egymástól, míg az ismert elkövetőnél a szabálysértések 75,3 %-át a lopások tették, ki addig az ismeretlen elkövetők esetében az ügyek kétharmadát a rongálások alkották.

A szerző "állatorvosi lóként" tekint a lopás szabálysértésére, amely magán hordozza a szabálysértések összes gyermekbetegségét. Ismerve Kránitz Mariann munkásságát, nem jelent újdonságot, hogy a sokoldalú és mély elemzőmunkával párosul az élvezetes előadásmód is. Igy nem marad ki tanulmányából a megfigyelés, miszerint az ellopott élelmiszerek listavezetője a túrórudi.

- 331/332 -

A szabálysértési lopások elkövetési értéke a következőképpen alakul: egyötöde 500 Ft alatti, 38%-ban 500 és 2000 Ft közötti, 26 %-ban 2-5000 Ft közötti és csak 13 %-ot tesz ki az 5 és 10.000 Ft közti kárérték. Élvezeti cikket, kozmetikumot, élelmiszert lopnak az áruházakban, ez utóbbit elsősorban nyugdíjas nők.

Összességében a lopás szabálysértésének elkövetői között fele-fele arányban vannak nők és férfiak.

A rongálások között nemegy "filemile-pörre" akadt a szerző, aholis a szomszédháború egy-egy csatája jelent meg a szabálysértési hatóság előtt. A csalások tipikus elkövetési formája a nagy áruházakban valósul meg, ahol a vásárló olcsóbbra cseréli az általa megvenni kívánt tárgy vonalkódját. Öt sikkasztásos ügy szerepelt a feldolgozott aktákban. Az egyik esetben a postás nem kézbesítette ki az újságokat.

A jelentkezési kötelezettség elmulasztása, a tűzvédelmi szabálysértés, az állatbetegségek elleni védekezés elmulasztása és a közoktatási törvényben meghatározott kötelezettségek megszegése szabálysértések alakulásáról olvashatunk még rövid ismertetést a tanulmányban.

Összegzésként annyit állapít meg a szerző, hogy mind a statisztikai nyilvántartás, mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás számos kívánnivalót hagy maga után e területen.

Fehér Lenke-Parti Katalin Nők a börtönben címmel a női elítéltek helyzetét térképezték fel a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben. Megvizsgálták a bv-intézetek személyi, tárgyi, infrastrukturális adottságait. Interjút készítettek elítéltekkel és a bv személyzet tagjaival. Céljuk annak feltárása volt, hogy milyen specialitások jellemzik a női börtönnépességet és milyen korrekcióra van szükség ezen a területen. A vizsgálat mintavételi célból készült, egy elkövetkezendő átfogó és mélyebb kutatást megalapozandó.

A tanulmány elején általános képet kaphatunk a kilencvenes évek női bűnözésének milyenségéről. Már az elkövetői körnél hangsúlyosan kezelik a női viktimizációt, azokat az eseteket, amikoris a korábbi áldozat válik bűnelkövetővé. Az életközösségi konfliktusból származó indulati, emocionális motivációjú emberölések esetében nemegyszer a férfi élettárs évekig tartó erőszakos magatartása indítja a női elkövetőt tettének végrehajtására.

A nők viktimizációja cím alatt elsősorban a családon belüli erőszak témakörével foglalkoznak a szerzők. Nem lehet elégszer hangsúlyoznunk, hogy a nők egyenlő jogi státuszának erősítése, a nemi diszkrimináció elleni fellépés az első lépcsőfok a nők elleni erőszak leküzdésekor.

- 332/333 -

A szerzők felderítették, hogy milyen munka, tanulási és szabadidős lehetőségek állnak az elítéltek rendelkezésére. Az egyes bv-intézetekben más és más körülmények között élnek a nők, van ahol mindenki számára tudnak munkát biztosítani, van azonban olyan intézet is, ahol csak a töredék tud dolgozni. A tanulási lehetőségek mindhárom intézetben szélesebb körűek, az általános iskolai oktatáson kívül államilag elismert bizonyítványt nyújtó képzéseken vehetnek részt a női elítéltek.

A nevelők véleménye szerint a nők börtöntűrő képessége kisebb a férfiakénál. Ennek magyarázata az, hogy a nők érzékenyebbek, a családi konfliktusokat nehezebben dolgozzák fel, alkalmazkodó képességük kisebb. Ez utóbbi megállapítás valószínűleg csak a börtönviszonyok speciális voltára igazak, hiszen számos kutatás bizonyította már be, hogy a kinti életben épp fordítva van, a nők képesek könnyebben alkalmazkodni az új helyzetekhez. Mindenesetre van megoldás a magatartászavarok kezelésére, az állandó elfoglaltság, a munka, a szabadidős foglalkozások lekötik a fölös energiákat.

A szerzők az interjúk készítése során is szembetalálkoztak a családon belüli erőszak jelenségével. Az elítéltek egyharmada számolt be arról, hogy gyermekkorukban rendszeresen bántalmazták őket. A nők fele nyilatkozott úgy, hogy partnerük is rendszeresen bántalmazta őket.

A kutatás vizsgálta, hogy az alkohol és a sértett által tanúsított erőszak mennyiben hatott közre a partner ellen elkövetett életellenes bűncselekmény elkövetésekor. Az elkövetők közel egyötöde fogyasztott alkoholt az elkövetés előtt, míg a sértettek fele. Az ölési cselekményt megvalósító nők közel egyharmada vallotta az a szerzőknek, hogy az elkövetés pillanatában rendkívül zaklatott idegállapotban volt.

A szerzők megállapítása szerint a nők börtönéletét elsősorban a család hiánya, a bezártság és a cellatársakhoz való alkalmazkodás nehezíti meg.

A COLPI keretében zajló nemzetközi összehasonlító vizsgálatban Kövér Ágnes a magyar bűnüldöző és büntető igazságszolgáltatás működésének költségösszefüggéseit kutatta.

A büntető igazságszolgáltatás működésének költségösszefüggései c. munkában erről számol be. Utal arra, hogy az angolszászok kezdték el mérni e tevékenységek költségösszefüggéseit, mondván, hogy tudnunk kell, hogy pontosan mire és mennyit költünk. A tevékenység- és költséganalízis célját abban határozza meg a szerző, hogy fényt derít arra, hogy a kiadott "X" mennyiségű pénzt vajon milyen hatékonysággal használja fel a rendszer és hogyan lehet a lehető leghatékonyabb felosztást elérni a tények ismeretében.

- 333/334 -

A büntető igazságszolgáltatást szakaszaira bontva vizsgálta a szerző. Elsőként a rendőrség tevékenységének analízisét végezte el. Nem szűkítette le a vizsgálatot a nyomozók munkájára, hanem a járőr-kísérők, a fogdaőrök és a hivatalban dolgozók tevékenységét is felmérte. Kilenc nyomozó időtérképét készítette el. Az egyik megállapítása az volt, hogy az érdemi és nem érdemi tevékenységek időbeli eloszlása egyenetlen volt. A kutatás is azt támasztja alá, amit nyomozó ismerőseinktől szóbeli közlésük alapján is tudhatjuk - a tevékenységük jelentős részét adminisztrációs munka teszi ki. Ebből is következik, hogy a nyomozók munkájának költséghatékonysága igen alacsony.

Az ügyészek tevékenységét úgy ítélte meg a szerző, hogy "sokkal költséghatékonyabb", mint a rendőröké, ugyanakkor olcsóbb.

A bírák körében más az előzetes letartóztatást végzők és a tárgyaló bírák tevékenysége. A tárgyaló bíráktól sok időt vesz el az adminisztráció, amit alacsonyabb végzettségű munkatársakkal is el lehetne végeztetni.

Az ügyvédek esetében nem az állami kirendelési díjat vette alapul a szerző, hiszen ez az összeg nem elég ahhoz, hogy az ügyvéd tartsa a kapcsolatot az ügyfelével, illetve részt vegyen az eljárási cselekményeken. Ennél magasabb összegeket vett figyelembe, azonban a piaci árat el nem érő költségeket számolt. Az ügyvédek nem érdekeltek abban, hogy fölös adminisztrációval, funkcióidegen tevékenységekkel töltsék az időt, így messze az ő tevékenységük bizonyult a leghatékonyabbnak a költségek szempontjából.

A szerző szükségét látja annak, hogy hasonló vizsgálatokat végezzenek, meglátása szerint bizonyos döntések meghozatala előtt elkerülhetetlen a költségösszefüggések kutatása.

Ritter Ildikó és Kó József a hazai amfetaminpiac keresleti és kínálati oldaláról adnak képet A magyarországi illegális amfetaminpiac jellemzői c. írásukban. Az amfetami-típusú kábítószerek hétköznapi elnevezése a speed és az ecstasy, ezek azok a szerek, amelyeket a 18-20 év körüli korosztály a hétvégi szórakozás során a diszkókban, az underground partikon fogyaszt. Ugynevezett klubdrogként is emlegetik emiatt a szakemberek. Az amfetamin és származékai a marihuána után a második leggyakrabban használt szer. A szerzől megállapítása szerint 1996-97 óta beszélhetünk tömegessé válásáról. Az amfetamint a "szegény emberek kokainjának" is szokták nevezni, azért, mert hatása leginkább ahhoz hasonlít, csak olcsóbb.

A szerzők hipotézise az volt a vizsgálat kezdetekor, hogy az amfetaminpiac két jellegzetes részre osztható, egyrészt az ismerősök közti kapcso-

- 334/335 -

latrendszert jelent, másrészt megjelenik a tipikusan piaci viszonyokat mutató amfetamin-kereskedelem is.

A kínálati oldal jellemzője az, hogy nem jelenik meg egységes piacként. Elsősorban nagyobb városokhoz, egyes szórakozóhelyekhez kapcsolódik. Itt közösen fogyasztják a drogot a fiatalok a szórakozás során. A befektetők általában külföldiek, orosz, ukrán szervezett bűnözői csoportok adják a tőkét. A befektetők által megvásárolt kábítószert az elosztók juttatják el a dílerekhez. Az elosztók tehát nagykereskedőknek számítanak, nekik nincs közvetlen kapcsolatuk a fogyasztóval. A terjesztői hálózat harmadik, legalsó szintje a dílereké, akiktől a fogyasztók vásárolják a szert. Budapesten a leginkább veszélyeztetett területek a békásmegyeri, gazdagréti, őrmezői és az Örs vezér tere körüli lakótelepek, pályaudvarok és a technozenét játszó szórakozóhelyek.

Kutatásuk során a fogyasztók elérésére hólabda-módszert alkalmazták, ami differenciált fogyasztói kör megismerését eredményezte. Egyik első megállapításuk, hogy itt a keresleti oldalon nagyobb arányban vannak nők, mint más drogtípus esetében. A fogyasztók 67 %-át kortárs csoport, barát, ismerős ismertette meg az amfetaminnal és ennek hatására kezdett el fogyasztani. Minden társadalmi csoportból kerülnek ki amfetamin-fogyasztók, ám a középosztálybeliek felülreprezentáltak.

Összefoglalásuk 18 pontjából minden fontos és lényegi információt megtudhatunk a hazai amfetaminpiacról. Ezen megállapítások közül az utolsót érdemes felidézni, amely szerint az illegális fogyasztás határhaszna a fogyasztó számára magasabb, mint a legális tevékenységé. A racionálisan döntő fogyasztó akkor nyúl illegális termékhez, ha a racionalitási korlát abszolút meredeksége meghaladja a közömbösségi görbe abszolút meredekségét. Az illegális fogyasztás határlehetőségét a várható büntetés és a bekövetkezés valószínűsége együttesen befolyásolják.

Nagy László Tibor, aki az erőszakos bűncselekmények alakulásáról hosszú évek óta tudósít minket, Az önbíráskodás büntetőjogi kérdéseiről értekezik jelen munkájában. A napjainkban igencsak elszaporodott önbíráskodás vizsgálatát történeti áttekintéssel kezdi a szerző. Rudolf 1588. évi dekrétumát idézi, amely szerint "az az igazság, hogy a perlekedő felek ne fegyverrel, hanem a törvénnyel harczoljanak egymás között." E kívánalom azonban még egy ideig nem jelentette az önbíráskodás önálló bűncselekménykénti megfogalmazását. 1948-ban, a Csemegi-kódex III. novellája vezeti be, mint önálló deliktumot. A zsarolástól az különbözteti meg, hogy itt nem szerepel az elkövető jogtalan haszonszerzési célzata.

- 335/336 -

A szerző precízen áttekinti a büntetőjogi szabályozás változásait a napjainkig. A hatályos szabályozás neuralgikus pontjait elemzi.

Javasolja a nem erőszakos jellegű, ám nyilvánvalóan önbíráskodásszerű magatartások pönalizálását is. Példaként hozza azt az esetet, amikor valaki jogos vagy jogosnak vélt igénye céljából elveszi adósának valamely értéktárgyát annak beleegyezése nélkül, és visszaadását igénye kielégítéséhez köti.

A jelenlegi szankciót eltúlzottnak véli és javasolja az alsó határ eltörlését, hiszen ez a fajta szabályozás "a Btk. rendszerében a bűncselekmények kialakult súlybeli hierarchiájának káros átrendeződését is eredményezte."

A jogalkalmazás során problematikusnak találta a tettesi és részesi magatartás elkülönítését. A bíróságok számára hasonlóképpen problémát jelentett a szerző megítélése szerint a stádiumok elhatárolása.

Ezzel a kutatással ismét bővültek ismereteink a hazai erőszakos bűnözést illetően.

Póczik Szilveszter A cigányság a magyar kriminológiai kutatásban 1970-2001 c. írásában három évtized változásait mutatja be. A szerző a kilencvenes évek közepén kapcsolódott be a cigányságot érintő kriminológiai kutatásokba, azóta a téma egyik legszakavatottabb ismerője lett. Erre bizonyság most megjelent írása is, amelynek kimerítő áttekintést nyújt az e területen végzett kutatásokról, megjelent művekről. Kiindulópontja az etnikumok, kisebbségek jogainak teljeskörű tisztelete és arra való törekvés, hogy e jogokat mindenki ismerje fel és ismerje el.

Meglátása szerint a magyarországi romákra vonatkozó kutatást egyfajta folytonosság jellemzi. Időrendi sorrendben idézi fel a legjelentősebb kutatásokat. Az első felméréseket rendőrök, ügyészek készítették, e fejezet címe: Rendőrségi és ügyészségi adatok a cigányokról. A nyolcvanas években folytatták a társadalmi beilleszkedési zavarokra vonatkozó vizsgálatokat, amely a cigányság helyzetét is érintette. A halmozott hátrányos helyzetűek és a cigányság sokszor szinonímaként szerepeltek. A nyolcvanas évek közepén Gönczöl Katalin foglalkozott a legbehatóbban a társadalmi problémák és a bűnözés összefüggéseivel, cikkeiben, könyveiben sorra hangot adott kritikai nézeteinek. A bűnöző családokat vizsgálva rámutatott a cigányság történelmi léptékű, az aktuális társadalmi változások eredményeképpen is fokozódó lemaradására.

A Belügyi Szemle több száma szintén foglalkozott a nyolcvanas években e témával. Póczik Szilveszter megfogalmazásában ekkor Tauber István foglalkozott "legintenzívebben" a roma kisebbség kriminológiai proble-

- 336/337 -

matikáival. Az előítéletek, kirekesztés c. fejezet már a kilencvenes évek vizsgálódásait ismerteti. Itt ismét utal Tauber munkáira, a kulturális konfliktusok elméletének jegyében álló kutatásaira. A témában megrendezett legfontosabb szakmai tanácskozásokról is beszámol a szerző. Ezek közül az egyik a Fővárosi Önkormányzat által 1993-ban tartott konferencia, amelynek anyaga "Félünk" címmel jelent meg és kiváló előadásokat tartalmaz.

A szerző börtönkutatásai alapján megállapította, hogy a cigány származásúak körében van egy erősen asszimilálódni vágyó csoport, amely önmagát már nem tekinti cigánynak. A cigányság és az asszimilálódók élete erőteljes átalakuláson megy keresztül, ami óhatatlanul feszültségekkel, diszfunkciókkal jár. A szerző végső megállapítása szerint a romák helyzetének pozitív változása demokratikus berendezkedésünk próbaköve.

Ahogy végére ér az olvasó a Kriminológiai Tanulmányoknak, már várja a következő szám, ezúttal a kerek 40. megjelenését, hiszen a kriminológiai kutatások egyik fellegvárában mindig olyan művek születnek, amelyek szakmai érdeklődésünket ébren tartják az OKRI valamennyi kiadványa iránt.■

- 337 -

JEGYZETEK

[1] Kriminológiai Tanulmányok 39. (szerk.: Irk Ferenc). OKRI, Budapest, 2002.