https://doi.org/10.59851/jk.81.01.1
Ökröss Bálint a 19. század hatvanas éveinek jogtudósa egyben gyakorló jogalkalmazó is volt. A polgári közjegyzőség egyik legnagyobb alakja, ugyanakkor a kiegyezés utáni időszak magánjogi kodifikátora. Elméleti jogi munkásságára meghatározó befolyással bírt kora francia és német jogfejlődése. Tudományos műhelyektől távol, korábbi jogtudósok munkáit nem követve, önállóan alakította ki tudományos tevékenységének kereteit. Tudósként, folyóiratszerkesztőként, és a közjegyzői közéletben szerepet vállalva egyaránt korának egyik kiemelkedő jogásza volt.
Tárgyszavak: Ökröss Bálint, Jogtudományi Közlöny
Bálint Ökröss was a prominent 19th-century legal scholar and practitioner. He was a leading figure in the civil notary profession and a key codifier of private law during the post-Compromise era. His theoretical work was decisively influenced by contemporary developments in French and German law. Working independently of established academic circles, he developed his own scientific framework rather than following the traditions of previous scholars. As a scholar, a journal editor, and active participant in the professional life of notaries, he became one of the most distinguished lawyers of his time.
Keywords: Bálint Ökröss, Jogtudományi Közlöny (Jurisprudential Bulletin)
1829. február 13-án született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte. A középiskolában folytatott oktatás színvonalát jelzi, hogy tanárai közül Csécsy Imre és Péczeli József később a Magyar Tudományos Akadémia tagjai lettek. Az 1848/49. évi szabadságharcban őrmesteri rangfokozatban, a Károlyi-huszárezredben teljesített katonai szolgálatot. A szabadságharc bukása után előbb bujdosásra kényszerült, hogy elkerülje a császári seregbe történő kényszersorozást, majd 1852-ben nevelői posztot vállalt az Uray családnál, hogy a tanulmányait tovább tudja folytatni.
A Pesti Magyar Kir. Tudományegyetem Jogi Karára iratkozott be. Egyetemi tanulmányainak befejeztével, 1856-ban joggyakornoknak nevezték ki a Pesti Császári-Királyi Főtörvényszékhez. A Szolnoki Császári-Királyi Törvényszéken lett bírósági aljegyző, ezt követően pedig Székesfehérváron bírósági jegyző. 1859-ben császári-királyi közjegyzőnek nevezték ki Szentesre. 1861-től az intézmény megszűnését követően ügyvédi gyakorlatot folytatott Pesten. Első könyveinek megjelenése után, 1864-ben meghívták jogakadémiai tanárnak a Debreceni Református Jogakadémiára, azonban ezt a megbízást nem fogadta el. 1867-ben Horvát Boldizsár igazságügyminiszter kinevezte osztálytitkárnak az Igazságügyi Minisztériumba. 1868-tól 1875-ig vezette a minisztérium Magánjogi Kodifikációs Osztályát.
A Magyar Tudományos Akadémia 1868-ban levelező tagjának választotta. Székfoglaló beszédét 1869-ben A törvénykezés reformjai címmel tartotta meg.
1866-ban alapító-főszerkesztője lett a Heckenast Gusztáv kiadó-tulajdonos által megjelentetett Jogtudományi Közlönynek, amely akkor heti gyakorisággal jelent meg. 1869-ben, amikor a Magyar Jogtudományi Hetilap és a Jogtudományi Közlöny egyesült, lemondott a lap szerkesztéséről, és a főszerkesztői pozíciót Dárday Sándornak adta át. 1870-1874 között alkotó módon vett részt a polgári igazságszolgáltatási reformban, több igazságügyi szervezettel foglalkozó törvény, így a közjegyzői törvény kodifikátora volt.
A király 1875-ben közéleti tevékenységét elismerve királyi tanácsosi címmel tüntette ki. 1875-ben kinevezték kir. közjegyzőnek Budapest VIII. kerületébe, így a minisztériumi állásáról lemondott. Alapító tagja lett a Budapesti Kir. Közjegyzői Kamarának. Előbb elnökségi (vá-
- 1/2 -
lasztmányi) tagja a kamarának, majd 1881-ben Gorove Antal, a kamara elnöke elhunyta után a kamara második elnökének választották meg. 1880-ban jelent meg utolsó jogi monográfiája, A törvénykezés reformja a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság alapján címmel. Élete utolsó éveiben már csak szépirodalmi próbálkozásaival jelentkezett, amely a pályája kezdetét is jellemezte. E korszak alkotásaiból kiemelkedik az 1887-ben megjelent Czinka Panna című színműve, amelyet Kolozsváron mutattak be.
1889. január 4-én hunyt el Kolozsváron.[1]
Egy tudományos pálya nem szokványos kezdésének tekinthető, ha egy jogi szakíró első műveként nem egy értekezéssel vagy tanulmánnyal kezdi az alkotói pályáját, hanem rögtön egy monográfiában mutatja meg a képességeit. Ökröss ezt az utat választotta, amikor 1861-ben megjelentette a Magyar polgári magánjog az 1848-ik évi törvényhozás és az országbírói tanácskozmány módosításai nyomán kézikönyvül című munkáját, ami az Osztrák Polgári Törvénykönyv (Optk.) és a neoabszolutizmus alatt a magyar jogrendszerbe uralkodói intézkedéssel hatályba léptetett jogszabályok kiiktatása utáni magyar magánjogot veszi alapul. Az Országbírói Értekezlet döntése szerint "[a] magyar polgári anyagi magán-törvények visszaállíttatnak, de a közhitel, a jogfolytonosság és a helyzet szükségei által igényelt... pótlásokkal."[2]
Ökröss magánjogi művének értékelésénél elengedhetetlen, hogy a korszak másik azonos tárgyú munkájával, Suhayda János A magyar polgári magánjog rendszere az Országbírói Értekezlet által megállapított ideiglenes törvénykezési szabályokhoz alkalmazva című művével állítsuk kontextusba. Verebics János a tanulmányában Pólay Elemér értekezésére hivatkozva állapítja meg, hogy amíg Suhayda a művében átvette a pandekta rendszerét, addig Ökröss, úgy tűnik, erről tudomást sem vett.[3]
Ökröss művének részei: a személyi jog, a vagyoni jog, a kereskedelmi törvények, amihez a törvénykezési eljárás csatlakozik. Suhayda monográfiája az általános rész, a vagyonjog, a követelések joga címmel a kötelmi jog, a családi és gyám-gondnoksági jog, valamint az örökségi jog részeket tartalmazta, amellyel valóban a pandektisztika klasszikus ötös felosztását vette alapul. Suhayda munkája emellett Frank Ignác egyetemi tankönyvére is épít. Ökröss viszont a Hármaskönyvre, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokra, a partikuláris jogforrásokra és a felsőbíróságok határozataira mint jogforrásokra alapítja könyvét. "A polgári magántörvények írottak, ha a törvényhozó hatalom tényezőinek igenleges hozzájárulása által alkottattak és kihirdettettek; szokásosak, ha a nép jogéletéből a gyakorlat által fejlesztetvén ki, a törvényhozó hatalom tényezőinek hallgatag hozzájárulása által emeltettek érvényre; átalánosak, melyek az állam valamennyi lakóit kivétel nélkül kötelezik; különösek, ha csupán egyes osztályra - s helyhatóságiak, ha egyes kerületre nézve bírnak kötelező erővel."[4] Ugyanakkor könyvében korábbi jogi szakírók munkásságának közvetlen hatása nem mutatható ki. Ökröss művének második kiadása "Hiteltörvények" cím alatt tárgyalja a korábban "Kereskedelmi törvények" cím alatt ismertetett szabályokat. Mindkét kommentár több kiadást is megért az 1870-es évek elejéig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
