Az európai integráció fél évszázada tartó organikus mozgásfolyamata, valamint az "Európa jog" folyamatos fejlődése, "alkotmányosodása" a tradicionális közjogi dogmatikát kihívások elé állítja. A klasszikusnak számító alkotmányjogi, alkotmánytani fogalmak, elméletek, értékek a gazdasági, politikai, társadalmi változásokkal összefüggésben új, más, bővebb, gazdagabb tartalmat nyernek - nyerhetnek, s újragondolásuk tulajdonképpen szükségszerű korkövetelmény. Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy vajon a hatalommegosztás elve értelmezhető-e az Európai Közösséggel/Unióval összefüggésben, vonatkoztatható-e az "integrációs hatalomra", illetve az integráció ténye befolyásolja-e a hatalommegosztás hagyományos értelmezési tartományát.
A szóban forgó elv klasszikus, alkotmánytani értelemben a jogállamiság szempontjából az egyik legfontosabb szervezeti elem. A hatalommegosztás rendkívül tág kategória, és korunkban több dimenzióban valósul meg.1 A horizontális hatalommegosztás, vagyis az államhatalmi ágak elválasztása az állami szuverenitás, a főhatalom legjelentősebb szerepköreinek szervezeti, hatásköri és működési elkülönítését jelenti. Lényege a hatalomkoncentráció megelőzése, a központok kölcsönös korlátozása, egyensúlyozása és normalizált együttműködése.2 A hatalom normalizált elkülönítése és szétválasztása egyszerre szolgál az egyes szervek ellenőrzésére és arra, hogy a különböző jellegű állami döntéseket azok a szervek hozzák meg, amelyek erre a legjobb feltételekkel rendelkeznek. Vertikális síkon - bizonyos területi egységek vagy testületek közötti hatalmi felosztottságként - az elv vonatkozik a nemzetközi szervezetek és az abban résztvevő államok viszonyára is.3
Az Európai Közösség vagy Unió és a közösségi jog a hatalommegosztás rendszerét több ponton érinti. Módosítja a tagállamok horizontális hatalmi allokációját a végrehajtó hatalom (kormány) előtérbe helyezésével, amelynek korrelátumaként meg kell találni a szükséges ellensúlyokat nemzeti szinten (fokozott parlamenti ellenőrzés, bírói kontroll). Maga az integrációs szervezet is intézményei között felosztva gyakorolja a tagálla mok által ráruházott "hatalmat", amely korlátozott, vertikálisan is elhatárolt a tagállami hatalomtól. Az integrációban való részvétel és együttműködés pedig a tagállami alkotmányozó hatalom számára jelent korlátot, és a közösségi jog elsődlegességi igénye az azonos fokú konkuráló normák problémáját vetheti fel.
Az összefüggések tisztázása érdekében célszerűnek tűnik elvégezni az Európai Közösség/Unió államtani szempontú vizsgálatát. Az EK/EU szervezetileg az integrációs föderalizmus kategóriájával jellemezhető, amely kifejezés a korábban független vagy konföderációt alkotó államok közötti egység megteremtésére törekvő alkotmányos rendszerre utal. A hatékony központi kormányzat kompetenciáján belül a polgárokra közvetlenül ható működést fejt ki, de tiszteletben tartja a tagállamok hatáskörét és elismeri a pluralizmust.4 A Közösség és az Unió nem azonosítható az államiság egyetlen formájával sem, de eltér a hagyományos nemzetközi szervezetektől is. Ehelyett az integráció folyamatában álló sajátos jellegű - nemzetek feletti - közösség, amelyre a tagállamok olyan egyedileg meghatározott felségjogokat ruháznak át, amelyek tradicionálisan az állami szuverenitás körébe tartoztak. Fontos jellemző a hatáskör-átruházás mértéke és intenzitása, amely sajátos "közösségi hatalom" kialakítását körvonalazza.5
A Közösség/Unió szupranacionalitása relatív kompetencia-gazdagságával függ össze.6 E nemzetfelettiség elemeit a következő összetevők alkotják. (1) Az Unió felségterületei egyre szélesebbé válnak: kezdetben a tagállamok a gazdasági közjogokat adták át, majd bővült külpolitikai és belpolitikai jogosítványokkal is, és a közös politikákon keresztül az Unió mind több, korábban tisztán állami feladatterületet "európaizál". (2) Az Unió elkötelezett a közös politikai alapértékek mellett: mint politikai entitás a tagállamok alkotmányos tradícióira támaszkodik e téren. (3) Az EK/EU intenzív és autonóm jogalkotási hatalommal rendelkezik: a közösségi jog feltétlen elsődlegességében félreérthetetlenül kifejeződik a "közösségi hatalom" bizonyos függetlenségének az igénye. (4) Az intézmények önállóak: alapvető feladatuk közös európai érdekek felismerése, és közös akarat kialakítása. (5) Az Unió pénzügyi szempontból önálló: saját bevételekkel rendelkezik. (6) Átfogó jogvédelmi rendszer került kiépítésre: a közösségi jog címzettjei (tagállamok, egyének, vállalatok) a nemzeti és a közösségi bírói szervekhez fordulhatnak, és ez egyben a közösségi hatalom döntéseinek érvényre juttatását is garantálja. (7) Az Unió tartós és nem lezárt rendszer: a szerződések - a nemzeti alkotmányokhoz hasonlóan - "korlátlan időre" szólnak, és a szervezet számára folyamatos fejlődési irányt határoznak meg.7
Az említett integrációs föderalizmus kategória és a szupranacionális elemek azonban nem jelentik azt, hogy a Közösség/Unió egészében preföderális állam lenne. Ezt a megállapítást több érv támasztja alá: (1) Az Uniónak nincsen átfogó területi felségjoga, korlátlan rendelkezési főhatalma, a neki átadott korlátozott, egyedi hatásköröket a szerződések területi hatálya körében csak egyes ügyek tekintetében gyakorolhatja. (2) Az Uniónak átfogó személyi felségjoga sincs, mivel az uniós polgárság másodlagos, a tagállami állampolgárság közvetíti azt. (3) A közösségi hatalom korlátozott, amely különösen a jogalkotási hatalmat uraló elvben fejeződik ki8, továbbá az EK/EU nem rendelkezik hatáskör alapítására szolgáló általános felhatalmazással (kompetencia-kompetencia), amelynek az a következménye, hogy a felségjogok pótlólagos átruházására, és a tagállamok szerződés-kiegészítésben való közreműködésére utalt.9 Az intenzív és széleskörű hatáskör-átruházás eredményeképpen azonban a közösségi hatalom kifejeződést nyert a közösségi jogban, amely önálló, sui generis, szupranacionális jogrendszerré vált. A közösségi jog magában foglalja a nemzetközi jog bizonyos elveit, és nemcsak az államok egymás közti, hanem az egyének inter se és az állammal szembeni viszonyait is szabályozza. E jog részét képezik a tagállamokban egymástól részben függetlenül kialakult közös elvek és értékek is.10 A közösségi jogrendszer létezésének és működésének az az alapja, hogy a tagállamok jogrendszereiket a közösségi intézmények által alkotott joganyaghoz igazítják. A jogközelítést és a jogharmonizációt sajátos elvek könnyítik meg és biztosítják, elősegítve a közösségi jog hatékony alkalmazását, valamint befolyásolva az EK/EU és a tagállamok viszonyában megvalósuló alkotmányos hatáskörmegosztást.11
Az Európai Unió - strukturálisan - olyan intézményi keret, amelyik három elemet von egységes tetőszerkezet alá.12 Magában foglalja az Európai Közösséget13, amely valódi nemzetek feletti integrációs szervezet, továbbá a kormányközi alapon működő Közös Kül- és Biztonságpolitikát (második pillér) és a büntetőügyekre vonatkozó Rendőrségi és Igazságügyi Együttműködést (harmadik pillér).14 Az Unió nem rendelkezik külön szervekkel, működéséhez a Közösség intézményeit "veszi kölcsön". A Közösség nevében tevékenykedő intézmények az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság, a Bíróság és a Számvevőszék.15
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
