https://doi.org/10.69695/ias.2026.3.09
A kiadvány címe rendkívül figyelemfelhívónak tekinthető és remekül kijelöli a benne foglalt kutatási eredmények irányát is: a különböző online felületek "mindent behálózó rendszere" olyan újfajta valóságot teremt, amely a szülőség különböző aspektusait is a digitális térbe helyezi át.
Azt, hogy a különböző online platformok milyen jelentős mértékben befolyásolják a jogalanyok mindennapi életét, 2026-ban hangsúlyozni talán már feleslegesnek is tűnik, a gyermekek vonatkozásában azonban nem lehet elégszer idézni a vonatkozó statisztikákat és a túlzott internethasználat veszélyeit, tekintettel arra, hogy a jelenségre kínálkozó jogi, pszichológia és szociológiai válaszok folyamatos kihívások elé állítják a szakembereket. E vonatkozásban kiemelést érdemel a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság 2024-es évben publikált "Digital Parenting" kutatása,[1] amely kiemelt figyelmet szentelt a gyermekek internethasználati szokásainak. Eszerint, míg 2017-ben a 7-16 éves korosztály 77%-a internetezett rendszeresen, ez az arány 2020-ra 88%-ra emelkedett, majd 2024-re 84%-ra mérséklődött. Utóbbi csökkenés elsősorban a pandémia idején bevezetett digitális oktatás megszűnésével, illetve a jelenléti tanrendhez való visszatéréssel magyarázható. Szintén a jelentésben olvasható, hogy a gyermekek körében az internetezés elsődleges eszközévé a mobiltelefon vált: tízből kilenc gyermek ezen keresztül kapcsolódik az online térhez, szemben a 2017-es mintegy 60%-os aránnyal. Ezzel párhuzamosan az okostévék használata is jelentősen bővült, szoros összefüggésben a streamingplatformok térnyerésével. A könnyen hordozható, felhasználóbarát eszközök előretörése ugyanakkor visszaszorította a hagyományos asztali számítógépek használatát, miközben a laptopok elterjedtsége lényegében változatlan maradt.[2]
A technológiai lehetőségek széleskörű tárháza és ezzel együtt az addikció lehetősége tehát adott. Sőt e jelenség nem kerüli el a szülőket sem, a "sharenting" jelensége rendkívül gyakorivá vált. Mindezek alapján megválaszolandó kérdést tehát az jelenti, hogy hogyan alakul a szülői minőség e megváltozott körülmények között? Mit jelent tehát valójában a digitális szülőség?
- 179/180
A vizsgált tanulmánykötet a bevezető gondolatokat követően tizenhárom, meglehetősen széles spektrumban született tanulmány segítségével járja körül a kérdést. Kiemelést érdemel, hogy már a bevezetés remek alaphangot ad a kötethez, ugyanis hétköznapi életből vett, egyszerű példákkal szemlélteti a kutatás során vizsgált kérdéskör jelentőségét, ezzel (a remények szerint) felkeltve a szélesebb közönség figyelmét is.
A Ságvári Bence által jegyzett első tanulmány a sharenting jelenségét és a magyar szülők digitális aktivitását mutatja be.[3] A dogmatikai alapokat követően széles körben mutatja be egy empirikus kutatás eredményeit, amely elengedhetetlenül fontos a témakör vizsgálatához. Rendkívül értékes részét képezik a tanulmánynak a a különböző statisztikai adatokat bemutató táblázatok és diagramok, amelyek szemléletesen prezentálják a kutatás eredményeit. A vizsgálat széles látószögét példázza, hogy a szülők gyermekeiket érintő közösségi média használatát motiváló tényezők is vizsgálatra kerültek: a legyakoribb indokoknak a kapcsolattartás és információszerzés, az önprezentáció és az identitás, valamint az eszképizmus tekinthetőek.[4]
A következő szerkezeti egységet jegyző Farkas Pálma - Szabó Gábor - Rausch Attila a digitális szülői felügyeleti eszközök alkalmazásának kihívásait elemezték a korai gyermekkor vonatkozásában.[5] A tanulmány középpontjában a kontroll és a gondoskodás közötti egyensúly kérdése áll, ugyanis a gyermekek egészséges fejlődéséhez hozzátartozik az őket érő kockázatok minimalizálása, illetve a digitális szülői kontroll minősége és hatékonysága is. E kontroll-lehetőségeket és a vonatkozó statisztikai adatokat rendkívül szemléletesen mutatja be jelen fejezet. A szerzők érzékletesen példázzák, hogy egyaránt kiemelt jelentőséggel bír a gyermekek felügyelete és a szülői kontroll lehetőségének az érvényesítése, amely hatékonysága olyan eszközök fejlesztésével növelhető, amelyet különböző szociális háttérrel rendelkező családok is hatékonyan tudnak alkalmazni.
A harmadik fejezetben egy olyan kutatás eredményei olvashatóak, amelynek során a Betra-Deli Eszter - Horváth Evelin szerzőpáros a mesterséges intelligencián alapuló oktatási technológiák szerepét vizsgálták hátrányos helyzetű közösségekben.[6] A RELY-modell alkalmazásával a tanulmány arra világít rá, hogy az MI nem csupán innovációs eszköz, hanem potenciálisan az egyenlőtlenségek újratermelője is lehet, aminek egyik eszköze a digitális kompetenciafejlesztés. Ez a megközelítés a digitális szülőséget társadalmi és oktatáspolitikai dimenzióval gazdagítja, amelyhez a szerzők szakértői interjúkat is készítettek, ami tovább növeli a kutatás értékét.
A soron következő írás Szabó Dóra tollából született, aki az influenszerpedagógia jelenségét elemezte, különös tekintettel a tanárok szerepének átalakulására a közösségi médiában. A tanulmány rávilágít arra, hogy az oktatás és a digitális nyilvánosság egyre inkább összefonódik, ami új típusú pedagógiai, jogi és etikai kérdéseket vet fel.
- 180/181 -
A szerző érzékelteti, hogy napjainkban egy pedagógus már nem csupán tudásközvetítőként van jelen, hanem a médiatérben is jelen lévő szereplőként funkcionálhat.[7]
Ezt követően Bernhardt Renáta kutatásának az eredményei olvashatóak, aki a családi rituálék és kommunikációs szokások változását mutatta be speciálisan a digitális környezet kihívásaira reflektálva, különösen a 14 és 18 év közötti gyermekek esetében.[8] A tanulmány bemutatja, hogy a digitalizáció nemcsak a kommunikáció eszközeit, hanem annak struktúráját és jelentését is átalakítja. A családi interakciók így egyre inkább hibrid - offline és online - térben zajlanak. Rendkívül figyelemfelkeltőnek tekinthető, hogy a szerző bemutatja a különböző családi "rituálék" tipizálását, amelyek főként a különböző ünnepek, hagyományok és interakciók köré szerveződnek és hangsúlyozza az ún. transzcendentális szülőség jelentőségét.
A tanulmánykötetet hatodik egységében a Gyurkó Szilvia - Botos Viktória szerzőpáros a gyermekreprezentáció kérdését elemzik a médiában és reklámokban, különös tekintettel a gyermekjogok érvényesülésére.[9] A tanulmány bemutatja a témakör gyermekjogi keretrendszerét, a gyermek érdekeinek elsődlegességének elvét, illetve bemutatja a "gyermekbarátnak" tekinthető média és reklám jellegzetességeit, kifejezetten a hazai ökoszisztémára vonatkoztatva.
A következőkben Gyurkó Szilvia - Glatz Anna - Sall Zsófia, a gyermekek digitális térben való jogérvényesülésének lehetőségeit taglaló fejezet olvasható.[10] A tanulmány hangsúlyozza, hogy a digitális környezet nem csupán kockázatokat, hanem új jogérvényesítési tereket is kínál. A szerzők komplex képet adnak a gyermekek, mint aktív jogalanyok megjelenéséről az online térben és szemléletesen mutatják be az ún. "online gyermekkor" jellemzőit, ami immár atomizáltabbnak és diffúzabbnak tekinthető.
Molnár Sarolta Ki az elég jó szülő? című tanulmánya alapvetően polgári jogi szempontból közelíti meg a szülői magatartás értékelését.[11] A digitális környezetben a "jó szülő" fogalma új dimenziókkal bővül, különösen a gyermek online jelenlétének kezelése kapcsán, így mindenképpen vizsgálatot érdemelt az a kérdéskör, hogy bizonyos online térben "elkövetett" szülői magatartások és speciális jelenségek (például a kidfluenszerek megjelenése) milyen magánjogi jogkövetkezményekkel járhat.
Szeibert Orsolya szintén a szülői kötelezettségek és gyermekjogok viszonyát elemezte a digitalizáció kontextusában.[12] A tanulmány kiindulópontját a digitalizáció és a család kapcsolatának sokrétűsége jelenti, majd széleskörűen kerül bemutatásra a jogszabályi környezet, amelynek segítségével számos aktuális kihívásra reflektál a szerző.
- 181/182 -
Rámutat arra is, hogy a digitális eszközök immár rendkívül gyakorta a különélő szülővel történő kapcsolattartása "kulcsaivá" is váltak.
Eszteri Dániel a gyermekek személyes adatainak védelmét vizsgálta a szülői adatkezelés tükrében, így egy rendkívül aktuális kérdésre reflektált adatvédelmi szem-pontból.[13] A tanulmány tárgyalja a gyermekek személyes adatainak a körét és jogérvényesítési lehetőségeiket, a GDPR vonatkozó rendelkezéseit és a szülők (adatkezelői) felelősségét is. Rendkívül figyelemfelkeltő része a vizsgálatnak, hogy az nem csupán az Európai Unió vonatkozó szabályanyagát elemzi, hanem az USA szabályozásának (COPPA) a fő jellegzetességeit is bemutatja. E körből kiemelést érdemel például, hogy a COPPA alapján a weboldalak üzemeltetőinek kötelezettsége szülői beleegyezés beszerzése mielőtt elkezdenék gyűjteni a gyermekek személyes adatait. Ennek megszerzésére az online platformoknak például lehetőségük van email vagy szkennelés útján is.
Barzó Tímea - Fráter-Bihari Petra a digitális lábnyom eltüntethetőségének kérdését elemzik, különös tekintettel a sharenting jelenségének a hosszú távú következményeire.[14] A tanulmány rámutat arra, hogy a gyermekekről közzétett tartalmak gyakran visszafordíthatatlan módon épülnek be a digitális térbe. Ez a probléma pedig az érintett gyermekek jövőbeli önrendelkezésének és identitásának alakulása szempontjából is aggályosnak tekinthető.
Szintén hasonló tárgykörben, a sharenting jelenségét vizsgálva született Kriston Edit tanulmánya, amely a szülői magatartások jogi értékelését vizsgálja ebben a kontextusban. A tanulmány célja annak feltárása, hogy a hazai jogi szabályozás mennyiben képes kezelni a gyermekekről való online tartalommegosztás problémáit. A szerző kritikai szemlélettel mutat rá a szabályozás hiányosságaira és bizonytalanságaira.[15]
A kötetet záró Koltay András - Lendvai Gergely Ferenc tanulmánya a sharentinget a szólásszabadság perspektívájából értelmezi.[16] A szerzők alapvető alkotmányjogi kérdést vetnek fel: a gyermekről való tartalommegosztás mennyiben tekinthető a szülő véleménynyilvánításának, és milyen korlátok között gyakorolható ez a jog. A tanulmány különösen jelentős, tekintettel arra, hogy a jelenséget a klasszikus alapjogi mérlegelés keretébe helyezi.
Összegzésképpen megállapítható, hogy a kötetben feltett alapvető kérdés - mit jelent a digitális szülőség - nem válaszolható meg egyetlen, egységes definícióval. A tanulmányok alapján a digitális szülőség egy dinamikus, több szinten értelmezhető jelenség, amely magában foglalja a szülői gondoskodás és kontroll új formáit, a nevelés és oktatás digitális térbe ágyazódását, valamint a gyermekek jogainak és érdekeinek új típusú védelmi mechanizmusait.
- 182/183 -
A kötet különös erőssége a tematikai sokszínűség: az empirikus kutatások a szülői gyakorlatok tényleges működését tárják fel, míg a pszichológiai és szociológiai megközelítések a családi dinamikák, kommunikációs minták és társadalmi egyenlőtlenségek átalakulását világítják meg. Ezzel párhuzamosan a pedagógiai és technológiai fókuszú írások rámutatnak arra, hogy a digitalizáció az oktatás szereplőit és kereteit is újradefiniálja, miközben a jogi elemzések - különösen a magánjogi és adatvédelmi perspektívák - a szülői felelősség és a gyermekek jogainak új határait jelölik ki.
Ebben az összefüggésben az utolsó három, a sharenting jelenségére koncentráló tanulmány mintegy szintézisét adja a kötet egészének: egyrészt rávilágítanak a digitális lábnyom tartósságából fakadó kockázatokra, másrészt feltárják a szülői magatartások jogi megítélésének bizonytalanságait, végül pedig alkotmányjogi szinten értelmezik a szólásszabadság és a gyermekek személyiségi jogainak kollízióját. Mindezek alapján a kötet nem csupán leíró jelleggel közelíti meg a digitális szülőséget, hanem komplex, normatív kérdéseket is felvet, és a jogalkalmazás, valamint a tudományos diskurzus számára egyaránt értékes kiindulópontot kínál. ■
JEGYZETEK
[1] A gyermekek médiahasználati szokásai. Az NMHH által publikált kutatás 2024. https://nmhh.hu/kiadvany/1/Mediapiaci_Jelentes_2025/74/A_gyermekek_mediahasznalati_szokasai
[2] Uo.
[3] Ságvári Bence: Osztani ér? In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 11-36.
[4] Uo. 23.
[5] Farkas Pálma - Szabó Gábor - Rausch Attila: Digitális szülői felügyeleti eszközök alkalmazásának kihívásai a koragyermekkorban. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 37-57.
[6] Betra-Deli Eszter - Horváth Evelin: Mesterséges intelligencia alapú oktatási technológiák alkalmazása hátrányos helyzetű közösségekben a RELY-modell tükrében. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 58-95.
[7] Szabó Dóra: Influenszerpedagógia, avagy mit tanulhatunk a tanárfluenszerektől? Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 96-116.
[8] Bernhardt Renáta: Családi rituálék és kommunikációs szokások a 14-18 éves diákok digitális családjaiban. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 117-152.
[9] Gyurkó Szilvia - Botos Viktória: Gyermekreprezentáció a médiában és reklámokban. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 153-176.
[10] Gyurkó Szilvia - Glatz Anna - Sall Zsófia: Gyermekjogok érvényesülése a digitális térben. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 177-199.
[11] Molnár Sarolta: Ki az elég jó szülő? In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 200-2016.
[12] Szeibert Orsolya: Szülői kötelezettségek és gyermekjogok a digitalizáció korában. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 217-232.
[13] Eszteri Dániel: Gyermekek személyes adatainak védelme a szülői adatkezelés tükrében. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 233-253.
[14] Barzó Tímea - Fráter-Bihari Petra: A digitális lábnyom eltüntethetősége és a sharenting dilemmái. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 254-277.
[15] Kriston Edit: A sharenting jogi megítélése Magyarországon. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 278-290.
[16] Koltay András - Lendvai Gergely Ferenc: A sharenting mint a szólásszabadság kérdése. In: Lendvai-Koltay (szerk.) i. m. 271-294.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
