Az állam működése - különösen a napjainkban - megkívánja az ügyek gyors, hatékony, ugyanakkor jogállami követelményeknek megfelelő intézését. E cél megvalósítása érdekében számos stratégia jelenik meg, mind hazánkban, mind külföldön. Az újítások, vagy napjainkban elterjedt szóhasználattal az innovatív megoldások több szinten és irányban jelennek meg. Törekvések vannak a szervezeti rendszer, az alkalmazott eljárási formák reformjára, vagy a korszerű informatikai eszközök alkalmazhatóságának elterjesztésére egyaránt. Fontos továbbá a jól képzett hivatali apparátus megléte is, amely hatékonyan és korszerűen képes végezni az ügyek intézését. Az elmúlt időszakban a közigazgatás modernizációja lendületet vett, melynek egyik - talán legszembetűnőbb - formája a digitális technológiák elterjedése a közigazgatásban. Mindezt figyelembe véve úgy véljük, hogy érdemes figyelmet fordítani arra, honnan indult az ügyintézés kialakított rendje, és hol tart ma a digitális közigazgatás fejlesztési lehetőségei terén.
A bürokrácia kifejezést a 18-ik századtól kezdték használni. A szó onnan származik, hogy a francia feudális abszolutizmus miniszteri irodáinak (bureau) döntő hatalma (kraté) lett az ország ügyeinek vitelében. Így abban az időben a bürokrácia elnevezés alatt azt a hivatásos közszolgálatot értették, mely állandó hivatali szervezettel, folyamatosan működött. Mindent írásba kellett foglalni, iktatni és jegyzőkönyvbe venni, a jegyzőkönyvet pedig hitelesség céljából alá kellett írni. Így örökítették meg a hatóságok tevékenységét (acta), és innen származik az ügyiratok megjelölésére ma is használatos akta kifejezés. Az eljárás ezzel párhuzamosan egyöntetűbbé vált. A hasonló ügyekre gyakran hasonló ügyintézést alkalmaztak.[1] A bürokrácia kifejezést elsőként a francia közgazdász, Jacques Claude Marie Vincent de Gournay használta. Gournay a bürokrácia kifejezésnek pejoratív értelmet tulajdonított. Bár Gourney soha nem írta le a kifejezést, később előkerült egy Friedrich Melchior Grimm által szerkesztett "Correspondance Littéraire"[2] című kiadványból, melyben szerepelt, hogy Gournay ezt a kifejezést említette. A 19-ik században a bürokrácia kifejezés olyan uralkodási-kormányzási rendszert jelentett, amelyben a hivatalnokokat kinevezték, az uralkodótól függtek, és a monarchia alattvalói voltak. Az 1920-as évektől a terminológia Max Weber - lentebb bemutatott - munkája nyomán terjedt el, aki azt relatíve pozitív folyamatnak tekintette. Annak ellenére, hogy 1944-ban Ludwig von Mises osztrák közgazdász megjegyezte, hogy a bürokrácia kifejezés mindig hordozott egy "gyalázatos" mellékértelmet, 1957-ben Robert Merton amerikai szociológus azt írta, hogy a "bürokrata" egy "díszítő jelzővé" vált.[3]
A bürokrácia szónak mindennapjainkban negatív kicsengése van. "Gondolatunkban az aktahegyek mögött trónoló hivatalnok jelenik meg, aki az élettől eltávolodva, a puszta szabályzatok és előírások tömegében kutatva, az élet által felvetett egy-egy problémára csak a papírosnak megfelelő megoldást keres. A bürokrata rideg gépember, akinek nincs érzéke az iratokból kiáradó kérdések iránt. Ha a betűkön és a paragrafusokon kívül valamire figyel, az csupán az, hogy állásfoglalása, döntése a formáknak megfelelő legyen, a hivatal által képviselt érdekeket szolgálja, s egy hivatalvizsgálat ne találjon munkájában semmi észrevételezni valót."[4] A bürokrácia az utóbbi néhány évtizedben jelentős átalakuláson ment keresztül, úgy ahogyan a közigazgatási szervezeti rendszer egésze is.
A közigazgatás korszerűsítéséhez - úgy véljük - együttesen szüksége a közigazgatás szervezeti innovációja és a digitális ügyintézés alkalmazhatósága. A szervezeti innováció szempontjából pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni annak történeti-tudományos előzményeit, melyek elsősorban Max Weber nevéhez kapcsolhatóak.
Weber a társadalmi kapcsolatoknak - Tönnies elmélete[5] nyomán - két típusát különbözteti meg. Közösségnek nevezi az olyan társadalmi kapcsolatot, amelyben a társadalmi cselekvést a résztvevők szubjektíve átérzett összetartozásán alapuló beállítottság jellemzi. Társulásnak nevezi a társadalmi kapcsolatot, ha a társadalmi cselekvést racionálisan motivált érdekkiegyenlítődésen vagy érdekkapcsolódáson alapuló beállítottság jellemzi.[6] Szervezetnek pedig egy kifelé szabályozott korlátokkal vagy zárt társadalmi kapcsolatot nevez, akkor, ha a kapcsolat rendjének betartását az biztosítja, hogy bizonyos emberek - egy vezető, esetleg az igazgatásban résztvevők csoportja - arra specializálják a viselkedésüket, hogy érvényt szerezzenek a rendnek.[7] Weber a szervezetek különféle típusait különbözteti meg. Eszerint a szervezet lehet autonóm vagy heteronóm, illetve autokefális vagy heterokefális. Az autonómia azt jelenti, hogy a szervezet rendjét nem kívülállók írják elő, mint heteronómia esetén, hanem a szervezethez tartozó társak, mégpedig társi minőségükben. Az autokefália azt jelenti, hogy a vezetőt és a szervezet élén álló csoportot a szervezet saját rendjének megfelelően nevezi ki, és ebbe kívülállók nem szólnak bele, mint heterokefáliánál.[8] A legitim uralomnak Weber három tiszta típusát különböztette meg. Ezek abban különböznek, hogy az uralom legitimitásának érvényessége milyen tényezőn alapul. Ilyen felosztás alapján az uralom lehet: legális uralom, tradicionális uralom és karizmatikus uralom. Ha az uralom megfelel a tételes rendnek, akkor a legálisan, törvényekben rögzített dologi és személytelen rendben, valamint az e rend által kijelölt elöljárónak - az általa hozott rendelkezések formális legalitása folytán és körén belül - engedelmeskednek.[9] Weber a legális uralmat tartja a fenti kategóriák közül a legjobbnak. A bürokratikus működés jellemzőit Weber a legális uralommal kapcsolatban fejti ki elsősorban. A legális uralom esetén a következő követelmények érvényesek: 1. Bármilyen tetszőleges, megállapodáson vagy kényszeren alapuló racionális jog tételesen lefektetett joggá válhat, és felléphet azzal az igénnyel, hogy legalább a szervezet tagjai, de többnyire mindazok a személyek is, akik a szervezet hatalmi körén belül vannak, betartsák. 2. Minden jog elvont szabályok rendezett világa. Az igazgatás pedig a szervezet rendje által számításba vett érdekek racionális követése a jogszabályi korlátok között. 3. A tipikus legális úr, az elöljáró, amikor kiadja rendelkezéseit, annak a személytelen rendnek engedelmeskedik, amelyhez rendelkezései igazodnak. 4. Az engedelmeskedő csak a "jognak" engedelmeskedik. 5. Amikor a szervezet tagjai az úrnak engedelmeskednek, voltaképpen egy személytelen rendnek engedelmeskednek.[10] A legális uralom legtisztább típusának Weber azt tekinti, amikor bürokratikus igazgatási csoportot vesznek igénybe az uralom gyakorlásához. Ezzel kapcsolatban fejti ki a szerző - a témánk szempontjából fontos - bürokratikus igazgatás jellemzőit, melyek a következőkben foglalhatóak össze. Az igazgatást végző csoport egésze hivatalnokokból áll, és egy személy vezetése alatt működik, azaz nem érvényesül a testületi vezetés elve. A hivatalnokok rögzített hivatali hierarchiában helyezkednek el, hivatali hatáskörük rögzítve van, állásukat szerződés alapján töltik be, tehát szabadon választják ki őket és szakképzettségük
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
