Hack Péter 2008-ban megjelent könyve több szempontból is rendkívül érdekes mű. Az elmúlt években a büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos problémák már a média figyelmét is felkeltették, ily módon ez a könyv - noha elsősorban a szakemberek számára készült - szélesebb olvasókört is vonzhat. Azonban nemcsak a téma aktualitása miatt különleges ez a mű. A szerzője jogtudós, kiváló egyetemi oktató, ami már megelőlegezheti azt, hogy színvonalas elemzést fogunk olvasni. A szerző személyét tekintve viszont jóval többről van szó, nevezetesen Hack Péter jogalkotóként aktív alakítója volt azoknak a folyamatoknak, amelyek a mai helyzetet létrehozták. Országgyűlési képviselőként tevékenykedett 1990 és 2002 között, az 1994-1998 közötti periódusban pedig az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottságának elnöke, valamint az Igazságszolgáltatási reform albizottságának elnökeként vett részt a jogalkotási folyamatokban. A szerző maga írja le az Előszóban a következő mondatot a könyvéről: "Kritikus és egyben önkritikus számvetés".
Szándékát, sőt hitvallását is megtalálhatjuk e helyütt. A kritikus hangvétel nem személyek, hanem hibás beidegződések, rossz gyakorlat és jelenségek ellen irányul, és éppen a bírók és az ügyészek érdekében emeli fel szavát a fentiek ellen, mely hivatásokat a jogászi pálya csúcsainak tekinti. Az olvasót is ugyanarra akarja nevelni, amire a joghallgatókat az egyetemen: "az igazság szeretetére, a jog uralmának tiszteletére".
Az öt hosszabb fejezetből, valamint egy "Záró gondolatok" című részből álló, 382 oldalas könyv.
1. A 14 oldalas első, "Bevezetés" című fejezetben a szerző összefoglalja azokat a tényezőket, amelyek miatt a magyar büntető igazságszolgáltatás rendszere nem működik olyan hatékonyan, ahogy az kívánatos lenne. Ennek egyik alapvető oka az, hogy a társadalmi kontroll nem működik. Az átláthatóság, ellenőrizhetőség és számonkérhetőség nélkül a szubjektivitás, a tévedés, vagy az ügyek elhúzódásának oka nem tárható fel, és nem szorítható vissza, ez viszont rendkívül súlyos következményekkel, a közbizalom megingásával, elvesztésével járhat. A mű alapvetően büntető eljárásjogi munka, de Hack az alkotmányjog, a jogelmélet és a jogszociológia fegyvertárát is felhasználja, hogy a vizsgált intézményekről és folyamatokról minél sokrétűbb és mélyrehatóbb elemzést tudjon nyújtani.
Hack azokat az elemeket tárgyalja kiemelten, amelyek a rendszerváltozás óta a büntető igazságszolgáltatás működését meghatározták, nevezetesen a bíróságokra vonatkozó joganyag változását, az ügyészség helyzetének alakulását és a büntetőeljárási törvény sorsát.
A szerző aggodalmát fejezi ki abban a tekintetben, hogy "a büntetőeljárási törvényünkben mára szinte alig maradt olyan rendelkezés, amely normatív kötelezettséget ír elő az eljáró hatóságok számára. Az okok egy részét a rendszerváltó elit ambivalens viszonyulásában látja a bíróságok irányában. Egyrészt a rendszerváltás során a jogalkotás meghatározó módon növelte a bíróságok hatáskörét, másrészt viszont a jogszabályok alkotmányosságának kérdésében nem a Legfelsőbb Bíróságot hatalmazták fel a végső szó kimondására, hanem létrehozták az Alkotmánybíróság intézményét. A rendszerváltás után csak hét évvel később került sor a bíróság szervezetét és igazgatását szabályozó (1997. évi LXVI. törvény), valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló (1997. évi LXVII. törvény) törvények megalkotására. E reform középpontjában a bíróságok függetlenségének és a bírói önigazgatás megteremtése volt; ez utóbbi célra hozták létre az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, az OIT-ot. Az ügyészség ugyan az Országgyűlésnek lett alárendelve, de tartalmilag tulajdonképpen független szerv. A büntetőeljárási törvény megszületésére pedig még tovább kellett várni, a 2003. július 1-jei hatálybalépést követően pedig kétszer is jelentősen módosították. Ugyan csak lábjegyzetben, de Hack rámutat, hogy az új Büntető Törvénykönyv, Polgári Törvénykönyv és az új Polgári Perrendtartás még mindig várat magára. A szerző mindezek alapján kijelöli azt az öt kérdéskört (LA büntetőhatalom számonkérhetőségének tétje, 2. A függetlenség és a számonkérhetőség problémaköre, 3. Az 1997-ben elindult igazságszolgáltatási reform elemzése, 4. Az ügyészség alkotmányos helyzete, 5. A büntetőeljárási szabályok változásainak elemzése), amelyek mélyreható vizsgálata elengedhetetlen, ezeket részletezik a következő fejezetek.
2. A második fejezet címe: "A büntetőhatalom számonkérhetőségének tétje".
A szerző mindjárt a fejezet elején
- 241/242 -
leszögezi, hogy nem az a legfőbb gond, hogy a jogállami igazságszolgáltatásban is előfordulnak hibák, hanem az, hogy a hibákat elkövető hatóságok, ügyészségek, bíróságok nem ismerik el, illetve bagatellizálják azokat, és legfőképpen nem vonják le a szükséges tanulságokat. Erre szolgáltatnak példát az utóbbi 15 évben az írott és elektronikus sajtóban nagy nyilvánosságot kapott ügyek kezelése. Hack ezek közül a
Pusoma-, a Burka-féle perekben, illetve a móri vérengzés ügyében hozott téves ítéleteket, és ezeknek a hatóságok általi kezelését veszi górcső alá. Az elhúzódó ügyek közül kiemeli az Energol-ügyet, ami egyike a magyar igazságszolgáltatás kudarcainak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága is elsősorban az elhúzódó bírósági eljárások miatt marasztalta el több perben a magyar államot. Ennek nyomán az OIT elemzést készített, de az azóta sem került nyilvánosságra, így az sem vált ismertté, hogy milyen, esetleges elmarasztaló határozatokat hoztak, és mit kívánnak tenni a tarthatatlan helyzet javítása érdekében. A szerző számos példát sorol fel arra, hogy a fejlett jogrendszerrel rendelkező államokban is sok tévedés történt még a 20. század folyamán is, de ezek kezelése - főleg a század utolsó negyedében -már példamutatóan történt. Hack Péter szerint a hibákkal való őszinte szembenézés, a következtetések levonása elengedhetetlen követelmény. Döntő kérdés az, hogy a rendszer működéséért felelős személyek mindent megtesznek-e a hibák lehetőségének minimalizálása érdekében, aminek lényeges eleme az is, hogy alkalmatlan személyeket nem alkalmaznak, illetve alkalmazásukat megszűntetik.
3. "A függetlenség és a számonkérhetőség dilemmájáról" szól a harmadik fejezet.
Ennek első alfejezete "A rendszerváltást követő reform lényege" című áttekintés, ami a bírói függetlenség legfontosabb ismérveinek leírásával kezdődik, illetve azt ismerteti, hogy a hatalommegosztás megteremtésének folyamata milyen módon zajlott. Mivel a ma is aktív közép- és idősebb nemzedék, - amely a rendszerváltásban és az igazságügyi reformban kiemelkedő szerepet játszott - megtapasztalta azt, hogy mit jelent a bíróságoknak a végrehajtó hatalomtól, illetve végső soron az akkor uralkodó egyetlen párttól való függőség, ezért a rendszerváltás kiemelkedően fontos céljává tették a bíróság függetlenségének megteremtését. A hatalmi ágak elválasztása, és annak biztosítása, hogy azok kölcsönösen ellenőrizzék egymást, garanciája a demokratikus berendezkedésnek. A bíróságok függetlenségében az fejeződik ki, hogy távolságot tartanak a politikai pártoktól, nem befolyásolhatók se politikai, se gazdasági nyomással, egyetlen zsinórmértékül a törvény és a szakmai tudás, tapasztalat szolgál. A bírói döntés minőségének megítélésében pedig alapvető szempont a kiszámíthatóság, és nem mellőzhető az ügyek elintézésének megfelelő üteme sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
