Az uralkodó nemzetközi jogi álláspont szerint az ENSZ Alapokmányába foglalt szabályok, nevezetesen az erő alkalmazásáról a 2. cikkének 4. bekezdésében található rendelkezés általános tilalomnak tekintendő. Eszerint az Alapokmány kimondja: "A Szervezet ösz-szes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más állam területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő, bármely más módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell".1
Az általános tilalom Alapokmányra épített nemzetközi szabályozása csupán két esetben enged kivételt. Az egyik az Alapokmány 51. cikkében elismert, és valamennyi tagállam számára természetes jogként meghatározott - egyedül vagy másokkal egyetemben gyakorolható - önvédelem joga. A fegyveres erő alkalmazásának másik, ENSZ Alapokmányban megengedett formája és alkalmazási módja a 42. cikkben meghatározott formában gyakorolható, a nemzetközi béke és biztonság helyreállítása érdekében működésbe hozott és a Biztonsági Tanács felhatalmazásán nyugvó kollektív nemzetközi fellépésként, fegyveres kényszerítő intézkedések alkalmazásaként. Az Alapokmány szerint még az önvédelem joga is csupán korlátozottan, a kollektív intézkedések megtételéig gyakorolható. A fegyveres erő bevetését vagy az azzal való fenyegetést meghatározó nemzetközi szabályokban kifejezett törekvések az Alapokmány VII. fejezetében (39-51. cikkek) - "Eljárás a béke veszélyeztetése, a béke megszegése és támadó cselekmények esetében" - rögzített kollektív biztonsági mechanizmus hatékony működésének feltételezésén alapulnak.
Az ENSZ Közgyűlésének 2625. számú határozatába foglalt "Nyilatkozat az államok az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban levő baráti kapcsolatait és együttműködését szabályozó nemzetközi jogi elvekről" leszögezi, hogy "egyetlen állam, illetve államok egyetlen csoportja sem jogosult arra, hogy bármilyen okból közvetlenül beavatkozzék valamely más állam bel- vagy külügyeibe". Az elvi nyilatkozat azonban nem csupán az államok kizárólagosnak tekintett szuverén joghatóságába tartozó ügyekbe történő beavatkozás tilalmát igyekezett hangsúlyozni, hanem a fegyveres erő nemzetközi kapcsolatokban való alkalmazásának elfogadhatatlanságát is megerősítette: "az állam jogalanyisága, illetve politikai, gazdasági és kulturális alkotóelemei ellen irányuló fegyveres beavatkozás és a beavatkozás bármilyen más formája vagy bármilyen fenyegetés sérti a nemzetközi jogot".2
Ezek a normatív keretek nagyon határozottnak tűnnek, de időnként egyszerre túl ambiciózusak és túl ellentmondásosak is. Megtiltják ugyan az ENSZ Biztonsági Tanács felhatalmazása nélküli bárminemű fegyveres fellépést - az önvédelem esetének kivételével -, de még ez a látszólag egyértelmű és szigorú szabály is hagy maga után néhány fontos, megválaszolatlan kérdést.
Az ENSZ Alapokmányának elfogadása után is megfigyelhetők a fegyveres erők különböző - egyoldalú vagy kollektív - beavatkozásainak ismétlődő példái.3 Ezek közé tartoznak az önvédelem joga gyakorlásának speciális és korlátozott alkalmazásai - állampolgárok védelmében indított külföldi mentőakcióik vagy ellenintézkedések külföldi behatolással, felforgató és terrorista tevékenységgel szemben -, katonai segítségnyújtás - intervenciók kormányok felkérésére -, vagy emberiességi célú nemzetközi fegyveres fellépések többször előforduló esetei. Az általános tilalom és a hangzatos nyilatkozatok sem képesek kiküszöbölni a nemzetközi rendszerből az olyan kivételes eseteket, amelyek megszorításokkal és meghatározott feltételek fennállásakor beilleszthetők a nemzetközi jog jelenlegi keretei közé. Ezen különleges nemzetközi katonai beavatkozással járó, és korlátok közé szorított helyzetek jogszerűsége három lehetséges körülményből vezethető le:
- az önvédelem jogának gyakorlását elismerő egyezményes vagy szokásjogi szabály alkalmazásából
- az érintett fél szerződésben vagy eseti felkérésben kifejezett hozzájárulásából
- az ENSZ Biztonsági Tanácsának kollektív kényszerítő (fegyveres erő alkalmazásával is) intézkedésekre feljogosító határozatából.
A nemzetközi jogszerűséget, mint az általános szabály alóli kivételeket megalapozni képes körülmények szemléltetik a jelenlegi államközi jogrend keretei között is kialakuló olyan alkalmakat, amelyek államokon belül zajló - bár mégsem államok belügyeinek tekinthető - eseményekbe történő egyoldalú vagy multilaterális nemzetközi beavatkozásokat igazolhatnak.4 Az államok közötti viták békés rendezésére vonatkozó, Alapokmányba foglalt, általános kötelezettség - 2. cikk 3. bekezdés - természetesen még a fegyveres beavatkozást igazolható kivételes esetekben is megkerülhetetlen. A diplomáciai vagy bírói úton történő konfliktuskezelési és vitarendezési módozatok alkalmatlanságuk, előrelátható eredménytelenségük vagy különleges körülményeknek köszönhető alkalmazhatatlanságuk miatt elengedhetetlenné válhat egy kivételes és adott helyzetre szabott megoldási eszköz, külső katonai erők beavatkozása. Bármilyen esetben kerüljön is sor az igazolhatónak tűnő fegyveres intervenció végrehajtására, azok mindenképpen a jelenleg hatályos nemzetközi jog vonatkozó szabályaiban - jus ad bellum - meghatározott általános tartózkodási kötelezettség alóli kivételnek tekintendők és szűkítően értelmezendők.
Értelemszerűen a beavatkozó állam intézkedéseit és eszközeit meghatározzák a fegyveres erő megengedhető alkalmazásának módjára és körülményeire vonatkozó hadijogi (az. ún. "hágai" és "genfi" jog) szabályok - jus in bello -, amelyek természetesen még ezekre a kivételesnek és gyakran vitathatónak számító esetekre is vonatkoznak. A fegyveres erő alkalmazására vonatkozó általános nemzetközi szokásjogi megszorítások - elsősorban a szükségszerűség és az arányosság követelménye - betartása ezekben az esetekben is kötelező. Tehát a beavatkozást foganatosító és katonai erőt alkalmazó rendkívüli intézkedések során csupán az igazolhatónak tekintett cél eléréséhez feltétlenül szükséges, legkisebb mértékű fegyveres kényszert szabad alkalmazni.
Számos állam hagyományosan fenntartja magának a jogot, hogy saját állampolgárai életének külföldi védelme érdekében más országok területén katonai erőt is alkalmazzanak.5 Különböző válsághelyzetek (katonai államcsíny, polgárháború, etnika és/vagy vallási zavargások, terrorista akciók) következményeként alakulhat ki olyan szükséghelyzet, amikor a területi állam rendjének és intézményeinek egy adott térségben vagy az ország egész területén megnyilvánuló tehetetlensége - rendeltetésszerű működésének összeomlása - vagy közömbössége - az adott állam tétlensége - miatt veszélybe kerülő külföldiek életének megóvása érdekében külső fegyveres erő bevetése válhat szükségessé. Ilyen esetben nyilvánvalóvá kell válni annak a kivételes intézkedést igazoló körülménynek, hogy a területileg illetékes állam hatóságai nem képesek (ezért ilyenkor maga a területi állam kormánya is kérheti vagy hagyhatja jóvá a külföldi akciót) vagy nem szándékoznak megtenni a közvetlen veszélybe kerülő külföldi állampolgárok megóvásához szükséges intézkedéseket. Ugyanakkor azt is egyértelművé kell tennie a beavatkozó államnak, hogy a védelem egyéb lehetőségeit vagy kimerítette, vagy pedig azok alkalmazása nem hozhat eredményt az adott válsághelyzetben.6
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
