A korlátolt felelősségű társaságban szabályozott mellékszolgáltatás fogalmát a társasági törvényeink sem 1988-ban sem a később született társasági törvények, így a 2006. évi IV. tv. sem határozta meg közelebbről. Ennek következtében a mellékszolgáltatás tartalmi meghatározása a bírósági ítélkezésre és a joggyakorlatra maradt. A mellékszolgáltatás tartalmi-gazdasági szempontból a tagot terhelő "főszolgáltatással" ellentétben a mellékszolgáltatás a korlátolt felelősségű társaság létesítő szerződésének jogilag nem szükségképpeni eleme, bár lehetséges gazdasági szempontból az is, hogy mellékszolgáltatás nélkül a társaság esetleg működésképtelen. A "mellékesség" tehát nem a gazdasági szerepre, hanem a jogi megközelítésre utal. Másként fogalmazva törzsbetét befizetés nélkül társasági szerződés nem köthető, mellékszolgáltatás előírása nélkül azonban igen. A mellékszolgáltatás a korlátolt felelősségű társaság tagjának olyan kötelezettsége, amelyet a tag önkéntes vállalás alapján a társasági szerződésben a törzsbetét befizetés törvényben előírt kötelezettségén kívül elvállal.
A mellékszolgáltatásnak lényegében egy kritériuma van, nevezetesen az, hogy a mellékszolgáltatásnak a társaság gazdasági célját szolgáló vagyoni értékű szolgáltatásnak kell lennie. Vagyoni szolgáltatás a törzsbetét szolgáltatás is és a mellékszolgáltatás is, a két szolgáltatás azonban - még ha vannak is rokon vonások - nem azonosíthatók egymással. A társasági vagyonvédelem a törzsbetét befizetés során sokkal markánsabban jelenik meg. A vagyonvédelem azt jelenti, hogy a tagok semmilyen esetben nem mentesíthetőek a törzsbetét befizetés alól még beszámításnak sincs helye akkor sem, ha a társaságnak esetleg tartozása állna fenn a taggal szemben. Más oldalról pedig, a társaság fennállása alatt a tag által teljesített vagyoni hozzájárulás a tőkeleszállítás esetét kivéve - a társaságtól nem követelhető vissza [Gt. 118. § (1)-(2)]. A mellékszolgáltatás esetén is "vagyonvédelmi jellegű" megoldásnak kell tekinteni azt a törvényi megoldást, hogy a mellékszolgáltatás nyújtása alól a tag csak a társasági szerződés módosításával szabadulhat, önálló elhatározással nem. Különbség mutatkozik a két szolgáltatásfajta között az ellenszolgáltatás vonatkozásában is. Addig amíg a mellékszolgáltatásért a tagot személy szerint külön díjazás illetheti meg, [Gt. 119. § (2)] addig a törzsbetét befizetés után semmilyen kamat érvényesen nem köthető ki, a tag kizárólag a nyereségre tarthat igényt. A befizetett törzsbetétre jutó eredmény csak a törzstőkén felüli vagyon terhére fizethető ki, a mellékszolgáltatás díja azonban már fizethető akár a törzstőke terhére is, költségként elszámolva. A törzsbetét szolgáltatás, mint főszolgáltatás és a mellékszolgáltatás között a legjelentősebb különbség - mint erről később részletesen lesz szó - a szolgáltatás jellegében van. A törzsbetét szolgáltatás kizárólagosan dare szolgáltatás lehet. A Gt. 13. § meghatározza azokat a vagyonelemeket, amelyet a társaság tagjának nyújtani kell. Ez lehet bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, pénz, szellemei alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog, beleértve az adós által elismert vagy jogerős bírói ítéleten alapuló követelést is. Törzsbetét szolgáltatás esetén a tag által nyújtott vagyonnak a társasági tulajdonba adása kötelező. Mellékszolgáltatás nyújtása esetében azonban a lehetséges szolgáltatás fajták jelentősen kibővülnek. A mellékszolgáltatás vonatkozásában a törvény nem határozza meg a lehetséges vagyonelemeket. Mellékszolgáltatás esetében lehetséges ennek alapján dologszolgáltatásra irányuló (dare), tevékenység végzésére irányuló (facere), helytállásra irányuló (praestare), vagy éppen tevékenységtől való tartózkodásra irányuló szolgáltatás is. Mellékszolgáltatás továbbá lehet egyszeri, de tartós szolgáltatás nyújtása is. A törzsbetét szolgáltatás ezzel szemben szükségképpen egyszeri szolgáltatás még akkor is, ha a törvény a törzsbetét befizetést, mint főszolgáltatás nyújtást részletekben való befizetéssel is lehetővé teszi meghatározva a befizetés végső határidejét. Mellékszolgáltatás keretében mód van arra, hogy mellékszolgáltatást vállaló tag akár egyszeri, akár folyamatos szolgáltatást nyújtson a társaság számára. A mellékszolgáltatás azonban szigorúan személyhez kötött szolgáltatás. A személyhez kötöttség foka a társasági törvényekben különböző módon jelentkezett. A leglazább kapcsolat a mellékszolgáltatás és az azt vállaló tag között sajátos módon az 1988. évi Gt.-ben volt. Ebben a törvényben a mellékszolgáltatás elsősorban az üzletrészhez és nem az üzletrész tulajdonosához kötődött, a személyes jelleget az biztosította, hogy a mellékszolgáltatással terhelt üzletrészt csak a társaság beleegyezésével lehetett átruházni (1988. VI. tv. 170. §). A ’88-as törvényben azonban értelmezési problémát okozott a szabályozás, hiszen a beleegyezési kötelezettségről a törvény abban a szakaszban rendelkezett, amelyben a tagok egymás közötti üzletrész átruházásáról rendelkezett. Kérdéses volt, hogy a beleegyezést akkor is meg kell-e kérni, ha a tag kívülálló számára kívánta értékesíteni az üzletrészt, illetve ha a társaság megtagadta a hozzájárulást következett-e ebből átruházási tilalom? A bizonytalanságok miatt az 1997-es Gt. 131. § (3) bekezdése változtatott a szabályozáson, és megerősítette a mellékszolgáltatás személyhez kötött jellegét, amennyiben főszabályként a törvény kimondta, hogy az üzletrész átruházás a mellékszolgáltatást megszünteti. Ebből következett az, hogy a mellékszolgáltatást csak az a tag teljesíthette, aki azt el is vállalta. Ezzel a szabályozással a mellékszolgáltatás személyhez kötött jellege jelentősen megerősödött. A 2006. évi új Gt. ezt a szabályt változatlan tartalommal vette át. A törzsbetét befizetés, mint főszolgáltatás ezzel szemben alapvetően forgalmi jellegű szolgáltatás, hiszen a törvényi követelmény a tag által nyújtott vagyonnal szemben az, hogy a nyújtott vagyonnak forgalmi értékkel kell bírnia. A törzsbetét szolgáltatás forgalmi jellegéből következik egyébként a tőkeemelés jogi szabályozása is. Ha a taggyűlés vagyoni hozzájárulással történő tőkeemelésről dönt a társaság tagjainak elsőbbségi joguk van arra nézve, hogy a tőkeemelésben részt vegyenek. Ha valamely tag nem él a tőkeemelésre vonatkozó elsőbbségi jogával, akkor a többi tag vagy a külsők válnak jogosulttá. A törzsbetét befizetést tehát - ha a szorosan vett szolgáltatást vizsgáljuk - mindegy, hogy ki teljesíti. A korlátolt felelősségű társaság személyes jellege a szélesebben vett kft. intézményekben, elsősorban az üzletrész átruházásban, és az eltéríthető tagsági jogokban jelenik meg, és nem a főszolgáltatás jogi szabályozásában. Egyébként éppen a törzsbetét befizetés forgalmi jellegű szolgáltatása teszi lehetővé azt, hogy a tag átruházhassa az üzletrészét.
A mellékszolgáltatás nyújtása lehet ingyenes és visszterhes azaz, a szolgáltatással szemben nem kell okvetlenül a társaság által nyújtott vagyoni ellenszolgáltatásnak is állnia. Erre utal a törvénynek a mellékszolgáltatásra vonatkozó azon szabálya, amely az ellenszolgáltatásról, mint lehetőségről rendelkezik. A díjazás a Gt. 119. § (2) bekezdése szerint eshetőleges. Az ítélkezési gyakorlat azonban - igen helyesen - megköveteli, (BH 1998. 388.) hogy ha a felek a társasági szerződésben mellékszolgáltatási kötelezettséget kötöttek ki, ennek a kikötésnek kötelező eleme az ellenszolgáltatásról való kifejezett nyilatkozat. A Legfelsőbb Bíróság az ellenértékre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettséget azonban - és ez már vitatható - a polgári jog szabályaiból vezette le. A határozat szerint "a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. A felek szerződéses kapcsolatában tehát a visszterhességet kell vélelmezni, ehhez képest az ingyenesség joglemondásnak minősül, amelynek ezek szerint kifejezettnek kell lennie. Ezért a másodfokú bíróság tévesnek találta az alperes arra való hivatkozását, hogy amennyiben az ellenérték megjelölése nem történt meg, úgy a mellékszolgáltatás ingyenes, az ingyenesség feltüntetése pedig nem kötelező a társasági szerződésben." A Ptk. 201. §-ban szabályozott visszterhesség vélelme és a joglemondás értelmezésére vonatkozó Ptk. 207. § (4) bekezdése álláspontom szerint nem összeköthető fogalmak. A visszterhességi vélelem megdönthető vélelem, azaz bizonyítási kérdés. A társaság és a tag közötti jogvitában erre vonatkozóan tehát önmagában a Ptk. alapján lenne helye arra vonatkozó bizonyításnak, hogy a mellékszolgáltatásért a felek nem kívántak ellenszolgáltatást kikötni. A joglemondásra vonatkozóan a Ptk. csak azt írja elő, hogy a lemondást nem lehet kiterjesztően értelmezni, és csak a Ptk. alapján kialakult ítélkezési gyakorlat szűkíti tovább a törvényi előírásokat azzal, hogy megkívánja, hogy a joglemondás kifejezett is legyen. (Lásd Ptk. kommentár KJK. 2004. 779. old.). A Ptk.-nak az itt hivatkozott értelmezési szabálya a Gt.-nek a mellékszolgáltatást szabályozó szakaszaira igen nehezen lehetne alkalmazni, mert a Gt. az ellenszolgáltatás vonatkozásában nem kikényszeríthető jogosultságot, alanyi jogot ad, hanem választási lehetőséget biztosít: a tagot díjazást illetheti meg. Ebből pedig az következik, hogy a társasági szerződésben a feleknek nem jogról kell lemondani, hanem választani kell az ingyenesség és a visszterhesség között.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
