A tulajdongarantálás, illetve a tulajdonvédelem feladata - amelyből a tulajdon alkotmányjogi értelemben felfogott funkciója következik -, az egyének részére a vagyonjog területén olyan szabadság biztosítása, amely lehetővé teszi számukra az élet saját felelősségen való alakítását. A tulajdon garanciájának napjainkban használt jogi tartalma a liberális és a szociális jogállami felfogás ötvözete, amely alapvetően a tulajdoni tárgy feletti szabad rendelkezési jogosultságot foglalja magába, mégpedig a tulajdon szociális funkciójának megállapításával kiegészítve, illetve korrigálva. Amennyiben adott alkotmányokban a tulajdonhoz való jog elemi, alapvető értékként jelenik meg, indokolt azt - funkciójának megfelelően - olyan alapjogként kezelni, amely az állami beavatkozással szemben, illetve minden vagyoni érdek elleni jogtalan behatástól véd. Az állami beavatkozás mértéke a tulajdonhoz való jog funkciójával van összefüggésben, mivel a tulajdonvédelem a funkcionális értelemben felfogott tulajdonra terjed ki.
Az alkotmányjogi, illetve alapjogi értelemben használt tulajdonhoz való jog önálló életet él, a polgári jogi értelemben felfogott tulajdonjoghoz képest eltérő kategóriát jelöl.1 Az alkotmányjognak, mint önálló jogágnak ugyanis ki kellett dolgoznia saját fogalomrendszerét, amely az alkotmány jogállambeli helyéből, fogalmából és funkciójából, illetve az egyes alkotmányi intézmények, értékek2 és alapjogok speciális tartalmából és funkciójából adódóan más jogágakétól eltér. A saját fogalom kialakítása azért is szükséges, mert a törvényhozó az alkotmány értelmezésében, vagyis a tulajdonvédelem konkretizálásának "kialakítási" folyamatában tevékeny részt vállal. Ennek oka egyrészt, hogy a tulajdonhoz való jog olyan szabadságjog, amelyet a törvények jelentős mértékben alakíthatnak és konkretizálhatnak: "a tulajdonhoz való elvont jogot a konkrét tulajdonosi helyzetre a konkrét tulajdonlásra nézve a törvényhozó tölti ki tartalommal."3 A tulajdon biztosítása másrészt - ellentétben a legtöbb alapjoggal - nem egy tulajdonságot, vagy képességet, illetve tettet, hanem a jog által alkotott berendezkedést, jogintézményt véd.4 Ebből következően felmerülhet az a koncepció, miszerint a jog tartalmát a törvényhozó konkretizálja, és csak az általa meghatározott tulajdonfogalom élvez védelmet.5 Nem állapítható meg azonban, hogy a (magán)tulajdont az alkotmány csak olyan mértékben szavatolja, amennyire a törvényhozók azt engedik.6 A német Flood Control7 ügy mutatott rá arra, hogy a Polgári Törvénykönyv - éppen emiatt a megközelítés miatt - nem módosítható úgy, hogy ennek a szabadságnak a lényegét korlátozza.8
Az alkotmányi rendelkezések fogalmának meghatározásával kapcsolatban tehát nem szerencsés a törvényhozó hatalom által használt fogalomrendszerből kiindulni, jobban mondva azt alkalmazni.9 A fentieken túl és azok alapján ennek oka kettős: az Alkotmány meghozatalának joga az alkotmányozó és nem a törvényhozó hatalmat illeti meg, illetve az Alkotmány mindenkire kötelező értelmezésére nem a törvényhozó hatalom jogosult, hanem az Alkotmánybíróság. A tulajdonhoz való joggal kapcsolatban ugyanis elmondható, hogy az Alkotmánynem csak a törvényhozó által meghatározott tartalommal elismert, konkrét időpontban fennálló konkrét jogosítványt védi,10 amely a tulajdonvédelem esetében a magánjogi tulajdonfogalmat jelentheti, hanem olyan, az Alkotmánybíróság által kidolgozott és a tulajdonvédelem körébe vont egyéb (közjogi) jogosítványokat is, amelyeket a törvényhozó - legalábbis eddig - nem tulajdonként ismert el.11 Az Alkotmány által garantált tulajdon fogalmának tehát magából az Alkotmányból kell erednie. Az alkotmányjogi értelemben felfogott tulajdon fogalma nem származhat az Alkotmánynál alacsonyabb rangú jogi normából, és a konkrét tulajdongarancia nem határozható meg a magánjogi rendelkezésekre alapozva.12
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a magántulajdon és a köztulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét fogalmazza meg. Mivel e rendelkezés kapcsolatban van egyrészt a piacgazdasággal, másrészt a 13. §-ban megfogalmazott tulajdonhoz való joggal, indokolt e rendelkezéseket egymásra vonatkoztatva értelmezni. Az alkotmányi megfogalmazás miatt a piacgazdaság elvéhez a köz- és a magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme, valamint a verseny és a vállalkozás szabadsága közvetlenül kapcsolódik. A piacgazdaság általános értelemben felfogott - tehát nem jogi13 - fogalmának nem lenne tartalmi eleme a tulajdoni formákra vonatkozó egyenlőségi szabály, de az alkotmányjogi megközelítés szükségessé teszi az Alkotmány szövegéből való kiindulást. A közgazdasági irodalom szerint ugyanis a magántulajdon,14 és a - dinamikus piacgazdaság elválaszthatatlan részeként megfo-galmazható15 - hatékony verseny, illetve a szabad árucsere, valamint a csődmechanizmus (csőd és a vállalati szanálások) területei a piacgazdaság előfeltételeiként jelölhetők meg.16 Az Alkotmány preambulumában található szociális piacgazdaság miatt azonban egyértelmű, hogy a 9. §-ban rögzített piacgazdaságot - amely állami feladatként jelenik meg - a szociális piacgazdaságnak megfelelő koncepciók szerint kell megvalósítani. A szociális piacgazdaságban az állami szerepvállalásnak tehát - a magántulajdon dominanciája miatt - az alapfeladatokra kell korlátozódnia, azaz az államnak a szociális piacgazdaságban nem feladata a vállalkozói tevékenység.17 Bár a piacgazdasággal az állami tulajdon elméletileg nem ellentétes, a verseny fenntartása mégis inkább a magántulajdont igényli.18 A gazdasági alapjogok - különösen a tulajdonhoz való jog,19 a szerződési és a vállalkozási szabadság - feladata tehát az, hogy a piac szereplői számára megfelelő mozgásteret biztosítson az önálló kibontakozásra, valamint a gazdasági folyamatokba történő állami beavatkozásokkal szemben a lehető legnagyobb mértékű védelmet nyújtsa. A gazdasági alapjogok biztosítása így a társadalom piacgazdasági fejlődésének döntő talapzatát alkotja. A szociális piacgazdaság elméletének szociális dimenzióját az általános keretfeltételek, illetve az általános jólét és az emberi szabadság alapfeltételeit jelentő piacgazdaság és annak összetevői - a magántulajdon, az iparűzés, a szerződéskötés szabadsága, a szabad piaci árak - jelentik.20 A "magántulajdon és a köztulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme" tehát a magántulajdonosi rendszer kialakítása biztosítékaként is értelmezhető, bár - a fentiek alapján - e tekintetben elegendő lehet az Alkotmány 13. §-a is.
Ha az Alkotmány szövegéből indulunk ki, akkor az Alkotmánybíróságnak az az álláspontja, miszerint a köz- és magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme nem értelmezhető önállóan, annak valós tartalmát az Alkotmány tulajdonjogra, mint alapjogra vonatkozó rendelkezései adják,21 nem tartható. Egyrészt azért, mert a magántulajdon ilyen szövegkörnyezetben a piacgazdasághoz kapcsolódik, tehát - bizonyos tekintetben - önállóan is értelmezhető. Mint önállóan interpretált egység azonban függ a 13. § (1) bekezdésének tartalmától,22 de nem feltétlenül fedi le a 13. § által védett tárgyakat. Itt különösen a közjogi alapú jogosítványokra lehet gondolni, mivel azok a piacgazdasággal csupán érintőleges kapcsolatban vannak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
