Tanulmányom első részében a szülői felügyeleti jog megszüntetésének bírósági gyakorlatát elemzem, különös tekintettel arra, hogy a különleges eljárásjogi szabályok miként segítik a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (Ptk.) rögzített elvek és célok érvényesülését. Álláspontom szerint ugyanis a Ptk. 4:191. §-ában szabályozott lehetőségek - éppen azok rendkívüli jellege miatt - egészen speciális eljárásjogi, perjogi szabályok meglétét kívánják meg (ennek kifejtését lásd: az III/1. pontban).
Szükséges rögzítenem, hogy a hivatkozott eseti döntések kivétel nélkül még a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) rendelkezésein alapulnak, azonban - véleményem szerint - az azokban kimondott jogtételek a Ptk. alkalmazási körében is mérvadóak, hiszen - egy kivételtől eltekintve - érdemi változás nem történt 2014. március 15-ével a szülői felügyeleti jog megszüntetésének szabályozásában.
A második részben pedig vizsgálom, vajon beszélhetünk-e családjogi felróhatóságról, ha igen, milyen tartalommal, és miként jelenik meg ez a fogalom a családjogi jogalkotásban, illetve jogalkalmazásban.
Kiindulópontként a szülői felügyeleti jog tartalmát indokolt meghatározni. Ezt a Ptk. 4:146. § (2) bekezdése rögzíti. A jogirodalom meghatározása szerint "a szülői felügyelet intézményében mutatkozik meg az egyéni és társadalmi érdek szoros kölcsönhatása. A gyermek érdeke egyben a társadalomét is jelenti, és amennyiben a szülő elhanyagolja az őt megillető jogok gyakorlását, illetőleg kötelezettségek teljesítését, a gyermek érdeke szenved csorbát."[1] Megállapítható tehát, hogy azon szülő, akinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszünteti, de facto elveszíti szülői státusát, gyermeke vonatkozásában - törvényben meghatározott kivételektől eltekintve - többé jogokat nem gyakorolhat.[2] Egyetértek a következő megfogalmazással: "A szülő és a gyermek természetes kapcsolatának jogi kereteit a szülői felügyelet körébe tartozó jogok és kötelezettségek összessége határozza meg."[3] Ebből következik, hogy az állam csak ultima ratio jelleggel, a legvégső esetben engedheti meg, hogy valamely szülő szülői felügyeleti jogát megszüntessék.[4] Éppen ezért, a rendkívüli jogkövetkezmény miatt alkotott a jogalkotó egészen speciális, az általános perjogi alapelvektől részben eltérő eljárásjogi (perjogi) szabályokat.
Ennek első lépéseként az 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról (Pp.) XXVII. fejezete a szülői felügyelet megszüntetése és visszaállítása iránti perek speciális szabályait tartalmazza. Megjegyzem ugyanakkor, hogy a szülői felügyelet visszaállítása iránti per inkább csak elvi lehetőség, a gyakorlatban rendkívül ritkán fordul elő, nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben csak egyetlen közzétett eseti döntés említi meg ennek lehetőségét (BH 2013.17.).
A Pp.-ben a szülői felügyelet megszüntetése iránti perek különleges perként kerültek szabályozásra, amelynek mögöttes joganyagát részben a házassági perekben, részben a Pp. I-XIV. fejezetében szabályozott eljárásjogi rendelkezések képezik. 2018. január 1-jén hatályba lép az új polgári perrendtartás (2016. évi CXXX. törvény - továb-
- 32/33 -
biakban: új Pp.), így jelen írásomban röviden kitérek az új szabályokra is. Részben a különleges perek közötti elhelyezésnek köszönhetően, részben pedig a per tárgyánál fogva a Pp. több, speciális perjogi rendelkezést tartalmaz, melyek következtében a peres eljárásra jellemző általános alapelvek nem, illetve jelentősen eltérő tartalommal érvényesülnek.
Elsőként kiemelendő, hogy nem irányadó a kérelemhez kötöttség követelménye (Pp. 3. § (1) bekezdése; új Pp. 2. § (2) bek.), ezt egyértelműen a kiskorú gyermek mindenek felett álló érdeke kívánja meg. Ezzel szorosan összefügg az is, hogy ezen perekben helye van a hivatalbóli bizonyításnak. Itt nemcsak az ügy érdemi eldöntése érdekében szükséges bizonyításra gondolok, hanem például ideiglenes intézkedésről történő határozathozatal előtt is elrendelhet (sőt adott esetben köteles is elrendelni) hivatalból bizonyítást a bíróság. Ez a rendelkezés a gyermek érdekeinek és jogainak fokozott védelmével függ össze [vö.: Ptk. 4:2. § (1) bekezdés].
A gyermek kitüntetett szerepére tekintettel ezen perekre a jogalkotó külön, vagylagos illetékességi okot határozott meg a gyermek lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti bíróságot megjelölve [Pp. 302. § (1a) bekezdés; új Pp. 482. § (1) bek.].
A Pp. 302. § (2) bekezdése szerint a bíróság a szülői felügyelet megszüntetése iránti perekben soron kívül jár el. A tárgyalást fő szabályként legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított nyolcadik napra kell kitűzni.
Ez a rendelkezés több szempontból is figyelemre méltó:
1) Ezen perek során nem értelmezhető a törvénykezési szünet fogalma, azaz a bíróságoknak minden év július 15. és augusztus 20. között, ügyeletes bíró útján biztosítaniuk kell a 8 napos határidő megtartását. [Pp. 104/A. § (2) bek. a) pont]
2) Álláspontom szerint a Pp.-ben előírt nyolc napos határidő a Ptk. 4:2. § (1) bekezdésével teremti meg az összhangot, azon elv érvényesülését segíti elő.
3) Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ez a nyolc napos határidő a gyakorlatban általában több okból sem tartható. A Pp. 125. § (2) bekezdése szerint a tárgyalási időköz fő szabályként minimum 15 nap (azaz az alperesnek a keresetlevelet a tárgyalási határnap előtt legalább tizenöt nappal korábban meg kell kapnia). Fogalmilag kizárt, hogy a Pp. 302. § (2) bekezdésében írt 8 napos határidőbe ez beleférjen. Így az alperes idézése nem lesz szabályszerű, az első tárgyalást pedig a bíró érdemben nem tudná megtartani.
Jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy a Pp. 302. § (2) bekezdésében írt rövid határidő, vajon egyszersmind a tárgyalási időköz törvényi lerövidítését jelenti-e? Véleményem szerint nem, ugyanis a Pp. 125. § (2) bekezdése egyértelműen meghatározza azon pereket, ahol az általános 15 napos tárgyalási időköznél rövidebb határidőt engedélyez, így például: gyermek tartására irányuló kereset. (Tekintve, hogy a polgári perrendtartás egy közjogi törvény, így annak kiterjesztő értelmezésére nem látok lehetőséget.)
Fentiek alapján két lehetőség áll a bíró előtt:
a) alperes nem kifogásolja a tárgyalási időköz hiányát és hozzájárul a tárgyalás megtartásához (nézetem szerint ugyanakkor erre aligha van esély, hiszen az alperes az a szülő, akinek a felügyeleti jogát megkívánják szüntetni);
b) a bíró a tárgyalási időközt lerövidíti 3 napra, élve a Pp. 125. § (2) bekezdésében biztosított lehetőséggel.
Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a tárgyalási időközt a bíró lerövidítheti, az esetben is erősen kérdéses, vajon a postai kézbesítés gyakorlatát ismerve, megkapja-e az alperes a keresetlevelet ilyen rövid időn belül, úgy, hogy a 3 napos tárgyalási időköz tartható legyen. Egy lehetőség állhatna a bíróság rendelkezésére, ez pedig a Pp. 96. § (3) bekezdése, amely szerint idézésnek sürgős esetben rövid úton is helye van (így például: távbeszélőn, elektronikus levél formájában). Ugyanakkor e szabály értelemszerűen nem alkalmazható az alperesnek az első tárgyalásra történő idézésére, hiszen a keresetlevelet is kézbesíteni kell részére, ez pedig távbeszélő esetén fogalmilag kizárt. Az elektronikus levél kapcsán pedig kérdéses, vajon miként igazolható annak átvétele olyan esetben, amikor nem kötelező az elektronikus kapcsolattartás. Így egyetértek azon jogirodalmi állásponttal, amely szerint "kétséges e jogintézmény alkalmazhatósága."[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
