"Jog és irodalom nem lehetnek meg egymás nélkül. Mindkettő az emberi elme nagyszerű terméke. A norma kínálta rend nélkül a Földön nem volna se író, se olvasó, a művészetekkel beoltott nemes lélek nélkül a jog sem lenne több nyers erőszaknál." E sorokkal vezeti be Finszter Géza - Kiss Anna, Bűnbe esett irodalmi hősök címmel 2008 decemberében megjelent könyvét, amelyben Szerző az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara hallgatói körében méltán népszerű és közkedvelt stúdiuma során, hosszú évek alatt közösen feldolgozott szépirodalmi művekben leírt bűncselekmények jogi elemzését adja közre olvasmányos és szórakoztató formában. Ahogy Kiss Anna bevezető gondolataiban papírra veti, a hétköznapi emberek számára a jog világa gyakran zavaros szabályok összességeként jelenik meg, így azokat könnyebb megérteni irodalmi műveken keresztül. Ez a megállapítás nemcsak a joggal rendszerint újságolvasóként, rosszabb esetben peres félként, avagy valamilyen bűncselekmény érintettjeként, tanúként, sértettként, terheltként találkozó átlagemberekre, hanem a joghallgatókra is igaz. Szorgalmi időszakban az előadásokon elhangzó jogesetek megértéséhez, vizsgaidőszakban a tételsorban szereplő kérdések könnyebb elsajátításához hasznos segítséget nyújt egy-egy közismert példa.
Ezt a célt szolgálja a kötet, amelyben büntetőjogi és büntető eljárásjogi példák egyaránt felmerülnek. A halálbüntetéssel kapcsolatban megfogalmazott elméleti problémák Pálinkás György Nyakazás című novellája keretében, az emberölés egyes esetei kontra jogos védelem mint büntethetőséget kizáró ok Arany János Toldi trilógiájának első része szerint, a családon belüli erőszak - pontosabban az erőszakos közösülés házassági életközösségen belüli elkövetésének jogtörténeti aspektusai - Németh László Iszony című regénye, avagy szintén az erőszakos közösülés egyes minősítési lehetőségei Kaffka Margit Az orsó mellől című novellája alapján, a kiskorú veszélyeztetése Móricz Zsigmond A világ végén már szép és jó novellája értelmezésében, a gyermekkor büntethetősége megállapításának elméleti kérdései Csáth Géza A Kiss Emma novellájában, míg a kábítószeres bűncselekményeket Csáth Géza Ópium című műve alapján kerülnek szemléltetésre. A kötetben találunk példát vádiratra és bűnösítő ítéletre is. Ezekben Kosztolányi Dezső Édes Annáját vádolják meg több emberen elkövetett emberölés bűntettében, és ítélik el tizenöt évi szabadságvesztésre. Találkozhatunk továbbá olyan jogi és etikai kérdésekkel is, mint a rendészeti kényszerítő eszközök alkalmazásához kapcsolódó arányosság alapelve Kosztolányi Dezső Aurelius című novellája szemléltetésében, a gyermekkorú deviancia Herczeg Ferenc Jankó jó útra tér novellája szerint, a kisebbségi jogok érvényesülése Ady Endre Répakapálás című műve alapján, avagy Csáth Géza A gyermek című novellája apropóján a művi vetélés engedélyezése vagy tiltása mögött meglévő, a magzati élet védelme és a nő rendelkezési joga közötti ellentét értelmezése.
A szerző szépirodalmi büntetőjogeset-tára kézenfekvő, hiszen ahogy ő Németh Lászlóra utalva - aki a művészi produkciót, az életet szabályozó elv megjelenéseként fogja fel - megjegyzi: az írók és költők témáikat gyakran a hétköznapok világából merítik, így az olvasó lépten-nyomon jogi esetekbe ütközik, valóságos kérdéseken gondolkodik. A kötet egyben rendkívül hasznos törekvés arra, hogy a jog még a laikus emberek számára is érthetőbbé váljon. Ez a próbálkozás azonban korántsem egyedülálló, igaz a maga nemében mégis páratlan.
1.1 Nem egyedüli, mert például Tóth Mihály korábban már előállt egy olyan rendhagyó jogeset-tárral,[1] amelynek első részében - ahogy a bevezetőben olvashatjuk - a mondák, a mesék, művészetek szinte kifogyhatatlan tárházát használja fel. Különbség a két mű között, hogy Tóth Mihály az idézett irodalmi alkotások egy-egy kiragadott részét kérdésként úgy teszi fel, hogy azt az olvasónak a hatályos büntetőjogi szabályok ismeretében kell megoldania. Egyfajta rejtvényt ad közre, amelyhez egyúttal megoldási vázlatokat is mellékel "olykor meghagyva azért az önálló, s a "hivatalostól" esetleg el is térhető megoldás örömét." Így a kereken kétszáz jogi rejtvényt saját kútfőből megfejteni nem tudó olvasó is megtudhatja, hogy például a Twist Olivérben az öreg Fagin, aki naponta zsebtolvajlásra küldi a tíz év körüli vagányt és Bates-t a magyar jog szerint közvetett tettesnek minősül, avagy a Grimm testvérek egyik legismertebb meséjében a Hófehérkében a kislányt futni hagyó vadász az emberölés bűntette előkészületének önkéntes elállása miatt nem büntethető, míg a gonosz királynő a mese elején azzal, hogy a vadászt felhívta Hófehérke
- 206/207 -
megölésére emberölés előkészületét követte el, majd a mese végén felelősséggel tartozik előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérletéért is.
1.2 Kiss Anna munkája páratlan, atekintetben, hogy az egyes szépirodalmi alkotásokat nemcsak a hatályos jog szerint minősíti, hanem gondot fordít az elkövetett bűncselekmény jogtörténeti hátterének feltárására is, szembeállítva ezzel a korabeli időkben játszódó cselekményt az akkori és a mai jog szerinti megítélésével.
Kétségtelen, szépirodalmi alkotások jogi elemzésére vállalkozó könyv nem lehet teljes körű, hiszen a kínálat óriási, majdhogynem befogadhatatlan. Kiss Anna bűnbe esett hősei apropóján érdemes a büntetőjog és a szépirodalom - e sorok szerzője által rendkívüli olvasmányélményként szolgáló - további kapcsolatait megemlíteni.
A szépirodalomban jelentős életművel és hírnévvel bíró írók vagy fiktív bűnügyi történeteket írtak, vagy valódi eseteket dolgoztak fel. Utóbbi körben talán a legismertebb alkotások közé Truman Capote Hidegvérrel című regénye tartozik, amelyben a Nobel díjas amerikai író egy megtörtént szörnyű bűntett, a vidéki, köztiszteletnek örvendő gazdálkodó, Herbert Clutter és családja (felesége és két gyermeke) sérelmére elkövetett emberölés körülményeit, a büntetőeljárás lefolytatását, így a kezdetben ismeretlen elkövetők felderítését, az ismertté vált gyanúsítottakkal szembeni bizonyítékok összegyűjtését, később a bírósági tárgyalást, végül a jogerős - halálos - ítélet végrehajtását mutatja be úgy. A mű lényegében nem más, mint egy jogeset, amellyel kapcsolatban számos büntető eljárásjogi és kriminalisztikai kérdés merül fel. Betekintést nyerhetünk az Amerikai Egyesült Államok nyomozó hatóságainak eljárásaiba, a nyomozás során alkalmazott krimináltechnikai és krimináltaktikai módszerek felhasználásának módszereibe, és azokból szerzett bizonyítékok bíróság előtti felhasználásának gyakorlatába. Szembesülünk azzal, mennyire fontos a vád és a védelem szerepe a bírósági tárgyaláson, mekkora jelentősége van egy-egy szakértői véleménynek, nem utolsósorban választ kapunk arra a kérdésre is, hogy - természetesen kizárólag az amerikai jogi szabályozás szerint - indokolt volt-e a legsúlyosabb büntetés kiszabása és végrehajtása.
Valós bűncselekményt dolgoz fel a szintén Nobel díjas, dél-amerikai író, Gabriel Garcia Marquez Egy emberrablás története című regénye is, amely egy a XX. század végére Kolumbiában szinte hétköznapos emberrablás előzményeit, politikai és büntetőjogi aspektusait beszéli el. A világhíres író - Capote-hoz hasonlóan - az oknyomozó újságíró módszerével, tényregény keretében dolgozza fel tíz férfi és egy nő fogvatartásának körülményeit. Az olvasó elé tárja azt is, hogy az emberrablásokat hogyan élték meg családtagjaik vagy hozzátartozóik, azok milyen módszerekkel küzdöttek, és jártak közben az illetékes hatóságoknál szeretteik kiszabadítása érdekében. A regény mindemellett nemcsak a címben szereplő deliktummal és körülményeivel foglalkozik. Olyan bonyolult kérdéseket is megvizsgál, mint a nemzetközi bűnügyi jogsegély, azon belül a kolumbiai kiadatási törvény, amelynél fogva - a magyar büntetőjogi szabályoktól idegen módon - a dél-amerikai törvényhozás önként vállal kötelezettséget arra, hogy saját állampolgárait belföldön elkövetett bűncselekménye miatt adjon ki más ország, az Amerikai Egyesült Államok büntetőeljárási hatóságai részére. Marquez továbbá hűen mutatja be az erőszakos bűnözést nap mint nap elszenvedni kénytelen kolumbiai társadalmat is, mindezt teszi úgy, hogy a szereplőket nem pusztán információhordózókként jeleníti meg, hanem helyt ad a legbensőségesebb emberi érzéseknek is.
Nem tényszerű, nagyrészt az író szárnyaló képzeletének eredménye egy-egy szórakoztató, a büntetőjog száraz tételeinek szemléltetésére is alkalmas szépirodalmi alkotás. Ilyen mindenekelőtt Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye. Finszter Géza éppen Kiss Anna könyvének előszavában tér ki arra, hogy Dosztojevszkij vizsgáló-bíráját minden nyomozónak meg kellene ismernie. Valóban így van. Porfirij módszeres és aprólékos, kizárólag a krimináltaktikára, a gyanúsított pszichikai megtörésére törekedve fejti meg az egyébként önmagában nem szövevényes bűntényt. Dosztojevszkij vizsgálóbírája - aki nem mellesleg teljesen más funkciót tölt be, mint a magyar büntető eljárásjogban alkalmazott nyomozási bíró - tervszerűen felépített fellépésével már a XIX. század derekán előrevetíti a későbbi ponyvairodalomban, televíziós sorozathősökben felbukkanó nyomozói karaktereket, mint Raymond Chandler Marlow detektíve, George Simenon Maigret főfelügyelője, avagy a Peter Falk által évtizedeken keresztül megformált Colombo hadnagy.
Szintén a klasszikus szépirodalom jelentős bűnügyi tárgyú művének tekintendő Franz Kafka A per című novellája. Ebben példát kapunk arra, mennyire lehet eredményes, vagy sokkal inkább eredménytelen a terhelt, jelen esetben Joseph K. védekezése olyan bűnügyben, amelyben legfontosabb ügymegismerési jogait, a gyanúsítás, illetve a vád tárgyáról való megismerésének, illetve az őt érintő eljárási cselekményeken való jelenlét jogát nem gyakorolhatja.
- 207/208 -
Morbid justizmordnak lehetünk tanúi, amelynek a legvégén úgy ítélik el, és végzik ki a főhőst, hogy az olvasónak sincsen fogalma arról mi is volt a tényállás, és milyen bizonyítékok alapján, milyen hatóság által született meg a jogerős ügydöntő határozat. Nem ez a helyzet a Közönyben, ahol Albert Camus főszereplője Meursault minden előzetes ok nélkül megöl egy idegen arabot. Itt van büntetőeljárás, és a bizonyítás is teljes körű. Megalapozott képet kapunk a vádlott személyiségéről is, aki oly mértékben közömbös az őt körülvevő világ iránt, hogy a történet végére mindenki számára világossá válik, további életét nem az általa elkövetett súlyos bűntény, hanem torz, közönyös jelleme pecsételi meg.
A bűnügyi tárgyú szépirodalmi alkotásokat még hosszan lehetne sorolni. Ahogy Kiss Anna, úgy magunk sem törekedhetünk még csak arra sem, hogy megközelítően bemutassuk azokat.[2] Arra azonban még kísérletet teszünk, hogy az e sorok írója által mélyebben is kutatott katonai büntetőjog témaköréből is felvillantsunk néhány "csemegét."
A katonai büntetőjog sajátos elveinek egyszerű magyarázata, és a katonai büntetőeljárás lefolytatásának egyik szemléletes szépirodalmi példája jelenik meg James Jones Most és mindörökké című regényének negyedik, Börtön címet viselő könyvének bevezetésében:
"Milton A. Warden főtörzsőrmester kiállította Angelo Maggio iratait. Alaposan ráhúzták a vizes lepedőt Angelo Maggióra. A hadtest tábori csendőrparancsnokának nagyon tetszettek a vádpontok: Ittasság & Rendzavarás, Tettleges Ellenállás, Függelemsértés, Parancsmegtagadás és Egy Altisztnek Kötelességteljesítés Közben Való Megtámadása. Vádat emeltek ellene Katonához Nem Illő Magatartás címén is. A tábori csendőrség parancsnoka Különleges Hadbíróságot javasolt. A Különleges Hadbíróság által kiszabható legsúlyosabb büntetés hathónapi kényszermunka, továbbá hathónapi zsoldmegvonás és minden kedvezmény megvonása.
Az ezredben az a hír járta, hogy Phemeas T. O'Bannon főtörzsőrmester, ezredírnok, bizalmasan elárulta Warden főtörzsőrmesternek, hogy a tábori csendőrség parancsnoka Tábori Hadbíróságot javasolt volna, ha be tudta volna bizonyítani, hogy Angelo Maggio komolyan megsebesített valakit vagy szökésben volt. Súlyosabb ügyeket csak a Tábornoki Hadbíróság tárgyalhat. A Tábornoki Hadbíróság által kiszabható legsúlyosabb büntetés életfogytiglani börtön vagy halál. Ilyen ítéletet azonban csak ritkán hoznak. A sommás hadbírósági eljárással kiszabható legsúlyosabb büntetés egyhavi börtön, valamint a zsold és minden más járandóság kétharmadának a megvonása. Az Egyesült Államok Hadserege kontra Angelo Maggio közlegény esetében a sommás hadbírósági eljárás számításba se jött.
(...)
A tárgyalás megkezdése előtt a bíróság tájékoztatta Angelo Maggiót, hogy azokon a jogokon kívül, amelyekkel egy polgári bíróság előtt rendelkezne, a következő további jogai vannak:
(...)
b) A bírósági eljárás során nem a legnagyobb, hanem a katonai fegyelemmel összeegyeztethető legkisebb büntetést fogják kiszabni.
(...)
g) Mielőtt a hadbíróság rá kiszabott ítélete jogerőre emelkedne, hivatalból a fellebbezési hatóság elé terjesztik felülvizsgálás céljából.
h) Miután letöltött három hónapot egy büntetőszázadban vagy börtönben, ügyét a fellebbezési hatóság felülvizsgálja, és indokolt esetben kegyelmet gyakorol.
i) Amennyiben büntetésének letöltése alatt kifogástalanul viselkedik, bármikor visszahelyezhetik a rendes katonai szolgálatba, és jogot nyer minden ezzel együtt járó előnyre és kedvezményre.
(...)
A bíróság elnöke az ítélet kihirdetése előtt közölte Angelo Maggióval, hogy mivel az olyan hadsereg, amelyben nincs fegyelem, közönséges csőcselék, és nincs harci értéke, a katonai igazságszolgáltatás eljárási szabályait külön Katonai Büntető Törvénykönyv tartalmazza, amelyet a Kongresszus iktatott törvénybe, amely az Alkotmányban foglalt felhatalmazáson alapul, és alapjaiban régebbi magánál az Alkotmánynál is, mert az első Katonai Büntető Törvénykönyvet egy olyan bizottság állította össze, amelynek maga George Washington állt az élén, és melyet a Kongresszus 1775-ben, három nappal azelőtt hagyott jóvá, mielőtt Washington átvette a hadsereg parancsnokságát, s melyet a Kongresszus a változó szükségleteknek és változó körülményeknek megfelelően időről időre módosít, tehát olyan jogi rendszert alkot, amelyet a polgári hatóság hozott létre a hadseregigazgatás számára..."
James Jones kötetében egy katona bűnös magatartásai mellett szinte az egész büntető eljárásjogi intézményrendszer megjelenik. Az is látható, hogy a katonákra az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak, amely egyfelől megmutatkozik az eljáró hatóságokban, a katonai bíróságok összetételében és hatáskörében, másfelől a katonai büntetőeljárás alá vont személy többlet jogosítványaiban. Ilyen sajátos jog a katonát megillető és kötelezően biztosítandó professzionális védelem, az elmarasztaló ítélet automatikus fellebbviteli hatóság általi felülvizsgálata, valamint annak lehetősége, hogy a büntetés végre-
- 208/209 -
hajtását követően a katona eredeti szolgálatába visszahelyezhető.
Az olvasó ismereteket szerezhet arra vonatkozóan is, hogy egyáltalán miért van szükség külön katonai büntetőjogi szabályokra. Ennek legfőbb indoka a katonai közösség fegyelmének és harcértékének folyamatos fenntartása. Ezt a XIX. században Helmut von Moltke úgy határozta meg, hogy "a fegyelem pedig a hadsereg lelke, amely nélkül a hadsereg háborúban hasznavehetetlen, békében veszedelmes." James Jones utal a katonai büntető-igazságszolgáltatás legitimációjára is, amely "polgári hatóságtól", pontosabban a legfőbb törvényhozó hatalomtól származik, és kizárólag a katonai életviszonyokra vonatkozik. Enélkül ugyanis a katonai igazságszolgáltatás olyan külön rendszert jelentene, amelyre a civil hatalomnak nincsen ráhatása, nem valósul meg az ún. polgári ellenőrzés.
Az író ugyan ezeket a követelményeket a továbbiakban már nem boncolgatja, de a fent idézett sorokból mégis jól szemléltethetők azok az általános elvek, amelyek a katonai büntető-igazságszolgáltatás elvi alapjait megteremtik. Ezek - álláspontunk szerint - a katonai rend védelme, a specialitás elve, a civil kontroll, valamint az eljárás gyorsaságának (időszerűségének) a követelménye, továbbá a parancsnoki felelősség elve. Amennyiben ezek az elvek érvényesülnek, úgy a katonai büntető-igazságszolgáltatás nem a civil hatalomtól teljesen elkülönülő rendszerként működik, hanem az általános büntető-igazságszolgáltatás ún. szakigazságszolgáltatási ágaként. Ennek keretében nem külön bíróságok és hatóságok, hanem szakbíróságok és - hatóságok, speciális szabályok szerint járnak el, azért mert az általános büntetőjogi szabályok a sajátos katonai életközösségekben elkövetett bűncselekményekre nem adnak elégséges megoldást. Ezek az eltérő rendelkezések pedig egyszerre vonatkozhatnak olyan többletjogosítványokra vagy eljárási garanciákra is, amelyek sajnálatos módon a magyar katonai büntetőjogi szabályozásban nem találhatók meg. Ilyen a kötelező katonai védő intézménye, amely például az angolszász katonai büntető eljárásjogban térítésmentesen áll a terhelt rendelkezésére, vagy eleve az önálló Katonai Büntetőtörvénykönyv szükségessége, amelynek kérdése az utóbbi időben újra és újra felvetődik a magyar büntetőjogi kodifikáció részeként.
Ahogy a katonai büntetőjogi szakirodalomban, úgy katonai regényekben is gyakran felmerül a parancs teljesítésének morális és büntetőjogi értékelése olyan esetekben, amikor a parancs végrehajtásával katonai vagy háborús bűnt valósítanak meg. E téma a legélesebben Robert Merle Mesterségem a halál című regényében domborodik ki. Szemléltetésére álljon itt egy dialógus, amely Rudolf Hess, az auschwitzi táborparancsnokról mintázott főszereplő és egy amerikai ezredes között történt.
"- Még most is meg van győződve, hogy ki kellett irtani a zsidókat?
- Nem, most már nem.
- Miért nem?
- Mert Himmler öngyilkos lett.
Megütődve bámult rám.
- Ez azt bizonyítja - folytattam -, hogy nem volt jó parancsnok. És ha nem volt jó parancsnok, nyilván akkor sem mondott igazat, amikor kijelentette, hogy a zsidókat ki kell írtani.
- Tehát - kérdezte az amerikai -, ha mindent újra kellene kezdeni, nem így cselekedne?
- De igen - vágtam rá -, ha parancsot kapnék, ugyanígy cselekednék.
Hosszasan rám nézett, rózsaszín arca kivörösödött.
- A lelkiismerete ellen cselekedne! - kiáltotta felháborodottan.
Vigyázzba vágtam magam, magam elé meredtem, és azt mondtam:
- Bocsásson meg, de azt hiszem két malomba őrölünk. Minek gyötörtem volna magamat gondolkodással? Egyetlen kötelességem: engedelmeskedni a parancsnak.
- De nem ilyen iszonyú parancsnak! - kiáltott fel - Hogy tehette?... Ez borzasztó!... Ezek a gyerekek és asszonyok... Nem érez lelkiismeret-furdalást?
- Örökösen ezzel a kérdéssel nyaggatnak - feleltem unottan.
- No és maga mit válaszolt?
- Nem könnyű válaszolni. Eleinte kellemetlenül éreztem magam. Aztán lassan-lassan elfásultam. Enélkül képtelen lettem volna tovább csinálni. (...)
- Tehát - fordult újra hozzám - nem érez lelkiismeret-furdalást?
- Nincs okom, hogy lelkiismeret-furdalásaim legyenek - feleltem határozottan. - Lehet, hogy helytelen volt a kiirtást elrendelni, de nem én adtam rá parancsot."
A parancs mögötti bűnfelelősség központi kérdése, hogy egyfelől az alárendeltet mennyiben mentesíti a kapott parancs az általa elkövetett bűncselekményért viselendő következmény alól, másfelől az alárendeltnek mikor, milyen körülmények között kell tisztában lennie a parancs bűnös jellegével. A bűncselekményre utasító parancs problematikájával kapcsolatban Herczeg István az alábbi elméleti modelleket foglalta össze:[3]
a) A felettes kizárólagos felelősségének (respon-deat superior) elmélete szerint a bűncselekmény elkövetését elrendelő parancsért egyedül és kizárólag annak kibocsátója felelős, a parancs végrehajtója automatikusan mentesül mindennemű felelősség alól.
- 209/210 -
b) Az abszolút felelősség elmélete azt irányozza elő, hogy a katonának minden egyes kapott parancsot mérlegelnie kell, a bűnös parancsot vissza kell utasítania, és ha azt mégis teljesíti, akkor az engedelmesség ténye nem biztosít számára mentességet.
c) A nyilvánvaló jogellenesség elmélete alapján az általános szabály ugyan az, hogy a parancs végrehajtója nem felelős, de ha a parancs jogellenessége mindenki előtt nyilvánvaló, akkor mégis viselnie kell a büntetőjogi következményeket.
d) A személyes tudomás elmélete szerint pedig a felettes parancsra elkövetett bűncselekményért csak az felelős, aki maga, saját személyében is tudott a parancs bűnös voltáról.
Az elöljáró parancsa mint büntethetőséget kizáró ok a nemzetközi büntető-jogtörténetben a legnagyobb figyelmet és publicitást a II. világháborúban aktívan közreműködő, háborús bűnökkel vádolt náci vezetők perében, az ún. Nürnbergi Perben kapta. A parancsra elkövetett bűncselekmények jogi felelősségének megítélése e pert követően Telford Taylor szerint egyfajta erkölcsi és jogi kinyilvánításként, jogi precedenssel nemzetközi jogi erőként jelentek meg.[4] A nemzetközi büntetőjog történetébe Nürnbergi El-vekként[5] bevonult megállapítások nem mentesítik a nemzetközi jog alapján fennálló büntetőjogi felelősség alól azt, aki a kormány vagy felettese utasítását követve emberiség elleni bűncselekményt valósított meg feltéve, hogy volt morális választási lehetősége. Ennél fogva a felsőbb parancsnak nincs jogi jelentősége, kivéve azt az esetet, ha a mögötte megbúvó fenyegetés az adott körülmények között más választási lehetőséget nem hagyott, mint a bűncselekmény elkövetését. Minthogy ilyen körülményről háborús bűnök (például a népirtás) esetében nem lehet beszélni, ezért a parancs ténye rendszerint még enyhítő körülményként sem vehető figyelembe.
A fentiekben jól látszik, hogy az elöljáró parancsa mint büntethetőséget kizáró ok elméleti megközelítése meglehetősen heterogén. A hatályos magyar szabályozás pusztán a tévedést fogalmazza meg abban a rendelkezésben, amely szerint "nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért, kivéve, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el."[6] Ezt erősíti a vonatkozó bírói gyakorlat is, amely kimondja "a katona csak a nyilvánvalóan bűncselekmény végrehajtására irányuló parancs teljesítését tagadhatja meg. Amennyiben a katona a parancs jogellenességét a tartalmából és a kiadása körülményeiből azonnal és félreérthetetlenül nem ismeri fel, annak a teljesítésével elkövetett bűncselekmény miatt - büntethetőséget kizáró ok miatt - nem büntethető."[7]
Álláspontunk szerint azonban az elöljáró parancsa mint büntethetőséget kizáró ok nemcsak a tévedést, sőt alapvetően nem is a tévedést veti fel. Parancs esetében ugyanis a parancsot végrehajtó felismerési vagy tudati képességén túl az elvárhatóság hiányát is vizsgálni kell. Ha a katona nem tudott arról, hogy a jogszerűen kiadott parancs végrehajtása bűncselekményt valósít meg, úgy valóban tévedésben volt, cselekményét bűnös szándék nem jellemezheti. Emellett azonban gondolni kell arra, hogy a katonának a kapott parancs kikerülésére általában nincs lehetősége. A parancs mögött mindig jelen van a nem teljesítéséhez kapcsolódó hátrány ódiuma. Ez még akkor is jellemző, ha a parancsot kiadó egyébként a parancs elmulasztása miatt külön következményt nem helyez kilátásba. Súlyosabb a helyzet, ha az elöljáró a parancs esetleges nem teljesítésére, a katona személyére vonatkozóan súlyos hátrányt helyez kilátásba, avagy a parancs teljesítését fizikailag kikényszeríti. Ez a katonai hierarchiában meglévő hatalmi függőség miatt lehet életszerű. Mindezekre tekintettel álláspontunk szerint az elöljáró parancsa mint büntethetőséget kizáró ok akkor teljes, ha az egyaránt tekintettel van a tévedésre (nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért, kivéve ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el...) és a parancs mögötti fenyegetésre (...és nem állt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt, amely miatt képtelen lett volna az akaratának megfelelő magatartásra).
A parancs tehát a katona felelősségét alapvetően azért zárhatja ki, mert a parancsot végrehajtó tudata a parancs végrehajtásakor nem a jogellenes parancs vélelmén alapul, hanem azon, hogy az utasítás végrehajtásával szolgálati feladatot hajt végre, és amennyiben ezt elmulasztja vét a katonai rend ellen. E mentesség alól azonban a katona kizárandó, ha a parancs végrehajtásának eredményét, annak bűncselekményre irányuló voltát a parancs teljesítését megelőzően vagy az alatt felismeri, és - a katonai parancs nem teljesítése mögött minden esetben meglévő törvényi fenyegetettségen (parancs iránti engedetlenségen) túl - nem áll olyan fenyegetés hatása alatt, amely miatt képtelen a paranccsal ellenkező magatartás tanúsítására.
Az eddigi témákhoz képest jobbára kedélyesebb, inkább tragikomikus módon olvashatunk a katonai büntetőeljárás során elítélt katonák büntetés-végrehajtásáról. Ray Rigby A domb című regényében a brit hadsereg egy észak-afrikai sivatagi büntetőtábora tárul elénk. "Wilson főtörzsőrmester fürge léptekkel elindult a domb felé, és a foglyok komoran figyelték, ahogy megáll előtte, nézi és bólogat, mint aki igen meg van elégedve. Aztán a főtörzs néhány lépésről nekifutott a dombnak,
- 210/211 -
és meg-megcsúszva, kapaszkodva, felmászott rá; néhány lépést futott a tetején, aztán megállt, kihúzta magát, és büszke, feszes tartásban végigtekintett birodalmán. Onnan ahol állt, láthatta a büntetőtábor területének minden kis részletét. A lapos tetejű, vakítóan fehér A, B, C és D épületszárnyakat, amelyek majdnem tökéletesen négyszöget alkottak, a négyszögben a gyakorlóteret, közepén a zászlórúddal, melyen kókadtan lógott az angol lobogó. Az úszómedencét, szélén a kiégett, száraz fűvel meg a porlepte, satnya bokrokkal. A tábori konyhát, egy nagy szürke sátrat. A kápolnát, egy alacsony, fehér épületet, tetején fekete kereszttel. A tábori orvos rendelőjét, egy másik alacsony, fehér épületet, mely külön állt mintegy százötven méterre a kaputól. Egy pillantást vetett a tábort körülvevő magas falra, melyen szögesdrót húzódott, és sötéten elmosolyodott. Tisztán látta a falon túl, a büntetőtáborral szemben lévő tranzittábort, és nézte az apró, khakiruhás alakokat, akik egész nap csak lézengenek, várják, hogy visszaküldjék őket alakulataikhoz. (...)
Wilson elsétált a domb egyik végétől a másikig. Pompás domb - gondolta -, a laza homok alatt megbúvó kövek megnehezítik a futást. Igen, pompás domb, egyenesen a katonaszökevényeknek és a maflatóniknak készült. És futni fognak rajta, fel-le és körös-körül. Futni? Átfogják repülni, mire végez velük. "Úgy ráncba szedem őket, hogy szárnyakat növesztenek majd, és repülni fognak. De addig - ó, addig! Meg kell ismerkedniük vele, mi? Szenvedniük kell rajta, igaz? Hogy sajogjon minden porcikájuk, a szentségit. Bűnhődni. Igen. Meg kell tanulniuk bűnhődni, és nyikkanás nélkül engedelmeskedni a parancsnoknak. Igen, gyorsan kidöglenek a foglyok ezen a dombon, és nem lesz kedvük túl gyakran futkosni rajta a vakító napsütésben." Wilson főtörzsőrmester mosolygott, és a háta mögé tette a kezét, ahogy letekintett az izzadt, fáradt foglyokra."
A katonai büntetőtábor tehát nem egyszerű börtön vagy fogház, hanem olyan laktanya, ahol katonai foglyok nap mint nap szolgálati idejüket gyakorlatozással és kiképzéssel töltik. Ezek a tevékenységek nem céltalanok, legfőbb értelmük a katonai büntetés-végrehajtás általános funkcióiban keresendők. A katonai büntetőjogi felelősségre vonási eljárás során kiszabott szankciók érvényesítésének ugyanis elsősorban azt az üzenetet kell továbbítania, hogy a katonai renddel ellentétes magatartások tanúsítása helytelen. Ennél fogva a katonai büntetések és végrehajtásuk egységes célja a civil társadalomban meglévő generál-prevencióhoz hasonlóan, az általános katonai fegyelem fenntartása és a katonai egység céljainak a biztosítása. A katonai büntetés-végrehajtás ezen túlmenően további követelményt teljesít az egyénre vonatkozóan. Gábor Gyula jóvoltából már a XX. század elején ismert volt az a nézet, hogy a katonai büntetőhatalom a büntetés végrehajtásával nemcsak a tettes megjavítását, további bűncselekményektől való visszatartását célozza, hanem e negatívumnál többet, az elítélt katonai kötelezettségének teljesítését is (pozitívum).[8] A katonai büntetés-végrehajtás célja tehát szorosan kapcsolódik a katonai büntetés céljához azzal a kitétellel, hogy annak a büntetőjogilag felelősségre vont személy katonai vagy polgári társadalomba visszavezetésével, reszocializálásával vagy integrálásával kell érvényesülnie.
A katona elítéltek tábori vagy helyesebben laktanya körülmények közötti nevelése a magyar katonai büntetés-végrehajtási jogi szabályozásban sem ismeretlen. A katonai büntetés-végrehajtási szabályokról az ötvenes évek közepétől külön jogszabály rendelkezett,[9] amely a szabadságvesztés végrehajtására három büntetési nemet: a börtönt, a fegyelmező zászlóaljat és a katonai fogdát határozta meg. Ezek közül a fegyelmező zászlóalj mint katonai alakulat a honvédelmi miniszter által jóváhagyott szervi határozvány szerint működött, célja az volt, hogy a katonai renddel szembe helyezkedett kizárólag sorállományú elítélteken a nevelés céljait katonai kiképzéssel érje el. A büntetés jellege abban nyilvánult meg, hogy a büntetésüket töltő katonák jogaikban és kedvezményeikben korlátozva voltak, a büntetés három hónaptól két évig terjedő időtartama alatt fegyvert és rendfokozatot nem viselhettek, továbbá a fegyelmező zászlóaljban eltöltött idő a tényleges katonai szolgálati időbe nem számított bele.[10] Magáról a fegyelmező zászlóalj működéséről a magyar irodalomban is találunk forrást. Moldova György Kerüld a nőket című riportregénye[11] az író tapasztalatait adja közre, amelyeket 1968-ban a Rákospalotán felállított katonai fegyelmező zászlóaljnál szerzett. Ebben a zászlóalj napi rendjéről az alábbiak is olvashatók.
"K. százados - negyven körüli bajuszos, dünnyögő hangon beszélő tiszt - tájékoztat az épület rendjéről.
- Az épületben formailag két század helyezkedik el, gyakorlatilag három, mert az I. század A és B részlege önálló századnak tekinthető, külön körletük is van, a B századnak lent a földszinten, az A-nak az első emeleten, a II. századé a második emeleten.
- Mitől függ, hogy az elítélt katona melyik századba kerül?
- Az A századba irányítjuk azokat, akiket szándékos bűncselekményért 1 évre vagy annál többre ítéltek, vagy visszaeső bűnösök. A B századba kerülnek a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények tettesei, jórészt gépkocsivezetők. AII. századba pedig a szándékos bűncselekményesek 1 évnél rövidebb büntetéssel.
- Mi a különbség az A és B század foglalkozásai között?
- Az A századnak napi egy órával több a kiképzése, tehát ennyivel rövidebb a szabadideje.
Én az A századba kerülök, tehát ennek a napirendjét kérem el:
- 211/212 -
5.20 Rajparancsnok ébresztője
5.30 Ébresztő
5.30 - 6.00 Torna
6.00 - 6.35 Ágybevetés, tisztálkodás
6.40 - 7.10 Reggeli
- Milyen az ellátás?
- A hadsereg egyes normája, olyan, mint a többi lövész alakulatnál. Mindennap kapnak húst, inkább a sült tészta és a gyümölcs hiányzik nekik.
7.30 -13.00 Foglakozás
- Egyik héten kiképzés, 45 perces órákkal, mint az iskolákban, a másik héten műhelymunka. De ha sok a munka, akkor kiképzés álljt vezényelünk.
13.00 óra Ebéd
14.00 - 16.30 Foglalkozás, utána parancskihirdetés, anyagkarbantartás, vacsora, szabad foglalkozás.
21.30 Takarodó
- Vasárnap nincs kötött kiképzés, se munka. Minden hónap első vasárnapján az A század fogad látogatókat, a második vasárnap pedig a B, kantin és szeszes ital nincs. Napi 9 cigarettát kapnak, és hetenként 1 borotvapengét. Havonta két levelet írhatnak, két levelet és egy háromkilós csomagot kaphatnak.
- Eltávozás?
- Nincs. Eddig csak közvetlen hozzátartozó temetésére engedtek ki egy-egy embert, egy tiszthelyettes kísérte az illetőt, zsebre tett pisztollyal.
- Szökések?
- Régebben, amikor többet dolgoztak külső munkahelyeken, előfordult, az utóbbi években egy esetre sem emlékszem.
- Fegyelmi büntetések?
- Feddés, fenyítés, összkedvezmény-megvonás. Egy-két vagy három hónapig nem írhat és nem kaphat levelet vagy csomagot, nem fogadhat látogatókat, tehát teljesen megszakad a kapcsolata a külvilággal. Aztán fogda, egyszerű vagy szigorított, másnaponként kenyérrel és vízzel, kiszabható továbbá tíz nap sötétzárka. Persze a legnagyobb büntetés nem ez, hanem az, hogy ha túl sok fenyítés gyűlik össze a "dics-feny." (dicsérő-fenyítő) lapon, a bíró kizárja őket az időkedvezményből. Márpedig azt tudni kell, hogy a fegyelmező zászlóaljnál töltött idő nem számít bele a katonai szolgálatba. Vannak itt 65 novemberi bevonulású katonák, már betöltötték a 26-ik évüket, túl vannak a katonaság negyvenedik hónapján, talál itt majd nős, gyerekes családapákat is."
A fegyelmező zászlóalj mint katonai büntetés-végrehajtási intézet olyan alakulat volt, amelyben az átlagosnál szigorúbb katonai fegyelem mellett a sorállományú elitéltek törvénytisztelő, fegyelmezett és öntudatos katonává nevelése folyhatott. Habony János katonai kézikönyve szerint miután az elítéltek a kiképzési feladatok folyamatos elsajátításából sem esnek ki, a fegyelmező zászlóalj katonai érdekeket is érvényesít. Egyidejűleg biztosítja, hogy a katonai szolgálatot teljesítők a bűncselekményük elkövetése ellenére a sorkatonai szolgálatukat megszakítás nélkül tölthessék.[12] Ennél fogva a fegyelmező zászlóaljban büntetésüket töltő katonákra a katonai büntetőjogi szabályok vonatkoztak. Az onnan való szökés "katonai" szökésnek, tehát szolgálati bűncselekménynek, nem pedig fogolyszökés bűncselekményének minősült.
Minthogy a katonai fegyelmező zászlóalj 1993-ban a sorkatonai szolgálati idő és az elítéltek számának csökkenése miatt megszűnt,[13] ez az intézmény mára csak jogtörténeti emlék maradt, és ismételt felállítására a magyar katonai általános- és büntetőpolitika újbóli megerősödéséig nem is lehet számítani.
Az egyes, nehezen emészthető jogtételek megértéséhez, elsajátításához nemcsak szórakoztató példát, hanem kiváló gyakorlati tudnivalót adhat egy-egy szépirodalmi alkotás, novella vagy regény. Ezek a példák ugyanakkor nem erőltetettek, mivel az író azokat maga is az őt körülvevő élethelyzetekből meríti, élményszerűen, de tényszerűen tálalja. Az olvasón múlik, hogy az adott esetet a jog hatályos szabályai szerint értelmezi, vagy csak a hétköznapi szórakozás szintjén. Így fordulhat elő, hogy - Kiss Annához hasonlóan - nem mindenkinek jut eszébe Arany János főhőse, Toldi Miklós cselekedetén keresztül elgondolkodni a jogos védelem hatályos büntetőjogi szabályozásán (miért is repül az a "nehéz kő"?), avagy Németh László Iszony című regénye kapcsán azon, hogy házassági életközösségen belül is elkövethető-e az erőszakos közösülés, és ha igen, meddig lehet az ellen védekezni.
Az író azonban számos esetben nem engedi el olvasója kezét, és bent tartja a jog világában. Capote, Marquez, sőt Camus és Franz Kafka is segít minket abban, hogy a művet jogilag is értelmezni tudjuk. E regények központjában lényegében konkrét jogeset áll, amellyel kapcsolatban egyfajta megoldást tár elénk a szerző, de megadja annak lehetőségét is, hogy az olvasó is kialakítsa saját véleményét.
Minthogy a szépirodalmi írók jelentős hányada foglalkozik katonai művekkel, úgy a katonai jogi esetek is szép számmal bukkannak fel egy-egy irodalmi alkotásban. Tágabban értékelve szinte nincs olyan katonaregény, amelyben valamilyen fegyelmi, szolgálati vagy függelmi bűncselekmény ne fordulna elő. Erich Maria Remarque (Nyugaton a helyzet változatlan, És azután, Szerelem és halál órája, stb.), Ernest Hemingway (Búcsú a fegyverektől), Konsztantyin Szimonov (Nappa-
- 212/213 -
lok és éjszakák), Joseph Heller (22-es csapdája) vagy a magyar szerzők közül például Somogyvári Gyula (És Mihály harcolt) műveiben is találunk példát a szolgálati helytől való engedély nélküli távolmaradásra (szökésre vagy szolgálati feladat alóli kibúvásra) avagy a parancs iránti engedetlenségre, illetve a kötelességszegés szolgálatban deliktumra is. A magunk részéről négy olyan katonai témájú kötetet emeltünk ki, amelyekben a katonai büntetőjog erőteljesen megjelenik. James Jones Most és mindörökké, Merle Mesterségem a halál, Rigby A domb vagy Moldova György Kerüld a nőket regényei mind a katonai büntetőjog egy-egy meghatározóan fontos kérdését érintik, példát adnak arra, hogyan lehet értelmezni a parancsra elkövetett bűncselekmény büntetőjogi felelősségét, eleve milyen célból van helye az általánostól eltérő katonai büntetőjogi szabályozásnak, illetve milyen speciális szempontok merülnek fel a katonai büntetés-végrehajtás során.
Az, hogy a világ szépirodalmi remekei között számos katonai regény található, és egyes ismertebb irodalmi hősök katonai bűnbe is eshettek, jól mutatja, hogy a katonai életviszonyok között elkövetett sajátos bűncselekmények értékelésére az általánostól eltérő szabályrendszerre van szükség. Ez pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a katonai büntetőjogi rendelkezések az általános büntetőjogi szabályrendszer mellett létjogosultsággal bírnak, a katonai bűnök általános normák és intézményrendszer szerint nem ítélhetők meg. A katonai irodalmi hősök tehát csak katonai bűnbe eshetnek, és azok felett csak katonai eszközökkel lehet ítélkezni még a szépirodalomban is.■
JEGYZETEK
* Kiss Anna: Jog és Irodalom. Bűnbe esett irodalmi hősök. Publicitas Art Media Kft., Budapest 2008
[1] Tóth Mihály: Az Ószövetségtől a Pink Floydig. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs 2005. 7 o.
[2] Nem felejthetjük el azt sem, hogy a büntetőjogon kívül a jog egyéb területeinek is vannak irodalmi reprezentásai. Elég csak a Nobel-díjjal szintén jutalmazott José Saramago Vakság című regényére gondolni, amelyben egy szokatlan járvány miatt egy állam kezdetben zökkenőmentesen működő közigazgatása kártyavárként omlik össze.
[3] Vö. Herczeg István: Parancsra tette? Gondolat, Budapest 1969. 10. o.
[4] Telford Taylor The Anatomy of the Nuremberg Trials: A Personal Memoir címmel New Yorkban a Knopf Kiadó gondozásában megjelent könyvről lásd bővebben Deák István: A nürnbergi perek anatómiája. Forrás: http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b1001/94-01-02Deak.html
[5] Vö. Edward J. O'Brien: The Nuremberg Principles, Command Responsibility and the Defense of Captain Rockwood. Military Law Review. Vol. 149. 1995. 275.
[7] BH 1998.210.
[8] Vö. Gábor Gyula: A katonai börtönrendszer. Magyar Jogászegyleti Értekezések. Budapest 1904. 7. o.
[9] A katonai személyekre kiszabott rövidebb tartalmú börtönbüntetések végrehajtásáról szóló 1955. évi 5. törvényerejű rendelet.
[10] Vö. Kovács Zoltán (Szerk.): A katonai büntetőjog kézikönyve. Zrínyi Kiadó, Budapest 1958. 76. o.
[11] Lásd Moldova György - H. Barta Lajos: Négy kisregény. Lapkiadó Vállalat, Budapest 1987
[12] Vö. Habony János: Büntetőjogi ismeretek új kézikönyve. Zrínyi Kiadó, Budapest 1973. 52. o.
[13] Vö. A Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény 32. §-a
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
