Az elmúlt évben volt kerek tíz esztendeje annak, hogy az Európai Közösség (1992. március 23-án) elhatározta egy közös terméktanúsítási rendszer létrehozását, melyben a környezetbarát termékek megkülönböztetése egy címkével, az Európai Virággal történik. A vonatkozó előírásokat 2000 nyarán átfogó revíziónak vetették alá, mely elsősorban a szabályozás hatékonyságának növelését szolgálta. E rövid tanulmány a szabályozás lényegét igyekszik bemutatni, elhelyezve az Európai Virágot a termékjelölések rendszerében és rávilágítva a szabályozás gyengeségeire. A csatlakozás előestéjén mindez talán nem haszontalan, különös tekintettel arra, hogy az Európai Közösség immár harmadik országok, így a magyar vállalatok termékeinek tanúsítását is lehetővé kívánja tenni saját rendszerében. Mivel a közösségi szabályozás egy olyan közös rendszer felállításáról szól, mely nem érinti a nemzeti terméktanúsítási előírásokat, a magyar környezetbarát termékjelöléssel kapcsolatosan hagyományos értelemben vett jogharmonizációs kötelezettségről nem beszélhetünk. A kettős szabályozás, illetve a két rendszer egymás mellett élése persze megkövetel majd bizonyos igazodást, melynek főbb irányait a közösségi elképzelések napjainkban vázolják elénk.
A termékjelölésekben kétféle szabályozási módszer ötvöződik: a termékek tulajdonságainak vizsgálata, melynek eredményét a fogyasztók számára a címke közvetíti, másrészt maga az informálás, s ezen keresztül a fogyasztói magatartás közvetett befolyásolása. A környezetvédelmi szempontú termékjelölések egy adott termék környezeti veszélyeire, vagy épp ellenkezőleg, kedvező környezeti tulajdonságaira hívják fel a figyelmet.
Ha a veszélyesség megjelenítéséről van szó, a jelölés alkalmazása kötelező és további kötelezettségek kapcsolódnak hozzá, melyek az előállítás, a forgalmazás, a használat során, vagy épp a hulladékká válás után azt hivatottak biztosítani, hogy a jelzett kockázatok ne realizálódjanak. Az uniós szabályozásból példaként említhető az elemek és akkumulátorok hulladékainak szabályozása, vagy az elektromos és elektronikai termékek hulladékairól szóló irányelvtervezet, mely szerint minden terméket olyan jellel kell megkülönböztetni, mely a kommunális hulladékban való elhelyezés veszélyére figyelmeztet (itt a jel maga egy lakossági hulladékgyűjtő edényt ábrázol keresztirányban áthúzva).
Előfordul, hogy a jelölés semleges abban az értelemben, hogy egy termék valamely tulajdonságát a megítéléstől függetlenül jeleníti meg. Ilyenkor is kötelező jelölésről van szó, amire példa az Európai Közösség ún. energia-címkéje, melyet 1999-től Magyarországon is alkalmazni kell a forgalmazott mosógépeken, hűtőberendezéseken. Itt leegyszerűsítve energia-hatékonysági fokozatok megjelenítéséről van szó, ahol a minősítés lehet pozitív és negatív egyaránt.
Ami a pozitív tulajdonságok értékelését jelenti - ezt tanúsítja az Európai Virág címkéje is -, ismét kétfajta csoportot kell felállítanunk. Vannak ugyanis olyan (többnyire államilag el nem ismert) címkék, melyek csak egy-egy tulajdonság vizsgálatán alapulnak. A szakirodalom leghatékonyabbnak azonban általában azokat a jelöléseket értékeli, melyek átfogó képet adnak a termék környezetvédelmi jellemzőiről. Az átfogó, vagy integratív megközelítés lényege kettős: minden életciklus, tehát (a "bölcsőtől a sírig" elv alapján) a termék teljes életútja, valamint minden lehetséges környezeti tényező, védett érték és veszélyeztető tényező figyelembe vétele megtörténik.2
Még az ide tartozó címkéknek is sok fajtája van. Kiemelhető talán az a körülmény, hogy eredendően gazdasági önszabályozó eszközről van szó, melyhez az állam csak akkor kapcsol jogkövetkezményeket, kedvezményeket, ha a tanúsítás rendszere számára is megbízható. Ez abban ölthet testet, hogy az önszabályozáson alapuló rendszerre rátelepíti saját ellenőrző, felügyelő, illetve bizonyos esetekben, mint pl. az Európai Virág esetében a Közösség is teszi, szabályozó eszközeit.
Az állami beavatkozásnak bizonyos feladatai vannak azon címkékkel, tanúsítási rendszerekkel kapcsolatban is, melyek nem kívánnak ebbe illeszkedni. Itt elsősorban a fogyasztók védelméről, a megtévesztő tájékoztatás illetve az elismert (nemzeti, európai) címkéhez hasonló megjelenés korlátozásáról lehet szó.
Fentiek alapján még az átfogó elemzéseken alapuló címkék közt is állíthatunk fel csoportokat. A szabályozás közösségi koncepciója abból indul ki, hogy fennmaradnak a tagállamok nemzeti rendszerei. Így az EK-n belül vannak az Európai Virág mellett nemzeti címkék, sőt, létezik egy olyan is (az Északi Hattyú, a skandináv országok jelölési rendszere), ami nemzetközi együttműködésen alapul.
Az öko-címke sajátos "Win-Win" jellegű környezetszabályozó eszköz. A környezet-gazdaságtan azokat a módszereket illeti ezzel a jelzővel, melyek alkalmazásával mind az alkalmazó gazdasági-piaci eredményeiben, mind pedig a természeti környezet állapotának javulásában valószínűsíthető megfelelő "találati biztonság", vagyis mind a két fél nyer az ügyleten3. A címke hatása ráadásul továbbgyűrűzik, vagyis nem csak azoknál a vállalatoknál jelentkezik, melyek megszerzik, hiszen e vállalatok beszállítóikkal szemben maguk érvényesítik a magasabb környezetvédelmi elvárásokat.
Amennyiben "elismert" címkéről van szó, a termékminősítés keretei kötöttebbek, a címke alkalmazásához viszont az állam (a piaci előnyökön túl) maga is előnyöket kapcsolhat. Mivel a termékjelzés megszerzése nem kötelező, igen magas kritériumok teljesítéséhez köthető. Ha hiteles a termékjelzés a fogyasztók előtt és ténylegesen betölti reklámszerepét, akkor arra ösztönzi a termelői szféra többi résztvevőjét, hogy ők is megszerezzék a minősítést, ami környezetvédelmi szempontból olyan pozitív piaci, és közvetve technológia- illetve szerkezetváltást eredményezhet, amit kötelezően érvényesülő, közvetlenül ható, adminisztratív eszközökkel nem lehetne megvalósítani.
Összefoglalva az eddigieket, az Európai Virág esetében olyan, az EK által bevezetett ("elismert") tanúsítási rendszerről van szó, melyben a részvétel önkéntes, a kötelezően előírtaknál magasabb fokú környezeti teljesítmény kifejezéséről van szó; a megalapozó vizsgálatok átfogóak; és ahol a szabályozás nem belső jogharmonizációt jelent, hanem egy közösségi szintű rendszer felállítását.
Az Európai Virág szabályozásának alapjait a 880/92 sz. EK tanácsi rendelet rakta le.4 A szabályozás filozófiáját jól jellemzi a szabályozási környezet, melynek tendenciáit az 5. környezetvédelmi akcióprogram (1993-2000) célkitűzéseivel írhatjuk körül, hiszen ez a program a szabályozóeszközök körének bővítését irányozta elő, többek közt a gazdasági jellegű eszközök alkalmazásával, a lakosság hatékonyabb informálásával.5 Ma már a ’92-es rendelet helyett egy 2000-ben elvégzett revízió eredményeként új jogszabálya - az 1980/2000 sz. rendelet - van az Európai Virágnak. Ez már egy olyan politikai irányba illeszkedik, melyek a 6. akcióprogram (ami most áll elfogadás alatt), a tervezett, közösségi szintű, integrált termékpolitika, illetve a 2001 júniusában, Göteborgban elfogadott "Európai Fenntarthatósági Stratégia" határoz meg. Ezek lényege a fenntarthatóságra való további törekvés, a környezetbarát termékek piacának kiszélesítése, illetve az ún. ökológiai hatékonyság megvalósítása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
