A beruházásvédelem és a nemzetközi jog viszonyának szorosságát számos tényező bizonyítja. E szerves kapcsolat egyik fontos eleme a betudás szabályainak gyakori alkalmazása beruházásvédelmi jogvitákban. A releváns nemzetközi választottbírósági döntések elemzése ugyanakkor rámutat, hogy a különböző testületek nagyon eltérő módon értelmezik a betudás, azaz az államok és az egyes cselekmények közötti viszonyt (nemzetközi) jogilag megteremtő kapcsolószabályok eredetét, funkcióját és tartalmát. A dogmatikai tisztánlátás ugyanakkor kiemelten fontos, ugyanis a döntések kimenetele nem csupán a szubsztantív szabályok értelmezésén, hanem az egyre fontosabbá váló másodlagos, technikai szabályok ismeretén, helyes értelmezésén és alkalmazásán is múlik.
A beruházásvédelem és a nemzetközi jog viszonya rendkívül szoros. A beruházásvédelmi egyezmények nemzetközi szerződések, amelyekre a szerződések jogáról szóló bécsi szerződés (VCLT) szabályai vagy a nemzetközi szokásjog normái az irányadók.[1] A kompenzáció nélküli kisajátítás tilalma, az idegenjog különböző szabályai, a diplomáciai védelem szokásjogi feltétele vagy a jóhiszeműség és méltányosság elve mind olyan jogintézmény, amely mélyen gyökerezik a nemzetközi jogban. Ez alól az államfelelősség szokásjogi területe sem kivétel, különös tekintettel arra, hogy akár államok közötti, akár befektető és állam közötti beruházásvédelmi jogvitákban a tőkeimportőr állam betudás esetén fennálló jogsértése, felelősségének felhívása és annak megállapítása esetén jogkövetkezményei képezik a beruházásvédelmi jogviták lényegét.
A beruházásvédelem és az államfelelősség kapcsolata nem csupán a lehetséges dogmatikai átfedések miatt szoros. A múlt század ötvenes és hatvanas éveiben a Nemzetközi Jogi Bizottság munkájának García Amandor vezetésével épp az lett volna a célja, hogy megnyugtató tartalmi szabályozást találjon vagy alakítson ki az idegenek tulajdonának védelmére.[2] Ez a próbálkozás a fejlett és fejlődő, frissen függetlenné vált államok konszenzusának hiánya miatt vallott kudarcot, ez a dinamika egészen napjainkig meghatározza a nemzetközi beruházásvédelem intézményi és tartalmi sajátosságait, így a betudás problematikáját is a beruházásvédelmi jogban.
Ugyanakkor a Nemzetközi Jogi Bizottság (NJB) kudarca a szubsztantív szabályok kialakítása terén nyitotta meg az utat kezdetben Robert Ago, majd James Crawford iránymutatásával az NJB államfelelősségi szabályainak (ARSIWA)[3] kidolgozása felé, amely, elkerülendő a korábbi kudarcot, eleve nem törekedett szubsztantív szabályok kialakítására. Az elsődleges és másodlagos normák éles megkülönböztetésének pontosan az volt a célja, hogy ne kelljen azonosítani az államok szubsztantív kötelezettségeit (amelyek ráadásul jogáganként nemcsak heves vitáknak voltak kitéve, de jelentősen különböztek is), hanem elég legyen az állami kötelezettségek másodlagos normáit kodifikálni, illetve kiegészíteni.[4] Azaz megállapítani, hogyan néz ki az államfelelősség szerkezete, fogalmi elemei, azok tartalmilag mit fognak át pontosan (nemzetközi felelősség és tartalma, annak megszegése, betudás), illetve a felelősség felhívásának módjai, lehetséges kimentési alapok és a nemzetközi jogsértés jogkövetkeményei (a teljesítés követelése, az abbahagyás és a jóvátétel).
A NJB céljának megváltozása ellenére az államfelelősség koncepciója kifejezetten releváns maradt a beruházásvédelem számára: a több mint száz államfelelősségi tárgyú nemzetközi döntés mintegy 60%-a beruházásvédelmi választottbíróságtól származik.[5] Ez részben annak is köszönhető, hogy az ARSIWA első része - a nemzetközi felelősség keletkezése - a második és harmadik résszel ellentét-
- 497/498 -
ben nincs leszűkítve államközi viszonyokra, így az például a beruházó és az állam viszonyában is alkalmazható.
Az államnak történő betudási kérdések két fő csoportba gyűjthetők a nemzetközi beruházásvédelem területén. Az egyik csoportba tartoznak a klasszikus államfelelősségi kérdések, amelyekben a beruházási jogviták számos kérdésben erősíthetik meg, illetve pontosíthatják, egészíthetik ki az ARSIWA releváns betudhatósággal foglalkozó rendelkezéseit. A beruházási jogvitákban felmerülő jellemző betudási kérdések az ARSIWA 4. cikkéhez (állami szerv), 5. cikkéhez (kormányzati hatalom gyakorlásával felruházott entitás), valamint 8. cikkéhez (az állam irányítása vagy hatékony ellenőrzése alatt lévő entitás) kapcsolódnak. Ritkán, de megjelenik a 7. cikk alkalmazása is a gyakorlatban (ultra vires aktusok).
Az államfelelősség betudási kérdéseivel kapcsolatban néhány biztos megállapítás tehető. Egyrészt, hogy az ARSIWA legfontosabb rendelkezéseinek szokásjogi státusa mára általánosan elismertté vált.[6] Másrészt, hogy a választottbíróságok ismerik az államfelelősség általános dogmatikáját,[7] és alkalmazzák az ARSIWA egyes betudási tesztjeit.[8] Ugyanakkor az is látszik, hogy még mindig előfordulnak olyan esetek, amelyekben a testületek összemossák az ARSIWA egyes betudási mércéit még olyan esetekben is, amelyeknél a betudási mércék alkalmazása kizárja egymást (vagy állami szerv, vagy kormányzati hatalom gyakorlására feljogosított szerv, vagy az állam hatékony ellenőrzése alatt lévő szerv).[9]
Az állami szervek magatartásának betudhatósága különösen fontos és gyakori kérdés a nemzetközi beruházásvédelmi jogvitákban. Mivel az államok maguk nem tudnak eljárni, ezért a beruházásvédelmi kötelezettségeiket sem tudják absztrakt módon megsérteni.
Az ARSIWA 4. cikke értelmében: "1. Bármely állami szerv magatartását az adott állam cselekedetének kell tekinteni nemzetközi jog alapján, függetlenül attól, hogy törvényhozói, végrehajtói, bírói vagy bármely más feladatot lát el, és függetlenül az állami szervezetrendszeren belül betöltött helyétől, valamint attól, hogy mi a jellege az állam központi kormányzatának vagy területi egységének szerveként.
2. A szerv magába foglal bármely személyt vagy entitást, amelynek ez a státusa az állam belső joga szerint."
A 4. cikket a lehető legtágabb alkalmazásra tervezték, és így a hatalmi ágaktól függetlenül minden állami szervre kiterjed, függetlenül attól, hogy az hol helyezkedik el a szervezeti hierarchiában vagy a központi kormányzattól való távolságban. A választottbíróságok többek között a következő szervek magatartására alkalmazták a 4. cikket: miniszterek, a fegyveres erők és a rendőrség tagjai, az államkincstár, a törvényhozás és a bíróságok.[10] A 4. cikk hatálya alá tartoznak az autonóm tartományok és a szövetségi államok tagállamai is,[11] mint például Kalifornia.
A Methanex v. Egyesült Államok ügyben a felperes az Egyesült Államokat perelte több kaliforniai jogszabály elfogadása miatt,[12] amelyek a befektető szerint több pontban is sértették a NAFTA rendelkezéseit (nemzeti elbánás, korrupció, jogellenes kisajátítás).[13] Az ügy alapját az adta, hogy Kalifornia betiltotta az MTBE-benzinadalék használatát, amely metalon-összetevőjének a felperes volt a legnagyobb szállítója. A felperes azt állította, hogy a kaliforniai kormányzó korrupt módon (kampánytámogatásokért cserébe) ezzel a környezetvédelmi intézkedésnek álcázott, valójában a Methanexet diszkrimináló intézkedéssel hozta helyzetbe egyik amerikai riválisát, amely egy helyettesítő terméket, etanolt árult. Bár a választottbíróság az ügyben betudta Kalifornia magatartását az Egyesült Államoknak, jogsértést nem állapított meg, és elutasította a keresetet.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
