Lenintől állítólag egyszer azt kérdezték: hova megy. Ő azt válaszolta: "nem tudom, de oda határozottan megyek". Valahogy ez jutott eszembe, amikor a rendészeti stratégiával kapcsolatos anyagokat olvastam. Talán annyi a különbség, hogy mi ráadásul nem is határozottan megyünk. Mindjárt hozzáteszem, hogy ez nem a témával foglalkozó, a rendészeti stratégia előkészítésében tevékenykedő kitűnő szakemberek hibájából, hanem a kérdéssel foglalkozó politika dilettantizmusából és önzéséből következik. Ebben - legalábbis az eddigi irányítás és jogalkotás eredményeit illetően - úgy tűnik, nincs is igazán komoly vitám a témát tárgyaló szerzőkkel, hiszen lényegében egyetértünk abban, hogy a helyzet enyhén szólva is kaotikus.
1. A stratégia előkészítése során az eddigiekben jórészt a rendőrségről volt szó.[1] Finszter Géza felveti a kérdést, hogy a tervezés a rendvédelmi szervek összességére kiterjedjen-e, vagy ezen belül érdemes szűkíteni.[2] Saját felfogásomban viszont a tágnak tekintett keret is szűk. Álláspontom szerint a rendészet nem ágazat, hanem funkció. A közigazgatás egész szisztémájában megtalálható, nem korlátozható egyes szervezetekre, szervekre. Ha a dolog rendeltetését nézzük, akkor helyes a veszélyelhárítás megkülönböztető ismérvének a használata. Önmagában azonban kevés, hiszen bizonyos értelemben minden jogalkotási és bármely egyéb közhatalmi tevékenységnek szolgálnia kell a fenyegetések lehetőség szerinti elhárítását. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a rendészet a közigazgatás része. Tóth József szerint " amiként ugyanis.... súlyos tévedésen alapult az egykori rendőrállamnak az a felfogása, hogy a rendészet némi kivétellel az egész államigazgatást jelenti, éppen olyan tévedés lenne a jogállamban azt hirdetni, hogy a rendészet nem közigazgatás."[3] (Tóth, 1939:36-37). Ebben is - úgy tűnik - egyetértés van a rendészeti stratégiát előkészítő anyagok szerzőivel. Meg kell azonban jegyezni, hogy a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: rendőrségi törvény) 3. §-ának (1) bekezdéséhez fűzött indokolás szerint: "A rendészeti tevékenység jogérvényesítési módozat, így jogági sajátosságokkal nem rendelkezik. Fő jellegzetessége - szemben a jogalkalmazással - a jogszabályi előírások közvetlen kikényszerítéssel történő érvényesítésében nyilvánul meg". Való igaz, hogy ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság az 1/1999. közigazgatási jogegységi határozata azt mondta ki, hogy: "A rendőrség... - az Rtv.-ben meghatározott büntetőeljárási, valamint szabálysértési eljárási feladatai mellett - ellátja - a közigazgatás részét képező rendészeti igazgatás körébe tartozó feladatokat is". Megjegyzem, hogy közvetlenül vizsgált kérdésen túlmenően a teendőknek ez a csoportosítása is helyesebb, mint a rendőrségi törvényben leírt, elméletileg zavaros klasszifikáció.
2. Eljutottunk tehát odáig, hogy a rendészet veszélyek elhárítására irányuló közigazgatási funkció. Ez azonban még mindig meglehetősen tág keret. A köznapi szóhasználatban az is veszély, ha olyan építkezések folynak, amelyek miatt a későbbiekben nem lesz jó rálátás egy emlékműre, nem tud érvényesülni annak monumentalitása, szépsége. Éppen ilyen ügyben mondta ki a Porosz Közigazgatási Felsőbíróság, hogy esztétikai sérelmek bekövetkezésének elhárítása nem tartozik a rendészet körébe.[4] Ebből nem az következik, hogy az említett cél érdekében a közhatalomnak tilos volna cselekednie, csupán az, hogy az ilyen működés nem tartozik a közigazgatási veszély-elhárításhoz. A besorolásnak akkor és ott azért volt jelentősége, mert a felsőbíróság álláspontja értelmében az alakító-beavatkozó igazgatás (és a városkép alakítása nyilvánvalóan az) csak tételes és egyértelműen alkalmazható jogi szabályozásra épülhet, míg a rendészet esetében elegendő volt a fogalomnak való megfelelés, ami egyben felhatalmazást is magában foglalt.
3. Mindebből az következik, hogy nem elegendő a közigazgatásra és a veszélyelhárításra utalni, meg kell mondani: milyen jövőbeni negatív jelenségek kivédéséről van
- 30/31 -
szó. A szokásos válasz szerint azokról, amelyek a közbiztonságot és a közrendet fenyegetik. A rendőrségi törvény ezekhez most külön hozzáfűzi az államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését, valamint az államhatár rendjének fenntartását. E három feladat külön említését az általános teendők sorában elméletileg semmi nem indokolja, azok a közbiztonság (és a közrend) oltalmazásának körébe tartoznak. Jó példa ez arra, hogy a politika hogyan rendeli alá aktuális törekvéseinek a hosszabb távra szóló - stratégiai - célok szolgálatát.
4. A védendő értékek sorában első helyen áll a közbiztonság. A rendőrségi törvény 1. §-ához fűzött indokolás értelmében az annak oltalmazására irányuló feladat legáltalánosabban az állam és a társadalom különböző szervei alkotmányos működési feltételeinek és a közélet zavartalanságának biztosítását, továbbá az állampolgárok személy- és vagyonbiztonságának alapvető jogainak védelmét jelenti az azt veszélyeztető és sértő cselekményekkel szemben. Igaz, hogy ez a meghatározás a korábban szintén feltüntetett belső rendre is vonatkozik, a hagyományos felfogás szerint azonban az is a közbiztonság része. Bodgál Zoltán és Pintér Jenő szerint a közbiztonság"... egy adott állam belső mechanizmusának az állam által biztosított rendje, amely magában foglalja a személy- és vagyonbiztonság garantálása mellett az állam belső rendjének, igazgatásának zavartalanságát, biztonságát[5]
Annyi bizonyos, hogy a közbiztonság védelme kiterjed az emberek életének és vagyonának oltalmazására, ezeken túlmenően a közhatalom működőképességének érdekeit is szolgálja. Ha pedig ez így van, és ezt tekintjük a rendészet differentia specifica-jának, akkor ugyanezen alrendszer alá kell sorolni egyebek mellett az építésügyre vonatkozó hatósági tevékenység jelentős részét. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 51. §-a például a közigazgatásban elrendelt munkálatok elvégzésére való kötelezésről rendelkezik, különös szabályt megállapítva arra az esetre, ha az építési munka végzése során, vagy annak következtében az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot keletkezett [(2) bek.]. Nyilvánvaló, hogy a hatósági kötelezés kikényszerítése szolgálja az igazgatás érdekeit (tekintélyét), valamint a személy- és vagyonbiztonság védelmét is. Minden tekintetben rendészeti tevékenységről van tehát szó, amennyiben az eddigieket elfogadjuk. Ez értelemszerűen vonatkozik a fogyasztóvédelemre, a munkavédelemre és egy sor más feladatra, működési területre is.
5. Rendészeti stratégiát tehát nem a rendőrségre, hanem a közbiztonság védelmét szolgáló igazgatási funkcióra kellene készíteni. Ezen belül helyezkedik el a rendőrség amelyet az egész veszélyelhárító adminisztráción belül két dolog jellemez. Az egyik a végrehajtó-kikényszerítő szerep. A másik: a hatósági érdemi döntési jogkör, amely akkor is megjelenik a helyszínen felmerülő intézkedési kényszer miatt, ha csupán a közigazgatás más szervei akaratának közvetlen érvényesítését várják a közbiztonság őreitől. Jól példázza ezt a csendőrség története. Nem mindegy azonban, hogy melyik feladatkört tekintjük elsődlegesnek, melyikhez igazítjuk a szervezetet és a működési rendet. A magyar rendőrség a fizikai kényszer alkalmazásának, a központilag kialakított akarat végigvitelére alkalmasnak talált szervezetben hoz politikailag is jelentős hatású döntéseket (pl. gyülekezési jog). A szélesebb megközelítés szükségességének hangsúlyozása mellett a továbbiakban magam is a rendőrségre vonatkozóan fogalmazom meg a stratégiát érintő megjegyzéseimet, mivel az eddigi érvek alapvetően e szervezet tevékenységére vonatkoztak, a rendészeti jelleg elismerése miatt pedig a megállapítások értelemszerűen érvényesek más intézményekre is. Ez azonban természetesen nem menti fel a tervezőket az egyéb alrendszerek sajátosságai feltárásának és az egészbe illesztésének kötelezettsége alól.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
