A szakirodalomban általánosan elterjedt azon nézet, miszerint a germán törzsek körében a szó szigorú értelmében vett rabszolgasággal (servitus) mint intézménnyel alig találkozhatni. Ezen álláspont elsődlegesen Tacitus Germaniájának értelmezésére - vagy adott esetben félreértelmezésére - megy vissza,[1] amint ezt a Much- és Lange-féle Germania-kommentárban is olvashatjuk, amely szerint a szolgákkal való "jó bánásmód" oka a rómaitól teljességgel eltérő, germán lelkületben (Gemütsart) keresendő, ami az állatokkal való emberséges bánásmódban is megnyilvánult.[2] A servus és a mancipium kifejezéseket a szakirodalom - az általunk vizsgálandó Lex Baiuvariorum[3] elemzése során is - következetesen nem a Sklave, hanem a
- 101/102 -
Knecht, Höriger illetve Leibeigener fordítással adja vissza, vagyis az antik jelentéstartalomhoz képest jelentős, az e személyállapotúak helyzetének, statusának valamiféle javulását, személyiségüknek elismerése felé mutató tendenciát sejtető terminusokkal adja vissza.[4]
Ezen (némiképp közhelyes) felfogással helyezkedett szembe Hermann Nehlsen, aki a keleti- és nyugati-gót, valamint a frank és langobard jogokban vizsgálta behatóan a rabszolgák helyzetét, és jutott arra a megállapításra, hogy a hanyatló Nyugat-Római Birodalomhoz képest a kora középkor germán államaiban a rabszolgák száma és gazdagsági jelentősége nemhogy csökkent volna, hanem egyértelműen növekedett.[5] E tendencia indokolta szerinte azt is, hogy ex asse germán conpositiós rendszertől a jogalkotás a közjogiasabb-büntetőjogiasabb természetű normák,[6] valamint a teljes körű tulajdonosi felelősségtől a noxális felelősségi rendszer[7] felé.[8]
Jelen írásunkban a 737 és 743 között keletkezett Lex Baiuvariorum,[9] vagyis az írásba foglalt bajor Volksrecht[10] azon rendelkezéseit kívánjuk vizsgálni,
- 102/103 -
amelyek a nem szabad statusú személyek, vagyis a rabszolgák, a servusok, a mancipiumok és az ancillák helyzetét szabályozzák.[11] Mindennek során arra is igyekszünk választ kapni, hogy a jelentős, a többi germán népjogot messze meghaladó egyházi hatás a Lex Baiuvariorumban mennyire csapódik le a tekintetben, hogy a rabszolgák ember mivoltának elismerése milyen mértékben jelenik meg a törvényben. Nem mellékesen írásunk végén igyekszünk megválaszolni azon kérdést, hogy a mancipium, servus és ancilla kifejezések - amelyeket hagyományosan szolgával és szolgálóval szokás fordítani - elvben visszaadhatók volnának-e a rabszolga fordítással, vagy pedig a kifejezések jogi tartalmára rávilágítandó valamiféle más (differenciáltabb) terminust kívánnak meg.
Ezen elemzés keretében a terminológiai kérdések (I.) után először magán-, majd büntetőjogi szempontból vizsgáljuk a témát. Az előbbi körben a rabszolgákkal mint a jogügylet tárgyaival (II.), valamint a rabszolgák által kötött ügyletekkel (III.) foglalkozunk, az utóbbiban pedig a rabszolgában okozott kárt mint a tulajdon sérelmét és ennek conpositiós szabályait (IV.),
- 103/104 -
illetve a rabszolgák által elkövetett bűncselekmények szankcionálását (V.) vesszük górcső alá.
Az alábbiakban röviden arra térünk ki, hogy a mancipium és a servus - illetve utóbbi női megfelelője, az ancilla - mint terminus jogi különbséget takar-e a Lex Baiuvariorumban, valamint hogy e kifejezések közül főszabály szerint melyik mikor kerül alkalmazásra. A mancipium mint rabszolga említést nyer az eladás tárgyát képező dolog készítőjeként is (quod mancipii mei ex proprio meo materia laboraverunt et fecerunt),[12] ami foglalkoztatási körüket jelzi.[13] Értelemszerű kérdésként merül fel, hogy a mancipium kifejezés vajon a servus és az ancilla szinonimájának tekinthető-e, vagy pedig valamiféle markáns jelentésbeli különbség mutatható-e ki e terminusok között. Nagy valószínűséggel elfogadhatjuk Nehlsen véleményét, amely szerint a mancipium gyűjtőnév, vagyis mind a servust, mind pedig az ancillát jelöli. Az V-VII. századi forrásokban a servus és az ancilla megjelölés kétségkívül gyakoribb, lévén hogy e szövegek már csak koruknál fogva is közelebb vannak az antik forrásokhoz, s ennek megfelelően a servus kifejezés - amint ez a klasszikus latin nyelv sajátja - mind a férfi, mind a női rabszolgákat jelölte, utóbb azonban, amikor a servus jelentéstartalma kizárólag a hímnemű rabszolgák megnevezésére szolgált, a mancipium kifejezés lépett mint gyűjtőnév előtérbe, hiszen túl körülményes lett volna minden egyes alkalommal mind a servust, mind az ancillát felsorolni.[14]
Kiemelendő ugyanakkor, hogy a mancipium kifejezés a Lex Baiuvariorumban szinte kizárólag mint az ügylet (adásvétel, adományozás stb.) tárgya jelenik meg, ezzel szemben viszont a servus és az ancilla mind cselekvő - el-
- 104/105 -
járó, illetve elkövető - alanyként, mind pedig ügylettárgyként. Utóbbit példázza az idegen vagy lopott dolog eladásáról szóló rendelkezés, amely szerint az, aki más dolgát a tulajdonos akarata ellenére eladta, akár szolgáját, akár szolgálóját, akár bármi más dolgát, azt adja vissza a törvény erejénél fogva, és adjon egy hasonló értékűt: "Si quis vendiderit res alienas sine voluntate domini sui, aut servum aut ancillam aut qualemcumque rem, ipsam per legem reddat et consimilem aliam reddat...".[15] Ugyanakkor abból, hogy a mancipium nem szolgál a cselekvő, ügyletet kötő vagy bűncselekményt elkövető szolga megnevezéséül, nem lehet azon következtetést levonni, hogy jogi vagy társadalmi helyzete eltérő lett volna a servusétól vagy az ancilláétól.[16] Érdemes megjegyezni, hogy a frankoknál jelenik meg először a mancipium és a servus megjelölés mellett a sclavus is: lévén hogy a frankok több hadjáratot viseltek a szlávok ellen, s az így szerzett hadifoglyokat rabszolgáikká tették, így alakult ki a szláv (Sclavus) szóból a rabszolga (slave, Sklave, esclave) jelentés.[17]
A törvény megadja a szolgaság keletkezésének okát,[18] méghozzá a jogszavatosság kérdése kapcsán. Két lehetőséget az eladás kapcsán említ: nevezetesen a herceg által a határokon túlra vezetett hadjáratban hadifogoly gyanánt megszerzett szolga (istud mancipium ego prehendi extra terminum, ubi dux exercitum duxit), valamint a herceg által büntetésként másnak szolgaságba adott szolga (dux illum per debita et iusta culpa tulit et mihi licenter tradidit) esetét.[19] Harmadik, illetve negyedik lehetőségként az apai örökségként kapott (pater meus mihi reliquid in hereditatem), valamint a saját házban élő szolga utódjaként felnevelt szolga (ego in propria domo enutrivi eum a proprio meo mancipio natum) esete jön a törvény szerint számításba.[20] Ezt követően a törvény megemlíti, hogy utóbbi két lehetőség mint szerzésmód az igásállatok tekintetében is hivatkozható[21] - tehát ismét az állatokkal egy sorban történő említésre kell felfigyelnünk.[22]
- 105/106 -
Az egyház javára tett adományok között helyet kapnak a felsorolásban az udvarházak, a föld és a pénz mellett a szolgák (mancipia) is: "...quicquid donaverit, villas terra mancipia vel aliqua pecunia...".[23] Pap megölése esetén pedig, ha az elkövető nem tudja megfizetni az aranyban számított háromszáz solidust, akkor más pénzt, szolgákat, földet, vagy valami egyéb, tulajdonában álló dolgot kell váltságul adnia: "Si eum occiderit presbyterum, solvat CCC solidos auro adpreciatos; si aurorum non habet, donet alia pecunia mancipia terra vel quicquid habet...".[24]
Az adásvétel szabályozása során a mancipium az állatok mellett - amint erre Babják is felhívja a figyelmet[25] - kiemelten szerepel az ügylet példaként említett tárgyai között. A törvény ugyanis kimondja, hogy az adásvétel alakiságának megtartása bármilyen dolog, szolga, vagy állat eladása kapcsán azért kiemelten fontos, hogy senki se támadhassa meg a vétel érvényességét, mondván, hogy túl alacsony áron ruházta át tulajdonát: "Venditionis haec forma servetur, ut seu res seu mancipium vel quodlibet genus animalium venditur, nemo propterea firmitatem venditionis inrumpat, quod dicat se vile pretio vendidisset."[26] Érdemes kiemelni, hogy e szabály szoros rokonságot mutat a Lex Wisigothorum vonatkozó rendelkezésével.[27] A kellékszavatossági előírások kapcsán a szolgák a lovakkal és egyéb jószágokkal együtt kerülnek említésre, nevezetesen az eladó által elhallgatott hibák, a vakság, a (csont)törés, a nyavalyatörés, vagy a lepra esetén a vevő három napig visszaadhatja az árut: "...nisi forte vitium invenerit, quod ille venditor celavit, hoc est in mancipia aut in cavallo aut in qualecumque peculio, id est aut ceco ernioso cadivo aut leproso. ... Si autem non dixerit, mutare potest in illa die et in alia et tertia die."[28] Érdemes kiemelni, hogy a bajorok redhibitiós szabálya, amely három napos időtartamot enged a vevőnek, más germán népjogban nem található meg; ugyanakkor azonban a bajor jog követi a ró-
- 106/107 -
mai jog azon előírását, hogy - akárcsak az aedilis curulis edictuma[29] - tájékoztatási kötelezettséget írnak elő a rabszolgák, lovak és igásbarmok eladói számára.
A törvény részletesen szabályozza a rabszolgák által kötött ügyletek, kiváltképp az adásvétel érvényességének lehetőségét.[30] Abban az esetben, ha valaki egy servustól vásárolt valamit anélkül, hogy a tulajdonos tudott volna erről, és utóbb sem hagyta jóvá az ügyletet, a vevő visszakapta a vételárat, s az ügylet érvénytelennek minősült, amennyiben azonban a vétel tárgya már nem volt meg, a vevőnek hasonló dolgot kellett visszaadnia az engedély és megbízás nélkül adásvételt kötő szolga urának: "Si quis a servo alieno aliquid conparaverit nesciente domino suo, si dominus firmam esse noluerit emptionem, reddatur pretium emptori, et emptio nihil habeat firmitatis; si ipsud non habet, cum simile reddat".[31] E rendelkezés kapcsán tehát a kiindulópont az ügylet érvényessége, s az érvénytelenséggel csak akkor kell kalkulálni, ha a rabszolga tulajdonosának akarata erre irányul. Megjegyzendő, hogy a Lex Baiuvariorum e tekintetben éles ellentétben áll a frank szabályokkal, ugyanis a Lex Salica a servus tulajdonosának tudta nélkül kötött ügyleteket büntetni rendelte,[32] a Lex Ribuaria pedig kizárta a tulajdonos felelősségét.[33] Babják rámutat, hogy e kérdésben a bajor lexben a vizigót minta érvényesülése mutatható ki.[34] A vélelem tehát amellett szólt, hogy a rabszolga tulajdonosának tudnia kellett az ügylet létrejöttéről, s így főszabály szerint az adásvétel érvényben tartása mellett foglalt állást a törvény, de valamiképpen - adott esetben a hallgatólagos jóváhagyás révén - a servus tulajdonosának részt kell vennie az ügyletben. A bajorok ilyen esetekben mindkét szerződő fél érdekeit szem előtt tar-
- 107/108 -
tották, s az idegen servusszal kötött adásvételek kockázatát kiszámíthatóvá tették.[35]
Ha a tulajdonos eladta rabszolgáját, ám nem volt tisztában azzal, hogy annak milyen különvagyona, vagyis peculiuma van,[36] az egykori tulajdonosnak joga volt utóbb a különvagyon kiadását követelni: "Si quis servum suum vendiderit, forsitan eius nesciens facultates habeat, dominus eius potestatem habeat, qui eum vendidit, requirendi res eius, ubicumque invenire potuerit".[37]
Hasonlóképp a vizigót szabályozással[38] áll összhangban azon szabály is, mely szerint ha a servus szabadságát peculiumából váltotta meg, és a tulajdonos e peculiumról nem tudott, az ügylet érvénytelen, vagyis a szolga statusa és tulajdonosának személye nem változik: "Si quis servus de peculio suo fuerit redemptus, et hoc dominus eius forte nescierit, de domini potestate non exeat, quia non pretium, sed res servi sui, dum ignorat, accepit".[39] E rendelkezésnél a törvény nyilvánvalóan abból indul ki, hogy a servus a különvagyont máshonnan, nem pedig tulajdonosától kapta - ami a tulajdonos vagyonát gyarapította -, s így a rabszolga értékében növekedés állt be.[40]
E rendelkezésekből - ahogy Nelsen is megállapítja - egyértelműen kitűnik, hogy a VIII. századi bajor jog egyfelől nem ismerte a rabszolgák szabad rendelkezései jogát peculiumuk felett, másrészt pedig hogy mindazon esetekben, amikor a servus akár urával, akár harmadik személlyel kötött ügyletet, a dominus hozzájárulása (vagy legalábbis utólagos ratihabitiója) elengedhetetlen feltétel volt.[41]
- 108/109 -
Az idegen servus megölése, illetve testi épségének megsértése a törvényben önálló titulusban kerül szabályzásra.[42] Az alábbiakban érdemesnek látszik e rendelkezéseket áttekinteni, méghozzá abból a szempontból, hogy milyen mértékben tekinti a Lex Baiuvariorum az idegen rabszolga megölését, illetve megcsonkítását pusztán dologrongálásnak, egyfajta damnum iniuria datumnak - akárcsak a római jogból ismert szabályozás[43] -, vagy pedig felfedezhető-e benne a szolga ember-mivoltának elismerése. Idegen servus megölése esetén az elkövető a szolga urának húsz solidust köteles fizetni: "Si eum occiderit, solvat eum domino suo: cum XX solidis conponat".[44] Kérdésként merül fel, hogy e húsz solidus milyen arányban állhatott a servus piaci értékével. A törvénynek a lopásról szóló titulusa (De furto) nagyobb értékről beszél a tizenkét solidust elérő, vagy az meghaladó tárgy esetén, s kiemeli az ilyen értékű ló és mancipium példáját.[45] Ez egyértelművé teszi, hogy a szolga megölése esetén a tulajdonosnak fizetendő conpositio a servus piaci értékének felét sem éri el, s messze alatta marad a szabad ember megölése esetén fizetendő százhatvan solidust kitevő[46] váltságnak.[47] Amennyiben a servus nem magánszemély tulajdonában állott, hanem a de facto valamelyest jobb helyzetben lévő egyházi rabszolgák, a servi ecclesiae közé tartozott, akkor megölője az egyháznak két, a megölttel azonos értékű szolgát volt köteles adni: "Si quis servum ecclesiae sine mortali culpa occiderit per praesumptionem, duos similes restituat pro pro illo, quem occidit".[48] Kérdésként (méghozzá ehelyütt teljes egyértelműséggel aligha megválaszolhatóan) vetődik fel, hogy a törvényalkotó itt esetleg a lex Aquiliában előírt duplumra asszociált-e.[49] (Azon tényt, hogy a felszaba-
- 109/110 -
dított és a hajdani tulajdonos között - akárcsak a római jogban[50] - nem szűnt meg minden jogi kapcsolat, jól példázza, hogy a frilaz, vagyis felszabdított személy megölése esetén a hajdani tulajdonost negyven solidus illette meg.[51])
A testi sértés tényállásának szabályozása a törvényben igen részletes, és számos olyan tényállási elemet, elkövetési módot tartalmaz, amely a szabadok és a felszabadítottak (frilaz) esetében is meghatározást nyer - ezért tehát érdemes az előbbieket az utóbbiakkal párhuzamba állítva megvizsgálni. Ha valaki más szolgáját dühében - vagyis hirtelen felindulásból - megüti, egy tresmissét köteles fizetni: "Si quis servum alienum per iram percusserit, cum tremisse conponat".[52] A tremisse (tremissis) a késő ókorban bevezetett pénzegységként a solidus harmadát érte, és a kora középkorban is megtartotta ezen egységként funkcióját.[53] Ugyanezen elkövetési eset - méghozzá azzal kiegészítve, hogy az ütést pulislacnak nevezik - szabad ember esetén egy solidust,[54] felszabadított esetén fél solidust kitevő conpositiót von maga után.[55] (A pulislac,[56] vagyis a Beulenschlag olyan ütés, amelynek látható nyoma - szó szerint a fejen púp - marad.[57]) Ha valaki más rabszolgáját úgy bántalmazza, hogy vér folyik, fél solidust köteles adni a tulajdonosnak: "Si sanguinem confuderit, cum medio solido donet".[58] Ugyanezen cselekmény, vagyis a plotruns - tehát olyan ütés, amelynek következtében vér folyik (Blutrünse),[59] illetve a Lex Alamannorum Hlothariana szerint vér folyik a földre[60] - conpositiója másfél solidus,[61] ha a sértett szabad, és nyolc
- 110/111 -
és fél saica, ha felszabadított személy.[62] (A saiga vagy saica fél tremissét, vagyis a solidus hatodát erő pénzegység.[63])
A következő rendelkezés több, a szabad emberek esetében önállóan részletezett tényállási magatartást ölel fel. Ha valaki más rabszolgájára egyrészt kezet emel, másrészt a fején megsebesíti, hogy a koponyacsont láthatóvá válik, harmadrészt ütőerét üti meg, negyedrészt a seb megduzzad, egy solidusszal köteles megváltani a tulajdonos felé: "Si in eum contra legem 'infanc' fecerit, vel capite plaga, ut testa appareat vel vena percussa vel plaga tumens fuerit, cum I solido conponat".[64] Az első elkövetési mód neve infanc - vagyis ellenséges szándékú támadás, "befogás" (Einfang)[65] -, amelynek conpositiója három solidus, ha a sértett szabad,[66] illetve másfél solidus, ha felszabadított ember.[67] (Az infanc kifejezés minden esetben valamiféle támadást, erőszakos cselekményt jelent, terminus technicusként megfeleltethető a manus inicere in aliquem, vagyis a valakire kezet emelni, valaki ellen támadni tényállásnak.[68]) A további három megsebesítési mód esetében a törvény, ha a sértett szabad személy, a conpositiót hat solidusban,[69] ha felszabadított, másfél solidusban szabja meg.[70] Az ütőér olyan megsebesítést, amikor a vért tűz nélkül nem lehet elállítani, a törvény adarcratinak,[71] a koponyacsontot láthatóvá tevő sebet pedig kepolsceninek[72]
- 111/112 -
nevezi. Az adarcrati szó szerint érmegnyitás, etimológiailag az adar (Ader, ér) és a crat (Grat, szálka) szavakhoz kapcsolódik.[73] A kepolsceni kifejezés első tagja a koponya jelentésű, ófelnémet gebal/kebul szóval, a második tag a megjelenni, láthatóvá válni jelentésű, ófelnémet scînan, scein szavakkal rokonítható,[74] s ennek megfelelően a kifejezés az apparitio testae (Schädelschein) fordulattal adható vissza.[75]
A rabszolga csonttörést eredményező megütésének váltsága másfél solidus: "Si in eum talem plagam fecerit, ut exinde fracturas ossuum tollat, cum solido et semi conponat".[76] A törvény itt a csonttörés jellegét és az érintett testrészt pontosabban nem határozza meg, azonban a szabad ember hat,[77] és a felszabadított három solidusszal megváltandó csonttörésének[78] leírásából arra következtethetünk, hogy a fejsebből, vagy a karból a könyék felett kiütött/kitört csontról van szó e bántalmazás esetében. A következő szintén több elkövetési módot ölel fel. Eszerint ha valaki más szolgáján olyan sebet ejt, hogy az agy láthatóvá válik, vagy belső szerveit sebesíti meg - amit hrevavuntnak neveznek -, illetve ha addig veri és dobálja, amíg az nem marad ott félholtan, négy solidusszal köteles megváltani: "Si eum plagaverit, ut cervella appareat vel interiora membra vulneraverit, quod 'hrevavunt' vocant, et si eum tantum cederit et turnaverit, usque dum eum semivivum relinquat, hoc cum IV solidis conponat".[79] A Lex Baiuvariorum a szabad emberek és a felszabadítottak kapcsán az agyvelőt láthatóvá tevő koponyatörést és a belső szervek hrevavuntnak nevezett megsebesítését említi:
- 112/113 -
előbbiek esetében tizenkét,[80] utóbbiak esetében hat solidus conpositiót írva elő.[81] A hrevavunt (Leibwunde[82]) kifejezés első tagja a test, altest jelentésű, ófelnémet href, ref, illetve az angolszász hrif szavakkal áll kapcsolatban,[83] amelyek etimológiailag is kapcsolódnak a latin corpus szóhoz.[84] A szó második tagja, a wunt (uunt) participiumként értelmezendő, vagyis a belső részein megsebesült értelemben.[85] (E kifejezéssel szorosan összefügg a hrevawunti szó,[86] amely a belső részek sérülését jelöli.[87])
A következő passzusok különféle csonkítások conpositióját szabályozzák. Ha valaki más szolgájának a szemét üti ki, vagy kezét, illetve lábát vágja le, hat solidust köteles fizetni a tulajdonosnak: "Si ei oculum vel manum vel pedem absciderit, cum VI solidis conponat".[88] Ugyanennek a conpositiója szabad ember esetében negyven,[89] felszabadított esetében pedig tíz solidus.[90] A hüvelykujj levágása esetén négy, a mutató- vagy a kisujj levágásakor két, a középső- vagy a gyűrűsujj levágása esetén pedig két és fél solidust tartozik fizetni az elkövető a szolga tulajdonosának: "Si policem ei absciderit, cum IV solidis conponat. Ad proximo a police et minimum cum II solidis conponat; et medios II cum solido et semis conponat."[91] Ha a sértett szabad személy, ezen összegek a következőképpen alakulnak: a hüvelykujj levágása esetén tizenkét, a mutató- vagy a kisujj levágásakor nyolc, a középső- vagy a gyűrűsujj levágása esetén pedig öt solidus a conpositio. Megjegyzendő
- 113/114 -
ugyanakkor, hogy az ujj megmaradása, ám bénasága esetén ezen összeg egyharmad résszel növekszik, lévén hogy az ujj hiánya kevésbé akadályozza az illetőt a fegyverforgatásban, mint egy béna ujj.[92] A felszabadított kapcsán a conpositio díja - a fenti sorrendben - hat, másfél és két solidust tesz ki.[93] A törvény ebben az esetben - mint ahogy természetesen a rabszolga kapcsán sem - nem tesz említést az ujjbénulást okozó testi sértésről, lévén hogy e személyek vonatkozásában a fegyverforgatás kérdése nem kerülhet szóba. Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy a felszabadított és a szolga ujjainak elvesztéséért fizetendő conpositiók között alig van különbség, illetve olykor a szolga tulajdonosának fizetendő díj magasabb: ez jó eséllyel a munkaképesség csökkenésével, és így a tulajdonosnak okozott kár nagyságával van összefüggésben.
A servus orrának átszúrása két,[94] az alsóajak, a fül és az alsó szemhéj megsebesítése másfél, a felsőajak és a felső szemhéj megsebesítése egy,[95] a marchzandnak nevezett őrlőfog kiütése három, más fogak kiütése másfél,[96] a fül levágása másfél, átszúrása egy, megsiketítése négy solidusnyi conpositio megfizetését[97] vonja maga után.[98] A szabad ember orrának átszúrása kilenc,[99] fülének átszúrása - noha a törvény a szabad ember
- 114/115 -
esetében más fülsérüléseket is említ - három, megsiketítése negyven,[100] az ajkak és a szemhéjak conpositiója szintén három solidus, ám az alsóajak és az alsó szemhéj esetében ezen összeg hat solidusra emelkedik, ha a sérülés olyan, hogy az illető nem tudja a nyálat vagy a könnyet visszatartani[101] - jó eséllyel e többlet az esztétikai fogyatkozást volt hivatott szankcionálni. A marchzand kiverése tizenkét, más fogaké pedig hat solidusnyi conpositio megfizetését tette kötelezővé.[102] [A marchzand szó szerint sarokfogat (Markzahn) jelentett, tehát feltehetőleg nemcsak őrlő-, hanem szem- vagy metszőfogat nevezhettek így.[103] A marchzand kifejezés a Lex Alamannorumban is előfordul,[104] s megfelel a középfelnémet marczan kifejezésnek.[105]] Érdemes megemlíteni, hogy ezen, az arcon okozott sérülésekről a törvény a felszabadítottak kapcsán nem tartalmaz szabályozást.
A servus bénaságot - vagyis taudregil állapotot - eredményező megverése, a vízpartról vagy a hídról a vízbe lökése esetén a tulajdonost négy solidus illeti meg: "...vel sic eum plagaverit, ut claudus permaneat, quod 'taudregil' vocant, et si in aquam inpinxerit eum de ripa vel de ponte: in istis causis semper cum IV solidis conponat."[106] Szabad ember esetén a vízbe lökés, amit a törvény inunwannak nevez, tizenkét solidusszal váltandó meg.[107] Az oly mértékben való megsebesítés, hogy az illető nyomorék (taudregil) marad, a szabad ember esetében tizenkét,[108] a felszabadítottnál hat solidusra
- 115/116 -
menő conpositiót von maga után.[109] A taudregil nem más, mint aki húzza a lábát, vagyis lábával harmatot érinti (Taustreifer, Taustreicher).[110] A kifejezés ugyanezen értelemben és magyarázattal a Lex Alamannorumban is megtalálható.[111] A szó első tagjának etimológiája egyértelmű: az ófelnémet tau, vagyis harmat szóval áll kapcsolatban.[112] A dregil/dragil tag a futni értelmű gót þragian igével hozható összefüggésbe, amint már Grimm rámutatott.[113] Az in unwan (inunwan) kifejezés a törvényszövegben előfordul a szabad embernek folyópartról vagy hídról történő vízbe taszításának tényállásában,[114] a szabad embernek létráról való letaszításának,[115] mérgezett nyíllal való meglövésének,[116] valamint a gyújtogatás és az ezzel összefüggésben bekövetkezett halálesetek kapcsán.[117] A kifejezés nyelvileg a vélemény, nézet, remény jelentésű, ófelnémet wân (uuânî) szóval rokonítható,[118] tehát megfelelően helytállónak látszik a negyedikként idézett szöveghely magyarázata, miszerint az unwan szó a desperatio vitae, vagyis az élet feletti kétségbeesés - szabadabb fordításban: életveszély - fogalommal adható vissza.[119] Érdemes megjegyezni, hogy a szolga vízbe lökésekor a törvényalkotó valószínűleg az életveszély okozása miatt állapít meg conpositiót, viszont a szabad embernél ilyen esetekben bekövetkező becsületsértésre nem gondolhatott, hiszen ez a rabszolga esetében szóba sem jöhetett. Épp ezen okból
- 116/117 -
nem említi a törvény a szolgának a lóról való levetését, sem mint szankcionálandó cselekményt.[120]
Tekintettel arra, hogy a Lex Baiuvariorum önálló, a nőkkel kapcsolatos cselekményekkel foglalkozó titulust is tartalmaz,[121] indokolt az e cím alatt található passzusokat is megvizsgálni a szolgai statusú személyek szempontjából. Meglehetősen élesen jelenik meg a különbség a vetélést okozó bántalmazás esetében a különbség a szabad állású asszony és a szolgáló között. Szabad nő esetében, ha a bántalmazás következtében a még "élettelen" magzat - amely alatt a törvényszöveg nagy valószínűséggel a korai stádiumban lévő, tehát természetes okból bekövetkező koraszülés esetén sem életképest magzatot érti - meghal, a conpositio összege húsz solidus, ha pedig már "élt" (vagyis életképesnek minősült), az emberölésnél szokásos, vagyis százhatvan solidust kitevő[122] váltságot kell megfizetni.[123] A szolgáló esetén ugyanezen cselekmények esetében a conpositio a következőképpen alakult. Ha a magzat még nem "élt", négy,[124] ha már igen, az ancilla bántalmazásával annál koraszülést előidéző elkövető tíz solidust[125] volt köteles fizetni a tulajdonosnak: "Si vero acilla a quacumque persona debilitata fuerit, ut avorsum fecerit, si adhuc vivus non fuit, cum IV solidis conponat. Si autem iam vivus, X solidos conponat, ancillae dominae reformentur."[126] Figyelmet érdemel azon tény, hogy míg a szabad nőtől származó, életképesnek ítélt magzat halála esetén a szabad ember teljes Wergeldjét, százhatvan solidust köteles az elkövető megfizetni, addig a szolgáló életképes magzatáért nem az élő rabszolgák szokásos, húsz solidust kitevő
- 117/118 -
conpositióját,[127] hanem csupán annak felét, tíz solidust kell a tulajdonos felé megtéríteni.[128]
Ahogy a servus és az ancilla bántalmazása, illetve megölése esetén a tulajdonost illeti meg a fizetendő conpositio, úgy szolgálókkal való nemi viszony esetén is hasonlóképpen alakul a helyzet. Aki más férjezett szolgálójával hál, a tulajdonosnak - tehát nem a szolgáló férjének - köteles húsz solidust fizetni: "Si quis cum ancilla alterius maritata concubuerit, cum XX solidis conponat domino".[129] A férjezetlen szolgáló esetén ezen összeg négy solidust tesz ki: "Si cum ancilla virgine concubuerit, cum IV solidis conponat".[130] (A felszabadított és férjezett nő esetén a conpositio összege negyven,[131] a férjezetlen frilaza esetén nyolc solidus.[132])
Ha valaki egy szabad ember ellen hamis vádat emel, ugyanazon büntetést kell elszenvednie, mint ami a megvádolt személyt elítélése esetén fenyegette volna.[133] E rendelkezés egybecseng a római jogból ismert calumnia szankciójával: ha valakit calumnia, azaz rágalmazó vád miatt elítéltek, a császárkorban rendszerint ugyanazon büntetés sújtotta a hamis vádlót (calumniator), mint ami a vádlottat érte volna, ha elítélik, vagyis a talio elve került alkalmazásra az infamia mellett.[134] Ezzel szemben ha valaki más rabszolgáját hamis váddal illette, és azt ezért kínvallatásnak vetették alá, a tulajdonosnak egy hasonló értékű rabszolgát volt köteles adni; ha pedig a szolga a vallatás során meghalt, két szolgát kellett adnia,
- 118/119 -
ám ha ezen előírásnak nem tudott eleget tenni, rabszolgává vált, lévén hogy egy ártatlan halálát okozta.[135]
Érdekes módon a zálogjoggal foglalkozó titulusban (De pignoribus) tárgyalja a törvény más rabszolgájának szökésre történő rábírásának tényállását. Ha valaki más rabszolgáját szökésre bírja rá, és át is vezeti a határon, tizenkét solidus váltságot köteles adni, és vissza kell vinnie a szökevényt: "Si quis servum alienum ad fugiendum suaderit et foras terminum eum duxerit, hoc est foras marca, cum XII solidis conponat et ipsum reducat".[136] Szökésre rábírt szolgáló esetében a conpositio - anélkül, hogy a törvény ehhez magyarázatot fűzne - huszonnégy solidus: "Si ancilla est, cum XXIV solidis conponat et ipsam reddat".[137]
Ugyanezen cselekmény szankciója némiképp másképpen alakul, ha a szolga, illetve szolgáló az egyházé, amely kérdést a törvény az egyház ügyeiről szóló titulusában rendezi.
Ha valaki az egyházi szolgáját, vagy szolgálóját szökésre bírja rá, és átvezeti őket a határon, tizenöt soldiust köteles fizetni, és vissza kell hívnia a szökevényeket; az általa szökésre bírtak helyett, azok visszaszerzéséig zálogul szolgákat kell adnia, illetve ha nem tudná azokat visszaszerezni, a conpositiós összegen felül hasonló szolgákat, illetve szolgálókat kell helyettük adnia az egyháznak.[138]
A szolgai és szabad statusú személyek között haláluk és holttestük tekintetében is éles a választóvonal. A sírgyalázás tényállása csupán a szabad ember sírját védi.[139] A titkon, illetve orvul elkövetett emberölés tekintetében szintén jelentős különbség mutatkozik. Ha valaki egy szabad embert titkon megöl, és a folyóba dobja, vagy egy olyan helyre dobja, hogy a te-
- 119/120 -
temet nem tudja kiadni - azt nevezi a törvény murdridának -, negyven solidust tartozik fizetni, méghozzá a méltó temetés lehetetlenné tételéért, valamint az áldozat statusának megfelelő Wergeldjét kell megtérítenie.[140] Ha viszont szolgát öl meg így, és rejti el tetemét hasonló módon, a szolga ellopásáért fizetendő váltság kilencszeresét kell megtérítenie, vagyis száznyolcvan solidust.[141] Tehát míg a szabad ember esetén a végtisztesség megvonása is szankcionálásra kerül, addig a szolga esetében csak a tulajdonostól alattomban elvont vagyontárgy értéke jön kilencszeres megtérítéssel tekintetbe.[142]
Az alábbiakban két szöveghelyet érdemes még megvizsgálni, ugyanis a Lex Baiuvariorum e két rendelkezése mutat mindösszesen olyasféle tendenciát, hogy a törvényalkotó a rabszolga ember mivoltát oly módon ismerte el, hogy a szabadokéval azonos elbírálás alá vette sorsát, illetve cselekményét.
A halál tekintetében csupán a megtalált tetem eltemetésekor esik egy megítélés alá a szabad ember és a servus holtteste. A bajor törvény a Poenitentiale Gregorii és a Ponitentiale Cummeani rendelkezéseivel[143] összhangban,[144] hogy a halott ne heverjen temetetlenül, s ne végezze a disznók, kutyák vagy más vadak gyomrában, egy solidusszal rendeli jutalmazni a halott rokonai vagy a szolga ura részéről az eltemetőt.[145] Megjegyzendő, hogy az itt hivatkozott szentírási idézet, illetve reminiszcencia (mortuum sepelire) egyértelmű bibliai megfelelése nem azonosítható, az idézet a Genezis vonatkozó helyéhez[146] áll a legközelebb.[147]
- 120/121 -
A törvény ugyanakkor a rabszolgák számára is biztosítja a templomi menedékjogot (asylum).[148] E rendelkezés szerint azt, aki a templomba menekül, ne szabad onnan erőszakkal kihozni, hanem ott a pap tanácsának megfelelő fenyítésben kell részesülnie - ehelyütt utal (nem szó szerinti idézettel, hanem inkább egyfajta reminiszcenciával[149]) a Lex Baiuvariorum azon, Máté evangéliumából származó szöveghelyre,[150] miszerint aki megbocsát, annak megbocsáttatik, s aki nem bocsát meg, annak nem bocsáttatik meg.[151] Aki szökött szolgáját - vagy bárki mást - erőszakkal kivonszol a templomból, a templomnak negyven solidust, valamint a kincstárnak szintén negyven solidust köteles fizetni.[152]
Számos bűncselekmény tekintetében a törvény nem differenciál a tekintetben, hogy az elkövető szabad ember, vagy servus volt-e, vagyis a conpositio mértéke kizárólag a sértett személyéhez, statusához kötődik az elkövető személyállapotától függetlenül.[153] Az alábbiakban azon crimeneket vesszük sorra, amelyeknél a szabad és a szolgai állású elkövetőt más és más szankció sújtja.
Kérdésként merül fel továbbá, hogy a servus által elkövetett cselekmények esetében a tulajdonost minden esetben a conpositiós összeg megfizetése terhelte-e - akárcsak a frank és a langobard jogban[154] -, vagy pedig élhetett-e a noxába adás római jogból is ismert lehetőségével. Tekintsük
- 121/122 -
át ehelyütt először a noxalitás logikáját a római jog példáján! A római jogban a hatalomalattiak - vagyis mind a családgyermek, mind a rabszolga - ellen delictumaik esetén olyan büntetőkeresetek keletkeztek, mintha a tettet önjogú vagy szabad ember követte volna el. Ha a delictumot hatalomalatti (családtag, rabszolga vagy mancipiumban lévő) személy követte el, a sértett csak ún. noxális keresettel (actio noxalis) érvényesíthette igényét. A tettes közvetlen üldözése itt a családfői hatalomba való beavatkozást jelentette volna. A civil- és a praetori jog tehát a pater familias ellen adott keresetet ilyen esetekben, aki viszont kiszolgáltathatta az elkövetőt a sértettnek (noxae deditio). A családfő ilyenkor választhatott, hogy vagy megfizeti a büntetést (a kereset csak erre irányulhatott), vagy noxába adja a hatalma alatt álló elkövetőt (facultas alternativa). A családgyermek a noxa idejére mancipiumba került, a rabszolgán viszont a sértett véglegesen tulajdont szerzett. Rómában e jog nagy valószínűséggel még a magánbosszú idejéből ered: a sértettnek joga volt bosszút állni az őt ért sérelemért, ám az ő bosszúja ellen a hatalomgyakorlónak védekeznie kellett, hiszen védeni volt köteles a hatalma alatt állókat. Viszont ezzel a hatalomgyakorló is belekényszerült volna a végtelen küzdelembe, s ebből az ördögi körből szabadíthatta ki magát és familiáját a családfő, ha kiszolgáltatta az elkövető hatalomalattit. Az államközi kapcsolatoknál is látható, hogy a római állam is számos esetben élt azon lehetőséggel, hogy a vétkest kiszolgáltatta az ellenségnek, s ezzel megszabadította magát annak bosszújától. A praetori jog ezt annyiban változtatta meg, hogy amennyiben a hatalomgyakorló tudott a hatalomalatti delictumáról, nem választhatta a büntetés megfizetése helyett a noxába adást. Ha a hatalomgyakorló felbujtóként részes volt a cselekményben, akkor ellene actio poenalis, a hatalomalatti ellen pedig actio noxalis volt indítható a delictum miatt.[155]
Egy, a Lex Visigothorummal rokonságot,[156] ám eltéréseket is mutató[157] bajor törvényi rendelkezés azt engedi valószínűsíteni, hogy a tulajdonos bizonyos esetekben megszabadulhatott a noxába adás révén a conpositio megfizetésének kötelezettsége alól. Eszerint ha valaki egy idegen servust lopásra (vagy ura kárára valamely más károkozásra) bírt rá, hogy azt -
- 122/123 -
nevezetesen a tulajdonost - megvádolhassa, a tulajdonos sem szolgáját nem veszítette el, sem váltságot nem kellett fizetnie, hanem a felbujtó tolvajként, vagyis a niungeldo megfizetésével bűnhődött, s a tulajdonosnak sem kellett kiváltania rabszolgáját, hanem a szolga a dolog visszaadása után kétszáz botütéssel lakolt.[158] E - meglehetősen bonyolult - szabálynak akkor van értelme, ha alapként az a megoldási lehetőség szolgált, hogy bizonyos esetekben a bűncselekményt elkövető szolga tulajdonosának lehetősége volt a conpositio megfizetése helyett az elkövető servust a károsultnak átadni.[159]
Teljességgel más képet mutat ugyanakkor egy, talán a törvény korábbi rétegéhez tartozó szabály, amely a házasságtörés szankciója felől rendelkezik. Ennek kapcsán érdemes először röviden áttekinteni azon passzust, amely a szabad ember által elkövetett házasságtörés büntetését határozza meg. Ha egy szabad ember más szabad feleségével hál, és ha tetten érik, a "csábító" köteles a férjnek a feleség Wergeldjét megfizetni. Ha a férj a házasságtörőket tetten érve megöli, akkor az elkövető a vérdíjat életével fizette meg, s érte rokonságának sem bosszút állni, sem conpositiót követelni nincsen joga. Ha viszont csak "egy lábbal belépett az ágyba", de a feleség onnan ellökte, és semmi egyéb nem történt, akkor tizenöt solidust köteles fizetni a férj számára.[160] Amennyiben az elkövető rabszolga, a törvény a következőképpen rendelkezik. Ha a férj őt és a feleséget megöli, szégyene miatt a feleség vérdíját húsz solidusszal kell csökkenteni, a fennmaradó részt pedig a tulajdonos köteles megfizetni; ám ha a rabszolga elmenekül, és nem ölik meg, tette azonban utóbb bizonyítást nyer, a tulajdonos köteles húsz solidus fejében annak kiadni, akinek a feleségét
- 123/124 -
megbecstelenítette, a fennmaradó conpositiót pedig szintén a tulajdonos köteles megfizetni, lévén hogy szolgáját nem fegyelmezte meg eléggé.[161] E rendelkezés szigora kétségkívül összefügg a cselekménynek a férj tekintélyét és a család becsületét erőteljesen érintő jellegével. A törvény azon, kevéssé meggyőző indokolással - amivel egyúttal a servus tulajdonosának "bűnrészességét" fikcionálja -, hogy a tulajdonos elmulasztotta a rabszolga megfelelő fegyelmezését, a tulajdonos felelősségét egyértelműen megalapozza, és a servus átadása önmagában nem ad a dominusnak mentességet a conpositio megfizetése alól.[162]
Bizonyos cselekmények esetén különböző szankciót állapít meg a törvény szabad és szolgai statusú elkövetők számára, ám a servus megbüntetése ilyenkor sem mindig jelenti azt, hogy a tulajdonos mentesülne conpositio fizetési kötelezettsége alól.
Az egyházi vagyon alattomban - gazságból, tolvajmódra éjjel - történő felgyújtásáért tizenöt solidust köteles fizetni, továbbá minden tetőcsúcs után, ami a tűzvészben leomlott, huszonnégy solidust, s mindent, ami elégett, hasonlóval köteles megtéríteni, valamint minden, onnan sértetlenül kimenekült embernek conpositiót tartozik fizetni, ezen felül pedig a megsebesültek és ott halálukat leltek után a testi sértés, illetve az emberölésnek megfelelő Wergeldet.[163] Ha servus az elkövető, kezével és szeme
- 124/125 -
világával lakol tettéért, tulajdonosa viszont köteles mindent, ami a tűzvészben elégett, hasonlóval megtéríteni, illetve pótolni.[164]
Ha egy servus valamilyen, a hadseregben használatos dolgot ellop - így például lószerszámot, ezen belül béklyót, kötőféket, kantárt, pokrócot -, büntetése kézlevágás, tulajdonosa pedig köteles visszaadni, illetve megtéríteni az ellopott dolgokat.[165] Szabad statusú elkövető esetén a visszaadási kötelezettség mellett a conpositio negyven solidust tesz ki - kiemelendő ugyanakkor, hogy a törvény itt fogalmazza meg a conpositiós rendszer mibenlétét a legvilágosabban, ugyanis a negyven solidus kapcsán megjegyzi, hogy azzal "váltsa meg a kezét".[166]
Ha a hadjárat során egy rabszolga valamit elrabol, illetve erőszakos cselekményt - példának okáért gyújtogatást - követ el, halállal bűnhődik, tulajdonosa pedig (s a törvény itt is fikcionálja a tulajdonosi felügyeleti kötelezettség elmulasztását) mindent hasonlóval köteles megtéríteni.[167] (Szabad állású elkövető esetén a conpositio összege negyven solidus, s ehhez járul természetesen a megtérítési kötelezettség.[168]) A törvény előírása - akárcsak az egyház vagyonának felgyújtása esetén - a servus megbüntetése mellett a tulajdonosra is helytállási, illetve megtérítési kötelezettséget ró.[169]
A hercegi udvarban - vagy egyebütt - a párviadalba beavatkozó szabad személy negyven solidus conpositiót köteles fizetni,[170] ha viszont ezt szolga
- 125/126 -
teszi, úgy jobbjának elvesztésével bűnhődik, ám ura ezt a megölt szolga után fizetendő conpositióval,[171] vagyis húsz solidusszal megválthatta.[172] E magas összeget a rabszolga jobbjáért jó eséllyel az indokolta, hogy az urukat a hercegi udvarba elkísérő servusok tapasztalt harcosok lehettek, így tulajdonosuk számára kifizetődő volt harcképességük megtartásáért ennyit áldozni.[173]
A hercegi udvarban elkövetett lopás váltsága a triuniungeld, vagyis a lopott dolog szokásos (vagyis kilencszeres) váltságának háromszorosa, tehát a huszonhétszeres érték,[174] viszont ha rabszolga az elkövető, tulajdonosa vagy a kilencszeres értéket, azaz a niungeldet fizeti meg, vagy a servus kezének elvesztésével bűnhődik: "Servus vero 'niungeldo' solvat aut manus perdat".[175]
A fenti esetekből nyilvánvalóvá válik, hogy bizonyos cselekményeknél (bizonyos esetekben) a tulajdonosnak facultas alternativája volt azon tekintetben, hogy vagy átadja rabszolgáját a büntetésre, vagy megváltja cselekményét egy adott conpositiós összeg megfizetésével. Számos bűncselekménynél azonban - amint ez a következőkből ki fog derülni - erre nem nyílott lehetőség.[176]
A Lex Alamannorummal és a Lex Wisigothorummal,[177] valamint a langobard törvényekkel egybecsengően[178] a Lex Baiuvariorum úgy rendelkezik, hogy ha egy szabad ember egy másik szabadot rabszolgának adott el, akkor azon felül, hogy vissza kell helyeznie szabad állapotába, negyven solidust köteles fizetni a károsultnak, és további negyvenet a fiscusnak, ha viszont nem tudta visszavásárolni, büntetésből váljék maga is rabszolgává.[179] Ha azonban szolgai statusú az elkövető, tulajdonosa köteles a bíró-
- 126/127 -
nak átadni, s a herceg döntésétől függően vagy kezét, vagy szemét veszítse el - a törvény ehelyütt a tulajdonosi mérlegelést kizárva hangsúlyozza, hogy e "jel nélkül azonban sohase távozhassék, bármilyen kedves legyen is ura számára" -; ha pedig a tulajdonos e tettben akár felbujtóként, akár bűnsegédként részt vett, a servusszal azonos büntetést kell elszenvednie, a szolgát pedig köteles kiadni.[180]
A határjel és határkő elmozdításának szankcionálása terén egyértelmű az átvétel a Lex Wisigothorumból,[181] ugyanis ha szabad személy az elkövető, a szomszédoknak hat solidust köteles fizetni,[182] míg ha rabszolga - akárcsak a vizigót törvény szerint[183] -, minden egyes elmozdított jelért ötven korbácsütést kap: "Si servus, per singula signa L flagella suscipiat".[184] Új határjel elhelyezését a törvény egyértelműen tiltja,[185] s az ezen előírás ellen vétő szabad személy hat solidust köteles fizetni.[186] Ha azonban rabszolga az elkövető, s tettéről tulajdonosa nem tudott, akkor - akárcsak a Lex Wisigothorum[187] szerint - kétszáz korbácsütést kell kapnia, ám tulajdonosa nem köteles semmit sem fizetni.[188]
A Lex Baiuvariorum két esetet ismer, amikor mind az egyébként a conpositiót megfizetni képes szabad, mind a szolgai statusú elkövetőre statuscsökkenést, vagy testi büntetést mér, s mindkét esetben - nagy valószínűség szerint - a határozott egyházi tilalom húzódik a kemény büntetés
- 127/128 -
hátterében.[189] Ha egy szabad állású nő másnak magzatelhajtás céljából valamilyen italt ad, akkor elveszíti szabadságát, és annak lesz a rabszolgája, akit a herceg tulajdonosául kijelöl, ha pedig szolgáló az elkövető, kétszáz botütést kell rá mérni.[190] A vasárnapi munkatilalmat[191] visszaesőként megszegő szabad ember büntetése ötven botütés, illetve ha többszöri visszaesőről van szó, a szabadság elvesztése.[192] Ha szolga az elkövető, verést kell kapnia, ha pedig visszaeső, akkor jobbjának elvesztésével bűnhődik.[193]
A rabszolgák és szabadok közti nemi kapcsolatot a Lex Baiuvariorum a vizigót, frank és langobard törvényekhez képest - amelyek szerint példának okáért a szabad nő és a rabszolga, adott esetben saját szolgája közti kapcsolat minden esetben és mindkét fél számára halálbüntetést vont maga után[194] - szűkebb körben tárgyalja. A törvény a szabad nő és az idegen rabszolga közti futó nemi kapcsolatot - vagyis nem a contuberniumot, amint ez a szabad állású nő és férfi nem legalizált, ám megegyezésen alapuló nemi érintkezését tizenkét solidusszal büntető passzusból[195] is kiderül[196] - a következőképpen szankcionálja. Ha egy servus egy szabad nővel nemi kapcsolatot létesít - ami a törvény indokolása szerint a nép körében
- 128/129 -
megbotránkozást szül -, akkor a tulajdonos köteles a rabszolgát a nő rokonainak átadni, hogy azok megbüntessék, vagy akár meg is öljék, ám conpositiót nem tartozik fizetni.[197] A szabad nő megbüntetéséről a törvény nem szól, nagy valószínűséggel azért, mert - akárcsak a langobardok és a vizigótok joga szerint - az a rokonok elbírálására, illetve a házibíróság hatáskörébe tartozott.[198]
A szabad férfinak saját ancillájával létesített nemi viszonya jogkövetkezményt mindössze az öröklés terén von maga után. Ha az örökhagyónak szolgálótól is született fia, az a törvény erejénél fogva nem jogosult örökölni, s amit kap, azt féltestvérei könyörületének köszönheti, amire azonban a lex a Bibliára hivatkozva[199] inti őket.[200] Nehlsen - jó eséllyel helyesen - azt vélelmezi, hogy a törvény által említett szegények (pauperes) kategóriájába[201] ezen, törvényes örökrészre nem jogosult személyi kör is beletartozott.[202] Ehhez hozzátehetjük ugyanakkor azon megállapítást is, hogy - ellentétben a római jog azon alapelvével, amely szerint rabszolganő gyermeke az anya jogállását követte[203] - a bajor jogban a szolgálótól született gyermek, ha apja szabad állású volt, megkapta a szabad statust.
Vizsgálódásunk végén - tekintettel arra, hogy a szöveg vizsgálatából leszűrt, számos jogintézményt érintő részeredményt ehelyütt nem lehetséges és nem is érdemes megismételni - le kell szögeznünk, hogy a Lex Baiuvariorum (a benne megmutatkozó, korántsem elhanyagolható hatás
- 129/130 -
ellenére) nem tett jelentős lépést a többi germán népjoghoz képest a szabadságuktól megfosztott személyek helyzetének javítása, ember mivoltuk elismerése felé. Ennek fényében megállapítható, hogy - noha a medievisztika e terminológiát kevéssé preferálja - a mancipium, servus és ancilla kifejezések a szokásos, a jogi tartalomtól inkább messzebb, mintsem ahhoz közelebb vivő szolga és szolgáló fordítások mellett, illetve helyett a rabszolga terminussal is visszaadhatók.
* * *
by Tamás Nótári
This paper is devoted to the private and criminal law position of slaves, as part of that, examining some issues of terminology in relation to medieval servitus and then getting to slaves as the subject of legal transactions, transactions entered into by slaves and the nature of peculium, damage caused to alien slaves and the problems of sanctioning crimes committed by slaves. In terms of the view of society depicted in early medieval German laws it is a highly interesting issue, widely disputed in literature, how the position of slaves is reflected in the text of the codes. It is a generally asserted view in literature that in the strict sense of the word slavery (servitus) as an institution can be hardly found among the Germans tribes. This standpoint goes back primarily to the interpretation, or misinterpretation, as the case may be, of Tacitus's Germania. The phrases servus and mancipium are translated in literature consistently by the words Knecht, Höriger or Leibeigener and not by Sklave, that is, by terms that suggest some kind of-and compared to the content of the Antique meaning quite significant-improvement in the position, status of persons in this social standing, a tendency pointing towards acknowledgement of their personality.■
- 130 -
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány a 4.2.2.B-10/1-2010-0015 számú TÁMOP-projekt ("Identitäten: Kulturen und Minderheiten im Donauraum") támogatásával készült.
[1] Tacitus, Germania 25.
[2] Much, R.-Lange, W. (Hrsg.): Die Germania des Tacitus. Heidelberg, 19673.
[3] A Lex Baiuvariorum magyar fordítását - latin-magyar bilingvis kiadásban - lásd NÓTÁRI T.: Lex Baiuvariorum - A bajorok törvénye. Szeged, 2011. A bajor népjog lejegyzési idejéhez lásd NÓTÁRI T.: Adalékok a Lex Baiuvariorum datálásához és lokalizálásához. Jogtörténeti Szemle, 2009/1. 19-26; Römischrechtliche Elemente im Prolog der Lex Baiuvariorum. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Iuridica, 50. 2009. 419-429. A történelmi környezethez a korabeli történetírás tükrében lásd NÓTÁRI T.: Források Salzburg kora középkori történetéből. Szeged, 2005; A salzburgi historiográfia kezdetei. Szeged, 2007; Bavarian Historiography in Early Medieval Salzburg. Passau, 2010. A Lex Baiuvariorum egyéb vonatkozásaihoz lásd NÓTÁRI T.: Status libertatis a Lex Baiuvariorumban. Jogelméleti Szemle, 2007/4; A határviták rendezésének szabályai a Lex Baiuvariorumban. Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Iuridica et Politica, 27/1. 2009. 77-92; Személyállapot és társadalomszerkezet a kora középkori Bajorországban. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Budapestinensis, 42. 2005. 163-186; Personal Status and Social Structure in Early Medieval Bavaria. Acta Juridica Hungarica, 50. 2009/1. 85-110.
[4] CHABERT, A.: Bruchstück einer Staats- und Rechtsgeschichte der deutsch-österreichischen Länder. Wien, 1852. 110; Brunner, H.: Deutsche Rechtsgeschichte, I. Berlin, 19063. 368. sk.; GOETZ, H.-W.: Leibeigenschaft. Lexikon des Mittelalters V. Stuttgart, 1999. 1845. skk. Összefoglalóan - s e véleményekkel ellentétesen - lásd NEHLSEN, H.: Unfrei. Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte V. Berlin 1991-1998. 464. skk.; NEHLSEN, H.: mancipia. Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte III. Berlin, 1984. 219-230.
[5] NEHLSEN, H.: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. Germanisches und römisches Recht in den germanischen Rehctsaufzeichnungen, I. Ostgoten, Westgoten, Franken, Langobarden. Göttinger Studien zur Rechtsgeschichte 7. Frankfurt a. M., 1972. 58. skk.
[6] NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 140. skk.; 220. skk.; 319. skk.; 378. skk.
[7] Ennek római jogi vetületeihez és alapjellegéhez lásd NÓTÁRI T.: Római köz- és magánjog. Kolozsvár, 2011. 336. sk.
[8] NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 133. skk.; 191. skk.; 274. skk.; 376. skk.
[9] A bajor népjog lejegyzési idejéhez lásd NÓTÁRI T.: Adalékok a Lex Baiuvariorum datálásához és lokalizálásához. Jogtörténeti Szemle, 2009/1. 19-26; Römischrechtliche Elemente im Prolog der Lex Baiuvariorum. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Iuridica, 50. 2009. 419-429. A történelmi környezethez a korabeli történetírás tükrében lásd NÓTÁRI T.: Források Salzburg kora középkori történetéből. Szeged, 2005; A salzburgi historiográfia kezdetei. Szeged, 2007; Bavarian Historiography in Early Medieval Salzburg. Passau, 2010. A Lex Baiuvariorum egyéb vonatkozásaihoz lásd NÓTÁRI T.: Status libertatis a Lex Baiuvariorumban. Jogelméleti Szemle, 2007/4; A határviták rendezésének szabályai a Lex Baiuvariorumban. Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Iuridica et Politica, 27/1. 2009. 77-92; Személyállapot és társadalomszerkezet a kora középkori Bajorországban. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Budapestinensis, 42. 2005. 163-186; Personal Status and Social Structure in Early Medieval Bavaria. Acta Juridica Hungarica, 50. 2009/1. 85-110.
[10] A Lex Baiuvariorum vonatkozásában bővebben lásd BEYERLE, K.: Lex Baiuvariorum. Lichtdruckwiedergabe der Ingolstädter Handschrift. München, 1926; MERKEL, J.: Das Bairische Volksrecht. Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 11. 1858. 533-687; SCHWIND, E. v.: Kritische Studien zur Lex Baiuwariorum III. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde, 37. 1912. 415-451; KRUSCH, B.: Die Lex Bajuvariorum. Berlin, 1924. 38-163; KOTTJE, R.: Die Lex Baiuvariorum - das Recht der Baiern. In: Mordek, H. (Hrsg.): Überlieferung und Geltung normativer Texte des frühen und hohen Mittelalters. Sigmaringen, 1986. 9-23; ECKHARDT, K. A.: Die Lex Baiuvariorum. Eine textkritische Studie. Untersuchungen zur deutschen Staats- und Rechtsgeschichte, 38. Bresslau, 1927; LANDAU, P.: Die Lex Baiuvariorum: Entstehungszeit, Entstehungsort und Charakter von Bayerns ältester Rechts- und Geschichtsquelle. München, 2004.
[11] NEHLSEN, H.: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. Ein Beitrag zur Geschichte der Sklaverei in Bayern. In: Bellen, H.-Heinen, H. (Hrsg.): Fünfzig Jahre Forschungen zur antiken Sklaverei an der Mainzer Akademie, 1950-2000. Miszellanea zum Jubiläum. Stuttgart, 2001. 505-521.
[12] Lex Baiuvariorum 16, 14. Similiter de iumentis vel huiusmodi quae fuerit adserere.
[13] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 509. A kézművesség megjelenéséhez a germán népjogokban lásd NEHLSEN, H.: Die rechtliche und soziale Stellung der Handwerker in den germanischen Leges - Westgoten, Burgunder, Franken, Langobarden. In: Das Handwerk in vor- und frühgeschichtlicher Zeit, I. Historische und rechtshistorische Beiträge und Untersuchungen zur Frühgeschichte der Gilde. Abhandlungen der Akademie der Wissenschaften in Göttingen. Phil.-Hist. Klasse 3. Folge Nr. 122. Göttingen, 1981. 267-283.
[14] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 509. sk.
[15] Lex Baiuvariorum 16, 1.
[16] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 510.
[17] BABJÁK I.: Barbárság vagy germánság? Árucsere Európa hajnalán. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011. 33. sk.
[18] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 508. sk.
[19] Lex Baiuvariorum 16, 11.
[20] Lex Baiuvariorum 16, 14.
[21] Lex Baiuvariorum 16, 14. Similiter de iumentis vel huiusmodi quae fuerit adserere.
[22] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 509.
[23] Lex Baiuvariorum 1, 1.
[24] Lex Baiuvariorum 1, 9.
[25] BABJÁK: i. m. 187. sk.
[26] Lex Baiuvariorum 16, 9.
[27] Lex Wisigothorum 5, 4, 7. Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum - A bajorok törvénye. i. m. 94314.
[28] Lex Baiuvariorum 16, 9.
[29] Vö. NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 318. sk. E kérdéskörhöz bővebben lásd JAKAB É.: Stipulationes aediliciae. Szeged, 1993.
[30] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 514.
[31] Lex Baiuvariorum 16, 3.
[32] Lex Salica 27, 33.
[33] Lex Ribuaria 77.
[34] BABJÁK: i. m. 183.
[35] Uo. 184.
[36] Megjegyzendő, hogy a törvényszöveg e passzusában nem szerepel a peculium kifejezés, amelyről azonban a passaui és freisingi traditiók is szót ejtenek. Vö.: Traditio Pataviensis Nr. 16; Traditio Tegernseensis Nr. 68. 85; Traditio Frisingensis Nr. 1168.
[37] Lex Baiuvariorum 16, 3.
[38] Vö. Lex Wisigothorum 5, 4, 16.
[39] Lex Baiuvariorum 16, 3.
[40] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 514.
[41] NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 168. skk.; NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 515.
[42] Lex Baiuvariorum tit. 6. De servis quomodo conpununtur.
[43] NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 334. sk.
[44] Lex Baiuvariorum 6, 12.
[45] Lex Baiuvariorum 9, 3. Et si maiorem pecuniam furatus fuerit, hoc est XII solidorum valentem vel amplius, aut equum totidem pretii, vel manicipium...
[46] Lex Baiuvariorum 4, 28. Si quis liberum hominem occiderit, solvat parentibus suis, si habet, si autem non habet, solvat duci vel cui commendatus fuit, dum vixit bis LXXX solidos; hoc sunt CLX.
[47] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 513.
[48] Lex Baiuvariorum 1, 5.
[49] Vö. Institutiones Iustiniani 4, 6. 22.
[50] NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 194. sk.
[51] Lex Baiuvariorum 5, 9. Si eum occiderit, conponat eum domino suo cum XL solidis.
[52] Lex Baiuvariorum 6, 1.
[53] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 3123.
[54] Lex Baiuvariorum 4, 1. Si quis liberum per iram percusserit, quod 'pulislac' vocant, I solidum donet.
[55] Lex Baiuvariorum 5, 1. Si quis eum percusserit, quod 'pulislac' vocant, cum medio solido conponat.
[56] A Lex Baiuvariorum nyelvezete kapcsán összefoglalóan lásd NÓTÁRI T.: Germán nyelvi elemek a Lex Baiuvariorumban. Jogelméleti Szemle, 2011/4.
[57] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 51106.
[58] Lex Baiuvariorum 6, 2.
[59] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum. Lectum, Szeged, 2011. 51108.
[60] Vö. Lex Alamannorum Hlothariana 59, 2. ut sanguis terram tangat...
[61] Lex Baiuvariorum 4, 2. Si in eum sanguinem fuderit, quod 'plotruns' dicunt, solido I et semi conponat.
[62] Lex Baiuvariorum 5, 2. Si in eum sanguinem perfuderit, cum VIII saicas et semi conponat.
[63] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 3122.
[64] Lex Baiuvariorum 6, 3.
[65] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 51110.
[66] Lex Baiuvariorum 4, 3. Si in eum contra legem manus iniecerit, quod 'infanc' dicunt, III solidos donet.
[67] Lex Baiuvariorum 5, 3. Si in eum contra legem manum iniecerit, quod 'infanc' dicunt ... cum solido et semi conponat.
[68] KRALIK, D. v.: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. Neues Archiv der Gesellschaft für Ältere Deutsche Geschichtskunde 38. 1913. 1-132; 90.
[69] Lex Baiuvariorum 4, 4. Si in eum vena percusserit, ut sine igne stangnare non possit, quod 'adarcrati' dicunt, vel in capite testa appareant, quod 'kepolsceni' vocant, et si ossa fregit et pelle non fregit, quod 'palcprust' dicunt, et si talis plaga ei fuerit, quod tumens sit; si aliquis de istis contigerit, cum VI solidis conponat.
[70] Lex Baiuvariorum 5, 3. Si in eum contra legem manum iniecerit, quod 'infanc' dicunt, vei si in emum plagaverit, quad per hoc medicum requirat vel sic ut in capita testa appareat vel vena percussa fuerit, cum solido et semi conponat.
[71] Szó szerint érmegnyitás, etimológiailag az adar (Ader, ér) és a crat (Grat, szálka) szavakhoz kapcsolódik.
[72] A koponya (ófn. kepol) láthatóvá válása (Schädelschein).
[73] Ebből ered a középfelnémet grât (hegy, szálka), s jó eséllyel a szúrás, illetve szúrni értelmű, ófelnémet crâti, illetve crâtian: ennek megfelelően az adarcrati jelentése nem más, mint venae percussio. Vö. LEXER, M. v.: Mittelhochdeutsches Handwörterbuch, I-III. Stuttgart, 1872-1878. I. 1073; KRALIK: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. i. m. 48; NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 51112.
[74] GRAFF, E. G.: Althochdeutscher Sprachschatz oder Wörterbuch der althochdeutschen Sprache, I-VI. Berlin 1834-1842. (Neudruck: Hildesheim 1963.) IV. 127; VI. 499. skk.
[75] KRALIK: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. i. m. 91.
[76] Lex Baiuvariorum 6, 4.
[77] Lex Baiuvariorum 4, 5. Si ossa tulerit de plaga de capite vel de brachio supra cubito, cum VI solidis conponat.
[78] Lex Baiuvariorum 5, 4. Si in eum talem plagam fecerit, ut exinde ossum tollatur de capite vel de prachio supra cubitum, cum III solidis conponat.
[79] Lex Baiuvariorum 6, 5.
[80] Lex Baiuvariorum 4, 6. Si cervella in capite appareat, vel in interiora membra plagatus fuerit, quod 'hrevavunt' dicunt, cum XII solidis conponat.
[81] Lex Baiuvariorum 5, 5. Si quis eum percusserit, ut cervella eius appareat vel interiora membra vulneravit, quod 'hrevavunt' dicunt, vel eum ligaverit contra legem, cum VI solidis conponat.
[82] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 51117.
[83] Du CANGE, Ch. du F.: Glossarium mediae et infimae Latinitatis, I-X. Niort 1883-1887. IV. 256; GRAFF: Althochdeutscher Sprachschatz... i. m. IV. 1153.
[84] WALDE, A.-HOFMANN, J. B.: Lateinisches Etymologisches Wörterbuch, I-II. Heidelberg 1954. I. 194.
[85] KRALIK: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. i. m. 88.
[86] Lex Baiuvariorum 1, 6; 10, 1. 4.
[87] KRALIK: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. i. m. 89.
[88] Lex Baiuvariorum 6, 6.
[89] Lex Baiuvariorum 4, 9. Si quis libero oculum eruerit vel manum vel pedem tulerit, cum XL solidis conponat.
[90] Lex Baiuvariorum 5, 6. Si quis eum oculo vel manu vel pede excusserit, cum X solidis conponat.
[91] Lex Baiuvariorum 6, 7.
[92] Lex Baiuvariorum 4, 11. Si quis alicuius policem absciderit, cum XII solidis conponat. Et si proximum a police vel minimum absciderit, cum VIII solidis conponat, unum sic et alium sic. Illos medianos duos digitos cum X solidis, uno cum V et alio cum V. Et si non fuerint abscisi et est mancus stat rectus, ut non posset plicare, hoc impedimentum est ad arma baiolare: major est conpositio quam de absciso, tertiam partem supra addet. Ad XII adde IV, fiunt XVI; ad VIM adde III, fiunt XII; ad V adde et tremisse, fiunt VII et tremisse. Sic enim debes iudicare et sic conponere.
[93] Lex Baiuvariorum 5, 7. Si quis alicui policem absciderit, cum VI solidis conponat. Ad proximum a police et minimum digitum cum solido et semi conponat; ad medianos duos cum solido conponat.
[94] Lex Baiuvariorum 6, 8.
[95] Lex Baiuvariorum 6, 9.
[96] Lex Baiuvariorum 6, 10.
[97] Lex Baiuvariorum 6, 10.
[98] Lex Baiuvariorum 6, 8-11. "Si ei nasum transpunxerit, cum II solidis conponat. Si labia supteriora maculaverit vel aurem vel palpebrem supteriorem maculaverit, cum solido et semi conponat. Ad superiores vero cum I solido conponat. Si ei dentem maxillarem excusserit, quod 'marchzand' vocant, cum III solidos conponat. Alios vero cum solido et semis conponat. Si aurem eius absciderit, cum solido et semi conponat. Si aurem eius transpunxerit, cum I solido conponat. Si eum surdaverit ... cum IV solidis conponat."
[99] Lex Baiuvariorum 4, 13. Si quis alicui nasu transpunxerit, cum IX solidis conponat.
[100] Lex Baiuvariorum 4, 14. Si quis aurem transpunxerit, cum III solidis conponat. Si aurem alicui absciderit, cum XX solidis conponat. Si eum sic plagaverit, ut inde surdus fiat; cum XL solidis conponat. Si aurem maculaverit, ut exinde turpis appareat, quod 'lidiscart' vocant, cum VI solidis conponat.
[101] Lex Baiuvariorum 4, 15. Labia subteriore similiter conponantur et palpebre subteriore. Simili modo si sic plagaverit, ut lacrimam continere non possint vel subterior labia salivam non continet, tunc cum solidis VI conponat. Superiorem vero palpebrem vel superiorem labiam si maculaverit, cum III solidis conponat.
[102] Lex Baiuvariorum 4, 16. Si quis alicui dentem maxillarem, quod ‛marchzand' vocant, excusserit, cum XII solidis conponat; de aliis vero dentibus si excusserit alicui, omnem unum cum VI solidis conponat.
[103] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 53130.
[104] Lex Alamannorum 67, 22. Si autem dentem absciderit, quod marczan dicunt Alamanni...
[105] LEXER: 1872-2878. I. 2044.
[106] Lex Baiuvariorum 6, 8-11.
[107] Lex Baiuvariorum 4, 17. Si quis alium de ripa vel de ponte in aquam pinxerit, quod Baiuvarii 'inunwan' dicunt, cum XII solidis conponat.
[108] Lex Baiuvariorum 4, 27. Si quis aliquem plagaverit, ut exinde claudus fiat, sic ut pedes eius ros tangit, quod 'taudregil' vocant, cum XII solidis conponat.
[109] Lex Baiuvariorum 5, 8. Si quis plagaverit, ut exinde claudus permaneat, sic ut pes eius ros tangit, cum VI solidis conponat.
[110] Vö. NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 55143.
[111] Lex Alamannorum 57, 62. Si quis autem alium in genuculo placaverit, ita ut claudus permaneat, ut pes eius ros tangat, quod Alamanni taudragil dicunt...
[112] GRAFF: Althochdeutscher Sprachschatz... i. m. V. 346.
[113] GRIMM, J.: Deutsche Rechtsalterthümer, I-II. Leipzig, 1922. II. 187.
[114] Lex Baiuvariorum 4, 17.
[115] Lex Baiuvariorum 4, 19. Et si alicui scalam iniuste eiecerit vel qualecunque genera ascensui, et ille desuper fuerat relictus...
[116] Lex Baiuvariorum 4, 21. Si quis cum doxicata sagitta alicui sanguinem fuderit, cum XII solidis conponat, eo quod 'inunwan' est...
[117] Lex Baiuvariorum 10, 4. ...'inunwan' quod dicunt, in desperationem vitae fecerit...
[118] GRAFF: Althochdeutscher Sprachschatz... i. m. I. 857.
[119] GRIMM: Deutsche Rechtsalterthümer. i. m. II. 187; KRALIK: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. i. m. 120. sk.; BAESECKE, G.: Die deutschen Worte der germanischen Gesetze. Beiträge zur Geschichte der deutschen Sprache und Literatur 59. 1935. 1-101; 18.
[120] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 513.
[121] Lex Baiuvariorum tit. 8. De uxoribus et earum causis, quae saepe contingunt.
[122] Lex Baiuvariorum 4, 28. Si quis liberum hominem occiderit, solvat parentibus suis, si habet, si autem non habet, solvat duci vel cui commendatus fuit, dum vixit bis LXXX solidos; hoc sunt CLX.
[123] Lex Baiuvariorum 8, 19. Si quis mulieri ictu quolibet avorsum fecerit, si mulier mortua fuerit, tamquam homicida teneatur. Si autem tantum partus extinguitur, si adhuc partus vivus non fuit, XX solidos conponat; si autem iam vivens fuit, wirngeldo persolvat.
[124] Lex Baiuvariorum 8, 22.
[125] Lex Baiuvariorum 8, 23.
[126] Lex Baiuvariorum 8, 22-23.
[127] Lex Baiuvariorum 6, 12. Si eum occiderit, solvat eum domino suo: cum XX solidis conponat.
[128] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 513. sk.
[129] Lex Baiuvariorum 8, 12.
[130] Lex Baiuvariorum 8, 13.
[131] Lex Baiuvariorum 8, 10. Si cum missamanu, quod 'frilaza' vocant, et maritum habet, concubuerit, cum XL solidis conponat parentibus vel domino vel marito eius.
[132] Lex Baiuvariorum 8, 11. Si quis cum virgule, quae dimissa est libera, concubuerit, cum VIII solidis conponat parentibus vel domino.
[133] Lex Baiuvariorum 9, 19. Si quis contra capud alterius falsa suggesserit, vel pro quacumque invidia de iniusta accussatione cummoverit, ipse penam vel damnum, quod alteri intulit, excipiat. Neminem damnes, antequam inquires veritatem; scriptum est: 'Omnia autem probate, quod bonum est tenete'.
[134] NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 423.
[135] Lex Baiuvariorum 9, 20. "Si quis servum accussaverit iniuste alienum, et innocens tormenta pertulerit, pro eo, quod innocentem in tormenta tradidit, domino simile mancipium reddere non moretur. Si vero innocens in tormenta mortuus fuerit, duos servos eiusdem meriti sine dilatione restituat. Si non habuerit servum, aut unde conponat, ipse subiaceat servituti, qui innocentem fecit occidi."
[136] Lex Baiuvariorum 13, 9.
[137] Lex Baiuvariorum 13, 9.
[138] Lex Baiuvariorum 1, 4. "Si quis servum ecclesiae vel ancillam ad fugiendum suaserit et eos foras terminum duxerit et exinde probatus fuerit, revocet eum celeriter et cum XV solidos conponat auro adpreciatos, pro qua re praesumpsit hoc facere. Et dum illum revocat, alium mittat in loco pro pignus, donec illum reddat, quem in fuga duxit. Et si non poterit invenire illum, tunc alium donet similem illi et XV solidos componat. Ita et de ancilla secundum quod valet similiter faciat."
[139] Lex Baiuvariorum 19, 1.
[140] Lex Baiuvariorum 19, 2. "Si quis liberum occiderit furtivo modo et in flumine eicerit vel in tale loco eicerit, aut cadaver reddere non quiverit, quod Baiuvarii 'murdrida' dicunt: inprimis cum XL solidis conponat, eo quod funus ad dignas obsequias reddere non valet: postea vero cum suo werageldo conponat".
[141] Lex Baiuvariorum 19, 3. "Si servus furtivo modo supradicto more occisus fuerit et ita absconsus, quad 'camurdrit' dicunt, novuplum conponat, id est CLXXX solidos".
[142] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 511.
[143] Vö. Poenitentiale Gregorii 137. 138; Poenitentiale Cummeani 1, 26. 27.
[144] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 105338.
[145] Lex Baiuvariorum 19, 7. "Et si alicui mortuus fuerit repertus, et eum humanitatis causa humaverit, ut neque a porcis se inquinetur, neque a bestiis seu canibus laceretur, liber sit an servus, et postea repertum fuerit, et illi, qui eum humaverit, si requirere voluerit, parentes vero illius solvant ei solidum unum, aut dominus servi, si servus fuerit...".
[146] Genesis 23, 6. 15.
[147] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 105340.
[148] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 512.
[149] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 3529.
[150] Vö. Evangelium secundum Matthaeum 6, 14. sk.
[151] Lex Baiuvariorum 1, 7. Si quis culpabilis aliquis configium ad ecclesiam fecerit, nullus eum per vim abstrahere ausus sit, postquam ianuam ecclesiae intraverit, donec interbellat presbiterum ecclesiae vel episcopum, so presbiter representare non ausus fuerit. Et si talis culpa est, ut dignus sit disciplina, cum consilio sacerdotis hoc faciat, quare ad ecclesiam confugium fecit. Nulla sit culpa tam gravis, ut vita non concedatur propter timorem Dei et reverentia sanctorum, quia Dominus dixit: 'Qui dimiserit, dimittetur ei; qui non dimiserit, nec ei dimittitur'.
[152] Lex Baiuvariorum 1, 7. "Si quis autem homo ... fugientem servum suum, vel quem persecutus fuerit, de ecclesiae per vim abstraxerit et Deo honorem non dederit, conponat ad ipsam ecclesiam XL solidos iudice cogente, et pro fredo ad fisco XL solidos...".
[153] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 515.
[154] NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 274. skk.; 376. skk.
[155] Vö. NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 336. sk.
[156] NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 194. sk.; NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 515.
[157] NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 69201.
[158] Lex Baiuvariorum 9, 7. "Si quis alienum servum ad furtum suaderit, aut aliquid damnosum in fraudem domini sui, ut posset accussare eum, et fraus ipsa fuerit detecta per investigationem iudicis, dominus nec servum perdat nec aliquid damni pro compositione faciat, sed ille, cuius conclusione crimen admissum est, tamquam fur damnetur: in novuplum conponat. Ne cognatur exsolvere servum, sed servus quod tulit, reddat et insuper CC ictos flagellarum extensus publice accipiat."
[159] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 516.
[160] Lex Baiuvariorum 8, 1. Si quis cum uxore alterius concubuerit libera, si repertus fuerit, cum werageldo illius uxoris contra maritum conponat. Et si in lecto cum illa interfectus fuerit, pro ipsam conpositionem, quod debuit solvere marito eius, in suo scelere iaceat sine vindicta. Et si in lectum calcaverit uno pede, et prohibitus a muliere, at amplius nihil fecerit: cum XV solidis conponat, eo quod iniuste in extraneam calcavit thorum.
[161] Lex Baiuvariorum 8, 2. "Si servus hoc fecerit et interfectus cum libera in extranea fuerit thoro, XX solidos in suo damno minuetur ipsius coniugis weragelti; cetera vero, quae remanent, dominus eius cogatur solvere, usque dum repletus fuerit numerus sceleris conpositionis. Et si ille servus evaderit et interfectus non fuerit, sed tamen crimine devictus, dominus vero eius reddat eum illi, cuius uxorem maculavit, pro XX solidos, cetera vero per omnia impleat, pro quo servo suo disciplinam minime inposuit."
[162] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 516. sk.
[163] Lex Baiuvariorum 1, 6. Et si liber homo hoc praesumpserit facere, quod res ecclesiae igne cremaverit et probatus fuerit, conponat hoc secundum legem. Id est inprimis donet XL solidos auro adpretiato propter praesumptionem, quare talia ausus fuerit facere. Post haec omnia culmen, quod in illo incendio cecedit, cum XXIV solidis conponat, et quicquid ibi arserit, omnia similia restituat. Et quanti homines ibi intus fuerint et inlaesi de incendio evaserint, unique cum sua 'hrevavunti' conponat. Et si ibi aliquis laesus fuerit vel mortuus, ac si ipse cum propria manu fecerit, sic secundum personam uniuscuiusque conponat.
[164] Lex Baiuvariorum 1, 6. "Si quis res ecclesiae igne cremaverit per invidiam more furtivo in nocte, et inventus fuerit: si servus est, tollatur manus eius et oculos eius, et amplius non videat facere malum; dominus vero eius omnia similia restituat, quicquid in illo incendio arserit".
[165] Lex Baiuvariorum 2, 6. "Si quis in exercitu aliquid furaverit, pastoria, capistro, freno, feltro vel quecumque involaverit et probatus fuerit: si servus est, perdat manus suas; dominus vero eius ipsam rem, si habet, reddat".
[166] Lex Baiuvariorum 2, 6. Si autem liber homo hoc fecerit, cum XL solidis redimat manus suas, et quod tulit reddat.
[167] Lex Baiuvariorum 1, 6. "Si servus hoc fecerit, capitale crimine subiaceat; dominus vero eius omnia similia restituat, pro qua re servo suo non contestavit, ut talia ne faceret".
[168] Lex Baiuvariorum 1, 6. Si quis in exercitu infra provinciam sine iussione ducis sui per fortia hostile aliquid praedare voluerit aut foenum tollere, aut granum vel casas incendere, hoc omnino testamur, ne fiat. ... Si liber est, XL solidis sit culpabilis, et omnia similia restituat.
[169] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 517.
[170] Lex Baiuvariorum 2, 11. Si quis in curte ducis vel ubicumque pugnaverint campiones, manus ad levandum miserit, antequam ille iusserit, cui commendatum est praevidere: si liber est, XL solidos conponat in publico...
[171] Lex Baiuvariorum 6, 12.
[172] Lex Baiuvariorum 2, 11. "...si servus, manum suam dexteram ibi perdat, aut dominos eius redimat eum cum XX solidis".
[173] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 518.
[174] Lex Baiuvariorum 2, 12. Si quis infra curte ducis aliquid involaverit, quia domus ducis domus publica est, 'triuniungeld' conponat, hoc est ter nove conponat liber homo.
[175] Lex Baiuvariorum 2, 12.
[176] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 518.
[177] Vö. Lex Alamannorum Hlothariana 46; Lex Wisigothorum 7, 3, 3.
[178] Vö. Leges Liutprandi 8. 38. 91. 131; Leges Ratchis 3. 14.
[179] Lex Baiuvariorum 9, 4. Si quis liberum hominem furaverit et vendiderit, et exinde probatus fuerit, reducat eum et in libertatem restituat, et cum XL solidis conponat eum. In publico vero XL solidos solvat propter praesumptionem, quam fecit. Et si eum revocare non potuerit, tunc ipse fur perdat libertatem suam pro eo, quod conlibertum servitio tradidit, si solvere non valet werageld parentibus; et amplius non requiratur.
[180] Lex Baiuvariorum 9, 5. "Si vero servus liberum furaverit et vendiderit, dominus eius ligatum praesentet coram iudice. In ducis potestate sit disciplina eius: aut manus perdat aut oculos; sine signum numquam evadat, quam deliciosus sit apud dominum suum. Et si dominus eius hoc iussit aut consentiens fuit, superiora sententia subiaceat ipse, et illum servum reddat."
[181] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 519.
[182] Lex Baiuvariorum 12, 1. Si quis limites conplanaverit, aut terminos fixos fuerit aussus evellere, si ingenuus est, per singula signa vel notus vicinos cum VI solidis conponat.
[183] Vö. Lex Wisigothorum 10, 3, 2.
[184] Lex Baiuvariorum 12, 2.
[185] Lex Baiuvariorum 12, 5. Nemo novum terminum sine consensu partis alterius aut sine inspectore constituat.
[186] Lex Baiuvariorum 12, 6. Quod si forte liber hoc fecerit, damnum pervasionis excipiat, quod legibus continet, id est VI solidos.
[187] Vö. Lex Wisigothorum 10, 3, 5.
[188] Lex Baiuvariorum 12, 7. "Si vero servus admiserit domino nesciente, CC flagella publice extensus accipiat, et nullum ex hoc preiudicium domino conparetur".
[189] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 519.
[190] Lex Baiuvariorum 8, 18. "Si quis mulier, que potionem dederit, ut avorsum faceret, si ancilla est, CC flagella susipiat; et si ingenua, careat libertatem, sevitio deputanda cui dux iusserit".
[191] Ennek egyházi tilalmához lásd Concilium Aurelianense III. (a. 538) 28; Concilium Cabilonense (a. 644) 18; Concilium Rotomagense (a. 650) 15; Concilium Narbonense (a. 589) 4; Concilium Matisconense II. (a. 585) 1; Isidorus, De ecclesiasticis officiis 1, 24, 1; Poenitentiale Gregorii 54; Poenitentiale Cummeani 12, 3. 4; Decretio Childeberti II. (a. 596) 14. Vö. Concilium Autissiodorense (a. 578) 16; Concilium Narbonense (a. 589) 4.
[192] Lex Baiuvariorum 1, 14. Si quis dominico operam servilem faecerit liber homo, si bovem iunxerit et cum carro ambulaverit, dextrum bovem perdat; si autem secaverit fenum vel collegerit aut messem secaverit aut collegerit, vel aliquid opus servile fecerit die dominico, corripiatur semel vel bis. Et si non emendaverit, rumpatur dorso eius L percussiones. Et si iterum praesumpsit operare die dominico, auferatur de rebus eius tertiam partem. Et si non cessaverit, tunc perdat libertatem suam et sit servus, qui noluit in die sancto esse liber.
[193] Lex Baiuvariorum 1, 14. "Si servus autem, pro tale crimine vapuletur. Et si non emendaverit, manum dexteram perdat...".
[194] Vö. NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 241. sk.; 308. skk.
[195] Lex Baiuvariorum 8, 8. Si quis cum libera per consensu ipsius fornicaverit et nolet eam in coniugio sociali, cum XII solidis conponat, quia nondum sponsata nec a parentibus sociata, sed in sua libidine maculata.
[196] Vö. NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 520.
[197] Lex Baiuvariorum 8, 9. "Si servus cum libera fornicaverit et hoc repertum fuerit, ille, cuius servus est, reddat parentibus suis ad penam, quam meruit, luendam vel interficiendum, et amplius nihil cogatur exsolvere, quia talis praesumptio excitat inimicitias in populo".
[198] Vö. NEHLSEN: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. i. m. 147. sk.; 242.
[199] Vö. NÓTÁRI: Lex Baiuvariorum... i. m. 90297.
[200] Lex Baiuvariorum 15, 9. "Si vero de ancilla habuerit filios, non accipiant portionem inter fratres, nisi tantum quantum per misericordiam ei dare voluerint fratres eius, quia in vetera lege scriptum est: 'Non enim erit heres filius ancillae cum filio liberae.' Tamen debent misericordiam considerare, quia caro eorum est."
[201] Lex Baiuvariorum 4, 31. Si parentes desunt, fiscus accipiat et pro delicto hoc pauperibus tribuat...
[202] NEHLSEN: Die servi, ancillae und mancipia der Lex Baiuvariorum. i. m. 521.
[203] NÓTÁRI: Római köz- és magánjog. i. m. 190.
Lábjegyzetek:
[1] Nótári Tamás, tudományos főmunkatárs, MTA TK Jogtudományi Intézete, 1014 Budapest, Országház u. 30.; egyetemi docens, KRE ÁJK, Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék, Budapest, Viola u. 2-4. E-mail: tamasnotari@yahoo.de
Visszaugrás
