Az Európai Jogász Fórumot 2001-ben az az igény hívta életre, hogy - a tagállami jogászgyűlések hagyományait közösségi szintre emelve - alkalmat biztosítson az európai jog aktuális kérdéseinek kétévenkénti megvitatására, s az egyes jogászi hivatásrendek gyakorlói ezáltal nemcsak saját tagállami fórumaik útján, hanem e közvetlenebb módon is hatást gyakorolhassanak a jogalkotásra és jogalkalmazásra. Nürnberg, Athén, Genf és Bécs után idén Budapesten gyűltek egybe az európai jogásztársadalom képviselői, hogy az október 1-jétől 3-áig tartó rendezvényen eszmét cseréljenek a közjog, a polgári jog és a büntetőjog területén felmerülő aktuális, az európai integrációt érintő kérdések kapcsán. A kiváló előkészítő munkának köszönhetően az európai jog tudományának "első vonalából" érkeztek az előadók, és keresték - a hallgatósággal együtt - a vizsgált kérdések lehetséges megoldásait.
Az V. Európai Jogász Fórum civilisztikai szekciója - melynek elnöke Mádl Ferenc, főrapportőre pedig Harmathy Attila volt - az Európai Közösségek Bírósága ítéleteinek a tagállamok polgári és kereskedelmi jogára gyakorolt hatását vizsgálta.
Két előadás is foglalkozott a különböző közösségi jogforrások horizontális hatályú, a magánjog területén való érvényesülésének lehetőségeivel. Arthur Hartkamp a közösségi jog elsődleges jogforrásainak hatását, Marek Safjan pedig a közösségi jog általános elveinek a magánjog horizontális jellegű jogviszonyaira gyakorolt hatását vizsgálta. Hartkamp előadásában - vitába szállva Maduro főtanácsnoknak a C-438/05. sz. Viking Line ügy kapcsán képviselt azon álláspontjával, amely szerint közvetett és közvetlen horizontális hatály közt tartalmi szempontból nincs különbség - felvázolta a kétféle hatály érvényesülési formáit és gyakorlati megjelenési módjait, s az általuk lehetővé tett mozgástér különbözőségére főképp a felek érdekeinek eltérő mérlegelési lehetőségei kapcsán mutatott rá. Safjan előadásában azt hangsúlyozta, hogy az alapjogok és az alapszabadságok ütközését esetről esetre kell feloldani, s ha az adott tényállás keretei között egy norma "alul marad" is, ez semmiképp sem rontja le az érvényét általános jelleggel. A magánautonómia és a szerződéses szabadság elveinek alapvető jellegét aláhúzva arra az álláspontra helyezkedett, hogy valamely alapszabadsággal ugyan ellentétes, de elenyésző jelentőségű magánjogi viszonyokba akkor sem lehet beavatkozni, ha ez egyébként a horizontális hatály alapján lehetséges is lenne.
Az általános jogelvek kérdését vizsgálta Jürgen Basedow, aki előadásában arra mutatott rá, hogy a - nemcsak a magánjog bizonyos részterületeit érintő, hanem általánosabb jellegű - jogharmonizáció igénye ellenére az Európai Közösségek Bírósága a magánjogi kérdésekben vonakodik átfogó és rendszeralkotó értelmezést adni, jogelveket rögzíteni. A jogértelmezésben nyújtott segítő szerepük miatt szorgalmazta nem túlságosan elvont - csak az absztrakció közepes fokán álló, egy adott jogterületre vonatkozó - jogelvek rögzítését az ítélkezési gyakorlatban. Előadásában kitért arra is, hogy a polgári jogok hatékony érvényesítése érdekében továbbfejlesztést igényelne a Bíróság jelenlegi felépítése: decentralizációra, szakosított törvényszékek létrehozására, az állampolgárok közösségi bírósághoz fordulásának lehetővé tételére lenne szükség.
Hugh G. Beale a közösségi jog angol jogra gyakorolt hatását vizsgálta, s kénytelen volt beismerni ennek a hatásnak az igen korlátozott voltát. Ennek okát egyrészt az eltérő jogalkotási módszerben látta, nevezetesen abban, hogy a jogharmonizáció folytán - sokszor szó szerint - átvett közösségi joganyagok mintegy idegen testként elszigeteltek maradnak a common law rendszerében. Másrészt pedig abban, hogy az angol jog a nagy értékű üzleti szerződések világában mozog otthonosan, ezért a szerződés szentségét és a felek magánautonómiáját féltve ódzkodik a gyengébb fél jog általi felkarolását lehetővé tevő közösségi jogi szabályok és jogelvek átvételétől.
Nikolaos K. Klamaris az EK Bíróság által a jogvita tárgyának (a perfüggőség szempontjából lényeges) fogalma kapcsán alkotott autonóm értelmezését ismertetve arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy fogalomértelmezés autonóm mivolta nem jelenthet gyökeres szakítást a tagállami megközelítésekkel és jogi szabályozásokkal, nem járhat azok figyelmen kívül hagyásával. Ezért az EK Bíróság szerinti megközelítés - legalábbis a jelen pillanatban még - nem állítható mintául a tagállami jogalkotók elé.
Tóth Ádám a közjegyző jogállását, tevékenységét elemezte, összefoglalva az Európai Bíróságnak a közjegyzői jogállást érintő ítélkezési gyakorlatát és hangot adva annak a véleményének, hogy szükséges lenne a közhatalom gyakorlásában történő közvetlen és sajátos részvétel fogalmának további értelmezése.
A közjogi szekció - melynek elnöke prof. dr. Trócsányi László alkotmánybíró, főrapportőre dr. Chronowski Nóra, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense, vezérszónoka pedig prof. dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke volt - munkája három, a szuverenitás fogalmával kapcsolatos témát érintett.
Az első téma a szuverenitás "külső" határait, nevezetesen az EU és a nemzetállam szuverenitásának kérdéskörét, az európai és a nemzeti döntéshozatal viszonyát vizsgálta. Olivier Dutheillet de Lamothe a francia Alkotmánytanács, valamint a spanyol, olasz és német alkotmánybíróság vonatkozó (a közösségi jog elsődlegességét általánosságban ugyan elismerő, de a közösségi jogi szabályoknak a tagállami alkotmányos renddel való összeegyeztethetősége felett végső soron mégis őrködő) ítélkezési gyakorlatát elemezve a közösségi jog elsődlegessége kérdésének dogmatikai megoldatlanságára mutatott rá, elismerve mindazonáltal, hogy ez az ellentmondásos - a Közösség és a tagállamok viszonyát a szuverenitás szempontjából jól jellemző - helyzet a kölcsönös együttműködési készség miatt inkább csak hipotetikus jellegű probléma. Armin von Bogdandy pedig a német Szövetségi Alkotmánybíróságnak a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban a közelmúltban hozott ítéletét vetette kritikai szemléletű elemzés alá, helyeselve a nemzeti parlamentek szerepének fontosságának kiemelését és azt, hogy a testület nyitva hagyta a közösségi jog vagy a tagállami alkotmányok elsőbbségével kapcsolatos probléma "végső megoldásának" kérdését, de erősen kritizálva a döntésből sugárzó, az unióval szembeni gyanakvó szemléletet. Véleménye szerint az előrevivő az lenne, ha a tagállamok nem saját különállásukat és identitásuk védelmét hangsúlyoznák, hanem az Unió általános érdekeit szem előtt tartva és egymással minél szorosabban együttműködve keresnék a fejlődéshez vezető utat. Megfogalmazásában az európai politika kategorikus imperatívusza így hangoznék: "Cselekedj úgy, hogy cselekvésed minden tagállam számára általános szabályként szolgálhasson, s az EU annak kárát ne szenvedje!"
A kormányzati funkciók privatizációjával, mint a szuverenitás "belső" korlátjával Kovács Árpád, a Számvevőszék elnöke, Terence Daintith és Sabino Cassese foglalkoztak előadásaikban. Cassese a közszféra által szabályozás alá vont tárgykörök számának ingamozgás-szerű változását bemutatva arra a kettősségre mutatott rá, hogy a közfeladatok kiszervezése, az állami önkorlátozás önmagában is a szuverenitás egyfajta gyakorlása, amely paradox módon az - immár közvetett - állami beavatkozás újabb és újabb területekre való kiterjesztését eredményezi. Sorra vette ezenfelül az állami beavatkozás visszaszorításával járó problémákat, érintve egyebek közt a legitimáció, valamint a megfelelő közreműködők kiválasztásának és ellenőrzésének kérdését. Daintith a "contracting-out", az állam felelősségvállalásának fenntartásával járó feladat-kiszervezés által felvetett kérdések kapcsán vázolta a common law rendszerekben kialakult megoldásokat: az alkotmányos és jogi korlátok kialakításának lehetőségét és az ellenőrzés fenntartásának módjait. Kovács Árpád a köz- és a magánszféra együttműködésének módjait, a kiszervezéssel kapcsolatos problémákat elemezve annak az álláspontjának adott hangot, hogy a kiszervezés sokszor hangoztatott leállítása helyett valójában szemléletváltásra, az állami és magánszféra közötti bizalom megteremtésére lenne szükség az eredményes együttműködéshez.
A harmadik témakör előadói - Francis Delpérée, Chronowski Nóra, és Szalai Anikó - a szuverenitás új, a globalizáció korában érvényes koncepcióját keresték. Szalai Anikó a kérdés kapcsán a katonai feladatok magáncégekbe való kiszervezésének tendenciáit vizsgálva arra jutott, hogy szükség van a nemzetközi jog által támasztott korlátokra és szabályozásra, s mindezek a korlátok nem járnak az állami szuverenitás kifogásolható sérelmével. Chronowski Nóra előadásában a szuverenitás alkotmányjogi (a népszuverenitást, valamint a jogi- és az állami szuverenitást, mint egymást kiegészítő alkotóelemeket egyaránt felölelő) fogalmát elemezte, rámutva egyebek közt arra, hogy bizonyos állami hatáskörök gyakorlásának átruházása nem jár a szuverenitás elvesztésével, hiszen annak egyéb elemei a fenti (alkotmányjogi) értelemben vett szuverenitásban továbbra is megtestesülnek. Az integráció és a tagállami szuverenitás viszonyát elemezve bemutatta számos tagállam alkotmányát, azt a sajátos módot, ahogyan a szuverenitás fenti összetevői ezekben érvényre jutnak.
A közjogi szekcióban folytatott eszmecsere alapján záró és összefoglaló gondolatként az fogalmazódott meg, hogy a szuverenitás fogalma nem vesztette érvényét, de tartalmát illetően paradigmaváltásnak lehetünk tanúi, a fogalom ugyanis némiképp elszakadt a nemzetállam kereteitől. Ebben az új paradigmában kell megtalálni az állam újfajta szerepét, megőrizve mindazonáltal az egyes nemzetek alkotmányos identitását és sajátos értékeit.
A büntetőjog intézményeinek lehetséges továbbfejlesztése, az Európai Unió és a tagállamok vonatkozó hatásköreinek vizsgálata jelenleg az egyik legaktuálisabb problematika. Egyrészt közös érdek, hogy a tagállami határokat nem ismerő, illetve tisztelő bűncselekmény fajták, illetve bűnelkövetők ellen minél hatékonyabban fel lehessen venni a küzdelmet, másrészt a tagállamok jogrendszereiben számos olyan alkotmányos garancia szerepel, amit a büntető anyagi- és eljárásjogi szabályok megalkotásakor - történjék az bármilyen szinten - be kell tartani. A büntetőjogi szekció - melynek elnöke Bárd Károly, főrapportőre pedig Ulrich Sieber volt - előadói (Ligeti Katalin, Farkas Ákos, Anne Weyembergh, Fritz Zeder, J. r. Spencer, Ronald Genson, John Vervaele, Joachim Vogel) ebből a kiindulópontból vizsgálták az eddig elért eredményeket (európai elfogató parancs, Europol működése), és igyekeztek a fejlődés lehetséges további módjait is felvázolni (más tagállamban büntetőügyben hozott határozatok kölcsönös elismerése, az európai főügyész szerepe, más tagállam büntetőeljárásában előkerült bizonyítékokhoz és adatokhoz való hozzáférés stb.). Abban egyetértés mutatkozott, hogy szükség van az Európai Unió jogalkotására, de az csak kiegészítő jellegű lehet a nemzeti jogalkotáshoz képest, az EU jogfejlődése még nem tart ott, hogy a büntető ügyek szabályozása teljes egészében szupranacionális szintre kerüljön. ■
Visszaugrás
