A platformok olyan internetes oldalak, amelyek adatfolyamok szervezésével gazdasági, vagy társadalmi interakciókat csatornáznak be. Nem egyszerűen technikai képződmények tehát, hanem az adatáramlás, az algoritmusok, az üzleti modellek és az irányítás sajátos keverékei. A működési mechanizmusuk három lépésen alapszik: 1. az adattá transzformáláson, (datafikáción), 2. az automatizált válogatáson (az adatok algoritmikus kontrollján) 3. végül a folyamat valamelyik pontján az áruvá változtatáson, (kommodifikáción). Az 1. pont azt jelenti, az oldalak minden inputot, kattintást, bejegyzést adattá konvertálnak és tárolnak. Ezekből az adatokból folyamatosan profilokat építenek és elemzik őket. 2. A második fázisban a platformok mögött futó algoritmusok minden másodpercben döntések millióit hozzák meg, és igyekeznek a személyes, emberi döntéseket a háttérbe szorítani. Ez egyfajta "puha" hatalmat jelent az emberek felett. 3. Végül a platformok valamelyik pontján a folyamatnak valamit (a profilt, a felhasználó figyelmét, vagy a tranzakciót) monetizálják, áruvá változtatják. Sokszor persze az sem világos, hogy mi az a termék amit monetizálnak, amelyből pénzt csinálnak. Erre ezek az oldalak gyakorta rá is játszanak, hiszen egy valamilyen magasabb célt, nemesebb eszmét helyeznek a középpontba, mintegy elvonva a figyelmet a monetizálásról.
A platformoknak alapvetően kétféle típusát különbözethetjük meg. A "horizontálisnak" nevezhető platformok alatt azokat a nagy weboldalakat értjük, amelyek általános célúak: egyrészt mindenféle csoportot megcéloznak, másrészt a rajtuk keresztül áramló adatok igen heterogének. Ezek a platformok lehetnek a szociális érintkezés terepei, (Fecebook, Twitter), az interneten történő keresést segítő alkalmazások, (Google, Bing), esetleg általános célú online áruházak, (Amazon), vagy általános célú videómegosztók, (YouTube) - egyszóval a horizontális platformok által támogatott "valóságos" tevékenységek sokfélék lehetnek, mindenféle embert céloznak, és a tevékenységek széles körét ölelik fel. Az üzleti modelljük általában - az Amazont leszámítva - profilalkotáson és hirdetésen alapszik, a horizontális platformok tehát általában a személyes adatainkat, és a figyelmünket monetizálják.
A horizontális platformokkal kapcsolatos jogi problémákról egy korábbi írás szólt, ebben a cikkben az ún. vertikális platformokat vizsgálom. A vertikális platformok valamilyen szűkebb társadalmi alrendszeren belül értelmezhetők, általában egy szűkebb piacon (szál-
- 41/42 -
láshelyek, fuvarozás, egészségügy, vendéglátás) vannak jelen, és általában egyféle, rendszerint gazdasági jellegű aktivitást céloznak, - nevezetesen a kereslet és a kínálat összehozását, így legtöbbször egyfajta virtuális piactérként működnek. Parker et al (definíciója szerint "a [horizontális] platform egy olyan vállalkozás, amely értékteremtő interakciókat tesz lehetővé [hozzá képest] külső előállítók és vásárlók között" (betoldások a szerző: Z. Zs.) (Parker et al: Platform Revolution: How Networked Markets Are Transforming the Economy - And How to Make Them Work for You, W.W. Norton and Company, New York, 2016., 5) Üzleti modelljük általában nem a hirdetésre alapozott, hanem tranzakció-alapú. Az, hogy ezek a platformok mekkora kontrollt gyakorolnak a rajtuk keresztül zajló tranzakciók felett nagyon különböző lehet. Ez a kontroll szinte teljes hiányától, ("passzív üzenőfalak"), a szolgáltatás szinte teljes nyújtásáig terjedhet. (Vanessa Katz: Regulating the sharing economy, 30 Berkeley Technology Law Journal 1067-1126 (2015), 1072). Ennek, és a felszámított díjnak természetesen a szabályozási kérdések szempontjából nagy jelentősége van.
További érdekesség, hogy mindegyik valamilyen formában többet, jellemzően valamilyen társadalmi hasznot is ígér, mint egyszerűen a szolgáltatások megszervezését. Ez lehet pl. a hagyományos, "nehézkes" régi intézményrendszer megkerülése, az "emberek összehozása", a "felesleges kapacitások hasznosítása" stb. Korábban ezeket a szolgáltatásokat ezért nevezték a "sharing economy" (megosztáson alapuló gazdaság) zászlóvivőinek, és gyakran elhangzott a "participatory culture" (részvételi kultúra) is velük kapcsolatban. Ezeknek a magyarázó narratíváknak az volt a lényegük, hogy az emberek az internet kommunikációs lehetőségeit kihasználva ma már képesek maguk megszervezni bizonyos javak cseréjének, vagy szolgáltatások nyújtásának a piacát, így kiiktathatják a drága, felesleges közvetítő szervezeteket. Ugyanakkor elég hamar kiderült, hogy ez a narratíva a legnagyobb platformokkal kapcsolatban igencsak optimista túlzás, hiszen az olyan cégeknek mint az Airbnb és az Uber nem sok közük van a pozitív csengésű részvételi kultúrához, vagy a romantikusan posztindusztriálisan hangzó megosztáson alapuló gazdasághoz. Ezek valójában maguk is hatalmas cégek, óriási kockázati tőkével felturbózva, igencsak vitatható vállalati kultúrával, és komoly profitelvárásokkal.
Itt érdemes megemlíteni a fentebbi "optimista" narratívának az ellenkezőjét, amely a meglehetősen kiábrándító "digitális összehozó cégek" ("Digital matching firms" - a U.S. Commerce Department terminológiája) kifejezést használja. Eszerint a definíció szerint ezek a cégek négy jellegzetességgel bírnak: 1. Webes technológiát használnak, amely "app"-ként, azaz mobilplatformon is hozzáférhető. 2. A szolgáltatás szerves része, hogy a felhasználók a szolgáltatásokat, és olykor a szolgáltatók a felhasználókat is értékelhetik. 3. A szolgáltatást nyújtóknak rendszerint rugalmas munkavégzést kínálnak. (Azaz külső vállalkozókkal, és nem a céghez kötődő munkavállalókkal dolgoztatnak). 4. A szolgáltatást nyújtók a saját erőforrásaikat használják a szolgáltatás nyújtásához. Eszerint a másik szélsőséges narratíva szerint nincsen másról szó, csak egyszerűen új technológiák által támogatott üzleti modellekről, amelyek versenyképessége egyébként nagyrészt a munkaerő kizsákmányolásán, és a szabályozók megkerülésén alapszik.
Akár a romantikus és pozitív, akár a szikár és inkább negatív csengésű definíciót, magyarázatot is használjuk, az mindenképpen bizonyos, hogy ezek a cégek a hagyományos gazdaságba nehezen illeszthetők bele. Ez lesz ennek az írásnak a végkicsengése is: ezeknek a cégeknek a terjedését nem tudjuk megállítani, és nem is érdemes, hiszen újfajta üzleti és szervezési modellekkel pozitív hatást gyakorolhatnak a gazdaságra. Ugyanakkor teljesen újfajta kockázatokat is hoznak magukkal, amelyeket új szabályozási módszerekkel és eszközökkel kell csökkenteni. Mint minden más ilyen esetben azt a vaskos közhelyet lehet megfogalmazni, hogy meg kell találni a szabályozásnak azt az optimumát, amelynél a szabályok még elég egyszerűek ahhoz, hogy betarthatók legyenek, és ne ösztönözzenek a tevékenység abbahagyására, ugyanakkor elég hatékonyak ahhoz, hogy megvédjenek a legnagyobb társadalmi károkat okozó kockázatoktól. A szabályozási kérdésekről a cikk végén szólok röviden.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
