A magyar kultúra ritka virág Európa kertjeiben. Sorvadás fenyegeti, mert hiába nyúlnak gyökerei százados rétegekbe, ha levegőjét egyre jobban elveszi a föléje nyúló idegen monokultúrák tömege. A kultúra szakemberei és politikusai időnként keresik támogatásának eszközeit és eközben már szinte életképtelennek látják. Legalábbis erre utal, hogy a kultúra állami szervezésén csak az intézményei közpénzekből való fenntartását, a közpénzek elosztását, a pályáztatást értik. Az alábbiakban mi nem erről beszélünk. A kultúra nemcsak az, amire az állam költ, hanem az is, amivel pénzt lehet keresni. A szerzői joggal a kultúrateremtés és kultúraközvetítés folyamatait az államilag irányított támogatás tárgyából az önmozgás, önfejlődés alanyává lehet alakítani.
A magyar kultúra ugyanis a szellemi tartalom és érték mellett egyben kulturális ipar is, amely nemhogy életképtelen lenne, hanem a nemzetgazdaság egyik legerősebb ágazata. Az elsődleges szerzői jogi ágazat1 súlya a bruttó nemzeti hozzáadott értékben 3,96%, kicsit több is, mint a "EU 15" 3,1%-os átlaga.2 Az ágazatban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva 2002-ben 4,14% volt, ami jóval meghaladta az EU 15 tagállamának 3,1%-os átlagát. Nálunk az elsődleges szerzői jogi ágazat által előállított GDP meghaladja például a textilipar (1,2%), a kohászat, fémfeldolgozás (1,7%), a villamos energia ipar (2,98%), az élelmiszeripar (3,55%), sőt a mezőgazdaság (3,68%) hozzáadott értékét. A kulturális ipar egyre bővülő szolgáltatásainak egyre több kulturális termékre van szüksége. Ezek szervezett létrehozásának és terjesztésének, a kultúra bővített újratermelésének és egyben a fogyasztói és közművelődési érdekek védelmének is az egész világon a szerzői jog az alapvető szabályrendszere.
Nem lehet szabad, újító és termékeny az az alkotó, aki kizárólag az állami támogatások rendszerére van utalva, akinek alkotó munkája nem biztosítja megélhetésének alapvető feltételeit. A kulturális igazgatás elsődleges feladata az ebben való közreműködés is. Sőt, a magyar kulturális tevékenység csak akkor lesz képes növekvő mértékben az önfenntartásra - így a minőség és újdonság támogatására -, ha az alkotók és előadók autonóm szervezeteit jogi szabályokkal is erősítik és a szerzői jogot az összes, eddig egyensúlyba hozott érdekre tekintettel fejlesztik.
Magyarország is aláírója az UNESCO 2005-ös Egyezményének "A kulturális megnyilvánulások sokszínűségének védelméről és támogatásáról". Egyes művészeti területeken, például a könnyűzenében, mára egy-egy repertoárnak olyan nyomasztó fölénye alakult ki (például az amerikai filmé, az angol-amerikai könnyűzenéé), hogy különösen a kis országokban ez a sokszínűség veszélyben van. Magyarországon ezért a szerzői jognak és az egyéb kulturális szabályoknak - a nemzetközi, ezen belül az európai minimum-követelmények betartásával - elsősorban a magyar alkotókat és előadókat kell szolgálniuk. Ez az Európai Unió érdeke is, hiszen tudományos igazság, hogy a sokféleség az összetett rendszerek állandóságának és továbbfejlődésének záloga. Európában a magyar kultúra a sajátosság, különösség fontos példája, nekünk pedig a közösség összetartója, malter a társadalom épületének téglái között.
A kulturális igazgatás gyakorlatát és a pártok ebben a tekintetben hiányos programjait látva, fel kell tennünk ezt a kérdést. A válasz: a kultúra és a művészet szabadsága - az önkifejezés szabadsága mellett - magában foglalja azt is, hogy az alkotó és az előadóművész a teljesítménye felett szabadon rendelkezhessen, annak terjedését ellenőrizhesse.3 Emellett természetesen el kell ismerni a közérdekű hozzáférés és a magáncélú érzékelés és másolás szabadságait is. Az elv végrehajtója a szerzői jog. Ha a kultúra szereplői tevékenységük eredményét anyagi értékben is kifejezve látják, vagyis szerzői jogi engedélyezéssel értékesíthetik, ez nemcsak hogy az újabb művek létrejöttét teszi lehetővé, de a minőség jól mérhető kiemelkedéséhez is vezet. Ahhoz, hogy az új műalkotások a magyar kulturális hagyományt gyarapíthassák, vagyis a köztudatban is megszilárdulhassanak, keletkezésük után évtizedekig meg kell őrizni a szerző által adott belső és külső formát, a szerzővel való kapcsolatot. Ez is a szerzői jog dolga.
A kulturális szolgáltatók, vagyis például a televíziók, filmgyártók, szoftver és adatbázis-előállítók és internetes tartalom szolgáltatók a szerzői jogi felhasználási szerződések eszközével juthatnak hozzá az általuk a műhöz adott kereskedelmi értékhez és teremthetnek a piacon a befektetésüket védő helyzetet. A külföldi művek és más kulturális teljesítmények is a szerzői jogi felhasználási szerződésekkel kerülhetnek az országba.
A könyvtárak, archívumok, múzeumok és oktatási intézmények a szerzői jog "világhálóhoz" igazított belső korlátai által kapnak az utóbbi időben egyre bővülő szabadságot a világ összes alkotása közművelődési célú használatára.
3.1. A szerzői jog a kultúraszervező államot is szolgálja. Három évszázados tapasztalat, hogy a kizárólagos szerzői jogok a fogyasztó számára sokkal hatékonyabban és olcsóbban termelik ki a kulturális és szórakoztató termékek széles választékát, mint az állami támogatások vagy a mecenatúra. A történelemben soha nem állt rendelkezésre ennyi mű, nem volt ilyen olcsón hozzáférhető szórakozásra, továbbalakításra, mint most. A szabadon felhasználható alkotások köre, az ún. public domain a szerzői jog nélkül sokkal szegényebb lenne. A szerzői jog megszüntetése vagy hatástalanítása az alkotás visszavetése folytán a jövő művészeti köztulajdona elszegényítését jelentené.
Az állami politika számára az sem jelentéktelen, hogy a szerzői jog a reá épülő iparágakban ma Magyarországon mintegy 163 500 ember foglalkoztatását biztosítja. Az internethez, mint munkahelyteremtő eszközhöz fűzött várakozások sehol a világon nem váltak be, emiatt még ha valós lenne is az internet és a szerzői jog ellentéte, nem érdemes a szerzői jogot korlátozni. A 3,96%-os GDP-t adó kulturális iparág - és a szerzői, előadóművészi jogdíjak - százmilliárdos nagyságrendű áfa, nyereség- és jövedelemadó költségvetési bevételt is hoznak. Ez csak úgy maradhat fenn, ha az alkotások, teljesítmények, programok terjesztése, használata továbbra is az engedélyezés - szerződés szervezett keretei között marad.
Az is a költségvetés kultúra támogatási terheit csökkenti, hogy a magyar szerzők és előadóművészek közös jogkezelő szervezetei, amelyek élvezik a külföldi jogosultak szolidaritását is, a világrepertoár felhasználása fejében beszedett jogdíjak egy részét kifejezetten a magyarországi alkotók, előadók, rendezvények, kiadványok, produkciók támogatására fordíthatják.
3.2. A nagyközönség, a fogyasztók számára is értékes a szerzői jog. Ez olyan felhasználás-engedélyezési eljárásokat alakított ki, mint a közös jogkezelés, amely lehetőséget ad az éttermeknek, rádióknak, televízióknak, hangfelvétel kiadóknak és internetes tartalomszolgáltatóknak, hogy azok a közönségnek a világ szinte valamennyi zeneművéből, műfajra és mások üzleti érdekeire tekintet nélkül szolgáltathassanak műveket, előadásokat.
Az európai és a magyar szerzői jog belső korlátokat szab a jogtulajdonosi rendelkezési és tiltó jognak, ami széles körben teszi lehetővé a magán- és közművelődési célú szabad másolatkészítést, lejátszást, előadást. A szerzői jognak továbbá nemcsak belső, de külső korlátai is vannak. Így például esetenként elsőbbséget kell adnia a műpéldány tulajdonos tulajdonjogi rendelkezési jogainak (például épületek esetén) vagy vissza kell lépnie az általános személyhez fűződő jogokkal szembe kerülve (például karikatúra közzététele a lerajzolt magánszemély engedélye nélkül, regény szereplőjének azonosíthatóvá tétele létező személlyel.)
A digitális jogkezelés (ún. DRM, műszaki védelmi eszközök alkalmazása) viszont - ezt a szerzői joggal szembeni megoldásként ajánlják néha az internetes szolgáltatók és egyes gyártók - a szerzői joggal már nem védett művekre is kiterjedne, semmiféle szabad magáncélú másolást, közművelődési célú szabad használatot nem engedne, örökre szólna.4
A közös jogkezelés teszi lehetővé azt is, hogy a fogyasztók saját célra szabadon másolhassanak, letölthes-senek mindenféle műveket, teljesítményeket a legkülönfélébb forrásból, ma főleg az internetről. A vonatkozó európai irányelv ezt ugyanis csak a közös jogkezelők által működtetett üres hang- és kép hordozói és reprográfiai jogdíj intézményével együtt engedi.5 A gyakorlatilag beszerezhetetlen egyenkénti engedélyek nélkül különben a magáncélú másolás a büntetőjoggal is üldözendő jogsértés lenne.
A fogyasztók érdekeit is, nemcsak a szerzőkét, szolgálják a szerzői jog személyhez fűződő jogokról szóló szabályai is. A fogyasztónak joga van ahhoz, hogy - a lehetőségekhez mérten - megismerhesse, ki a mű szerzője, előadója és, hogy az alkotások, teljesítmények torzítatlanul, csonkítatlanul jussanak el hozzá. Ez előmozdítja döntési szabadságát.
3.3. A felhasználók, vagyis a kulturális termékek üzleti hasznosítói nem termelhetnének nyereséget a kulturális piacon az általuk megszerzett szerzői jogi - a tulajdonjog alkotmányos védelmére is épülő6 - jogosítványok nélkül. A szerzői jog piaci versenyhelyzetük biztosítéka.
A kulturális piac Magyarországon is egyre nemzetközibbé válik, megjelentek a nemzetközi vállalatok. Ez a külföldi produkciókhoz való könnyebb hozzáférés mellett hátrányokkal is jár. A nemzetközi vállalatok anyagi eszközeik révén vissza is élhetnek a szerzői jog adta kizárólagos helyzetükkel. Ahol és amikor már a művek döntő többségére maguk lettek a jogtulajdonosok (számítógépi programok, filmgyártás és -terjesztés, hangfelvételek), jogaik védelmében tömegesen élnek a magánszemélyekkel szemben a büntetőjog fenyegetésével.
Máskor pedig a nemzetközi vállalatok - elsősorban az internetes használat körében - azzal a céllal szereznek szerződéssel bizonyos használati jogokat, hogy a művek használatát egyedi engedélyezés címén, műszaki eszközökkel teljes és kizárólagos ellenőrzésük alá vonják. Ezzel a szerzői jognál erősebb, a közkincsre és a szabad felhasználási jogokra is kiterjedő örök monopóliumot szereznek. Egyébként a nemzetközi vállalatok a szerzői jogi monopóliumnak ilyen műszaki monopóliummá kiépítését megkezdték a szoftver, a filmek és hangfelvételek tekintetében is.
Elsősorban a felhasználók érdekében (és vagy száz évvel ezelőtt az ő kezdeményezésükre) hozták létre az ún. közös jogkezelést. A szerzők és előadóművészek önkéntesen létrehozott egyesületei - gyakorlatilag országonként és jogosulti csoportonként egy - a világrepertoárt összefogva központilag adnak átalány engedélyeket az összes jogosult nevében. Ennek a felhasználók látják a legnagyobb hasznát. A műpéldányokra és analóg felhasználásokra épülő világban például a vendéglátók képtelenek lennének a sokszázezer bel- és külföldi zenemű még több szerzőjétől, szerzőnként több jogutódjától előre, egyenként megszerezni a játszási engedélyeket. Ezt pótolja egyetlen szerződés a közös jogkezelővel. Még inkább így van ez az online korszakban. A szerzői és előadóművészi jogok aljo-gokra tagozódnak (sugárzás, többszörözés, előadás stb.) és ezekre gyakran külön-külön (az egyes műveken belül is) más zeneműkiadó is szerez jogokat. A jogtulajdonos országonként is más és más lehet.7 A közös jogkezelés egyablakos rendszerként akár az egész világra szóló online felhasználási engedélyeket adhat.8
Ehhez elkészültek és összekapcsolódtak az elektronikus nemzetközi adatbázisok, szabványok.
Az amerikai gazdasági székhelyű nemzetközi média konszernek a szerzői és előadói művek, teljesítmények engedélyezését, a jogdíjfizetést - ismét csak elsősorban az online felhasználások körében - egyetlen vagy egykét európai ország területére akarják összevonni (nyilván az adózás is ott történne), függetlenül attól, hogy ténylegesen melyik európai országban történt a zene letöltése, sugárzása, hangfelvételen kiadása és eladása.9 Nyilvánvaló, hogy a beszedett jogdíjból a közös jogkezelő is csak ebben az egy-két országban adna támogatást a kortárs kultúrának. Egy ilyen központi jogosítás még könnyebben megvalósíthatóvá tenné a művek-teljesítmények műszaki eszközökkel való elzárását a közművelődési és magán célú szabad felhasználásoktól, hiszen nem kellene tekintettel lenni a helyi szerzői jogba beépített ilyen lehetőségekre. A helyi (vagyis nem angol és amerikai) zenei repertoár valószínűleg nem is kerülne a közönség elé a nemzetközi jogkezelő által jogosított nemzetközi vállalat kínálatában.
3.4. A szerző és az előadóművész a szerzői jog természetes címzettje. A jogi védelem több és jobb műalkotás és előadás létrehozására ösztönöz. A szerzőnek ösztönzésül adott kizárólagos jogosultságok éppen azért korlátozottak időben és terjedelemben (a közgyűjtemények, közoktatás, kutatás, könyvtárak és a magánszemélyek saját célú szabad felhasználásai lehetőségeivel), mert a fő cél a minél szélesebb kínálat és a közönség számára minél egyszerűbb hozzáférés. A szerzői jog a többi alkotót sem zárja el a szabad alkotástól, hiszen például a zeneművészetben az elemi építőkövek (stílus, ritmusképletek, harmóniák, tempó, zenei ötletek, a programfejlesztésben az algoritmus, a tudományos művekben a megoldás, képlet, ötlet) engedély nélkül felhasználhatók.
A szerző és az előadó az engedélyezési jogait manapság a nagyszámú, párhuzamosan működő felhasználó miatt ritkán képes egyenként saját maga gyakorol-ni.10 Az egyedi joggyakorlás ma tipikusan igen széles körű használati és képviseleti jog átengedésével is jár a kiválasztott felhasználónak (gyártó, zeneműkiadó). Ebben a viszonyban aztán a szerző, előadó csak felesleges költségteher a további értékesítés során. A nagy nemzetközi vállalatokkal szemben korlátozottak a jogot engedő szerző ellenőrzési, elszámoltatási lehetőségei. Az egyedi továbbengedélyezést kizárólagosan gyakorló felhasználó szelektív üzletpolitikája - túl magas díjak vagy egyes egyedi engedélyek megtagadása - a szerző, előadó hátrányára lehet. Az online felhasználások körében a szerzői jogi törvényben korlátozott monopóliumból korlátlan műszaki monopólium lehet a műszaki védelmi eszközök alkalmazása által ("DRM").
A közös jogkezelő ezzel szemben azonos feltételekkel mindenkinek köteles felhasználási engedélyt adni. A díj mértékét minden műre egyformán maguk az egyesületi tagok állapítják meg, ugyanúgy, mint azt is, hogy a bevételből mennyit költenek a jogkezelés működésére. A díj mértéke fölött állami (közigazgatási, bírói, verseny jogi) ellenőrzés van. A szerzők, előadók számára a közös jogkezelési mód a mennyiségből fakadó kellő ellensúlyt jelent a nagy felhasználókkal való szerződéseknél.11 A közös jogkezelők működésében fontos elv a bel- és külföldi jogosultak szolidaritása és a kulturálisan értékesebb, de kevésbé gyakran felhasznált műfajták jogosultjainak támogatása.
A szerzői jog tehát a kultúrát is segítő eszköz. Hasznos a társadalom egészének, mert kiegyensúlyozza az összes szereplő - kultúratámogató és közművelődést fenntartó állam, fogyasztó, felhasználó, szerző/előadóművész - érdekeit. De vajon van-e alternatívája? Lehetne-e más eszközzel elérni a művek, kulturális teljesítmények létrehozásának és terjesztésének a mai bőségét? Ahhoz, hogy a médiaipar eladható tartalomhoz jusson, a művészeteknek, az alkotókészségnek továbbra is főszerepet kell adni, mert nem lehet az elmúlt korok termékeit ismételgetni.
A szerzői jog jogalkotói "újragondolása" nem történhet a sokoldalú nemzetközi egyezményes és az európai uniós kötelezettségek (irányelvek és elvállalt egyezmé-nyi tagság) figyelmen kívül hagyásával, egyetlen országon belül. Ma még egyetlen országban sem "váltották fel" a szerzői jogot mással, sőt ez a jogintézmény a világkereskedelmi egyezmények folytán éppen az utóbbi években vált egyetemessé12, most már Kínában is működik.
Az amerikai egyetemi professzorok által ajánlott ún. Creative Commons ("CC") megoldás sem alkalmas a szerzői jog olyan megváltoztatására, ami megőrizné annak hasznos funkcióit. A CC-rendszerben a szerzők egyes műveiket az interneten egy szabványosított, egyszerűen felismerhető egyoldalú, nem visszavonható nyilatkozattal szabaddá teszik bizonyos felhasználásokra. Először is ez csak az olyan műre lehetséges, amelynek egyetlen szerzője van, aki maga adja elő és rögzíti is azt. Olyan műre CC-nyilatkozat, amelynek több szerzője, előadója van, vagy amelyre a szerző, előadó előbb gyakorolta engedélyezési vagy képviseletadási jogait, csak az összes többi jogosulttal szerződéses egyetértésben tehető.
Ez a rendszer egyébként is csak - az egyetemi tudományos szerzők mellett, akik nem a publikációikból akarnak élni, azokkal csak hírnevüket és akadémiai pályafutásukat akarják megalapozni - a kezdő szerzők számára vonzó és azoknak is veszélyes. Azt remélnék, hogy az "ingyenes" műveikkel majd hírnevet szereznek és e befektetés után később ténylegesen jogdíjakhoz is jutnak. Az egyszer így engedélyezett felhasználásokra nézve a szerző már soha nem rendelkezhet a művel, abból soha nem lát pénzt. Sőt, gyakorlatilag az egész műről lemondhat (az engedély visszavonhatatlan). Hiába tartja fenn ugyanis az "elsődlegesen kereskedelmi hasznosítás" jogát, az "elsődlegesen nem kereskedelmi" és az "elsődlegesen kereskedelmi" célok elhatárolása lehetetlen és egyébként is az interneten "elszabadult" mű sorsa a honlapok millióin az egyes ember (szerző) által gyakorlatilag ellenőrizhetetlen. Kérdéses lehet a műhöz az interneten tett CC jelzés valós volta is (ki tette oda?). A CC több országban évek óta lehetőség. Nálunk ezt a lehetőséget pár hónapja tették közzé. Mindeddig sehol nem hozott a felhasználók számára értékelhető mennyiségű (és főleg: kereskedelmi értékű) művet, produkciót.
A szerzői jog "finomhangolása" a nemzetközi kötelezettségek és a társadalmi érdekek mérlegelésével az utóbbi években az Európai Unióban és Magyarországon is szinte folyamatos. Szerzői jogunk az európai uniós jogszabályokkal ma összhangban van. Egy-egy elemének felülvizsgálata e két szempontból - leginkább az európai irányelvek átültetése alkalmával -nyilván továbbra is megtörténik. Ehelyett most vizsgáljuk meg a szerzői jog teljes anyaga kiiktatásának elméleti lehetőségét - mert ilyen ötletek is vannak. Milyen helyzetbe jutnának ekkor a kultúra szereplői, mi pótolhatná esetleg a szerzői jog elvesztett funkcióit?
A szerzői jog nélküli világban az alkotó anyagi ösztönzése, ilyen munkájának megfizetése arra korlátozódna, hogy a művet maga hasznosítja (de az első pillanattól kezdve másokkal versenyezve). Az író, dalszerző felolvashatná, előadhatná műveit, mint Charles Dickens az Amerikai Egyesült Államokban tette, mielőtt ott a külföldiek műveit védte volna a szerzői jog. Az előadóművész elveszítené a rögzített előadása további használatához fűződő engedélyezési és díjazás iránti jogait, csak a fellépti díjra számíthatna. Az első pillanattól kezdve saját rögzített teljesítményével versenyezne.
A szerzői alkotást a nyilvánosságra kerülésétől kezdve bárki átalakíthatná, azt akár saját neve alatt is közzétehetné. A művek ritkán tartoznának alkotójuk nevéhez.
Szerzői jog nélkül az alkotás valószínűleg csak szabadidős önkifejezési gyakorlat lenne. Az előadóművész az első fellépésért kénytelen lenne az eddiginél sokkal magasabb honoráriumot követelni, ha ebből a tevékenységből meg kívánna élni. Egyébként ő is csak ráérő szabadidejében lépne fel.
A szabadidős önkifejező kulturális tevékenység ösztönző finanszírozása az államra és a mecénásokra hárulna.
A szerző szerzői joga a XVIII. század elején Angliában a kiadók azon igényére válaszul született, hogy legyen kitől hosszabb időre magánjogi kizárólagos jogosultságot szerezni.13 Most visszatérnénk oda, hogy a kiadók és a műveket és kulturális teljesítményeket értékesítő többi felhasználó ugyan szabadon jutna hozzá az összes ilyen termékhez, de a sikeres kiadást, produkciót a versenytársak azonnal átvennék, megismételnék. Megnőne a kulturális üzleti tevékenység kockázata. A kockázat növekedés valószínűleg áremelkedéshez vezetne.
Kérdés, hogy a valamiképpen módosított versenyjog átvehetné-e szerzői jog beruházás-védelmi funkcióját? A szerzői jog korszaka előtt például a könyvkiadók a betűtípus tekintetében, majd egy-egy mű nyomtatására kértek és kaptak privilégiumot. Feltéve, hogy most ilyen hatású versenyjogi védelem születne, további kérdés, hogy hogyan lehetne biztosítani az oktatás, kutatás, közművelődés eddigi szabad használati lehetőségeit?
Az üres hang- és képhordozók bekerülési költsége csökkenne a jogdíjtartalom megszűnésével. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nagyközönség biztosan, olcsóbban jutna hozzá az ilyen hordozókhoz. Megjegyzendő, hogy az Európai Unió 25 tagállama közül abban a háromban, ahol nincs magáncélú szabad másolási jog és így üres hang- és képhordozói jogdíj sem, ezek a hordozók általában nem olcsóbbak, mint a többi tagállamban.
Az olyan műhasznosítók, amelyek a mű létrehozásában vagy kiválasztásában semmiféle kulturális értéknövelő tevékenységet nem végeznek - tipikusan ilyenek a gépi háttérzenét használó vendéglátók, üzletek, valamint a távközlési vállalatok, az internetes tárhelyet biztosító és tartalmat szolgáltatók - ingyen juthatnak majd hozzá a nagy mennyiségű, már meglévő zenéhez, filmhez, televíziós programhoz. Ezeket fogják használni folyamatosan és ismételten, mivel kevés új, a kulturális kereskedelemben is kipróbált mű születik majd. Kérdés, elegendő lesz-e ez az új műszaki eszközök és szolgáltatások eladhatóságához, a vendégek szórakoztatásához?
A fogyasztók, a nagyközönség számára az az első kérdés, vajon olcsóbban jutnának-e a művekhez, műsorokhoz a szerzői jog nélküli világban? A produkciók, szolgáltatások költségeiben ugyanis a jogdíj ma is igen csekély hányad (a szerzők és előadóművészek jogdíja együtt például a hangfelvételnél a mai eladási ár kevesebb, mint 10%-a, a kábeltévé szolgáltatásnál kevesebb, mint 2%-a). A fogyasztói árak a verseny folytán talán mégis csökkenhetnek, habár figyelembe kell venni a vállalkozói kockázat előbb említett várható növekedését is. A verseny árcsökkentő hatása például a pénzügyi és távközlési szolgáltatások magyar piacán igen lassan alakul ki, ráadásul a médiaipar is igen koncentrált.
A fogyasztók az internetes műletöltésekért az internet előfizetés formájában már ma is fizetnek. Kérdés, meddig lenne érdemes az "új világban" ugyanazokat a sikeres zenéket, filmeket, játékokat letölteni, hiszen a kulturális kínálat alig bővülne. A maguk a szerzők, előadók által önszorgalomból az internetre vitt szabadidős művek tömegéből mindenki maga válogatna, a kulturális közvetítők értékelő, ajánló, minőséget kiemelő tevékenysége nélkül. Így nehezen alakulhatna ki egy-egy szerző-előadó vagy mű köré szerveződő fogyasztói közösség, összetartozás.
A könyvtárak, archívumok a fentiekből következően szintén ingyen jutnának hozzá a már meglévő művekhez, programokhoz, bár azok már nehezen lesznek egy-egy szerzőhöz (vagy akár csak címhez) tartósan kapcsolhatók. Új művek, teljesítmények alig születnének. Így ezek az intézmények előbb-utóbb valódi régiségtárrá változnának. Egy idő után nem lenne nemzeti kulturális örökség a kultúra forrásainak kiszáradása miatt.
5.1. Szerzői jogi stratégia is legyen a nemzeti fejlesztési tervekben, a kutatás-fejlesztési stratégiához hasonlóan.
5.2. A magyar művek és előadások arányát növelni kell - a nemzetközi jogi és európai jogi korlátokon belül - és e szabályokat ki kell terjeszteni a kereskedelmi televíziózásra is.
5.3. Az üres hang- és képhordozók után fizetendő díj intézménye - a szerzők kárpótlása mellett - a fogyasztók érdeke is, ezért azt mindaddig fenn kell tartani, amíg megmarad a fogyasztók magáncélú másolásának a lehetősége. Műszaki korlátozásokkal ne lehessen a másolást kizárni. A kultúra anyagi hasznát ne csak a műszaki eszközök gyártói és az ilyen szolgáltatók arassák le.
5.4. A kották elterjedt magáncélú másolásának jogdíjjal való kárpótlását vissza kell állítani.
5.5. Az online jogosításban fenn kell tartani egyezmények területiségi elvével összhangban a nemzetközi szerzői jogi, a nemzeti közös jogkezelő szervezetek tevékenységét.
5.6. A közintézményekben a kultúrához való hozzáférés ne a szerzők és kiadók anyagi hátrányára történjen. Meg kell teremteni a könyvtári kölcsönzés miatti jogdíjak költségvetési és jogi feltételeit.
5.7. Színpadi és könyvkiadói keretszerződésekre van szükség, ezért igazgatási eszközökkel is segíteni kell ebben az érdekképviseleteket. A reprezentatív szerzői szervezetek egyoldalúan is ajánlhassanak keretfeltételeket az egyedi szerzői díjazás megfelelő mértékére -versenyjogi korlátok nélkül.
5.8. A közös jogkezelők tevékenységét a kultúra támogatási keretfeltételek jogi szabályozásával is segíteni kell.
5.9. Fenn kell tartani a magyar kulturális ipar foglalkoztató és adótermelő képességét a tömegtermelő nemzetközi kihívókkal szemben is.
A kultúrpolitika hatékonyabb lesz, ha eszköztárába bevonja a szerzői jog fejlesztését is. A magyar kulturális ipar nemzetgazdasági szinten már ma is hozzájárul az anyagi értékek, munkahelyek teremtéséhez. Ennek egyik jól működő alapja a szerzői jog. A joganyagot a változó gazdasági körülmények között is csak a most jól kiegyensúlyozott összes érdek figyelembevételével szabad módosítani. A kulturális politika felelőssége, hogy az alkotók, előadóművészek, a magyar kreativitás megőrzése a szerzői jog fejlesztésekor a legfontosabb szempontok között szerepeljen. Több konkrét szerzői jogi jogalkotási és igazgatási feladat áll előttünk. ■
JEGYZETEK
1 Sajtó, irodalom, rádió, televízió, szoftver, adatbázis, reklám.
2 "A szerzői jogi ágazatok gazdasági súlya Magyarországon", Magyar Szabadalmi Hivatal, 2005. A vizsgálatot az ENSZ szakosított szervezete, a Szellemi Tulajdon Világszervezete felkérésére és annak módszertana szerint végezték.
3 "A szerzői jog alapvető emberi jog." Az ENSZ Közgyűlés 1948. évi Egyetemes Nyilatkozata az Emberi Jogokról. Ezt megerősíti az 1976. évi 9. tvr.-el kihirdetett "ENSZ Nemzetközi Egyezségokmány a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokról" azonos tartalmú 15. §-a is.
4 A műszaki eszközökkel való korlátozást elvileg és részben feloldó szabály - a 200l/29/EK irányelv 6. § (4) bekezdése, nálunk az annak alapján készült 95/A. § az 1999. évi LXXVI. sz. szerzői jogi törvényben (Szjt.-ben) - még sehol nem lépett működésbe.
5 A 200l/29/EK irányelv a szerzői és kapcsolódó jogok bizonyos szempontjainak harmonizálásáról az információs társadalomban.
6 "A szerzői vagyoni jogok is részesednek abból az alkotmányos védelemből, amely a 17/1992. (III. 30.) AB határozat értelmében az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből következik." (L. az Szjt. miniszteri indokolását.) Ezt az 1338/B/1992. AB határozat III. része a testvér-jogterületre, a szabadalmi jogokra vonatkozóan már kifejezetten megállapította.
7 Például ez a helyzet Bartók Béla szerzői jogaival is.
8 Ennek gyakorlati módját szabályozták az EU Bizottság ellenzése miatt már hatályát vesztett ún. Santiago és Barcelona megállapodások. Az EU Bizottság 5. lábjegyzetben idézett Ajánlása ehelyett egy olyan rendszert javasol, amelyben az összes európai szerzőnek egy vagy két nyugat-európai közös jogkezelőre kellene bíznia az online jogaikat. A Bizottság ezt a közös jogkezelő szervezetek versenyeztetésével kívánja elérni, mondván, hogy akkor a szerzők nyilván a legolcsóbb, legkisebb kezelési költséget levonó jogkezelőt választanák. Ez a rendszer nehezítené a kisebb országokban lakó szerzők jogérvényesítését, szűkítené műveik közönséghez jutását és csökkentené a helyi kortárs kultúra támogatásának pénzügyi alapjait. Az Ajánlást az összes európai közös jogkezelő szervezet ellenzi, kivéve az angolt.
9 L. Az Európai Unió 2005. október 18-i ajánlását "A szerzői és szomszédos jog országhatárokon átmenő kezelése a jogszerű online zenei szolgáltatások céljára." Az Ajánlást most kezdi vizsgálni az Európai Parlament Jogi Bizottsága a tagállamok szerzői joga és a nemzetközi egyezmények alapelvei, de valószínűleg a célszerűsége, és következményei szempontjából is.
10 A főbb kivételek megfilmesítés, képzőművészeti alkotás létrehozása, könyvkiadás, színházi előadás. Az utóbbi két területen is egyre inkább az ügynökségek veszik át a feladatot.
11 Például a zene világpiacát 80-85%-ban négy nemzetközi vállalat ellenőrzi: UNIVERSAL, EMI, SONY/BMG, WARNER.
12 A legfontosabb a Világkereskedelmi Központ (WTO) 1994-es ún. TRIPS Egyezménye "A szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásairól", 1998. é. IX. tv.
13 Boytha, Gy.: Urheber- und Verlagsinteressen im Entstehungsprozess des internationalen Urheberrechts. UFITA, Band 85/1979. 1-37. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Gyertyánfy Péter, Artisjus, Budapest
Visszaugrás
