A dualizmus korának kiemelkedő magyar közjogászai között Szilágyi Dezső neve jobbára, mint igazságügyi miniszteré vagy országgyűlési debatteré szerepel, azaz jogászpolitikusként tekint reá az utókor. A szakmai életrajzai rendszerint mintegy mellékesen említik, hogy a budapesti egyetem jog- és államtudományi karán oktatott is - közjogot és büntetőjogot. Mivel tankönyvet nem publikált, ezért a katedráról hirdetett nézetei nem válhattak széles körben ismertté, legalábbis erről győződhetünk meg a korábbi s az újabb tudománytörténeti szakirodalmakból egyaránt, amelyek az egyetemi tanári tevékenységét vagy nem is említik,[1] vagy csupán sommázzák azt[2] mélyebb részletekbe bocsátkozás nélkül.
Ezt a hiányt pótolandó, több, a miniszteri munkásságát bemutató publikáció után egy kötetben közzétettük a büntetőjogi és a különböző politikatani előadásainak rekonstrukcióját 2016-ban,[3] miután a kora szokásainak megfelelően, tankönyv hiányában némely hallgatói - esetünkben Klein Dávid és Takács Zoltán neve ismert - a saját kézzel írott jegyzeteikből készítettek maguknak s a társaiknak tansegédleteket Szilágyi hozzájárulásával. (Hasonló volt a gyakorlat a kolozsvári tudományegyetemen is.[4]) Ezek, bár nem teljesen pontosak, nagyban segítenek megismerni az előadó szavait, gondolatmenetét és tudományos ideáit. A jegyzeteket litográfiai eljárással sokszorosították a néha nehezen olvasható kézírásos forma megőrzése mellett. Autentikus forrás híján ezeket kellett felhasználnunk, hogy az előadásokat tanulmányozni tudjuk, így azokat szöveghűen, magyarázatokkal kiegészítve közöltük.
E helyütt a politikatani előadásairól mutatunk be egy rövid összefoglalást,[5] tisztelgésül előtte a születésének száznyolcvanadik évfordulója alkalmából.
1. A budapesti alma materbe - ahol 1865-ben szerzett jogtudományi tudori minősítést[6] - 1874. augusztus 3-án tért vissza: az egykori érdemes joghallgatóból immár a politikatudományok nyilvános, rendes egyetemi tanára lett. A kinevezése nem volt éppen szokványos: még 1873-ban hirdetett a közoktatásügyi miniszter tanári pályázatot az alkotmányi és közigazgatási politika tanszékre. Számosan pályáztak: többek között Concha Győző, Horn Ede, Korbuly Imre és Pisztóry Mór is; a kar leginkább
- 209/210 -
Horn törekvését támogatta.[7] Mindezek ellenére az uralkodó, Ferenc József a szakminiszter, Trefort Ágoston 1874. július 26-i előterjesztésére Szilágyit nevezte ki, miután az ún. kodifikációs bizottság (kormánybizottság) - az ő tulajdonképpeni munkahelye - megszűnt. A magyar kultuszminisztérium dualizmuskori levéltára mára nagyrészt megsemmisülvén, az erről szóló legfelsőbb elhatározás a bécsi Kabinettsarchivban őrzött néhány dokumentumból ismerhető meg eredetiben, mely így rendelkezett: "Vallás és Közoktatásügyi magyar ministerem előterjesztésére Szilágyi Dezső ministeri tanácsost, eddigi államszolgálati éveinek beszámítása mellett a budapesti tudományegyetemhez a politikai tudományok előadására a szabályszerű illetményekkel rendes tanárrá kinevezem (F. J.)." A javaslat előterjesztője nem egyszerűen szükségesnek, hanem elengedhetetlennek tartotta egy második professzor kinevezését a politika tanszékre, mert csupán egy oktató volt, aki ezt a tudományt akkor képviselte a karon, Kerkapoly Károly, s mindez nem volt elegendő a tárgy oktatásához. Szilágyi személyében találta meg a legalkalmasabb szakembert, aki nemcsak elméleti szempontból volt tökéletesen felkészültnek tekinthető, nemcsak mint tisztviselő bizonyította rátermettségét, hanem mint országgyűlési képviselő is. Ez utóbbit a miniszter különösen fontosnak tartotta: nagyobb jelentőségűnek, mint az egyébként megkérdőjelezhetetlen szaktudását. "Szilágyi személyében egy [olyan] szakembert nyernénk meg a tanszék számára, aki nemcsak elméleti képességeivel, hanem a politikatudomány gyakorlatában szerzett tapasztalataival is kiemelkedik" - érvelt mellette Trefort.[8]
Mivel rendszerint a professzorok több főkollégiumot oktattak párhuzamosan, még az év októberében a büntetőjog előadásával szintén megbízta a király Szilágyit annak jogosított tanáraként.[9] A jogászképzésben egyéb funkciókat is ellátott: a II. alapvizsgálati bizottság, továbbá az államtudományi, valamint a jogtudományi államvizsgálati bizottságok állandó beltagja, az egyetemi tanács tagja, illetve a LXXX. tanévben, 1879/80-ban a jogi kar dékánja, a következőben prodékánja volt.[10] Ellenben nincs adatunk arra nézve, hogy mikor habilitált. Egyetemi tanári státuszát a miniszterré kinevezésével végleg feladta, bár a kar az életének utolsó évében a visszahívását tervezte a közjog korszerű oktatása végett.
Az 1874 és 1889 közötti egyetemi tanrendek tanúsága szerint az első félévben Politika címmel összehasonlító alkotmányjogot s alkotmányi politikatant,[11] valamint Büntetőjog megjelöléssel anyagi büntetőjogot adott elő csütörtök és vasárnap kivételével naponként nyolc és tíz óra között, egy-egy órában, tehát mindkét stúdiumból ötórányi előadása volt hetente. A második félévben ugyancsak Politika címmel a kormányzati politikáról és az összehasonlító közigazgatási jogról,[12] továbbá Büntetőjog elnevezés alatt a különös részi büntetőjogról és a bűnvádi eljárás alapvonalairól tartott előadásokat Szilágyi hasonló óra- és időbeosztással.[13] Feltehetően azért éppen reggelente, mert az országgyűlés képviselőházának ülései rendszerint tizenegykor vagy azután kezdődtek. Egyéb kurzusokat is hirdetett az ellenzékbe vonulása előtt: 1876 és 1878 között, amelyeket ma fakultatív kollégiumoknak neveznénk.
2. A vizsgált korszakban a politikatan két közjogtudományi területet foglalt magában: mai kifejezésekkel élve az alkotmányjogot és a közigazgatási jogot, tehát lényegében a közjogi stúdiumot jelentette az egyetemi oktatásban. A politikatan még egy összefoglaló tantárgynak mutatkozott, miközben a tudományban a tételes államjog és a közigazgatástan már elkülönült egymástól. Éppen Szilágyi Dezső egyetemi munkássága idején élte változását e két tudományterület: a meghatározó német irányzat - Rudolf Gneist és Robert von Mohl után - Lorenz von Stein (1815-1890) közigazgatástanához kötődött, aki az 1865 és 1868 között hét kötetben kiadott Verwaltungslehre című művével[14] mintegy megalapozta a közigazgatási jog autonómiáját, elválasztását az alkotmányjogtól, s az ő metódusát a magyar tudományosság évtizedekkel később, még a 19-20. század fordulóján is követte. Emblematikus példája Concha Győző Politikatana, melyben az említett szemléletet véve alapul értekezett a szerző először az alkotmánytanról: a szoros értelemben vett államjogról vagy "országászatról" s annak idealisztikus elméle-
- 210/211 -
teiről, majd pedig a közigazgatástanról.[15] Az utóbbi nemcsak a tételes közigazgatási jogot, hanem a közigazgatási államfunkció nem jogi természetű egyes komponenseit is magában foglalta, a 18. század végi porosz rendészeti igazgatás hagyományait követve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
