A médiaszabályozás 2010. év végi hazai fejleményei erős, több területen egyenesen a drámai elemektől sem mentes visszhangot váltottak ki a piac és a szakma képviselőiből is. A hazai médiaszabályozás alkotmányozó többséggel átvitt, és - mérsékelten fogalmazva - radikálisnak minősített változásai a hazai és nemzetközi közbeszédben is erős ellenérzésekkel kísértettek. Tény, hogy a médiaszabályozás jogalkotási diskurzusába ez alkalommal a "szakma" és az érintkező jogirodalom ismert képviselői vajmi kevéssé lettek bekapcsolva, a szakmai - és társadalmi - előkészítés érdemben következetesen "zárt" maradt. Ugyanakkor az is tény, hogy a hazai és külföldi kritikák többsége adós maradt az elméleti igényű, konkrét rendszertani érvényű, részletező bírálattal. Ez persze részben érthető. A médiaszabályozás csak részben normatív kérdés, eleven része a társadalmi "identitásnak", így rendkívül érzékeny kommunikációs közegbe van ágyazva.
A jelen tanulmányban a médiaszabályozásnak alapvetően csak az egyik, jelesül - az időben is korábban született - tartalomszabályozási területének néhány alapvető elméleti vetületét vizsgáljuk. A lényegesen terjedelmesebb, a korábbi médiatörvényt érdemben "váltó", a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) részletes elemzése önálló tanulmány tárgyát képezheti.
Az állami szabályozás általános modelljében a jog mind ez ideig következetesen külön követelményeket állított a szolgáltatóval szemben (szervezeti szabályok), illetve a szolgáltatással szemben (tartalmi szabályok), a hagyományos médiaszabályozás azonban lassanként alkalmatlanná vált platformfüggetlen tartalom és vállalkozások újszerű viszonyainak rendezésére. A legnagyobb kihívást évek óta a médiarendszer egészének egységes keretek közé helyezése jelenti, ami ágazatokon átnyúló horizontális szabályozást tenne szükségessé (a gondolat - ahogyan azt Polyák Gábor is idézi - az Európai Unió Bizottságának a távközlési, média és információtechnológiai szektorok konvergenciájáról és ennek szabályozási kihatásairól szóló Zöld Könyvében is megjelent, lásd annak IV. 4. fejezetét).
Az információs társadalom hozta változások, az e-technológiák bekapcsolása a médiaszabályozás vizsgálatát visszafordíthatatlanul interdiszciplinárissá tette. Az elektronikus média, a távközlés szabályozása a digitális technikák jelentős térnyerését megelőzően is sajátos szabályozási tárgy volt. A normativitás alapkérdései más tudományterületek számára is jelentőséget nyertek, hiszen a szabályozás ezen a területen mindig is "követő" volt, és a technológiai, piaci fejlődésnek nem egyszer óhatatlanul gátjává vált (az egyik leglátványosabb módon ez a konvergencia kérdéskörében figyelhető meg, amely több jogterület hagyományos rendszerét "provokálta"). Szinte közhelyszerű, hogy ebben a normatív szférában időről időre jelentős változásra, "akadálymentesítésre" van szükség (lásd erről Verebics János, 2008., 2009.). Megállapítható az is, hogy a jogtudomány és az érintkező tudományterületek képviselői a felbukkanó problémákat egymáshoz igen közelálló módon, tartalmilag egyezően határozzák meg. Sallai Gyula (Távközlési Jogi Konferencia 2002. Pécs) például az e-technológiák piaci konvergenciájából fakadó jogi szabályozási kérdéseket a lényegében az alábbiak szerint csoportosította, és definiálta:
a) Szükséges szabályozási kérdések határozhatók meg az elektronikus/mobil alkalmazások, illetve tranzakciók eljárásai, biztonsága körében (pl. on-line kereskedelem, e-ügyitézés, pénzügyi szolgáltatások körében a hitelesség, biztonság, adatvédelem, titkosítás kérdései, lehetséges eszközrendszer: elektronikus aláírás, e-commers speciális szabályai);
b) szükségesnek mutatkozik az információhoz fűződő személyiségi jogok újragondolása a jogi szabályozásban (a kifejezés szabadsága és az emberi méltóság védelmének, személyes adatok védelemnek, szerzői jogok szabályozásának újragondolása, amelynek lehetséges eszközrendszerét az adat tulajdonlás, gyűjtés, hozzáférés, felhasználás szabályozásában, valamint az internetre alkalmazható jogintézmények és eljárások kidolgozásában határozva meg); és
c) felmerül a tartalom szolgáltatásának szabályozási igénye (illegális, káros és nem kívánt tartalmak elleni fellépés, felhasználók védelme szabályozása lehetséges eszközrendszerként az önszabályozást, a minősítés-címkézés-szűrés-ellenőrzés jogi eszközrendszerét jelölve meg).
A normatív irányok definiálásának ezen rendszertana lényegében megfelel annak, amit a tárgybeli jogi szakirodalomban találunk (Gálik Mihály 1998., Polyák Gábor 2005., Sarkady Ildikó 2005., Verebics János 2008.). A jogirodalom szereplői ugyanakkor többnyire megegyeznek abban is, hogy a speciális alkalmazások és a divergált médiatartalom fogalom a tartalomszabályozás hagyományos védelmi céljait sajátos közegbe ágyazza. Nem túlzás ugyanakkor kijelenteni, hogy a kérdést vizsgáló kutatók közül sokan részleteiben nem pontosan arra a megoldásra gondoltak, amely a magyar jogalkotás 2010. évi véghajrájában a médiatartalomszabályozás tárgyában megszületett (ahogyan a jogszabály címe is sejteti - "a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól" -, sajátos módon egységes tartalomszabályozás alá vonva az írott és elektronikus sajtót, mint gyűjtőkategóriába vont médiatartalmakat).
A média konvergencia problematikája, az európai integrációs szabályozási törekvéseket is figyelve mára közhelynek számít. A konvergenciáról szóló Zöld Könyv szerint a jelenség "különböző hálózati platformok azon képessége, hogy alapvetően hasonló szolgáltatási fajtákat hordozzanak", illetve "olyan fogyasztói eszközök összefonódása, mint például telefon, televízió, és személyi számítógép". A konvergencia ugyanakkor több, a jogi szabályozás oldaláról szemlélve releváns szinten zajlik. A Zöld Könyv leegyszerűsítve hármas felosztást használt: a normatív igények alapvetően a technológia és hálózati platformok; iparági szövetségek és fúziók; szolgáltatások és piacok területén definiálhatók (Zöld Könyv a konvergenciáról, I. fejezet). A jelenség technológiai alapját kétségkívül a digitalizáció jelenti (lásd erről pl. Sükösd Mihály: Magyarország Médiakönyve 1999. 88. old.), amely a hagyományos "médiaszemlélet" radikális átgondolására sarkall.
Többnyire körvonalazódtak a releváns jogi szabályozási területek is, ahol tudniillik a konvergencia szétfeszíteni látszik a hagyományos normatív gondolkodást. A legelsők között bizonyosodott be például, hogy a hagyományos versenyszabályozás modellje nehézkesen adaptálható a különböző területeken tevékenykedő vállalatok (távközlés és médiaszolgáltatás) egyre szorosabb összefonódási törekvéséhez (vállalati fúziók, szövetségek), amely a bonyolult IT piac természetes "viselkedése" volt (lásd Z. Karvalics, Médiakönyv 1999. 35. old., illetve Kovács András Péter a Bizottságnak a (EEC) 4064/89 Tanácsi Rendelet kapcsán kialakult Bizottsági esetjog kapcsán 2001.; valamint Polyák Gábor, i. m. 39. old.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
