1. Felelősségi feltételek a két felelősségi rendszerben és a vétkesség.
Habár a két felelősségi rendszerben a felelősségi feltételek névleg azonosak (tilos következmény előidézése, jogellenes cselekedet, vagy mulasztás, okozati összefüggés a cselekmény vagy mulasztás és a beálló következmény között, a cselekvő, vagy mulasztó vétkessége)[1] a két rendszerben fennálló sajátos felelősségre vonási cél, rendeltetés következtében, a vétkességnek egy-egy rendszeren belül történő fogalommeghatározása merőben különbözhet, vagy lényegesen eltérhet.
Míg a büntetőjogi felelősség alapvetően pönális (megtorlási), addig a polgári jogi felelősségrevonás célja restitúciós (térítési, vagy reparativ)[2] jellegű.[3] A büntető jogban, e felelősségi rendszer sajátos (pönális, megtorló) rendeltetésénél fogva a szankció mértékének meghatározásánál a vétkesség fokozatának döntő befolyása van. Ezzel szemben, a polgári jogi kártérítés mértéke elsősorban a következmény, azaz a kár mértékéhez mért, s a kártérítés mértékét az újabb polgári jogi felelősségi rendszerekben csak kivételesen befolyásolja a vétkesség, azaz ennek foka. A vétkesség ugyanis a polgári jogban alanyi felelősségnél felelősségi feltétel, de nem döntően felelősség-mértékmeghatározó tényező. A felelősség mértékére nézve a polgári jogban, egyéb rendelkezés hiányában, a vagyoni kárnál az okozott kár vagyoni értéke mérvadó. A polgári jogi felelősség (akár deliktuális, azaz szerződésen
- 117/118 -
kívüli, akár szerződési), lényegében az egyik ember (károkozó) másik ember (károsult) iránti (magánjogi, polgári jogi) felelősségét jelenti, mégpedig az okozott kár pótlása, térítése céljából. A büntetőjogi felelősség célja a bűncselekmény által megsértett közrend (l'ordre public) helyreállítása és a felelősségrevonás a társadalom által oltalmazott közérdek céljából történik, általában nem egyes személyek iránti felelősség. A büntető jogban az elkövető a "társadalomnak" tartozik felelősséggel. (Vannak ugyan kivételek: mint pl. a büntetőjogilag inkriminált személyiséget sérelmező cselekményeknél, pl. becsületsértés, rágalmazás, - bár a felelősségrevonás ekkor sem kizárólag a sértett magánérdek helyreállítását szolgálja).
A két felelősségi rendszer inkriminálási módszere is egymástól szembetűnően eltérő: a büntetőjog inkriminálási (tiltási) módszere, mely meghatározza a jogellenességet, különleges, speciális. Az általánosan elfogadott nullum crimen (sinae criminae et sinae lege) elve szerint a büntetőjogi felelősségrevonás csak akkor alkalmazható, ha az adott cselekmény, vagy mulasztás pontosan definiált, meghatározott a büntető kódex különös részében, és ha az adott cselekményre e kódex büntetőjogi szankciót irányozott elő. Mindegyik büntetőjogi deliktum külön, egyenkénti pontos leírást kell, hogy tartalmazzon az adott inkriminálás rendelkező részében. Ebben nincs helye az általánosító rendelkezéseknek, meghatározásnak. Ugyanakkor minden büntetőjogi deliktumhoz, vagy annak (súlyosabb, vagy enyhébb változatához) pontosan megszabott szankció járul. A szabad bírói mérlegelésnek csak törvényben megszabott maximum és minimum között van helye, a rendelkező rész szerint megállapított tényállás súlyosabb, vagy enyhébb minősítése alapján. Ezzel szemben, a polgári jogi inkrimináció, és ezáltal a polgári jogban elfogadott jogellenesség általános jellegű és abban a tételben nyer megfogalmazást, mely szerint másnak tilos jogellenesen kárt okozni.[4] Nincsenek egyenként előírt polgári jogi deliktumok, habár erre a német elméletben kísérlet történt, de ez nem volt sikeres. Vannak ugyan a polgári jogi felelősségnek különleges esetei, melyeket vagy a Ptk., vagy a kódexet kísérő speciális törvénykezés is előirányoz. Ilyen pl., a termékfelelősség, állattartó felelőssége,[5] környezetvédelmi actio popularis,[6] építmény leomlásából eredő károk,[7] stb. Ilyen a francia jogban, különösen a doktrínában kifejlesztett sportolók és sportszervezetek felelőssége, más jogrendszerekben pedig ismeretesek még a sportlétesítményekben tömegmozgás miatt beálló károk, tömeges összejövetelek, megmozdulások, demonstrációk során beálló károk, terrorista cselekmények áldozatai kárpótlásának különlegesen szabályozott, számon tartott esetei. E felelősségi esetekben a különleges, általánostól eltérő szabályozást, vagy a felelősségre vonást, a szükséges sajátos felelősségrevonási ok, jogalap, vagy alany indokolja. Ezeknek a különleges felelősségi eseteknek a "leválasztására" tehát, vagy a speciális felelősségtelepítés, vagy a redukált felelősségi feltételek miatt, vagy a felelősségi formák vegyes alkalmazásának szükséges volta miatt került sor. Mindenesetre, ezek a különleges esetek nem a büntetőjogi értelembe vett külön inkriminációkként értelmezhetők, inkább a polgári jogi általános inkrimináció egyes változataiként. A polgári jog inkriminálási módszerének általános jellege, amellett, hogy ezáltal elválasztja polgári jogi felelősséget a büntető jogi felelősségi rendszertől, befolyásolhatja a Ptk.-n belüli felelősségi rendszer szisztematizációját. Meghatározhatja a szerződési és a szerződésen kívüli felelősség egymás közötti viszonyát. Pl. olyan szokásos utaló normával, mely szerint, amennyiben a szerződési felelősségre nézve a törvény nem tartalmaz különleges normát, értelemszerűen alkalmazhatók a deliktuális felelősségre előírt rendelkezé-
- 118/119 -
sek. Az általános inkrimináció (a károkozás jogellenessége) inkorporálhatja, előirányozhatja az általános szankciót, a teljes kártérítés elvét, azaz a restitúciós funkció érvényesítését, szemben a büntetőjogi pönális funkcióval. Lehetséges általános inkriminációs tézisek megítélésünk szerint a következők lehetnének: "Tilos a jogellenes és vétkes (szándékos, gondatlan) károkozás. Aki másnak vagyonában (szándékosan vagy gondatlanságból) jogellenes kárt okoz, köteles azt teljes mértékben (felmerült kár, elmaradt jövedelem) megtéríteni. Jogellenesen, szándékosan vagy gondatlanul, másnak okozott nemvagyoni kár okozásáért (testi fájdalom, lelki fájdalom és félelem okozása), pénzbeli kárpótlás igényelhető. Lelki fájdalmak okozása alatt értendők: általános életképességcsökkenés, jogellenes szabadságkorlátozás, közeli hozzátartozó halálának vagy rokkantságának előidézése, a személyiségi jogok megsértése (személyes adatvédelem és a titoktartási kötelezettség, a lakás és személyes szféra sérthetetlenségének megszegése, a szellemi, ipari és védjegyi alkotások és eredet-jelzéseik bitorlása,[8] stb.), rágalom és tekintély, vagy becsületsértés. Testi fájdalom és félelem okozása csak nagyobb intenzitás és hosszabb tartam feltételével téríthető. Rokkantság előidézése esetében, a nemvagyoni kár mellett, hozzátartozónak vagy harmadik személynek ápolási és gyógykezeltetési költségtérítés jár. Testi épség megsértése esetében előidézett torzítás miatt beálló lelki fájdalmainkért külön pénzbeli fájdalomdíj igényelhető. A nemvagyoni kárpótlás mértéke a sértett javak jelentősége és elégtételnyújtási rendeltetés mércéi alapján határozható meg. Fokozott kárveszéllyel járó üzem, vagy dolog tulajdonosa, birtokosa vagy tevékenység folytatója, az üzem, dolog vagy tevékenység hatása által okozott károkért vétkességétől függetlenül felelős (tárgyi felelősség). Tulajdonos helyett a jogszerű birtokos (bérlő, haszonbérlő) felelős, kivéve, ha a bérelt dolog fokozott veszéllyel járó rejtett jellegéről a tulajdonos a bérlőt nem tájékoztatta, bár tudomása volt róla. A törvény értelmében fokozott veszéllyel járó a dolog, üzem, vagy tevékenység, ha a környezetre, egészségre nézve, helyzeténél, működésénél, vagy egyéb sajátosságainál fogva kárveszélyt hordoz."[9]
A mai magyar rekodifikációs irodalomban felmerült a kérdés, hogy a Ptk.-ban szükség van-e az általános (jogellenes) károkozási tilalomra, vagy sem. E kérdést tárgyaló szerzők közül egyesek szerint az adható válasz apodiktikusan negatív, rendszerint tehát indoklás nélküli. Ugyanakkor nincs válasz arra a kérdésre, milyen lehessen a deliktuális felelősség (egyik döntő) alapelve, ha nem az egyébként polgári kodifikációkban szokásos általános károkozási tilalom. Legyen az ellenkezője, az argumentum a contrario? Az egyes tilalmak rendszere? Az utóbbit, mint fentebb említést nyert, megkísérelték egyes kodifikációs tervezetek, még a XIX. század első felében, de a kísérlet nem volt sikeres, még a nyitott felsorolásos módszer útján sem. Ezen véleményekkel csak tertium non datur argumentuma állítható szembe. Amennyiben a Ptk. mellőzné a két lehetséges inkriminációs módszerre való válaszadást, ez ugyan harmadik út lenne, de ez a harmadik út paradigmatikusan szükségtelenül homályt, jogilag megengedhetetlen hézagot okozhatna. Maradna tehát a "homály": amennyiben sem az egyik, sem a másik, nem lenne. Ha a kérdés kodifikációs metódusának egyértelmű megválaszolása nyitva maradna, nem volna kiinduló és koordinációs elv a válasz számára nemcsak a Ptk.-ban, hanem az esetleges pragmatikus-partikuláris törvényhozásban. A kodifikációs technika "örökzöld" dilemmája itt is megjelenülne: a tág jelentéstartalmú elvekkel mindent fel lehet ölelni, még a sokszor előre nem látható sajátosságokat is. Minél tágabb jelentéstartalmú az adott szabályozási elv, annál inkább csökken szabályozási jellege. Az elv helyébe a pragmatikus-partikuláris törvény lép. Ha azonban a "pragmatikus törvénynek" azaz különleges törvényhozásnak nincs Ptk.-ból indított "vezérlő elve", azonos helyzetben egyik partikuláris törvénnyel könnyen szembe kerülhet a másik partikuláris törvény. A törvényhozási tapasztalat azt mutatja, hogy a polgári jogban nincs speciális inkrimináció, inkább dominál az általános. Lehet ettől eltérni a speciális törvényekben. Kisebb hiba ez annál, minthogy a polgári jogi inkrimináció módszere homályban maradjon.
A büntetőjogi felelősségi rendszer kizárólag alanyi, szubjektív típusú. A felelősségrevonás mértéke a cselekmény és a következmény mellett a vétkesség fokától is függ. Olyan tehát, amelyben a vétkességnek központi felelősségmeghatározó szerepe van. Ezzel szemben, a polgári jogi felelősség az alanyi felelősség mellett alkalmazza a tárgyi, vétkességtől független felelősséget is. A polgári jogi felelősség még az alanyi felelősség esetében is, a felelősség mértékének meghatározásakor, újabban legtöbbször nem a vétkesség fokából, hanem az okozott következményből, a kár mértékéből indul ki.
Míg a büntetőjogi felelősség elvben csak saját cselekményekért való felelősség, addig a polgári jogban,
- 119/120 -
emellett alkalmazott a mások cselekményeiért való felelősség is.[10]
Egyedül talán az okozatosság feltétele áll egymáshoz közel a két felelősségi rendszerben.
Maga a vétkesség a büntető jogban kizárólag szubjektív meghatározású (a cselekvő belső, a cselekmény és következményeit kívánó, elfogadó pszichológai értelemben vett szándékát, akaratelhatározását jelenti), míg a (mai) polgári jogban a vétkesség elvben objektív (és szubjektív értelemben legfeljebb a következmény előreláthatóságát jelzi, de rendszerint az adott helyzetben elvárttól eltérő magatartást, szándéktól függetlenül). A polgári jogban azonban indokolt, igaz, különleges esetekben, a szubjektív vétkességi felelősséget is érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy a különleges esetekben a polgári jogi vétkesség struktúrája pszichológiai jellegű, tehát fennforgása és jogkövetkezménye attól függ, vajon a károkozó akarta e cselekményét és cselekményének következményét, vagy sem és mennyiben. Úgy tűnik, hogy a szubjektív vétkességfogalom érvényesítése a polgári jogban szükséges: 1) a szándékosság gonosz szándék, dolus malus esetében, amihez különleges jogkövetkezmények fűzhetők a termékfelelősségi jogban, a kockázatvállalási jogban, pl. a felelősségbiztosításban a biztosító számára szándékosság esetében visszkereseti joga van a biztosított károkozó iránt. 2) Az osztott felelősség eseteiben, így a károsult, vagy harmadik személy hozzájárulása (ún. társvétkesség), továbbá a testi sérelmet okozó társtettesek esetében. A több kárhoz hozzájáruló közötti felelősségmegosztás egyik kritériuma, az okozatosság mellett, már a primáris felelősség, azaz az elsődleges kármegosztás során ugyanis, a cselekvők (azaz a delikvensek, társtettesek) egyenkénti vétkességi hozzájárulása. 3) A passzív egyetemlegességnél, mert az egyik jogerősen marasztalt egyetemleges alperes (károkozó) visszkereseti joga a többi (nem perelt) passzív egyetemleges adós iránt a többiek hozzájárulásától függ, azaz a többiek vétkességéhez mért. Más szóval, a kártérítés egészének térítésére marasztalt egyetemleges kötelezett, miután a felperes, károsult irányába teljesítette a kár teljes térítésére irányuló kötelezettségét, a többi passzív egyetemleges károkozóhoz fordulhat visszkereseti perében és igényelheti tőlük, vétkességük, vagy hozzájárulásuk arányában a kár rájuk eső részének visszatérítését.
A büntetőjogban kizárt a szerződési felelősségátruházás, az akaratmegegyezés útján történő felelősségtelepítés, ezzel szemben ez lehetséges a polgári jogi szerződési felelősség rendszerén (pl. felelősségbiztosítás) belül.
2. A felelősségi feltételek bizonyítási teherviselése is különbözik a két felelősségi rendszerben.
A büntetőjogban az ún. bizonyított vétkesség doktrínája az általánosan elfogadott, az ügyészi, felelősségi feltételekre vonatkozó bizonyítási teherviselési kötelezettséggel. A polgári jogban, ezzel szemben, a bizonyított vétkesség elve mellett, az ún. vélelmezett vétkesség is kifejezésre jut. Az utóbbinál a bizonyítási teherviselés fordított: valamely tény fennforgása esetében (pl. szerződésszegés) egy másik felelősségfeltételbeli tény fennforgásának törvényi fikciója (pl. vétkesség) addig tekinthető jogi szempontból fenállónak, amíg az ellenkezője be nem bizonyosul, ezúttal az ellenkezőt állító fél bizonyítási teherviselési kötelezettsége mentén. A bizonyított vétkesség esetében a vétkesség fennforgása bizonyításának terhét a "vád" képviselője (a büntető jogban az ügyész), a polgári felelősségi jogban rendszerint a károsult, azaz a felperes viseli. Ezzel szemben, a vélelmezett vétkességnél, amennyiben a vélelem megdönthető, a vétkesség hiányának bizonyítási terhét az alperes (károsult) viseli. A polgári jogban rendszerint a szerződési felelősség a (megdönthető) vélelmezett vétkesség szerint valósul meg: a törvény vélelmezi, hogy a nem szerződésszerű magatartást tanúsító fél a jogellenes magatartás mellett egyúttal vétkes is a szerződésszegésből következő kárért.
Felmerül a kérdés, kötelezi-e és ha igen, mennyiben a büntetőbíróság vétkességre vonatkozó megállapítása a kártérítési perben eljáró polgári bíróságot. Erre vonatkozóan a jogösszehasonlításban egyes nemzeti törvényhozások a polgári perrendtartásról szóló törvényben, mások pedig a polgári törvénykönyvben tartalmaznak megfelelő rendelkezéseket. Ebből nem következtethető ki, hogy az első törvénycsoport ezt a kérdést kizárólag eljárásjogi, a másik pedig eleve anyagi jogi természetűnek tartja. Igaz, a probléma a polgári eljárásjogi doktrínában az ún. előkérdés, v. praejudiciális kérdés intézményénél taglalt, tehát olyan jogintézményként, mely forrásában anyagi jogi jellegű, hiszen egy jogviszony, vagy jog fennforgásáról, vagy hiányáról van szó, mely az illetékes eljárásban vagy még nem nyert jogerős megoldást, vagy ez az eljárás az előkérdésről mint főkérdésről folyamatban van, vagy már jogerősen eldőlt, s minden esetben feltételezi, befolyásolja a pol-
- 120/121 -
gári bíróság előtt folyó per kimenetelét. Ugyanakkor eljárásjogi jellegű is, hiszen az előkérdéssel feltételezett per folyamata előkérdés jogi úton való "tisztázása" hiányában az előkérdésre való válaszadás érdekében felfüggeszthető. A másik eljárási mód pedig az, hogy a polgári peres eljárásban az előkérdésről maga a főkérdésben döntő polgári bíróság adja meg a választ, adott esetben pedig akár büntetőjogi előkérdésről is, persze csak a folyamatban levő perre való hatással. Igazán tehát az előkérdés és a praeiudícium, vegyesen, materiális (anyagi jogi) és eljárásjogi elemeket, jegyeket tartalmaz.
Az eljárásjogi szemlélet egyik a német[11] és osztrák doktrínában képviselt változata szerint, a büntetőjogi marasztalás felelősségi jogi megállapítása nem kötelezi a polgári peres eljárásban eljáró bíróságot az elkövető (tettes) és annak vétkessége tekintetében. Lent és Jauernig szerint ugyanis a bíróságnak kizárólag a törvényhez és joghoz való kötése azt eredményezi, hogy a bírót más bíróság által és eljárásban jogi kérdésekről hozott jogerős határozatai (ítéletei) (praeiudicium) nem kötelezheti. Kivételt csak felülvizsgálati eljárásra irányoznak elő, ahol egyébként a német Pp. kötelezi az újratárgyalásra utalt felülvizsgálati tárgyban az újratárgyaló alsófokú bíróságot a legfelsőbb bíróság jogi állásfoglalásának figyelembe vételére, mert ezt a jogegység megköveteli.[12] A bíró ugyanis saját jogi meggyőződése, azaz a sértett materiális norma alapján határoz. Így pl., a bíró eltekinthet a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásától, amennyiben egy későbbi eljárásban a LB-i állásfogalalással azonos jogi kérdés merül fel. Lent és Jauernig azonban megegyeznek abban, hogy ez nem kívánatos kísérő jelenségekhez vezethet, mert azonos jogi kérdésre különböző bíróságok más-más választ adhatnak.[13] Ez pedig negatív módon hathat a jogalkalmazásban egyazon norma kapcsán méltán kívánt jogegységre. Elvben azonban más bíróság jogi kérdésben hozott ítélete egészében nem prejudikálja az eljáró polgári bíróság ítéletét, határozatát. A német eljárási jog ettől (a prejudíciumtól) megkülönbözteti az előkérdés esetét, amikoris a polgári perben folyó kártérítési jogvita függ egy más perbe, vagy büntető bírósági hatáskörbe, vagy közigazgatási hatáskörbe tartozó, önállóan tárgyalható jogi kérdés, azaz jogviszony fenálltának megoldásától, megállapításától. Ebben az esetben két eshetőség áll fenn: hogy a pert feltételező jogi kérdésről a hatásköri bíróság előtt az előkérdésről szóló per már folyamatban van, vagy még nincs, de szükséges eldöntése. Mindkét esetben a bíróság a folyamatban levő polgári pert felfüggesztheti, addig, amíg a hatásköri bíróság az előtte főtárgyként perelt, vagy időközben, a felfüggesztés után folyamatba helyezett előkérdésről szóló jogvitában, nem hoz jogerős döntést. Majd ezekután az előkérdést alapul veheti a per új folyamatba helyezése során. Praeiudícium az a polgári pert feltételező előkérdés, amely az illetékes eljárásban a polgári per befejezése előtt jogerős megoldást nyert, szemben az olyan előkérdéssel, amely a polgári per befejezése előtt még az illetékes eljárásban nem nyert jogerős solutiót (megoldást).
A második eljárásjogi felfogás tehát az előkérdés esetében egyenesen lehetővé teszi a másik bíróság azonos jogi kérdésre vonatkozó álláspontjának figyelembe vételét, s ez azért indokolt, mert maga a polgári bíróság ítélete (határozata) függ egy olyan jogi kérdés fennforgásától, mely önálló per vagy más eljárás tárgya lehet. Nikisch, álláspontját a német Pp. 148. §-ára alapozza.[14] E rendelkezés szerint "amennyiben a jogvitáról szóló határozat részben vagy egészében függ egy adott jogviszony fennálltától, vagy fenn nem álltától, amely egy más függőben levő jogvita tárgyát képezi, a bíróság a fél javaslatára, vagy hivatalból felfüggesztheti az előtte folyamatban levő eljárást, a másik eljárás befejezéséig." Eközben Nikisch szerint feltétel, hogy egy jogviszony fennforgása vagy hiánya a folyamatban levő polgári per feltétele és hogy e kérdés egy másik eljárásban olyan önálló jogvita tárgyát képezi (előkérdés), amelyről jogerős bírói ítélet hozható. Ha e határozat, ítélet jogerőre emelkedik, akkor ez a folyamatban levő polgári perre nézve a jogviszony fenállta tekintetében, az elkezdett, majd felfüggesztett eljárás alapjául feltételező módon szolgálhat.[15]
A többször módosított osztrák 1895. évi Pp. 502. §-ának 1. bekezdésében a felülvizsgálati eljárás feltételeinél megszabja, hogy a jogi kérdésben elfoglalt legfelsőbb bírósági álláspont kötelezi az újból eljáró alapbíróságot: "A másodfokú bírósági ítélet ellen felülvizsgálati eljárás engedélyezett, ha az ítélet meghozatala függ egy olyan anyagi vagy eljárási jogi kérdéstől, amely a jogegység, jogbiztonság és a jogfejlesztés szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, és annak alapján, hogy a másodfokú bíróság ítéletében eltért a
- 121/122 -
Legfelsőbb Bíróság álláspontjától, vagy ilyen álláspont hiányzik, vagy nem egységes."[16]
A magyar Pp. felülvizsgálati rendelkezései értelmében az eljáró Legfelsőbb Bíróság (LB) jogi álláspontja (esetünkben pl. arról a jogi kérdésről, hogy fennáll-e a vétkesség vagy sem), a per újratárgyalása során kötelezi az alsófokú bíróságot. Igaz a törvény nem tűnik egyértelműnek, hiszen kérdéses rendelkezése arról szól, hogy a LB az új eljárás lefolytatására nézve "kötelező utasításokat adhat" [ld., Pp. 275/A §-ának (4) bekezdését]. Úgy tűnik, hogy ez elsősorban eljárásjogi jellegű kötöttségét jelenti az elsőfokú bíróságnak a LB álláspontjához, ami azt jelenti, hogy amennyiben új bizonyításfelvételről ad a LB utasítást, ezt az ügyet újratárgyaló elsőfokú bíróság nem tagadhatja meg. Hogy emellett a LB felülvizsgálat alapján materiális jogi állásfoglalása is kötelezheti az elsőfokú bíróságot, bizonyítja a Pp. felülvizsgálatra vonatkozó, jogegység biztosítását szolgáló rendelkezése is.[17]
A kolloquiálisan materiális joginak jelölt törvényi szabályozási felfogás nem különbözteti meg expressis verbis a praejudicium és az előkérdés esetét. A büntetőjogi vagy közigazgatási határozat azonos tényállású ügy esetében, elvben attól függően köti a polgári bíróságot, hogy a folyamatban levő polgári, más határozattal feltételezett főtárgy esetében az előkérdést, praejudíciumot eldöntő hatásköri szerv, bíróság marasztaló-e, vagy sem, azaz csak akkor kötelező, ha a másik szerv ítélete marasztaló. Argumentum a contrario, a büntetőbíróság felszabadító ítélete nem kötelezi a polgári peres eljárást lefolytató bíróságot. Más szóval, habár a büntető bíróság egyazon tényállásból eredő büntető és polgári deliktum során a bűnvádi felelősség tárgyában jogerőre emelkedett felmentő ítéletet hozott, az ezt követően folyamatba helyezett kártérítési perben a polgári bíróság marasztalhatja a (korábban vádlott és felmentett) károkozót, azaz polgári jogi szempontból vétkesnek és a kárért felelősnek tarthatja, természetesen, amennyiben a polgári jogi felelősségi feltételek, így a vétkesség is, bizonyítást nyertek. Ez azért lehetséges, mert a büntető felelősségrevonás egyes névazonos feltételei (így a vétkesség fogalma is), a polgári jogtól eltérő meghatározásúak lehetnek. Erre a felfogásra példaként említhető volt Jugoszlávia Polgári peres eljárásról szóló törvénye (melyet a volt tagköztársaságok átvettek, majd módosítottak, ugyanígy a JSZK, azaz Szerbia és Crna Gora is).[18] E törvény hatályos rendelkezése (12. szakasz 2. bekezdése) szerint ugyanis "a polgári peres eljárásban a bíróságot kötelezi a bűncselekmény fennállása és az elkövető vétkességére nézve hozott marasztaló büntető bírósági ítélet." A hatályban levő szlovén Polgári eljárásról szóló törvény,[19] a német jog mintájára megkülönbözteti a másik hatásköri szerv vagy bíróság által eldöntendő, vagy eldöntött előkérdést és a praejudiciális kérdést, mert ezek egyenként másként merülnek fel a polgári bíróság előtt folyó per befolyásolását illetően. E (szlovén) törvény 13. szakasza értelmében ugyanis, "ha az ítélet valamely jogot vagy jogviszonyt tartalmazó kérdés előzetes megoldásától függ (előkérdés), de erről az erre illetékes hatásköri bíróság vagy szerv még nem hozott határozatot, a (polgári) bíróság erről határozatot hozhat, kivéve, ha erről külön jogszabály másként nem rendelkezik. - A bíróság határozata az előkérdésről csak arra a jogviszonyra nézve van hatályban, amelynek kapcsán meghozták." Ez azt jelenti, hogy a szlovén jogban (hasonlóan a német, olasz eljárási jogi gyakorlathoz) az előkérdésről a polgári bíróság maga is állást foglalhat, amennyiben annak eldöntése egy másik bíróság hatáskörébe tartozik, de ezen állásfoglalásnak csak az előtte folyó perben, főtárgyban van joghatása. Ugyanakkor a szlovén Pp. 14. szakasza szerint "amennyiben a kereseti kérelem a büntető eljárásban előzőleg megállapított azonos tényállásra alapozott, a (polgári) bíróságot kötelezi a büntető eljárásban hozott marasztaló ítélet, de csak abban a részben, amely az elkövető bűncselekményének és bűnügyi felelősségének megállapítására vonatkozik." Ezek szerint a szlovén jogban a felszabadító büntető ítélet nem köti a bíróságot. A polgári peres eljárásban, büntetővel azonos tényállásból benyújtott kártérítési kérelem esetében a polgári bíróság marasztalhat az előzetesen jogerőre emelkedett büntető bírósági felszabadító ítélet ellenére.
- 122/123 -
A másik materiális forrásban (anyagi jogi törvényben) szabályozott jogi álláspont szerint, (jórészt megegyezően a német doktrínában e dolgozatban elsőként említett állásponttal) melyet a svájci kötelmi törvény 53. szakasza is képvisel, ezzel szemben "a vétkesség, azaz a felelősség fennforgásának megállapítása során a polgári bíróságot a büntetőjogi felróhatóságról, vagy felszabadításról szóló ítélet nem köti."[20]
A francia jogfelfogás szerint, melyet még Renné Savatier fogalmaz meg a múlt század közepén, ma már klasszikusnak mondható, nagyívű polgári felelősségi jogi munkájában - "a büntető jogi vétkesség minden olyan esetben, amikor kár keletkezett, egyúttal polgári jogi vétkességet is jelent, és kötelez az okozott kár térítésére. A bűncselekmény nyomán keletkező közjogi vád, mely a büntetésre törekszik, szükségszerűen hat a magánjogi kereset egyidejű alapozására, melynek célja, ezzel szemben, a kár térítése."[21]
A magyar Pp. más szerv általi döntés, esetünkben más bíróság vagy közigazgatási szerv felelősségjogi határozatának polgári kártérítési perre való relavanciáját, hatását a tárgyalás felfüggesztésének függvényében szabályozza.[22] Kifejezetten nem szól arról a lehetőségről, hogy egy büntetőjogi kérdésről, mely adott esetben előfeltétele a polgári deliktuális felelősség megállapításának, egymaga (a polgári bíróság) is állást foglalhatna, csak az adott polgári perre nézve való hatással.[23] A magyar Pp. ugyanis más bíróságok, vagy szervek hatáskörébe tartozó előkérdésnél ügyféli indítványozásra, vagy hivatalból felfüggeszti az eljárást, mégpedig meghatározott határidő tartamában, abból a célból, hogy az előkérdésre jogerős választ nyerhessen az illetékes szervtől, bíróságtól. Amennyiben a záros határidőig e "válaszadásra" nem kerül sor, a polgári bíróság folytathatja az eljárást e "válasz" nélkül, ami implicite azt jelentheti, hogy az előkérdésről maga dönthet, habár erről kifejezett rendelkezés nincs. (Kivételt képeznek a státusperek, azaz a házassági jogviszony, származásmegállapítási perek, amelyeknél a polgári bíróságnak "be kell várnia" az illetékes bíró-
- 123/124 -
ság jogerős ítéletét, amelyeknél tehát kizárt a feltételező jogviszony fennforgásáról mint előkérdésről adott a folyamatban levő perre nézve ható, incidentális állásfoglalás).
Abból következően, hogy a római jog, különösen fejlődésének kezdeti szakaszaiban még egymástól világosan nem választja el a büntető és polgári jogi felelősséget, és a polgári deliktum esetében is inkább "büntet" mint "térít",[24] a későbbi jogfejlődés során is különlegesen árnyaltan munkálja ki a vétkesség fokozatait, a glosszátorok értékes hozzájárulásával. A római jog megkülönbözteti a dolus malust (a rossz, v. gonosz szándékú magatartást) a culpális magartástól, azzal a különbséggel, hogy az elsőnél nem volt elsődlegesen (deliktuális) károkozási szándék,[25] míg a másodiknál igen. A jogfejlődés (egyes nézetek szerint) idővel elmossa a dolus és a culpa közötti különbséget, mindkettő a vétkesség fogalmának szinonimáivá válnak. Ugyanakkor a római jog a culpa különböző fokait is és felelősségi formától függő változatait is előirányozza: culpa lata (súlyos gondatlanság),[26] culpa levis (enyhe gondatlanság),[27] culpa levissima (legenyhébb gondatlanság), mely a római jogban elvben nem jár felelősségrevonással.[28] A könnyelműség (luxuria) a culpa azon esete, amikor a cselekvő cselekvésének veszélyeztető jellegéről, az esetleg bekövetkező eredményről tudomással bír, azonban könnyelműen azt hiszi, hogy a sérelem nem fog bekövetkezni. Vigyázatlanság (culpa in sensu stricto) a culpa azon esete, amikor a tettes szórakozottságból, figyelmetlenségből, vagy hanyagságból nem látta előre tettének veszélyeztető jelentőségét s így az előre látható eredmény előre nem látásával hajtotta végre tettét, mely a kárhoz, következményhez, vezetett. A vigyázatlanság enyhébben számítható be mint a könnyelműség.[29]
A vétkesség, felróhatóság fogalomrendszerére hatott a büntetőjog és a polgári jog útjainak, felelősségi rendeltetésének különválása. Sor került a büntetőjogi és a polgári jogi felelősség rendszereinek, elveinek elkülönítésére. A XIX. század első évtizedeiben ugyanis a magánjog a piacgazdálkodás érvényesülésével előtérbe került. Az ipari fejlődés és vele járó kár-veszély fejleményeinek idejétől kezdődően a polgári jogi felelősségi rendszer alanyi és tárgyi felelősségi alrendszerekre való fokozatos megoszlására került sor. Végül, a XX. század elejétől, az alanyi felelősségen belül, sor kerül a vékesség objektivizálására. Ettől kezdve polgári jogi doktrína mind kevesebbet foglalkozik a vétkesség fokaival, csak azt határozza meg, mely az a vétkességi fok, mely részleges, vagy teljes kártérítési felelősséggel jár és ezt elvben a gondatlanság határán, szabja meg, általában nem bocsátkozván a gondatlanság árnyalataiba. A fokozott kárveszélyek közepette ugyanis a szándék hiánya többé nem felelősségkimentő ok. A büntető jog marad a klasszikus vétkességnél, mert a cselekmény tudatos vállalásának függvényében szankcionál. A büntető jog a jogellenességről, közérdekről és közrendsérelemről való tudatos cselekmény tettes általi vállalása alapján von felelősségre. Ezzel szemben a polgári jog elsősorban a károsultat kívánja oltalmazni, előtérbe helyezni, azáltal, hogy a potenciális károkozót, a kárveszély hordozóját, már a minimális vétkességnél, a klasszikus gondatlanságnál, a teljes kár térítésére kötelezi, - mindössze azon az alapon, hogy adott helyzetben tőle elvárható magatartástól (objektíve) eltért. A bíró dolga a polgári jogi vétkesség megállapítása során nem az, hogy elemezze a tettes pszichológiai értelembe vett viszonyát cselekménye és a következmény tekintetében, nem az a feladata tehát, hogy megállapítsa, azt, hogy a károkozó akarta - e tettét és tettének következményeit, hanem az, hogy ő mint tettes objektíve hogyan cselekedett, és ezt a cselekménymegállapítást össze kell vetnie azzal az adott helyzetben elvárható követelménnyel, ahogyan a károkozónak cselekednie kellet volna, persze annak érdekében, hogy a kárt megelőzze, elhárítsa. A
- 124/125 -
vétkesség tehát nem a szándékban, hanem a következmény objektív beláthatóságában van. A vétkesség tényének megállapítása eljárásjogi szempontból nem a károkozó szándékai iránti tanúkihallgatására támaszkodik, hanem arra, hogy bármely ezen és egyéb bizonyításfelvétel alapján megállapítsa, hogyan cselekedett a károkozó és hogy ezt összevesse, szakmai tevékenység esetében akár szakértő által megállapított elvárásokkal, vagy egyéb esetben az adott helyzetben szokásos, azaz gondos magatartást jelentő elvárásokkal. Eközben nem az a lényeges, hogy a károkozó in concreto belátta-e cselekményének, mulasztásának káros eredményét, hanem azt, hogy adott helyzet körülményeire tekintettel köteles volt volna-e belátni cselekményének következményeit, azaz ezekről kellő gondosság, körültekintés mellett tudhatott volna-e. Ezáltal a polgári jogban az alanyi felelősség az objektív felelősség határáig jut el. A gondatlanság fogalma, mely a büntető jogban marad szubjektív jellegű, azaz bizonyos fokú tudatosságot jelent a jogellenességről, a polgári jogban objektiziálódik: a polgári jogban a gondatlanság többé nem arról szól, vajon a cselekvő, a tettes, azaz a károkozó, személyesen és adott károkozási helyzetben tudatában volt-e cselekménye jogellenességének, hanem arról, hogy helyében egy "absztrakt" figyelmes embernek hogyan kellett volna eljárnia az adott helyzetben, és hogy e helyzetnek megfelelően járt-e el, vagy sem.
1. Fogalommeghatározás, felelősségkizáró és felelősségkimentő okok.
Maga a polgári jogi felelősségi rendszer két nagy ágazatra tagozódik: a deliktuális, vagy szerződésen kívüli felelősségre és a szerződési felelősségre. Ezeken belül a fentebb említett közös felelősségi feltételek sokszor eltérően szabályozottak, alkalmazandók. Pl. a Ptk.-k a deliktuális felelősségre (mely lényegében a törvényi károkozási tilalom megszegése miatt áll be) a bizonyított vétkesség, míg a szerződési felelősségnél (mely egy szerződési norma megszegése - pl. késedelem, nem szerződésszerű teljesítés, teljesítés megtagadása - miatt áll be), a vélelmezett vétkesség szabályát. A szerződési és deliktuális felelősségben nemcsak a felelősségi feltételek alkalmazhatók sajátos módon e felelősségi formákon belül, hanem ezekben a térítés módja, formája és mértéke is különbözhetnek. Pl. a deliktuális felelősségnél alapvető szabály az előző vagyoni helyzet helyreállítása anyagi kár okozásánál, vagy a sértett javakkal arányban álló pénzbeli, vagy nem pénzbeli elégtételnyújtás (kárpótlás) nemvagyoni kár okozásánál. Ezzel szemben a szerződési felelősségnél, - amellett, hogy itt is érvényben van a felmerült kár és elmaradt haszon térítésének lehetősége, a felek előre megállapodhatnak szerződésszegés esetére fizetendő kárátalányban (absztrakt kár), melynek törlesztési esedékessége a szerződésszegés időpontjában áll be, mellyel a kötelezett attól függetlenül tartozik, hogy a szerződésszegés következtében a szerződéshez hű másik fél valóban károsodott-e vagy sem, vagy, amennyiben kár érte, attól is függetlenül, hogy ez a kár milyen mértékű. A vétkességnek mindkét polgári jogi felelősségi rendszerben egyaránt felelősség-feltételbeli szerepe, és felelősség mértékmeghatározási jelentősége is van. Igaz, az újabb polgári jogi törvényhozás és doktrína a deliktuális felelősség esetében, a szerződési felelősségnél pedig akkor, ha nincs (természetesen közrenddel összhangban álló) felelősségkorlátozó, felelősségkizáró, vagy felelősséget redukáló, azaz felelősség mértékét meghatározó szerződési rendelkezés - a teljes térítés elvét támogatja minimális olyan vétkesség mellett, melyért a károkozó a törvény értelmében egyáltalában felelősségre vonható (gondatlanság).[30]
A vétőképtelenség elsősorban a deliktuális felelősségi jogban kimentő ok.
A vétkességi és tárgyi felelősség legtöbbször közös felelősségkizáró intézményei között első helyen említhető az erőhatalom (vis maior), azaz az előre nem látható, külső (rendszerint "emberen kívüli", természetben előálló), elháríthatatlan tényező.[31] Ehhez közel áll az esemény, vagy véletlen, a casus, melynél az esemény (károsító történés) nem elháríthatatlan, kellő körültekintéssel pedig előre is látható, azaz megelőzhető (pl. autós gummidefekt). Ugyanakkor a casus nem "külső" esemény, lehet "belső" is (Martin Vedris, néhai zágrábi professzor "Osnove imovinskog prava" - A vagyoni jog alapjai c. munkájában kifejtett példája szerint - a motoros járművezető járművezetés közbeni eszmélet-
- 125/126 -
vesztése). Míg az erőhatalom elvben abszolút felelősségkizáró tényező, az esemény, a véletlen - relatív felelősségkizáró körülmény.[32] A véletlennél ugyanis a felelősségrevonás csak adott esetre vonatkozó bizonyított gondos és előrelátó magatartás mulasztása esetében történhet meg. Az előrelátási és elháríthatósági jellemzők a casust közel hozzák az objektív módon meghatározott vétkességhez. A kettő közötti határ a gondatlanság mentén húzódik meg. A gondatlanság a kötelező elővigyázatosság és előrelátás mulasztása, míg a felelősségkizáró casus, azaz véletlen, a nem kötelező elővigyázatosság és előrelátás körében beálló belső (dologban, vagy emberben végbemenő) esemény.
A múlt (XX.) század második felétől kialakult partikuláris törvényhozásban (Sonderregelung, Sondergesetze, tehát a Ptk.-n kívüli polgári jogi, különleges törvényhozásban) az erőhatalom nem mindig felelősségkizáró. Így pl. az érvényben levő osztrák légiforgalomról szóló törvény az erőhatalom hatása alapján létrejött kárért sem zárja ki a légitársaság felelősségét.[33] Az osztrák atomfelelősségi törvény 3. és 9. szakasza az atomerőművek üzemeltetőjére nézve emberi halál, testi sérülés és egészségkárosodás okozása esetére tárgyi felelősséget irányoz elő, s e felelősséget erőhatalom esetére is kiterjeszti, kivéve ennek egyes eseteit (pl. háború közrehatása).[34] A francia praxis erőhatalom és emberi vétkesség párhuzamos hatása útján létrejött kárért vétkesség arányában felelősséget, erőhatalom közrehatása arányában felelősségkizárást irányoz elő.[35] Idegen cselekvő vétkességéért (pl. vétőképtelen személy okozta kárért) elvben csak törvényes képviseletet ellátó személy (pl. szülő, gondnok, v. gyám) vonható felelősségre.[36] Másszóval, akinek belátási képessége hiányzik, vagy fogyatékos (egészében vagy részben belátóképtelen), felelősségre nem vonható.[37] Szavatosság, jótállás, továbbá biztosítás esetében törvényi vagy szerződési rendelkezés ideiglenesen vagy véglegesen átruházhatja, telepítheti a felelősséget a vétkesről a felelősséget átvállaló, vagy a törvénnyel meghatározott alanyra.[38] Társvétkesség, pl. károsult vétkes hozzájárulása (azaz a károsult közrehatása),[39] vagy harmadik személy vétkessége (közrehatása), vétkességi, azaz okozati hozzájárulásának arányában, a károkozó és a hozzájáruló osztott felelősségéhez vezet. Jogos önvédelem, önsegély[40] (személyi vagy vagyoni integritást veszélyeztető támadással időazonos és arányos, megfelelő oltalom, azaz támadás
- 126/127 -
elhárítása) és szükséghelyzet[41] (saját vagy mások személyi vagyoni integritását fenyegető veszély időazonos elhárítása) kizárhatja teljes egészében, vagy részben a felelősséget az eközben okozott kárért. A két utóbbi felelősség-mentesítési ok fogalommeghatározását a Ptk.-k általában a Btk.-kra hárítják, utaló rendelkezéssel, vagy enélkül, értelemszerűen. A magyar Ptk. érvényben levő rendelkezései szerint "a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozott kárt nem kell megtéríteni, ha a védekező az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl."[42] Ugyanakkor, a magyar Ptk. szerint "nem jár kártérítés, ha a károsult beleegyezésével okozták, és a károkozás társadalmi érdekeket nem sért, vagy veszélyeztet."[43] A svájci jog a felelősségkizárás különleges eseteként tárgyalja közfelhatalmazást gyakorló szerv hivatali kötelezettségének végzése során okozott kárt, s a hivatalát gyakorlót mentesíti a felelősség alól, feltéve, hogy jogszerűen járt el.[44] Vannak esetek, amikor a felelősségkimentés azért indokolt, mert az oltalmazott személy érdekében történő intézkedés következtében állt be a kár, miközben az intézkedés által okozott kár kisebb mint a károsult érdekében történő intézkedés eredménye, vagy intézkedés által oltalmazott érték. (Pl. eszméletlen személy életének megmentésére irányuló orvosi intézkedés, mely testi integritást érint, miközben az intézkedés célzott és megvalósult eredménye életmentés).[45]
2. A tárgyi, objektív felelősség vétkességtől független, puszta okozatosságon alapuló felelősség. Ennél a fokozott veszéllyel járó dolog, üzem tulajdonosa, jogszerű birtokosa (pl. bérlő) vagy üzembentartója felelős. Az alanyi felelősségnél a vétkesség felelősségi alap és felelősségi feltétel. Felelősségi alap az adott felelősségi rendszer döntő felelősségrevonási okát, indítékát jelenti. Felelősségi feltétel az a tény, amely a felelősségrevonási eljárásban bizonyítandó, s amely bizonyításának hiányában nem történhet meg az eredményes felelősségrevonás.
A magyar bírói gyakorlat értelmében az alanyi és tárgyi felelősség szabályai (Ptk., 339. és 345. §) együttesen is alkalmazhatók, a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében.[46]
Arra a kérdésre, hogy egymáshoz hogyan viszonyul az alanyi és a tárgyi felelősség, mely a két polgári jogi felelősségi rendszer alkalmazási területe, e kettő közül mely (polgári jogi) felelősségi rendszer feltételeit kell alkalmazni, a magyar Ptk. meghatározó rendelkezései szerint az a következtetés vonható le, hogy az alanyi felelősség szabályai általános érvényűek.[47] Tárgyi, vétkes-
- 127/128 -
ségtől független felelősségi szabályok alkalmazása kivételes, s a vétkességi, alanyi felelősség szabályaitól csak akkor lehet eltérni, ha a kár veszélyes üzem vagy tevékenység következménye.[48] Amennyiben tehát a kár nem fokozott veszéllyel járó tevékenység, dolog hatására jött létre, mérvadóak az alanyi, azaz vétkességi felelősség szabályai.
Közben a fokozott veszéllyel járó tevékenység, vagy üzem, dolog fogalmát a törvény (Ptk.) nem határozza meg. A jogösszehasonlítási doktrína ennek meghatározásánál, nemcsak a fokozott veszéllyel járó tevékenységre, hanem a fokozott veszéllyel járó dolgokra is kiterjeszti a tárgyi felelősséget. Míg a magyar legfelsőbb bírósági gyakorlat, pl. nyomás alatt levő üdítőt csak egymagában, elhelyezésére való tekintet nélkül, nem tartja fokozott veszéllyel járó dolognak,[49] úgyhogy birtokosa, tulajdonosa csak az alanyi felelősség szabályai szerint felelős, addig a jogösszehasonlítási gyakorlatban ennek robbanása, e dolog sajátossága miatt (fokozott nyomás alatt álló lakásban tárolt üdítőitalos üveg), veszélyes dologként szemlélhető és tulajdonosa, birtokosa érte tárgyi felelősséggel tartozik. Általában a veszélyes üzem, tevékenység, dolog fogalommeghatározása az összehasonlító doktrínában faktikus és nem elvi. A francia doktrínában (jogelméletben) és jogalkalmazásban a francia Code civil dologhatásra vonatkozó rendelkezések figyelembevételével, birtokosának vagy tulajdonosának, vagy okozatossági feltétellel gyártójának, forgalmazójának fokozott veszéllyel járó dologként minősítettek azok a dolgok, melyek helyzetüknél, működésüknél, vagy fokozott veszélyt jelentő jellegzetességüknél fogva, fokozott kárveszélyt hordoznak. Eleve teljesen veszélytelen dolog helyzeténél fogva ad hoc "veszélyes dologként" (azaz fokozott veszéllyel járó tárgyként) kezelhető. Virágcserép nem veszélyes dolog, de a hetedik emelet erkélyén rögzítés hiányában veszélyes (fokozott veszéllyel járó) dolog. Adott körülmény, vagy sajátosság, vagy üzembehelyezés hozzájárulhat, hogy egy "veszélytelen dolog" - "veszélyes dolog" minősítését nyerje. Üzemen kívüli dolog, gép elvben nem hordoz kárveszélyt, de az üzembehelyezés igen. Üzemen kívüli, szabályosan parkolt gépjármű nem veszélyes dolog, de szabálytalanul parkolt igen. Ugyanakkor a mozgó, közforgalomba bekapcsolódó gépjárművek veszélyesek ugyan, de általában a törvények elsődlegesen nem a tárgyi, hanem az alanyi felelősség szabályait alkalmazzák. A közlekedésben résztvevő járművek által okozott károkért ugyanis az objektív felelősséget, mint másodlagosat, akkor alkalmazzák, amikor a közlekedésben részt vevők vétkessége nem állapítható meg, de a kártételhez való objektív (okozati) hozzájárulás igen. A tárgyi felelősség meghatározása a veszélyes dolog által esetszerű, nem állapítható meg előre, mely dolgok vonnak magukkal tárgyi, vétkesség nélküli felelősséget. Kritériumok azonban vannak, amelyek a dolog sajátosságaiból, helyzetéből, üzembehelyezéséből, vagy egyéb veszélyt hozó körülményből indulnak ki. Galamb, pl. nem veszélyes dolog, de a fertőzött galamb igen.
Sokszor nehéz elválasztani a fokozott veszély eredendő, valóságos forrását adott dolognál, vagy tevékenységnél: vitás lehet, hogy a "fokozott veszély" minősítés a dolog helyzetéből, sajátosságaiból, üzembe helyezésétől függ-e, vagy ettől eltekintve, a dolog helytelen, szabálytalan előállításából, gyártásából. A fokozott veszély forrása adott eset körülményei szerint mellőzhetetlen a felelősségrevonás szemszögéből. A veszélyes üzem, dolog, fokozott veszélyt hordozó sajátosságai mellett elkerülhetetlen az okozatossági kapcsolat elemzésének bevonása is. (Adott esetben, pl. üdítőpalack nem a helytelen tárolás, mondjuk a tárolóhelyen fennálló fokozott hőmérséklet miatt, hanem a gyártási, termék-előállítási folyamatban a megengedetten túlmenő gáznyomás miatt robbant és ennek folytán okozott testi sérelmet). Sokszor tehát a veszélyes dolog vagy tevékenység eseti megítélése, nehezen határozható meg olyan okozatossági elemzés nélkül, amelynek célja a veszély forrásának, eredetének vizsgálata. Ennek eredménye az, hogy az okozatossági kapcsolat bevonása lehetővé teszi a felelősség alanyának helyes meghatározását. Annak ellenére, hogy a magyar doktrína szinte tárgyiasítja a vétkességet, a magyar bírói gyakorlat igen restriktív a tárgyi felelősségi jogszabályok alkalmazása tekintetében. Szívesebben alkalmazza a tárgyi felelősség szabályait a fokozott veszéllyel járó tevékenység területén, mint a veszélyes dol-
- 128/129 -
gok - bárminemű tevékenységtől független - puszta hatása alapján létrejött károk esetében. Következik ez talán a Ptk. megfelelő, érvényben levő rendelkezéseiből, melyek megszövegezésében a hangsúly a veszélyes tevékenységen, és csak "másodlagosan" a veszélyes üzemen, azaz dolgon van.
Nem egészen világos a törvényi megfogalmazás (a hatályos magyar Ptk.-ban) abban a tekintetben, ki a felelősség alanya. A magyar praxis ugyan arról szól, hogy az üzembentartó a felelős. Aki ugyan lehet tulajdonos és jogszerű birtokos (pl. dologbérlő). Ám közülük mikor ki a felelős, nem egészen egyértelmű. Nézetünk szerint nem mindig, kivétel nélkül indokolt a tulajdontól független jogszerű birtokos, azaz üzemeltető felelőssége, habár, amint a magyar jogalkalmazás tanúsítja, ez (tulajdontól függetelenül az üzemeltető felelőssége) csak rendszerint fogadható el. A kivétel azonban, lehet, hogy szükséges: amikor a bérbeadó tulajdonos dologbérlet esetén az egyébként, rendszeresen nem veszélyes dolog veszélyes elemeit, sajátosságait hordozó rejtett hibáról szándékosan, rosszhiszeműen nem tájékoztatta a bérlőt, - indokolatlan lenne az okozott kárért a (jóhiszemű) bérlőt, azaz az üzemeltetőt felelősségre vonni a szigorított tárgyi felelősségi szabályok alapján. Ugyanakkor a vi, clam et praecario (jogellenesen eltulajdonított) veszélyes üzem, vagy dolog hatása által előidézett kárért nem volna méltányos a tulajdonost felelősségre vonni. Csak e két példa alapján észrevételezhető, hogy a Ptk.-ban hiányoznak a tárgyi felelősségnél elengedhetetlen, szükséges "részletek". A kodifikációknál ugyan nem ajánlatos a kazuisztikus szabályozás, de a túl elnagyolt, teljesen elvont, általánosított szabályozás sem. Érthető, hogy még a korábbi rendszerben fogant Ptk. kerülte a tulajdonos fogalmát, erre a felelősségi jog rekodifikálása során ma már nincs ok.
A hatályban levő többször módosított, jelenleg rekodifikálás alatt álló 1959. évi IV. törvény (a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről) XXX. fejezetében, a felelősség egyes esetei alcím alatt a vétkesség nélküli (tárgyi) felelősséget, azaz a tételes jogi meghatározás szerint, a veszélyes üzem működéséből, vagy fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából eredő károk térítési feltételeit a 345. § (1)-(4) bekezdéseiben és a 346. § (1)-(4) bekezdéseiben szabályozza.
Annak alapján, hogy a Ptk. XXIX. fejezetben, a kártérítés általános szabályai között, a 339. § (1) bekezdésének második mondata szerinti meghatározás főszabályként szabja meg, hogy a károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, az következtethető ki, hogy a magyar jogban a vétkességi (alanyi) felelősség az általános felelősségi forma, a tárgyi, vétkességtől független felelősség, melyet a törvény a fokozott veszéllyel járó tevékenységből, vagy a veszélyes üzem működéséből eredő károkhoz fűz, kivételes, különleges felelősségi forma.
Amennyiben tehát a kár nem valamely veszélyes üzem működéséből, azaz fokozott veszéllyel járó tevékenységből ered, az alanyi felelősség szabályai nyernek alkalmazást. E megoldás, mely szerint főszabály az alanyi és kivétel a tárgyi felelősség, más kodifikációkban is bevett, általánosan elfogadott megoldás. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett károk megtérítése körében (a Ptk 339. és 445. §§) az alanyi és tárgyi felelősség szabályai együttesen is alkalmazhatók.[50] ■
JEGYZETEK
[1] Ld. pl., - Marton Géza, in: Szladits Károly, Magyar magánjog, III. kötet, Kötelmi jog általános része, Budapest, Grill, 1941, 358-399; Zsögöd (Grosschmid) Benő (Béni), Fejezetek kötelmi jogunk köréből, első kötet, Budapest, Atheneum, 1898,623-762., vétkesség: 623-625., önokozta kár, 737.,okozatosság: 692.; Világhy - Eörsi, Magyar polgári jog, I kötet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1965, 550.; Csanádi György, Polgári jog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1973, 273.
[2] Ld., Burián László, Kecskés László, Vörös Imre, (szerk. Vörös Imre) Magyar nemzetközi kollíziós magánjog, egyetemi tankönyv, Logod Bt, Budapest, 2001, 240-241.
[3] A német doktrína kiemeli, hogy annak a körülménynek, hogy valaki (károkozó) mással (károsulttal) szemben kártérítésre kötelezett, a német kártérítési jog nem tulajdonít büntető jelleget. (Ld. pl., Hans Brox, Allgemeines Schuldrecht, 4. kiadás, C.H. Beck, München, 1974,315-316.) Alapvetően jellemző ez a hagyományos magyar kártérítési jogra. A magyar Ptk.-ban azonban a rendszerváltás utáni módosításokat követően maradt egy talán véletlenül megtartott kivétel, mely nézetünk szerint nem indokolt, nevezetesen "A személyek polgári jogok védelme", azaz a "Személyhez fűződő jogok" alfejezetben, pontosabban a 84. § (2) bekezdésében. E rendelkezésében ugyanis a Ptk. megszabja: "Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat." A kár olyan "súlyos", amekkora, s már olyan minimális vétkesség esetében is, amilyenért valaki kárért egyáltalában felelősségre vonható, teljes térítés jár, a modern felelősségi doktrína értelmében. Az összehasonlító polgári jogban, mind a vagyoni, mind a nemvagyoni kártérítés jóformán általánosan elfogadott, kivétel nélküli nézet szerinti jogosultja kizárólag a károsult, azaz a sérelmezett. Amennyiben egy személyiségsértő magánjogi deliktum azonos tényállása egyúttal közérdeket is sért, ezt lehet szabálysértési vagy büntető jogban előírni és az elkövetőt ezért pénzbírsággal marasztalni (az állam, azaz a közérdek javára). Nézetünk szerint azonban a Ptk.-ban az idézett rendelkezésnek nincs helye, hiszen a polgári jog feladata a károsult vagyoni helyzetének helyreállítása, vagy személyiségét ért sérelmének jóvátétele, kárpótlása. Úgy tűnik, nincs helye a polgári jogi kártérítési perben a károkozó "büntetésének", ha azonban ezt a közérdek megkívánja, akkor a polgári jogival azonos deliktum szabálysértési, vagy büntető jogi oldalról inkriminálható (írható elő és szankcionálható). Amennyiben a Ptk. bírói megítélésre bízza a pénzbírságot, pontos deliktum-leírás nélkül, mint ahogyan ezt a Ptk. tételes rendelkezése teszi, - félő, hogy a törvény "vét" a nullum crimen általánosan elfogadott büntetőjogi szabály ellen. Az pedig, hogy "a kártérítés útján megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával" - nem tűnik egészen világos, azaz pontos "inkriminációnak", azaz rendelkező résznek, pénzbírság megítéléséhez. A Ptk. idézett rendelkezése szerint előírt a szankció (a bírság) mértéke is bizonytalan, a "pönális funkció" általában a pontosan körülírt diszpozíció mellett megköveteli a szankció pontosítását is. Nézetünk szerint, a Ptk. e rendelkezése mellőzhető.
[4] A magyar jogban a károkozás általános tilalma, azaz az általánosan megfogalmazott jogellenesség vitatott volt, különösen Eörsi Gyula munkáiban. E felfogás kifejezésre jutott a magyar bírói gyakorlatban, oly módon, hogy az ügyek nem kis részében megkövetelik a jogellenesség bizonyítását, vagyis a károkozói magatartás és valamely tételesjogi szabály kollízióját. Ezért az új Polgári Törvénykönyv koncepciója (ld., in: Magyar Közlöny 2002 január 31.-ei, 2002/15., továbbá Az új Ptk. koncepciója - A Kodifikációs Főbizottság 2001. november 8.-i ülésén elfogadott formában Vékás Lajos akadémikus, a Főbizottság elnöke által benyújtott, szakmai vitára való előterjesztését, 150.) méltán teszi fel a kérdést, "hogy a deliktuális felelősségnek valamilyen speciális normaszegésben kell-e megnyilvánulnia, vagy a károkozás önmagában jogellenes, amely alól csak a károkozás megengedettsége a kivétel."
[5] Ld., Ptk., 351. § (1) bekezdés: "Aki állatot tart, az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okoz." A Ptk. az állattartásnál az általános (vétkességi, alanyi) felelősségi szabályokat érvényesíti. Az idézett paragrafus (2) bekezdésében azonban ettől eltérően rendelkezik amennyiben vadállat kártételéről van szó: "Vadállat tartója úgy felel, mint az, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat"- tehát ez esetben a Ptk. tárgyi felelősséget irányoz elő. (Európai) összehasonlító jogi szempontból vitatható, hogy az állattartás esetében a tárgyi felelősség csak a vadtartás esetére korlátozódik, az alanyi felelősség pedig a háziállattartóra terjeszthető ki. Szerintünk faktikus, ténybeli kérdés, hogy adott helyzetre tekintettel, hogy az állattartás típusára való tekintet nélkül, tehát egyáltalában (kár)veszélyes vagy sem. Jogilag ugyan vélelmezhető a vadtartás fokozott veszélye, de a kivétel megengedhető: a vadgalambtartás nem veszélyes, de adott esetben a fertőzött vadgalamb igen, ugyanúgy, mint valamely egyébként veszélytelen háziállat. A sajátos szabályozást talán inkább az indokolja, ki a felelős, - pl. háziállattartás esetében - tulajdonos, birtokos, bérlő; vadtartás esetében, pedig amennyiben közjavakról van szó, állam, önkormányzat, vagy valamely kezeléssel megbízott gazdálkodási szervezet a lehetséges felelős. Ld., A vadvédelemről, vadgazdálkodásról és vadászatról szóló 1996. évi LV. tv. vadkárról szóló rendelkezéseit. Vitás a felelősség mértékét érintő jogalap is, mert egyrészt ez lehet kárpótlási, másrészt kártérítési. (Ld. Vékás, Az új Ptk. koncepciója, im., 172.). Ha a károsult érdekvédelme kerülne előtérbe, amire volna érv, a kodifikációkban szokásos kártérítési elvet lehetne nyomatékosítani. A jogellenességi feltétel a tulajdonos, vadkarbantartó, azaz kezelő objektív értelembe vett kármegelőzési mulasztásával indokolható.
[6] Ld., Ptk. 341. § (1) bekezdését (károsodás veszélye).
[7] Ld., Ptk, 352. § (1)-(4) bekezdését, mely szerint az épületről lehulló tárgy által okozott kárért elsődlegesen felelős az épület tulajdonosa.
[8] Ld. pl., Csécsy György, Védjegyjog és piacgazdaság, Novonti, Miskolc, 2001, 52.,183.-185., 216.-218., Ptk. 84. § (1) bekezdése, Tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény (versenytörvény) 7. § mely tiltja versenytárs hozzájárulása nélkül árú forgalomba hozása versenytárs eredetmegjelölésével, nevével, vagy árujelzőjével. Ld. továbbá, Csécsy György, A magyar védjegyjog fejlődése, in: Facultas nascitur, 20 éves a jogászképzés Miskolcon, Miskolci Egyetem AJK kiadványa (szerk. Szabadfalvi József), Miskolc, 2001, 76.
[9] Ld., közelebbről, Szalma József, Okozatosság és polgári jogi felelősség - az európai és magyar jogban, Miskolc, Miskolci Egyetem -Novotni Kiadó, 2000, 159-182.
[10] Ld., Ptk., 347. § (1), (2), (4) bekezdéseit, melyek a gondozó belátóképtelen személy cselekményéért való felelősségét szabályozza. Gondozó felelőssége kizárt az actiones libere in causa esetében a Ptk. 347. § (3) bekezdése értelmében. A mások magatartásáért való felelősség eseteiként a Ptk. előirányozza az alkalmazott, szövetkezeti tag károkozása esetében a munkáltató, továbbá képviselő és megbízott károkozása esetén a megbízó és megbízott egyetemleges felelősségét. Ugyanakkor az államigazgatási, bírósági jogkörben okozott károkért értelemszerűen az állam, azaz szervének felelőssége következtethető ki. (Ld. a Ptk. 348, 349. § és 350. § ) A munkáltató kártérítési felelősségéről ld., Az 1992. évi XXII. törvényt a munka törvénykönyvéről (in: Novissima Kiadó, Budapest, 2001, 62.), pontosabban e törvény 174. §-ának (1) bekezdését, mely a munkáltató tárgyi felelősségét irányozza elő a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért, a munkavállaló vétkességére való tekintet nélkül, mégpedig teljes mértékben. E § (3) bekezdése értelmében azonban a munkáltatónak nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő.
[11] Ld. Lent-Jauernig, Zivilprozessrecht, 13. kiadás, C.H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München und Berlin, 1966, 25. 2.
[12] Ld. Zivilprozessordnung vom 30. Jan. 1877, in der Fassung der Bekanntmachung vom 12. Sept. 1950 (in: Zivilprozessordnung mit Gerichtsverfassungsgesetz, Beck, München, 1978, Red. Karl Heinz Schwab, 133.), azaz a német Pp. - 550., valamint 565. §-ának 2. bekezdését. Ld. továbbá: Lent-Jauernig, Zivilprozessordnung, im., 25., petittel szedett szövegrész.
[13] Lent-Jauernig, Zivilprozessordnung, im., 25.
[14] Arthur Nikisch, Zivilprozessrecht, II. ergänzte Auflage, J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen, 1952, 281. Zivilprozessordnung, Beck, München, 1978, Red.: Schwab, im., 57., 148. §: Aussetzung wegen anderer Entscheidung - A per felfüggesztése más ítélet meghoztala céljából.
[15] Nikisch, Zivilprozessrecht, 281.
[16] Ld. Osztrák Polgári perrendtartás, azaz Gesetz vom 1.8. 1895, RGB1 113 über das gerichtliche Verfahren in bürgerliche Rechtsstreitigkeiten (Zivilprozessordnung), többször módosított, pl. 1989 jún. 29.-én, BGB1 340, in: Zivilverfahren, Red. Walter List, Wien, Manz, 1990, 277., 502. § 1., 2. bek.
[17] Ld., magyar Pp., 274. § (6) bekezdését: "Ha a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a tanács elnöke jogegységi eljárást kezdeményez, egyidejűleg az ügy elbírálását a jogegységi eljárás befejezéséig felfüggeszti. A jogegységi eljárás befejezése után a bíróság a jogkérdést elvi jelleggel eldöntő jogegységi határozatnak megfelelő határozatot hoz." (Ld. pl. in: Eljárási törvények, Polgári perrendtartás, szerk. Bíró Endre, Nagy Attila, Árboc Kft., Budapest, 1999, 249,250.). Mint Kengyel Miklós hangsúlyozza (in: Magyar polgári eljárásjog, Osiris Kiadó, Budapest, 1998, 368., 723.), "ha a Legfelsőbb Bíróság a jogszabálysértő határozatot hatályon kívül helyezi és az első - vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja, a hatályon kívül helyező végzésében az új eljárás lefolytatására vonatkozóan kötelező utasításokat adhat. A Pp. 275/A § (3) bekezdésébe foglalt szabály - a törvény indoklása szerint - nem sérti a bírói függetlenség elvét, ugyanakkor tükrözi a LB-nak a jogegység megteremtésével kapcsolatos feladatát." Ld. továbbá, Németh János, Magyar polgári perjog, A perorvoslatok, 2. kötet, 1996, 141-226., u.ő, A polgári perrendtartás magyarázata, 1-2 kötet, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999, 923-1652.
[18] Ld., Polgári perrendtatásról szóló törvény - ZPP, Sl. L. SFRJ 1977/4, novellák: Sl. 1. SFRJ 1982/69,1984/58,1987/44,1989/57, 1990/20, 1991/35, 1992/27, majd Sl. 1. SRJ (kis Jugoszlávia - JSZK Hivatalos Lapja) 1993/3, 1994/24, 1998/12.
[19] Zbirka drzavnega zbora RS - Sprejeti zakoni: Zakon o pravdnem postupku (ZPP) Slovenije, 13. és 14. szakaszok, melyek az első fejezet általános rendelkezései között foglalnak helyet.
[20] Obligationenrecht (Bundeskanzlei, Bern, 1984., 12.), Art. 53, Verhältnis zum Strafrecht: "Bei der Beurteilung der Schuld oder Nichtschuld, Urteilsfähigkeit oder Urteilsunfähigkeit ist der Richter an die Bestimmungen über strafrechtliche Zurechnungsfähigkeit oder an eine Freisprechung durch das Strafgericht nicht gebunden. - Ebenso ist das strafgerichtliche Erkenntnis mit Bezug auf die Beurteilung der Schuld und die Bestimmung des Schadens für den Zivilrichter nicht verbindlich. "Amennyiben tehát a büntetőbíróság valamilyen oknál fogva a kár mértékéről is döntött (pl. adócsalás) erre vonatkozó marasztalása sem köti a polgári bíróságot, mint ahogyan őt nem köti a vétkességre vonatkozó büntetőjogi megállapítás sem.
[21] René Savatiér, Traité de la responsabilité civile en droit Française - civil, administratif, professionnel, procedural, Préface de Georges Ripert, Tome premier, Librairie générale de droit et de jurisprudence, R. Pichon et R. Durand - Auzias, Paris, 1951., 17- Violation de la législation pénale, faute pénale et faute civile.
[22] Ld., 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról, egys. szerk.: 1972/26, módosítások: 1992. évi LXVIII. törvény, 1995. évi LX. törvény, 1997. évi LXXII. törvény 1998. évi LXXI. törvény Ld a Pp. 152-153. §§, in: Polgári Törvénykönyv, Polgári perrendtartás, Családjogi törvény, Unió, Budapest, szerk. Kertész Judit, 1999, 401-402 §§. E rendelkezések értelmében (152/1) "Ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás büntető bírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik, a bíróság a per tárgyalását ennek az eljárásnak a jogerős befejezéséig felfüggesztheti." Ugyanakkor e paragrafus (2) bekezdése szerint "a bíróság a tárgyalást akkor is felfüggesztheti, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában más polgári per vagy bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárás már folyamatban van". A felfüggesztés tekintetben mérvadó a Pp. 213. § (3), közbenső ítéletre vonatkozó bekezdése is, mely szerint "Ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege (mennyisége) tekintetében a vita elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását ítélettel előzetesen is megállapíthatja (közbenső ítélet). Ebben az esetben a tárgyalás a követelés összegére (mennyiségére) vonatkozóan csak a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után folytatható." A magyar előkérdés-doktrínát megalapozó irodalomból ld. Papp József, A peres eljárás félbeszakítása, felfüggesztése és szünetelése, Budapest, Franklin Társulat, 1909. E szerzőnk mutat rá, hogy kánonjog, azaz a római jog határozta meg azt a tételt, mely szerint "per minorem causam maiori cognitioni praeiudicium fieri non opporet." Utal arra az esetre és lehetőségre, amelynél, ha a per kimenetelét előfeltételező (illetékes eljárásban el nem döntött) előkérdésről (pl. büntetőjogi vétkesség) az eljáró polgári bíróság tisztán kogníciós (megismerési) jelleggel foglal állást, akkor ezen állásfoglalás nem kötelezi az illetékes bíróságot mely majdan erről mint főkérdésről dönt. (V. ö. Papp, im., 120.,174.) Az osztrák elmélet szerint központi kérdése az eljárási jognak az egymással ellentmondó ítéletek megkerülése (Winfried Kralik, Die Vorfrage in Verfahrensrecht, Wien, Manz, 1953., 158.) Ezért kell síkra szállni az egyik jogalkalmazói álláspont kötöttségéért a másikéhoz, ám ez relatív, és függ az eljárások típusától. A magyar megoldás, mely a felfüggesztés útján kívánja elkerülni az egymással ellent nem mondó judikátumokat egyik módja ennek. A másik mód, az olasz eljárásjogban kimunkált kogniciós eljárás doktrínája, mely megengedi, hogy az előkérdésről (ne döntsön, csak) állást foglaljon az eljáró bíróság. (Menestrina, F. La pregiudiciale nel processo civile, Wien, 1904, Ibid, Milano, Dott. A Giufre editore, 1963., 142,143.). Ezen állásfoglalás azonban nincs hatással az előkérdést (pl. büntetőjogi vétkesség előfeltétele a polgári deliktuális perben) később főkérdésként tárgyaló illetékes bíróság előtt (pl. büntető bíróság büntető eljárásban azonos tettes büntető vétkességéről a polgári bíróság állásfoglalásától eltérően dönthet). A német 1877. évi (1950. szept. 12, BGB1. 1950/533) Pp. 148. szakasza a polgári per felfüggesztését irányozza elő, ha a polgári delik tum kapcsán bűncselekmény gyanúja merül fel.
[23] Úgy tűnik, hogy ez elsősorban a büntetőjogi jellegű jogviszony fenállására vonatkozó polgári bíróság állásfoglalására vonatkozik, tehát polgári deliktuális perben büntetőjogi előkérdésről a polgári bíróság nem dönthet maga, úgyhogy erre vonatkozó állásfoglalása csak a polgári perre fejtene ki hatást. Ez a magyar Pp. 152. § (2) bekezdése második mondatából következik, hiszen "Ha ez az eljárás (büntető bírósági vagy államigazgatási) még megindítva nincs, a büntető eljárás megindításáról hivatalból üldözendő bűncselekmény esetében a bíróság gondosodik, egyébként pedig az eljárás megindítására megfelelő határidőt tűz ki. Ha a határidő eredménytelen, a tárgyalást folytatni kell." Más jogrendszerekben, pl. a német, olasz jogban bármilyen típusú, büntető, közigazgatási előkérdésről dönthet maga a polgári bíróság is. Ennek indoklásául a jogrend egységességének érve szolgál, melynek folyományaként bármely bíróságot egyformán kötelezi még a "nem szágágazati" hatáskörébe tartozó jogszabály is, s más jogág ha köti az "egyszerű polgárt", miért ne kötné a bíróságot is, s miért ne alkalmazza. Az előkérdésről azonban polgári bíróság nem határoz, csak állást foglal, az olasz jogban ún kogníciós, megismerési eljárásban, amely legalább valószínűségi szinten bizonyítja az előkérdést. - Amennyiben utólag, az előkérdésnek főtárgyként a hatásköri szerv előtti tárgyalására kerül sor, nem emelhető ne bis in idem kifogás. Amennyiben a hatásköri szerv, pl. a büntető bíróság, a polgári bíróság kogníciós állásfoglalásával szembenenálló, azaz ellentétes álláspontra helyezkedik, ez alapja lehet, az imént említett jogrendszerekben az előkérdéssel feltételezett jogerős polgári bírósági határozat rendkívüli perorvoslat útján (perújítás) való semmissé nyivánításának. (Ld., pl., Szalma Mária, Prethodno pitanje u gradjanskom parniènom postupku - Előkérdés a polgári peres eljárásban, német ny. rezümével, deponálva a Miskolci Egyetem AJK Könyvtárában), Újvidék, Pravo, teorija, praksa, 1995. (doktori disszertáció.)
[24] "Aki épületet vagy ház mellett halomba rakott terményt felgyújt, azt megkötözve és megkorbácsolva, tűzzel kell elpusztítani, feltéve, hogy ezt tudva és meggondoltan követte el. Ha azonban vétlenül, azaz hanyagságból történt, akkor vagy a kárt térítse meg, vagy ha kevésbé tehetős, akkor enyhébben fenyítsék meg. " (D.47,9,9). Idézve: Brósz-Pólai/Földi András és Hamza Gábor, Római jog története és institúciói, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996., 550. 1788. pont szerint.
[25] A szerződési felelősségnél azonban a dolus nem más mint szándékos szerződésellenes magatartás, amikor valaki akarattal meghiúsítja a szerződés célját, teljesülését. Ld. Brósz-Pólai/Földi- Hamza, Római jog, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1996., 419., 1366.
[26] "A lata culpa nagyfokú gondatlanság, vagyis amikor valaki nem ügyel még arra sem, amire mindenki ügyelni szokott" (D. 50,16,213,2). Idézve: Brósz-Pólay/Földi-Hamza, Római jog, im., 419., 1368. pont
[27] A bonus diligentens pater familias, v. derék és gondos családapa, régebbi magyar jog szerint: jó gazda gondossága. Az követi el, aki nem tanúsítja ezt a figyelmet, diligenciát. Pl. az adós nem ügyel arra, amit előre láthatott volna (szerződési felelősségnél). (Paul. Ad Lab. D. 19,1,54. par.) Ld., Brósz - Pólai / Földi - Hamza, Római jog, op. cit., 420., 1369.
[28] Kivételt képez: in lex Aquilia et levissima culpa venit, Ulp. D. 9,2, 44. par. Ld., Brósz-Pólai/Földi-Hamza, Római jog, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1996., 550. Ld. továbbá a lex Aquiliáról, Kaser, Das römische Privatrecht, 1971,161.. E szerző a lex Aquiliát a tárgyi felelősség alapkövének tartja.
[29] V. ö.: Magyar jogi lexikon, szerk. Márkus Dezső, Budapest, Pallas, 1899., II. kötet, 718-726.; Werner, A dolus és culpa jelentősége a büntetőjogban, Budapest, 1789; Binding, Culpose Verbrechen im gemeinem römischen Rechte, 1877;ibid, Die Normen und ihre Übertre-tung,1870, 1890,1877; Bruck, Zur Lehre der Fahrlässigkeit, 1885; Lucas, Die subjektive Verschuldung im heutigen d. Strafrechtes, 1883; Berner, Imputationslehre, 1843; Burckhardt, Sinn und Umfang d. Gleichstellung v. dolus u. culpa lata im römischen Recht, Göttingen 1885; Engelmann, Die Schuldlehre der Postglossatoren u. ihre Fortentwicklung, Leipzig, 1895. A magyar római jogi irodalomban, ld., Visky Károly, Az antik római felelősségi rendszer Marton Géza tanításában, Ant. Tan., 20, Budapest, 1973, ibid, A kereszténység és a római jog felelősségi rendszere, Notter Emlékkönyv, Budapest, 1942; ibid, Die Frage der Kausalität aufgrund des D.9.2 (ad legem Aquiliam), RIDA 26, 1979; újabban, Molnár Imre, A római magánjog, József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged, 1993/1994, 97-169.
[30] Ld., Vékás, Az új Ptk koncepciója, Bp., 2001., im., 158.
[31] René Savatier, Traité de la responsabilité civile, Paris, Pichon et Durand - Auzias, 1951., I. kötet, 227-237.: Le cas fortuit ou de force majeure, p. 182 (nature - jogi természete), p. 183 (force majeure et fortuit dans le domaine de la faute délictuelle - esemény v. véletlen és erőhatalom jelentősége a deliktuális felelősségi jogban: a kettő elválaszthatatlan a vétkességtől, továbbá attól, hogy kötelesség teljesítésének mulasztására sor került-e; az előreláthatóság esetében nincs szó erőhatalomról. Az esemény, v. véletlen a vétkesség negációja. A római jog szerint a vis maior olyan erőt, eseményt jelent "amelynek az emberi gyengeség nem tud ellenállni" (Gai, D. 44,7,1,4). E jog szerint ezek lehetnek természeti csapások (földrengés, árvíz, állat pusztulása). De ilyenek a római jog szerint az emberi megmozdulások is, amelyek ellenállhatatlan elemi erővel hatnak (pl. háború, forradalom, rablóbanda támadása). (Ld., Brósz-Pólay/Földi-Hamza, Római jog, 1996., im., 422., 3. cím.)
[32] A római jog klasszikus periódusában a véletlen nem minősül deliktumnak. E kor római joga már a delictum előfeltételeként nemcsak az objektív jogsérelmet, hanem a szubjektív vétkességet is előírta. Ugyanakkor a vétőképtelen személyek (infans, furiosus) jogsértő cselekményei nem deliktumok, hanem csak balesetek (casus). Ld. Brósz-Pólay/Földi-Hamza, Római jog, 1996, im., 550. A mai jogban a casus fogalma tágabb a vétőképtelen személyek cselekményétől, azaz nem feltétlenül kapcsolódik a vétőképtelenség fogalmához, ettől "önnállósodott".
[33] Ld., Gschnitzer, Franz, Österreichisches Schuldrecht, Allgemeiner Teil, Springer, Wien - New York, 1986, 36. 6. A magyar jogban az abszolút felelősséget az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény irányozza elő. A Ptk. új koncepciója e rendelkezéseknek az új Ptk. általi inkorporációját javasolja. (Ld., Vékás, A Ptk. új koncepciója, Bp. 2001, im., 169.)
[34] Ld., Bundesgesetz vom 29. April 1964 über die Haftung fur nukleare Schäden (Atomhaftpflichtgesetz), in: Kodex des österreichischen Rechts, Bürgerlices Recht, Stand nach 1. 10. 1998, Orac, Wien, bearbeitet von Franz Mohr, 1998, AtomHG, 3-4., Gschnitzer, Österreichisches Schuldrecht, im., 36. 6.
[35] Savatier René, Traité de la responsabilité civil en droit Français, Pichon, Durand-Auzias, Paris, 1951,20-22,470-471. Demoque, Obligations, IV. No. 375.
[36] Az Osztrák Ptk. 1313. §-a szerint idegen jogellenes cselekedetért, ha abban nem vett részt, senki sem vonható felelősségre. Csak azokban az esetekben amikor a törvény másként rendelkezik, érvényesíthető a visszkereseti jog a törvényes felelősség hordozója iránt. Az 1313 a. (Reichsgesetzblatt, 1916/69 szerinti módosítás) §-a szerint: "Amennyiben valaki másikkal szembeni szolgáltatás nyújtására kötelezett, a szolgáltatásért, saját kötelezettségként, vétkesség alapján felelős a törvényes képviselő, valamint az a személy akinek a teljesítés érdekét szolgálja."
[37] Ptk., 347. §-ának (1) bekezdése. A törvény szerint /Ptk. 347 § (1) bek., második mondat/ a belátóképtelen személy helyett a gondozója felel, kivéve, ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Azonos § (2) bekezdése szerint "ha a károkozónak nincs gondozója, vagy a gondozó felelősségét nem lehet megállapítani, kivételesen a károkozót is kötelezni lehet a kár részben vagy egészben való megtérítésére, feltéve, hogy az eset körülményei és a felek anyagi viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá teszik." Vannak törvényhozások (pl. Optk.) amelyek megkülönböztetik az abszolút belátóképtelen személyeket, gyermek hétéves korig, - akiknél megdönthetetlen vétkességi vélelem, gyakorlatilag tárgyi felelősség alapján szerint szülő vagy gyám felel, - a relatív belátóképtelen személyeket, héttől tizennyolc éves korosztályig, akiknek károkozásáért szülő vagy gyám kimentheti felelősségét, amennyiben bizonyítja, hogy felügyelet és nevelés tekintetében nem követett el mulasztást. Idősebb kiskorúak tehát egyes jogrendszerekben felelősségre vonhatóak, amennyiben tényszerűen belátóképesek és amennyiben a szülők vétkessége kimenthető, valamint ez a szülők vagyoni állapota és a károkozó idősebb kiskorú vagyoni helyzete indokolja - hasonlóképpen mint a magyar jogban, azzal a különbséggel, hogy ez a lehetőség csak az ún. "idősebb kiskorúak" tizennégy éves korhatárt meghaladó fiatalkorúak esetében alkalmazott jogszabály.
[38] A magyar Ptk. 342. §-ának (1) bekezdése azonban indokoltan, joggal irányozza elő, hogy "semmis valamely szerződésnek az a kikötése, amely a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget előre korlátozza vagy kizárja."
[39] Ptk., 344. §-ának (3) b) bekezdése. A német jogelmélet szerint megkülönböztetendő a nem jogellenes károsulti társvétkesség a valódi károsulti társvétkességtől. Példa az elsőre: ittas állapotban vezető mellé ülni egymagában nem jogellenes, de a vezető állapotából következő utast is érő kár kármegosztáshoz vezet, bár az utas a kárhoz nem járult hozzá, ám utazási társulásával gondatlanul járt el, hiszen kitette magát a szabálytalan vezetés veszélyének. Valóságos esete a károsulti társvétkességnek, amikor maga a károsult kötelezettségmulasztásával hozzájárult a károkozáshoz (saját ügyben, károsodásban való társvétkesség). V. ö.: Karl Larenz, Lehrbuch des Schuldrechts, Bd I., Allgemeiner Teil, C. H. Beck, München, 1979, 437-438.
[40] A svájci jogban, de általában a jogösszehasonlításban vitás, miként szabályozandó a jogos önvédelemben az arányosság, azaz a támadással arányos védelem kérdése. Bruno von Büren szerint (in: Bruno von Büren, Schweizerisches Obligationenrecht, Allgemeiner Teil, Schulthess and Co. AG, Zürich, 1964, Notwehr, 266.), három nézet alakult ki. Az első nézet szerint egy jogosultság megsértésére irányuló támadással szemben minden védelmi eszköz megengedett (beleértve a támadónak okozott kárt is). A másik vélemény szerint az önvédelem csak a jogellenes támadás elhárítását, azaz a jogellenesség megszüntetését szolgálhatja. Büren szerint középúton van a harmadik álláspont, mely szerint a védelem csak akkor jogszerű, ha a veszélyeztetéssel arányos eszközt alkalmaz, azaz "értékben" a támadás által veszélyeztetett értéknél kisebb értéket hoz veszélybe. "Kemény támadással a gyengébb védekezés a helyes" (Reichel, SJZ,23, 165.) Ha tehát a támadás vagyonra irányul, a védelem során semmiképpen sem veszélyeztethető a támadó élete. Ám, mindenesetre, a jogos önvédelem csak akkor engedélyezett, ha "durva támadásról" van szó, és ha más megfelelő oltalom nem áll a veszélyeztetett rendelkezésére. Ld. továbbá, Svájci Kt (in: Obligationenrecht, vom 30. März, 1911, herausgegeben von der Bundeskanzlei, Bern,1984), 52. szakaszát: Notwehr (jogos önvédelem), Notstand (szükséghelyzet) und Selbsthilfe (megengedett önsegély). A Svájci Kt. 52. szakaszának 1. bek. szerint "aki támadás ellenében jogos önvédelemet gyakorol nem köteles a személyiségére vagy vagyonára támadónak eközben okozott kárát megtéríteni." E szakasz 2. bekezdése értelmében "aki idegen vagyonában kárt tesz azzal a szándékkal, hogy az őt, vagy mást veszélyeztető kárveszélyt, vagy veszélyt elhárítsa, a bírói belátás (mérlegelés) szerinti kárt köteles téríteni." A 3. bekezdés szerint pedig "aki jogos igényének biztosítása céljából maga alkalmaz védelmi intézkedést, nem köteles az ebből eredő kárt megtéríteni, amennyiben az adott körülmények az azonnali hatósági segély igénybevételét nem tették lehetővé és amennyiben egyedül az önsegély útján volt megakadályozható a követelés (igény) elvesztése, vagy bizonyításának lényeges megnehezítése."
[41] Nemcsak saját, hanem mások személyi és vagyoni integritásával kapcsolatos veszélyről van szó. A fogalom inkorporálja (beleérti, tartalmazza) a segélynyújtási kötelezettséget. De olymódon, hogy eközben a segélyt nyújtó nem köteles saját javait kockáztatni. V. ö. Büren, Schweizerischer Obligationenrecht, Notstand, im., 266.
[42] Ptk., 343. §. A Ptk. az önsegélyt a birtokvédelemnél is szabályozza [190. § (1), (2.) bek.]: "(1)A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja. (2) Az elvesztett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná." Az "időveszteség" kifejezés nem szerencsés és nem szokásos. Ma is helyesnek tűnő nézet és indok az , hogy a jogosult igényét maga, önhatalommal csak kivételesen kényszerítheti ki, s csak akkor, ha az állami szervek igénybevétele "nem áll kéznél" és a késedelem helyrehozhatatlan kárt okozhat. (Ld., Világhy-Eörsi, Magyar polgári jog, I kötet, tankönyvkiadó, Budapest, 1965, 188. c).
[43] Ptk., 342. §-ának (2) bekezdése.
[44] Ld., Bruno von Büren, Schweizerische Obligationenrecht, Allgemeiner Teil, Schulthess, Zürich, 1964, im., 267., 293., 623. lábjegyzetszám.
[45] V. ö., Bruno von Büren, Schweizerische Obligationenrecht, Allgemeiner, Teil, im., 267: Handeln in Interesse des Geschützten (Cselekvés az az oltalmazott érdekében).
[46] "Veszélyes üzem károsodása esetén a veszélyes üzem üzembentartójának járó kártérítés megállapításánál - a károkozó vagy az üzembentartó netáni felróható közrehatása mellett - az üzem veszélyességét is figyelembe kell venni az üzembentartó terhére, amennyiben ez a veszélyes üzem károsodására közrehatott.". PK, 38, Polgári elvi határozatok, Unió, Budapest, 1994, 342-345.
[47] Ld., 1959. évi (többször módosított) iv. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről (in: Polgári Törvénykönyv, Polgári perrendtartás, Családjogi törvény, szerk. Kertész Judit, Unio, Budapest, 1999, 184-186., v. Polgári Törvénykönyv, Árboc Kft., Budapest, 2000, 38-39.) XXIX. fejezetében, A kártérítés általános szabályai alcím alatt, az alanyi felelősséget (tehát mint általánost, szabályszerűt, rendszerintit) 339. §-ának (1) bekezdésében irányozza elő. Ezzel szemben a tárgyi felelősséget a XXX. fejezetben, "A felelősség egyes esetei" alcím alatt, tehát kivételesen alkalmazza, arra az esetre, ha a károk veszélyes üzem működéséből, vagy fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából erednek [Ptk. 345. §-ának (1)-(4) és 346. §-ának (1)-(4)].
[48] Ld., Szalma József, Okozatosság és polgári jogi felelősség, - az európai és a magyar jogban, Kiadó: Miskolci Egyetem és a Novotni Alapítvány a Magánjog fejlesztésért, Miskolc, 2000., 82-87.
[49] Adott esetben mosdókagyló alatt, fürdőszobai radiátor közelében napokig álló tonikos üveg robbanása úgy okozott kárt, hogy alperes feltörölte a mosogatáskor kőre csorgó vizet, eközben a tonikos üveg felrobbant, egy üvegszilánk a fürdőszoba ajtajában álló felperes vendég bal szemébe pattant. A szilánk a szem szaruhártyáját átvágta, s a gyors orvosi orvosi beavatkozás ellenére a felperes a bal szemére megvakult. Az alperes által benyújtott pénzbeli kártérítési igényt az elsőfokú bíróság elutasítja, melyet a másodfokú bíróság helybenhagy, azzal az indoklással, hogy az alperesnek az a magatartása, hogy a tonikosüveget a fürdőszobában tárolta, s arra mosogatáskor hideg víz kerülhetett, nem értékelhető a kártérítési felelősséget megalapozó jogellenes és felróható magatartásként. A törvényességi óvás mentén esetet felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróság ugyan utal arra, hogy "a robbanás okozta károk nagy része a Ptk. 345. §-a szerinti fokozott tárgyi felelősség alapján kerül elbírálásra, például a szódásüveg felrobbanásából eredő károk esetében. Itt (tárgyalt esetben) azonban a veszélyes üzemi felelősség szóba sem jöhet, de abból eredően, hogy maga a veszélyforrás rendkívüli, eltérő az átlagos esetektől, a károkozó adott helyzetben elvárható magatartását is ehhez mérten kell megítélni. A bírói gyakorlat ilyen esetben magasabb mércét támaszt a kárt okozó magatartásával szemben." Ennek alapján adott esetben LB a Ptk. 339. § (1) bek. szerinti felelősséget, tehát az alanyi felelősség szabályait tartja mérvadónak. A Legfelsőbb Bíróság a támadó óvást elutasította és a jogerős ítéletet törvényesnek és megalapozottnak tekintette. LB, BH. 1993/5.300. (Ld.: Polgári elvi határozatok, Unió, Budapest, 1994., 326-327.)
[50] Ld. Ptk. 345. §-ának (2) bekezdését, továbbá a LB PK 38. sz. állásfoglalását. Utóbbi szerint "veszélyes üzem károsodása esetén a veszélyes üzem üzembentartóját kártérítés megállapításánál - a károkozó, vagy az üzembentartó netáni felróható közrehatása mellett - az üzem veszélyességét is feigyelembe kell venni az üzembentartó terhére, amennyiben ez a veszélyes üzem károsodására közrehatott." (In: Polgári Törvénykönyv, Novissima Kiadó, Budapest, 79., 158.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár (Újvidéki Egyetem, Újvidék).
Visszaugrás
