A semmisség a joggyakorlatban igen csak rossz hírbe keveredett intézmény, hiszen a legtöbb esetben ez az utolsó szalmaszál, amelybe a felek kapaszkodnak, ezért - mivel igen gyakran alaptalanul hivatkoznak rá - a jogalkalmazók előtt eleve gyanús színben tűnik fel; a peres felek pedig a hivatalból észlelt semmisséget érzik derült égből villámcsapásként, és a kereseti kérelemhez kötöttség elvének sérelmét látják benne.
A semmisség azonban nem lehet az elsőszámú közellenség: a különböző törvényekbe foglalt semmisségi okok nagy száma mutatja, hogy ez egy igen fontos jogintézmény, helyes alkalmazása ezért nagyon fontos lenne. A semmisség legfontosabb célja az, hogy a jogalkotó által nagyon súlyosnak ítélt jogtalanság kikényszerítéséhez ne álljon rendelkezésre az állami kényszer akkor sem, ha a sérelmet szenvedett jogalany nem kért időben megfelelő jogvédelmet.
Ez kétségkívül azzal jár, hogy a sérelmet okozó fél nem lehet biztos abban, hogy a semmis szerződésre alapított jogát érvényesíteni tudja, ezáltal jogbizonytalanságot okoz, ugyanakkor a sérelmet szenvedett fél egyéb jogainak védelmére szolgáltat egy új eszközt, és elrettent a jogsértéstől, ezáltal erősíti a jogbiztonságot. Amíg helyesen alkalmazzuk ezt a jogintézményt, addig az - összhatásában - a jogbiztonság erősödése irányába hat.
A Polgári perrendtartás alapelveinek megváltozása - különösen a hivatalból történő eljárás körének beszűkülése, az igazságra való kifejezett hivatkozás mellőzése - a jogbiztonság követelményének előtérbe kerülésével párhuzamosan a semmisség alkalmazása körében is bizonytalanságot okozott: az egyes bíróságok gyakorlata eltér annak megítélésében, hogy a semmisség megállapításának milyen eljárásjogi előfeltételei vannak, és a jogkövetkezmények alkalmazása sem mindig egységes elvek szerint történik.
Ehhez a semmisség gyanús volta mellett az is hozzájárul, hogy a semmisségre vonatkozó szabályozás igencsak szűkszavú; alkalmazásukhoz körültekintő és következetes dogmatikai elemzés szükséges. Az alábbiakban a semmisség alkalmazásának legfontosabb kérdéseit szeretnénk elemezni, jól tudva, hogy a teljes, megdönthetetlen eredményeket produkáló elemzés legalábbis ezer oldalra rúgó tanulmányt igényelne. Célunk tehát inkább a problematika megvilágítása a jogszabályok fényében, hogy mindenki eldönthesse: a jogbizonytalanság trójai falova-e a semmisség, vagy inkább a jog oltalmazó pajzsa.
* * *
A semmisségre vonatkozó különös szabályokat a Ptk. egyetlen szakasza tartalmazza; a semmisség vizsgálatát ezért leghelyesebb e jogintézménynek a jogrendszer egészében való elhelyezésével elkezdenünk. Bár az érvénytelenség fogalmát a legtöbb jogág ismeri, és így a magánjog csaknem valamennyi területén is megjelenik, a semmisség - amely valójában az érvénytelenség egyik sajátos alakzata - mégis egy sajátosan kötelmi jogi intézmény (eltekintve az alkotmányjogi semmisség hazánkban vitatott, de számos nyugat-európai országban bevett jogintézményétől).
Ez természetes is, hiszen a kötelmi jogban olyan, relatív szerkezetű jogviszonyokat szabályoz a jogalkotó, amelyek harmadik személyekre - elvben - nem hathatnak ki; ekként az érvénytelenség jogkövetkezményeit nem feltétlenül szükséges olyan eljárási garanciákhoz kötni, mint azokban a jogviszonyokban, amelyek abszolút szerkezetüknél fogva - elvben - bárkire kihathatnak. A személyállapot és a tulajdonjog viszont abszolút szerkezetű jogviszonyokat keletkeztet, erre vezethető vissza, hogy a személyállapottal kapcsolatos személyi jog, családi jog, társasági jog, illetve a tulajdonjoggal kapcsolatos dologi jog, öröklési jog - érvénytelenség néven - valójában csak a megtámadhatóságot ismeri.
A magánjogi semmisség tehát kizárólag a kötelmi jogviszonyokban alkalmazható jogintézmény: nem beszélhetünk tehát például tulajdonjog semmisségéről, mert amennyiben a tulajdonszerzés jogcímét adó jogügylet semmis, akkor maga a tulajdonjog - jogcím hiányában [Ptk. 117. § (2) bekezdés] - át sem száll, így a semmis szerződéssel "megszerzett" dolog tulajdonjoga valójában csak az elbirtoklással száll át e szerződés jogosultjára, illetve jogutódaira (feltéve, ha addig nem tesz szert érvényes jogcímre). A semmisség ugyanakkor nem csupán a szerződések kapcsán merül fel, hanem - a Ptk. 199. § értelmében - az egyoldalú nyilatkozatok kapcsán is, hiszen a törvénynek nincs olyan rendelkezése, amely a semmisségre vonatkozó szabályok alkalmazását e körben kizárná.
A semmisség kötelmi jellegéből fakad, hogy rá is vonatkozik e jogviszonyok általános sajátossága, a relatív szerkezet. Elképzelhető tehát, hogy egy többalanyú szerződés az egyik fél vonatkozásában semmis, míg a másik fél vonatkozásában érvényes; itt elsősorban nem a törvény kifejezett rendelkezése folytán csak az egyik fél által felhívható semmisségi okra - például a cselekvőképtelenségre [Ptk. 13/B. § (1) bekezdés, Ptk. 16/A. § (1) bekezdés] - kell gondolnunk, hanem a szerződés részbeni érvénytelenségére (Ptk. 239. §), amely nem csupán meghatározott szerződési kikötésre vonatkozhat, de meghatározott féllel kapcsolatos valamennyi kikötésre is.
Ez abból is következik, hogy - tekintettel arra, hogy a Ptk. 205. § (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának, kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre - minden, köznapi módon szerződésnek nevezett ügylet felbontható egyfelől tartalmilag összefüggő részekre, másfelől az egyes felek nyilatkozataira. (A tartalmilag egybefüggő részek azok, amelyek önálló szerződésként is elbírálhatóak lennének, tekintettel az abban rögzítettek koherenciájára.) Ha egy tartalmilag összefüggő részben a két akaratnyilatkozat nem egybehangzó, akkor abban a részében a szerződés nem jön létre, ha pedig az egybehangzó akaratnyilatkozatok közül bármelyik érvénytelen, akkor az érvénytelen nyilatkozatot tevő és a többi fél vonatkozásában érvénytelen.
Példa: egy 20 millió forint értékű ingatlan két 1/2-1/2 arányú tulajdonosa (A és B) akként köt szerződést egy harmadik személlyel (C), hogy C a józan életű A-nak a tulajdoni hányadáért 10 millió forintot, míg a játékszenvedélye miatt eladósodott, és ezért szorult helyzetben lévő B-nek 1 millió forintot fizet; akkor C és B vonatkozásában a szerződés uzsorás és ezért semmis, C és A vonatkozásában viszont érvényes.
A fentiekre tekintettel felmerül a kérdés, hogy ha a semmisség relatív hatályú, és csak azon felek viszonyában hat, akiknek viszonyában a semmisségi ok felmerül, akkor miként kell értelmeznünk a Ptk. 234. § (1) bekezdését.
E rendelkezés értelmezésekor abból kell kiindulnunk, hogy a Ptk. 234. §-a a semmisségnek azokat a szabályait tartalmazza, amelyek az érvénytelenség másik alakzatától, a megtámadhatóságtól eltérnek. A megtámadhatóság eltérő szabályai a Ptk. 235. § (1)-(2) bekezdésében, illetve a Ptk. 236. §-a (1) bekezdésében találhatók. Tekintettel arra, hogy a semmisség első két jellegzetessége alól a törvény kivételt enged, úgy helyes, ha az értelmezésnél először a harmadik jellegzetességre összpontosítunk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
