A külföldiek lengyelországi ingatlanszerzését a külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 1920. március 24-i törvény (a továbbiakban Isztv.) szabályozza, melynek egységes szövegét utoljára 2004-ben tették közzé. E törvény előírásai szerint egy lengyel ingatlan külföldi általi megszerzéséhez, amennyiben nem az EGT valamely tagállamának állampolgáráról, vagy vállalkozásáról van szó, egy a közigazgatási eljárás során megadott engedélyre van szükség.
E szabály alól számos kivétel van. Az Isztv. 7. cikke olyan eseteket sorol fel, amelyekben a törvény nem alkalmazandó. Különös figyelmet érdemel az említett cikk 3. bekezdése, amelyben az ingatlan végintézkedés általi megszerzéséről van szó. E szabály értelmében, ha a külföldi, aki a hagyatékhoz tartozó ingatlant végintézkedés folytán szerezte meg, az öröklés megnyíltát követő két éven belül benyújtott kérelmére nem kapja meg az illetékes miniszter engedélyét, akkor az ingatlan tulajdonjogát, illetőleg a haszonélvezeti jogot azok a személyek szerzik meg, akik a törvény alapján örökölnének. Ez a rendelkezés számos értelmezési problémát vet fel. Jelen írásnak nem célja, hogy valamennyi ezzel kapcsolatos kérdést elemezzen, csupán a rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatát kívánja elvégezni. Ha a rendelkezés nem bizonyul alkotmányosnak, akkor minden további értelmezési probléma jelentőségét veszti. A 7. cikk 3. bekezdésének alkotmányosságával kapcsolatos kétségek már csak azért is megalapozottnak tűnnek, mert az a végintézkedés folytán bekövetkező tulajdonszerzést egy engedély megadásától teszi függővé, alapos ok nélkül korlátozza az öröklésnek az alkotmányban biztosított jogát. Az alábbiakban következő fejtegetések hivatottak arra, hogy az Isztv. idézett rendelkezésének az 1997-es lengyel alkotmány 64. cikke (1) és (2) bekezdésével és azzal összefüggésben annak 21. cikke (1) és 31. cikke (3) bekezdésével való összeegyeztethetőségét vizsgálat tárgyává tegyék.
Az alkotmány 64. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van az örökléshez. Ugyanez a bekezdés garantálja a tulajdonhoz és az egyéb vagyoni jogokhoz való jogot is. A 64. cikk (2) bekezdése mindenki számára azonos jogvédelmet biztosít a tulajdonjog és más vagyoni jogok, valamint az öröklés tekintetében. Az örökléshez való jog így egyértelműen az alkotmányban biztosított olyan alanyi jogok közé tartozik, amelynek általános jellege van. Ezt a Lengyel Alkotmánybíróság P4/99 es, 2001. január 31-1 határozata is megerősíti. Az alkotmány 21. cikk (1) bekezdése emellett egyértelműen leszögezi, hogy "a Lengyel Köztársaság védi a tulajdonhoz és az örökléshez való jogot". Ez a rendelkezés közvetlenül az azt megelőző 20. cikkhez kapcsolódik, amely a magántulajdont az egyik olyan pillérnek ismeri el, amelyen az a szociális piacgazdaság nyugszik, amely a Lengyel Köztársaság gazdasági rendjének alapját képezi.
Az alkotmány 20. és 21. cikkének nézőpontjából az örökléshez való jog mindenekelőtt azt garantálja, hogy a tulajdon magánkézben maradjon. Ezekből a rendelkezésekből, valamint az alkotmány 64. cikkének (1) és (2) bekezdéséből következik, hogy a törvényhozó köteles azokat a szabályokat megalkotni, amelyek azokat a kérdéseket rendezik, amelyek egy személy halálával összefüggésben merülnek fel. A 64. cikk (1) bekezdése ugyanakkor bizonyos alanyi jogosultságok alapját képezi, amelyeknek a tartalmát a tulajdonszerzés alkotmányban garantált szabadsága a tulajdonjog tiszteletben tartása és az arról való rendelkezés szabadságának biztosítása képezi. A tulajdonról való rendelkezés szabadságához tartozik különösen a tulajdonjog átruházásának lehetősége élők közötti jogügylettel, vagy halál esetére. Amennyiben az alkotmány 64. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamit a 21. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit együtt értelmezzük, akkor ebből az következik, hogy az alkotmány értelmében nem engedhető meg, hogy a tulajdonjogot megfosszák annak egyik jellemzőjétől, az örökölhetőségtől.
Az örökléshez való jog elválaszthatatlan a tulajdonjogtól, kiegészíti azt és lehetővé teszi annak folyamatosságát a tulajdonos halálát követően. A tulajdonjog és az örökléshez való jog összekapcsolódása indokolja, hogy a tulajdonos akaratát, kint meghatározó szempontot vegyük figyelembe a hagyatékához tartozó dolgok sorsának rendezésekor. A fenti értelemben felfogott örökölhetőségről csak akkor beszélhetünk, ha az örökhagyónak megadjuk azt a lehetőséget, hogy megnevezze azt a személyt, aki a hagyatékban részesedik. Ebből következik a jogalkotónak az a kötelezettsége, hogy olyan szabályozást alkosson, amely lehetővé teszi a tulajdonos számára, hogy vagyonjogi ügyeit elhalálozása esetére szabályozza.
Az a tény, hogy az alkotmány 64. cikk (1) bekezdése a "mindenki", nem pedig az "állampolgár" szót használja, megalapozza azt a megállapítást, hogy itt egy általános jellegű jogról van szó. Ennek a jognak az alapja minden egyes ember sérthetetlen méltósága (alkotmány 30. cikk) és nem az állampolgárság. Ebből következik, hogy az örökléshez való jog minden egyes embert megillet, melynek tartalma azonos a lengyel állampolgárok és a külföldiek tekintetében egyaránt, hacsak a
-696/697-
lengyel alkotmány ebben a vonatkozásban eltérő szabályt nem tartalmaz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
