"A törvénymódosítás huzamos időre általában is előbbre helyezi a tudomány (és a média) érdekeit a volt Állambiztonsági Minisztérium teljes archívumára vonatkozóan a részben legintimebb szféráikban megfigyeltek adatvédelemhez való jogával szemben."
Fordította Győry Csaba.
A Stasi-aktákról szóló törvény 1991. december 29-én történt hatálybalépésével a történelemben először nyitotta meg egy állam - a Német Szövetségi Köztársaság - egy titkosszolgálat, az egykori Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának az archívumát. Ez egyúttal a magyar-osztrák határon húzódó vasfüggöny 1989 őszén történő megnyitásával kezdődő "békés forradalom" egyik lényeges vívmánya volt. A korábbi NDK állandó állami megfigyeltetésének áldozatai nagy személyes bátorsággal elfoglalták a berlini Stasi-központot, és egészen az éhségsztrájkig is elmenve kikényszerítették az akták nagy részének biztonságba helyezését és megnyitását. Ezt megelőzően maga a Stasi csak az akták kis részét tudta megsemmisíteni.
Már az állambiztonság által felhalmozott, a mai napig meglévő adatállomány puszta mennyisége is lélegzetelállító és félelmetes: egyedül a Stasi-aktákért felelős szövetségi megbízott 1991-ben alapított hivatalának berlini központjában 24,6 kilométernyi anyagot raktároznak jelenleg, a külső kirendeltségeken további 39,6-et (összesen tehát 64,2 kilométer aktát), amelyeknek a központban 2001-ig kb. a felét, a kirendeltségeken közel háromnegyedét archiválták. A még fel nem dolgozott akták részben ömlesztve, zsákokban találhatók, így azokat először fáradságos munkával - a legmodernebb szoftverek bevetésével - rekonstruálni kell. Az állambiztonság azonban nemcsak papíron gyűjtött információkat, hanem fülnyomatokat és a megfigyelt személyektől származó szagmintákat is őrzött. A Stasi által végzett megfigyelés az áldozatok életének legintimebb területeit érintette, és bizonyos esetekben olyan messzire is elment, hogy akár maguk a férjek figyelték meg a feleségüket s írtak róluk jelentéseket a "cégnek", ahogy a köznyelv az állambiztonságiakat nevezte. Egy polgárjogi harcos, akit ily módon figyeltettek, az archívumok megnyitása után el is vált a férjétől.
A Stasi-akták megnyitásáról szóló döntés széles körű és heves vitát váltott ki. Egyesek azon félelmüknek adtak hangot, hogy egy ilyen lépés az újraegyesített Németország belső békéjét veszélyezteti, és az áldozatok "saját" besúgójuk elleni bosszújára lehet számítani. Ezzel szemben az első Stasi-aktákért felelős szövetségi megbízott, Joachim Gauck mindig azt hangsúlyozta, hogy múlt nélkül nincs jövő sem. Mint e tisztségétől vett búcsúja alkalmából mondta 2000 októberében: "Az akták nemcsak az igazságot fedik fel emberekről, de e sok igazság nélkül, amelyek minket is lelepleznek, ítélőképességünk, civil kurázsink lenne szegényebb."
A Stasi-aktákról szóló törvény, amely - elsősorban a polgárjogi mozgalom nyomására - a német egyesítési szerződés és ezzel a német alkotmányos rend részévé vált, négy lényeges célt tűzött ki (1. §):
1. az állami elnyomás és megfigyelés áldozatainak aktáit hozzáférhetővé kell tenni, hogy "megismerhessék a Stasi hatását személyes sorsuk alakulására";
2. 2006-ig lehetővé kell tenni a közszolgálatban dolgozók, politikusok, vállalatvezetők és ügyvezetők korábban az Állambiztonsági Minisztérium számára végzett tevékenységének vizsgálatát;
3. huzamos időre biztosítani kell a Stasi történetének történeti-politikai vizsgálatát;
4. garantálni kell minden érintett személy személyiségi jogainak védelmét.
A négy cél között nincs hierarchia, egymással egyenrangúak. Különösen az utolsó cél vetett és részben vet fel nehéz kérdéseket, mert alapjában véve a Stasi az általa gyűjtött valamennyi személyes adatot a régi Szövetségi Köztársaságban érvényes jogelvek, különösen az információs önrendelkezés jogának megsértésével szerezte. Éppen ezen az alapon hallatszottak olyan hangok az egykori Nyugat-Németországban a Stasi-aktákról szóló törvény megszavazása előtt, amelyek az összes akta megsemmisítéséért szálltak síkra, arra hivatkozva, hogy csak így kerülhető el az információs önrendelkezési jog megsértésének állandósítása. Ezek a "végső törlést" kívánó hangok azonban a döntésnél végül nem érvényesültek.
A törvényalkotó sokkal inkább a korábbi NDK polgárjogi mozgalmának értelmezését fogadta el, és az akták differenciált adatvédelmi feltételek melletti megőrzéséről és megnyitásáról rendelkezett, számításba véve egyrészt a transzparencia elvét az áldozatok számára, másrészt pedig a történeti-politikai feldolgozás célját. Épp a Stasi-akták megnyitásával realizálódott az áldozatok számára a szabad jogállam egyik központi eleme, nevezetesen az a jog, hogy megismerhessék, amit az állam (jelen esetben egy
- 24/25 -
megszűnt állam) róluk tud. Joachim Gauck találóan értékeli a jogállami kritériumokkal mérve jogtalanul létrejött információgyűjteményeket: "Mi úgy szemléljük az alaptörvényen túli jogi-politikai területet, hogy ennek a köztársaságnak a jogállami rendjét minél inkább figyelembe vehessük."
Anélkül, hogy a törvény egyes részleteibe belemennénk,[1] felvázoljuk annak alapvonalait. Az állambiztonság aktáinak felhasználása főszabály szerint tilos, illetve csak ott lehetséges, ahol ezt a törvény megengedi. A törvény a személyek négy kategóriáját különbözteti meg:
a) az érintettek azok a személyek, akiket az állambiztonsági szolgálat célzottan megfigyelt;
b) az állambiztonsági szolgálat munkatársai a főfoglalkozású, hivatalos munka- vagy szolgálati viszonyban álló személyek, illetve az állambiztonsági szolgálat tisztjei, vagy olyan személyek, akik úgy nyilatkoztak, hogy készek munka- vagy szolgálati viszony nélkül az állambiztonságiaknak információkat szolgáltatni (nem hivatalos munkatársak [német rövidítéssel IMS, azaz inoffizielle Mitarbeiter - a fordító]);
c) kedvezményezettek azok a személyek, akiket az állambiztonsági szolgálat jelentősen támogatott, leginkább foglalkozásbeli vagy egyéb gazdasági előnyök biztosításával (például élsportolók), vagy akik az állambiztonsági szolgálat rendelkezése alapján mentesültek büntetőjogi felelősségre vonás alól, vagy akik az állambiztonsági szolgálat tudtával, felbujtására vagy támogatásával bűntettet támogattak, készítettek elő vagy követtek el;
d) a harmadikak azok a személyek, akikről az állambiztonsági szolgálat információkat gyűjtött anélkül, hogy célzottan megfigyelte volna őket.
E fogalmak gyakorlati alkalmazása azért nehéz, mert az NDK-ban az egyéni életutak gyakran keresztezték ezeket az absztrakt kategóriákat. Így lettek a nem hivatalos munkatársak beszervezésük előtt megfigyeltek (hogy a totalitárius rendszer kivizsgálhassa megbízhatóságukat - jóllehet a kifejezett törvényi szabályozás szerint ók nem érintettek), de - újfent - áldozatai a megfigyelésnek és a megtorlásnak, ha beszervezésük után megbízhatatlannak bizonyultak vagy ók mondták fel az együttműködést (s ettől az időponttól kezdve érintettként kell kezelni őket). A tettesek ily módon áldozatok lettek és fordítva. A törvény előírja, hogy egy aktában található minden egyes információra nézve külön kell megállapítani, hogy az, akire az információ vonatkozik, a munkatárs, a kedvezményezett, az érintett vagy a harmadik kategóriájába sorolható-e. A megállapításnál mértékadó, hogy az információt milyen célból vették fel az aktába. Ennek azért van jelentősége, mert a törvény különböző személycsoportoknak részben különböző jogokat biztosít.
Egy lényeges ponton azonban egyáltalán nem tesz különbséget a törvény: mindenkinek, tehát mind a megfigyelés által érintett személyeknek, mind az állambiztonsági szolgálat munkatársainak vagy kedvezményezettjeinek és a harmadikak közé soroltaknak is joguk van felvilágosítást kapni arról, vannak-e róluk akták; joguk van ezekbe az aktákba betekinteni és róluk másolatot kérni. Ezen felül a megfigyelés áldozatai kérhetik a fedőnevek felfedését (vagyis megismerhetik az őket figyelő állambiztonságiak igazi nevét). Az aktába való betekintés jogának most is nagy gyakorlati jelentősége van és nagymértékben élnek is vele. A törvény hatálybalépése óta majdnem kétmillióan nyújtottak be igényt az aktákba való betekintésre, a beérkező igények száma jelenleg is tízezer körül van havonta. A kérelmek száma mindig akkor emelkedik észrevehetően, ha a politikai vitákban ismét a Stasi-akták "végső törlését" (azaz az akták lezárását) veszik fontolóra.
Csak az érintetteknek és a harmadikaknak adott lehetőséget a törvény arra, hogy anonimizáltathassák vagy teljesen kitöröltethessék a saját személyükre vonatkozó információkat, de ez egy későbbi időpontban vált volna lehetővé, s végül (mivel a 2002. évi törvénymódosítás ezt a szabályozást hatályon kívül helyezte) soha nem is vált gyakorlattá. E rendelkezés alapja az a meggondolás volt, hogy a történeti-politikai feldolgozásra és a köztisztviselők múltjának felülvizsgálatára rendelkezésre álló időszak után a megfigyelés áldozatainak az információs önrendelkezéshez és az emberi méltóság védelméhez való jogának kell érvényesülnie. Minden egyes ember, akinek a privát szférája megalázó és fájdalmas részletei az állambiztonság aktáiban dokumentálódtak, egy átmeneti idő után rendelkezzék azzal a joggal, hogy a személyére vonatkoztatható összes információt töröltethesse ezekből az aktákból.
Az állami és helyhatósági hivatalok, de a parlamentek is kezdeményezhetik 2006 végéig a szövetségi megbízottnál a köztisztviselőknek, állásra pályázóknak, a képviselőjelölteknek és képviselőknek az állambiztonsági szolgálattal való korábbi kapcsolata vizsgálatát. A Német Szövetségi Parlament és az új tartományok parlamentjeinek többsége saját szabályozást alkotott arra vonatkozóan, miként kell eljárni abban az esetben, ha bebizonyosodik a választott képviselők kapcsolata az állambiztonsággal. E szabályozások egy része meghatározott feltételek mellett a Stasi volt munkatársai nevének nyilvánosságra hozatalát írja elő.
A közszolgálatban dolgozók felülvizsgálatát korábban és most is különböző módokon alkalmazták, s ezt többször támadták is. A törvény maga zárja ki az úgynevezett fiatalkori bűnökről tanúskodó információk felhasználását, vagyis nem veszik figyelembe az állambiztonság számára a tizennyolcadik életév betöl-
- 25/26 -
tése előtt végzett tevékenységet. A szövetségi megbízott hivatala "nem vállalja fel egy állami tisztítógépezet ódiumát, amiért olyan adatokat szolgáltat ki, amelyek alapján tanárok, rendőrök, katonák, politikusok és egyházi emberek múltját vizsgálják felül, s közülük néhányan elvesztik az állásukat".[2] Az átadott információk munkajogi-közszolgálati jogi következményeiről a döntést nem a hivatal, hanem az adott vezető és a munkaadó hozza meg. A munkaügyi és a közigazgatási bíróságok joggyakorlata differenciált kritériumokat fejlesztett ki ezen a területen, hogy az egyes esetekben igazságos döntések születhessenek.
A német újraegyesítés és a Stasi-akták első megnyitása óta eltelt idő alatt változott az akták felhasználásának célja és súlypontja. Egyrészt növekszik azoknak az eseteknek a száma, amikor elhalálozott érintettek aktáiba a hozzátartozók kérnek betekintést. Másrészt a közszolgálati dolgozók, képviselők és vállalatvezetők felülvizsgálatának 2006-os befejezése után a Stasi-aktákért felelős szövetségi megbízott feladata elsősorban abban áll majd, hogy hosszú távra biztosítsa az állambiztonsági szolgálat tevékenységének történeti-politikai feldolgozását. "A SED [Sozialistsiche Einheitspartei Deutschlands, azaz a Német Szocialista Egységpárt - a fordító] diktatúrája, éppúgy, mint a nemzetiszocializmus, része a német történelemnek, s ezt minden generációnak tudomásul kell vennie és fel kell dolgoznia."[3]
A Stasi-aktákról szóló törvény tízéves alkalmazása során alapjában jól bevált. Azok a törvény elfogadása kapcsán szórványosan hangoztatott félelmek, miszerint az akták megnyitása áthidalhatatlan ellentétekhez vezet a társadalomban, legfőképpen a "tettesek" és az "áldozatok" között, nem igazolódtak. A törvény lényegi alkotórésze és szükséges feltétele volt a német újraegyesítésnek. Emlékezetes, hogy a volt keletnémet polgárjogi mozgalom attól tette függővé az egyesülési szerződéshez szükséges hozzájárulását a Népi Kamarában, hogy az rendelkezik-e a Stasi-akták megnyitásáról, s e követelésének éhségsztrájkkal is nyomatékot adott. Ennek eredményeképp csatolták az egyesülési szerződéshez a megnyitásról rendelkező speciális mellékletet, amit aztán kétharmados többséggel fogadott el a törvényhozó, így az alkotmányos minőséggel bír.[4] Időközben a Stasi-aktákról szóló törvény gyakran figyelembe vett szabályozási modellé vált azokban a kelet-európai országokban, amelyek részben szintén a volt titkosszolgálati archívumaik megnyitása mellett döntöttek.
A 2002 nyári törvénymódosítás közvetlen indoka a Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak a Helmut Kohl és a Stasi-aktákért felelős szövetségi megbízott [hivatalos neve: a volt Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának aktáiért felelős szövetségi megbízott - a fordító] közötti jogvitában hozott döntése volt.[5] Mint ismeretes, a volt kancellár sikerrel támadta meg a szövetségi megbízott azon döntését, amely a sajtó számára hozzáférhetővé tette a Stasi által róla vezetett akták egy részét. A bíróság Kohlnak adott igazat a törvény 32. § (1) és (3) bekezdésére hivatkozva, amely az akkor hatályos szöveg szerint a következőképpen rendelkezett: "(1) Az Állambiztonsági Szolgálatok tevékenységének történeti-politikatudományi feldolgozása, valamint az állampolgári-politikai képzés céljából a Szövetségi Megbízott rendelkezésre bocsátja: [...]) a közéleti személyiségek, politikai funkciót betöltők vagy állami tisztséget viselők - ha nem érintettek vagy harmadikak - személyes adatait tartalmazó dokumentumokat, [...] ha azok felhasználása különösen védendő jogos érdeküket nem sérti. [...] (3) Személyes adatok csak akkor hozhatók nyilvánosságra, ha [...] azok közéleti személyiségek, politikai funkciót betöltők vagy állami tisztséget viselők - ha nem érintettek és harmadikak - személyére vonatkoznak, [...] és a nyilvánosságra hozatal különösen védendő jogos érdeküket nem sérti." A 34. § (1) bekezdése a fenti kitételeket az iratoknak az írott sajtó, a rádió és televízió, segédvállalkozásaik, valamint az ezek részére szerkesztőiújságírói munkát végzők rendelkezésére bocsátása esetére rendelte alkalmazni.
A Szövetségi Közigazgatási Bíróság azért tiltotta meg a Kohlról szóló dokumentumok kiadását újságíróknak és kutatóknak, mert a Stasi által megfigyelt személyként egyértelműen az "érintett" kategóriájába volt sorolható. A döntés, amit heves vita követett,[6] végül oda vezetett, hogy a szövetségi megbízott leállította a kutatói engedélyre vonatkozó kérelmek további feldolgozását, egyben arra is utalt, hogy e döntés fényében fontos kutatói tervek és már megjelent publikációk egész sora nem is lett volna engedélyezhető. S bár a bíróság döntése formálisan csak a felekre volt kötelező erejű, gyakorlatilag mégis a teljes engedélyezési gyakorlat felülvizsgálatára kötelezte a szövetségi megbízottat. Hiszen ha az nem csak a feleket kötötte volna, a Kohl-ügyön messze túlmutatóan igen érzékenyen befolyásolta volna a politikai-történettudományi kutatásokat (például az 1953. június 17-ei berlini munkásfelkelés hátterének feldolgozását), hiszen ezek más tudományterületeknél sokkal jobban rá vannak utalva személyes adatok felhasználására.
A Szövetségi Közigazgatási Bíróság döntését kifejezetten csak a törvény értelmezésére alapozta, és nyitva hagyta azt az alkotmányjogi kérdést, hogy a szövetségi megbízott eddigi gyakorlata nem sértette-e az érintettek információs önrendelkezési jogát.
- 26/27 -
Ugyanakkor a bíróság azt is egyértelművé tette, hogy a törvényhozónak egy esetleges törvénymódosítás esetén bizonyos alkotmányos előírásokat figyelembe kellene vennie. Különösen azt kéne gondosan vizsgálnia, hogy a politikai funkciót betöltők és állami hivatalt viselők információs önrendelkezéshez való jogának sérelmét kielégítően igazolja-e a közérdek, hogy a választott eszköz a kívánt cél eléréséhez alkalmas és szükséges-e, s hogy a korlátozás még akkor se lépje túl az elviselhetőség küszöbét, ha a korlátozás mértéke és az azt igazoló okok egymással egyébként arányban állnak.
A bíróság döntése heves nyilvános vitát váltott ki a következményekről és egy esetleges törvénymódosítás szükségességéről.[7] A vitában emellett leginkább a történettudomány képviselői érveltek, de maga a szövetségi megbízott is a módosítás szükségessége mellett foglalt állást,[8] ezért az SPD és a Zöldek frakciója végül törvényjavaslatot nyújtott be a Bundestagban a Stasi-archívumról szóló törvény ötödik módosításáról.[9] A javaslatot 2002. június 24-én tárgyalta másodszor a Bundestag belügyi bizottsága.
A törvényjavaslat a vita középpontjában álló 32. § újrafogalmazása mellett - amin a törvényhozási eljárás során még többször lényegesen módosítottak - a 14. § teljes eltörlését is előirányozta, amely 2003 január 1-jé-től jogot biztosított a megfigyelések áldozatainak a személyükre vonatkozó adatokat tartalmazó iratok anonimizálásához vagy megsemmisítéséhez. Ez a paragrafus azért került bele az eredeti, 1992-es törvénybe, hogy garantálja a megfigyeltek jogát ahhoz, hogy a róluk a jogállamiságot sértő módon gyűjtött adatok egy meghatározott - utóbb kétszer meghosszabbított - időszak után ne maradjanak fenn. A rendelkezés magja az 1992-ben kialakult kompromisszum volt a történettudománynak, a polgári jogi mozgalomnak és a nyilvánosságnak a Stasi tevékenysége feldolgozásához fűződő legitim érdeke és a megfigyelések áldozatainak információs önrendelkezési joga között. A megsemmisítési és anonimizálási jog érvényesíthetőségének kezdő időpontját a feldolgozás során tapasztalt nehézségek miatt utóbb kétszer meghosszabbították, legutóbb 1998. december 4-éről 2003. január 1-jére.
Az ötödik törvénymódosítási javaslat megalkotói a paragrafus végleges eltörlését azzal indokolták, hogy egyrészt a szövetségi megbízott hivatalában található iratokat még mindig nem tárták fel teljesen, másrészt az eltelt tíz év tapasztalatainak birtokában az anonimizálás és a megsemmisítés többé nem szükséges, mert szavatolt az iratok biztonságos őrzése. Ráadásul a hivatal által használt, a Stasitól átvett nyilvántartási rendszer oly mértékben hagyatkozik a személyes adatokra, hogy a különböző archiváliák közötti tematikus összefüggéseket gyakran csak a személynevek és születési dátumok segítségével lehet rekonstruálni, s ezt az adatok anonimizálása végleg lehetetlenné tenné.[10] A vita során az anonimizáláshoz való, az 1992-es törvényhozó által szavatolt jogot részben mint "alulról jövő iratmegsemmisítést" kritizálták. A javaslat megalkotói végül arra is utaltak, hogy az általános levéltári jog szerint sem kell a jogállamisággal ellentétes módon létrejött archívumokat - például a náci időkből származókat - megsemmisíteni, és a Stasi-archívumot sem kell másképp kezelni.
A koalíciós frakciók javaslata továbbá azt is előirányozta, hogy a 32. § (1) és (3) bekezdésének értelmében a közéleti személyiségekről, a politikai funkciót betöltőkről és az állami tisztséget viselőkről szóló dokumentumok felhasználása a törvény erejénél fogva mindaddig megengedett legyen, ameddig az azokban található adatok "a közéletben játszott szerepükkel, politikai vagy hivatali funkciójukkal kapcsolatosak".[11] Végül a javaslat törvényerőre kívánta emelni a szövetségi megbízott által belső rendelkezésben már 2001-ben szabályozott értesítési eljárást. Az erre vonatkozó, a törvénybe újonnan beiktatni kívánt 32/A. § a következőképpen hangzott: "(1) Ha dokumentumokat a 32. § (1) bekezdés 4. pontja alapján bocsátanak rendelkezésre [közéleti személyiségek, politikai funkcióval bírók, állami tisztségviselőkre vonatkozó dokumentumok - a javaslatot benyújtók megjegyzése], az érintett személyeket a rendelkezésre bocsátás tényéről és az iratok tartalmáról előzetesen értesíteni kell, hogy azok az iratok hozzáférhetővé tétele ellen kifogást emelhessenek. A szövetségi megbízott a kifogásokat a 32. §. (1) bekezdésében előírtak szerint mérlegeli és bírálja el. Az iratok csak a mérlegelés eredményének közlésétől számított két hét elteltével válnak hozzáférhetővé. (2) Nem szükséges az értesítés, ha az érintett személy jogos érdekének sérelmétől nem kell tartani, ha az nem lehetséges, vagy ha aránytalanul nagy nehézségekkel járna."
Miután a módosító javaslatot a Bundestag belügyi bizottsága a második meghallgatás során részletesen megtárgyalta, többséggel elfogadta, mert azt mint a volt keletnémet polgárjogi mozgalom örökségét "fontosnak és központi jelentőségűnek" látta.[12] A többségi álláspont szerint az akták kiadásáról a szövetségi megbízottnak kell határoznia, a végső döntés jogának az érintettekre hagyása már csak azért sem járna gyakorlati haszonnal és azért sem volna igazságos, mert a szövetségi megbízott döntése a bíróságon megtámadható. A bizottság ellenzéki tagjai ugyanakkor komoly kételyeket támasztottak a 32. § új megfogalmazásával
- 27/28 -
kapcsolatban,[13] és a javaslat megítélése szempontjából azt tekintették mérvadónak, hogy az "rendelkezik-e az akták kiadásáról szóló döntés hatékony, demokratikus-jogállami kontrolljáról". Mivel az ellenzék álláspontja szerint a javaslat nem mondta ki egyértelműen, hogy az iratok kiadását meg kell tagadni, ha azok az érintettekről alapjogaikat sértő módon gyűjtött adatokat tartalmaznak, az a közéleti személyiségek személyes adatainak védelmét alkotmányellenesen korlátozza.[14] Az ellenzéki pártok fellépése már előre jelezte, hogy a felek kompromisszumra kényszerülnek. A belügyi bizottság tanácskozásának lezárulta után a koalíciós frakciók megegyezésre is jutottak az FDP frakciójával a javaslat központi szabályának a közéleti szereplők személyiségi jogainak védelmére vonatkozó módosításáról, amit röviddel a törvényjavaslat záróvitájának vége előtt be is nyújtottak a Bundestagban.[15] Eszerint a személyes adatokat tartalmazó iratokat csak akkor lehet a kutatók és az újságírók rendelkezésére bocsátani, ha annak rögzítésén kívül, hogy az érintett személynek nem sérül különösen védendő jogos érdeke, a mérlegelésnél azt is figyelembe veszik, hogy "az adatgyűjtés a megfigyelt emberi jogainak egyértelmű megsértésével történt-e".
Az anonimizáláshoz és megsemmisítéshez való jog eltörlését ezzel szemben az összes frakció támogatta az egész törvényhozási eljárás során.[16] Ezen kívül a koalíciós frakciók és az FDP közös javaslata a következőképpen egészítette ki az akták kiadásában érintettek előzetes értesítését előíró szabályt: "Ha a szövetségi megbízott és az érintett között nincs megegyezés [az iratok kiadásáról - a benyújtók megjegyzése], az iratokat csak a mérlegelés eredményének közlését követő két hét elteltével szabad hozzáférhetővé tenni."[17] Ez az indoklás szerint azt kívánta nyilvánvalóvá tenni, "hogy a személyes adatok rendelkezésre bocsátása során az érintettekkel a legteljesebb egyetértésre kell törekedni". Ugyanakkor az érintettek számára nyitva kell hagyni a lehetőséget arra, hogy az adatok rendelkezésre bocsátása ellen bírói jogvédelmet kérjenek.
A Stasi-archívumról szóló törvény ötödik módosítása a Bundestag és a Bundesrat záróvitája lezárultával, 2002. szeptember 6-án lépett hatályba.[18] A vitatott 32. § (1) bekezdés jelenleg hatályos szövege így hangzik (a tartalmi változások dőlt betűvel):
"(1) Az Állambiztonsági Szolgálatok tevékenységének történeti-politikatudományi feldolgozása, valamint állampolgári-politikai képzés céljából a szövetségi megbízott rendelkezésre bocsátja:
1. a személyes adatokat nem tartalmazó dokumentumokat,
2. a személyes adatokat anonimizált formában tartalmazó dokumentumok másolatát, az anonimizálás nem szükséges, ha az adatok köztudomásúak;
3. az állambiztonság volt munkatársainak személyes adatait tartalmazó dokumentumokat, kivéve, ha azon személyek személyes adatait tartalmazzák, akik a tizennyolcadik életévük betöltése előtt végeztek állambiztonsági tevékenységet;
4. az állambiztonság kedvezményezettjeinek személyes adatait tartalmazó dokumentumokat;
5. közéleti személyiségek, politikai funkciót betöltők és állami tisztséget viselők személyes adatait tartalmazó dokumentumokat, ha azok a közéletben betöltött szerepükre, politikai funkciójuk, illetve állami tisztségük gyakorlására vonatkoznak;
6. egyéb személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat, az érintett személyek írásbeli engedélyével; az engedélyben meg kell jelölni a kérvényezőt, a felhasználás célját és a felhasználók személyét.
A 3. és 4. pont szerinti személyre vonatkozó adatokat tartalmazó iratokat csak akkor lehet rendelkezésre bocsátani, ha felhasználásuk az azokban megnevezett személyek különösen védendő jogos érdekét nem sérti. A mérlegelésnél különösen azt kell figyelembe venni, hogy az információszerzés a megnevezett személyek emberi jogainak megsértésével történt-e."
A 32. §-nak a kiadott iratok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó (3) bekezdése ennek megfelelően módosult.
A Stasi-aktákról szóló törvény ötödik módosítását két olyan kérdés újraszabályozására korlátozta a törvényhozó, amelynek közvetlen gyakorlati szükségét látta. A törvény alapvető, novelláris változtatásától, különösen annak az általános levéltári joggal való harmonizálásától még eltekintett.
Az anonimizálásra vonatkozó szabály eltörlése annak a sürgető igénynek tesz eleget, amit - különböző intenzitással - a történettudomány, a polgárjogi mozgalom képviselői és a szövetségi megbízott támasztottak. A törvényhozónak ez a döntése azonban véleményem szerint végeredményben indokolatlan, és a Stasi által megfigyeltek jogainak csorbításához vezet - függetlenül attól, hogy közéleti személyiségekről, politikai funkciót betöltőkről vagy állami tisztségviselőkről van-e szó vagy sem. Az eredeti törvényszövegben a megfigyelteknek a jogállamisággal ellentétes módon gyűjtött adataik megsemmisítéséhez való jogát úgy hozták összhangba az adatok (különösen az "aktáikba tekintés" útján a megfigyeltek általi) megismeréséhez és feldolgozásához fűződő érdekkel, hogy a megsemmisítésre vonatkozó igény érvényesíthetőségét hosszabb - utóbb kétszer meghosszabbított - időszakra felfüggesztették. Ez a - sohasem hatályos - rendelkezés eleve figyelembe vette a tudományos fel-
- 28/29 -
dolgozáshoz fűződő érdekeket azáltal, hogy kizárta az anonimizálás jogának érvényesítését abban az esetben, ha a (személyes) adatok a politikai-történettudományi kutatásokhoz szükségesek.[19] A szabályozásnak ezt az elemét a módosításról szóló vita során még a tudomány képviselői is figyelmen kívül hagyták.
Ha a koalíciós frakciók módosító javaslata arra hivatkozik, hogy a törvény hatálybalépése után az iratokat a szövetségi megbízott hivatalában feltételezhetően a törvény előírásainak megfelelően, biztonságosan őrzik, akkor épp amellett siklik el, ami a lényeg: a megfigyeltek információs önrendelkezési joga ugyanis nem arra korlátozódik, hogy a jogállamiságba ütköző módon róluk létrehozott iratokat biztonságban tudhassák. Sokkal inkább az adatokkal való rendelkezés jogától fosztotta meg őket véglegesen a törvényhozó, ráadásul olyan iratok esetében is, amelyek megőrzéséhez nem fűződik politika- és történettudományi érdek. Más szóval: a törvénymódosítás huzamos időre általában is előbbre helyezi a tudomány (és a média) érdekeit a volt Állambiztonsági Minisztérium teljes archívumára vonatkozóan a részben legintimebb szféráikban megfigyeltek adatvédelemhez való jogával szemben. Nekik az 1992-es törvényhozói elképzelés szerint nem azért volna meg a joguk (és nem a kötelességük) a róluk szóló iratok anonimizálására, mert alapos okkal kételkedhetnének abban, hogy a szövetségi megbízott hivatalában az iratokat biztonságosan őrzik, hanem sokkal inkább azért, mert az emberi méltóságukból levezetett információs önrendelkezési joguk lehetőséget ad rá, hogy - tíz év után mindenképpen - biztosak lehessenek abban, hogy senki sem szerez többé tudomást a Stasi bizonyos megalázó megfigyeléseiről, még akkor sem, ha akár csak a hivatal valamely jóindulatú munkatársa is az illető. 2002-ben a törvényhozó ennyiben a kutatási szabadság javára és a megfigyelés áldozatai adatvédelemhez való jogának hátrányára döntött.
Igazságos és alkotmányos módon egyensúlyozza ki ezzel szemben a közéleti személyiségek, a politikai funkciót betöltők, az állami tisztséget viselők és a kutatás és a média érdekeit a 32. § lényegi változtatása. Kiváltképp megfelel a módosítás a Szövetségi Közigazgatási Bíróság által a Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlata alapján megformált kritériumoknak. A volt Állambiztonsági Minisztérium tevékenységének politika- és történettudományi feltárása az egyesült Németországban az egyesülési szerződés aláírói által is hangsúlyozott közérdek. Ezt az érdeket azonban a megfigyeltek - még akkor is, ha közéleti személyiségekről, politikai vagy állami funkciót viselőkről van szó - esetleges különösen védendő jogos érdekeinek egyidejű gondos mérlegelésével szabad figyelembe venni. Azt már a koalíciós javaslat indoklása is hangsúlyozta, hogy az iratok kiadása a személyiségi jogok durva megsértésére tekintettel (jelentse azt akár az iratok tartalma, akár a megfigyelés módja) megtagadható. Azt, hogy a telefonbeszélgetésekről készített hangszalagok és jegyzőkönyvek semmiképpen sem bocsáthatók rendelkezésre, a szövetségi megbízott a Kohllal folytatott vitában már a bíróság döntése előtt elismerte.
A 32. § most elfogadott újrafogalmazása ezt az eredetileg csak a módosító javaslat indoklásába foglalt szempontot a törvényszövegben is hangsúlyozta: az adatok kiadhatóságának mérlegelése során különösen kell azt figyelembe venni, hogy az információszerzés egyértelműen a megfigyeltek emberi jogainak megsértésével történt-e.[20] Ez a megfogalmazás egyértelművé teszi, hogy az emberi jogok sérelmével végzett információszerzés hiányában is sérülhet az érintettek valamely különösen védendő jogos érdeke, és így az iratok kiadása megtagadható például akkor, ha a volt keletnémet állami kórházak pácienseinek orvosi titoktartás alá eső adatairól van szó. Ugyanakkor rögzíteni is kellett az emberi jogokat sértő módon szerzett információk kritériumait, mert a tapasztalatok szerint nem minden esetben állapítható meg, hogy a Stasi milyen módon szerezte az adatokat. Nem ellenkezik semmiféle alkotmányjogi megfontolással az sem, hogy a megfigyelt közéleti személyiségeknek, valamint a politikai vagy állami tisztséget viselőknek ugyanezen feltételek mellett jogaik fokozottabb sérelmét kell elviselniük, ha a kérdéses adatok a közéletben betöltött szerepükkel vagy politikai- és hivatali tevékenységükkel kapcsolatosak. Bizonyosan lesznek majd esetek, amikor a közéleti és magánéleti szerep elhatárolása nehézségekbe ütközik majd, ez azonban e megkülönböztetés szükségességét és igazságosságát nem kérdőjelezi meg. Továbbá nem kezeli a törvénymódosítás - mint ahogy azt kritikusai vélik - egyenlően a "tetteseket" és az "áldozatokat". Ezt a megkülönböztetést egyébként sem lehet a Stasi aktáiban oly módon leképezni, hogy valaki vagy "tettes" volt vagy "áldozat". Számtalan olyan eset vált ismertté, amelyben a Stasi valamikori vagy még aktív munkatársakat és kedvezményezetteket figyelt meg. Ezért kívánta meg már az eddig hatályos törvény is azt, hogy még a volt munkatársakról és kedvezményezettekről szóló akták kiadása előtt is vizsgálják meg, hogy az nem sérti-e az érintett személyek különösen védendő jogos érdekét.
Az értesítési eljárás törvényi rögzítése is az iratok kiadásában és nyilvánosságra hozatalában érintett személyek helyzetének erősödéséhez járult hozzá. Mint ismeretes, a szövetségi megbízott saját hatáskörében már a módosítás előtt rendelkezett a megfelelő eljárásról, hivatala azonban azelőtt másképp járt el, ami ismételten oda vezetett, hogy voltak, akik a médiából értesültek arról, hogy a Stasi aktát vezetett róluk. Éppen
- 29/30 -
ezért üdvözlendő a most előírt értesítési eljárás intézménye. A 32. § most elfogadott módosítása ugyanakkor azt is egyértelművé teszi, hogy a szövetségi megbízott egyes esetekben az érintett személy kifogását gondos mérlegelés után figyelmen kívül hagyhatja.
Ugyanakkor tartalmaz a törvénymódosítás egy érdemben aligha igazolható megkülönböztetést: a valamikori munkatársakról és kedvezményezettekről szóló akták kiadása előtt is éppúgy megköveteli az azok visszatartásához fűződő jogos érdekek vizsgálatát, mint az olyan közéleti személyiségek, politikai és állami tisztséget viselők esetén, akik sem munkatársak, sem kedvezményezettek nem voltak, ugyanakkor a volt munkatársak és kedvezményezettek esetében nem ír elő előzetes értesítési eljárást. Pedig a 32. §-ban megnevezett személyek mindegyikére azonos mértékben kellene vonatkoznia az információs önrendelkezési jog alkotmányos előírásának. Ettől függetlenül nem sért törvényt a szövetségi megbízott, ha a mérlegelés során arra a következtetésre jut, hogy egy volt munkatársnak a róla szóló akták kiadását ugyanúgy tudomásul kell vennie, mint egy olyan közéleti személyiségnek vagy hivatalos személynek, aki sem munkatárs, sem kedvezményezett nem volt.
A törvény további módosítása, különösen az általános levéltári joggal való harmonizációja során nagyon óvatosan kell eljárni, hogy az ne veszélyeztesse azt az egyensúlyt, amit a törvényhozónak a megfigyelések áldozatai adatvédelemhez való joga és a Stasi tevékenységének feldolgozásához fűződő közérdek között 1991-ben sikerült kialakítania. A Stasi-archívumról szóló törvény mindig is "különös szabályozás" volt az általános levéltári joghoz képest. Ugyanakkor hosszú távú reintegrációja elképzelhető, ennek során azonban mindig tekintetbe kell majd venni az archívum érzékeny tartalmának egyediségét. Egy - eddig alig említett - különbség például az, hogy a Stasi-akták esetében sohasem vizsgálta jogállami módon működő levéltári igazgatás azt, hogy tartalmuk archiválásra érdemes-e. Az, hogy a törvényhozó az archívum teljes tartalmát annak nyilvánította, az egy feloszlatott titkosszolgálat aktáinak történelmileg mindaddig példátlan megnyitásával magyarázható.
Ahhoz mindenesetre ragaszkodni kell, hogy azok, akikről az Állambiztonsági Minisztérium aktát vezetett, legyenek akár érintettek vagy harmadikak, vagy akár munkatársak és kedvezményezettek, iratbetekintési jogukkal időbeli korlátozás nélkül élhessenek. A szövetségi megbízott hivatalába beérkező igények száma mutatja, milyen fontos ez a jog még ma is. És a hírek szerint a számok még tovább emelkednek, amikor a nyilvánosságban - differenciálatlanul - az "akták lezárásáról" folyik a vita. A megfigyeltek iratmegismerési és betekintési jogát a törvény ötödik módosításáról szóló vita során komolyan senki nem is kérdőjelezte meg. Az a polgárjogi mozgalom egyik legfontosabb vívmánya, még akkor is, ha az időbeli távolság növekedésével a tudományos kutatás jelentősége is növekszik majd.
Fordította: Győry Csaba ■
JEGYZETEK
[1] A törvény német és angol nyelven lehívható a szövetségi megbízott nagyon instriktív weboldaláról:http//www.-bstu.de.
[2] A Stasi-akták szövetségi megbízottjának ötödik tevékenységi területe, 2001, 11.; a beszámoló, amely egyben a hivatal tízéves tevékenységéről szól, német nyelven megtalálható: http://www.bstu.de.
[3] Uo., 12.
[4] A szövetségi megbízott hivatalának volt igazgatóját, a jelenleg államtitkár Hansjörg Geigert idézi Heribert Prantl: Vorrang für das öffentliche Interesse. Den Vätern des Stasi-Unterlagengesetzes ging es um größtmögliche Aufklärung der DDR-Realität [A közérdek az első. A Stasi-törvény alkotóatyáinak elsődleges célja az NDK-valóság felderítése volt], Süddeutsche Zeitung, 03. 07. 2001.
[5] Urteil v. 08. 03. 2002 - 3C 46/01, in VIZ 2002, 431.
[6] Vö. legutóbb Johannes Weberling: Vorschläge zur Novellierung des Stasi-Unterlagen-Gesetzes, Zeitschrift für Rechtspolitik, 2002, 343, 345.
[7] Lásd például Wie weiter mit der Aufarbeitung? 10 Jahre Stasi-Unterlagen-Gesetz, Hrsg. Tobias Hollitzer, Leipzig, 2002, valamit a Bundestag belügyi bizottsága első ülésének jegyzőkönyve, továbbá Weberling utalásai stb.
[8] Csakúgy, mint a bizottságban meghallgatott szakértők többsége.
[9] BT-Drs. 14/9219.
[10] BT-Drs. 14/9219, 4.
[11] Lásd a törvényjavaslat 1. §-ának 4. és 9. pontját.
[12] Vö. Beschlussempfehlung und Bericht des Innenausschusses, BT-Drs. 14/9591, 6 skk.
[13] Leginkább a CDU/CSU képviselői, de a PDS képviselői is. Vö. BT-Drs. 14/95961, 7.
[14] Erre az álláspontra helyezkedtek az FDP képviselői.
[15] Ludwig Stiegler, Cem Özdemir és dr. Edzard Schmidt-Jortzig képviselők módosító javaslata, BT-Drs. 14/9641.
[16] A belügyi bizottságban csak a PDS tartózkodott a szavazásnál.
[17] Koalíciós javaslat a 32. § (1) és (2) bekezdésének újrafogalmazására, BT-Drs. 14/9641.
[18] BGBI I, 3446.
[19] Vö. a törvény volt 14. § (2) 2. pontjával.
[20] Stiegler, Özdemir és dr. Schmidt-Jortzig képviselők módosító indítványában még a megfigyelt "emberi jogainak súlyos megsértése" szerepelt. A "súlyos" szót az elfogadott változatból végül kihúzták.
Visszaugrás
