2016 márciusában e lap hasábjain arról írtam, hogy az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága a robotikához és mesterséges intelligenciához kapcsolódó jogi kérdéseket vizsgálja. Elsősorban azt a kérdést jártam körül, hogy ha egy autonóm robot - legyen az sofőr nélküli autó vagy tőzsdei ügyleteket kötő algoritmus - külső kontroll vagy beavatkozás nélkül is képes környezetét felmérve és elemezve döntést hozni, majd döntésének megfelelően cselekedni és ilyen módon képes akár kárt is okozni, akkor vajon ki lesz a felelős az okozott kárért? Azóta az EP elkészült az ajánlásokkal[1] az Európai Bizottság (röviden: Bizottság) felé a robotikára vonatkozó polgári jogi szabályokkal kapcsolatban. Az ajánlásokra - amelyek a jelentés címével ellentétben nem csak jogi kérdéseket érintettek - az Európai Bizottság röviden válaszolt is a közelmúltban. A Bizottság válaszából ezúttal a felelősségi kérdésekre vonatkozó részt szeretném a hazai kollégákkal is ismertetni.
Ahogyan arra korábbi írásomban is utaltam, a felelősségi kérdések bizonytalanságát az okozza, hogy a robotok fejlettebb generációját nem egyszerűen gépként kell kezelnünk. A dolgok internete (Internet of Things, IoT) vagy a robotika területén ugyanis összetett és kifinomult kölcsönös függés jön létre a termékeken belül (hardver és szoftver közt) és a hálózatos eszközök között is. Így például a szoftverek, a szenzorok vagy az adatokhoz kapcsolódó szolgáltatások mind különböző és mégis egyetlen termékhez kapcsolódó, tehát koherens szabályozást igényelnek. Az Európai Bizottság elismeri, hogy egyrészről az új technológiák különböző részei eltérő szabályok alá eshetnek, másrészről új kérdések merülhetnek fel az autonóm gépek esetében, amelyek váratlan és nem szándékolt viselkedése kárt okozhat személyekben és tárgyakban. Ezek a jelenségek jogbizonytalanságot teremthetnek a felelősségre és a biztonságra vonatkozó meglévő jogi keret alkalmazásával kapcsolatban.
A jelenlegi jogi bizonytalanság pedig egyrészről visszafoghatja a technológiai fejlődést, másrészről versenyelőnybe hozhatja az EU-n kívüli országokat, ahol kevésbé szigorú szabályozás mellett is tesztelhetőek vagy akár piacra is dobhatóak egyes termékek. (Csak egy közelmúltbeli példát említek itt: a Google kínai megfelelője a Baidu úgymond a "szürke zónában" kezdte meg önvezető autói tesztelését a közutakon, úgy, hogy a szükséges engedélyek egy részét a tesztelés kezdetéig még nem kapta meg.[2])
Az Európai Parlament 2017 nyarán nyilvános konzultáció keretében a közvéleményhez fordult[3] a robotika és mesterséges intelligencia legsürgetőbb kérdéseit illetően és az eredményekből egyértelmű, hogy az EU-nak gyorsabb és hatékonyabb jogalkotásra van szüksége, ha ezen a területen is nemzetközileg vezető szerepet kíván magának. Mára az Európai Bizottság is belátta, hogy polgári jogban meghonosodott jogszabályok mielőbbi felülvizsgálatára van szükség, annak érdekében, hogy azok választ adjanak a digitális gazdaság kihívásaira, ugyanis hatalmas piacról van szó. Az Európai Adatgazdaság kiépítése[4] című közleményében a Bizottság megállapítja, hogy ha az uniós adatgazdaság szakpolitikai és jogi keretfeltételei időben bevezetésre kerülnek, akkor az adatgazdaság értéke 2020-ra 643 milliárd euróra fog növekedni, ami az EU teljes GDP-jének 3,17%-át teszi ki.[5]
"Immáron nem a technológia fejlődése szabja meg a fejlesztések ütemét, hanem a szabályozási és a felelősségi kérdések" mondta nemrégiben a Volvo csoport vezérigazgatója Martin Lundstedt és ezzel a kijelentésével csak egyetérteni lehet. Szerencsére ezt az EU is felismeri lassan és a Bizottság máris megkezdte a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről (85/374/EGK) szóló tanácsi irányelv felülvizsgálatát[6]. A vizsgálat célja annak a megállapítása, hogy az irányelv EU-s szinten valóban megfelelően garantálja-e a gyártó objektív felelősségét az új és összetett technológiákra épülő automatizált vagy autonóm rendszerek és fejlett robotok hibája esetén. Nem egyértelmű ugyanis, hogy az irányelv a gépi részen túl megfelelően alkalmazható-e az összekapcsolt és egymástól függő rendszerekre, beágyazott szoftverekre, adatátvitelre és az ezekhez kapcsolódó (pl. felhő) szolgáltatásokra. A válasz nagyban függ a robot kategóriájától és a mesterséges intelligencia fokától. A jelenlegi EU-s és tagállami szabályok fenntarthatósága is megkérdőjeleződhet attól függően, hogy az autonóm robot milyen mértékben képes öntanulásra, működése közben hogyan lép kapcsolatba a környezetével és utóbbira milyen - esetleg kiszámíthatatlan - hatással van. Mindezek az elemek együtt nagyon nehézzé teszik annak megállapítását,
- 21/22 -
hogy ki és milyen mértékig felelős, ha az autonóm robot kárt okoz.
A kérdés összetettsége miatt a Bizottság az irányelv felülvizsgálatával kapcsolatosan kikérte a fogyasztók, a gyártók és jogászok képviselőinek véleményét[7] is és a konzultáció lezárulta után[8] jelenleg azt vizsgálja, szükség lesz-e új jogi aktusra a témában. Ezzel kapcsolatban számos állásfoglalás érkezett a Bizottsághoz[9] és a válaszokat egyértelműen el lehet különíteni annak mentén, hogy melyik érdekvédelmi csoport papírját olvassuk. Az ipar képviselői (pl. a német iparszövetség) szerint a jelenlegi szabályok megfelelően védik a fogyasztókat és csak a jövőbeli technológiákra (pl. teljesen automata önvezető autókra) nézve vetik fel a jogszabályok esetleges módosításának lehetőségét.
Érthető módon sokkal markánsabb álláspontot képviselnek a fogyasztóvédelem területén aktív csoportok (pl. a BEUC, amely 31 európai ország 43 független fogyasztóvédelmi szervezetét tömöríti vagy a Which?, amely az Egyesült Királyság független fogyasztóvédelmi szervezete). Álláspontjuk világos: a jelenlegi termékfelelősségi szabályok az új technológiákkal kapcsolatosan már a definíciók szintjén értelmezési nehézségeket okoznak, ezért egy digitális gazdaságban elengedhetetlen és sürgető azok modernizálása. Hiszen amikor bárki nyomtathat 3D technológiával egy terméket, akkor a gyártó definíciója igencsak kitágul. Hasonlóképpen, míg 1985-ben világosan meg lehetett mondani, hogy mit tekintünk terméknek, ma már nehéz lenne azt mondani, hogy pl. az adat ingó dolog, vagy legalábbis kiterjedt magyarázatot kívánna (hasonló-e pl. az elektromos áramhoz?). Nehéz meghatározni azt is, hogy ha az adatot adathordozóra írják ki, akkor az adathordozó vagy az adat önmagában is termék-e vagy csak együttesen? A digitális szolgáltatások pedig egyáltalán nem illeszthetőek bele a jelenlegi fogalom keretei közé.
A definícióknál maradva: gondot okoz a hiba megállapítása is, hiszen - ahogyan arról már korábbi cikkemben is írtam - nehéz eldönteni, hogy hibának tekintjük-e a robot emberi erkölcs szerint helytelen döntését, ha tudjuk, hogy az a sokkal több egyidejűleg rendelkezésre álló információval bíró és nem szubjektív alapon ítélő robot szempontjából helyes is lehetett? És vajon a fejlett technológiák esetén hol van a fogyasztó által általában elvárható biztonság szintje? (Bár utóbbi kérdést segíthet megválaszolni a termékbiztonságról szóló jogszabály, amelyet azonban ugyancsak a digitális kor követelményeihez kell igazítani.) A kár fogalma pedig bizonyos részben ugyancsak elavult, amennyiben az jelenleg a személyi sérülés és halál mellett a más dologban okozott kárt jelenti, de nem foglalja magában a digitális környezetben (pl. más személy adataiban) bekövetkezett kárt. És még tovább mehetünk, mert az öntanulásra képes robotok esetében a hiba lehetősége szinte bizonyos, hogy a tudomány és technika állása szerint nem lesz felismerhető a robot forgalomba hozatalakor, ezzel azonban minden esetben kimenthetné felelősségét a gyártó, amely nyilvánvalóan ellentétes a fogyasztók érdekeivel és természetesen a jogszabály céljával is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
