Horváth Anett[1]: A kartellpárt hazai megjelenése - A pártok és az állam egyre szorosabb szimbiózisának tendenciája (JÁP, 2022., 2. Különszám, 185-196. o.)

Abstract

Parties have always competed and still do, in the knowledge that they share with their competitors the mutual interest of collective organisational survival. Cartel party operations are highly capital intensive and the most important source of capital necessary for their survival is state subsidy. The basic thesis of Katz and Mair's theory of the cartel party is that state subsidies are the main guarantee of the survival and functioning of the parties. This thesis and interdependence holds for domestic parties as well. Over the past thirty years, a dependency relationship has developed between the parties operating in the domestic system and state resources which has made state subsidies an indispensable element of the parties' operation and existence.

Keywords: Katz-Mair, cartel party, interest group party, state aid to parties, budget, subsidy

Kedves Professzor Úr! Kérem, engedje meg, hogy ezzel a tanulmánnyal kívánjak NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Számomra a megtiszteltetés és öröm, hogy ismerhetem Professzor Urat, és ezen a csodás, kerek évfordulón e szerény irománnyal köszönthetem Önt! Jó egészséget és sok örömöt kívánok!

I. Bevezetés

A pártok mindig is és még mindig versengenek, abban a tudatban, hogy versenytársaikkal osztoznak a kollektív szervezeti fennmaradás kölcsönös érdekében. A kartellpárt működése rendkívül tőkeigényes, és a fennmaradásukhoz szükséges legfontosabb tőkeforrás az állami

- 185/186 -

szubvenció. Katz és Mair kartellpárt-elméletének alaptézise, hogy a pártok fennmaradásának és működésének legfőbb záloga az állami szubvenció. Ez a tézis és függelmi viszony a hazai pártok vonatkozásában is megállja a helyét. Vizsgálódásom erre vonatkozik, ennek a függelmi viszonynak a meglétét hivatott alátámasztani. Nem minden ponton, és nem minden aspektusban feleltethető meg a Katz-Mair-féle tézis a hazai mintázatra, de lényegi elemeiben a hazai pártok vonatkozásában is megállja a helyét.

Katz és Mair kartellpárt-elmélete azt mondja, hogy "a politikai pártokat amellett, hogy a civil társadalomhoz fűződő viszonyuk alapján osztályozzuk, a köztük lévő különbségeket az államhoz fűződő függelmi viszonyuk szerint is értelmezhetjük. A pártfejlődés dialektikus folyamatát elősegítő tényezőket nem csak a pártok civil társadalomhoz fűződő viszonyával, hanem az államhoz való viszonyuk alakulásából is származtathatjuk. A nyugati demokráciákban már az 1970-es évektől megfigyelhető volt a pártok és az állam egyre szorosabb szimbiózisának tendenciája, amely megteremtette a keretet egy új párttípus kibontakozásának. Katz és Mair ezt a típust kartellpártnak nevezte el."[1]

A modell, a párt és az állam közötti kapcsolatot immár nem annyira az államra ható és abba behatoló civil társadalom képviselői mintázatával jellemzi, hanem a pártok alkuszokként való megjelenését hangsúlyozza a civil társadalom és az állam között. A kartellpárt kialakulása a demokrácia pluralista felfogása miliőjében a legegyszerűbb, mivel e nézet szerint a demokrácia lényege elsősorban a függetlenül szervezett érdekek közötti alku és megegyezés. A pártok, mint alkuszok pozíciója a civil társadalom és az állam között arra utal, hogy maguknak a pártoknak is lehetnek a klienseikétől eltérő érdekeik a viszony mindkét felén. A párt azon képessége, hogy ellássa az alkuszi funkciót, nem csupán attól függ, hogyan szólítja meg a választókat, hanem attól a képességétől is, hogyan tudja manipulálni az államot. De ha egy párt képes manipulálni az államot a civil társadalomban lévő kliensei érdekében, akkor arra is képes, hogy az államot a saját érdekeinek megfelelően manipulálja. Ezzel a folyamattal a pártok mozgása a civil társadalomtól az állam felé oly mértékben folytatódhat, hogy a pártok valósággal az államapparátus részévé válnak. Az állami szubvenció folyamatos növekedése és várható további bővülése is jelzi annak a miliőnek a változását, amelyben a pártok tevékenykednek (párt, állam és civil társadalom viszonyának relációja).

A pártok által "meghódított" állam a pártok által meghatározott szabályok, az erőforrások kútforrásává változott, és általa a pártok nem csupán a saját túlélésüket biztosítják, hanem növelni tudják azon képességüket is, hogy ellenálljanak az újonnan mozgósított alternatívák kihívásainak. Röviden, a rendszer fenntartja a belül lévőket és kizárja a kívülállókat.

Összességében elmondható, hogy a győztesek és vesztesek anyagi helyzetének különbségei drámai módon lecsökkentek. A kartellpárt kibontakozását tehát

- 186/187 -

a párt és az állam egymásba hatolása és a pártközi összejátszás mintája jellemzi. Kétségtelen, hogy a pártok még mindig versengenek, de abban a tudatban, hogy versenytársaikkal osztoznak a kollektív szervezeti fennmaradás kölcsönös érdekében. A kartellpárt működése rendkívül tőkeigényes, és fennmaradásukhoz szükséges legfontosabb tőkeforrás az állami szubvenció. A kartellpárt, mint empirikus jelenség kibontakozásához is hozzátartozik a demokrácia normatív modelljének a revíziója. Ebben a felülbírált modellben a demokrácia lényege a szavazóknak abban a képességében áll, hogy választhatnak a politikai pártok által összeállított étlapról. A demokrácia már nem olyan folyamat, amelynek révén a civil társadalom korlátokat szab és ellenőrzést gyakorol az állam fölött, ehelyett szolgálattá válik, amit az állam nyújt a civil társadalomnak. A stabilitás fontosabbá válik, mint a diadal, és a politikából munka lesz, nem pedig hivatás.[2]

1. ábra: Kartellpárt (A szerző saját szerkesztése, Katz - Mair, 1995,136. o. alapján)

II. Kartellpárt itthon. Megjelent-e? A kartellpárt hazai megjelenése; a pártok és az állam egyre szorosabb szimbiózisának tendenciája

A pártok gazdálkodásáról és az állami szubvenciótól való függésük mértékéről képet kaphatunk, ha az általuk - a törvényi előírásoknak megfelelően - évente közreadott pénzügyi beszámolókat vesszük górcső alá. Ezeknek a beszámolóknak tartalmazniuk kell a kötelezően előírt és részletezett bevételi és kiadási mérlegsorokat.[3]

- 187/188 -

1. táblázat: Pártok éves beszámolója kötelező mérlegsorai 1993-tól (Forrás: a szerző saját szerkesztése)

Ezen pénzügyi adatok szisztematikus feltárásával a pártok gazdálkodási és pénzügyi mechanizmusa tárulhat elénk. A feltételes módot az eltelt hét parlamenti ciklusban lefolytatott vizsgálati tapasztalatok indokolják, amelyek feltárták, hogy a rendszer szabályozási és működési anomáliákkal terhelt. Többek között, az eltelt évtizedekben hiányoztak a zártság, azonosíthatóság garanciális szabályai, nem volt előírás a források és felhasználások közlésére sem, továbbá konstans problémát okozott, hogy a Pártgazdálkodási törvény előírása nem volt figyelemmel a Számviteli törvény egységes követelményeire. Így a pártok törvény által előírt éves pénzügyi beszámolói nem jelentettek biztosítékot a gazdálkodás átláthatósága, összehasonlíthatósága és értékelhetősége tekintetében.

Az Állami Számvevőszék által lefolytatott a pártok gazdálkodása törvényességi ellenőrzésének tapasztalatai feltárták, hogy a pártok több, mint 90%-a jellemzően határidőn túl tette közzé előző évi gazdálkodási beszámolóját, valamint a közzétett beszámolók többségükben nem teljesítették a megbízhatóság és valódiság számviteli követelményét sem. A rendszer hiányosságait is figyelembe véve, a pártok által elkészített és közzétett éves pénzügyi beszámolók vizsgálata mégis összefüggésekre és eredményekre enged következtetni.

A Katz és Mair-tanulmányban[4] foglaltak a kartellpárt kialakulása kapcsán és a rendszerváltoztatást követően kialakult hazai pártrendszer több tényező

- 188/189 -

együttállását is mutatják. Ha képet kapunk arról, hogy a pártok működése és fennmaradása milyen mértékben függ az állami költségvetésből kapott támogatás összegétől, akkor a kartellpárt kialakulása egyik legfontosabb pillérének tényét vagy hiányát állapíthatjuk meg.

A néppártok alkonyával, az 1970-es években megjelentek az ún. kartellpártok. A kartellpárt elnevezés a német Katz-Mair[5] szerzőpárostól származik,[6] elméletükre már jellemző, hogy elfogadta a politikai piac létezését, és az állampolgárokat fogyasztónak tekintette. Katz és Mair tanulmánya szerint az exogén[7] tényezők hatására a pártfejlődés legújabb állomása a kartellpártok megjelenése.[8] A kartellpártok párttagsága a korábbiakhoz képest jelentős átalakuláson ment keresztül. Egyre kevesebb állampolgárnak és "rank-and-file"[9] párttagnak volt elég forrása ahhoz, hogy a pártban és a politikában aktívan részt tudjon venni, így a politika immáron a "Profik társulása, nem a polgárok egyesülete a polgárokért és a polgárok részvétele és anyagi hozzájárulásai a pártok felé csökkentek, mióta a választók más módját választották az érdekkifejezésnek."[10]

A tagság csökkenésének egyenes következményeként a tagdíjak és az erőforrások mértéke is csökkent. A kartellpárti modellben az állami szubvenció jelenti a megoldást a forrásfedezés kérdésére. Az állami erőforrásokhoz való hozzáférés nemcsak a pénzforrásokat jelenti, hanem magába foglalja az információs forrásokhoz, valamint az állami médiához való hozzáférés lehetőségét is. Ez az alapja a kizáró magatartásnak, ami az elmélet legfontosabb jellemzője. Katz és Mair azonban nem részletezi ennek a kiszorító magatartásnak a további aspektusait.[11]

- 189/190 -

A kartellpárt, vagy a hazai rendszerre inkább vonatkoztatható, általam meghatározott "érdekliga párt"[12] kialakulásának tényét a mindenkori parlamenti pártok állami szubvenciótól való függésének mértéke alapján kialakított négyes kategóriarendszerrel igyekszem alátámasztani. Azokat a pártokat, amelyek összes bevételük minimum 80%-át az állami költségvetési alapösszegből nyújtott támogatásból szerzik, eltartott (v. költségvetési) pártoknak nevezem. A pártok, amelyek bevételeinek 60-80%-át az állami szubvenció teszi ki, kiemelten támogatott pártokként aposztrofálom. A részben támogatott pártok bevételeinek 40-60%-át jelenti az állami szubvenció aránya. Az önfenntartó párt kategóriájába pedig azokat a pártokat sorolom, amelyek összes bevételük kevesebb, mint 40%-át teszi csak ki az állami költségvetési támogatás alapösszege.

2. táblázat: A pártok függelmi viszonya az állami szubvenciótól százalékos arányban kifejezve (Forrás: a szerző saját szerkesztése)

Katz és Mair kartellpárt-elméletének alaptézise, hogy a pártok fennmaradásának és működésének legfőbb záloga az állami szubvenció. Ez a tézis és függelmi viszony a hazai pártok vonatkozásában is megállja a helyét. A hazai rendszerben működő pártok és az állami források között az elmúlt harminc évben olyan függelmi viszony alakult ki, amely a pártok működése és léte elengedhetetlen elemévé tette az állami szubvenciót.

A kétezres évek második évtizedének végére a parlamenti pártok összes bevétele és az állami szubvenció aránya tekintetében elmondható, hogy kialakult egyfajta szoros szimbiózis. A rendszer - amely kezdeti időszakban önfenntartó és zömében ún. részben támogatott pártokat foglalt magába - tendenciózusan a kiemelten támogatott és eltartott, vagy költségvetési pártok irányába tolódott el.

Katz és Mair elméletét a kartellpártokról azonban érdemes a pártok sajátosságainak figyelembevételével "hazaira szabni". A kartell (idegen szó) kifejezés elsősorban a hazai közgazdaság-tudományi miliőben tudott a nemzetközi

- 190/191 -

sztenderdeknek megfelelő tartalommal meghonosodni, a politikatudományban ui. mélységében már kevésbé. Az egymás közti verseny korlátozására irányuló tevékenység (kartell) a hazai pártok esetében semmiképpen sem állja meg a helyét. A pártok megkérdőjelezhetetlen és természetes lételeme a mai napig is a versengés. Éppen ezért, az érdekliga párt elnevezés a politikatudományi beágyazódás egyik lehetséges útja lehet. A politikai színtéren való jelenlét azonban rendkívül tőkeigényessé vált az elmúlt évtizedekben. Ez a pártok közös érdekévé tette, hogy szervezeti fennmaradásuk érdekében hallgatólagosan, de "egy irányba játsszanak". Katz és Mair kartellpárt elméletében ez a pártközi összejátszás jellemző mintázatként, kiterjesztett spektrumban értelmezhetően jelenik meg. A pártok "kvázi-szövetkezése" a hazai mintázatban viszont szinte kizárólagosan csak a költségvetési összeg elfogadása kapcsán jön/jöhet létre. Így a hazai minta egy minimalizált összejátszásnak feleltethető meg.

A kartellpárt kirekesztő magatartása kapcsán Katz és Mair úgy fogalmaz, hogy a pártok "meghódították" az államot. A hatalmon lévők széles körben elfogadható kormányzást akarnak, céljuk, hogy a bent lévőket benntartsák, a kívül maradtakat pedig továbbra is kirekesszék. Ez a folyamat a bent lévőknek kedvező, a kívül rekedteknek hátrányos. A hazai gyakorlatra ez az állítás sem egyértelműsíthető, mert a kétezres évek első évtizedének végére határozott átrendeződést tapasztalhattunk a hazai parlamenti pártok soraiban. Két klasszikus párt (MDF, SZDSZ) elpárolgása mellett a 2010. évi országgyűlési választásokon két új párt (Jobbik, LMP) is bekerülhetett a parlamentbe. A képet még tovább árnyalja a 2014 után bekövetkezett baloldali pártok át- és újraalakulási hulláma.

Az ellentmondás ezzel megszületett, a hazai érdekliga pártok kialakultak ugyan, mert az állami szubvenciótól való függelmi viszonyuk nem megkérdőjelezhető, ugyanakkor a rendszer kirekesztő magatartása nem érvényesült, mert új pártok is eséllyel kerültek a hatalmasok közé. Kívánatos lenne azonban a pártok bevételi forrásai tekintetében a közfinanszírozás és az adományok közti megfelelő egyensúly elérését megcélozni. Ugyanis, ha a pártok teljes egészében vagy túlnyomórészt az állami költségvetésből szerzik forrásaikat, akkor feltételezhető, hogy hosszú távon hiányozni fog a motivációjuk arra vonatkozóan, hogy rendszeres kapcsolatot tartsanak fenn a különböző társadalmi csoportokkal.

III. Sajátos, hazai mintázatok jellemzői

Katz és Mair elmélete azonban nem minden ponton egyezik teljesen a hazai mintázattal. Igyekszem kiemelni a hasonlóságok és különbözőségek mértékét és továbbgondolni azokat a sajátos, csak a hazai rendszerre jellemző elemeket, amelyek a kartellpártot tipikusan hazaivá konvertálhatják.

1. Meglátásom szerint rögtön maga az elnevezés, a kartellpárt nem minden részletében szerencsés. A kartell konkurensek (versenytársak) írásbeli vagy szóbeli megállapodása az egymás közti verseny korlátozására

- 191/192 -

(elsősorban gazdasági, kereskedelmi színtéren). Az azonban semmilyen körülmények között nem kérdőjelezhető meg, hogy a pártok a mai napig is versengenek. A politikai-pártközi verseny bizonyos fokú korlátozására az érdekliga párt elnevezés szerencsésebb megközelítés lehet (érdek: haszonnal kecsegtető eredmény lehetősége; liga: szövetkezés).

2. Kiterjesztett vagy minimalizált összejátszás. A rendkívül tőkeigényessé vált, politikai színtéren való jelenlét a pártok közös érdekévé tette, hogy szervezeti fennmaradásuk érdekében hallgatólagosan, de "egy irányba játsszanak". Katz és Mair kartellpárt elméletében ez a pártközi összejátszás jellemző mintázatként, kiterjesztett spektrumban értelmezhetően jelenik meg. A pártok "kvázi szövetkezése" a hazai mintázatban viszont szinte kizárólagosan csak a költségvetési összeg elfogadása kapcsán jön létre. Így a hazai minta egy minimalizált összejátszásnak feleltethető meg.

3. A kartellpárt kirekesztő magatartása. Katz és Mair úgy fogalmaz, hogy a pártok "meghódították" az államot. A hatalmon lévők széles körben elfogadható kormányzást akarnak, céljuk, hogy a bent lévőket benntartsák, a kívül maradtakat pedig továbbra is kirekesszék. Ez a folyamat a bent lévőknek kedvező a kívül rekedteknek hátrányos. A hazai gyakorlatra ez az állítás mégsem egyértelműsíthető, mert a kétezres évek első évtizedének végére határozott átrendeződést tapasztalhattunk a hazai parlamenti pártok sorában. Két klasszikus párt (MDF, SZDSZ) elpárolgása mellett a 2010. évi országgyűlési választásokon két új párt (Jobbik, LMP) is bekerülhetett a parlamentbe. A képet még tovább árnyalja a 2014 után bekövetkezett baloldali pártok át- és újraalakulási hulláma. Az ellentmondás ezzel megszületett, a hazai érdekliga pártok 2014-re kialakultak ugyan, mert az állami szubvenciótól való függelmi viszonyuk nem megkérdőjelezhető, ugyanakkor a rendszer kirekesztő magatartása nem érvényesült, mert új pártok is eséllyel kerültek a hatalmasok közé.

4. Az új pártszervezeti forma, a hazai érdekliga párt jellemzője hasonlóképpen a kartellpárthoz, új típusú kihívást jelent a pártversenyre és új alkalmazkodási folyamatokat indít be, továbbá újjá formálja a régi pártszervezeti formákat.

2. ábra: A civil társadalom, az érdekliga párt és az állam (Forrás: a szerző saját szerkesztése)

- 192/193 -

A hazai parlamenti pártok működése a rendszerváltoztatást követő első parlamenti ciklusban elsősorban nem az állami szubvencióra épült. Bevételeik döntő hányada a különböző hozzájárulásokból és ingatlanjaik, ingóságaik értékesítéséből adódott.

A rendszerváltoztatás óta eltelt időszak azonban olyan tendenciát mutat, amely arra enged következtetni, hogy a Katz és Mair-féle kartellpárt - bizonyos hazai sajátosságokkal, de - körvonalaiban itthon is kialakult. A pártok pénzügyi-gazdasági függése az államtól oly mértékű, hogy napjainkra a parlamenti pártok mindegyike vagy az eltartott, vagy a kiemelten támogatott pártok csoportjába sorolható. Jellemző, hogy bevételeik több, mint 80%-a származik a költségvetési alapösszeg támogatásból.

Igaz-e a hazai relációra is Katz és Mair állítása, miszerint a pártok meghódították az államot? Vagy az állam hódította meg a pártokat? A hazai pártok kialakult függelmi viszonya az állami szubvenciótól nem vonható kétségbe, ez a bevételi forrás jelenti működésük és fennmaradásuk létét. A kialakult rendszerhez itt azonban nem társult olyan kiszorító magatartás, amely ellehetetlenítené új vagy újabb erők csatlakozását a politika színteréhez. A hat parlamenti ciklus alatt estek ki pártok a parlamentből és tűntek el végleg (SZDSZ), de parlamenten kívül töltött intermezzo utáni újjáéledéssel is találkozhatunk (KDNP). Az új erők parlamentbe kerülési esélyét pedig a kétezres évek első évtizede végén tapasztalt újhullám jeleníti meg leginkább (LMP, Jobbik).

A hazai pártok pénzügyi-gazdasági fennmaradásuk tekintetében meghódították ugyan az államot, de a pártfinanszírozás intézményesítésével a civil társadalom is kapott egy cirkuláris erőt, amely hol az államot erősítette, hol a civil mozgalmakat. Olyan mértékű összejátszó és kiszorító magatartás, amely a Katz és Mair-féle kartellpártot jellemzi, a hazai mintázatra nem jellemző. Ezért esetükben érdekliga pártól beszélhetünk inkább, amely ezeket a különbözőséget jeleníti meg.

Az összesített táblázat a hazai pártok állami szubvenciótól való függésének alakulását mutatja az 1990-2014-ig terjedő, hat parlamenti ciklust átölelő időszakban:

- 193/194 -

3. táblázat: Önfenntartástól az eltartott státuszig (Forrás: a szerző saját szerkesztése)

Ezek alapján a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak alatt egy ciklusban, és csak egyetlen párt tudta bevételi mérlegsorai arányában az állami szubvenció mértékét 40% alatt tartani. Ez a párt az 1990-1994 közötti időszakban az MSZP volt. Ekkor a párt bevételei döntő hányadát az egyéb bevételek mérlegsoron könyvelt és a párt által alapított kft. nyereségéből származó összegek adták. Az MSZP ezt követően a részben, majd az ezredfordulótól végig a kiemelten támogatott pártok sorába tartozott. Az MSZP esetében tisztán kivehető az a tendencia, amely az állami szubvenciótól való viszonylagos függetlenségtől a hosszú távon is kiemelten támogatott párt kategóriájáig vezetett.

A vizsgált időszakban az MSZP három parlamenti ciklusban volt meghatározó kormányzati tényező, 1994-1998 között, valamint 2002-2010-ig. A kormányon-ellenzékben dichotómia azonban a párt esetében nem jelent egyértelmű lehatárolást az állami költségvetési alapösszeg és az összes bevételük aránya alakulása tekintetében. Látszik, hogy ellenzékben tudott önfenntartó pártként is funkcionálni (1990-1994), de ellenzéki politizálása zömében mégis kiemelten

- 194/195 -

támogatott pártként (1999-2002; 2011-2014) működött. Kormányzati tényezőként a részben támogatott párt (1994-1998) státuszától a kiemelten támogatott párt (2003-2010) státuszáig járta be a skálát.

Hasonló mintázat mutatkozik az MDF esetében is, ahol a részben támogatott kategóriától a véglegesen is kiemelten támogatott kategóriáig vezetett az út (majd a megszűnésig) a kategóriarendszer szélső értékeitől mindvégig távol maradva.

A KDNP szintén hasonló mintázattal, csak más kiindulási ponttal írható le. A már kezdetben is a kiemelten támogatott kategóriában helyet foglaló párt, az eltartott kategória állandósult tagjaként jelenik meg a táblázatban.

Ezzel ellentétes az SZDSZ által mutatott képlet. A rendszerváltoztatást követő három parlamenti ciklusban kiemelten támogatott, később a függés oldódása okán részben támogatott pártként kategorizálhattuk. Az állami szubvenciótól való függés oldódását (2003-2010) az egyéb hozzájárulások költségsoron könyvelt, megemelkedett összegek indukálták, valamint hitelfelvételhez is többször folyamodott a párt. Az SZDSZ kormányzati pozícióban eltöltött idejének kétharmadában részben támogatott pártként működött.

A FIDESZ mintázata is mutat egyfajta rendszert. Esetükben a kormányon-ellenzékben kettősség egyértelműen lehatároló jellegű. A pártot ellenzékben (1990-1998; 2002-2010) mindig a részben támogatott, míg kormányon a kiemelten támogatott kategóriába sorolhattuk. Ellenzéki pozícióban, hogy elkerüljék a túlzott deficit felhalmozódását, a rendszerváltoztatást követő időszakban (1993) ingatlanértékesítésből, később (2003-2010) különböző hitelfelvételi konstrukciókból tudtak plusz bevételre szert tenni.

Az FKGP, a Jobbik, az LMP és a MIÉP is az eltartott vagy kiemelten támogatott pártok kategóriájába sorakoztak fel. Az ún. "kisközép-pártok" akár a rendszerváltoztatást követő időszakban (FKGP, MIÉP), akár újonnan belépve a parlamentbe (Jobbik, LMP, DK, Momentum) mindig szélsőséges mértékű függést jelenítettek meg az állami szubvenciótól. Ez alól a korábban már taglalt KDNP sem jelent kivételt.

IV. Összegzés

A parlamenti pártok éves pénzügyi beszámolói vizsgálata alapján[13] könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy itthon is kialakult a rendszerváltoztatást követően a pártok függelmi viszonya az állami szubvenciótól, mert a bevételeik döntő hányadát ezen a bevételi mérlegsoron könyvelt összegek határozzák meg. Persze érdemes és nem is szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Katz-Mair által megfogalmazott kartellpárt minden sajátossága nem egyértelműsíthető a hazai

- 195/196 -

pártokra. Éppen ezért érdemes a sajátosságok figyelembevételével értelmezni a hazai folyamatot és talán megfontolni, hogy az érdekliga-párt létrejötte vagy kialakulásának folyamata a hazai pártok vonatkozásában megállja-e a helyét.

Irodalom

• Horváth Anett (2016): PÁRTPÉNZTÁRAK - A parlamenti pártok éves pénzügyi beszámolóiban közölt záró-egyenlegek alakulása a bevételek és kiadások mérlegsorok vizsgálatával (1990-2014). PhD értekezés. ELTE ÁJK, PTI, Budapest. (Elérhető: https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdf-viewer-master/external/pdfjs-2.1.266-dist/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/32949/Disszert%c3%a1ci%c3%b3_Horv%c3%a1th%20Anett_EDIT.pdf?sequence=1&isAllowed=y. Letöltve: 2022.04.04.).

• Katz, Richard S.- Mair, Peter (1995): Changing Models of Party Organization and Party Democracy: The Emergence of the Cartel Party. In: Party Politics. Vol. 1/1995.

• Mair, Peter (1997): Party System Change: Approaches and Interpretations. Clarendon Press, Oxford.

• Pepall, Lynne - Richards, Dan - Norman, George (2008): Industrial Organization: Contemporary Theory and Empirical Applications. Wiley&Sons Inc, New Jersey, USA. ■

JEGYZETEK

[1] Katz - Mair, 1995, 140-152.

[2] Katz - Mair, 1995, 140-152.

[3] Ld. A "Pártok éves beszámolója kötelező mérlegsorai 1993-tól" c. ábrát.

[4] Katz - Mair, 1995, 140-152.

[5] Katz - Mair, 1995, 14.

[6] A kartell kifejezés a gyakorlatban nem más, mint néhány szereplő együttműködése, amelynek alapján befolyásukat nem egymás kárára növelik, vagyis egyfajta status quo-t hoznak létre maguk között, míg a kartellben részt nem vevőket - betörni kívánókat - megpróbálják ellehetetleníteni. A politika dimenziójában a jelenség első leírását 1995-ben Richard Katz és Peter Mair adta a kartellpártokról szóló elméletükben (ld. Katz - Mair, 1995).

[7] Az exogén változók a modell bemeneti (input) változói. Ezeket a modell adottságként kezeli, vagyis nem vizsgálja őket. Az exogén változók empirikus adatokból, vagy akár egy másik modellből származhatnak.

[8] Az elmélettel szemben megfogalmazott kritikai észrevételek közül Ruud Koole kritikája a legmarkánsabb (ld. Koole, 1996), amely szerint egyrészt a szerzőpáros nem ad pontos definíciót a kartellpártra, ehelyett különféle tulajdonságokkal írják körbe, hogy mit is értenek kartellpárt alatt, másrészt a kartellpárt kifejezés új pártszerveződési-szervezeti modellként is érvényesül, amelynek meghatározására szintén nem került sor. Katz és Mair a megfogalmazott kritikára válaszképp kifejtették, hogy a kartell-modell egyszerre kihat a pártok közötti kapcsolatra, valamint a pártok belső szerkezetére is, így lehetséges a pártrendszer szintjén kartell-modellről, a pártok szintjén pedig kartellpártokról beszélni.

[9] Rank and file: közkatona.

[10] Mair, 1997, 107., 115.

[11] A kiszorító magatartás közgazdaságtani definíciója: A többi vállalat versenyének megakadályozására szolgáló stratégiákat egy piacon kiszorító viselkedésnek (predatory conduct) nevezik (ld. Pepall - Richards - Norman, 2008, 376.).

[12] Érdekliga párt: saját elnevezés a politikai érdekből kiszorító magatartást folytató csoportosulás megnevezésére.

[13] Lásd a részletes, diagramokkal, ábrákkal és konkrét számszerű összegekkel történő elemzés alapján: Horváth, 2016.