Az egyes tudományosan leírható jelenségek interdiszciplináris megközelítése a jogtudomány világától sem lehet idegen eszköz. Bizonyos, a jogtudomány körébe tartozó tények és folyamatok magas fokú analógiát mutatnak más társadalomtudományi és egyes természettudományi tényekkel és folyamatokkal (vö. pl. "neurolaw"[1]). Nyilvánvaló párhuzamosság mutatható ki az őslénytan (paleontológia) egyes alapfogalmai és az európai magánjogtörténet legösszetettebb jelensége, a római jog európai továbbélése között is. Az egykor élő szervezetek megőrződött (pl. megkövesedett) maradványai az ősmaradványok (fosszíliák), amelyek tartalmazzák az élő szervezet részét vagy egészét (testfosszíliák), vagy az élőlény létének kémiai jeleit (biomarkerek), illetve fizikai nyomait, testlenyomatait (nyom-, avagy ichnofosszíliák). Az utóbbiak tanulmányozása az ősnyomtan (palichnológia) feladatkörébe tartozik. Önkéntelenül felvetődik egy további párhuzam a római jog egyes intézményeinek az európai magánjogi rendszerekben történő továbbélése, a jogi gondolkodás eredményei megőrzésének módja és az evolúciós tudományok között is. Az Európai Unió és jogelődei jogi berendezkedése azonban - bizonyos fokig deklarált volta ellenére (ld. alább) - valójában nem szerves és kontinuus kapcsolatban áll a római jogi vívmányokkal, hanem sajátos célok mentén azoknak egyes lenyomatait (Ϊχνη, íchné) őrzi csupán. Ennek megfelelően a római jognak az Európai Unió jogrendjében történő szervetlen "továbbélése" leginkább a "jogi ősnyomtan", avagy a "jogi palichnológia" eddig tudomásom szerint fel nem vetett analógiájára, annak módszerével közelíthető meg - mutatis mutandis - helyesen. A képzeletbeli időtengely dolgozatom címében megjelent végpontjainak földrajzi azonossága - ti. Rómától "Rómáig" - azzal magyarázható, hogy az Európai Unió elődei gyökérzetüket ugyanabba a földbe mélyesztették, melyen egykor Romulus nyújtott menedéket (asylum) a más városokból "az Urbs"-ba menekülőknek, s amelyen "a Város" első - Iuppiternek emelt - temploma állt (Livius, ab urbe condita 1,1,8 és 10[2]): ez a mons Capitolinus, Róma szíve.
1. Arra a kérdésre, részei-e az Európai Unió (közösségi) vívmányainak, az ún. acquis-nak, avagy acquis communautaire-nek a római jog vívmányai, egy korábbi tanulmányomban[3] kerestem a választ.
a) A Bíróság gyakorlatában sporadikusan megjelenő római jogi vívmányok az acquis alkotóelemei, hiszen a Bíróság és jogelődeinek teljes gyakorlata maga is a vívmányok része. A lojalitási klauzula alapján, amennyiben a Bíróság a jogtételről megállapítja, hogy az a közösségi jog általános alapelve, és a tétel általános, illetve alapelvi jellegét pl. annak római jogi eredetével bizonyítja, akkor ebből az következik, hogy a római jog valamely saját, vagy a továbbélés során parafrazeált vívmányának a megsértése sérti egyszersmind az Alapító Szerződéseket is.[4] Eszerint a Bíróság gyakorlatában az indokolás alátámasztásaként felhívott római jogi vívmányok olyképp részei az acquis-nak, hogy azok megsértése az Alapító Szerződésekbe ütközik (vö. Töpfer-ügy[5]). Az általános jogelvek a közösségi aktusok korlátját képezik (pl. az Internationale Handelsgesellschaft-ügy[6] és különösen a Nold-ügy[7]), ezért mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás (jogértelmezés) területén forrásként viselkednek.
b) A meglehetősen ritkán tárgyalt[8] Klomp-ügyben[9] (1969) kelt ítélet 13. pontja szerint: "A Tagállamok jogrendszereinek közös, a római jogban gyökerező alapelve, hogy a jogszabály módosítása során - hacsak a jogalkotó kifejezetten eltérően nem rendelkezik - azt az értelmezést kell előnyben részesíteni, amely a jogrend folytonosságát a leginkább biztosítja." Mindez azért érdekes, mert eszerint az integráció a jogrend folytonossága iránti igényét éppen a jogrend folytonosságának tényére alapítja, amely abban ölt testet, hogy a folytonosságot biztosító értelmezési szabály maga is folytonos, hiszen az a tagállamokban általánosan érvényesülő közös, görög-római gyökerű jogtétel, a lex posterior derogat legi priori, avagy a görög eredeti nyomán: "a később keletkezett rendelet lerontja a korábbi ellentétest" elve.[10] Ezt neveztem fentebb deklarált, de valójában nem létező intézményi folytonosságnak a római jog megőrzött intézményei és az acquis között.
- 16/17 -
c) A beadványok tanúsága szerint a Klomp-ügy a felek körében az 1980-as évek óta kedvelt hivatkozási alap,[11] de többször utalnak rá a főtanácsnokok is indítványaikban[12] és természetesen maga a Bíróság is egyes ítéleteiben[13] mint az európai integráció jogrendszerének kontinuitását biztosító egyik alapelvre.[14] A felek és jogi képviselőik Európa-szerte újra szükségét érzik a római, illetve pandektajogi ismeretek felelevenítésének, mert ettől nyertességük előmozdítását remélik. Arra törekszenek, hogy az eljárás folyamán bizonyítsák a pozíciójukra nézve kedvező intézmény római jogi eredetét, mert ezzel elérhetik, hogy az előnyös normatív tartalom mint általános közösségi jogi alapelv eljárásukra joghatályt nyerjen.[15]
d) E törekvések eredményeként vált általános közösségi jogi alapelvvé a keresetek százaiban, számos főtanácsnoki indítványban és ítéletben hivatkozott nulla poena-elv,[16] illetve a nullum crimen sine lege[17] és az in dubio pro reo[18] elve, s ilyen továbbá a ne bis in idem[19] regulája[20] is. Számos ítélet és indítvány utal továbbá nem római jogi, hanem csupán latin nyelvű, a középkori legisták, illetve kanonisták által megfogalmazott maximákra is (pl. pacta sunt servanda[21]). Több főtanácsnoki indítvány hivatkozik a görög-római antikvitás jogon kívüli, pl. mitológiai gyöngyszemeire is.[22]
2. Egy későbbi - sem az EU-jogi[23], sem a romanisztikai szakirodalomban[24] nem különösebben tárgyalt kérdést vizsgáló - tanulmányomban[25] kimutattam, hogy a római jog továbbélésének sajátos fejezete az egyes római jogi gyökerű intézmények, illetőleg jogi elvek főtanácsnoki indítványokban történő megjelenése és a főtanácsnokok által remélt effektivitása. E tanulmány célja kizárólag a továbbélés tényének megállapítása volt, nem képezte kritika tárgyát az, hogy a római jog citált kincseinek hivatkozása romanisztikai szempontból helytálló volt-e. Ezek előrebocsátásával a kutatás nyomán az alábbi eredmények foglalhatók össze.
a) A vizsgálatok eredményeként bebizonyult az az önmagában is nyilvánvalónak tűnt premissza, hogy a jogtudósi alkotás valódi szabadságával a leginkább a főtanácsnokok éltek és élhettek, a bírósági határozatok indokolása ugyanis az indítványok jogtörténeti, romanisztikai, kanonisztikai megalapozású érveit csak kivételesen tartalmazza.
b) A "római jog továbbélése" fogalom nem értelmezhető az EU jogrendje vonatkozásában valódi recepcióként, ez azonban nem zárja ki a fogalom pozitív eredményre vezető újraértelmezését, mely szerint a római jog reguláinak, intézményeinek felelevenítése egy-egy EU-bírósági ítéletben vagy főtanácsnoki indítványban nagyobbrészt közös jogi kultúránk gyökerének reminiszcenciája, és a római jog saját vívmányaira mint történeti tényekre való hivatkozás tipikusan egyfajta ösztönös tiszteletadás, s csak kivételesen a jogi indokolás direkt eszköze. Ezzel együtt is a római jog tanulmányozásának újabb reneszánszát figyelhetjük meg. A dolgozat[26] - elődjével[27] együtt - mintegy két tucat jogelv, jogintézmény, illetőleg jogi regula, avagy maxima főtanácsnoki indítványokban történt megjelenését és a jogi érvrendszerbe történő beillesztésének mikéntjét mutatta be kronologikus sorrendben
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
