Kedves Vendégeink, tisztelt Kollégák!
Nagyon remélem, hogy nem követek el indiszkréciót és nem ragad rám a "szószátyár" jelző, ha elárulok egy intimitást: Földvári professzor úr erősen húzódozott attól, hogy hozzájárulását adja ehhez a mai ünnepséghez. Nélküle pedig valahogy nem lett volna igazi.
Azt mondta, épp elég lelki teher a számára az a két tiszteletet parancsoló szám, a 75-ös és az 50-es, amit Önök a meghívóban is olvashattak. 75 év e gondokkal terhes földi világban, és ebből 50 év ráadásul a katedrán. Ez, mint mondta, nem ünneplésre, legfeljebb csodálkozásra (együttérzésre?) adhat okot.
Végül azonban, látva tiszteletteljes, de határozott ellentmondásunkat, majd kétségbeesésünket, úgy döntött, hogy ha megígérjük: a lehető legkevesebb formalizmussal, mesterkélt ünnepélyességgel és látványos külsőséggel terheljük meg ezt a mai találkozást, mégis csak hajlandó eljönni.
Kérem, segítsenek nekünk, hogy ígéretünket beválthassuk.
Legyen ez a mai délután őszinte, felhőtlen ünnep, túlzottan hivatalos hangú köszöntők, és negédes tiszteletkörök nélkül. Nem csak ő, s nem csak kedves családtagjai, mi is így szeretnénk.
Ennek mintegy első jeleként én is megpróbálok kevéssé elfogódottan szólni, de legalábbis igen röviden, amikor a következő percekben felvillantok néhány emlékképet tanszékünk történetéből. Ez a történet olyan, mint bármely más kollektíva históriája, vannak örömteli, vidám, felhőtlen lapjai, és vannak küzdelmekkel, borúval, gondokkal teleírt oldalai. Szerény eszközeinkkel folyamatosan próbálunk ezen az arányon a derűs napok javára változtatni.
Pécsett a büntetőjog oktatásának nem túl hosszú, bár az egyetem történetén túlmutató hagyományai vannak. Angyal Pál e városban töltötte fiatal éveit, itt jelent meg 1904 és 1906 között Wessely és Horváth könyvnyomdájában méltán híres büntetőjogi előadásainak füzetgyűjteménye, bár ezeket az előadásokat huszonévesen még nem egyetemi katedrán tartotta. 1898-tól ugyanis a püspökségi jogakadémia tanára volt, Pestre 1912-ben került. Pécsre azonban még évtizedekkel később is vissza-visszatért, hogy pl. itt adja ki 1922-ben jogbölcseleti jegyzetét. Egy kicsit tehát őt is magunkénak tekintjük.
Az Egyetem első büntetőjogi tanszékvezetője 1923-tól Irk Albert volt, aki folytatva a hagyományokat nem csupán büntető anyagi jogot, de nemzetközi jogot és jogbölcseletet is máig ható módon oktatott.
Irk professzor Liszt Ferenc tanítványa volt, később a kolozsvári egyetem magántanára, a nagyváradi jogakadémia nyilvános rendes tanára a budapesti egyetem magántanára, az MTA levelező tagja. Nem túlzás azt állítani, hogy ő volta magyar kriminológia egyik megteremtője.
Szellemét megidézendő, engedjék meg, hogy egy olyan gondolatot emeljek ki egyik művéből, ami - mint ez a "Büntetés tana" című nagyszabású Földvári-műből, de a "Kriminálpolitika" című munkából is kiderül - talán az ünnepelt bűnről és büntetésről vallott felfogására, megközelítésére is hatással lehetett. (Ezt azonban neki kellene megerősítenie, vagy cáfolnia, nehogy az Arany Jánosi "gondolta a fene" hibájába essek).
Irk professzor egyik tanulmányában tehát ezt írta: "részünkről azt a felfogást, amely a büntetés feladatát az állami tekintély érvényesítésében keresi, teljesen elhibázottnak látjuk. A büntetőjog ugyanis nem választhatja a maga célkitűzéséül azt, ami csak egy állam egész jogrendszere mikénti működésének lehet végső eredménye. Lehetnek egy állam büntető kódexének még oly súlyos büntetései, a nélkül, hogy az állam tekintélye ezzel emelkednék (...) Az állam tekintélyét más körülmények biztosítják, nevezetesen az egész állami jogrendszer mikénti működése."[1]
Jó lenne, ha ezek az aligha megkopott gondolatok a mai, csaknem minden eredményt a büntetések szigorításától váró világunkban eresebben hatnának. Találhatunk persze érveket a "rendpártiság" mellett, de csakis addig, amíg az nem merül ki a börtönnépesség növelésében
Irk javaslatára a 20-as évek végén és a 30-as években hárman nyertek bűnügyi tudományokból magántanári minősítést a pécsi egyetemen, mindannyian a büntetőjog nagy tekintélyt parancsoló prominens személyiségei: Auer György, a későbbi királyi ügyész és kommentátor, Kocsis Mihály, a valamennyiünk által ismert klasszikus tankönyv egyik szerzője, és Losonczy István.[2]
Büntetőjogi tanszékvezető 1950-től Losonczy professzor lett, aki már 29 évesen magántanár volt. Fiatalon nagy feltűnést keltett a mulasztás büntethetőségéről vallott - egyébként Irk által is erőteljesen bírált álláspontjával. (Lám annakidején természetes volt, ami már nem mindig az: a tudós-növendékek akkor is feltétel nélkül számíthattak mentoraik és idősebb kollégáik támogatására, ha olykor tőlük eltérő nézeteket vallottak). Az idő pedig a tudományos utánpótlást nevelni próbáló szaktekintélyeket igazolta: Losonczy István későbbi, tettesség köréből írt monográfiái ma is gyakran citált, megkerülhetetlen alapművek.
- 105/106 -
Nem állhatom meg, hogy Losonczy Istvántól is idézzek 1960-ból egy gondolatot, hogy aktualitása okán, kérem döntsék el.
"Meg kellene fontolni - így Losonczy professzor -, nem volna-e helyes készülő büntető törvénykönyvünkbe olyan rendelkezést felvenni, amely fokozott védelmet nyújtana a bűnszervezetben, bandában történő bűnelkövetéssel szemben, figyelemmel arra, hogy ez a társadalomra fokozott veszélyességi! bűnelkövetési mód hazánkban is elharapózhat."[3]
Kommentálni mindezt 40 év elteltével, felesleges. Büntető törvénykönyv most is készül, s most is indokolt az idézett megfontolás, a különbség, másfél emberöltővel később legfeljebb annyi, hogy az elharapózás már nem veszély, hanem idestova tény.
1973-tól aztán Irk professzor másik korábbi tanítványa, a mai ünnepelt lett a tanszék vezetője, egészen 1996-ig. Meghatározó negyedszázad volt ez a tanszék történetében, erről azonban talán később essék szó. Földvári professzor munkatársai közül feltétlenül szólni kell Erdősy Emilről, aki ügyészi munkáját cserélte fel az oktatással, és szép tudományos pályáját 1987-ben "A megengedett kockázat a büntetőjogban" című, monográfia formájában is megjelent doktori értekezésével koronázta meg. Nagyon örülünk, hogy ma is köztünk van, jó egészségben, s én személy szerint is nagy megtiszteltetésnek, a hallgatók pedig élménynek tekintik, hogy minden szemeszterben (legutóbb éppen két hete) vállalkozik egy-egy előadás megtartására.
Lám, e ponton már keveredik múlt és jelen, de muszáj egy picit még elidőznünk a múltnál, és szomorúan megemlíteni azokat a nagy reményre jogosító kollégákat, akik sajnos fiatalon fejezték be földi pályafutásukat. Révész Károly és Ferencz Zoltán, a hallgatók körében nagyon népszerű tanárok voltak, ma is nehéz elhinni a sorsnak, hogy ígéretes tanulmányok megírása után mindketten 32 éves korukban haltak meg, Bodnár Imre tudományos fokozata megszerzésének küszöbén, éppen eltávozásakor töltötte be 50. évét.
Kegyelettel emlékezünk rájuk, őszintén sajnáljuk a be nem váltott lehetőségeket. Mi talán majd megpróbáljuk gondolataikat tovább fejleszteni emléküket megőrizve és ránk hagyott gondolataikat helyettük is felhasználva. Bár, ki tudja, sikerül-e. "Die Toten reiten schnell" - mondja a német közmondás, s lehet, hogy igaz, ők valahol már régen beteljesítették álmaikat, s mi csak poroszkálunk utánuk. S akármilyen gyorsan vágtáznak is, tudjuk, hogy megvárnak. Akkor persze majd számot kell arról is adnunk, nekünk mit sikerült végeznünk...
S most már tényleg a jelen: tanszékünk néhány évig az eljárásjogi tanszékkel közös intézet keretében működött, Tremmel Flórián professzor vezetésével. Reméljük, hogy mindkét tanulmányi egység épülésére. Kapcsolatunk az önállóság tavalyi visszaszerzése óta is igen szoros és baráti maradt. A tanszék múltja azonban arra kötelezett minket, hogy megpróbáljunk ismét saját zászló alatt dolgozni, s nagy sikernek tartjuk, hogy a mai integrálódó, inkább az összevonásokat, mint a szétválásokat toleráló világunkban ezt sikerült elérnünk.
A Különös rész oktatásának színvonalát növelte, hogy pár évig a tanszékünk kollektívájába tartozott Bócz Endre is, sajnáljuk, hogy őt teendői máshová szólították.
A legújabb fejlemény, hogy tanszékünk hivatalos neve nemrégiben "Büntetőjogi és kriminológiai" tanszékre változott, s ezt mi tartalmi, s nem pusztán formai kérdésnek tekintjük. Korinek László professzor személye és tudományos tekintélye biztos garancia arra, hogy Pécsett rövidesen kiemelkedő színvonalú kriminológiai műhely alakulhat ki, egészséges versenyre és folyamatos együttműködésre ösztönözve az anyagi joggal, sőt a kriminalisztikával foglalkozó kollégákat is.
Igyekszünk tehát őrizni, sőt rövidesen talán fel is csiholni a "pécsi iskola" lángját. Ebben talán átmeneti technikai gondjaink sem akadályoznak: igaz, a napokban bérlakásba költözünk, mert felújítják az Egyetem épületét. Ám azon leszünk, hogy mindebből a hallgatók, bizonyos technikai kellemetlenségen kívül mást ne vegyenek észre.
Balogh Ágnes, Nagy Zoltán, Kőhalmi László Hornyák Szabolcs és ambiciózus ifjú doktoranduszaink nevében szeretettel köszöntök még egyszer mindenkit, örülünk, hogy itt lehetünk, és együtt ünnepelhetünk Önökkel. És őszintén örülünk annak is, hogy Földvári professzort a mindennapok során is magunk között tudhatjuk, számíthatunk munkájára, tanácsaira, bölcsességére. Alaposan ránk fér mindegyik. S büszke lehet minden hallgató is arra, hogy a büntetőjog Általános részét ilyen formátumú tudóstól, személyiségtől hallgathatja.
E ponton azonban nálam avatottabb személynek adom át a szót, kedves vendégeink, kérem, hallgassák meg Békés Imre professzort. ■
JEGYZETEK
* E rövid visszapillantás a 75 éves Földvári József professzort köszöntő ünnepi ülés bevezetőjeként hangzott el 2001. december 4-én.
[1] Irk Albert: A büntetőjog racionális és irracionális elemei. Budapest 1938. 41-42. o.
Irk professzor egyébként korszakalkotó kriminológiai és büntetőjogi munkásságán kívül sokoldalúságát "Az új nemzetközi jog" (1922) vagy "A magyar büntető perjog vezérfonala" (1931) című művével is igazolta. 1952-ben bekövetkezett haláláig méltósággal viselte azt is, hogy 1949-ben az Akadémián visszaminősítették tanácskozó taggá.
[2] Losonczy István 1908-ban született, s Pécsett tanult, hogy utána évekig Bécsben mélyítse el elsősorban jogfilozófiai tanulmányait. Vele tehát folytatódott az az Angyal Pállal megkezdett, Irk által továbbfejlesztett, s a mai ünnepelt szemléletét és látásmódját is befolyásoló szemlélet, amely büntetőjogi kérdéseket jogfilozófiai, jogbölcseleti megközelítésben is vizsgál. 1937-től a Pécsi Egyetem magántanára, néhány évvel később rendkívüli tanára lett. 1946-tól 1975-ig volt professzor a pécsi Jogi Karon.
[3] Losonczy István: A tettesség. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1961. 200. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
