Ötven éve publikált Ernst-Wolfgang Böckenförde német alkotmányjogász egy írást, amelynek címe éppenséggel nem tűnt falrengetőnek: Az állam létrejötte, mint a szekularizáció folyamata. Tartalmazott mindazonáltal egy mondatot, amely a német nyelvű politikai gondolkodásban a II. világháborút követő időszak leggyakrabban idézettnek számító mondatává vált: "A szabadságelvű, szekularizált állam olyan feltételek alapján létezik, amelyeket saját maga nem tud garantálni."
Azóta immár "Böckenförde-állításról" (Diktum) vagy "Böckenförde-paradoxonról" is beszélnek - az állítás pedig sokat elmond a politikusok olyan ünnepi beszédeiről, amelyekben azzal kapcsolatos gondjaikat akarják igazolni, hogy tudniillik "mi tartja egyben a társadalmat". Márpedig a mondat értelme világos: igazi tekintély állítja (Böckenförde 1983-1996 között alkotmánybíró volt Karlsruhéban), hogy az állam nem képes önmaga stabilizálása érdekében saját erkölcsi erőforrásokat létrehozni, következésképpen erkölcsi erőforrásnak kívülről történő behozatalára kényszerül.
Csakhogy ki szolgáltatja ezt az erőforrást? Természetesen a vallások, amint ezt a tanulmány címében elhelyezett, a szekularizációra vonatkozó utalás mindjárt szuggerálja is.
Első megfogalmazása idején azonban a mondatnak egészen más jelentése volt, mint amely a mondat konvencionális - "újszerűséget nélkülöző rendszerességgel" ismételt (Hermann Lübbe) - olvasatából adódik. A katolikus Böckenförde hívőtársait kívánta felszólítani, hogy hagyják magukat "belesodorni" a modern demokrácia kockázataiba. Jelenünk számára a Diktumnak e majdhogynem feledésbe merült dimenziója sokkal relevánsabb, mint a társadalmat összetartó kötőanyag hiányáról való merengés.
Manapság - visszatekintve - gyakran úgy tűnik, hogy a háború utáni évek Nyugat-Németországa a katolikusok számára maga a Paradicsom volt. Poroszország megszűnt, Adenauer jött; míg egy evangélikus teológus, Martin Niemöller, a következőképpen fogalmazta meg tiltakozását: a Német Szövetségi Köztársaság a Vatikánban fogant és Washingtonban született meg.
A dolog persze nem volt ennyire egyszerű. Számos püspöknek voltak fenntartásai általában a fiatal demokráciával, és különösen az Alaptörvénynek egyes részeivel szemben. A katolikusoknak ugyanis nem sikerült olyan tartalmú "szülői jog" beiktatása, amelynek révén a vallásos nevelést nyújtó iskola mint főszabály szerinti iskolatípus fennmaradt volna. Michael Keller münsteri püspök azzal fenyegetőzött, hogy a katolikus képviselőket az új alkotmány elleni szavazásra szólítja fel.
Böckenförde akkor ismert fel egy alapvető problémát, amikor a katolikus egyház még nyíltan paktált olyan rezsimekkel, mint Francisco Franco Spanyolországa. A katolikusok nyilvánvalóan csak akkor lettek volna hajlandók a
- 569/570 -
demokrácia elismerésére, ha a természetjogra alapozott, különösen az oktatással és családdal kapcsolatos követeléseik száz százalékig teljesülnek. Ennek a belső fenntartásnak az alapján magával a megalakult Német Szövetségi Köztársasággal sem tudtak kibékülni.
Korai politikaelméleti írásaiban Böckenförde megvédte a demokráciát, mint olyan politikai rendszert, amely a szabadságon és egyenlőségen alapul - és amely éppen ezért strukturálisan "nyitott" ethoszt igényel, ezzel pedig teret enged a vitáknak, valamint egészen eltérő gondolatok és érdekek kipróbálásának. A demokrácia nem előír, hanem lehetővé tesz. Éppen ezért nem szabad azt "a többség abszolutizmusaként" félreértelmezni, hiszen ha így tennénk, a jelenlegi többségek megakadályoznák a jövőbeli másmilyen többségek kialakulásának még a lehetőségét is.
Ilyen elemzést még ma sem látnak mindig szívesen a Vatikánban. Végső soron azt a gyanút igazolja ugyanis, hogy a demokrácia egyfajta relativizáló, Anything goes ("minden mehet") politikai tartalom felé hajlik. Manapság azonban - a II. Vatikáni Zsinat után - a katolikus egyház már nem mutatja fel az autoriter rendszerekhez húzó "belső affinitás" jegyeit, amelyeket Böckenförde az 1950-es években bírált. Joseph Ratzinger [a későbbi pápa - szerk.] viszont még azon az állásponton volt: a demokrácia kereszténység nélkül annak a veszélynek van kitéve, hogy totalitarizmusba torkollik - ami a kereszténységet a politika számára "objektíve" nélkülözhetetlenné teszi.
Böckenförde az 1950-es évek végén a modern demokrácia ethoszával kapcsolatos írásaival a katolikusokat arra szerette volna rábírni, hogy "bocsátkozzanak bele" a demokráciába. Természetjogi garanciák nincsenek - csak az a kilátás, hogy egy sikeres demokráciában a jó életre vonatkozó sok egyéni és kollektív elképzelés megvalósítható.
Az egyház képviselőinek e "védőbeszédre" adott válasza nem váratott sokáig magára. A rebellis baloldali katolikusnak tekintett jogászt élesen bírálták; nem utolsósorban - indokolatlanul - szemére hányták, hogy a többségi döntéshozatalt normává avatta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
